Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-07 / 29. szám
' í* 19 4 4 február 7. ELLENZÉK VASÁRNAP hatalmas hóvihar DÜHÖNGÖTT BIHARMEG VÉBEN. Nagyváradiról jelentőik: Siaorrtoaitiról vasárnapra virradóain orkáinsaerü hóviter kezdődött, amely vasárnap késő estig tartott. A tomboló hóvihar N’aigj'vératlon és az egész megyében a ío rgaiomban is nagy zavart okozott, leszakította a fcávirópőz- nákróil a huzalokat, a vasúti töltést magas hóval borította be és háztetőiket sodort. el. A vihar miatt Nagyváradon elmaradtak a tervezett labdarugó mérkőzések. NEMCSAK GYILKOSSÁG, HANEM RABLÁS ÉS LOPÁS MIATT JS VÁDAT EMELTEK A „CASINO“-MOZI JEGYSZEDŐJE ELLEN. Nagyváradiról jelentik: Fekete Béla, a „Casino“-mozi volt j egy szedő je ellen, aki — mint ismeretes — a filmsziinuiáz erkélyéin meggyilkolta Bök fi Teréé 14 éves leányt és áldozata holttestét a padozat alá rejtette, a rendőrség befejezte a vizsgálatot. Szombaton átadták az ügyészséginek. amely tettét rablással é.s lopással párosult gyilkosságnak minősitette. Megállapították ugyanis, hogy Fekete Béla ellopta a meggyilkolt leány tcbb ruhadarabját, majd áldozata kézitáskáját, is magával vitte, amelyben 20 pengő készpénz volt. MUNKAALKALMAK KOLOZSVÁRON. A kolozsvári Állami Munkaközvetítő Hivatal legutóbbi jelentése szerint Kolozsvár területén 2 asztalos, 4 cipész, 2 géplakatos 4 gépkezelő, 7 gyárimunkás, 1 kovács, 3 lakatos, i női szabó 1 üzleti alkalmazott, 2 gazdaságii alkalmazott, 3 kifutó és házicseléd kaphat munkát. Munkát keres; 1 aszealos, 1 cipész, i géplakatos, 3 gyárimunkás, 1 mészáros, i kazánkovács, 1 kőműves, 1 napszámos, X szobafestői, 1 szövő, 1 villanyszerelő, 6 kereskedelmi alkalmazott, 2 üzleti alkalmazott és egy gazdasági alkalmazott, 2 kertész, 2 kifutófiu és i házicseléd. TILOS PÓTANYÁGBÖL SZIGETELŐ LEMEZEKET GYÁRTANI. A fedél és szi- getelőHmezgyártást a mult évben külön engedélyhez kötötték és az engedélyes vállalatokat uj egyezménybe tömöri tették. Erre az évre a tavalyi tizenhét gyárral szemben húsz gyár kapott gyártási kvótát, de megszüntették a pótanyagu szigetelő és fedőlemezek gyártását, mert a mult évben az illetékes hatóságok e téren rossz tapasztalatokra tettek szert. NAGYSIKERŰ MŰSOROS ESTET RENDEZETT KOLOZSVÁR VÁROS TISZTVISELŐI KARA. Kolozsvár varos tisztviselői ka na Keiedy Tibor dir. polgár- mester és Vásárhelyi László dr. helyettes polgármester pártfogó támogatásával vasárnap délután 6 órai kezdettel rendezte szokásos havi műsoros tarkaestjét. Ez a vidám farsangi est tovább fejlesztette a szívélyes kapcsolatokat a város tisztviselői között, akik a fehér asztad mellett közelebbről megismerték egymást és részvételűikkel hatékonyan támogatták a város szegényeinek segélyezésére megíindd- tott jótékJenysálti mozgalmat, A tarka esten Kelemen Tibor (polgármesteri titkár üdvőrlő szavai után igen' változatos műsor következett, énekszámokkal, villám- tréfákkal, tárnánkkal, tárogatószámmal. Igen nagy sikerűik volt a szereplőiknek, akik valamennyien a város tisztviselői karába tartoznak. Kövesd! Erzsébet, Balázs I., Kedsler ‘ János, Domonkos Elemér, Bâtei Gábor, Szende Győző, Rónay Gábor, •Mihály Kálmán, Sántha Ferenc, Deák Ilona, Gerzáni Zoltán, Lakatos Ferenc, Nagy Rózsa, Kormos Magda, Ströokel Sarolta, Szakács Magda, Angyal Antal, Marosán István és Tánczos-Gáll Endre tehetségük legjavát adták a színpadon. A mind- vérig kitűnő hangulatú szórakoztató est 11 órakor ért véget. A GAZDÁK SAJÁT SZÜKSÉGLETÜKRE HÁNTOLTATHATNAK ÁRPÁT. A közel Iá lásügyi miniszter rendelet« értelmében a gazdák saját házi szükségletükre saját termésükből hántoitathatnak árpát. A hántoló mailmok az átvett árpa hántolásáért, járó dijat, legalább 12 százalékot, mint vámot természetben köteles a gazdával elszámolni, Egyébként a hántolási dijat a helyi szokások figyelembevételével a malom tulajdonosa vagy annak helyettese szabja meg és a díj nagyságát köteles a malomban feltünen látható helyen kifüggeszteni. 