Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-22 / 17. szám

- r* ellenzék a 9 4 4 január ti. II • IIIIIIIIIMWMMMMMÉM 9 K IRODALMI KRÓNIKA Az ÉN VÁNDORLÁSOM Ha vannak korszakok, amikor a vert, a költészet szinte ,.kicsik“ nagyobbára még az irodalmi érdeklődésből is. akkor napjaink bi­zonyára ebbe a korszakba tartoznak. A je­len egy-két nagy és élő költészetén kívül, alig szól ma líra úgy az emberekhez, hogy önkén­telenül visszhangot verjen lelkűkben. Ezért olvassuk figyelemmel Horváth István verseit (Az én vándorlásom, Erdélyi Szépmives Cél) kiadásaJ, mert külső alakján, a rím és ritmus verstani kellékein túl is megragad a mondani­valója. A népköltészet hangján szól, távol állnak tőle műveltségi elemek, raffinement, s a mai divatos ,,nép felé fordulásban“ is meg van a doctus poéta felett az az előnye, hogy nem kell gátlásokat levetkőznie, nem kell utá­noznia, vagy után éreznie: e kis kötet negy­vennégy versében egy autentikus népi költő dalol. Láthatólag nem is tud róla, hogy ez ma divat, s irályokról sem tud. Versei éppen ezért primitívek, valódian egyszerűek és iga­zak. Régi ismeretlen falusi templomépitőkikel vagy megdöbbentően hiteles utszéli szobrok névtelen faragóival rokon. Vénájából lírai aprómunkára és epikus szélességre egyaránt futja. Az elégikus ellágyulástól egy talpra­esett reális szemléletből fakadt humoron át a szelíd vagy maró és ostorozó gúnyig sokféle hangon szól. Ha nem ismernők szerzőjük ne­vét, verseit a népdaltól nem tudnók megkü­lönböztetni. De nemcsak irodalmi, hanem szociális tartalma is van ezeknek a verseknek, s ez nem tudatos erőlködésből vagy párt­programból készült, költészet a javából, s egyelőre még szerény részese a kiváltképpen politikus magyar költészetnek. („És azokat, akik eddig bőrünk árán nagyra nőttek, Csat­togó fogakkal lepjük meg, mi a mélységből jövöttek“ . . .) S hiteles ez a szociális tarta­lom, mert a költészet őseredeti mozgatód hoz­ták létre, a szépségre, jóságra és igazságra törekvő örök emberség jobbik részének igénye. A „Varjú tollal“, „Lesz, ahogy lesz!‘c, „Apám“, „Lgy régi kaláka“, „Otthon rabok, itt bujdosók“, „Mert kifelé nem voit útja“ cirnü verseknek szerzője, a városra kényszere­dett délerdélyi bujdosó magyar költő megér­demli, hogy felfigyeljünk hangjára! E kis kötet verseiben éppen azt találjuk meg, amit szinte reménytelenül keresünk e hanyatló korban: — a költői hitelt. S ARJU Jcan Giono, akinek uj könyvét (Sarju, (Révai kiadás) szándékozunk bemutatni, nem tapad semmiféle irányhoz, ha est a szó diva­tos értelmében értjük. Eredeti és saját nyel­vén beszélő iró, akinek az elv, s a látásmód szempontjából alig van társa», elődje is talán csak egy. S ez Péguy, az uj és fényes közép­kort, a kézmivesek és katonák Franciaorszá- gát vísszasóvárgó és meghirdető költő, aki az első világháborúban meghalt hazájáért. Giono is a „kisemberek“ világába vezet, az erdők, hegyek és völgyek népéről, életéről, sok szen­vedéséről és riéka örömről ir csonálatos tisz­taságú es költői szépségű könyveket, ame­lyekre csak azért nem mondhatjuk, hogy „re­gények“, mert sehogyan sem illik rájuk ez a sokszorosan kompromittált és devalvált ki­fejezés. ,. . i- / A Sarju cselekménye azokban az elhangzott francia falvakban játszódik le, amelyeknek lakossága részben kipusztult, részben elván­dorolt. Kihűlt tűzhelyek, rombadőlt házak és bogáncsot termő egykori búzaföldek mutat­nak az eleterejeben meggyöngült fajtára, s a civilizációra, amely kiszívta ezeknek a nem­zedékeknek a veret, s erejét elsorvasztotta. De Giono csak megmutatja ezt a pusztulása. Ilyen vidék a színtere, s ilyen fajtából ke­rülnek ki a hőset. Ám emberszerető, s jobb jövőt hirdető teremtő lendülete talál ezek közt is olyanokat, mint Panturte és Arsule, ez a pusztaságban találkozó, szánté. „első em­berpár', akiket az író képzelete egyesár egy­mással, hogy boldogságuk és munkájuk nyo­mán újra meleg élet fakadjon Aubignane kö- cü! írja: Szabó {»Éváit Giono a terméket egyszerű és őw.intc köl­tője. nincs modern író, aki ennyire együtt eine a