Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-17 / 38. szám
i 3 i í felír n ó f 17. ELLENZÉK ni A távolkeleti front eaeménrei Tokióból jelenti a DNB: Burmái front jelentésiek szeri ni a May'll hegységtől keletre körülzárt. 7. brit indiai 1 wutoszíá)y ellenállásíi egyre csok- ken. Japán egységek a körülzáró gyűrűt állandóan szőkébbre vonják és egy négy kilométer hoszu és egy kilométer széles térségre szorították össze a jól f eliszerelt, angol ősapáitokat. amelyek sok I üveggel, pánié elássál és többszáz jármüvei nenidlelkez.- nek. Ezeknek a csapatoknak teljes megemmiső.lése vagy megadása küszöbön áll. Ezen a kát Háncsát án kívül a japán csapat ok Thaun.g Bazar elfoglalása után újabb támadást hajtattak végre, továbbá átkelve a Maya hegységen, egy meg nem nevezett körzetet elértek. Ezielk a harcok is kedvezően, folynak a front jelent esek. szerint. Mint a brit hírszolgálat a szövetségesek dó I nyugat csend esőre ári i fóliád isz á Uá sá rőt j el en t i, Mac Art hu r tábornok legutóbbi nyilatkozatában hangoztatta, hogy Japánt nem lehet térdrekényszeriteni egyedül tenger- zárral és légibombázással. A ma háborújában kizárólag a szárazföldi, tengeri és légierők együttes erőt'eszi- lésével lehet döntő eredményit, elérni. A három fegyvernem külön-kü- lön, die még közülük kettő együtt sem képes a végső győzelmet kivívni. Japánnak hadserege a legnagyobb ereje, a szövetségeseknek éppen ezért ezt kell legyőzniük, hogy végső sikerük biztosítva, legyen,. Ezt viszont csak nagy szárazföldi erők harcbavetésével érhetik el. MacAr- thur tábornok végezetül hangoztatta, hogy a három fegyvernem képviselőinek olyan had it érvét kell ki dolgozni ok, amelybe egyikükneik sem jut túlsúly, mart különben a szövetségesek Önmagukat csapják be. .MacArthur tábornok főhadiszállásáról közük, hogy az a kis Röoike- sziget, amelyen a kedden kiadott hadijelentés szerint amerikai csapatok február 12-én megvetették a lábukat, ' F j->G>uinea.-éw Uj-Britannia között fekszik és uralja a hadászati lag fontos Yitiaz-utat, A legutóbbi jelentése!; szerint az amerikai csapatök Rooken szigetén eddig nem ütköztek ellenállásba. Uj-.Britannia szigetén is majdnem simán halad az amerikaiak elő- haladása, ment több előretolt állást a japánok harc nélkül kiürítettek. A Német Távirati Iroda jelenti: Egy középső csend es óceáni meg nem nevezett támaszpontról származó jelentés szerint a japán helyőrség visz- szaverte azokat az ellenséges hajókat, amelyek február 10-én reggel tűz alá vet. fék a Marshall-szigetcsoporthoz tartozó Tárná-szigetet. Japán részről nem volt veszteség. Serrano Suner Lisszabonba érkezett LISSZABONBÓL jelenti a MTI; Serrano Suner, Franco tábornok veje, Jordana gróf kiilügyminiszfter elődje Lisszabonba érkezett. Látogatásának célja ismeretlen. Komoly szó minden, európaihoz66 Sven Hédin 'cikke Berlinből jelenti a DNB: Sven Hédii' dr., az ismert svéd kutató az essen! Nazianal Zeitungban cikket irt „Komoly szó minden európaihoz“ cím alatt. Rámutatott arra, hogy a Szovjet célja, ebben a háborúban a vihígíoiTadialoirn álmának és az egész e m lienhég hol se v i zálásái iaik megya- Jó.si'lása. Ezért a legközelebbi cél Németország meg sem misi lése. Ha sikerülne Németországot szél morzsolnia, akkor nyitva állna az ut a Sízovje'- unió számára ahhoz, hogy határait a La Manche-csatornáig, az Atlantióceánig, a Keleti-tengerig és a Földközi-tengerig előretolja. Ha Európát bolsevizálnák, nem tartania soká, amíg Anglia is könnyű zsákmánnyá válnék. Németország az egyedüli haLondonból jelenti a Búd’. Tudd A menekült lengyel kormány a hét elején ismét tanácskozott a szovjet— lengyel kérdésről. Ha hitelt lehet adni a Manchester Guardian bizonyos közleményének, akkor kitűnik, hogy a menekült lengyel kormány magatartását megmerevítette. Noha a lap valószínűnek tartja, hogy a lengyeleknek nyugaton ellen szolga Itatást ajánlottak, a lengyel álláspont mégis az, hogy a' menekült kormány nem