Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-14 / 207. szám
19 41 szeptember 14« 3 5 olasz csatahajó, 7 cirkáló, M 10 romboló és I4tengerslatti járó futott be szövetséges kikötőkbe Bernből jelenti a Buci. Tud.- A szövetségese Sek főhadiszállásáról érkezett jelentés szerint eddig legalább 22 olasz hadihajó futott be ßj La Valetta kikötőjéé, köztük 5 csatahajó. 7 ib cirkáló és 10 romboló. Cunningham tengerim nagy kijelentette, hogy más olasz egységek, iöf főként tengeralattjárók, a szövetségesek földöd közitengeri kikötőibe érkeztek. A La Valetta- ßd ba érkezett csatahajók között van a Vittorio aV Veneto és az Italia nevű, egyenként 35 ezer 103 tonnás hajó és még három, egyenként 22 ezer 103 tonnás régeobi típusú. Későbbi jelentés szerint 03 további olasz egységek zárt kötelékben rész- ód ben, a nyílt tengeren csatlakoztak a brit ed hadihajókhoz, mások brit kikötőkbe vonulni tak. Összen 3S nagyobb hajó, valamint több id kisebb hajó' és tengeralattjáró tett eleget iD Cunningham tengernagy felszólításának. Az algíri rádió vasárnap közölte, -hogy 14 ío olasz tengeralattjáró futott be a szövetsége32 sek kikötőbe, mig a többi tengeralattjáró még Jti útban van. A szövetségesek szárazföldi hadin műveleteiről hétfő reggel jelentették, hogy T Taranto és Brindisi megszállása után a 8. írf hadsereg a brit hajóhad védelme alatt és lo olasz hadihajók támogatásával megszállta T Bari hadikikötőjét. A brit hajók befutottak & Bariba és jelentős létszámú szövetséges csa- ;q papok útban; vannak a kikötő felé. A jelen33 tés megjegyzi, hog}' a szövetségeseknek Brin- b disi és Bari megszállásával lehetőségük nyílik ß a Balkán elleni támadás megindítására. Eisenhower főhadiszállásáról érkezett jelen- 33 tés szerint az 5. hadsereg a Nápoly és a Sasi lerno fölötti részen a mérnetek heves ellenie állásába ütközött. A németek töretlen harciéi kedvvel küzdenek, A Newyork Times Törökországot állásfoglalásra szólítja fel- * Lisszabonból jelenti a TP: A New- £ york Times egyik cikkében Törökor- a szag helyzetével foglalkozik a mois- t tani események megvilágításában. A í lap azon a véleményen van, hogy a 1 török semlegesség elzárja az utat a i szövetségesek további háboríts térhó- 3 ditásai elől és ezért Törökországot ) döntés elé kell állítani. Noha Tö.rök- > országnak — török államférfiak is- [ mételt megnyilatkozásai szerint — [ nincs semmi területi igénye, kedívező i állásfoglalás esetén fel lehet ajánla- [ ni a Dodekanezoszt és a Dardanel- [ Iáktól nyugatra eső területet. Ha azonban Törökország továbbra is vonakodnék és a nyugati hatalmak rovására tovább akar ja folytatni sem1; e- gességi politikáját, akkor a szövetségeseknek nyomást kell gyakornokiiok reá. Például meg lehet támadni — Írja az amerikai lap. — Ez azonban ezidőS'zerint felesleges költségeket okozna, A továbbiakban a Newyork Times azt Írja, hogy célszerűbb lenne, ha a Törökországgal való kereskedelmet csökkentenék és nem biztositanának többé számára szállitá- sokat a bérlet- és kölcsönegyezmény alapján. Ez a lap szerint kemény csapás lenne Törökországra, éppen olyan csapás,mintha eltiltanák a békekonferencián való részvételtől. A Tribune de Génévé a korzikai zavargásokról Chiassóból jelenti a Búd. Tud.: Észak- Olaszországban a helyzet meglehetősen feszült. Milánóban olasz csapatok gondoskodnak a rendről. Német repülőgépek iTöpiratokat dobtak le, amelyek nyugalomra intik a lakosságot. A röpiratokat az északolaszországi fasiszta kormány adta ki. Torinóban a német csapatokat páncélosokkal és repülőkkel erősítették meg. Az elszigetelt olasz osztagok lőszer- és