természettel, s ennyire ismerné azt. A Sarju-ban minden eddigi írásnál diadalmasab­ban zengi el az egvsraerii, igazi ember" bol­dogságnak és munkának, mint az élet cél iá­nak és lényegének himnuszát. A magánve s'ágban és céltalanságban veszendő férfit, Panturle-t egy csodálatos asszony, Arsule formálja át; megjelenésével ismét visszatér az élet az összedőlt házba, a föld újra terem, munkatárs és szomszéd is kerül, s nemsokára megjelenik a2 Ígérettel terhes uj nemzedék. XVI. SZÁZADI MAGYAR ORVOSI KÖNYV A régi magyar tudományosságnak jelentős emléke ez a hatalmas, ezer lapot meghaladó kódex, amelyet az Erdélyi Tudományos In­tézett Monumenta Transsilvaruica sorozatában adott ki Varjas Béla feldolgozásában és be­vezetésével. Ez a magyar művelődés- és tu­dománytörténeti szempontból páratlanul érté­kes kódex mintegy kétszáz évvel ezelőtt ke­rült Teleki Sándor gróf birtokába, s innen a marosvásárhelyi Teleki-tékába. A terjedel­mére nézve olyannyira tekintélyes mii tárgyát tekintve is nagy horderejű, amennyiben fel­öleli az orvosgyógyászat egész témakörét. A korabeli európai tudományosság színvonalán áll, a hazai latinnyelvü irodalomban párat­lan,^ régi magyar orvosi irodalmunknak társ- tálán alkotása. Rendszerében a XVI. századi külföldi orvostudományi munkákat követi. A ■könyv valószinüleg 1570 körül keletkezett, sajnos, a szerző kiléte nem állapítható meg, s a szövegből kihámozható Lencsés György neve, aki azonban a kódex feldolgozója sze­rint minden bizonnyal csak lemásolója volt. De akárki vak is a szerzője, külföldi egyete­meket járt tudós orvosnak kellett lennie, nyelvéből, s a felemlített nevekből arra lehet következtetni, hogy erdélyi származású volt, sőt feltehetőleg a Báthoriak udvarában élt. ,.Az (erdélyi) fejedelemség humanista művelt­ségű köreiben a XVI század második felében igen sokan voltak, akik érdeklődtek az orvos- tudomány iránt . . . Alig lehet tehát meglepő, hogy ebben a légkörben ezidőtájt született meg Erdélyben az orvoslás tudományának ez az első magyarnyelvű, szakszerű összefoglalása. Szerzője a gyógyszerészeinek és az orvostudo­mánynak ebben a forrongó századában (górt dőljünk a G alenus- p árt iák és a Paracelsisták vitájára) ha nem is járt mindenben elől az úttörőkkel, mégis a humanizmus által újjá­élesztett orvosgyógyászatnak, az ókori dok­torokból és az újabb tapasztalatokból leszűrt egész, tudásanyagával jelenik meg előttünk4'... írja Varjas Béla. A szerző tipikus humanista filológus-orvos volt, módszere spekulatív. Mindennél fontosabb azonban számunkra, hogy magyarul in, folyamatosan, egyszerűen, A csendháhorító tömören és könnyedéi. ízes szavakkal szó­laltatja meg tudományát magyarul, latin sza­vakat csak ritkán használ: stil őstörténeti szempontból is úttörő jelentőségű munka. Varjas Béla teljes filológiai pontossággal, betűhíven közli a kódex szövegét, s terjedel­mes bevezetőjében hűséges művelődés- és tu­dománytörténeti képét adja a mű keletkezése mának. Vasárnapi krónika Az a kérdés, hogy az Írót vagy a kon do­kumentálják-e érdekesebben Marat Sándornak ezek a Vasárnapi Króniká ba összegyűjtött cikkei, (Révai kidás), amelyeket a nevezetes európai fordulópont éveiben, 1936—1943 közt hasonló rovatcim alatt napilapban közölt az iró. Hajlandók volnának úgy Ítélni, hogy inkább a kor, e baljóslatú esztendők történé­sei érdekelnek inkább, a válaszúton egy hely­ben topogó európai emberiség bátortalansá­gának és kishitűségének kisebb-nagyobb, jelen­tősebb vagy jelentéktelenebb megnyilvánulá­sai, amiket az ismert írói magatartását egy pillanatra meg nem tagadó Márai, a köziró • tolla hegyére tűz, kipécéz. Ezt érezzük most, amikor nagyjában már sejtjük, — nem azt, hogy hol, hanem — hogy miért történt a vég­zetes hiba. A hiba, mely az európaiság, az emberség és emberiség tragédiáját elindította. Ám lehet jó adag öncsalás is ebben a beállí­tásban. Lehet, sőt valószínű. Az események tömkelegéből kiragadott jellemzőeket, a tünet- szerüeket ugyanis Márai válogatta ki és ő mutatja be. Azért van benne ezekben a cik­kekben