Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-19 / 40. szám

ELLENZÉK 19 4 4 február 19 I magra rorasági román folyó irat irodalom jeleu tősége A román sajtó napról-napra minő­síthetetlen hangú i ikkekben számol bo a magyarországi románság mult is jelenbeli elnyomatásáról. Időszerűnek tartjuk a Láthatár 1044. fa'bruár havi számában megjelent Domokos Sámuel: „A magyarországi román folyóiratok szerepe a román irodalom kialakuló sálán" clmü cikkének egyes kitételeit közölni, amelyből kitűnik, milyen és mekkora ,,elnyomatásban" részesült magyar uralom alatt a magyarországi románság. Domokos Sámuel idézett cikkében rö­viden érinti a román nemzeti irodalom kialakulását gátló szláv nyzlvi térhódí­tást és Erdély szerepet, a román nyelv meghonosításáért folytatott küzdelemben. Az erdélyi kálvinista fejedelmek nagy­lelkűsége folytán születik meg a szláv helyett a rpmánnvelvü vallásos irodalom, majd a katolicizmus hatása alatt az er­délyi románság olyan kulturális előnyök­höz jutott, melyeknek hatása döntő volt a román szellemi élet kialakulására. Iorga az erdélyi románság vallási unió­járól mondotta azt, hogy ,,din pierderea lor, a ieşit scăparea noastră“. (Elveszté­sükből szabadulásunk keletkezett.) Erdély volt tehát a románság részére az a kapu, ahol a magyarságon keresztül a nyugattal való érintkezés megtörtént. A román nemzeti irodalom kialakulásában nagy szerepet játszottak a magyarországi román szépirodalmi folyóiratok, melyek a budai nyomdában láttak napvilágot. Tehát nemcsak az első románnyelvü könyveket nyomtatták hazánkban, hanem a legelső román folyóiratok is itt jelen­tek meg. Ezeknek a folyóiratoknak fon­tossága román irodálmi szempontból vetekszik a regáti folyóiratokkal. Ezek a folyóiratok voltak a felfedezői és meg- szólaltatói a legjelesebb román költők­nek, V. Cárlova, M. Eminescu, G. Coşbuc és O. losifnak. Ezekről az irodalomtörté­neti szempontból fontos tényekről a ro­mán hivatalos irodalomtörténet alig tesz említést s nem egyszer a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz. Pl.: Coşbuc ról egészen a legutóbbi időkig azt tartot­ták, hegy első költeményei a Slavici szer­kesztette Tribuna-ban jelentek meg. Ma már kétségtelen s ezt román részről Var- tolomeu tanulmánya bizonyította be (Josif Vulcan şi Familia), hogy Coşbuc megszó- laltatója a Nagyváradon megjelenő Fa­milia cimü folyóirat volt, ahol Boscu né­ven jelentek meg legelső költeményei. Talán az irodalomtörténet téves adata folytán állították fel Szebenben Coşbuc- nak a Medre a által készített mellszobrát. Ugyancsak a Familia-ban jelent meg Eminescu első költeménye, a ,,Deasarea“. Érdekes, hogy a költő családnevét Emi- novici-ról Eminescu-ra I. Vulcan változ­tatta meg, mégpedig a költő előzetes megkérdezése nélkül. Eminescunak a Famc/Ha-ban 12 ifjúkori költeménye je­lent meg. A legelső román folyóirat, a Budapes­ten 1821-ben megjelenő Biblioteca Ro­mânească, melyet Karkalechi Zaharia szerkesztett. Jelentősége annál is fonto­sabb, mert példányszámait nemcsak az erdélyi románság olvasta, hanem a regát- beliek is s igy irányító szerepet töltött be az egyetemes román irodalomban. Triffu és B. Bajánca több történelmi tárgyú tanulmányt közölt a folyóiratban s az utóbbi Mihály Vajdáról Írott tanul­mánya az első történeti tárgyú értekezés volt. A folyóiratnak szépen kidolgozott kultuirprogramja volt, mely az egész románságot egybe akarta kapcsolni. Kar­kalechi veit az, aki felfedezte és megszó­laltatta a tehetségesebb költőket, mint pl. V. Cárlova-1 és közölte első költemé­nyét, a Ruinele Târgovistei-1. A