Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-19 / 40. szám
** 19 4 4 február l 9« ELLENZIK Lépjünk fee sa Magyar Irodalompártoló Társaság tagjai közé Lapunk hasábjain többször beszámoltunk már olvasó? nknak a Magyar Irodalompártoló Társaság megalakulásáról és működéséről. Alig egy esztendeje, hogy a társaság vitéz Szabó Lajosnak, mai elnökének kezdeményezésére megalakult. Az elin- ditó gondolatot az a felismerés adta, hogy az élő magyar szellemet hordozó és kifejező irodalom ebben a szörnyű vaskorszakban magárahagya- tottan küzd létéért a magvatian, igen nagyrészében közönséges szórakoztató iparrá lealacsonyodott művészeti életünkben és könyvtermelésünkben. Jói ismerjük a szellemi életnek, mint minden emberi megnyilatkozásnak sajátos törvényeit, amelyek a felemelkedés és a süllyedés hullámvonalával volnának ábrázolhatok. Ám ebben a hullámos játékban bizonyos belső kiegyenlítődést fedezhetünk fel. Nincsen benne semmi túlzás, ha a Magyar Irodalompártoló Társaság megalakításának gondolatában szellemi életünk hullámvonalának biztos emelkedését látjuk. Vitéz Szabó Lajos elgondolása az volt, hogy az igazi magyar társadalom legnemesebb hagyományainak jegyében Önkéntes hozzájárulással teremtsen egy olyan anyagi alapot, emely évről-évre lehetővé teszi a kiemelkedőbb magyar irók, illetve müvek pártatlan és elfogulatlan bírálat alapján álló jutalmazását, A világ és benne a magyar szellemi p?et nagy válságának közepette ez az alapjában véve egyszerű, de nemes gondolat szinte nem várt nagy visszhangra talált. A Társaságnak mindössze egy esztendei fennállása után ma már több mint hatszáz clyan tagja van, aki kötelezőleg vállalta, hogy minden esztendőben százbusz pengőt, azaz havonta tíz pengőt lesz le a Társaság asztalára. Ez a számadat természetesen nem reá- !;s„ hiszen naponta uj és uj jelentkezések, illetve megajánlások érkeznek be a Magyar Irodalompártoló Társasághoz s mire e sorok megjelennek, a tanok száma bizonnyal már sokkal felülmúlja a hatszázat. Meg kell jegyeznünk azt, hogy vitéz Szabó Lajos mozgalmának ez a szép és jelentős kibontakozása minden hivatalos, vagy akár félhivatalos propaganda nélkül, szinte embertől* emberig haladt és tette lehetővé azt, hogy a Társaság fennállásának első érében már megtörténhetett az első díjkiosztás, amikor is negyvenhatezer pengőt dijakban és nyolcezer pengőt alkalmi segélyekben osztott az arra érdemes magyar irók között. iu.egvalljuk, hogy annakidején, amikor a Társaság megalakulásáról beszámoltunk s a üagy és alkotó gondolatot különös örömmel üdvözöltük, a dijak kiosztása, illetve azok odaítélése tekintetében magunk is bizonyos fenntartásokkal éltünk. Amikor ezt őszintén megváltjuk, egyben beismerjük azt is, hogy ezúttal kellemesen csalódtunk. A fenntartásnak oka az volt, hegy rendkívül válságos szellemi életünkben, amelyben különösképpen az őszinte, egyenes és pártatlan, de ugyanakkor tudományosan megalapozott kritikai szellem szinte teljes elhanyatlá- sának sajnálatos tényével számoltunk. Nos, azóta megtörtént az első díjkiosztás és bebizonyította, hegy a Társaság eredeti célkitűzéséhez híven, s a nagy ügyhöz méltó emelkedettséggel és körültekintéssel végezte munkáját. S ezzel valóban rászolgált az egész magyar társadalom bizalmára és őszinte megbecsülésére. A Társaság már a kezdetben első feladatának tekintette, hogy a magyar társadalom önkéntes hozzájárulása folytán beérkezett pénzekből nem egv