Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-24 / 216. szám
ELLENZÉK 19-43 szeptember 2 1. Megalakult a fasiszta , a hadügyminiszter Rómából jeleni! a DNB: Mussolini kormányfő és külügyminiszter, lokintettel arra, hogy küszöbön áll az alkotmányozó gyűlés összehívása, amely megállapítja a fasiszta köztársasági állam alkotmányát, a kövctke- zö minisztereket nevezte ki: belügyminiszter Euffarini, nemzetvédelmi és hadigazdálkodási miniszter Gra- ziani, Olaszország tábornagya, igazságügyminiszter Tringali, pénzügyminiszter Pellegrini, gazdasági és testtl- letügyi miniszter Gai, nemzetnevelésügyi miniszter Biggini, népinüvelésügyi miniszter Mezzasoma, közmunka* ügyi miniszter Polverelli, miniszterelnökségi alállamtitkár Barracu. A tárol keleti front eseményei Washingtonból jelenti a Búd. Tud.: Mac Artur tábornok főhadiszállásáról jelentik, hogy tv/övehsé>ges csapatok partra*;/.álltak Uj- guinoában Lae ós Mudiainig japán támaszpont közötZ. A partraszállási hadműveletben ausztráliai légi utón szállított csapiatok; és amerikaiak vettek részt, akik Laetől száz kilométernyire északnyugatra. eaálilfcak le. Az angol hírszolgálat jelentése szerint hivatalosan közük, hogy szövetséges csapatok partnaszAlAtaki Finschafen japán táma&zpon- ton. A japánok kemtnyen ellenálltak. A támaszpont Ujguineáiban van a Huon-fclszige- ten, Laetől 60 mérföld-nyíre északra. Az uj guinea! partvidék előtt a Busa folyó torkolata és Hopoi között a japán légierő szeptember 22-én két ellenséges cirkálót lángbaboritott. Két ellensöges cirkálón tálá- 'alot éiteki e'J a japán repülők. A japán bombázók támadásának elhárítására felszállt 10 ellenséges repülőgép kezűi nyolcat lelőttek- A japánok két repülőgépet vesztettek. Szeptember 20-án japán bombázók megrongáltak egy ellenséges száliitóhajót és Lae közelében egy tanp ed on asz ád ot. Mint a Domej-iroda jelenti, az ausztráliai ejtőernyősök második egysége, mely szeptember 21-én Markham völgyében, Kaiapitnál, Laetől 96 kilométernyire északnyugatra szállt le, megsemmisülés elé néz. Az ausztráliai csapatuk egy csoportja, amelyeket repülőgépen, vadász és bombázó kíséret mellett szállítottak, szeptember 21-én Kaiupit vidékért száll Itt le. A japán csapatok azonnal heves ellentámadást indítottakA hiányosan felszerelt ausztráliai csapatok megsemmisülés előtt állanak. Egy másik ellenséges kötelék megkisére'te Szinschaffen vidékén, hogy partraszáUjon, .a< japán legénység azonban heve6 ellentámadással verte vissza őket. Göring főhadiszállásán megszemlélték az uj német fegyvereket Berlinből jolenti a DtNB: Göring- birodalmi tábornagy kívánsága szerint Speer hadi-felszerelési és haditermelési birodalmi miniszter tanácskozásra hívta össze a német felszerelési ipar vezető férfiiait a légierők egyik keLeti repülőterén. A több napig tartó munkaösszejövetelen, amelyen megjelentek a német légi fegyvernem márt ékadó képviselői is, élükön Milch vezértábornaggyal, a német légi fegyvernem főfelügyelőjével, a légügyi állam titkárral, úgyszintén a német felszerelési ipar fejlesztésében érdemeket szerzett legkiválóbb személyiségek, Speer előadást, tartott a német fegyverkezési potenciál fejlesztéséről és fokozásáról. A tanácskozás után nagy hatással mutatták be az uj német fegyvereket és megszemlélték a