Biblioteca R.omânească megszűnése után elég sok idő telt el, míg 1865-ben Vulcan József püspök szerkesztésében előbb Budapesten, majd Nagyváradon megjelent a „Familia“ c. szépirodalmi folyóirat. Ciuranak a Familia 40 éves ju­bileuma alkalmából irott cikkét idézzük, melyben megállapítja, hogy ,,a Familia volt ee erdélyi romahok egyet­len folyóirata, amely olvasottságánál fogva a román kulfuregység megvalósításában a legfontosabb szerepet játszotta", A Familia volt a találkozóhelye a legtöbb regáti Írónak is, igy pl. Alecsandri, Haş- deu, Grandea, Vlahută, Delavrancea, V. A. Ureche, Carmen Silva, Zamfirescu, Rcsetti stb. itt közölték Írásaikat. Az említett folyóiratok között kétségte­lenül a legnagyobb hatása a román nem­zeti irodalomra a Budapesten 1902-ben megjelenő Luceafărul c. szépirodalmi fo­lyóiratnak volt, melyet a pesti román .egyetemi áíjuság indított meg, A lap fő­szerkesztője először Ciura Sándor, majd Tuslűuanu és végül Goga volt. A szer­kesztőbizottságban a következőket talál­juk: Goga Oktávián, Lupaş Montani, Stoica, Lapedatu, Moldovan, Stanca és Zaria. Az első szám előszavát Ciura irta, kérve elsősorban az egyetemi ifjak támo­gatását, hivatkozva a külföldi egyetemi iíjakra, megemlítvén buzdításképpen, hogy ,.a magyar egyetemi ifjúságnak már van néhány folyóirata, melyeket a közön­ség is nagy szeretettel fogad“. A Lucea- I fárul Pesten jelent meg 1906-ig, amikor j Szebenbe tette át székhelyét. Ezidö alatt > nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes román irodalomra is a legnagyobb hatás­sal volt. Kétségtelen azonban, hogy a Luceajárul elsősorban nem a tiszta iro­dalmat szolgálta, s programját a. Regát- ból irányított erős nemzeti irány szabta meg, melyet főleg a magyargyiilölet jel­lemzett és Erdélynek hazánktól való el- szakitásán dolgozott. Hogy a Luceafărul mennyire a regáti román politikai törek­vések irányítása és hatása alatt tevé­kenykedett, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor a folyóirat első szá­mában leközölte Goga: Rapsodie c. sze­relmi költeményét, Iorga levélben, me­lyet a lap is leközölt, kioktatta a szer­kesztőséget, irányt szabott tevékenységé­nek a következőkben: ,,önöknél az esztétikai elgondolások nem kell hogy a főszerepet játsszák ... nincse­nek abban a helyzetben, hogy a tiszta művészetnek szentelhessék magukat- Harc­ban vannak és harcolniok kell." (L. Ta6- lauanu: Amintiri de!a Luceafărul, 12. 1.) Mindezen regáti uszítások ellenére a folyóirat a magyar—román irodalmi kap­csolatok megindítására az első lépést megtette, mégpedig azzal, hogy közölte folytatólagosan Madách: Az ember tragé­diájának Goga által készített román for­dítását. Érdekes megemlíteni* hogy éppen Goga volt az, aki a magvar—román kul­lurknpcsolutok felvételéről cikket irt a folyóiratban, melyben megállapítja, hogy ,,a politikai súrlódások voltak az okai an­nak, hogy sok e’vitathatatlan Irodalmi ér­tékű magyar mü nincs lefordítva ro­mánra". A felsorolt magyarországi román szép- irodalmi folyóiratok szerepének és kul- tuuhatásának ismertetéséből kitűnik, hogy a románság mint nemzeti kisebbség, mi­lyen élénk és jelentős irodalmi tevékeny­séget fejtett ki hazánkban. Sőt, a romá­nok oly jelentős irodalmi életet alakítot­tak ki Erdélyben, amilyent Nagyrománia megvalósítása után sem tudtak felmu­tatni, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy Erdélynek Romániához való csatolása után szemmelláthatólag hanyatlott itt a román irodalmi élet. Kevés volt a. folyó­irat s egy sem volt, melynek színvonala megközelítette volna a hazánkban meg­jelent folyóiratok színvonalát, főleg a Luceafáruiét. A románok maguk is beis­merték ezt, amit az alábbi román folyó­iratokból vett cikkek is igazolnak. Az Astra, az erdélyi román kulturegye- sület Lapjában, a Transilvania-ban Voicu Sever cikket irt Stagnare literară din Ardeal (az erdélyi irodalom pangása) címmel. (L. Transilvania, 1928. 