Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-12 / 256. szám

T

î 8 í I UüvemNr 1 ‘i.

üjamtoMBfaiai

O

aJ>

OH

ad

síit

Î92

bsa

9«

sít

t>9

tö<£

05Í

ötí

ű

Öíl

Zi

»

oí

Stt

m

iítT

&?,

ab

92

9Í

ói

3«

Í9

T9

mÖ2

%}

rs

w

a!

o

it

d

'9

lí

9

n

9

*

C

fT

>1

T

f

t

r

Az Ellenzék egyik minapi számában Kassay Géza számolt be egy munkásnak hozzáintéz'ett leveléről. A munkás /szomorúan állapítja meg, hogy a munkáskérdéssel nem .foglalkoznak igaz jószivvel és jó- szándékkal, s ennek tulajdonítja, hogy nemcsak a munkás van előítélettel, hanem a munkás megítélésében is előítélet vezet máitokat. Pedig milyen jó lenne az egymásratalálás, állapítja meg, s milyen sok munkás kívánja őszintén ezt a találkozást! — Sok igazság és megszívlelni való tanulság van ezekben a sorokban, s a magunk részéről sietünk hangsúlyozni, hogy a találkozást az értelmiség részéről is sokan kívánják, s igyekeznek jóvátenni a munkássággal szemben elkövetett mulasztásokat. Mert nem lehet tágadni, hogy mulasztások vannak, s az értelmiség a múltban valóban hamis képet alkotott magának a munkásságról és bizalmatlansággal, gyanakvással figyelte annak minden megmozdulását. De ezt a magatartást sem annyira a munkásság szociális követeléseivel szembeni ellenszenv, mint inkább a munkásság politikai magatartásától való idegenkedés diktálta. Bárhogy is volt azonban, tagadhatatlan, hogy ezek az elfogultságok és előítéletek azóta sokat enyhültek, vagy éppen meg is szűntek. A munka nagy szerepe a társadalomban lassan teljes elismeréshez jut, a társadalmi igazság parancsa egyre határozottabban érvényesül, s ezekkel párhuzamosan a mtinkásság rendre egyenrangú tagjává ■ lesz a társadalomnak. Természetesen nem a jogi egyenlőségre gondolok — ez réges- régen megvan —, hanem inkább arra, hogy nyitva áll számára a társadalmi emelkedés minden foka, a magasabb művelődés lehetősége és a közéletben való érvényesülés.

• Nálunk mintegy négy-öt évtizede küzd a munkásság nagyobb erővel a gazdasági és társadalmi érvényesülésért. Ezeknek a küzdelmeknek jelentőségét nem tagadhatjuk. Hiszen a munkaidő a munkásmozgalmak megindulásakor még 14—16 órát tett ki, a munkabérek alacsonyak voltak; a munkahelyek egészségtelenek, a bánásmód igen gyakran durva. A rohamosan fejlődő gyáripar a munkástömegek fizikai, erkölcsi és gazdasági életét súlyosan veszélyeztette. Ezekben az időkben vállalkozott Marx a társadalmi viszonyok bírálatára, állapította meg a tőke és munka ellentétét és ezt az állapotot csak osztályharc utján vélte megváltoztathatónak. Marx T észigazság okát állapított meg, azonban később a társadalmi fejlődés nem igazolta tanításait, s igazságai ma már idejétmúltaknak tűnnek fel. De ez mitsem változtat azon, hogy a munkásság kezébe olyan fegyvereket adott, amelyek ha- iásetsaknak bizonyultak, s a munkásosztály harca helyzetének megjavításáért valóban jelentékenyen előmozdította a munkásság sorsának megváltozását. A szocializmus milliók életérdekeiben gyökerezett, történeti jelentőségét letagadni nem lehet. De sikereit bizonyára nem a Marx által megfogalmazott elméleteknek köszönhette, hanem sokkal inkább a munkásság erkölcsi bátorságának, fegyelmezettségének és az emberi jogok győzelmébe vetett hitének. Az ipari munkásság nyújtotta a XIX. században a szervezkedés első példáit, mutatta meg a világnak, mit jelent a szervezett tömegek ereje és milyen félelmetes hatalom ez a tömeg a vezetők kezében. A vezetői a munkásságtól mindig nagy erényeket követeltek meg ■— igy kiizdhették csak fel magukat a munkások a tőkével csaknem egyenrangú tényezővé. De nem szabad azt sem soha elfelejtenünk, hogy idővel maga az állam is megértette ezeket a törekvéseket, igyekezett a tőkének és munkának az érdekeit összehangolni s igy a féktelen osztályharc jogosultságát megszüntetni. Mert érthető volt az osztályharc addig, amíg a vezető osztályok hatalmi erővel próbáltak a feltörő társadalmi bajokkal harcolni, ahelyett, hogy a szocialista mozgalom hajtóerejét kutatták volna és a szociális bajok megelőzésére fordították volna minden erejüket. De mihelyt felébredt a figyelem a szociális kérdések iránt *s azoknak megoldására állandó és következetes törekvések mutatkoztak, s ezeknek nyomán a szociális bajok valóban gyógyulásán is voltak, az osztályharc indokoltsága is megszűnt.