bizonyos nemzedék, irodalmi iskola, vagy éppen politikai pártállás alapján szándékszik jutalmazni írókat és müveket. Bírálati elve egyetlen egyszerű mondatba foglalható: olyan irók és müvek jutalmazása, amelyek apró irodalomelvi vagy éppen iskolai és világnézeti tekintetek felett az élő és tiszta magyar szellemet sugározzák, a népet és a nemzetet fejezik ki, s mintegy az örökkévalóság szempontjából nézve, az állandó az örök magyar szellemiség nélkülözhetetlen alkotóelemeinek tekinthetők. Büszke örömmel tölthet el minden magyar embert, hegy a nagy tett, a nagy gondolat ország-világ előtti megnyilatkozása hü volt az «redeti elgondoláshoz. Ez az első nagyszabású megnyilatkozás, Szabó Dezsővel az élén az igazi magyar népi és nemzeti gondolatot kifejező íróknak megiutalmazása, jogosan keltheti mindannyiunkban, akik nemzett kultúránk fennmaradásáért és épségben való továbbfejlődéséért aggódunk és munkálkodunk, azt a reményt, hogy néhány éven belül a Magyar Irodalompártoló Társaság képes lesz kitölteni azt a nagy hézagot, amelyet hivatalos irodalmi társaságainknak hosszú évtizedek óta tartó meddő konzervativizmusa idézett elő. Amidőn a Magyar Irodalompártoló Társaságról mindezeket elmondjuk, utalnunk kell arra is: senki se gondolja azt, hogy ebben az ügyben tisztára irodalmi kérdésről, vagy éppen irodalomelví meggondolásról van szó. Az irodalom, mint a kultúra tetemes állagának hordozója és kifejezője, nagy általánosságban nemcsak irodalmi, de nagymértékben, a szó jó értelmében vett politikai kérdés is. Az irodalom, mint ilyen, természetes módon hatja át a magasabb értelemben vett politikát, melynek rendkivül fontos hajtóerője és tényezője. Gondoljunk csak arra, bogy az ókori kultúráknak, nevezetesen a görög kultúrának kimerülése folytán beállott felbomlása feltétlenül egyik okozója* volt az akkori fényes görög államiság bukásának is. A magyar knltura, a magyar irodalom különösképpen nevezetes arról, hogy a maga módján s a fentebbi értelemben véve mindig politikus irodalom volt. A magyar írók a többi európai müveit nemzet Íróinál sokkal fokozottabb mértékben vettek részt a nemzet küzdelmeiben s tevékenykedtek mindenkor a nemzeti felemelkedés ügyének érdekében. Ezeket a meggondolásokat alapul véve, lapunk szerkesztősége elhatá rozta, hogy erejéhez mérten támogatja a Magyar Irodalompártoló Társaság mozgalmát s lehetővé teszi, hogy előfizetői és olvasói beléphessenek a Társaság tagjainak sorába. Rendkívüli időket élünk, amikor nemcsak a fegyveres háború, de az egész világot sújtó szellemi válságban, mint kisnépnek, hagyományainkhoz is hiven, még inkább ragaszkodnunk kell az igaz magyar szóhoz. az irodalomhoz. Kérjük ezért olvasóinkat, hogy vállaljanak részt e nemes, országos és korszakos jelentőségű magyar ügy szolgálatában s a mellékelt belépési nyilatkozat kitöltésével és beküldésével lépjenek be a Magyar Iro dalompártoló Társaság tagjai közé. TIZENHÉT KISFIÚ ELINDULT.. TEHETSÉGKUTATÁS AZ ERDÉLYI HAVASOKBAN PETÖFI-UTCA I.