Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)
1943-10-16 / 234. szám
ELLENZÉK SPORT Farkas lesz u KAC liözépesaíára a Ferencváros ellen? Önöd; Sárost III-Kéri—Kováé» II—Unta csa « Ferencváros KOLOZSVÁR- Nagy napja lesz holnap Kolozsvár sportéletének: a Ferencváros labdarúgócsapata vasárnap délután 3 órakor az NB I. 7-ik fordulójának küzdelmei során a KAC csapatával méri össze erejét a városi sporttelepen. Elnre a mérkőzésre mindkét csapat már hetek óta készül. A többszörös magyar bajnokcsapat, mely az őszi idényben már 4 pontot vesztett az eddig lejátszott mérkőzések alatt, nagyon „rámegy“ a holnapi mérkőzésére. A Ferencváros csapatában ezúttal először mutatkozik be a középcsatár posztján Kéri Károly, a MÁVAG volt tehetséges kullancs játékosa, akiért, mint ismeretes, a KAC hosszú hónapokig harcolt, hogy a kiváló játékost 15 hónapos frontszolgálata után megnyerje. Lehetséges, hogy Schaffer edzőnek ez a „húzása“ eredménnyel fog járni, de ugyanakkor a KAC csapata is teljesen felkészülten várja a Ferencváros válogatott bombacsatársorát. A kolozsvári piros-fehérek tegnaD délután tartották a vasárnapi mérkőzés előtt utolsó erőnléti edzésüket Opata edző vezetésével. Az edzésen csaknem az öszszes játékosok megjelentek, akik közül Farkas igen kitűnő formában volt s lehet, hogy a Ferencváros ellen helyet kap a csatársorban. A két csapat az eddigi tervek szerint a holnap délutáni nagy összecsapásra a következő összeállitásban áll ki egymás ellen: FERENCVÁROS: Csikós — Rudas, Tátrai — Nagy II., Sárosi dn., Lakat Ono dy, Sárosi 111., Kéri, Kovács 11., Fmta, (Sipos). < KAC: Márki — Szaniszló II., Vass ■ Páll, Szántai, Csákány — Radnai, .Kwacs IV., Váczi (Farkas), Beke, Tolnai. A KAC—Ferencváros mérkőzést, mely oontban 3 órakor kezdődik, a^ diósgyőri Székely Árpád vezeti le. Határjelzők a budapesti Lombos és a kolozsvári Szőke József lesznek. A nagy mérkőzés előtt 2 órakor az MLSz törpe csapata a Bástya törpe csapatával játszik hírverő mérkőzést. A mérkőzésre jegyek elővételben kan-hatók ma este 6 óráig a szokott elővételi helyeken és vasárnap délelőtt 10 órától kezdve a városi sporttelep pénztáránál. Vasárnap délelőtt fél 11 órakor: K, MÁV—MSE NB II-ős mérkőzés KOLOZSVÁR. Az NB II. Keleti csoportjában vasárnap csak egy mérkőzés kerül lejátszásra Kolozsváron és ez délelőtt fél 11 órai kezdettel a városi sporttelepen lesz a KMÁV és az MSE között. A két csapat közül a kolozsvári vasutas csapat a kiesés ellen, mig a kitűnő játékerőt képviselő MSE egvüttese a bajnokságért harcol és a mérkőzésen igen nagy összecsapás várható, mivel mindkét csapat meg akarja szerezni a mérkőzés két értékes pontját. A KMÁV, mely az elmúlt vasárnap 5:0 arányban győzött az Attila felett, újra formába lendült és így reménye van arra, hogy sikerrel állja meg helyét a holnapi mérkőzésen. A'z MSE eddig csaknem valamennyi mérkőzését úgy otthonában, mint idegenben megnyerte. A KMÁV elleni mérkőzésre eresz héten-lelkesen készült a marosvá- sárhelyi csapat Wetzer edző vezetésével és már a ma déli gyorsvonattal megérkeznek Kolozsvárra, hogy pihenten állhassanak ki erre a holnani nagv mérkőzésre. A két csapat a következő összeállításban