A szociális gondolkodás valóban nem erős oldala középosztályunknak. Mégis, azt hiszem, a munkássággal szembeni magatartása nem a munkásság szociális harcának szólt, hanem inkább a munkásság által képviselt politikai elveknek. Nem lehetett a múltban a munkásság kérdését a szociáldemokrácia kérdésétől elválasztani, a magyarországi szociáldemokráciával .szemben pedig már a forradalmak előtt is érthető volt a középosztály idegenkedése. A bizalmatlanság oka tehát a munkásság régebbi politikai múltjában van.

S ha a munkásság ma — tapasztalatokban gazdagabban — visszatekint mozgalma régebbi korszakára, meg kell állapítania azt, hogy két kérdés volt, amelyik a középosztály bizalmatlanságát a munkássággal szemben jogosan felébresztette. Az egyik az, hogy a munkásságban nem volt meg a megértés a magyarság múltjával, sajátos szellemiségével, kultúrájával és törekvéseivel szemben. Úgy látszott, hogy a munkásság nem akarja átvenni és megbecsülni a magyarság szellemi értékeit, nacionalizmusának tartalmát, mert maga a nemzeti gondolat idegen számára. De nemcsak a nacionalizmussal, hanem a hittel szemben is hasonló idegenül állt & munkásság, sőt számtalanszor érték igen éles támadások a vallást a szocialisták részéről. Hogy hozzátartozik-e a szocializmus lényegéhez a vallás és nemzeti gondolat tagadása, az ezúttal nem tartozik ide. De, mert a szocializmus hívei ennyire ellenségesen bántak a haza és a vallás fogalmaival, érthető módon mindazok, akiknek a számára ezek a fogalmak szentek voltak, gyanakodva, idegenkedve, sőt ellenségesen fordultk szembe nemcsak az elvek hirdetőivel, hanem talán ezen túlmenően az egész munkássággal, s abban egy rombolátsra, anarchiára kész tömeget láttak. Bizonyára helyesebb lett volna mindent elkövetni, hogy a munkásság a magyar eszmék és célok számára megnyerhető legyen. s hogy nem igy történt, annak ma az egész magyarság vallja kárát.

Volt azonban a munkássággal szembeni idegenkedésnek még egy másik oka is, s ez az, hogy a munkásmozgalmak vezetői

nagyobbrészt zsidók voltuk'a igy a magyarországi szociáldemokrácia is magán viselte a zsidóság gondolkozásának, szellemiségének bélyegét. Alighanem jórészt ezzel magyarázható a mozgalom idegenkedése mindentől, ami magyar — hiszen az északi államok, vagy Franciaország, Anglia stb. szociális* mozgalmait hazájukban soha nem vádolták hazafiatlanság- gal. A mozgalom megindulásának idején különben magának a munkásságnak ösz- ezetétele is más volt, mint ma, s benne a fajmagyarság csak viszonylag kis arányban szerepelt. A munkásság vezetői nem fajmagyarok voltak, s igy maga az egész mozgalom is a maga sajátosságaiban, szellemiségében ngyon idegen volt a magyarságtól s elriasztotta a munkásságtól a magyar értelmiség legjobbjait.

Sok minden változott az utolsó évtizedben. Erdélyben a veszély; miatt kerültünk egymáshoz mindnyájan közelebb, magyarok. De változott a helyzet Magyar- országon is, ahol a munkásság a magyar társadalom értékes, müveit elemévé emelkedett, jogos igényei elismerést nyertek, gazdasági helyzete meniavult. Azt hiszem, ma polgári öntudata, társadalmi és politikai helyzetét ugyanolyannak látja mindenki, mint a többi polgárét. A magyar gyáripar alkalmazottainak száma — a Statisztikai Évkönyv adatai szerint — eléri a félmilliót. Félmillió jól szervezett, városlakó, öntudatos, igényes ember, akiknek szerepe a nemzet életében egyre nő. A nagy változásokat nemcsak a munkásság számának emelkedése, gazdasági, szociális és művelődési színvonalának javulása jelenti. Van egy ennél lényegesebb változás is; megváltozott a m.iCnkásság- nak a nemzethez való viszonya is. Bizonyára sokat tanult a munkásság a forradalmi időkből is, de a változást mégis inkább annak tulaj doni torn., hogy a munkásság biológiai összetételében egyre ma- gyarabb lett, utánpótlását egyre inkább a szinmagyar falusi szegénység szolgáltatta s igy természetesen a gondolkodása, szemlélete sem lehet m,ás, mint magyar. A mai munkásságból mar nem hiányzik a megértés a magyarság sajátos kérdéseivel szemben — aminthogy más a mai értelmiség szociális felfogása is.

Természetesen ez korántsem jelenti azt, hogy a munkásságban nem él már többé az osztályöntudat, vagy az osztályhivatás tudata. Ebben azonban nem kell veszedelmet látnunk. Az osztályok a természet müvei, s az osztályokra való tagozódás minden fejlettebb társadalomban megvan, s nem is jelent veszedelmet mindaddig, amíg az egyes osztályok tevékenysége nem fordul egymás ellen. Úgy látjuk, munkásságunk ma már túljutott az osztályharc idejétmúlt, avult s a nemzetre nézve veszedelmes szemléletén, nem tályuralomra tör, hanem egy igazságos és emberséges társadalmi rend megvalósításáért harcol. Ha a nemzet és állam kérdéseiről gondolkodik, át kell törnie és bizonyára át is tudja törni osztálya szűk korlátáit.

Ha a munkásság és értelmiség közötti elkülönülésről beszélünk, hibákat mind a két oldalon találunk. Munkás és szellemi pályán dolgozó egymásra vannak utalva, s ennek az igazságnak elismerését a társadalom joggal kívánhatja meg mindkettőjüktől. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem elég a megértés hangoztatása, őszinte és erőteljes szociális politikára van szükség, mert a munkásság problémáit csak igy lehet megoldani. A nemzetnek pedig az az érdeke, hogy ezek a problémák megoldassanak.

VITA SÁNDOR.

Senkit sem bántva, senkit sem pirengaiva ünnepeljünk ma itt- mondotta Kállay Miklós miniszterelnök a Islssabadulás kassai megünneplésén

KASSA, november 12. (MTI.) A kassai felszabaditási ünnepségekre Kassára érkezett Kállay Miklós miniszterelnök, Bornemisza Géza iparügyi miniszter, Szinyei- Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter, Antal István dr. nemzetvédelmi prpagan-daminiszter, továbbá Bárczay János földművelésügyi, Gergelyffy András belügyi és Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkár, valamint Incze Péter miniszteri tanácsos, a miniszterelnök személyi titkára és Haeffler István osztály- tanácsos, a miniszterelnökség sajtópolitikái osztályának vezetője.

Onnepl istentisztelet

A miniszterelnök a kormány tagjaival a Lél motorossal érkezett meg Kassára. A feldíszített pályaudvaron a vármegye és a város vezető személyiségei fogadták őket. Vitéz báró Schell Péter főispán üdvözölte a miniszterelnököt és a kormány tagjait. Az üdvözlés után a székesegyházba vonultak és résztvettek az ünnepi misén, amelyet Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás nagy papi segédlettel pontifikáit. A mise közben Madarász István megyéspüspök mondott szentbeszédet. A mise után Kálláy Miklós miniszterelnök megkoszorúzta a dóm falán lévő Eákóczi- emlékmüvet, valamint a Fő-utca egyik házán elhelyezett jelképes oltárt, a haza- szeretet és áldozatkészség oltárát.

Ezután került sor a kassai napok legkiemelkedőbb ünnepségére, amelynek színhelye a Szentkorona-téren volt a hősi emlékmű előtt, ahol öt évvel ezelőtt a Kormányzó Ur Őfőméltósága bevonulása alkalmával rendeztek díszes ünnepséget. Az ünnepségen résztvett Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás és Meszlényi Zoltán felszentelt püspök, továbbá Kuzmich Gábor, a posta vezérigazgatója. A Himnusz után Szapári Sándor, a kassai Nemzeti Szánház tagja elmondotta Gyula diáknak a „Kassai ének“ cimü költeményét, amelyet Kassa felszabadulásának emlékére irt.

Kállay Miklós miniszterelnök beszéde

Ezután Kállay Miklós miniszterelnök elmondotta ünnepi beszédét.

— Néhány nappal ezelőtt arról beszéltem — mondotta —, hogy mit jelent itt földünkön a magyar összefogó erő, annak áll am alkotási, politikai és nemzetiségi szempontjaiból. Itt is folytathatom ezt a gondolatot, mert hiszen erről eleget szólam néni lehet. De Kassán, ahol nincs nemzetiségi kérdés, elvonatkoztatom magamat ebből és a ma politikai problémáitól is. Lokalpatriota leszek és a városról, nemzetünk rendjébe való beilleszkedéséről, jövendőjéről kísérlem meg gondolataimat elmondani.

Kassa jelentősége

(i—- Kassa, bár Kolozsvár után második fővárosa volt a török megszállás alatt kialakult részeknek, valahogy mégsem jelentett politikai gócpontot. Itt úgy, mint Kolozsváron, vagy más városaiban Kelet- Magyarországnak, nem a politikai gondolat domináns, Kassának egészen más jelentősége volt és a jelentősége gazdasági és kultúrpolitikai és ebben a vonatkozásban sem központ, de ennél sokkal több: kezdőpont és végpont. Egy fontos vonalnak, a kassa-krakkói vonalnak egy kezdő, illetve végpontja. Egy gazdag és eredeti önálló kultúra világa, egy önálló virágzó gazdasági emporumnak főállomása. A XIV. század elején ez az adottsága már nemzetközi megállapodás keretében is valósággá vált, mert egyesség jön létre amely biztosítja Kassa és Krakkó között

polgáraink szabad kereskedelmét. Később Kassa Európa egyik legfontosabb kontinentális útja, amely a Fekete-tenger és a Keleti-tenger között a török megszállás alá került Moldvától nyugatra folytatódva, Brassón, Kolozsváron át fordult Krakkó és Thorn felé. A magyar bor és gabona, a magyar réz és magyar ezüst, meg a magyar kézműipar pompás termékeit ez utón cserélik ki az északi szomszéd sójával és kénjével, üvegével és szőlőjével és természetes, hogy a százados gazdasági forgalom nem maradhatott hatás nélkül az érintkezés egyéb formáira sem. A Hedvig magyar királyleány által alapított krakkói egyetem kassai diákjai közül nem egy lesz professzorrá. A gazdasági élet, a tudomány művelése ma itt ragyog körülöttünk teljes szépségében: Kassa, mint múltúnknak tanúbizonysága. Gondoljunk csak a Felvidék magyar renaissanc-ára, amely innen származik át a Kárpátokon túlra