4. szám, 1—6. 1.) A cikk annyira teljes képet fest az erdélyi román irodalomról az egyesü­lés után, hogy megállapításait érdemes közelebbről is megvizsgálni. Voicu Sever megállapítja, hogy „Erdély a Luceafarut folyóirat köré cso­portosult iróíki után szinte semmit sem adott a román irodalomnak, a háború utáni fiatal irodalmárok közül egyik 6em tudta elérni azt a színvonalat, ame'yet a Lucea­fărul nemzedéke elért — még kevéebbé azt felülmúlni. A Kárpátok mindkét olda­lán egybehangzóan állapítják meg az iro- da’mi élet pangását Erdélyben az egyesü­lés után." Ezután a cikkiró seregszemlét tart az ERDÉLYI FÉNIKS A magyarországi könyvtennelés dzsungel- j-ben külön hely illeti meg Erdély és az er­délyi kiadványokkal. A felszabadulást követő években szépirodalmi kiadványaink mennyi sége és minősége természetszerűleg csökkent, — hisz a iővárosi kiadóvállalatokkal aligha lehetne veisenyne kelni —, kárpótol ezzel szemben tudományos életünk csaknem vala­mennyi ágának fellendülése, kiadványainak színvonala és a magyar tudományosság mulrf- beli értékeinek feldolgozása iránti nnegnyilat- kozó nemes törekv's. Ez szándék vezeti az erdélyi könyvkiadás újabb megnyilatkozását: málnási Bariók György szerkesztésében meg­jelenő „Erdélyi Féniks" sorozat első köteté­ben Makkai Érnő közöl egy elfelejtett erdé­lyi magyar tudós, Sipos Pál (1759—1816) böl- cse'eti hagyatékából hat iövidebb, magyar- nyelvű tanulmányt. A kis kötet Ízléses cím­lapja (Makkai Ernő hozzáértését dicséri) Hoíf- gTeíí György eíső kolozsvári nyomtatványa, a „Ritus »explorandae veritatis" (1550) után ké­szült, mintegy jelképezve a sorozat célkitű­zését. Az „Erdélyi Féniks" sorozat megindulásával kapcsolatban málnási Bartók György a követ­kezőket mondotta: — Magyar, de különösen erdélyi és felvidéki könyvtárainkban sok olyan kiadatlan kézirat hever, amelynek közzététele a magyar gon­dolkozás és szellem története szempontjából nem halasztható. Ezek a kéziratok, hogy úgy mondjam, „parlagon" heveinek, mert sokszor még a szakértőknek sincs tudomásuk létezé­sükről. Pedig milyen kulturértékek, elég, ha csak egy párat felsorolok közülük: az enyedi kollégium könyvtárában porosodik Bőd Pé­ter 22 kiadatlan kézirata, Hamlet első magyar fordítása a XVIII. század második íelébőf prózában (a szereplők nevei is fel vannak tüntetve, akik előadták), a székely róvásirás számtalan emléke, Barabás Miklós tollrajzai, köztük Szász Károly arcképe vagy a kolozs­vári kollégium kézirattárában Apácai • Cseri János előadásainak kézirata, amelyeket elve­szettnek hittek és csak most került újra elő, aztán a Tudományos Akadémia régi kiadvá­nyai, de éppoly gazdag a marosvásárhelyi re­formátus kollégium könyvtára is, ahol felbe­csülhetetlen értékű Bciyai János kéziratgyüj- temény, közlük az, amelyet 1840 körül irt „A magyar iíjuság katonává való nevelése" cimen, továbbá Fogarasi Pap József és Pé- terííy Károly filozófiai tanulmányainak kéz­iratai és azok az érmek, amiket Fogarasi Pap a külföldi (németországi és norvég) akadémiá­kon nyert. — Ezek a porosodó papiroshalmazok a ma­gyar szellem felbecsülhetetlen értékeivé vál­nak abban a pillanatban, ahogy hozzáférhető­vé tesszük szélesebb körök számára. Olyan dokumentumok ezek, amelyek megdöntik azt a téves