1 5 Utcai rablótámadás New-Yarkban STOCKHOLM, február 7- (MTI.) A. Német Távirati Iroda közli: Ame- r.Hábál jelentik, hogy Ncwyorkbau pénteken világos nappal rablótámadást követlek el. Gat álarcos fosztogató golyószórókkal fel fegyverez ve megrohant egy gépkocsit és elrabolt mintegy 30.000 dollárt, aminek az lett volna a rendeltetése, hogy munkabéreket fizessenek ki vele. A rendőrség eddig egyik rablónak sem akadt a nyomára. Brooklynban a rendőrség felfedezett egy titkos szészfőzést. Mintegy 30.ÖÜO liter alkoholt elkoboztak. Borzalmas tűzvész pusztít Ganttáit PÁPA, február 7. (MTI.) A Pápától 12 kilométernyire fekvő Ganinia községben vasárnap este hét óra tájban hatalmas Ián gnyel vek csaplak fel, amelyek az orkán szerű szélviharban gyorsan átterjeditek az egyik házról a másikra, úgyhogy fél órán belül a falu háromnegyedrésze lángban állt. A hatalmas szélvihar nagyon megnehezíti a mentési munkálatokat, úgyhogy attól tartanak, hogy a tűzvész :az egész falut elhamvasztja. A faluval a telefonölsszekötletés megszakadt. Deutsches Wissenschaftliches Institut Lektorat der Deutschen Akademie Kolozsvár, Jókai-u. 2. I. em. Telefon 27—48 Bi Ingyenes német n y e I v t a îi F o 1 y a m o k Beiratkozások mindennap, hétköznapokon délutn.i 4—7-ig az intézetben. Beiratkozási díj io pengő. KÖZGAZDASÁG GímISSié méígpmáss® búzái iagyzett az ország t Mint ismeretes, a buzakölcsön jegyzésének ideje január 31-én lejárt. Az utolsó napok torlódása miatt a jegyzés eredményére vonatkozó részletes adatok csak most jutottak el a pénzügyminisztériumba. Illetékes helyről azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az eredmény teljesen megfelel a várakozásnak. Az ötmillió métermázsa buza jelenlegi pénzbeli értékének megfelelő kétszázmillió pengő névértékű kölcsönt ugyanis löé százalékban lejegyezték, amelynek ellenértéke azután február 4-én már befolyt az államkincstár számlájára. Felhívás a munkaadókhoz Kolozsvár város adóhivatala közli; A, m. kir. pénzügy miniiszitéri u m 207.985—1943:— VII. számú körrendeletének értelmében felhívjuk a munkaadókat akik alkalmazottjaik után -kereseti adót fizetnek, hogy a betegségi járulékoknak (OTI). valamint a „TÉBEL országos nyugdíjpénztári járulékoknak az alkalmazottakra át nem hárított 50 százalékát aZ 1944. évi január hó 1. napja után kifizetett illetményekhez hozzá kell számítani, ezen át nem hárított 50 százalék feltüntetendő a havi illetmény jegyzék 12., a heti illetményjegyzék 15. rovatában^ ş a 11—12., illetve a 14—15. rovat végösszege adja meg az adóalapot, a 13., illetve 16. rovat és az alkalmazottak kereseti adóját, valamint az állami x pótadót ennek megfelelően kell levonni. Továbbá felhívjuk a munkaadók figyelmét arra is, hogyha üzemük, iparuk megszűnt vagy valamely oknál fogva szüneteltetik vagy adóköteles alkalmazottat nem tartanak, úgy ezen körülményt azonnal Írásban bélvegmen- te^en közöljék az alkalmazottak kereseti adójának ügyosztályával. (Széchenyi-tér 6. II. emelet 7. számú szoba.) Végül azon munkaadók, akik az általi- j nyomás iránti bejelentésüket még nem tették j meg, úgy azok azonnal, de legkésőbb február j 15-ig bejelentésüket tegyék meg. Háromezer juhot osztónak kü Báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter népies fésűs gyapjas • juhállományunk javítása, gyapjutermelésünk fokozása és egyöntetűvé tétele