Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-13 / 9. szám
4 ELLENZÉK Unva hx I reformai un pii.«piik ráriióiizenele a tengerentúli agyarokhoz Rovás: László dr református püspök Tadióüzettetet inlczett a tengerentúli magyarokhoz vs ki fejtette', hopp most, amikor a világháború megakadályoz bennünket abban, hopp közvetlenül szernél pes érintkezésben legyünk tengerentúli testvériünkkel, a titokzatos magasságokon keresztül azt tudjuk mondani nekik, hopp tűrünk, mert a világháború nagy megpróbáltatások elé állított és rendkívüli áldozatokat követel mindnpújunktól. Nem panaszkodunk[ nem zúgolódunk, hanem alljuk a próbát. A zna gyár mindig nagy volt a tűrésben és olyan időket élünk, hogy ebben önmagát kell felülmúlnia. De varunk is magú nkb asz állva tiétkeivk megismerésével. Isten feddésére es parancsára figyelve keressük útját, módját, hogyan épithetnők jel a jobb, boldogabb világot, a testben, lélekben különb magyarságot. A tengerentúli magyaroktól azt várják, gondoljanak szeretettel az elhagyott hazára és bízzanak bennünk, mert az itthoniak semmi olyant nem követnek el, amelyért ^ kintlevőknek szégyenkezniük kellene. Mindenütt, ahol szavukat meghallgatják, emeljenek szót Magyarország mellett. HORVÁT LAJOS A LAPKIADÓK SZAKOSZTÁLYÁNAK ELNÖKE. Mar- sovszky Ivor, az Országos Magyar Sajtókamara napilap kiadói szakosztályának elnöke nagy elfoglaltságára való tekintettel még decemberben lemondott. Helyébe a napila.pkiadóik keddi ü/ésükön Horvát Jánost, a Pest és a Ml-gyarország felelős kiadóját választották meg. (MOT.) 1 KÓS KÁROLYT MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI NYILVÁNOS RENDES TANÁRRÁ NEVEZTÉK KI. A kormányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztésére a felsőfokú gazdasági szakoktatás tanári létszámában a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán Kós Károly, mezőgazda- sági főiskolai előadót a kulturtechnikai tanszékre mezőgazdasági főiskolai nyilvános rendes tanárrá kinevezve. (MTI.) AZ OSZTÁLYSORSJÁTÉK tegnapi húzásán 60.000 pengőt nyert a 67.732, 20.000 pengőt az 57.628. 10.000 pengőt a 48.581, a 61.289, 5000 pengőt a 6..116. a 91.993, 3000 oengöt a 3168. a 17.256, a 26.399, a 42.855 a 76.204, 1000 pengőt pedig a 10.389, a 13.690. a 24.494. a 29 682, a 76.103 és a 90.382 számú sorsjegy. (Felelősség nélkül. ' AZ UROLÓGIAI MEGBETEGEDÉSEK GYÓGYKEZELÉSÉBEN reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserü- viz gyakran igen fontos segédeszköz, mert a gvomorbélcsatorr.át könnyen éí> mégis alaposan kitisztítja, az anyagcserét és az emésztést pedig lényegesen előmozdítja. Kérdezze meg orvosát! zöldhagymatermelők figyelmébe; Kolozsvár város Közellátási Hivatala közli: Mindazön zöldségtermelők, akik kisebb, vagy aagyobb meanyiságben akarnak zöldhagymát jermelni, a termeléshez szükséges dughagymasz ükségieteiket sürgősen jelentsék be a Közellátási Hivatal terményosztályának (Farkas- utca 4. szám, földszint 8—9. számú szoba). Az igénybejelentést minden érdekelt legkésőbb január 14-ig tegye meg, hogy a szükségletet idejében tudjuk biztosítani, miáltal lehetővé kívánjuk tenni azt, hogy a nagyon egészséges zöldhagyma minél nagyobb mennyiségben kerülhessen fogyasztásra MUNKÁSBALESET. Marosvásárhelyről jelentik: A Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti miiut munkálatainál dolgozott Grendel Béla napszámos is. Tegnap reggel be akart