Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-29 / 23. szám

- í*

ELLENZÉS!

10 4 4 január 29

) FCIÍ JÓZSEF riparija t

7

j

Falukutató és népnevelő munkáról beszél

két zilahi diák...

I»tentiszteletet tartanak, vallásohtatáat végeznek é# „regÖ8‘napokutíí rendesnek a szétszórtságban élíí magyar családoknál a H esset ény i. kollégium „felsősei“

Ziiüh. (Az Ellenzék kiküldött munkatársától.) Varga László és Petrikás Árpád, a zilahi Wesselényiik ollégium haíodik ■gimnazista leventéi feszes vigyázz állásban jelentkeznek Szász Árpád igazgató előtt. Nem tudják, hagy miért hivatta öktet, de nyalt tekintetülkjbjr n látszik, hagy „semmi sincs a rovásukon“ és nem félnek egy esetleges dorgálástól. Az igazgató hamarosan felvilágosítja őket, hogy az én kérésemre hivatta le őket, mert személyes bzszélgetés során szeretnék tájékozódni arról a falukutató és nemzeti munkáról, amelyet a szétszórtságban élő ma- gyarság érdiekében diáktársaikkal végeznek. Ah egy elnézem iá két hatodikos diákét., önkéntelenül is vissziakalandazom a múltba. A saját diákkoromra gondolok, rég elfelejtett diáikemlékek elevenednek meg pillanatok alatt lelkiemben. Több mint két évtized pergett, le azóta, hogy befejeződtek a' diákévek, amelyeket olyan sekszor visszasír az ember. Arra kényszerülök önmagámban, hogy mérlegre tegyem a mi korosztályunk diákéveit azzal a nemzedékkel, amely most1 készül a jövendőre. Könnyű megejteni a számvetést. _ A mérleg serpenyője a; mostani diákság javára billen. Mit csináltunk mi diákkorunk szabad óráiban? Legnagyobb élmény a kisebbségi évek önképzőköre volt, itt igyekeztünk nemzeti vonalon megerősíteni egymást és bravúr-számba rrgnt, ha egyikünk-másikunk olyan munkáira vetemedett, mint a világtörténelem kivonatolása, vagy lexikális tudás megszerzésére való szárnypróbálgatás. A mai nemzedék, amelynek öntudatos két képviselője most várak oz ást el jesen figyel, hogy vájjon műidet fogok kérdezni, tisztáiban van iá; nagy magyar sorskérdésekkel és tevékeny részt vesz a közösségi munkáiban. Szokatlan melegséggel és szeret öttel telik meg a szivem. Nem is egész negyed század alatt rengeteget fejlődött a világ és a középiskolai oktatás egyre céltudatosabban kapcsolódik be a gyakorlati életbe. Azok, akik a mai ifjúság nevelését irányítják, felismerték ?i mult hibáit és nem teoretikus alaoon álló diákokat bocsátanak ki az életbe, hanem olyan ifjakat, akik már felkészült falukutatók, kis.ujjukbzn van a néprajzi statisztika és a magyar lélekmentés feladatait nem szép szólamnak fogják fel, hajiig két kendermagos jérce mellé. A lércikék ijedt karolással fogadták a hívatlan vendéget és rövidesen megszöktek mellőle. A nyuszika egyedül maradt és bánatosan jurta be a pösze orrát a szalmába. Mi a csodát lehet ezzel tenni — töprengtem magamban, de elhatároztam, hogy megmentem az életnek.

Egész nap ketrecet ácsoltam, fabrikáltam, pedig lakodalom volt aznap a faluban s a cimborák mind elmentek kurjongatni. Estére készen volt az „orpszlánketred*. A váz két- colos lécből épült fel, az oldalak és a tető dróthálóból, melyet a tyúkok kerítéséről szereltein le s a nyuszika boldogan majszolta benne a friss lucernát. Az egész alkotmányt beállítottam .az istállóba„ ahol egymagában népen növekedhetett a füles. Végre volt tartalma az életünknek. Valamennyién aranyiak ahány an addig a falevelek sárgulását lestük, a nyuszi gondozását végeztük egész nyáron át.