érdekében mintegy 3000 drb. anyajuh kedvezményes áron való kiosztását rendl'Jtc el. Az akciót a vármegyei gazdasági felügyelőségek és a felsődunántuli mezőgazdasági kamara utján a Juli tenyésztő 1c Országos Egyesületének közreműködésével bonyolítják le. Egv-egy községben 50 darab anyajuhnál kevesebbet nem osztanak ki. Azok a ga-zdákj. akik az akció során juttatásban részesülnek, kötelesek a juttatott tény ész juhokat két évig tenyészteni ás okszerűen, takármányo'zni,. A juttatottak a k:osztásra kerülő juhok vételárából 40 százalékog terjedhető állami kedvezményt kaphatnak. Az akcióban való részvételre március 15-ig lehet jelentkezni s legcélszerűbb a vármegyei gazdasági felügyelőséghez fordulni, A földművelésügyi miniszternek ez az akciója Erdélyben csak Szilágy vármegyét 'érinti, ahol a fésűs gyapjas tenyésztési irányban is a juhállomány Örvendetes fejlődése tapasztalható. (MTI) Az alsózsuki állami növény nem ©sít ő telep 1944. évi munkaterve KOLOZSVÁR, február 7. A földművelésügyi minisztérium erdélyi kirendeltségének székházában február 4-én délután ülst tartott az alsózsuki állami novénynemesitő telep véleményező bizottsága. A bizottság ülésén dr. Balogh Vilmos miniszteri osztályfőnök, a kirendeltség vezetője elnökölt. Az ülésen Metzner Károly gazdasági felügyelő, a nö- vénynemesitő telep vezetője beszámolt a telep 1943. évi működéséről és javaslatot tett az 1943. évi munkatervre vonatkozólag. A növénvnemesítő véleményező bizottságban. amelyben helyet foglalnak a kolozsvári mezőgazdasági főiskola tanárai, a kolozsvári Növénynemesi tő és Növénytermesztési Kísérleti Intézet, a Vetőmagvizagáló Intézet, a Gyogynövénykisérl-eti Intézet, az EMGE és egyeb e kérdésekkel foglalkozó szervezetek kiküldöttei, egyhangúlag az a vélemény alakult ki, hogy az aísóz-suki állami növényne- mesitö telep 1944. évi működése során az eddig megkezdett tevékenységének folytatása es szelesebbköríi kiépítése mellett főként az őszi buza és. a ..tengeri- további kerekezésével, nemesítésével, a tavaszbuzai. valamint az őszi és tavaszi árpa, zab, takarmányrépa, burgo- ny, borsó, bab lencse, szója és kender fajta- összehasonliíó .kísérletek beállításával, a napraforgó további nemesítésével, a fehéré, a baltacím, szarvasker&p és sómkóró elit kiválasztási munkálataival, végül az Erdélyben igen nagy jelenőtséggel bíró füfélék. különösen a legelők gyepnövényeinek egyedi kiválasztásával foglalkozzék. A véleményező bizottság végül annak le- szögezése mellett, hogy a növények nemesítésének fontossága tekintetében bizonyos rangsor nehezein állapítható meg, az alsózsoki állami növénynemesi'tő telep elsőrendű feladatként javasolta, hogy elsősorban az Erdélyben valamint a világviszonylatban is olyan nagy hírnévre szert tett erdélyi lóhere további nemesítésével foglalkozzék. A r os tnövéíjy ferm elés fokozása BUDAPEST, február 7. (MTI) A rostnövénytermelés. fejlesztése érdekében a kormány elhatározta, hogy a szerződéses alapon rostot, lent, rost1- es magkendert termelő gazdák részére biztosított textiláru fejében nemcsak gazdasági, hanem szövött textilanyagot is juttat a termeltető vállalatok utján. Eszerint a termelők learatott területük után ka- tasztralis holdanként vágy öt méter fehérne- müvásznat, vagy pedig három méter ruha- vasznat, továbbá két darab zsákot, vagy egy méternyi ponyvát, ezenkívül két kiló kötélárut, vagy 3 kiló zsineget kaphatnak. Ezek az áruk tiszta kenderből készülnek és a Leszállításkor érvényes hatóságilag megállapított nagykereskedői áron kerülnek kiosztásra. Bead tűr ségi állomásra zuhant egy angol bombázni LISSZABON, február 7. (MTI.) Mint 0 brit hírszolgálat jelenti, a