élelmiszerhiányban szenvednek. Számos olasz katona eldobta fegyverét s polgári ruhában tért vissza lakóhelyéire. Sok helyen a német parancsnokok maguk szólították fel a lefegyverzett olaszokat a hazatérésre. Az utakon volt katonák, szövetséges hadifoglyok és menekültek ezrei özönlenek, akik lakóhelyüket, vagy a svájci határt akarják elérni. A szociáldemokrata, a keresztény párt és a liberális párt tagjai, akik Badoglio mellett foglaltak állást, sok helyen elmenekültek. A Tribune de Geneve nizzai jelentése szerint a korzikai helyzetről a legkülönbözőbb híresztelések vannak forgalomban. Az olasz kapituláció hirére állítólag Zavargások törtek ki. A sziget különböző helyein összetűzés támadt az olaszok és franciák között. Még szeptember 8-án is biztositották a római német ügyvivőt, hogy Olaszország nem adja meg magát Berlinből jelenti a DNB: A német birodalmi külügyi hivatal az olasz fegyver- letételt megelőző eseményekről a következő részleteket közölte: Szeptember 1-én Guariglici külügyminiszter és Rahn követ, római német ügyvivő megbeszélést tartott. Erről az ügyvivő azt jelentette, hogy Guiraglia közölte, hogy a Badoglio-kormány kitart amellett, hogy a háborút folytatja Németország oldalán. Szeptember 3-án a német ügyvivő jelentette, hogy Badoglio magához kérette és a következőket mondotta: Tettekkel fogom önt meggyőzni arról, hogy helytelen dolog volt bennem nem bízni. Természetesen a béke utáni vágy nagy a népben és mindenekelőtt az asszonyokban. De mi tovább harcolunk és sohasem adjuk meg magunkat. Ugyanazon a napon mondotta ezt Badoglio, amelyen az olasz haderő behódolását aláírta. Szeptember 4-én Ambrosio tábornok, a hadsereg főparancsnoka a legnagyobb nyomatékkai hangsúlyozta, hogy a legszilárdabban és a legőszintébben el van szánva a háború közös továbbfolytatására. Szeptember 8- á.n Rahn követ hivatalos bemutatkozó látogatáson jelent meg a királynál. A király az általános katonai helyzetről szólva kifejezte azt a reményét, hogy a német kormány meg van győződve a Badoglio-kormány és az olasz hadsereg jószándékáról és szövetségi hűségéről és az utolsó napokban előkészített legbensőbb intézkedés rövidesen katonai téren is gyümölcsöket hoz. Olaszország sohasem fogja megadni magát. Németország oldalán a harcot a végsőkig folytatja. A király ezt a kijelentését azon a napon délben tette, amelynek délutánján a szövetségesek közzétették a fegyverszüneti egyezményt. Amikor a német ügyvivő szeptember 8Kérdés és leielet (ELHANGZOTT AZ ERDÉLYI PÁRT 1943. SZEPTEMBER 12-IKI ÜNNEPI GYŰLÉSÉN; S EGYBEN VÁLASZ A KÜLÖNBÖZŐ ÜZENETEKRE) Irta: Tamási Áron Nálunk a politika területén sokan úgy vélekednek, hogy írónak lenni dísztelen mesterség. Én is úgy vélekedtem, hogy az iró lehetőleg mégis maradjon tjfcvol a gyakorlati politika Md. Vagyis legyen hüiséges a szellem őrhelyéhez, mert nem egészséges annak a nemzetnek az élete, ahol ezek a szellemi őrhelyek gazdátlanok maradnak. Ilyenformán érthető az a régi és mai tartózkodásom, hogy még az Erdélyi Párt gyakorlati munkájában se vegyek részt. Ezt a tartózkodásomat a Párt maga is tiszta szívből helyeselte. Ilyen kölcsönös megértésnek az alapján alakult most úgy a helyzet, hogy kívülről s mint független 4 szellemi ember kértem e mostani alkalomra a szólás lehetőségét. S a köszönet mellett, hogy ezt a lehetőséget megkaptam, mindjárt meg kell mondanom azt is, hogy egyedül a magam nevében kívánok szólani. Igen hálás lennék azonban, ha ez önnepi gyűlés tiszteletreméltó tagjai az idők egyik szerény jeiét látnák abban, hogy a független iróember, most és életében először, egy