Csak akkor láttam, hogy mennyi munkát ad, még egy ilyen kis dög is az embernek. A nyuszi annyit zabáit, hogy már nem volt káposzta a szomszédos kertekben, mind összelopkodtuk számára. De nőtt is a kis haszontalan, mintha húzták volna. Hátsó bullába r.cm forrott össze és u°y lógott szegényről, mintha gombostűvel akasztották volna reá. Hűnk bánom lába annál erősebb lett és úgy kifejlett mint egy igazi mezei nyúl. Sokat foglalkoztam vele, megsem lehetett megszelídítem, még az ember közelségét sem tűrhette Mikor megközelítettem egy-egy csomó lucernával. olyan ugrálásba kezdett, hogy törte esszé magát a ketrec rácsán.

Őszre már úgy kihúzott, mint egy hathetüs malac. El a majd beáll a vadászidény. jó paprikást eszünk belőle —- szédítettem a cimborákat, —- addig ugyebár mégsem lehet kioltani az életet. Már vége volt az almaszüret- hek, amikor elhatároztam, hogy estére „terítékre“ kerül a nyuszi, De hogy a csudába sétáltassuk át a másvilágra! A nyulat felfogásom szerint lőni szokták, de kinek van fegyvere a falubanl Tudtommal csak a szomszédban a román papnak — állapítottam meg sok töprengés után, de tőle nem kérhettem,

Haragban voltunk ugyanis, mer alsót húztam hit kilencesre, arrdTor tizenkilenccel a ban- •

nem a legszentebb magyar kötelességnek tartják.

Hotgyia-n végzik a zilahi diákok a falu- kid,astás munkáját és a szétszórtságban élő magyar családok gondozását? Szaba- ( tos feleleteket ad kérdéseimre a két diák. , Válaszaikból kibontakozik tanáraiknak 1 lelkes és fáradtságot nem ismerő irányítása. A Wesselényi-kollégium a népi nevelést tűzte ki főcéljául. Elsősorban arrq fektet súlyt, hogy a diákok megismerjék és felkeressék a Zilah városát környező tavakban nagy számban szétszórtságban élő magyarságot. Kétségtelen, hogy a levente és cserkész intézmény a diákok ön- tudiaitosjtásának főerőssége. Ezért áll a munka elén. Józsa Gerő levente-tanár és

Fábián Béla cserkész-tanár. De azzal is számolnak, hogy a vallásos érzés is fő- erőssége a szétszórtságban élő magyaroknak. Résztvesz tehát a diákok mozgalmában M.jNagy Ottó, a gimnázium vallás- tanára is, aki egyházi szempontból irá- ■nyitjá a falul át ogat ásókat. Az ifjúság egészséges Ösztönére vall, hogy

a diákok nemcsak örömmel mennek ki a falvakba, hanem a falukutatás min~ den más munkát háttérbe szőrit.

Azt hiszem, hogy a Wesselényi-kollégium kezdeményezése példát mutathat az egész országiban és kevés iskola foglalkozik ilyen intenziven, a falumumkával, mint A/dy Endre gimnáziuma.

„Naplót vezetünk a tapasztalatainkrólF*

Egy-egy tanárunk vezetésével megyünk ki a 'falvakba. Rendesen egy cserkészraij indul el lehetőleg két napra, olyankor, mikor két egymásután következő ünnep van — mondják a diákok. — Naplót vezetünk a tapasztalatainkról. Statisztikailag feldolgozzuk a falut, vagy felvesszük a. szétszórtságban élő magyarság számadatait. Ha református a község, úgy istentiszteletet tartunk. Könyveket, folyóiratokat, bibliát s újságokat osztunk ki a falusiak között. Délután tábortűz mellett mutatjuk meg, hogy mit tudunk. Szeretettel fogadnak minket és má is igaz létekkel megyünk közéjük. Tessék kérem elhinni, hogy az az öröm, hagy falusi magyarság és szétszórtságban élő véreink fogadnak, mindennél többet ér..,

