Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-22 / 42. szám

■v t* iSíi február 22­££f.BNZ£g SPOET Kitűnő teljesítménnyel a KAC nyerte meg a nagyváradi SE Hegedűs Imre vánd«rdIjas versenyét súlyban Nagy KLE—Szőke KKASE el­döntetlen, B,irton KLE—Simon KKASE eldöntetlen, Váradi KKASE pontozással győzött Fülöp KLE ellen. Makkos KKA­SE győzött Sturm KLE ellen, akit lelép­tettek. Középsulyban Kántor KKASE— Bakos KLE eldöntetlen. A vá’ltósulyban kihávásos verseny volt a KKASE 2 ver­senyzője, Tóth és Marossy között, mely­ben Tóth erőfölénnyel győzött. Fülöp KKASE nagy fölénnyel győzött pontozás­sal Fehér KKASE ellen. Az egyes mér­kőzéseket Györky István, a KLE és a KKASE kiváló ökölvivómestere igen nagy hozzáértéssel vezette le. A verseny sike­res megrendezéséért Geréb Károly, a MÖSz erdélyi főtitkára érdemel meg minden dicséretet. A KKASE ökölvivócsapata február 26-án, szombaton a MÁV Összhang' dísz­termében a KMÁV ökölvívó csapatával méri össze erejét. BERLINBEN 8:8 ARÁNYBAN végeztek ökölvívóink a német csapattal szemben. A találkozó során Götzke (német) ponto­zással .győzött Sovlyánszky ellen, Erdei a német Dittrinch ellen, Szumega a né­met Kirsche ellen, Heese (német) Vajda ellen, Mairton Till (német) ellen, Torma II. Schütz (német) ellen, Römer (n.érhet) Dévai ellen és Tenn Hoff kiütéssel Ta­mási ellen. VÁSÁRHELYI JÁNOS, a Magyar Te­nisz Szövetség kolozsvári kerületének elő­adója igen magas kitüntetésben része­sült, mivel a MTSz folyó hó 20-án meg- j tartott közgyűlésen a szövetség ezüst jel- I vényét nyújtották át számára Ugyancsak S 5 vette át a KEAC részéről az egyesület 1 által ezévben nyert Mátyás-pajzsokat. KOLOZSVÁR. Beszámoltunk arról, hogy a Nagyváradi SE Hegedűs Imre- vándordijas yersenyére hét csapat neve­zett be, közöttük négy versenyzővel a KAC és egy versenyzővel a KEAC. A verseny nagy meglepetésre a kolozs- . vári versenyzők, illetőleg a KAC hatal­mas arányú győzelmével végződött, mely valósággal legázolta ellenfeleit és 22 ponttal lett első a 12 ponttal második­nak helyezett NSE előtt. Egyéni versenyben 26 induló közül Ba­rabás NSE lett az első 7 győzelemmel. 2. Mómis KEAC 6 gy. 3. Giiráth KAC 5 gy. 4. Kökössy KAC 4 gy, 5. Lackovich KAC 4 gy. 6. Gábor KAC 4 gy. 7. Nadányi DE- AC 2 gy. 8. Szentiványi NSE l gy. 9. Deb­receni BEAC 1 gy. Csapatversenyben 1. KAC 22 ponttal. 2. NSE 12 ponttal. 3, KEAC 3 ponttal. 4. DEAC 3 ponttal. 5. Sz. Törekvés. 6. BB- VSC. 7. SzSE pont nélkül. A kolozsvári versenyzők fölényes győ­zelme azt bizonyítja, hogy Erdély fővá­rosának sportja igen jó kezekben van és nem volt hiábavaló tehetséges vívóinknak egész évi edzése és munkája. A csapat jó szereplése azért is kiváló teljesítmény, mert a váradi pontozóbirák — amint a hazaérkezett kolozsvári ver­senyzők elmondották — mindent elkövet­tek, hogy a kolozsvári versenyzők győzel­mét megakadályozzák. Lackovich Ernő százados, a KAC együt­tesénél?; egyik tagja elmondotta, hogy a pontozóbirák annyira elragadtatták ma­gukat, hogy amikor Barabást sikerült győztesnek