legutóbb zsákmányolt ellenséges repülőgépeket. A németek felszabadították Sasákot Zágrábból jelenti a Horvát Távirati iroda: A németek Susákot, Fiume testvérvárosát megtisztitották a partizánoktól. Hivatalos közlemény szerint rend és béke van a városban. A horvát lapok vezető helyen számolnak be a boszniai Duvno városkától húsz kilométernyire lefolyt ütközetről, amelyben usztasa csapatok megtámadtak és megsemmisítettek egy partizán csoportot. A küzdelemben egy csoport vezetője, a partizán dandár vezérkari vezetője életét vesztette. Megállapítást nyert, hogy a partizán parancsnok. A partizán parancsnok Gyorgyevics Milán volt, aki a szerbiai Kragujevác városban született. Montgomery csapatai átkarolással kísérleteznek Bernből jelent a Buci. Tud.: Clark 'tábornok főhadiszállásának egyik jelentése szerint az egész salernói völgyet szerdán este a védőcsapatok kiürítették. A jelentés szerint a német csapatok arcvonala más-irányú lett, amennyiben az edidig keletre irányú- ló arcvotnalat déli irányba változtatták át. A Salernótól északra Lévő terep a szövetséges csapatokra a legnagyobb nehézségeket jelenti. Ez a terület igen meredek, áttekinthetetlen és a könnyű német tüzérség erős tüze alatt áll. A Salernótól északra lévő arcvon aiszakaszt ól nyugatra Potenzán át 25 kilométerre az 5. és 8. hadsereg támadásban van. Montgomery a legnagvob ütemre * szőrit ja csapatjait, hogy a német balszárnyát átkarolja. Egyidejűleg mind gyorsabbá válik a támadás a keleti parton Foggia irányában. Montgomery ana számit, hogy Foggia előtt erős ellenállás lesz, mert az ottani repülőterek sokkal nagyobb jelentőségűek, mint akár a nápolyi, vagy a római repülőterek. északra van. A Szovjet kísérletei ezerdán a kubáni hídfőnél Í6 megismét'ődtek- A többi szakaszon továbbra is általában nyugalom volt. A német hadvezetőség a tömegesen bevetett hadosztályok elől kitért, de meglepe- tttís.7.erü visszavágásokkal euiyo6 csapásokat mért 'di «zovjet hddoftzMIyokza.. A Szx>vj*ff ember- é» árny agy•<■«7.tmáéige még dv 1941--47. évi német táiaadáeok n<igy kötidnoixjtáiii'il' a veszteségeit is felülmúlják. ltomé távirata Mussoliniké* HaugKokből jelen!i a D'NJi: K<o*« táviratot intézett Muj*SiOili nihez, melyben kifejezésre juttatta saját ás az indiai fiij/get Icnség-i mozgalom *ze- reíncsekivánatait Mussolini m egribe m t éséhez. — KI vagyunk tökéivé arra, hogy a végsőkig harcolunk u győzelem kivívása érdekében. India éppen úgy, meg van győződve a tengelylfatal- mak végső győzelméről, mint ahogy hisz saját népe felszabadításában. Visinszkij a Szovjetunió képviselője a földközitengeri bizottságban Londonból jelenti a Búd. Tud.: A Newí Chronicle közli: A Szovjetunió valószínűleg Vteinszkij helyettes külügyi népbiztost nevezi ki a szövetségesek földközitengeri bizottságában képviselőjévé. Londonból «lentik: A News Chronicle egyik cikkeben Vernon Bartlett azt irja, hogy a Szovjetunió a szövetségesek földközi, tengeri bizottságába valószínűleg Visins/kij helyettes külügyi népbiztost fogja kinevezni. Nagyon könnyen lehetséges, hogy a bizottságot kifejlesztik a szövetségesek európai legfelsőbb tanácsosává, szóval azzá a szervezetté, amelynek minden béketervben döntő szerepet kívánnak Juttatni. A kisebb szövet, séges hatalmakat későbbi időpontban esetleg