Gyűnyorii eredményék

Belemelegedünk a beszélgetésbe. A fiuk egyre jóban felengednek merevségükből. Kitüzesedik az arcuk, ahogy a tapasztalataikról beszélnek. Kettős munkát is végeznek. Egyrészt erősitik a falu magyar öntudatát, másrészt pedig olyan dolgokat tanulnak, amelyekhez csak az élet iskolájának tapásztala.tai alapján lehet hozzájutni. Népszokásokat gyűjtenek, feledésbe menő népmeséket elevenítenek fel. Megtanulják az egyes vidékek népi táncait, emlyeket azután itthon bemutatnak a város közönsége előtt. Régi népdalokat is gyűjtenek a diákok, amelyeket

komat tartotta.

Nincs mit tenni, késsel kell végét vetni a füles élete fonalának. Jól megfentem a konyhakést és kimentem az istállóba. Mikor meglátott a nyuszi, olyan ugrálásba kezdett mint az orvosságos üvegbe zárt bolha. Kinyitottam- a ketrec ajtaját és sok mellékapás után megcsíptem a fülest. Hát az istentelen úgy megkarmolt, hegy majd elejtettem. Még dühösebben megmarkoltam a hátát és a kés hegyét a nyakára illesztettem. Lehet, hogy egy picit bele is szúrtam, mert úgy elkezdett nyávogni, mint egy macska és kínjában a kés pengéjét harapta. Megborzadtam.. A fene egye meg — dühöngtem — hát nem lehet egy ilyen kis koszossal elbánni? Amíg töprengtem, ő bezzeg dolgozott. Éviekéit mint a partra vetett pisztráng és véletlenül szörnyen beleharapott a kisujjamba.

A fogad mindenit, — kaptam el a kezem s úgy a földhöz vágtam, hogy nyekkent, Aztán talpra szökött és berohant a jászol alá. Kínlódjék veled a hóhérkötele. hiszen ki nem állhatom amúgy sem a nyulhust — döbbentem magamhoz. Kinyitottam az istállóajtót és elkezdtem hajszolni. Nem akart az istennek sem kimenni a bestia. Majd leellem a kezem mérgemben. Berohantam a konyhába és kihoztam a hajdani gazdaság egyetlen maradványát, egy jó szijostort. Úgy kivertem az istállóból a dögöt, hogy a lába sem érte a földet. Még az udvarról s a cinteremből is kihajtottam. Menjen az istennyilába a nyavalyás.

Este szalonnás rántottat vacsoráztam hat tojásból s utána elmentem a szövetkezetbe politizálni, Már • sokan voltak ott s hallgatták egy legény ke hárijá noskodásait.

— Tudjátok — magyarázta —• olyan kövér nyulat sohasem láttam. Ujjnyi szalonnája volt. Bottal ütöttem le a kertünk alatt, mert nem tudott szaladni. Biztosan elvágta a kasza a lábát.. Olyan paprikást főzött belőle ides- anyám, hogy tizen ettünk belőle . . ,

A beletek mindenit, — dühöngtem magamban, — hát nektek hizlaltam cn egész nyáron át azt a hitvány nyulat! Meg szerencse, hogy nem voltam ékes ez megvigasztalt. Kértem hát én is egy hosszulépcst és hogy bosszúságom kellőké pen palástoljam, tempósan rágyújtottam egy ..hr-4- ' Ve'*,

jT '

szintén reprodukálnak. Ennek a népdal- gyűjtésnek kapcsán meghonosodott a zilahi ’kollégium-bán a tilinkó és a citera, amelyekkel a. diákok sokkal szívesebben foglalkoznak, mint a hegedűvel vagy zongorával.