kihozniok, az egyik pontozó- biró felugrott a helyéről, cdarohant a győzteshez és ölelgetni kezdte. Ez a gesz- tus-mutaita meg legjobban, mennyire „el­fogulatlanok“ voltak a váradi pontozók, akik ellen egyébként a vivő szövetség ut­ján panaszt is fog emelni a KAC, aminek remélhetőleg kellő hatása lesz, hogy a for­ró váradi kedély ehet lehűtse és az igazi sportszellemre kioktassa. Hazaérkezett a NAC Budapestről, jelentik: Zágrábból jövet, keresztülutazott a fővároson a NAC csa­pata. A játékosok és a vezetők elmondot­ták, hogy az együttes játéka igen nagy tetszést keltett a horvát fővárosban és a lapok azt Írták a váradi fiukról, hogy ilyen tökéletes magyar csapat még nem. játszott Zágrábban. Csak a góllövés nem ment a csapatnak, ami erősen foglalkoz­ta íja a váradi vezetőket. A BBTE kosárlabda csapata koiomáron ? KOLOZSVÁR. A Kolozsváron megin­dult kosá rlabda élet folytatásaként a Ko­lozsvári Egyetemi Atlétikai Club újabb nagy kosárlabda eseményről gondoskodik a jövő vasárnapra. Ezúttal a BBTE országosan is ismert, elsőosztályu kosárlabdacsapomnak a ko­lozsvári vendégszerepléséről tárgyalnak az egyetemiek. A budaiak egyesülete egy férfi“ és egy női csapattal szándékozik le­jönni Kolozsvárra és a vasárnapi' délelőtt folyamán — esetleg szombaton délután is — a KEAC. illetve Bástya női és férfi- csapataival mérkőznek majd meg. Házi sí-versenyt rendezett a KEAC KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt a Bükkerdőben a KEAC házi jellegű siver- senyt tartott. A verseny folyamán a Pau- Unit és Simonffit nélkülöző gárda lesik­lásban és műlesiklásban mérte össze ere­jét. A verseny végeredménye a következő: Lesiklás: 1. Jenei 29.8. 2. Kummerläm- der 31.5. 3. Kun Mihály 33.1. Női lesiklás: 1 Lukács 42.7. 2. Vargáné 43.7. 3. Kun 49. Műlesiklás: 1. Komjátszegi 56.9. 2. Haas 59.7. 3. Jenei 60.00. Női műlesiklás: 1. Veress. 2. Vargáné. 3. Lukács. A háziversenyen felbuzdulva, a KEAC elhatározta, hogy szerdán a Hója-erdőben a Gazdasági Akadémia csapatával tart majd egy barátságos siversenyt. A ver­seny szerdán délelőtt kerül sorra. Gyü­lekezés délelőtt 10 órakor a Gaudeamus vendéglőnél. A versenyen 6 km futóver­seny és műlesiklás kerül lebonyolításra. Kemény küzdelmek a KKASE- KLE ökölvívó mérkőzésen KOLOZSVÁR. A Bartha Miklós-utca? Kereskedelmi Fiúiskola tornatermében nagy érdeklődés mellett tartották meg vasárnap délután a KKASE és a Kolozs­vári Levente Egyesület közötti ökölvívó mérkőzést. Eredmények; Margarás KLE pontozással győzött László KKASE elles a papimulyham Lég­wwümi ii miiiMiiiii —iii I Min nini mmtmmmm SZABÓ IMRE, a KEAC kiváló labda­rugója, aki a KEAC-ban a visszatérés óta állandóan igen nagy lelkiismerettel és egyesületi szeretettel rúgta a labdát, meg­nősült. A kiváló, labdarugó szombaton délután vezette oltár elé Nemes Nagy Évát. Az esküvő alkalmából igen sokan keresték fel Szabó Imrét jókívánságaik­kal, DR. BÄNKUTI LÁSZLÓ, a Magyar Asztali Tenisz Szövetség elnöke, valamint a MAFSOK .igazgatója pár napig váro­sunkban tartózkodott. A kiváló sportve­zető több kolozsvári egyesület vezetőjé­vel tárgyalt, valamint felkereste a KEAC vezetőségét is, ahol a látottak felett igen nagy, elismeréséi fejezte ki, IGAZ BARÁTJÁT vesztette el a kolozsvári, labdarugóspoH Túrós Mártonban, az ismert kolozsvári étterem,tulajdonosban. A kolozsvári lab­darúgás népszerű „Marci bácsija“ a sport azon barátai közé tartozott, aki nem r>árt semmit a sporttól, hanem, adott. Nyitva állott ajtaja mindenki előtt és senki sem mont üres kézzel el tőle. Ba­rátja lett a labdarugóknak és támogató­ja és nem múlt el alkalom, hogy sport- szeretettnek adakozással is ne adta vol­na tanujelét. Egyike volt a labdarúgás megszállott-. jainak és leglelkesebb szurkolóinak] aki­nek szűk, de barátságos és kedélyes fa­latozója otthona volt a labdarugóknak és központja volt a labdarúgás társa­dalmi életnek. Sajnos, ismert alakja nemrégiben el­tűnt a helyiségből és azóta sem tért vissza. Gyógyíthatatlan betegsége fiata­lon sírba vitte, el a túlvilágra, amely csak megváltást jelenthetett számára. Sírjánál megjelent a kolozsvári lab­darúgás minden számottevő egyénisége és a KAC teljes vezetősége Boga Ödön szakosztályi elnökkel az élen, az összes játékosok. Az egyesület hatalmas, fehér siekfilkoszoruval rótta le háláját az el­hunyt iránt, akinek emlékét szeretettel fogja mindig megőrizni. KÖZGAZDASÁG A Pesti Hazai Első Takarékpénztár mérlege A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egye­sület igazgatósága a dr. Kállay Tibor elnök­helyettes vezérigazgató elnöklete alatt tartott ülésen megállapitotja az egyesület T04. üzlet- évének 1943 december 31-vel felállított zár­számadásait és elhatározta, hogy a 4.033.866.74 pengőben kimutatott tiszta nyereség felosztá­sánál a tavalyi 4 pengővel szemben, pénzügy­miniszteri hozzájárulással 7 peugő osztalék kifizetését fogja a február 22-i közgyűlésen javasoltuk A maradványról pedig azt javasolja a közgyűlésnek, hogy abból a tartalékalapok­nak T,075,000 pengőt, a nyugdíjpénztárnak a mérlegen belül adott juttatás mellett 500.000 pengőt, a jóléti alapoknak és intézményeknek pedig a Fáy-akciót ideszámítva, 536.022.59 pengőt engedélyezzen. A még fennmaradó 605.48^.45 pen.gő végülis vitessék át az 1944. üzletévre. Az igazgatóságnak az 1943. üzletévről szóló beszámolója kiemeli, hogy a háború fo­lyományaként az egyesület működésében az állami hitelszükséglet kielégítése állott a fel­adatok középpontjában. Egyebekben pedig a szelektív hitelpolitika, kívánalmai érvényesül­tek. A könyvecskékre és folyószámlákra elhe- lyezett betétek összege együttvéve 261 millió, 667 ezer 820 P, 7r f., ami 42.952.022.29 pengő, azaz 20 százalékos emelkedést mutat az előző évvel szemben. A többletből a taka­rékbetétállományra 11.3 millió, a folyószám­labetétekre pedig 3.6 millió esik. Ezen össze­gek 13 százalék, illetve 24 százalék emelke­dést jelentenek. Az egyesülettel hiitelszerződé- ses viszonyban levő vidéki pénzintézetek be­tétállományának növekedése együttvéve 28.5 millió, az előző évi állományokkal szemben tehát 31 százalék