játszik egymás ellen: MSE: Kukta •— NarGiliga — Rad- vai, Kása, Medve — Erdős, Sikó, Incze 11., Zongor, Bvassai. KMÁV: Nemes — Horváth, Ungvári —- Znorovszki, Högye, Oláh — Szednicsek, Hódi, Csíki, Szimcsák, Mátyás. A mérkőzést, mely pontban fél 11 órakor kezdődik, a marosvásárhelyi Gsiki vezeti le. Az NB ITI. küzdelmei során vasárnap 4 mérkőzés lesz Kolozsváron, kettő pedig vidéken. Kolozsváron a Bástya-pályán délelőtt 9 órakor a Bástva II. a Postások ePen. az egyetemi stadionban 11 órakor a KEAC II. a Korvin ellen játszik. A várod kispályán déh 12 órakor a KAC II. a DSE csapatával, majd déhitán 2 órai Wde+tel a KKASE a KMÁV II. ellen méhkőük me°\ Naszódon a Naszódi LE a RofUonj SVE együttesével, mig Désen a DMÄV a BMSE-vel játszik. A kerületi bajnokságok során a városi kispályán reggel 8 órakor a KMTE II. a Korvin II-vei, maid 10 órakor a KKASE II. az Egeresi FTC csapatával játszik. A KAC II. vasárnap déli 12 órakor az NB JII. küzdelmei során a bajnokságban vezető DSE ellen játszik a városi kispályán. Erre a mérkőzésre nagyban készültek egész héten a piros-fehérek. Opata edző délelőtt 11 órára a következő játékosokat rendelte ki a pályára: Illyés, Máthé. Demeter, Farmati, Bokor, Szaló- ki,^ Bálint, Kiss, Nagy, Kerekes, Oroszi, Balatoni, Szász és Boér. délyi hadtest levente válogató birkózó- versenyeket. Az előmérkőzések vasárnap délelőtt fél tiz és fél 1 óra között lesznek, a döntőimérkőzések délután négy órakor a Magyar Hiszekeggyel kezdődnek. Ezután vitéz Borsiczky Imre őrnagy, városi leventeparancsnok mond megnyitó beszédet, majd a döntőmérkőzések és KMTE háziverseny következik. A belépés díjtalan. A versenyt Peredi János levente főoktató rendezi, a versenybizottság tagjai Harmada József elnök, Kerekes József és Kiss Dénes lesznek. Vezetőbiró Kovács József, pontozóbirók Bíró Ferenc és Szőke József, versenyintéző Peredi János, időmérő Kolozsi József, inditó Bihari József. KAC sporttelepi rendezők figyelmébe! A vasárnapi mérkőzés rendezői kara szombaton este 7 órakor az egyesületi helyiségben megbeszélésre ül össze, amelyre az összes rendező és közreműködő tagok megjelenését kéri a vezetőség. Bulgária nem válaszol... Az MLSz a bolgárok lemondása ellenére is szeretné megrendezni az október 24-re tervezett magyar-bolgár mérkőzést. A bolgárok azonban sem■ levélre, sem táviratra nem válaszoltak és még az a levél sem jött meg, amelyet a mérkőzést lemondó táviratban jeleztek. Az MLSz ennek ellenére úgy döntött, hogy ha a bolgárok a hét közepén jelentkeznek, akkoi mégis csak megrendezik a mérkőzést. Harminc gól egy mérkőzésen Karcagon a Karcagi LE és a Püspökladányi MÁV II. közötti levente mérkőzésen harminc gól esett. De nem megosztva! A ladányiak kapták mind a harmincat. Igaz ugyan, hogy a csapat 8 emberrel állott ki, de 30 gól mégis csak sok. A debreceni kerület ráadásul meg is büntette őket: Könyvelés, adómérleg, szervezési megbízásokat vállal a „FIDES64 SCHIESSEL RIKÁRD adóügyi és könyvelési iroda Kolozsvár, Király u. 10. lel. 28*98 03317 A KEAC ÉS A BÁSTYA labdarugócsa- pestre. A KEAC ellenfele Albertfalván a Bethlen Gábor csapata lesz. A Bástya a Bihari-utcában a Törekvés ellen küzd a 2 bainoki