Indítani egy motort, a kar azonban visszavágódott és arcán talá-lta a munkást. Az erős ütéstől Grendel Béla teljes felsőállkapcsa és arcának balfele összezuzódott. A mentők beszállították a marosvásárhelyi kórházba. PÁLYÁZAT RAJZTANÁRI ÁLLÁSRA. A kolo®&vári Ref. Leánygimnázium elöljárósága pályázatot hirdet1 egy miniszteri kinevezés alá éső rendszeresített raiztanszékre. Illetmények áz áüamiva’ azonosak. Pályázati határidő a hirdetés megjelenésétől számított két hét. A pályázók kellőképpen felszerelt kérvényüket a gimnázium igazgatóságához adják be (Kolozsvár, Király-u. 26.). N A(iY\ \K M) KI MÉN Y!K s\N- 1 »OK KOI II S/'l I U,) !\ unmul i lulc/i a nag\\ aradi ./.dudei: \ nem r/evi első elő ad.isái január I 5-111. A városháza dísztermében rendezendő esten lllntky Endre <Ji tőis- pin tan előadást. A/ előadás során a/ iskolák növendékei adják elő Reményi* * .bán ooriiak azokat a versen, amelvek Nagyvárad éleiével kapcsolatosak es lóként azokból az évekből származnak, amelyeket a költő Nagvvaradon töltőit. A NYU I UT( \X Ml R<rí'/. I n MEG MAGA I A S/.I.R] EMI S VARRÓI 1 ANY. Nagyváradról jelentik: S. Katalin crmihály- faivai varrónő Nagyváradon, a nvilt utcán sósavval megmerge/te maga: és a koriiá/ban röv.d szenvedés után inognak. Tértét való- sz nüleg szerelmi csalódása miatt követte cl. I1A1 U.07AS. Mc/éit< In den ho ■/i zen v édés után meghall I lall Jci’ü. / 1 rdeL i ) ’.ei I mezőit legeli tagozatúnak elnöke. Háti különösen a megszállás idején Icjictt ki jelen t.v tevékenységet. Temetése csütörtökön délután lesz Az Erdélyi Párt é. a katolikus egv- ház képva élteti magát és koszorút helyez el f :r ián, PUsrOKVAI.AS7.TAS RUKARI STBI N. Buk a restből jr Pntile: Nicodem p.i'iuirka, Vtilmi Antóniáén egye torni tanár, minifc/iorelnök he vetlos, Pelrovics egyetemi tninii. ku. u*z- minis/lci vain m i ii t a/. ortliodoz s/.itiódu*> taglal ia a/ ors/ag püspökségeinek megbi/o'- tai jelenlétében 10én választották meg Kon- 6tantin piiepökét Püspökké i, bukaresti Itieo- lógiai szeminárium igazga'ójál, Cheeaire Pau- nescu főapától választoltak. meg. (IP) Romániába szállították II. Károly volt román király laposnyai^ vadász kastélyának berendezéseit M AHOóYÁSÁiRIÍiFzLiY, janinál* 13. Tudósítónk jelP’it'ti: Po'P<**cu Bibi volt s/ászrégeni poJgármost er, II. Karoly tornán exkirály bizalmasa és fővadászmestere, Károly király távozása után fölajánlotta a magyar kormánynak megvételre az, exkirály- nak l.aposnyán levő vadászkasUIvat a köt illőt te levő magykiterjedésü er d ősiéggel is, amely valamikor Undo If trónörökös tulajdona volt. A kastélyban abban az időben Európa több ! uralkodója vett részt hires vadá<za- ; tokon. A tárgyalások azonban meg- ' szakadtak, valószínűleg azért, mert * HALÁLOZÁS. Mólt részvéttel értesültünk, Szabó József né született Horváth Emília, e hó ti-cn elhunyt. Áz elhunytban Szabó József tűzifa- és szénnagykereskedő feleségét, Horváth Balázs tűzifa- és szénnagy- kereskedö pedig húgát gyászolja. Temetése f. hó 14-én délután fél ; órakor lesz a temető halottas kápolnájából. jílliiss-xálc élői is fnőcpöít Amputáltak figyelmébe! Legújabb német rendszerű, tökéletes mü Iá bak at gyárt Nagy Gyula Ortopédiai Müintézet, Kolozsvár, Mátyás király-tér f. Tel.: 41—07. KIÉ AZ ORSZÁG? Daday Lorandnak, akii Székely Mózes irói név alatt ismer az irodalmi és művészeti világ és akit „Zátony" című jlegenyeertj