többletet tüntet fel. Az egyesület és az érdekkörébe tartozó pénzinté­zetek az 1943. év végén összesen 433.4 millió pengő betétet kezeltek. A váltótárcában a kereskedelmi anyag 22.8 millióval, tehát 21 százalékkal nőtt. Mig az ugyancsak a _ váltótárcában kimutatott külön­böző rövidlejáratu állami címletek beszámítá­sával az egész állomány 204.2 millió pengő emelkedést tüntet fel A folyószámla adósok összesített ál'ladéká- nál 48.6 millió pengő többlet jelentkezik. Az. összesen x67.6 millió pengőt kitevő adósállo­mányban x2.2 millió pengővel apadt az. a té­tel, amely a külföldnek pengőhitelben való részesedést tünteti fel. A kihelyezések növekedése a visszleszámi- tolásnak szélesebbkörü igénybevételével járt. Előnyösnek mutatja azonban az egyesület helyzetét az a körülmény, hogy kihelyezési állományának a háború negyedik évében az 1943. évben is még 41.2 százalékát fedezte a takarék és folyószámlabetétek együttes állo­mány ábói, Az értékpapírok és érdekeltségek 3.5 millió emelkedést mutatnak. Az intézet ugyanis récztvert a Magtermelő Magyar Gazdák Szö­vetkezete és a Mezőgazdasági Terményeket Feldolgozó Rt. alapításában és megalapította a Hazai Hordógyár Rt.-ot. Azután megsze­rezte az Ungvári Kőbánya Rt. részvénytöbb­ségét. és az érdekkörébe tartozó Hazai Bank­kal, valamint a Kőbányai Polgári Serfőzde és Tápszermüvek Rt.-al közösen megvásárolta a Kőszénbánya és Téglagyár Táradat (Dräsche) vállalat részvénytöbbségét. Az értékpapírok és érdekeltségek tétele igy az egy év előtti 17.4 millióval szemben hagyományosan óvatos ér­tékelés mellett 20.9 millióval szerepel a mér­legben. A hitelezési tevékenység körében az állami hitelnyújtásokon kívül résztvett az egyesület Budapest székesfőváros 31 milliós kötvényköi-, csönének átvételében, hitelt folyósított Pest vármegyének s részben egyes társintézetekkel1 együtt, részben önállóan jelentős összegű hi­teleket nyújtott a Futurának. a Hangyának, a Fűszerpaprikát Értékesítő Szövetkezetnek, az Állatforgalmi Központnak, az Iparosok Or­szágos Központi Szövetkezetének és a Magyar Tolikiviteli Egyesületnek. Résztvett az intézet a közellátás biztosítása céljából elhatározott közérdekű kenyérgabona és hüvelyes bevásár­lási,' illetve tárolási akcióban, s ezeken felül a rendelkezésére állott a szükséges hitelekkel ugv az érdekkörébe tartozó vállalatoknak, mint a velük hi tel sze rződéses viszonyban levő, valamint egyéb vidéki pénzintézeteknek ;s. ZSIDÓ IS KAPHAT GÉPPEL ÁLLÍTÁSI EN­GEDÉLYT. Adott esetbő' kifolyóan az ipar­ügyi miniszter kimondotta, hogy a gépfefáLL tási engedély, éppúgy, mint a telekengedéy, nem személyhez fűződő jogosítvány, ennél­fogva a zsidótörvény 14. §-ába foglalt kor á- tozó rendelkezés á gépfe’áFitási engedély­megadása tekintetében nem érvényesíthető. RENDET TEREMTENEK A CUKORKA FRONTON. Az utóbbi időben sok panasz hangzott ei a forgalomban levő egyes cu- korkaagyártmányok minősége ellen, RendkL vül elszaporodtak a cukorkakészitő üzemek, amelyeknek vezetését sok esetben hozzá nem értő egyének irányítják. A