Î — olvasom a házszámot és keresem a kapu alatt a diáklnternátus tábláját. De csak fenn, az emeleten bukkanok egy ej tóra függesztett fehér rajzlapra, arról tudom meg, hogy itt lakik tizenhét kisdiák, itt bogozódlk tizenhét kis ember- palánta sorsa. Benyitok. Egyetlen nagy, tágas szobából áll az egész otthon. Megvallom, a torkomba fut a szivem és sós könnyeket nyelek, nagyhirtelenében úgy belém döbben a kép. Körül a fal mellett ágyak. Középen néhány iskolai asztal. Elmerült kisfiú- arcok hajolnak füzetek, könyvek fölé, selymes gyermekfejekre glóriát villant a sugárzó lámpafény. A szobai meleg, a kis zekéket kigombolták. Egyik-másik csak úgy ingujjban fekszik neki a nehéz latin nyelvtannak, furfangos számtanpéldának. Egy kissé megzavartam őket. KATONÁSAN vigyázz-t vezénylői © padszélső, és kórusban köszönnek. Jelentik is, hogy szigorú tanulási idő van éppen. Nagy ám a fegyelem! Most Fenyvesi Judit szociális gondozónővér foglalkozik velük. Kedves, mosolygó arcú fiatal lány. Nála érdeklődöm az otthon vezetője iránt, s igy kerülök dr. Dávid László teológiai tanár irodájába. Ott lakik ő a kis közösség mellett, figyeli, irányítja a tizenhét élet minden megmozdulását, hiszen az ő munkájának eredménye, hogy ez a néhány kis erdélyi magyar elindult a művelődés utján. Lélekemfoer. Aho;gyian erről a vállalkozásról beszél, látszik, hogy az életét tette rá és áldozza oda. Elmondja, hogy három éve járja segítőtársaival Erdély közeli és messze vidékeit: Szolnok-Dobokát, Besz- terce-Naszódot, Csikmegyét. Betért az eldugott falucskák házaiba, megismerte sok-sok magyar hajlék sorsát, tragédiáját, és sokszor fájt a szive, amikor nyolc, tizgytermekes családokban sok tanulni vágyó, fürgeszemü kis harisnyás fiú szive vágyát hallgatta. AZ ANYÁK REMÉNYSÉGÉT. AZ APÁK BÜSZKESÉGÉT egyelőre mégsem biztathatta! semmivel. Csak gyűjtötte, gyűjtötte a nevüket. És a sok vágy egyszer mégis gátat tört és tetté érett. A tehetetlent kísérelték meg: a semmiből teremtettek életet, gyermekeknek jövendőt. A csodával határos, ahogy ez az otthon eddig jutott. November 19-én, Szent Erzsébet napján nyitottan meg kapuit. A szülők huszpengiős havi hozzájárulása, egyes intézmények és a Marianum nő szövetségének támogatása teremtette meg áldozatos segítséggel a meleg ételt és a meleg szobát. A kedves gondozónő vér megsúgta nekem, hogy ebéd, atz már van, vacsora is akad, de ezek a fiatal gyomrok az uzsonnát sem vetnék meg. Magam is tapasztaltam: szeretik az almát.. . A kisfiúk közül öt dr. Kántor Lajos gyakorló gimnáziumi igazgató megértő jóindulata segítségével — létszámon felül — beiratkozhatott a gyakorló gimnázium első osztályába, tizenketten pedig magánúton készülnek, ha lehet, két osztályból összevont vizsgára. Bizonyosan sikerülni fog nekik. Az egyik tanitójuk- tól hallottam, hogy nem is azt kell megmondani nekik, hogy mit tanuljanak, hanem azt, hogy mit ne. Mert ezek. a gyermekek betüéhségükben mindent felfalnak. És kérdezzék m!~g: kik tanítják őket? Pénztelen egyetemi hallgatók — ingyen. Kell-e ennél többet mondani, hogy az ember a- mai, emberirtó élet szörnyűségei között megérezze a szív melegét? Közvetlen felügyelőjük délerdélyi menekült. Ötödik gimnazista, s ő is itt tanul köztük. ERRE A KIS TEHETSÉGKUTATÓ KÖZÖS-ÉGRE az utóbbi hetekben a kultuszminisztérium is felfigyelt, most, erős a remény, hogy ennek az érdeklődésnek anyagi eredménye is lesz. Mert bizony elkelne még ~ gyermekek szállásán néhány szekrény, meg a belevaló is. Hiszen kicsi mio- tyóvsl érkezett mindegyik. A Lukácsgyerekek — 11—12 éves fiúcskák Gyer- gvótölgyesről — a Hágó tövéből egyedül indultak el, még a pénz se volt ki mind az útra, úgy segítette meg őket egy gyér- gy óh oil ói másik gverek három pengővel. De el vergődik eddig, s kérdezősködve ..