Lenti gtotea.g ban lévő Dlmohárebcn egy bombázó repülőgép a tengerpart közelében egy rendőrségi állomásra zuhant és egy katonát megölt, több embert pedig megsebesített. A lezuhant bombázó több táviróoszlopot ki döntött és házakat is megrongált, amelyek közül néhány kigyulladt. A bombázói legénysége kiugrott a gépből, miután azt előbb a tenger felé irányította. A repülőket. a tengerből kimentették. Többe*- kórházba kellett szállítaná, mivel sérüléseket szenvedtek. Kiöeverték a bolgár cse&dorség vezetőjét SZÓFIA, február 7. (MTI.) A most megjelent törvény értelmében fel állítandó bolgár állami esen dors ég vezetőjévé Dimitrov Boris ezredest írevezték ki. Az állami csendőrség hivatásos katonatisztek vezetése alatt fog állni és a kora tavaszi hónapokban megkezdd működését. Az állami csendőrs’ég a közbiztonság tokozását van hivatva szolgálná, különösen az illegális elemek ellen folytatott harcban. írásra kényszerűik a bolgár Írókat SZÓFIA, február 7. (MTI.) Jocov bolgár köz oktatásügyi miniszter elrendelte a bolgár szellemi és kulturális élet teljes mozgósítását. A bolgár szellemi élet mozgósításán az értendő, bogy az összes bolgár imák, közírók és tudósok kötelesek Bulgária különféle problémáiról Havonta legalább két cikket irni és a sajtóban megjm ernte tná. A rendelet megjelenésékor azonnal érvénybelépett. Istenek kedvence (Mozart) (Bemutató az Árpád-mozgóban.) Az uj német filmgyártás egyik kivételesen szép alkotását mutatta be az Árpád-mozgó. A filmen Mozartnak, a nagy zeneszerzőnek élete elevenedik meg, s amellett, hogy művészi pályafutásának minden jelentősebb mozzanatát végigpergeti, egyben pompás korrajzot nyújt. Külön érdeme ennek a filmalkotásnak az, hogy mindvégig a legnemesebb eszközökkel dóm bor it ja ki a legfinomabb lólek- rezdüléssket is, olyan művészi egyszerűséggel, hogy. az valóban megragadó. A filmnek különösen két jelenete felejthetetlenül szép: Mozart találkozása a fiatal Beethovennel és az a pillanat, amikor Mozart lelkében megszületik a halhatatlan Requiem. De külön meg kell emlékezni a -Szöktetés a szerályból. a Figaro, a Don Juan és a Varázsfuvola szebbnél-szebb áriáiról is, amelyek mind feleién dűlnek a film cselekményének során. A rendezés egészen nagyvonalúi finom és művészi, s ugyanilyen a főszereplők: Hans Holt, Winnie Markus és Paul Hörbiger játéka is. A kolozsvári bemutatóan átütő sikere volt a művészi értékű filmnek, amelyet méltén meg is érdemelt. (g-) UJ KÜLDŐN CD IJ AK KOLOZSVÁRON. Kolozsvár város elsőfokú iparhatósága a város területén az alábbi küld ön cdr j ak at állapította meg: Reggel 7 órától este 7 óráig 1 órás szolgálatért 2 pengő egy és egynegyed órára 2.50, egy és félróára 3.10, egy és háromnegyed órára 3.605 2 órára 4 pengő. Ha a szolgálat este 7 órától éjfélig történik, a dij az előbbi időtartambeosztás szerint 2.50. 3.204 3.90 4.60 és 5.30 pengő. Éjféltől reggel 7 óráig 3.xo, 3.90. 4.80. 5.60 és 6.40 pengő. Vámon kívül, külterületén és Hegyvidéken nappal óránként 2.50, éjszaka 3.90 pengő a dij. A magyar könyvpiac értékes újdonsága a ZENEI LEXIKON 11 j bővíteti és átdolgozott kiadása. Szerkesztők: Szabolcsi Bence és Tóth Aladár. 3200 hasából dal, két vaskos kötetben, hófehér papíron, számos képpel és hangjegy- példával, tartós és ízléses kötésben. Előjegyzési ára február 10-íg kb. 90 P MEGJELENIK TAVASSZAL!!! Előjegyzéseiket felvesz az „Ellenzék“ könyvesbolt Kolozsvár, Mátyás király-tér 0. Vidéki előjegyzéseket is elfogadunk. Az előjegyzés bejelen.ősével egyidejűleg 20 pengő előleg fizetendő le, mely összeget, a könyv megjelenésekor elszámoljuk es a. véglegesen kialakult előjegyzési árból levonásba, hozzuk!!! )