pontért. A bőrgyári csapatnak igen kemény ellenfele lesz a Törekvés, de ha az együttes azzal a lelkesedéssel és azzal az akarattal fog játszani, mint az elmúlt vasárnap, úgy akkor legalább a mérkőzés egyik pontját elhozhatja a fővárosból. Gálffy András a KAC „öregek“ csatársorában KOLOZSVÁR. Jelentettük, hogy szombaton és vasárnap nagy küzdelmek lesznek az egyetemi stadionban a társadalmi egyesületek labdarugó kupaküzdelmei során. Ma, szombaton délután fél 4 órakor a KAC szurkolók ellenfele a Temesvári cserport lesz. Vasárnap délelőtt 3 mérkőzés is lesz a stadionban: 9 órakor a Városi tisztviselők a Fodrászok ellen, majd ugyanezen időpontban a Hitelszövetkezei az Ékszerészek ellen játszik. 11 órakor kerül lejátszásra a nap legnagyobb mérkőzése, a KAC öregek és a Húsosok között. A KAC csapata, mely pénteken nagy edzést tartott, az eddigi tervek szerint a következő összeállításban áll ki a holnapi nagy mérkőzésére: Alexi — Sütő, Harasztosi — Raduch, Schultz, Máthé — Vass dr., SzanidÉló I., Dobay, Opata, Gálffy András. A csapatösszeállitás érdekessége, hogy a csatársorban 15 év után újra játszik Gálffy András, a JT országos elnöke. A csapat tartalékai: Kovács Béla, Kovács Dezső, Paizs György és Ferencz László. Visszaérkezett Svédországba Gunder Häg A svéd csodafutó négyhónapos amerikai körútjáról visszaérkezett Svédországba és kijelentette, hogy többet nem versenyzik. Jó forrásból származó hírek szerint ismét felölti magára tűzoltó egyenruháját és nősülni készül... A hadtest levente birkózóbajnokságok műsora Vasárnap délelőtt fél tiz órai kezdettel rendezi meg a Kolozsvári Levente Egyesület a Kereskedelmi Középiskola Bar- tha Miklós-utcai tornatermében az országos levente birkózó versenyt megelőző erVasárnapi sportműsor 8 órakor: KMTE II—Korvin II. kerületi bajnoki mérkőzés a városi kispályán. 9 órakor: Városi tisztviselők—Fodrászok társadalmi kupamérkőzése az Egyetemi Sportpark pályáján. Bástya II—Postás NB III. mérkőzés a Bástya pályáján. Fél 10 órakor: A levente birkózóbajnokságok előmérkőzései a Kereskedelmi Fiúiskola tornatermében. 10 órakor: Ékszerészek—Szövetség társadalmi kupamérkőzés az Egyetemi Sportpark pályáján. KKASE II—Egeresi FC kerületi bajnoki mérkőzés a városi kispályán. 11 órakor: Kolozsvári LE „B“—Mátyás LE levente bajnoki mérkőzés a Bástya- pályán. KAC öregek—Húsos öregek társadalmi kupamérkőzés az Egyetemi Sportpark pályáján. KMÁV—MSE NB II. bajnoki mérkőzés a városi sporttelep nagypályáján. KEAC II—Korvin NB III. bajnoki mérkőzés az Egyetemi Snortpark pályáján. 12 órakor: Szabók—Bőrösök társadalmi kupamérkőzés az Egyetemi Sportpark gályáján. KAC II—BSE NB III. bajnoki mérkőzés a városi kispályán. 2 órakor: MLSz törpe válogatott—Bástya törpe labdarugómérkőzés a városi nagypályán. KMÁV II—KKASE NB III. bajnoki mérkőzés a városi kispályán. 3 órakor: KAC—Ferencváros NB I. bajnoki mérkőzés a városi nagypályán. 