annakidején a román hadbíróság hathavi börtönre ítélt, napokban jelenik meg könyvalakban „Kié az ország?" cimü színmüve. Daday Lóránd, a szórványmagyarság kérdésének kiváló ^ ismerője, színmüvében az elmerülő erdélyi magyar földek és lelkek ügyét tárgyalja. Darabját előadás végett megküi- dötte több színház igazgató- 1 jának — többek között a kolozsvári Nemzeti Színháznak is —, azonban azt kemény- szókimondásáért és a téma politikai vonatkozásáért elö- jadnl nem iyhetett. MARCELL PAGNOL — MEZŐGAZDA Még a, mult év folyamin Marcell- Pagnol, a neves francia iró és filmrendező eladta marseillei filmstúdióját 6 azóta alig-alig bukkant fel neve a sajtóban. Egyesek szerint tettének okát kim-e rü’ tségéve', mások szerint életuntságávai indokolta. Arról is szóltak hírek, hogy nemcsak a film- .gyártassal, hanem költői és irodalmi tevékenységével is végleg felhagyott. Svájcból érkezett hír szerint Pagnol a közelmu’tban megvásárolta a Cagnes sur Mer melletti hatalmas ..Domaine des Maures" nevű birtokot, ahol a csinos Josette Day társaságában lakik- Eddigi marseillei életevei ellentétben, Pagno* visz- szavonult életet él és minden percét uj foglalkozásának ,szenteli. Reggetlől estig birtokának ügyeit intézi. Kijelentette, hogy nem hagy fe irodalmi tevékenységével, de Jirásra csupán vasárnaponkint van ideje. Pagnol csak vasárnap irogat... Ki hitte volna? VITÉZ LÉLEK — A RÁDIÓBAN Tamási Airon nagysikerű színmüve, a „Vitéz lélek", a )bövö ihonap folyamán kerül előadásra a rádióban Az előadás érdekessége, hogy azt a 'kolozsvári Nemzeti Színház fiatal és tehetséges rendezője, Tompa Miklós rendezi, aki-J nek ez '»esz első jelentősebb rádioszereplese. A rádió igazgatóságának javára kell írjuk, hogy egyrészt teret nyit az uj rendezonemzedék elölt, más részt a darab rendezésére olyan szakembert kért fel, aki ismeri a székely nép sajátosságait. Biztosak vagyunk ab ban, hogy ezúttal Tamási darabja hibátlan előadásban kerül a mikrofon elé. LISZT FERENC — KOLOZSVÁRON A Hitel legutolsó számában: érdekes tanulmányt irt Lakatos István Liszt Ferenc kolozsvári tartózkodásáról. A j cikkből megtudjuk, Liszt varosunkban irta első magyar rapszódiáját. A hires művész ugyanis Teleki Sándor gr. felkérésére hangverseny- kőrútra jött Erdé'ybe és szeretett volna jó cigánymuzsikát hallani. Teleki Marama- rosszigetről kocsin hozatta el Pócsi Lacit é6 bandáját, ak — nem ismerve még a kottát — „vadon" húzta. Egy mulatás alkalmával Pócsi hajnalig 'játszott egy akkor divatos, úgynevezett! ,, költőit". Liszt a pezsgő ütemekre ujjai- va’ pattogtatott és belekiá’- tott a nótába, majd leült a zongora mellé és megírta e.- ső magyar ábrándját. A történetet maga Teeki Sándor gróf beszéli el az egykori j Hölgyfutárban és hitelessé-! gét Liszt maga is igazolja Telekihez intézett francianyetvü leveleinek egyikében: ,,ön bámulatos szépen világította meg a mi magyar rapszódiánkat — irta Li6zt Ferenc. Leírása a Hölgyfutárban végtelen örömre ragadott és te’jes 6ziv bői köszönöm önnek e rend- f-kiviiL rokonszenves emléket". ENDRE BÉLA A KONZERVATÓRIUM TANÁRA Endre Bélát, a tehetséges karmestert kinevezték a kolozsvári Zenekonzervatórium operatanszakának tanárává. Méltán érdemelte meg a ki- : tűnő zenekari vezető ezt a kitüntetést. Endre Béla már a napokban átveszi uj munka- , körét. OPERÁNK NAGYVÁRADRA KÉSZÜL A kolozsvári Nemzeti Színház igazgatósága