szőröstől-bőröstől emberi és írói maga­tartása, felelőssége és színvallása. A Vasárnapi Krónika minden egyes da­rabja tulajdonképpen rögtönzés, az újságíró rögzíti az eseményeket a szerkesztőségi munka lázában. Van bennük politika, irodalom, uta­zás, gazdaság, kuriózumok. Megörökít pilla­natokat, amelyek a kiáltó szenzáció erejével hatottak annakidején. De mindezek csak nyersanyagát szolgáltatják cikkeinek. Általuk és felettük bizonyos örök dolgokra, jegyekre és bélyegekre tekint Márai. Rövidre fogva mindenekben azt vizsgálja, hogy eszményei — az egységesnek felfogott európai kultúra és emberség — hol és miben veszítenek csa­tát, s hol és miben nyernek tért. A cikkek ma valóban: történelmi adattár, s a gyűjte­mény; történelemkönyv. Egy magyarul, de az eszményi Európáért élő és iró szerző é'dek- lődésének és szenvedélyeinek csarnokában, míves műhelyében járunk a Vasárnapi Kró­nika lapjait forgatva. Leonid Szóló vjnv regényének (Révai ki: adás) főhőse, a csendháborító, nem más. mini htaszreddin Eiodzsa, a keleti mesevilágból jó!- ismert furlangos, . eszes és bölcs kalandor, akinek alakja az irodalom anyagának végte­len vándorlása során több európai nép iro­dalmába eljutott, igy népkönyv alakjában a magvar irodalomban is ismert. A könyv a le­gendás alak élete eseményeinek, vándorlásai­nak, derűs és szivet szorongató élményeinek végtelen sorozata. Szinte minden oldal egy uj kaland, keleti változatosságban és gazdaság­ban elénk táruló, meglepő fordulat, Nas/red- din Hodzsa azonban nemcsak közönséges ka­landor, van benne valami Harun al Rasidból, annak hatalma nélkül. A nép körében rokon- szenvnek örvend, mert megtréfálja és ki- játsza az elnyomó hatalmat az előbbi javára. A keleti szegénység világa mindenütt őt várja, hogy a maga furfangos és személytelen mód­ján bosszút álljon a k-isebb-nagyobb zsarno­kokon és igazságot tegyen. Tipikus keleti ész­járás, humor és érett bölcsesség jellemzi eze­ket a láncszemekként egymásba fűződő anek- dótaszerü történetkéket. Az író egyénisége meglehetősen eltűnik mögöttük, anyagát volta­képp készen kapta, legfeljebb szirtes és vonzó jelenetezéséből, nehány megragadó és festőt leírásából következtethetünk tollára. Illyés Gyula és JekaJerina Gutkma fordítása kiváló munka. A KIDÉI NEPZENE Az Erdélyi Tudományos Intézetnek borsa» völgyi kutatásaihoz kapcsolódik A kidéi ma­gyarság világi zenéjé-nek az Intézet kiadásá­ban megjelent feltárása. A nevezetes feltáró munkát Járdányi Pál végezte el. Bevezetőjé­ben elmondja, hogy a magyar népzene-tudo­mány eleddig magára a zenei anyagra he­lyezte a fősulyt. A magyar nép egészére jel­lemző zenei ízlés és hagyomány megismerését tekintette feladatának. Csak újabban érvé­nyesül a népzene-kutatásban a szociográfiai szempo-nt, amelynek alkalmazására az a meg­látás adott okot, hogy ha már felkutatták az általános vonásokat, az egyetemlegesen jel­lemzőket, meg kell ismerni a részleteket is. így kapunk kielégítőbb feleletet a zene és az ember, a zene és a társadalom viszonyára vo­natkozó kérdésekre. A kidéi magyarság világi zenéjét feldolgozó tanulmány a zeneélet leg­főbb vonásait a zenélés külső formáiról, a feljegyzett dallamok zenei elemzéséről, a dal­terjedés módjának vizsgálatáról, a variálás kérdéseiről és a személyszerinti vizsgálatokról szóló fejezetekre tagozódik. összefoglalásában a következő figyelemreméltó jelenségeket álla“ pitja meg a szerző: „A bomlás maga termé­szetes folyamat és csak akkor sajnálatos, ha az, ami bomlik különb annál, amivé bomlik. Kidé és az egész magyar parasztság zenéjé­ből az utóbbi történik“ ... ,,a „jó“, azaz a kiegyensúlyozott, klasszikus tiszta művészet csak kiegyensúlyozott, egészségesen kialakult, megállapodott társadalom sajátja lebet. Amíg parasztságunk társadalmi válsága meg nem oldódik, addig — bár nem fölösleges, de — Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép boldogu­lásáért az Ellenzék. HIRDESSEN Erdély lege Ite rje d tebb napilapjában, az Ellenzékben! "*7H •'■rr-wr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents