Ellenzék, 1943. december (64. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-06 / 276. szám

î S & 3 december G. ■axagasn üllen/ck i>iiffriirffi«iigiMMiirt»M a SPORT ÚJVIDÉK, december 6. (Kiküldött tu- ,dósitónk jelenti): Kolozsvár csapata más- felnapos ut után, szombaton az esti órák­ban érkezett meg Újvidékre. V Kiárnap délután 5000 néző előtt Vass Antal sípjelére a két csapat a következő összeállításban állt fel: UAC: Báki — Csillag, Avar — Rab, Máriás, Takács — Mézes, Kulinyi, Wel­ker, Pálffi, Sörös. KAC: Márki — Szaniszló 11., Vass —• Páll, Szántay, Csákány — Farkas, R.ad- nai, Váczi, Beke, Tolnai. Már az első percben nagy helyzete van Váczinak. Maid Szaniszló ad haza a ki­törő Sörös elől. All. percben a kitörő Radnai elől Avar csak szögletre tud menteni. A hazai csa­pat igen nagv lelkesedéssel játszik. A 14. percben Váczi három emberen is átmegy, de pompás átadásából Tolnai az 5-ösről fölé fejel. Nagy helyzet volt! A 20. perctől a KAC fölénybe jut, de a csatárok sokait • tologatnak. Továbbra is támad a KAC és a 30. percben meg is szerzi a vezetést. Csákány átadásával Tolnai elfut a bal- , oldalon. Pompás beadását Váczi kapás- Î bál lövi a vetődő Báki mellett a baí al- j ■só sarokba (0:1). Remek gól volt! j A nézőtéren leírhatatlan az izgalom. ! A piros-fehérek öröme atzonban tart sokáig. Egy perccel később Mézeshez kerül a j labda. Beadása nagy kavarodást idéz i elő a kapu előtt. A védelem egy pilla- j natig tétovázik s ez elég ahhoz, hogy a ' szemfüles Sörös két lépésről a hálóba ! guritsa a labdát. (1:1). A 43. percben Csákány szabadrúgásából j Tolnai az 5-ösről ismét fölé fejel. Óriási ; helyzet volt! Több emlitésreméltó mozza- j nat nem is adódik ebben at félidőben. j Szünet ytán a sérült Páll cserél Rad- I naivak A 3. percben a kitörő Beke elől Báki nagy rávetéssel ment. A 10. percben Kulinyi bambalövését Márki remek vetődéssel kiüti. Szorongat az Újvidék. A 12. percben a labda Mézeshez kerül, aki szökteti Welkert. A közévcsatár gyorsan a tisztán álló Pálffihoz továb­bit, aki kapásból a 16-osról a bal felső sarokba vágja a labdát. (2:1). A váratlan gól felrázza a piros-fehére­ket. Farkas sorozatos támadást vezet., de akcióit a belső hármas nem tudjai befe­jezni. Az újvidékiek 8—9 emberrel véde­keznek. A 18. percben Váczi szabadrúgá­sát védi Báki. A túlsó oldalon Rab erős távoli lövését Márki szögletre tolja. Vezet a KAC! A 34. percben nagy izgalom keletkezik a játéktéren. Radnai beadását Váczi a ka­pu szájában Báki mellett a hálóba vágja. A fiuk boldogan ölelkeznek, mert ez sza­bályos gól volna, de — Vass Antal meg­lepetésre szabadrúgást ítél éspedig a KAC ellen. Naay csoportosulás. A kolozsvári já­tékosok tiltakozónak, de Vass hajlithatat- lan. Azt hangoztatja, hogy Váczi a kapust is besodorta a hálóba. Holott mindössze az történt, hogy Báki reflexszerben vető­dött a labda után. Ez az ítélet bizony — bakklövés volt. A szabadrúgás után a KAC elkesere­detten támad és nyomasztó fölényt har­col ki. Az egyenlítő gól állandóan a leve­gőben lóg és mikor a játékvezető sípja a befejezést jelzi, még akkor is m UAC 16-osán folyik a harc. Szögletarány: 7:3 (1:2) az UAC javára. Birálat Ha a kolozsvári csávát a második félidő első két negyedórájában is azzal a hatal­mas lelkesedéssel és nyugalommal játszott volna, mint az első játékidőben és az iz­galmas utolsó 15 percben, akkor a mér­kőzést fölényesen % maga javára könyveli, el. A játékvezető egy teljesen szabályos góltól fosztotta meg a vendégcsapatot. A döntetlen eredmény valóban megfelelt volna a játék képének. Az utolsó negyed­vem j óra olyan izgalmat hozott, hogy a közön­ség alig várta a befejezést jelző sípszót. Egyénileg Báki igen #*Sl védett. A gól­ról nem tehetett. A hátvédek között Avar jeleskedett. Rab volt a fedezetsor legjobb­ja. Máriás nehezen tudott „ragaszkodni“ Váczi hoz. A csatársor legjobbja Welker volt. Mellette Pálffi és Mézes tűntek ki gólratörő játékukkal. Márki megbízhatóan védett. Egyik gól­ról sem tehetett. A hátvédek között Vass volt a jobbik. Szántay ismét remekelt. A mezőny legjobbja volt. Páll megérezte sérülését, utána nagyon visszaesett. Csá­kány igyekezett. A csatársorból egyedül Váczi érdemel említést, aki kezd formá­ba lendülni. Lendületesen, okosan ját­szott. Hűi második villámgyors' gólját a játékvezető megadta volna, jogosan mondhatnánk róla, hogy a nap .frose volt. Nyilatkozatok Opata Zoltán: Feltétlenül megérdemel­tük volna az egyik pontot. Szabályos egyenlítő gólunkat a játékvezető nem ad­ta meg. A csatársor, Váczi kivételével, gyengén játszott. Szőke Károly sportigazgató (UAC): Na­gyon jól jött nekünk ez a két pont, A útor vásárlók! Tekintsek meg JókaUutea 17. st&. alatti helyiségeimet? hol saját készít meny ti hú- torokat állandóan raktáron tartok, melyek a legkénye­sebb igényeket is kielégítik. íSsidrás táltos műbútorasztalos. Telefont 43—-87. KAC igen lelkes együttes. Nem kis telje­sítmény legyőzni. Vass játékvezető feltűnően bizonytala­nul válaszolt arra a kérdésre, hogy miért nem adta meg a KAC második szabályos gólját. Főleg a partjelzőre hivatkozott... | Az NB I. vasárnapi eredményei * a következők NAC—Kispest 3:0 (1:0). Szolnok—SzVSE 4:1. Vasas—SalBTC 1:1 (1:1). Újpest—Csepel 3:2 (3:2). Ferencváros—BSzKRT 4:1 (1:0) DVSC—Elektromos 2:1 (1:1). Gamma—DiMÁVAG 1:0 (1:0). 7 j I Szemüvegét WEBER FOTÓOPTlKftTOL Unió-utca 8. sz. Telefon: 3ő—63 Szerdán délután: KAC—Gamma NB I. mérkőzés! A szerdai, december 8-üci forduló mű­sora. a következő: Ferencváros—Nagyvá­rad, vezeti Lantos, Újpest—DVSC, vezeti Horváth dr., Elektromos—Újvidék, vezeti Lázár, BSzKRT—Szolnok, vezeti Rudas SzVSE—Vasas, vezeti Kőhalmi, KAC— Gamma, vezeti Szőke és DiMÁVAG—Kis­pest, vezeti Vass Antal. 2:1. (2:1) állásnál félbeszakadt a Postás- KEAC II. mérkőzés Vasárnap délelőtt mintegy 200 főnyi né­ző előtt játszották a Postád—KEAC II. NB Ill-as mérkőzést. A mérkőzés egyforma erők küzdelme volt. Góllövők: Fekete, Magyar, illetve Nagy Béla. Jók voltak: Sá-ntha, Stier I.—II., illetve N;:gy Béla, Sebestyén és Deme. A játékvezető a második félidő 32. per­cében Nagy Béla gólját Gál partjelző be­mondására nem adta meg. A KEAC elő­ször tiltakozott, majd levonult a pályáról. A mérkőzésnek a szövetségnél még foly­tatása lesz. AZ NB I. ÁLLÁSA a 13. forduló után a következő: 1. NAC 24 p., 2. Gamma 16 p., 3. KAC 16 p., 4. SalBTC 14 p., 5. Kis­pest 14 p., 6. Ferencváros 13 p., 7. SzVSE 13 p., 8. DVSC 13 p., 9. Újpest 12 p., 10. Vasas 12 p., 11. Újvidék 12 p., 12. Elektro­mos 11 p., 13. Csepel 10 p., 14. BSzKRT 9 p. 15. Szolnok .9 p„ 16. DiMÁVAG 8 p. KÖZGAZDASÁG Ä pénz háborús kötelessége Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter cikke a Magyar Tőzsdében Reményi-Schneller Lajos pénzügymi­niszter figyelemreméltó cikket irt „A magyar tőzsdte“ cimü lap jubileumi szá­mában .,A pénz háborús kötelességéről“. Kiejti, hogy amikor létéért küzd a nem­zet. az összes gzzdasági tényezőknek arra kell törekedniök, hogy megerősítsék testi és lelki ellenáll ókép ességünket. Népünk ma már ismeri és teljesíti ezeket a gaz­dasági teendőket. Ennek köszönhetjük, hogy békebeli termelésünket jelentéke­nyen túlszárnyaltuk s nemzeti gazdálko­dásunk a fokozatos kibontakozás állapo­tában van: Amikor ezt örömmel megállai- pitja, ugyanakkor le kell szögeznie, hogy a pénz még mindig nem ismerte fel tel­jes háborús kötelességét, mert tekinté­lyes,, része tétlenül hever, vagy káros spe­kulációt folytat. Ez a tétlen, vagy üzér­kedő pénz az egyik oka a gazdasági ne­hézségeknek. A tétlen pénz miatt kell uj bankjegyeket kibocsátani, hogy a megnö­vekedett háborús termelést lebonyolít­hassuk. Az üzérkedő pénz pedig zavarja közellátásunk rendjét, táplálja a zugpiai- cot és zavarja ár- és bérrendszerünket. A pénz kötelessége a háborúban a követke­ző: éppúgy kell küzdenie, mint a katoná­nak, a munkásnak, a földművesnek, az iparnak és a tőkének. A pénznek ~is uj javakat kell termelnie, vagyis át kell ala­kulnia gyümölcsöző tőkévé. Ezzel közvet­lenül, vagy közvetve kell támogatnia a nemzeti termelést. A pénz, amely ezt nem teszi, éppoly hazaáruló, mint a nem­dolgozó munkás, vagv a parlagon heveid föld. BÁRÁNYBŐRT KAPUNK BULGÁRIÁ­BÓL. A magyar bárány bőrfel dolgozó ipar, amelynek nemesített termékei a háború előtti években a külföldi piacokon is keresett cik­kek voltak, igyekszik ma is termelési kapa­citását a nyersanyagellátás által biztosított keretekben kihasználni. Fontos kincstári szál­lítások indokolttá tették, hogy a vállalatok nyersanyagszükségletüknek egy részét küllőid­ről szerezzék be. Ma elsősorban a bolgár piac jöhetetc szóba. A lefolytatott tárgyalá­sok eredményeképpen mintegy 300 ezer darab nyers báránybőrt importálunk Bulgáriából a közeljövőben. FELEMELTEK A KISIPARI HITELEK FR FEKHATáRÁT. A fedezetnélküli kis­ipari hiteljuttatás keretében eredetileg legfel­jebb 500 pengő folyósítását engedélyezték egy személy részére. Ezt az értékhatárt az ipar- ügyi miniszter később 800 pergőre emelte» fel, de a még később bekövetkezett nyers­anyag- és munkabéremelések az értékhatái felemelését tették szükségessé. Az ipartcstüle- tek országos központjának közbenjárására Bornemisza Géza iparügyi miniszter most úgy intézkedett, hogy 800 pengő helyett 150a pengő legyen a kisipari hitel legmagasabb összege, sőt kivételes esetekben 2000 pengő fedezetnél kuli kölcsön is folyósítható legyen. NEM FOLYÓSÍTANAK BORH ÍTÉLT SPEKULÁCIÓS CÉLOKRA. A Bornagykc- reskedők és Bor közvetítők Egyesülete rendkí­vüli választmányi ülést tartott. Az elnök tájékoztatta a megjelenteket a borpiac jelen­legi helyzetéről és beszámolt a borárak kér­désében illetékes helyen folytatott tárgyaié' sairól. Tájékoztatta a választmánya a borke­reskedelem hitelellátásának mostani lehetősé­gei felől. Közölte, hogy az érdekeltség csakis olyan esetben számíthat hitelre, ha kellő biz­tosítékot tud nyújtani arra, hogy az igénybe­veendő hitel nem szolgál spekulativ célokat. FÖLDBIRTOKRENDEZÉSI MŰSZAKI T ANFOLYAM NYÍLIK. A földművelésügyi, mmiszter január