politikai gyűlésen kíván röviden készélni; s kérem, hogy gondoljanak talán arra is, hogy a magányos író aggodalma és véleménye mögött esetleg szorongó és várakozó láthatatlan tömeg áll, mint ahogy a nemzet életében az már nem egyszer megtörtént. A tavasz folyamán szükségét éreztem annak, hogy egy nyilt üzenetben a magyar öncéluság gondolatát magyarul juttassam kifejezésre. Már megtanultuk, Írtam akkor, hogy bajunkban senkire sem számiibatunk, csak a magunk erejére; s hogy jövendő sor. sunk is erőnkön dől el, nem idegen hatalmak segítségén. Ezt a gondolatot, kétely és ingadozás nélkül, négy esztendőn keresztül jóformám csak az a magyar szellem képviselte, mely a jelszavak alatt hűségben őrizte a magyar fajta nyugalmát és bölcs lelkületét. Az idő ezt a szellemet igazolta, meghozván mostanság a biztató fordulatot, mely szerint a magyar öncéluság már nemcsak nyílt és hivatalos magatartás, hanem napról-napra mindinkább nemzeti öntudattá is válik. Ma azonban, amikor az események gyors és meglepő fordul atjokban követik egymást, a szellem embere nem merülhet el abban az örömben, hogy egy magyar eszmény kezd valósággá válni. Tovább kell fúrnia figyelő szemét és érzékeny ösztönét, hogy mi forr a világban valami olyan, amelyről itthon beszélnie kell. ügy vélem, hogy az egyik, ami napjainkban a vEágban forr, az a politikai világnézet csődje. Különös tanulság, ami az elemi erők tragikus foJdula'ai közben, a nagy kérdést illetőleg, levonható. Én azt látom ugyanis, hogy a politikai világnézet kérdésén már valójában túl jutott a háború. Túl jutott és elérkezett oda, ahol a nyers és puszta élet- ösztön azokat a faji vonásokat teszi uralkodókká, amelyek az egyes népeknél lényege. Len sohasem változnak Ott, ahol a politikai világnézet a nép természetének megfelelő rendszert teremtett, ott a faji vonások ebben a rendszerben még ékesebben tűnnek elő; ahol pedig olyan rendszer fejlődött belőle, amely a nép természetének nenri felelt meg, ott a rendszerrel együtt magát a népet is válságba sodorta. Valójában csak most döbbenek rá, hogy milyen vesz»edeimek között kellett nekünk magyaroknak áthaladnunk. Mindenek között a legbiztatóbb jel s egyt'en nagy szerencse, hogy a nemzet eszméjét és államunk rendszerét nem tudta hatalmába keríteni olyan politikai világnézet, amely idegenből érkezve, a magyarság természetének nem is lehetett volna megfelelő. Egyedül társadalmunkban tettek kárt ezek a politikai világnézetek amelyek mindaketfl szélsőségen idegen rendszerekkel szerettek volna boldogítani mink,tt. S ha már ide érkeztem, a megsebzett magyar társadalomhoz, akkor az említett tanulság után szeretném azt a másik ésirervéte- lemet is megnevezni, melyet a forrongó világban ugyancsak meglát a figyelő szem- Ez pedig egy szigorú figyelmeztetés, mely arr» inti a nemzetet, hogy erős és egységes társadalom nélkül a mai harcot sikeresen megvívni nem lehet. Fel kell lennem tehát a kérdést, hogy erős és egységes_e a magyar társadalom? Boldog lehet és nem e világból való, aki igennel válaszol erre a kérdésre. Én egyik sem vagyok, sajnos, mert sokat emészt az aggodalom, hogy a mai magyar társadalom egy szokatlanul erős megpróbáltatást nem bir elviselni Mivel pedig úgy vélem, hogy a magyar történelemnek egyik legnagyobb erőpróbája elölt állunk, inkább forrasztó láng csapjon ki szivünkből, semmint bűnös köny- nyelmüséggel lemondjunk arról az akaratunkról, hogy ezt a társadalmat erőssé és egységessé tesszük. Biztosan tudom, hogy hatalmi szóval ezt nem lehet megtenni; azt is tudom, hogy politikai propagandáival, vagy felemelő szózatokkal