felhívják, hogy küldjenek szintén képviselőket ebbe a tanácsba, hasonlóan ahhoz, ahogyan annakidején a Népszövetségben közös képviselőik voltak, nem pedig állandó tanács., tagjaik. A RAF ismét megkezdte a német városok bombázását Berlinből jelenti a DNB: Miután az angol repülők) több héten át szinte kizáróan csak zavaró támadásit intéztek Németország el’ea szeptember 22_én éjjel újra nagyobb erővel bombázták a német városokat. Több hullámban támadtok. Minden jel arra mutat, hogy Berlint is célul tűzték ki, kísérletük azonban meghiúsult, mert a német éjszakai vadászok szétszórták őket. Mar a tengertől kezdve makacsul támadták és üldözték a bombázó, kát- Az erősen megtépázott és a céljuk felől minduntalan elkergetett ellenséges repülők bombáikat néhány északnyugatuémetországi helységre debták, helyenként azonban terv. szerütlenül nyílt területre. Az újonnan szervezett és már eddig is bevált német légvédelem ezúttal szintén kemény csapásokat mért a támadókra. A német éjszakai vadászok vakmerő támadó csoportjai a Légvédelmi hadosztályokkal és fényszórós ágyukkal együttműködve már az eddigi jelentések szerint is sok, jórészt nehéz angol bombázót lőttek le. A Te. lőtt és a földön felrobbant bombázógépek égő roncsainak lángja messze világított^ az éjszakában. Az angol hírszolgálat jelentése szennt a csütörtökre virradóra ellenséges repülőgépek berepültek Anglia keleti és északkeleti partvi. dtke fölé. A támadás eorán — mint az angol jelentés mondja — károk keletkeztek Mint a Német Távirati Iroda jelenti, egyre újabb jelentések érkeznek a szeptember 23-ra virradó éjjel a német városok és falvak lakónegyedei ellen terrortámadást intézett brit bombavető repülőgépek lelövéséről Ezek egy_ részét a német é6zakai vadászok, másrészét pedig a német elhárító ütegek lőtték le- Egyre újabb és újabb bombázók roncsait találják a lünneburgi puszta tágas területén és taz északi német part lápvidékén. A lelőtt brit bombázók száma már a harmincat is meghaladja. A Kormányzó szerenesekivánata az uj bolgár kormányhoz Szófiából jelenti az MTI: A régen stan ács szerdán kihallgatáson fogadták Jungerth-Arnóthy Mihály magyar követet, aki tolmácsolta előttük Horthy Miklós Kormányzó Ur szerenesekivánatait. A magyar követ szerdán kihallgatáson jelent meg Bozsilov miniszterelnöknél. Szerdán délután Kirov külügyminiszter fogadta Jungerth-Arnóthy Mihályt. A szófiai rádió szerdán este közölte Ghiczy Jenő magyar külügyminiszterniék Kirov bolgár külügyminiszterhez intézett üdvözlő táviratát. interinf, jelentés a keleti frontról A négus Badoglió kiadását követeli az angoloktól Berlinből jelenti az ínterinf: A Nemzetközi tájékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonal középső és északi szakaszán folyó harcokról: A bolsevisták szerdán a Deszna feleőfolyá. sáná.1 ismét széles arcvonalszakaszon támadtak túlerőben lévő páncélos és gyalogsági erőkkel. Ámbár a« német utóvédek már napok óta a Legsúlyosabb harcokban álltak, kemény ellentámadásaikkal olyan hatásosan eakkbantartották a bolsevistákat, hogy ezeknek. Építészeknek rendkívül fontos! Vállalati egységárak árelemzése (Fold-, kőműves-, elhelyező-, bontás-, szigetelő-, burkoló- és vasbeton- munka.) Szerkesztette és összeállította: MIHÁLY FERENC. Ára 20 pengő. Kapható