Természetesen a tanitás nem engedi, hogy a diákok a távoli falvakba rendsze- sen ellátogathassanak. A Zilah környékén levő falvakat azonban minden vasárnap felkeresik a kollégium „felsősei“. Varga László és Petrikás Árpád Cigány! és Alsóegregy községeket látogatják. Pontos adatokat tudok meg a két község magyarságáról. Cigányiban hét, Alsóegre- gyen 13 magyar családi él. De a szomszédságban élő magyar családok közül is ellátogatnak a két községbe, amikor a falvak népe a diákokat várja. A diákok öntudatára jellemző az a válasz, amelyet arra a kérdésemre adtak, hogy a vallásos érzés ápolását hogyan munkálják.

— A délelőtti Istentisztelet után kezdődik a vallástanitás — mondják. — Erre nagy szükség van, mivel nincs rendszeres hittan-oktatás és a vallásos nevelés nagyon hiányos. Délután tartjuk a „regős-napot“. Együtt énekeljük a falusiakkal a népcüalokiat, bábszínházát is játszunk, táncokat mutatunk be és hazafias tárgyú kisebb előadásokat tartunk.

Navy sikere van as aj á n d é k k ä nyv e U n e k

— Milyen könyveket visztek ki a faluba? — kérdezem tovább.

— Olyan könyveket, amelyek a magyarok öntudatositását szolgálják — hangzik az önérzetes válasz. — Ezt tápláljuk az olcsó klasszikusokkal, amelyeket az iskola ajándék-könyveiből adunk és a Nemzeti Könyvtár müveivel. (Szász Árpád igazgatótól megtudtam, hogy az iskola kérésére a nemzetvédelmi és propaganda- minisztérium készséggel juttat teljesen díjtalanul a Nemzeti Könyvtár kiadványaiból az iskola számára. A minisztérium kulturális ügyosztálya meleg érdeklődéssel felfigyelt a zilahi munkára és a közeljövőben előadókat küld ki a kollégium kezdeményezéseinek támogatására.) A falusiak valósággal kapkodják a könyveket. Vasárnaponként elmondják, hogy kicserélik olvasmányaikat, megvitatják az egyes Írásokat és tőlünk, is véleményt, tanácsot kérnek.

18 kilométer at lak lován“ . ..

„upoxlo*

— Hogy szoktatok kimenni a faluba?

— Legtöbbször gyalog, néha kerékpáron, már azok. akiknek van kerékpárja, de nem sokan akadnak ilyenek közülünk. Legtöbben az „apostolok lován“ járjuk meg az utat. Télen a sí-tudományunkat is igénybe vesszük és si-talpon megyünk ki magyar testvéreinkhez. Bizony nem kicsiség különösen gyalog 18 kilométer utat oda és 18-ai vissza megtenni. Ha nem volna kedvünk, nem csinálnánk, mert senki sem kényszerít rá, hogy minden vasárnap kilátogassunk. De ha csak egyszer is elmaradunk, a falusiak jönnek be utánunk. Annyira megszokták a látogatásokat, hogy egyetlen vasárnapi ,,kiesést'' is megéreznek. Elpanaszolják minden gondjukat és bajukat, mi pedig tanáraink támogatásával igyekszünk mindenben a segítségükre lenni.

— Mivel tudtok segíteni a nélkülözőkön, hiszen anyagi erőtök erre nincs és sajnos, az iskolának sincs ilyen alapja?

A diákok erre is megadják a felvilágosítást. Számos szegény család jutott ruhához az iskola közbenjárása révén. De

maguk a diákok is igyekeztek önerejükből is juttatni az arra rászorult magyar családoknak.

— Legnagyobb büszkeségünk az volt, hogy a karácsonyi ünnepségünk tiszta jövedelméből három pár cipőt vásárolhatlanti karácsonyi ajándékul szétszórtságban élő magyar családok gyermekeinek. Olyan gyermekeknek juttasttuk a cipőket, akiknek szülei olyan szegények voltak, hogy a cipőhiány miatt nem járathatták télen iskolába a gyermekeiket. Könnyes szemekkel hálálkodtak nekünk, amikor az ajándékot megkapták.