és célzaíos állítást, hogy nem volt ma­gyar filozófia. Hogy még mindig nem látjuk tisztán azt a hatást, amelyet az u. n. európai műveltség a magyar lélek kialakulására gya­korolt és nem látjuk azt sem, hogy a magyar lélek ezekre a hatásokra miképpen hatolt vissza — éppen a kiadatlan kéziratok töme­gének következménye. Ezek olvasása és meg­ismerése mutatja, hogy a magyar közönség milyen szellemi áramlatok iránt érdeklődött, hogyan reagált, mit talált jónak és mit hely­telennek. És azt sem kell feledni, hogy ép­pen ezekben a visszahatásokban nyilvánult meg legőszintébben a magyar lélek sajátossá­ga. Az elkallódás és megsemmisülés veszé­lyének kitett értekek — háborús időket élünk! — tehát a magyar Klek ismerete szempontjá­ból is elengedhetetlenek. — Nem véletlen az sem, hogy ezek a fel­becsülhetetlen kulturkincsek erdélyi és felvi­déki könyvtárak mélyén találhatók. A végvá­rak élték leginkább a magyar életet, kétszáz évig itt nyilatkozhatott meg csak a magyar szellem a maga ţeljet'en, itt volt csupán ma­gyar kultúra. — Idösiaerü összehasonlítás kínálkozik a mult és a jelen között: kik voltak akkor és kik ma a magyar kultúra hordozói? Ezeket a kéziratokat a magyar középosztály tagjai ol­vasták, másolták és terjesztették. Benne éltek koruk szellemi és tudományos áramlataiban. Ma ugyanez a középosztály, papok, tanárok, tanítók, stb. érdeklődési köre olyannyira le­csökkent — tudom, ennek számtalan oka van! —, hogy csaknem érzéketlenné váltak ezekkel s főleg, ami káros, a magyar mult mérhetet­len kincséivé.) szemben. Részben érdeklődé­sünket szeretnők felébreszteni az „Erdélyi Féniks*1 kiadásában megjelenő, eddig rejtett kéziratok közreadásával a magyar mult, a magyar szellem, a magyar kultúra iránt. Ezért jelentetjük meg közelebbről: Sipos Pâţ: Discursiones philosopicae e lu- cubratdonibus hybernis. (Latinul és magyarul ) Bevezeti: Maikkal Ernő. Mihályi Károly: Erkölcstan lélektani ala­pon. Bevezeti: Málnási Bartók György. Kovacsóczy Farkas: Dialógus de administra- tione Transsylvaniae. (Magyarul.) Bevezeti': Makkai László. Aranka György és gr. Fekete János filozó­fiai tárgyú levelezése. Bevezeti: Jancsó Ele­mér. Dézsi Máirton: Latin és magyarnyelvű vita­irata Pósaházi János eí’en. Bevezeti: Makkai Ernő. Mihályi Károly: Értekezés a klasszika-fi- Slológia tanulmányozásáról. Bevezeti: Málnási Bartók György. Fogarasi Pap József: Értekezéseiből. (Ma­gyarul.) Bevezeti: Makkai Ernő. Sipos Pá’: Bevezetés a kriticizmus bölcse­letébe. 1813. Bevezeti: Makkai Ernő. Sipos Pál: A keresztyén vallásnak és a vi- lágosodásnak egyszersmind való terjedéséről. Bevezeti: Makkai Ernő. — Ha tervünk csak részben is sikerül —- elégedettek leszünk. Fogadja a magyar kö­zönség sorozatunkat azzal a lélekkel, amely- lyel azl mi útjára bocsátjuk .,. SZABÓ ENDRE indólyi román írók fölölt y nrwg/illapi1 j,a hogy „L dély <iz egyesülés után Maga luciano kívül ♦gyetlen Igazi tehetséget *'un .ido’t A wzéppró/iiban egyelőn u) ruv »....,<. Meg merjük kockáztatni azt az állítást Írja Voicu Sever —, hogyha Erdélynek */ egyesülés után uj irói ‘ettek volna, rnfn- . der» újságban való felhívás nélkül, meg- | próbálták volna, hogy életre keltsenek egy irodalmi folyóiratot". Ugyancsak hasonlóan elmélkedik egyesülés utáni erdélyi román irodalom pangásán Giurgiuca Emil. (L. Abecedar 1933. 0—10. szám, 71.) Cikkében Giur- giuca megállapítja, hogy „az Erdé’yben található sok hiány közi! az egyik az irói összetartás hiánya. Egye­bek a pártpolitika vizeibe fulladnak beje, mások magányosságba menekülnek. Iro­dalmi fellegvárat kellene építeni (folyó­iratot, kiadóvá'lalatot), amely gyüjtgp magaköré a szétszórtakat." Folytathatnánk az idézetéket más ro­mán folyóiratokból is, de az eredmény akkor sem lenne más: Erdélyben az egye­sülés utáni román irodalom nem érte el azt a színvonalat, s nem adott annyi te­hetséget, mint azelőtt. Nem sikerült a ro­mánoknak Kolozsvárt a román irodalmi élet központjává tenni, habár több folyó­iratot is indítottak itt, de azok rövid élet­tartam után megszűntek, vagy a regáti városokba tették át székhelyüket. (Pl. a Gândirea.) Erdélynek az anyaországhoz való visz» szatérése után az északerdélyi románság körében nagy igyekezet tapasztalható az uj erdélyi román irodalom kialakítását illetőleg. Tisztán szépirodalmi folyóiratuk még nincsen, azonban a kolozsvári görög­keleti egyház kiadásában megjelenő „Viata ilustrată“, hetilap, a kolozsvári Tribuna cimü napilap „Grai şi suflet ro­mânesc" cimen állandó irodalmi rovatot vezet. A besztercei Săptămâna pedig „Stâlp de cremene" cimen ad irodalmat. A hazatért románságot az uj helyzet csak pillanatnyilag érintette váratlanul és készületlenül. Amint látjuk, az első világháború előtti román folyóiratok kul­turális szerepéből, a románság hazánkban oly szervezett kulturtényezőkkel, orgá­numokkal rendelkezett, amelyek nem­csak mint példa kívánkoznak követésre, hanem minden alapot megadnak a ro­mánságnak arra, hogy kultúráját hazánk­ban a legmagasabb fokra kifejleszthesse. A kolozsvári Tribuna újévi számában Muresanu Eugenia foglalta össze a román irodalomnak az 1943. évben elért ered­ményei. Megállapítja, hogy „az elmúlt évben a román irodalom a nagykorúság stádiumába lépett.“ Megemlékezik az első irodalmi megnyilatkozásokról, a „kez­detleges és megalázó kalendáriumok kor­szakáról“, majd felsorolja az ez évre megjelent naptárakat (5), a püspöki kiad­ványokat (3). és a püspökök munkatár­sait (11), a „Viata ilustrată“ által rende­zett novellapályázatot, majd a Tribuna irodalmi rovatának állandó munkatár­sait (8) és a Săptămâna rovatát. Megem­lékezik a júniusban tartott könyvnapok­ról, „amely — mint a cikkiró Írja — a nemzeti összefogásnak volt a bizonyí­téka.“ Síremléket állítottak Pavel Dan északerdélyi román Írónak s végül felso­rolja a cikkiró az ERAN kiadásában megjelent müveket. Úgy a Tribuna cikkírójának beszámo­lójából, valamint Pusztai-Popovits József és Domokos Sámuel biliográfiájából ki­tűnik, hogy az északerdélyl románság a bécsi döntés után élénk irodalmi mun­kásságot fejt ki. TOLSZTOJ LEÓ: A KREUTZER SZONÁTA (ANONYMUS“ KIADÁS) Tolsztoj a világirodalom egyik legnagyobb elbeszélője és ugyanakkor a legsúlyosabb szavú moralista. Könyvei szinte egyben szó­rakoztató olvasmányok s komoly, erkölcsi kérdések vitairatai. Ebből a szempontból ta­lán legjellemzőbb müve A Kreutzer •zonáta, ez a megjelenése óta olyan sok vihart felka­vart elbeszélés. Tolsztoj az apostol irta, de Tolsztojnak, a művésznek tollával. A regény tulajdonképpen egy hitvesgyilkosság története, amit maga a gyilkos mesél el börtönbői való szabadulása után. Vérfagyasztóan izgalmas olvasmány. Pedig lényegében nem is erről a rémtörténetről van szó, hanem az európai ember legégetőbb erkölcsi problémáiról. Poszdnüsov, a történet hőse bűntettes lesz, mert erkölcstelenül élt. Prófétaibb hangon még senki sem követelte a modern embertől, hogy több mint félszázada már ez a könyv evangélium megparancsolta. Nern véletlen, hogy több mint félszázadja már ez a könyv a kulturált emberiség egyik legtöbbet vitatott s egyre újabb gondolatokat, adó olvasmánya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents