Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-18 / 211. szám
1943 szeptember 18. ELLENZÉK 9 A FALU SZEMÉVEL Pátriám ' IRTA í KASSA Y GÉZA Székelyudvarhely, szülőföldem, Pátriám! Húsz éve annak, hogy karjaidból utathra bocsátottal. Húsz év! Milyen villanásnyi kicsiny rezdülés az emberiség • életét mérő óra számlapján és milyen alázatrainditóan nägy egy embernek az életében. De ezt minek is mondom, hiszen te ezt jobban tudod, mint én. Hát azt tudod-e, hogy mi, emberek, úgy vagyunk a szülőfölddel, mint a szülővel? Elvárjuk a szülőföldtől is, hogy életet adjon, barázdáinak magvetésével tápláljon, patakjainak hüs vizével oltsa szomjunkat, gyermekéveink játékos talpa alá szabad mezők virágos szőnyegét terítse és a férfigondok küzdő óráiban a mult drága üzenetével erősítsen. Egyszóval mindent várunk és elveszünk a szülőföldtől is, amint mindent ^ várunk és elfogadunk édesanyánktól, anélkül, hogy valamit is adnánk. Igaz, sokszor jut eszünkbe édesanyánk. A lelkiismer e tmar dós ás szivünkig karmol mulasztásaink miatt, de a keserű hullámverésnek gyűrűit elsimítjuk a majd még van idő hazug ámításában. Így voltam én is veled, szülőföldem, Pátriám. Sokszor eszembe jutott, hogy már regen nem láttalak. Feljajdult lelkiismeretem szava: haza kellene menni! Bár egy köszöntésre. Megsimogatni mezőid virágos ruháját. Ráomlani kezed lankáira. Megállani levett kalappal szellemfehér, szép arcod -előtt és elre- begni halkan ezt a két szót: mindent köszönök. Igen, ez sokszor jut eszembe. De ugyanannyiszor le is tört a hazafelé röppenő vágyak puha szárnya. Hidegen és képzeltna... gyosan ezt mondtam magamnak: Ugyan, mit érzékenykedel? Szült, nevelt, táplált? Jól tette, hiszen kötelessége volt. Majd egyszer megköszönöd. Most sem akartam hazajönni. Pedig közel voltam hozzád. — Csak egy ugrás innen — súgta legmélyről egy hang. Megyünk! — feleltem a hangnak, de aztán elhallgattattam: majd máskor. Hogy mégis eljöttem, ezt egy bántó véletlennek köszönhetem. De, hogy ezt jobban megértsd, a falut, az áldott magyar falut hozom eléd. Alikor falumba kerültem, első vagy onom egy bárány volt — és örök kincsem maradt, amit akkor tanultam. Az anyajuh meghalt, igy a kis árvát gazdája nekem ajándékozta. — Jó vacsora lesz belőle, fogyassza egész- ■ seggel — mondta Alánon gazda, a hálálko- dúst elhárító paraszti egyszerűséggel. A mészáros eljött, összekötötte a bárány lábát és fente a kést. A kis bárány nagy szemével kö- nyörgőbánatosan nézett rám. Panaszos bégelése ezt mondta: nem hitiem volna, hogy ilyen érzéketlenül el tudod dobni a falu első ajándékát! — Felnevelem — fogtam meg a mészáros halálos szúrásra emelt kezét. Igen ám, de nem volt anyja. A juh pelig olyan anyai önzéssel szereti gyermekét, hogy más bárányt közelébe sem enged. Megpróbáltuk a falu összes juhát, de hiába. Volt egy olyan juh, amelyiknek báránya elpusztult, ehhez vittem el. Megszagolta és azonnal tudta, hogy nem az övé; kergette, öklözte. Elpanaszoltam a dolgot az öreg pásztornak. Megsajnált és megígérte, hogy segít. Elhozta tataimat komondorát, a bárányt betette a juh aklába és a kutyát ráuszította, mintha szél akarná té- pelni. A bárány ijjedten szaladt körül. A juh először érdekelenül