rend étkezik felhatalmazással arra, hogy határváltoztatásról tárgyalhasson. Területéről som mondhat le, sem pedig nem, gyarapíthatja területét és ragaszkodik ahhoz, hogy az 193í>. évi lengyel határ alapján tárgyaljon. A kérdés magva mindÜ, hogy Benedetto Croce olasz übe- Pálig pártvezér megcsúszott a síkos járdán, elesett és bal karját« eltörte. Kórháziba szál tiltották, ahol kiderült, hogy ezenkívül váll-kulesc »omit ja is kificamodott, A bolgár régensek fogadták Sisinanev kiHügyminisztert Szófiából jelenti az MTI: A kormányzótanács szerdán délután, kihallgatáson fogadta Sfemanov bolgár kül ügym imi szítért. Ökölvívás Budapest város vá'ogatott. amatőr ökölvivó- csapate. február 20-án Berlinben, 22-én pedig Zürichben városközi barátságos mérkőzés keretében méri össze erejét az említett, városok együtteseivel- A válogatott osapat csütörtökön utazik el Budapestről, falom — írja Svon Hédin —, amely nemcsak Európát, hanem az emberiségei is képes megmenteni attól a size ren eset lens égtől, amelynél nagyobb eddig nem volt. Iirit veszteség!ista Lisszabonból jelent az MTI: A birt alsóház szerdai ülésén Churchill miniszterelnök közölte, hogy a multévi szeptemberi 3-íi olaszországi partraszállás idejétől február 12-ig a brit csapatok vesztesége 36.626 fő, közülük 7635 halott, 23.283 sebesült és 5708 eltűnt. Ezek a számok nem foglalják magukban a h.adirenge- résizet és a légierők veszteségeit. azonáltal — mint a Manchester Guardian írja — Lemberg. Erről a londoni menekült kormány egyáltalán nem kíván tárgyalni. Churchill újabb kísérletet tett, hogy a lengyel és orosz kormányt rábírja a határkérdések megbeszélésére — jelenti az Associated Press: Londonból. Sztálin Churcliillhc'Z intézett levelében kifejezést adott, annak, hogy nincs megelégedve a lengyel kormány néhány tagjával. Londonban határozottan állítják, hogy Churchill máris Moszkvába küldte válaszát Sztálinnak erre a levelére. E tevéi elküldése előtt Churchill ismét megbeszélése k et folytatott Mik olaj- ezykkal és BomerreL iVIágyafy Zoltán előadása Az Erdélyi Muzeum Egyessület jog-, közgazdaság- ée társadalomtudom.ányi szakosztálya tegnap dél utón tarlolta nyilvános «zakü’ését ay egyetemi könyvtár előadótermében. Az ülésnek) különös jelentőséget kölcsönzött az előadó Magyary Zoltán személye, aki a köz- igazgatástudomány nemzetközpeg is elismert szaktekintélye. Magyary professzor nagyszámú, hallgatóság előtti „A hivatásos közszolgá lat megoldatlan: kérdései" elmen foglalkozott a közszo’gáílat ki alakulásán aíki történetével, majd a proe- és postindusztrülis közigazgatási tópus előnyeivel és hátrányaival. Ismertette a helyes és racionalizált közigazgatás ismérveit (személyzetpolitika, a szervezet és személyek eredményességének biztosítása, stb.), majd az amerikai ée szovjet közigazgatássá' fogia,kozva, rátért' a magyar közigazgatás megoldatlan kérdéseire, melynek tárgyalása 6orán ennek racionalizálását és számos szükséges reform megvalÓ6ilását sürgette, Nagysikerű előadását vitai követte, majd a szakülést az. elnöklő Balogh Artúr zárta be. Cáfolják* hogy Argentina hadai üzeni volna a tengelynek ţ I Lisszabonból jelenti az MTI: Mint a brit híriroda jelenti Buenos AD résből, az argentin rádió közölte az argentin kormány határozott cáfola tát, amely szerint valótlan az a Mr, hogy Argentina hadat üzent a tengely- államoknak. Nem igaz az a hir sem, hogy elsüllyesztettek egy argentin hajók Ramsay finn külügyminiszter ismertette a helyzetet Helsinkiből jelenti a DNB: A szerdán öíélutáni lapok a Finn Távirati Iroda hivatalos jelentését közük, amely szerint a finn/ országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén Ramsay külügyminiszter jelentést tett a helyzetről. STOCKHOLM, február 17. (MTI.) Mind az angol, mind az amerikai sajtóban újból és újból jelentkeznek fimnbaeát hangok. Így a keddi an- gol lapokban is kevés kivétellel nagy megértés nyilvánul meg Finnország iránt. A Daily Telegraph