sem. Olyan munkára van üt szükség melyet igaz önvizsgálat és valóban keresztényi lemondás után a szellemnek és a gyár korlatnak együtt és egyszerre kell elkezdenie. Ha ez a nap valóban ünnep volna, akkor Isten megengedné nekünk, hogy kiessünk a szerepből, melyet a megcsaló látszat kedvéért és a magunk ámítására is, már három éve oíy nehezen viselünk mi erdélyiek. Kegyelemben kiesnénk ebből a szerepből, hogy világosan és bizonyossággal láthassuk: a grófnak és a tekintetes magyarnak; gazdag polgárnak és a munkásnak; a nadrágosnak és a falusinak; a baloldalinak és a jobboldalinak mind együtt kell élnie, ha nem akar talán külön, de sorjában elpusztulni. Vagy talán lehet erős egy társadalom, melyet elöntött a politikai kizárólagosság és a közéleti formalizmus? Hol a tetszielgő külső mögött silány a tartalom és kicsinyes a lélek? S lehet egységes egy társadalom, melynek osztályai titkos perceikben külön sorson gondolkoznak? Bizonyára nem lehet. Mit kell hát tenni? A gyakorlati vonalon n»3g kell szüntetni a politikai és a közéleti üres formaságot, melyből nemcsak a bürokratizmus ered, hanem amely a jellem és a tudás helyett a Szolgalelkiiséget is az érvényesülés alapjává tette. Elszántan küzdeni kell az ellen a „szellemi" módszer ellen, mely gondolat helyett egy divatos jelszóval érvel. Törvényes erővel kell felruházni a személyes felelősség elvét, hogy fontos munkahelyek ne szolgáljanak csupán diszül s hogy aki felelőtlenül végzi a dolgát, az ne állhasson bünhődés nélkül, sőt igen sokszor megjutalmazva továbbA szellemnek pedig meg kell alkotnia az egységes és igazságos nemzeti társadalom tervét, raslyben a sajátos magyar szellemiség a dolgozó tömegek természetes jogaival egyesül. S ha elkészül ez a terv, az uj magyar társadalom elméleti rendszere, akkor ne vesse árva sorsra a gyakorlat és a hatalom, hanem a szellemmel együtt kötelezze el magát arra, hogy meg is valósítja. Mert egyedül a szellem és a gyakorlati hatalom együttes elkötelezésében rejlik a biztosíték arra, hogy a veszélyt kibírja s hogy a békés nemzeti építésben is egy-sziv, egy.lélekké vá_ lik a magyarság. , Mindenki a maga helyén és a maga eszközeivel vegye gondjába ezt a munkát. Kérem tehát az Erdélyi Pártot, hogy teremtsen alkalmas keretet, melyben Erdély szellemi és gyakorlati erői, ennek a munkának elvégzésére, valóban össze tudjanak fogni- Ha ez nem történik meg, könnyen megeshetik, hogy az uj magyar társadalmat erőszak lógja megteremteni. Azt bizonyosan tudom, hogy ezidőszerint minden ilyen erőszakos gondolat, vagy kísérlet ellen együtt küzdünk. De azt is őszintén meg kell mondanom, hogy a külső veszély elmúltával a magyar megújulás dolgában az én helyem nem a védekezők, hanem az erőszakos megújítok oldalán lesz. Újból köszönöm, hogy szavaimat sziwsek voltak meghallgatni, mert csak ennyit akartam megmondani. án délután az amerikai rádióból az olasz haderő megadásáról értesült, telefonon érintkezésbe lépett Roata tábornok vezérkari főnökkel, aki azt mondotta, hogy a newyorki jelentés vakmerő angol propaganda hazugság, amelyet felháborodással visszautasít. Ugyanezt a választ adta Rosso nagykövet, az olasz külügyminiszter képviselője is és hozzátette, hogy gondoskodni fog a hir leghatározottabb megcáfolásáról. Szeptember 8-án este 7 óra után Guariglia külügyminiszter magához kérette a német ügyvivőt és közölte, hogy Badoglio tábornagy a kilátástalan katonai helyzet következtében arra kényszerült, hogy fegyverszünetet kérjen.. A német ügyvivő erre erélyesen tiltakozott, majd elhagyta a külügyminisztériumot. Leverték a milánói kommunistákat