gyártmányoknak egészségtelen fe’s-teDoritása még csak fokozza a cukorkák leromlását-. Maguk a cukorkake­reskedők is megállapították, hogy egynémely élvezhet etleh készítmény tőt undorral fordul e' a közönség. Legutóbb megállapították, hogy nagyszámmal kerültek forgalomba olyan ké­szítmények, ame’yeknek előállításához nem volt engedély és az előirt anyagot nem adták meg a készítményhez. Az ellenőrző közegek most a Legszigorúbb gyári ellenőrzéssel gátol­ják meg ezeknek a gyatra készítményeknek előá’litását s kisebb üzemeknek legfeljebb hatfele cukorka előállítását engedik meg a meghatározott anyagokból és a pontosan elő. i:,t hozzávalók felhasználásával . 7 .... Az erdélyi magyar fogj'as/tási s*övetke*ctek bnz»k«Hvéoy jegyzései A kormány buza kötvény-akciója eleő‘.orb«n azt célozta, hogy a földműves lakosság min 1 szélesebb tömegei helyezzék el tőkefeles fü­géikét a buzavaluta a’apjan álló buzakötvé- nvekben. Az akcióban a népi tömegek, érdek­képviseleti szervei telje? erővel resztvettek. így -példáiul sz Erdéiyré6Zi Hangya, me iy in­tézmény szövetkezeti tagjai 95 százaléka fö d* műves, összesen 115.000 pengő értékű buze- kötvényt . jegyeztetett le maga és szövetkeze­tei utján. Az erdé'yi megvár fogyasztási szö­vetkezetek üzletrész jegy zése számszerűen a 1 é'en jár, mert Erdély egy intézménye részéről sem történt enné! nagyobb összegű jegyzés. A KOLOZSVÁRI GAZDASÁGI EGYESÜ­LET KÖZGYŰLÉSE. A Kolozsvári Gazdasági Egyesület Török Bálint eiDöklé.sével vasárnap tartotta meg közgyűlését. A közgyűlésen az elnök beszámolt az egyesület muHévi működé­séről, amelyet a közgyűlés köszönettel vett tudomásul Bagaméry Zsomhoi a zárszámadá­sokat, Killn József pedig a számvizsgáló bi­zottságok jelentését olvasta Se!. A közgyűlés hálás köszönettel vette tudomásul az ÉMGF és a hatóságok támogatását s dlszelnöknek választotta meg báró Bánííy Dániel földműve­lésügyi minisztert, Vásárhelyi János reformá­tus püspököt Géresi Balogh Vibnos dr. minisz­teri osztályfőnököt, a földművelésügyi minisz­térium erdélyi kirendeltségének vezetőjét, gróf Teleki Béia EMGE elnököt, Kie'edv Tibor rlr, polgármestert. Tiszteletbeli aietnökök: Vásár« helyi László dr. polgármester helyettes, Se- gesváry Viktor városi tanácsnok, Soíthy I Ernő dr. miniszteri osztálytanácsos és Olajos 1 Gábor gazdasági főfelügyelőt. Az időközi vá­lasztások rendjén a megüresedett alelnöki tisztségre Aliért Ferencet, tiszteletbeli alel- nükké pedig ifj. Csákv Sándort választották meg. Titkár lett Lukács Mihály, számvzisgáló tag vitéz Kilin József, könyvtáros Simon Fe­renc, gépkezelő Butyka Sándor, házgondnok Gombos József, igazgató választmányi tap: Katona József, Tóth Gergely, ríj. Albert Jó-' zsef, Szalma Márton és Kilin Mihály. A köz­gyűlés előtt, a választmány ülésezett. * VILLAMOSÍTJÁK KÖRÖSFŐ, SÁ.RVÁSÁE, 1 KALOTANÄDAS ÉS JEGENYE KÖZSÉGEKET. Í Az ipariigyi minisztérium árlejtést hirdetett; Körösfő, Sárvás'ír, Katetarvádas és Jegenye községek villamosenergia eŞ’ââsra. A pályáz a», határideje március 10-én 11-kor jár ie, a