4 órakor: A levente birkózóbajnokság döntői a Kereskedelmi Fiúiskola tornatermében. KÖZGAZDA3ÄQ A kormány mestSssiiíla a fce**esf?ecferml pályát az otia n&m i/aió elemekíöt KOLOZSVÁR, október 16. Az utóbbi időben több panasz hangzott el azok ellen, akik nem hivatástudatból mentek kereskedlmi pályára, hanem csak azért, hogy az átállítást a maguk javára kihasználják. Ezek ellen a kereskedők ellen Szász Lajos közellátási miniszter a legszigorúbb Rendszabályokat jelentette be a Kereskedők^ Országos Egyesületének küldöttsége előtt. Az egyesület a kereskedőket érintő közellátási kérdések rendezését kérte a minisztertől, aki válaszában a következőket mondotta: — A kormány célja nemcsak az, hogy a termelés és fogyasztást ellenőrizze, hanem az is, hogv a kettő között működő közvetítő kereskedelmet ellenőrizze, azért, hogy az ország gazdasági berendezéseit és szervezeteit az adott körülményekhez mérten megtartsa, hogy a háború után az átmeneti gazdálkodás később, a békebeli gazdálkodás idején is betölthessék hivatásukat. Ezért szükséges a kereskedelem szervezése, a kereskedők érdekképviseletbe való tömörítése és legutolsó sorban a kereskedők kijelölése. — Vannak, akik azt hiszik, hogy a kereskedői pályán nem szükséges a hivatástudat, főképen pedig a szakképzettség. Sokszor csodálkozom azokon, akik évtizedes más pályán eltöltött munkálkodásuk után felfedezik magukban a kereskedői hivatást. így alig tudok hinni a pályaválasztás komolyságában és eltöltött tisztességében. Szólanom kell a gyors meggazdagodás és a mohó vagyonszerzés vágyáról is. -Mindig tiszteltem azokat a kereskedőcsaládokat, ahol az üzlet apáról fiúra szállt és ahol nem a mohó vagyonszerzés az öröklött hagyomány, hanem az üzleti tesztesség és a becsület. Ezeknek a hagyományoknak a megtartására kell törekednie ma minden kereskedőnek. Rendszeres ellenőrzésekkel egyre jobban megtisztítjuk a kereskedői nályát az oda nem való elemektől. Meggyőződésem, ha minden kereskedő összefog és szakmánként tömörülve megindítja a harcot a magyar kereskedő hírnevének biztosítására, a kereskedői tisztesség és becsület megvédésére és könyörtelenül kipusz- titja az oda nem valókat. A magyar kereskedői társadalom a közellátásban és rajta keresztül az ország gazdasági rendjének egyik legfontosabb és legbiztosabb pillére lesz a jövőben is. AZ ERDÉLYI LESZÁMÍTOLÓ ÉS PÉNZVÁLTÓ BANK R. T. Lj VEZÉRIGAZ- GA TÓJA. Az Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Bank R. T. igazgatósága Gámán Gézát, a Magyar Nemzeti Bank kaposvári fiókjának főnöket hívta meg az intézetnél megüresedő vezérigazgatói állásra, miután Skolák Érnő, az intézet eddigi érdemdús vezérigazgatója, az intézetet patronizáló Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Banknál, Budapest, fogja ezután ké pességeir uj beosztásban és fontos munkakörben kifejteni. Gámán Gézát széleskörű kapcsolatok fűzik városunkhoz, amennyiben irt kiterjedt, közbecsűlésben álló rokonsága és baráti köre van. Gámán Géza november hó folyamán kezdi meg uj állásában működését, melyhez úgy az intézet igazgatósága, mint pedip; az intézet részvényesei és ügyfelei nagy reményeket fűznek, tekintettel Gámán Géza vezérigazgató eddigi, közgazdasági és pénzügyi téren kifejtett sikeres és igen eredményes munkásságára. SZOMBATON, OKTÓBER 16-ÁN ESTE 7 ÓRAKOR A MÁTYÁS KIRÁLY DIÁK HÁZBAN Noiret Irén, Horváth János és vitéz István HANGVERSENYE Jegyek elővételben az IBUSZ-nál kaph atók, Mátyás király-tér. WVVM