értesítette Negyváiad város polgáimeste*é., hogy az operaegyüttes január 24-én és 25-én Nagyváradra látogat újabb vendégjátékra. Ez alkalommal az első este Verdi „Rigoletto"ját, második este pedig „Coppe- lia" ba’ettjjt és Mozart „Szín- igazgató" cimü egyfetvonásos operáját adják elő. A vendégszereplés ügyében a polgármester megbeszélést folytatott a kulturlanácsnokkal és Putnik Bálinttal, a Szigligeti- színház igazgatójával, majd értesítette a kolozsvári Nemzeti Sziniáz igazgatóságát, hegy az előadásokra az előkészületeket megteszik. A pol- gárm*es;er egyébként úgy döntött, hogy a kolozsvári Nemzed Szinhatz operaegyüttesének ez évre tervezett tiz előadásából hatot januártól júliusig játszanak le, négyet pedig szeptembertől decemberig. A CSOKONAI KÖR NAGYVÁRADON A Szigligeti Társaság e'nök- 6égének meghívására a napokban Nagyváradra látogatnak a debreceni Csokonai Kör irói és művészei, hogy bemutassák a kálvinista Róma szellemi kincseit. A körösparti Paris szeretettel várja Kolozsvár c6 Debrecen művészeit. A BÉCSI KÜNSTLERHAUS ARANYÉRMÉNEK NYERTESEI A bécsi Künstlerhaus legnagyobb kitüntetésével, * az aranyéremmel, a mul>t év legszebb művészi teljesítményének' elismeréseképpen Vinceno Gorgon festőművészt, Josef Müllner szobrászművészt és a Thei66-Jaksch-Thei6s dr. • építészeti munkaközösséget juta'- naaeta. Gorgon egy férfipórl- réjáért, Mül-lner -,,A niüv;- S’zet" cimü márványp’asztiká- jáért s az építőművészek munkaközössége . Pozsony miüvé’sz- negyedének tervezetéért nyerte el az aranyérmet. Müllner kitüntetett szobormüve ş tárlat zárta után ie, mint a Künstlerhaus szimbóluma állandóan a kiái'itási teremben marad* az exkiit;i4fcr arra gondolt, hogy még ii«mét Európába jöhet s hat nem is Romániában, hát Erdélyben menedéke! fog találni. Később Popescu, vabós7.innleg ismét megbízásra, újból a vadászkastély és a Lei ület eladása érdekében az illetékes tényezőkkel megbeszéléseket folytatott, ugylát- szik azonban, hogy a vétel nem jön létre, mert a vadászkastély bei>*nde- zését, szőnyegeit összecsomagolták és Romániába szállították- Romániába repatriál* Ropescu is. aki hir sze- lint az ifjú Mihály király fővadászmestere lett. KOLOZSVÁRI VÍVÓK IS RÉSZTVESZ- NEK AZ NSE VASÁRNAPI KARD- ÉS TORVIVÓVERSENYÉN. Az NSE szombaton cs asárnap Nagyváradon országos III. osztályú kard- cs tőrvivóversenyt rendez. A versenyen budapesti, nyíregyházai és kolozsvári vívók is résztvrsznek. Muidkét számban előreláthatóan 25 versenyző indul. 1 • ii január 13, Italtól és Im»tso( osztanak A viliofcl Ki /<-t|dt.P»| MlvdUI kö/li úgy j logydx/.ló ko/üiuvéggt-l, mint .1 kereskedőkkel, hogy a/ ell.il.isi lap C III 24., 2«., 27. ■ » szelvényre lé| kg. bab, ,i f III 2», 10 , .72 Cl a-s s/elvónyre fél kg borsó szolgáltatható ki, szol vCnve-nkMil FgVb«*n /» variiM K«>/«lla láM lllvalál l«-l hívja a llgselmet k «• r eskedők n*- k, valamint a fogvas/lí, kö/óie . (irir-k, hogv >•/ «• Iő/é>I<-r’ r rgi-déiye/etl ( III 22., 23., 25 <>s <-*, C III 28., 31 , 34 e» s/.iniu s/elvérnek január hó folyamán cr vén y ü kei ves/lik éx azután a/un jegyeknek a beváltását és els/aniülását a ii * vatdl nem fogja engedélyezni TOLL?AKNÁKAT GYt 17 / \ / K U I Ifi Sül. T HONVEDÜNKNEK. Toll gyűjtést rendeznek az összes erdélyi fiókok. 