az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. estig nem sikerült a német csapatok zömével hjarci érintkezésbe jutni. Csernigov térségében páncélos elhárító csoportok 29 páncélost semmisítettek meg. Szmo’.enazk) térségében a bolsevisták nyilvánvalóan az előző napok súlyos veszteségei következtében csak alapos tüzérségi előkészítés után és erősebb páncélos egységek harcbíavetéeével folytathatták támadásaikat, főleg délkeletre és északra Szmilenszkitől. Ismét elkeseredett küzdelem fejlődött ki minden méternyi földé,nil. A csatát túlnyomórészt közelharca eszközökkel vívták. Néhány helyi betöréstől eltekintve, a német íőarcvonalat m|a,jdnem mindenütt) töretlenül megtartották. A német csatarepülők vakmerő mélyrepülések ke’ támogatták a súlyos elhárító harcokban álló gyalogsági és páncélos kötelékeket és a Szovjet felvonuló tartalékait a bombák) özönével áijaiszitották el és a felvonuló oszlopok sorait fegyvereikkel megsemmisítő tűz alá vették. Demidov térségében az áttekinthetetlen sűrűségű erdős területen ismét súlyos harcokra k©rült sor. Ellentámadásokkal a németek megtisztitották két elszigetelt helyi1 betörést és visszafoglaltak magaslati áTásokat, amelyekért egész napon át 6ulyos harcok voltak). A keleti német anyagpusztitó csata súlypontjai továbbnai is Szmolenszk térségében, a desznai arcvonalon és az, Azovi-terngertő1. Ankarából jelenti a TP: Az abesszíniái kormány nyomban Itália összeomlása után azt a követelést támasztotta, hogy Badoglio marsallt, aki Abesszínia álkirálya volt, szolgáltassák ki neki. Az angol és amerikai hivatalos körök ezideig nem foglalkoztak ezzel a kéréssel, most azonban olyan hangok hallatszanak, hogy hajlandók teljesíteni az abesszin kívánságot. Török politikai körökben, amelyekben még mindig utórezgése van a szövetségesek ama jegyzékének, amely a háborús bűnösök számára nyújtandó menedék ellen tiltakozik, figyelemmel várják, hogy London és Washington milyen álláspontot foglal el az abesszíniái kiad? • tási kérelemmel szemben. Élénk politikai élet Szófiában Szófiából jelenti az MTI: A rég1 puştan ács tagjai kedden kihallgatáson fogadták Neofit metropolitát, a bolgár- szentszinódus alelnökét, továbbá Pajszij Vrac sári .és Borisz Nevrokopi metropolitát. Bozsilov miniszterelnök kedden meglátogatta a szent sz.i- nódus épületében Neofit metropoli- tát, azonkívül fogadták a német, török és román követet. Kedden délelőtt fél 10 órakor a bolgár kormány tagjai minisztertanácsra ültek össze, amely délután 3 órakor ért véget. A keddi minisztertanácson a kormány elhatározta, hogy minden tisztviselőnek előre kiadják egyhavi fizetését, hogy a tisztviselők még a tél beállta előtt beszerezhessék a legfontosabb élelmi és ruházati cikkeket. A nyugdíjasok szintén előre megkapják egyhavi járandóságukat. A minisztertanács elhatározására már a közeli napokban megjelenik a rendelet, a fizetések folyósítása pedig október elsején történik. A minisztertanács ezenkívül elhatározta egy különleges szervezet létesítését, amelynek révén az összes állami közigazgatási és egyéb tisztviselők beszerezhetik lét - fontosságú cikkeiket. ELLENZÉK politikai napilap. Felelős szerkesztő: ZATHURECZKY GYULA Fele'ős kiadó: VITA SÁNDOR A Minerva Irodaim! és Nyomdai Mííintézet Rt. nyomása. Felelős vezető MAJOR JÓZSEF.