ügyesen“, egyszer csak beállítottak vásott harisnyájukban, elfeslett csizmájukban, s bejelentették, hogy jöttek tanulni. Az adminisztráció nehéz munkáját és a tanítás egy részét Them Eszter tanítónő végzi áldozatos buzgalommal. Ő mondta el az alábbi kedves esetet. Az egyetlen szobában nem fér el 17 nyitott ágy. Összecsukhatókat állítottak hát b?, hogy a» teológiáról kölcsön kapott iskolapadok is elférjenek. De a kis Ajdor- ján Gyárfásnak nincs Ínyére ez a furcsa ágy: este kinyfini, reggel becsukni. Egyik este ilyen bajlódás közben egyszer csak felsóhajtott: — Istenem. Istenem, mért nem adál ágyat! Máskülönben — mondják — a kis Gyárfás a1 közösség filozófusa. Mindig mond valami váratlant. A HAZA ÍROTT LEVELEK fogalmazványaiban is sok könny és mosoly bujkál. Nézem a kis Kulcsár Ferenc sorait. Olvasom: „Nagynpó nem ment-e el az örök hazába, meri errefelé nagyon sok a halott . . .“ Meglepődöm. Aztán kitekintek az ablakon és mindent megértek. Szemben sötétlik a- házsongárdi temető bejárata. Egy másaik kis legény — nyilván katonának készül és újdonsült levente — ezt Írja a bátyjának: „Légy szives, Márton, írd le a puskáidnak a részeit és a rangokét és amiket egv leventének tudni kell.“ Határőr székelyek lelke kísért! Egv harmadik levél arra szól. hogy „cipő az már került itt a lábomra. édesanyám, most jó lenne, ha tudna kötni egy harisnyát, mert az az egy pár, amit Tatabányán kaptam, már elrongyolódott, édesanyám ...“ Értik? Az az egy pár. És azt is Tatabányán kapta! Ven aki édes honvágyában csak eny- nyit kérdez: Nagy-e a hideg — Feketeügyön? KÉT KÉRDÉS A főtisztelendő ur engedélyével két kérdést tettem fel a fiúcskáknak. írásban válaszoltak arra. hegy miért jöttek Kolozsvárra, és ha megnőnek, mik szeretnének lenni. Most nézem kövér gvermek- betüiket és a szemem sokszor eíöntik ai könnyek. Már látom, hogy nagyrészük vagy pap. vagy katonatiszt akar lenni, kettő jegyző, egy detektív, egy kereskedő, egy tanító. A kis Lukács Vilmos igy vall: „Katonatiszt szeretnék lenni, hogy védjem a hazámat és a hazának szolgáljak és ne hagyjam cserben bajtársaimat!“ Egy ábrándos fiú, Fábián Laci igy irt „Lelki-bányász szeretnék lenni. A Szent Ferenc rendjébe lépek, he Isten segit.“ Kulcsár Ferenc György óh ollóról azért jött, ahogy Írja, „hogy tanuljak és hogy valami legyen belőlem, mert nagyon nehéz az élet.“ Ránézek a gyermekre, látom kis, kopott zekéjét, kinőtt ingujját, és nagyon nehéz lesz a szivem. Mennyé pénz, mennyi, tömérdek pénz a világon, mulatókban, filmszínházakban mennyi ember és Kulcsár Ferenckének nagyon nehéz az élet! Ő az, aki megfigyelte, mennyi sok a halott ebben a nagy városban. Istenem! Talán nemcsak a házsongárdi kapun belül halottak az emberek. KÉT PAPLAN* A Fekete gyerekek apja egyetlen lovát adta el, hogy két paplant vehessen a két fiának — árulja' el Fenyvesi Judit gondozónővér. Nézem a két hitványka paplant. Tarkán virít az ágyon, mert takaróra már nem futotta. De a fiuk már bátran vágják ki a feleletet a kérdésemre: agricola bonus. AGRICOLA BONUS — a jó földműves, ismétlem öntudatlan. Agricola bonus — aki tavasszal k öl csőn - lóval szántja majd fel azt az egy lánc földecskét, de a kis Lajos fiú már határozott vonásokkal veti papírra' előttem: „Én Kolozsvárra jöttem, hogy itt tanuljak és idővel a hazának jó fia legyek." Segítsen az Isten, kisfiam! MÉRETNÉ JUHÁSZ MARGIT Par két tex égi mu nk álatokat «u- id. LÖREVCZY JÓZSEF laké»: Zé^oíya-utca 14. szám ' vmy SEBÖK*cukrászda, Mátyás kirádv-tér 23. TcL * 1 ^—3ÎL —I-----m—rrn--------—nrrmwwi« ■ n