,,£z áldozatkészség és gondoskodás nem múlandó*•

— Kassának ez a röviden összefoglalt útja és jelentősége szabja meg ennek a városnak életét és jövőjét. Mit jelent amellett, ami itt voit, itt van és itt lesz, az a húsz év, ami elmúlott. Mert leromboltak néhány szép régi palotát, néhány nagyon csúnya házat építettek helyébe. Ennyi nyomot hagytak itt. Rossz emlékeket, sajnos, többet, de mindez elmúlik. De

az ONCsA-házak, amelyeket ma avatunk és az azokkal képviselt szeretet, áldozatkészség és gondoskodás nem múlandó. De soha nem múlik el az a gravitáció, amit ez a város, ennek killtu- rája, helyzete jelent nemcsak Magyar- ország határain belül, de messze azon túl is.

Talán az egyedüli városunk, amelynek a gravitációja túlnőtt a magyar határokon, kooperált idegen városokkal, amelyekben nemzetközi élet zajlott le.

Of esztendő eredményei

— Most, a visszatérés évfordulóján a tudománynak, kultúrának, a szellemi felsőbbrendűségnek, a katonai erénynek méltóságteljes ünnepe zajlott le Kassán.

Senkit sem bántva, senkit sem piron- gatva ünnepelünk ma itt.

Mert az, hogy a kiállításnak anyagi gaz-» J dagsága több, mint Közép-Európában bár- i kinek lehet, az, hogy operánk és szinmü- j vészetünk legelső, hogy a társadalmi egye- i sületek olyan, lelkes munkát végeznek.

I hogy itt egyetértés, rend és nyugalom ho- j nol, hogy ez a kis város a háború ötödik évében ilyen rendkívüli körülmények között, ilyen szép, gazdag ünnepséget rendez, ez, azt hisszük, senkit sem bánt, senki érzékenységét nem sértheti, mert hiszen, ha a magasabb kultúra, a magasabb emberi élet, a szép és nemes gondolkodás- valakit sért, vagy bánt, az önmagát ítéli el.

— A visszatérésnek ötödik évfordulóján köszöntőm a visszatért Kassát és népét, a tőlünk soha el nem szakadt, mert mindig magyar volt és az is marad.

A nagy lelkesedéssel fogadott ünnepi beszéd után Tarczal Gusztáv mondott beszédet a kassaiak nevében. Az ünnepség után Bornemisza Géza iparügyi miniszter megnyitotta az Országos Műszaki Múzeumot, Kuzmich Gábor postavezérigazgató pedig a kassai országos bélyegkiállitást. • A miniszterelnök és a kormány tagjai* valamint a hercegprimás délután részt-, vettek az ONCsA-házak felavatásán.

Harc sebesülten is

Kiemelkedő bátorságával és / válltilköző- szellemével vívta hí elöljárói, valamint haj- társai elismerését Csilléi Gusztáv tizedes, egyik gyalogkötelékünk parancsnoka. 194z december j-án önként jlentkezett arra a vállalkozásra, amelynek célja az ellenség felderítése volt. A vállalkozás alatt, mihelyt átjutottak a Don jegén, messze megelőzve raját, clőrclopódzott, hogy rest vágjon a bolsevisták drótakadályán. Már itt kctoldalról is heves tüzet kapott, mélyen betört az ellenség védőrendszerébe, egy bolsevista őrszemet közelharcban leküzdött, majd pedig felrobbantotta az egyik közeli földerődöt. A két nappal utóbb kitűzött vállalkozásra ismét önként jelentkezett. Ebben több ellenséges katonával küzdve, egy újabb földerődöt robbantott fel s csak akkor hagyta abba a harcot és engedte magát hátravitetni. amikor néhány közelben becsapódott akna légnyomásától kiiz-i dóképtelenné vált.

nm

A munkásság kérdése