A katonás nevelésben részesülő két hatodikosnak fátyolos lesz a hangja, amikor erről emlékeznek. Talán a tizenhat évet sem töltötték még be és máris meg tanulták, hogy mit jelent másról gondoskodni. Támaszai, lelki megerősitői lettek idegen környezetben élő magyaroknak, családtagok Ínséges kunyhókban, tanulók és máris nevelők. Olyan jól esik megemlékezni a jövő nemzedéknek erről a munkájáról. Ha ezt halljuk, elfelejtjük, hogy világégés van körülöttünk, hogy népek harcának gigászi küzdelmében kell megálljuk a helyünket, hogy a jobb jövendőt kiérdemeljük. Hosszasan, férfiasán megszorítottam bucsuzáskor a két diák kezet. És amikor ezeket a sorokat leírtam, ismét szeretnék kezet szorítani az ősi Wesselé- nyi-kollégium minden „felsősével“, akik százszor többet tesznek, mint amennyit mi tettünk annakidején és munkájuk a legfőbb biztosíték arra, hogy az élet legnagyobb m e gpr ób áll a s ás ai közöft sem vesz hét el sokat szenvedett magyar nemzetünk . . .

VASÚTI UTAZÁS UÉGIRIADÓ AI,ATT

A „Magyar Vasul és Közlekedés" cimü szaklap ITámorv Imre MÁV- titkár tollából meg szí viel end ő tájékoztatót közöl mindaz okról a remi- szabályokról, amelyek 1 égni adó idején az utazóközönség bizton-ágát hivatottak előmozdítani. Az eddigi háborús tapasztalatok alapján nem kell különösképpen bizonyítani, Írja a cikkíró, hogy a ho-mházónepülőgépeik a kínálkozó célpontok között elsősorban a vasúti és közlekedési berendezésieket igyekeznek szétrombol - ni. Ez annyival inkább könnyű szamukra, mert a vasútvonalaik,, különösen pedig a vonatok igen nagy •magasságból felfedezhetők. A szerel vények nappal 4000, a füstölgő mozdonyok 70bj méter magasságból jól láthatók. Az első megszívlelendő rendszabály, hogy az uősembernek, nem szabad az indulást az utolsó pillanatra halasztani. Nem szaluul már csak azért stem, mert az. indulásra készen álló vonatokat a riadójelre menetrendszerinti indulás előtt 20—80 perccel előbb is elindíthatják az állomásról. A vonat ugyanis a nyílt pályán, menetközben nagyobb biztonságban van, mint az állomáson. Az utazó közönség pályaudvari ki kiséréséitől és fogadásától feltétlenül tartózkodni kell.

Riadó esetén azonnal be kell szálb- ni a pályaudvaron álló vonatba. Ha a vonat nyílt pályán van, az utasoknak ajánlatos a kocsi fa lak mellé húzódni, vagy a. padlóra feküdni, hogy az ablakra irányított gáppuskatüz elöl megmeneküljenek. A nyílt vonalot! megtámadott és megállt vonatnál az utasoknak gyorsan szét kell szí led ni a vasú t vonalt ól m esszebb eső bokros, erdős területekre, hogy leplezzék magukat. A vonat a légiveszély elmúlta után megvárja az utasokat, ismét felveszi őket és csak a beszállás után indul tovább- Elő- fo-ikiül, hogy egy vonat fogadó állomását légitámadás éri. Ilyen esetben az állomástól messze a nyílt vonalon leszállásra alkalmas helyen áll meg a vonat és az állóim ásón leszállói akafó utasokat biztonságuk érdekében itt hívja fel a kiszállásra. \z állomásokra való beérkezés után a leggyorsabb ütemben mindenki hagyja el az állomások környékét.

Igen fontos utazás közben a vonatoknál és a hajóknál a teljes elsötétítés végrehajtása. A függönyök mögül kíváncsian kinézni, azokat, elhaj- iitani tilos. Az u as a, magával hozott világítási eszközökéit sem használhatja. Gázvilág ít-á-'U kocsiknál az üveghutát feketére festik - azon alul csak egy öt pengős nagyságú szabad folt marad. Ilyen világításnál a függönyök használata nem szükséges, ai burát lehajtani azonban nem szabad.