Milánóból jelenti a DNB.: KögvetlenüT a Badoglio-kormáuy államcsínye előtt Milánóban és Torinóban, kommunista hivatalnokok az olasz igazgatás elnézése mellett nemcsak a kommunista pártot szervezték ujja, hanem katonai terrorcsapatokat is alakítottak. Amikor a fegyverszünet bekövetkezésével a hatóságok tekintélye összeomlott, ezek a csapatok hatalmukba kerítették a katonai fegyverraktárt és megtámadták az olasz helyőrséget. A zendülések egyidőben nagy terjedelmet öltöttek. A német kötelékek és a német csapatokhoz csatlakozott olasz kötelékek együttműködésével azonban a zendülést véresen leverték. A német katonai hatóságok a rendteremtés során megtalálták a kommunista szervezet tervét, amely szerint a kommunisták minden nagyobb olasz városban bolsevik! zendülést készítettek elő. Brit*vélemény szerint a szövetségesek Délolasz- országban kivívták a légifölényt Berlinből jelenti a Búd. Tud.: A Saler- nónál lévő brit és amerikai csapatok főhadiszállásáról jelentik, hogy hétfőn kora reggel Nápoly körül jelentős méretű csata kezdődött. Az angolszász jelentések hozzáfűzik, hogy határozott német ellenállásba ütköztek azok a szövetséges csapatok, amelyek Salemótól nyomulnak előre, hogy a Nápoly tói keletre lévő partra- szállt csapatokkal egyesüljenek. Kesser- ling a rendelkezésre álló erőket felvonultatta, hogy a szövetséges csapatok további előnyomulását megállítsa. A Salerno és Nápoly közötti hegyes vidéken mindkét részről nagyobb erők tömörültek és olyan elkeseredetten küzdenek, amilyen elkeseredettségre eddig csak a szovjet arcvonalon volt példa. Mindkét részről állandóan újabb páncélos erősítéseket vetnek küzdelembe. Jelenleg nem lehet áttekinteni, hogy melyik részen van a fölény nehéz hadianyagban. A légiharcok is olyan elkeseredettekké váltak, amilyen eddig még nem volt. Állandóan újabb egységek avatkoznak be a harcokba mindkét részről. Vasárnap átmenetileg egy aránylag kis szakaszon 200—300 repülőgép harcolt. Az angolszász jelentések szerint úgy látszik, hogy a szövetségesek elérték a légi fölényt. A legközelebbi órákban, vagy napokban eldől majd. miként sikerül az utánpótlás biztosítása. A szövetséges repülőgépek szüntelen bombázással igyekeznek a német csapatok utánpótlását zavarni. A 8. hadsereg arcvonalán — mondja tovább a jelentés —■ az előnyomulás zavartalanul, gyors ütemben folyik. Azt hiszik, hogy az itt lévő német csapatok parancsot kaptak a Sa- lernótól északra lévő területre való átvágásra. Takarékoskodjunk a tüzelőanyaggal A közellátásügvi minisztérium felhívás® intéz a közönséghez a tüzelőanyaggal való takarékoskodás érdekében. Ezt a célt első- só ban a tüzelőberendezések megfelelő keze_ lésével és karbantartásával lehet elérni. A ká-yhát csak olyan mennyiségű tüzelőszerrel szabad megrakni, mint amennyit a külső hőmérséklet szükségessé tesz. A felesleges szellőztetést kerülni kell, mert a megfelelő levegőcsere 5—6 perces léghuzattal is biztosítható. A kályha nagysága feleljen meg a helyiség hőszükség’etének és ezt a fütendő helyi, séube úgy kell elheTyezni. hoev a hősugárzás szabadon érvényesüljön. A kályhákban olyan tüzelőszert használjunk. amelyr»ek elégetésére azt szerkesztették és olyan módon kell tüze'ní, amint azt a kályha szerkezete megkívánja A közlemény aztán ismerteti az eeves kályhatípusoknál követendő tüzelési eljárást. Ha kályhánk elromlott, megjavításai cs*k szakképzett kályhásmesterre bizzuk. Időnkint vizsgáltassuk meg a kályha belső szerkezetének korszerűségét is- Ha a wíndszer e'avult az uj, korszerű rendszerűre kell átalakítani. Figyelem! Csak az téseí eredményeseit M