don-, tés pedig április 10-én történik meg. A KAMARÁK KÉRELME ALAPJÁN UTAL­JAK KI A SZIGETELŐ LEMEZEKET. A* j Anyaghivatai a jövőben a ézigetelőlemezet a kamarák kérelme alapjain utalja ki. A kére-* 'tek összegyűjtésévé! a budapesti kamarát biz* J +ák meg. A szigetelőlemez kiutalási rendsze­rének megváltoztatási módja által bizonyos élénkülés tapasz!a’ható a kamarák eziranyu tevékem ségében. A MAGÁNÉPITKEZÉSEK MEGENGEDÉSÉT l KÉRI AZ IPOK. Az Ipartestületek Országos j Központja most tette közzé évi jelentésé*. A Í jelentés az anyaggazdálkodás terén az admi­nisztráció gyorsítását, a tűzött bürokrácia ki* , küszöböl'ését kéri. Szigorúbbá kei’ tenni az el­lenőrzést, hogy a nyersanyagok és félkész áruk ne jussanak illetéktelen kezekbe. Kéri a magánépitücezétek korlátozásának enyhítését, hogy a sokgyermekes családok és fiatal há­zasok ezrei ne maradjanak lakás né’kül. Meg­emlékezett a jelentés a munkabérek kéröNé- irő' is. kifogásolta, hogy a junius t-en életbe* léptetett kormánvrende et csak a munkaadók­kal szemben tarta’máz szankciókat, viszont a munkavállalók túlzott követeléseit nem bün­teti. Beszámol végül a jelentés arról, hogy a több mint negvedmiPió magyar kézműiparé« tüdőjének gondozását az IPOK, valamint e> kamarák irányítása mellett 418 érdekképvise­leti szervezet látja el. FELÁRON ADJÁK FL A FŰRÉSZÁRUKAT. Marosvásárhelyről jelentik: Maros-Torda vár­megye legutóbbi, közigazgatási bizottságának ü’csért szóvátették, hogy a fűrészáru forga- lombahozataja körüli események tarthatatlan helyzetet teremtettek. Ezt az állapotot meg­sínyli az építőipar, de a gazdasági tenne-és is. A helyzet volt.aképen nem o'yan ro^sz, mir.! fűrészáru kereskedők állítják, mer* áru van. * A baj ott van. hogy a kereskedők válagotnak a vevők között, csak úgynevezett „megbíz­ható" kezeknek adnak árut. vagy a megenge­dettnél jóval nagyobb fe'árat kérnek. A köz- igazgatási bizottság intézkedéseket kért a visszásságok megszüntetése érdekében. , ÖN GYILKOSSÁGOT KÖVETETT EL EGY GYÁRIMUNKÁS. Hétfőn délután a Hegyvölgy-utca 15. szám alatti lakásán is­meretlen okból megmérgezte magát Sós János 47 éves gyárimunkás. Tettét a ház lakói vet­ték észre, de ekkor már Sós János eszméletlen, állapotban feküdt. A helyszínre kihiyotxi mentőorvosok részesítették elsősegélyben, gyomormosást alkalmaztak, s megállapítot­ták. hogy az életunt gyárimunkás .nagyobb adag ópmmot vett be. Az első segélynyújtás után a mentők beszállították a belgvógvá- szati klinikára. Állapota sülve«, $ alig van remény éietbenmaradásáboz. Az. öngyilkosság ügyében megindult a rendőrségi vizsgálat annak' megállapítására, hogy a 47 éves gyári­munkás miért követte el végzetes tettét. SZTRÁJKMOZGALOM ARGENTÍNÁ­BAN. Newyorkból jelentik: A Newyork Times Montevideoből azt az értesülés* kapta, hegy Argentina egyes részeiben sztrájkmozgalmak kezdődtek. A munka­beszüntetések a kormány ellen irányul­nak és nyilvánvalóan inkább politikai, mint gazdasági jellegűek. A rendőrségek riadókészültségben állnak, (MTLJ (

Next

/
Thumbnails
Contents