11 ad i kór házak párnáihoz megfelelő menj nyiségü finom tollat napiatokban igen nehezen lehet megszerezni. Éppen ezért az. erdélyi kirendeltség irányítása mellett nagyarányú tollgyüjtési akció indult meg. A legszebb eredményi a szatmármegyci Vöröskereszt érte el, ahol Kölcsey Ferenc- né, a főispán felesége vezetésével ;oc pe- helytollal megtöltött párnát készítettek a sebesültek részére. Szilágysomlyó polgár- mestere 72 kgr. tollat gyűjtött, a szilágy■ csehi Vöröskereszt 1 kgr. toll összegyüj- I lését jelentette. Dr Nyerges Gábor, a dési I fiók elnöke eddig 72 toll párna elkészítését jelezte. BUKARESTBEN SÓVAL HINTIK BE A VILLAMOS SÍNÉIT Bukare€t.bő' jelentik: A bukaresti közuü vasutak vezérigazgatósága a forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében nem kevesebb, mint 54 vagon sót 6zó- ratott a ßinekre. (TP) APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAST KER3S I POSTA által képesített távirdász elhelyezkedne magánvállalatnál. Cím a kiadóban. 58 j JOGHALLGATÓ, jeles érettségivel, állást j keres, lehetőleg délelőttre. Ajánlatokat „Joghallgató*' jeligére kérem a kiadóba. 0209 TÁRSALKODÓNAK ajánlkozom idősebb úrhoz. „Nemárja, német, magyar“ jeligére ki' adóba. 83 INGATLAN — L A £ A 3 VAN ÁTADÓ, kiadó helyisége, szobája, lakása? Bizza Nagy hirdetőirodára. Berde Mózes-utca 2. F. 2700 NÉGYZETMÉTERES gyümölcsös, 2 házhelynek is megfelel, sürgősen eladó 33.000 pengőért. Ingatlanközvetítő, Mátyás király-tér 19- F. 470 ELCSERÉLNÉM 2 szoba, fürdőszobás, parkettes, kertes, komfortos, régibérü lakásom, ugyancsak 2—3 szobással, főtér vagy Musso- lini-ut környékén. Cim a kiadóban. 092 SZÉPEN berendezett, különbejáratu szoba kiadó. Hétvezér-tér 7. szám. 54 EGY házastelek eladó a Szabolcs Vezér- utcában és egy kert a Törökvágás-uton. Érdeklődni a Szentegyhaz-utca 38., ügyvédi irodában. oiox ÜRES telket, esetleg kisebb házzal megvételre keresek. Török, Trefort-utca 3. 0124 ELADÓ Majális-utca környékén 2 szoba, konyha, gyümölcsös. 20.000 P. Hadak-utja kornyékén 1 szoba, konyha, 470 négyzetméteres telken 14.000 P. Györgyfalvi-ut környékén 2 szoba, konyha 25.000 P. Pillangó-telepen 3 szoba, komfort, külön 1 szoba, konyha 100.000 P. 3 szoba, komfort 70.000 P, 2x1 szoba, konyha, gyümölcsöskerttel 62.000 P. Méhes-utca elején 3 szoba, komfort, külön 1 szoba, konyha, xooo négyzetméteres telek 80 ezer P. Erzsebet-ut tetején 2 szoba, komfort. 2x1 szoba, komfort, 105.000 P. 3 szoba, kom-- forr. külön 1 szoba, konyha 80.000 P. Sétatér közelében 2x3 szoba, komfort és 1 szoba, komfort 500.000 P. Erős központban 5 szoba, komfort, 2 garzonlakás. 2 szoba és nagy üzlethelyiség 450.00c P. Mussolini-uton jól jövedelmező ház, nagy telek 550.000 P. írisz körzetében i szoba, konyha, külön 1 szoba, 30.000 P. Görög ingatlanforgalmi iroda. Deák Ferenc utca i. Telefon: 29—29. F. HÁZHELYEK a város különböző negyedeiben eladók 10 ezer pengőtől. Görög ingatlanforgalmi iroda, Deák Ferenc-utca 1. Telefon: 29—29. F. BELVÁROSBÁN kiadó, szerényen bútorozott szoba, fürdőszobahasználattal, fiatalembernek. Cim a kiadóban. 0126 ELCSERÉLNÉM főtérhez közel levő. 2 szoba, konyhás, fürdőszobás lakásomat, ugyancsak főtérhez közel eső, 1 szoba, konyha, komfortos lakással. Ajánlatokat „Február iíc jeligére, kiadóba kérek. 0125 Vidéki fogorvosok figyelmébe ajánlóim mindennemű szép, minden igényt kielégítő fogászati munkáimat. Jótállá-seal, gyorsan kész item és postázom a munkákat. OROSZ JÁNOS fogtechnikai laboratórium, Kolozsvár, Tímárul fa 26. szám. 48