elsején kezdődő földbirtok- rendezési műszaki szaktanfolyamot nyit, amelyre harminc hallgatót vesznek fel. A hallgatók havi 150 pengő dijazást kapnak, mert egyidejűleg kiseigtőmunkára is felhasz­nálják őket. A felvételre olyan magvar állam­polgárok jelentkezhetnek, akik legalább négy középiskolát végeztek. Előnyben részesülnek azok, akiknek földmérési gyakorlatuk van és akik rajzolásban való készségüket igazolni tudiják. A felvérei iránti kérvényeket 14 napon belül kell beadni a következő címre; Gazdasági Műszaka Hivatal, Budapest, Y., Nádor-u. 31. Előadás az EME-ben Sipos Pálról Az Erdélyi Muzeum-Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztálya leg­utóbbi tudományos felolvasó ülésén dr, Makkai Ernő mutatta be a múlt századi nagy erdélyi filozófusról. Sípos Pálról írott nagt - értékű tanulmányát. Sipos Pál egvike volt azoknak az erdélyi születésű magyar tudósoknak, akiknek mun­kássága, bár korukban európai hírnévre tet­tek szén, gyorsan feledésbe merült. Költő volt és matematikus, filozófus és teológus, akinek tudományos eredményeit a német aka­démia méltó elismerésben részesítette, s aki­nek gondolatvilága kora egyik legnagyobb magyarjára, Kazinczy Eerencre gyakorolt mély benyomást. Tudományos alkotásai nagy- részben kiadatalanok maradtak, de azoknak szellemisége élt és hatott a kortársak lelké­ben: ezért méltán sorolhatjuk a tudós Sipe« Pált is Erdély múltjának nagyjai közé. A tudományos alapossággal megirt, mind­végig nagyon érdekes előadást a szakosztulv egybegyült tagjai és vendégei az előadó lel­kes ünneplésével köszönték, meg. Megtört a MAC kéthónapos veretlensége? Ujvidék-KAC 2:1 (isi) Góllövök: Váczi? Sörös? Pálffy A KAC egy érvényes gólját nem adta meg Vass Antal játékvezető Meglepő eredmények, felfordulás a táblázaton? Fölényesen győzött a XAC, Szolnok, Ferencváros, nehéz küzdelem után az Újpest, ÜVSC és a Gamma Vasárnap a kora délutáni órákban láthatatlan és kikutathatatlan hírforrás hói szájról-szájra terjedt a hir: vége sza­kadt a KAC közel két hónap óta tartó ver etlenségi sorozatának, győzött az Ujvidé jC A hívek, sajyios, vcilóríük bizonyult o.k és a bovulátóJcot igozolták, akik cl TíiéTkozes előtt, azt vwviclogatták? hogy cl Iclo~ darugásban nem lehet sokáig az élen haladni, mert a győzelmek után szükségképpen el k.eh jönnie a vereségnek. A KAC nagy küzdelmet vívott vasárnap és nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy érdemtelen vereséget szenvedett. Vass Antal játékvezető ugyanis ferde logikával nem adta meg egy olyan gólját, amelyen szemrebbenés nélkül megítélt volna. bái- milyen játékvezető. Vass Antal azonban nem. egy bármilyen játékvezető. Ö egy jellem és minden tiltakozás ellenére sem adta meg a gólt. Legyen tiszta öröme benne... A vasárnapi forduló szolgál egy-két meglepetéssel: az SzVSE súlyos vereséget szenvedett Szolnokon, a KAC biztosan cp/őzött a Kispest ellen, Újpest" egy góllal Csepel elleíi, a Ferencváros négy góllal a BSiKRi ellen. A Vasas S al BT C-talál­kozó döntetlenül végződött, a DVSC leg yőzte az ElektromostA a Gamma a DiMÁ VAG-ot. Kolozsváron mindössze egy mérkőzés volt: a Postás—KEAC II. találkozó, amely aconban a KEAC levonulása uö- vetkeztében félbeszakadt. A vasárnapi forduló részletei a Jcö vetkezők: ÉRDEMTELEN VERESÉGET SZENVEDETT A KAC ÚJVIDÉKEN

Next

/
Thumbnails
Contents