tárgyilagos, de baráti hangú cikket közöl, amely az elismerés hangján beszél a finn nemzet derekasságáról. A sorok között a cikk kifejezésre juttatja azt a nézetét, hogy jogosulatlan az oroszoknak az 1940. évi határokra irányuló követelése. A Washington Post hangoztatja, hogy a békének előfeltétele, hogy Finnország teljesen szabadon igazgathassa magát. Finnországban a szabadság lángjának soha sem szabad kialudnia. Ha ezt megkísérelnék kioltani, az or-osz határokon sóim sem volna teljes béke, hanem inkáb hallandó nyugtainság. A finn képviselőház külügyi bizottsága szerdán értekezletet tartott, amelyen Ramsay külügyminiszter ismertette a jelenlegi külpolitikai helyzetet. E párszavas hivatalos jelentéshez finn mértékadó helyen hozzáfűzték, hogy a nemzetközi édeklődés előterében álló finn kérdés ezúttal már azért sem lehetett a külügyi bizottság értekezletének tárgysorozatán, mert maga a kérdés nines olyan előrehal ad ott állapotban. A külügyi bizottsági tagok az értekezlet után újságíróknak csupán azt hangoztatták, hogy a titoktartás kötelezettsége természetesen rájuk isugyan- Őlya-n mértékben vonatkozik, minit a kormány tagjaira és ennek átér zése ma nyilvánvalóan fontosabb, mint bármikor máskor» Sztálin nines megelégedve a lengyel kormány néhány tagjával Croce eltörte íi balkarját Lisszabonból jelenti az MTI: A brit hírszolgálat nápolyi jelentésben közGyÖrgy görög király Londonba érkezett György görög király magánlátogatásra szerdán Londonba érkezett. Tartózkodásának célja angliai barátainak meglátogatása, továbbá a háborús helyzetnek, valamint a Görögországra vonatkozó nemzetközi ügyeknek a tanulmányozásai MEGHALT GRUCZA LIPÓT VÁROSI TANÁCSNOK. Lapzárta után értesültünk arról a szomorú hírről, lioyy Grucza Lipót városi tanácsnok, Kolozsvár város ipari ügyosztályának vezetője ma reggel 8 órakor rövid szenvedés után elhunyt. Grucza Lipót halála városszerte nagy megdöbbenést keltett. , ÉRDEKES VITAEST A NAGYVÁRADI ERDÉLYI FIATALOK KÖRÉBEN A MAGYAR NÉPDALKÖLTÉSZETRŐL. Hétfőn este a nagyváradi Erdélyi Fiatalok Körének szokásos heti vitaestjén Andrássy Ede zenetanár tartott nagysikerű vitabevezető előadást a magyar népdalról és Bartók—Kodály úttörő munkájáról. Az előadó hangsúlyozta a divatos slágerszerzők és magyarnóta-gyárosok izlésromboló tevékenységének káros voltát. A bevezető előadást élénk vita követte, amelynek befejeztével a kör íőtitkára bejelentette, hogy legközelebb Mikó Imre dr. országgyűlési képviselő fog előadni. HALÁLOZÁS. özvegy Jurcsek Bélánc született Koszéghy Mária 70 éves korában Budapesten elhunyt. Az elhunytban Jurcsek Béla közellátásügyi államtitkár édesanyját gyászolja. A „Magyar Csillag" február 15-i száma Cs Szabó László „Ódon Erdély" c. tanulmányát köz i a ’ap élén. Schöpflin Aiadár „Petőfi és Ady" cimen irt cikket, Hercz,eg János Ady hatását a délszláv irodalomban ismerteti, Szerb Antal tanulmánya Gogolyró!, Halász Gábor nekrológja Giraudouxró' se ól. A szépirodalmi rész három novelláé ad. Pap Károy, ör,ey István és Kassák Lajos tollából- Verset Horváth Istvántól, Gulyás Gábortó', Gulyás Pá - tói, Mátyás Ferenctől cs a most elhunyt Nagy Andrástól közöl a folyóirat. Illyés Gyű a folytatja „Hunok Párisban cimü le jegyzéseit egv készülő regényhez. A Figyelő rovatban Schön; - lin A’adár színházi beszámolóját, Farkas To tón Benczur-cikkét, Kádár Erzsébet. Thuiv Zsuzsa, Ruzicska Pál könyvkritikáit találjuk A szám ára 3 pengő. Negyedévi előfizetési díj 15 pengő. Kiadóhivatal: Vilmos császár-ul 34. szám. Női szabók és divattermék figyelmébe! Az 1944. évi tavaszi ídénynőí kabát, kosz- 1 tűm- és ruhamodril divatlapjai már kaphatók az „ElleiLzék“ köiiyvesbö 111ntu Kolozsvár, Mátyás király-tár 9. Vidéki meg rend ölesekéi is azonnal intézünk! Parkettezési munkálatokat jumeg^ssBBSsmssmm tányo*an váilaí: ld. EÖRINC2V JÓZSEF, tekés: Záno!ya-utea 14. szám . vagy SEBŐ IC * cukrászda, Maivá* király-tét 2Á. T<*L.» 58, • . .......l-iiuff