nézte, dt azután mind erősebben és erősebben <dáodo‘t fel~benne a féltés érzése. Nekiugrott a kutyának. Küzdött, birkózott és amikor rnH elfogyott az ereje, akkor ráomlott a bárányra, hogy legalább testével védje. A bárány meg volt mentve. Odabujt immár anyjához és éhes szája mohón nyelte az életet adó tejet. Ehhez hasonló történi. Egy vendéglőben vacsoráztam. A szomszéd asztalnál víg társaság borozhatott. Egyszer ez a szó érkezett fülemig; Székelyudvarhely . . . Erre felfigyelni m és érdeklődve kutattam az arcokat, ismerősök? Nem. Istenem, b^z év — gondoltam —, a gyermekek megnőttek, az ősegek sv la szálltak, innen az ismeretlen arcok. Úgy ültem. hogy minden szót halljak. Szivszo- roryy’a vártam a Budvar> a Szarkakő, a Kükül le a karcsú, öreg torolom említését. Job- banmondva, valami szépet, kedveset róluk hegy az emlékek nehéz selyme alól szivembe ragyegjon valóságuk. Nem sokáig kelleti várnom Hallottam ezeke’ a neveket, de nem vo.i köszönet benne. Ezt mondták, a Bud- v-.r egy unalmas, kof asz kőrakás, a Szarka- kő nem elég magas, a Küküllő pocsolya, a karcsú, öreg templom pedig rontja a tér színi'. ír iáját, Ereztem, hogy megáll a szívverésem. Ck- löm össze szorult és csuk nehezen tudtam uralkodni magamon, hogy közéjük ne üssek Cry un időket élünk, am’kot bűn játszani a szavai — sírt fej bennem a fájdalom és a harag. Kártyavárként om’.amk Össze hajlékok', melynek falai élethajnalunk első nevetéséi és a felnőtt kor kemény munkájának hősi küzdelmet őrzik. Alá nem szabad még gondolatban sem megbántani azt a földet, ahol születtünk, ahol apánk, az ő apja született és barázdáról-barázdára hasítottak kenyeret, téglát téglára téve építettek hajlékot részünkre. Most olyan időket élünk, amikor minden cinikus meg hányaveti szó acsarkodó farkasként mar bele a bárány, a drága szülőföld testébe. Éreztem, hogy ezt meg kell mondjam annak a társaságnak, mert különben áruló vagyok, utolsó gazember, aki nem méltó arra, hogy kiejtse ezt a nevet: szülőföldem. Felálltam, asztalukhoz leptem és tiltakoztam. Fellépésem egy pillanatra megdöbbentette, de aztán kinevettek. Azt felelték, nem tudják, milyen volt a város busz évvel ezelőtt, de most. olyan, amilyennek ők mondták. És mivel húsz éve, hogy elszakadtam, igy nem is mondhatok tárgyilagos bírálatot. Azt mondták, utazzam haza, nézzek körül és azután beszéljek. Így jöttem haza hozzád, szülőföldlem, Pátriám. Egy órára jöttem és már három napja vág)ok itt.. És minél tovább vagyok és minél tovább nézlek, annál inkább meggyőződöm arról, hogy nekem volt igazam. Az vagy és olyan vagy, aminek és amilyennek emlékemben őriztelek. Orcád, külső vonása változott. Küküllőd megszakadt, de ami benned örök, az nem változott. Nem változtak hegyeid, templomaid, iskoláid. Nem változott a minden betévő falatért való. küzdelem hősiessége, a kemény sorsvállalás bátorsága, az öndicsér etmentes ha- zajiság szűzi tisztasága és nem változott az igaz fiaidban az a szent és egyetlen valóság, amellyel egynek és elválaszthatatlan Dr. vitéz Surányi-Unger Tivadar, egyetemi ny. r. tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, most tette közzé először 1936-ban megjelent „Magyar nemzetgazdaság és pénzügy“ című könyv második kiadásának erősen átdolgozott és bővített első kötetét. A társadalmi gazdaság általános összefüggéseit két főfejezetben mutatja be, amelyek közül az első az állami beavatkozásoktól mentes szabad gazdasággal, a második pedig az állami közület érdekeit is kidomborító közületi gazdasággal foglalkozik. A szabad gazdaságról szóló fejtegetések tömören ismertetik a piaci áralakulás, a pénz, a hitel, a jövedelem- eloszlás, valamint a különböző ütemü általános gazdasági helyzetvákozások alapvető jelenségeit. Ezeket a jelenségeket a kor szinvo- inalán álló gazdasági szaktudás szemszögéből magyarázzák és a mennyiségtan eszközeinek segítségével is megvilágítják. A közületi gazdaságot tárgyaló gondolatmenet először behatóan boncolgatja az egyén és a társadalmi közösség közti gazdasági vonatkozások alapkérdéseit, azután pedig sorra veszi az állami közület gazdasági élete három főterületónek, azaz a gazdaságpolitikának, a társadalmi politikának és a közületi háztartásnak legfontosabb problémáit. A kötet függelékében a társadalmi gazdaságról szóló magyar és nemzetközi szakirodalom történeti kibontakozásának méltatását kapjuk. A rnü ezelőtt 7 évvel megjelent első kiadása még erősen a harmincas évek világgazdasági válságának benyomása alatt állt és a magyar gazdasági élet összefüggéseit is elsősorban a benyomás alapján világította meg. Az uj kiadás előszavában a szerző is rámutat a kockázatára, amelyet azáltal vállalt, hogy az időközben elfogyott és részben el is avult első kiadást a jelenlegi világháború közepette dolgozza át és bővíti ki. Tudatában van ugyanis annak a valószínűségnek, hogy a békekötés a magyar nemzetgazdaság és pénzügy szempontjából is nagyhorderejű változásokkal fog járni. Úgy-véli azonban, hogy még a későbbi kibontakozás helyes megítélését is elősegíti, ha éppen a mai mozgalmas idők távlatából tekinti át és rendezi el újra a gazdasági élet alapigazságait megmagyarázni hivatott gondolatsort. Noha az egyén és a közösség gazdasági érKevesen vannak, akik kétszer jártak Oroszországban, hiszen majdnem 3 évtized telt el az első és második világháború között. És mégis akadnak olyan magyar katonák, akik fegyverrel a kezükben 1914-ben is átlépték az orosz határt. Ezek közé tartozik dr. Kiss Károly is, aki 1913-ben 18 éves fejjel vett részt az Osztrák Magyar Monarchia oroszországi hadjárataiban. Később fogságba esett és több mint 3 évig mint hadifogoly járta az ázsiai sztepékbe vesző, akkor még cári Orosz Birodalmat. Hadifogsága alatt megtanult ororészének tudnak téged az örök magyar Hazával. Székelyudvarhely, szőlőföldem, Pátriám. Köszöntelek téged. Köszöntelek az irántad érzett hála meghatódott alázatával, de köszöntelek az irántad érzett büszkeség örömével. A viszontlátás örömkönnye lezárja ajkamat, de szivem annál hangosabban kiált. És ezt a kiáltást zengve, zúgva verje vissza Budvár, a Szarkakő és vájja medrében a Küküllő. Azt kiáltom, amire te tanítottál. Hogy a szülőföld a legdrágább, egyetlen drága kincsünk a világon. Szülőföld nélkül nem lehet és nem érdemes élni. A szülőföld nem temetője a múltnak, mert valójában sohasem tudunk elszakadni tőle és ezért nem meghalt emlékek takarója, hanem eltéphet,eilen véredény, melyen át elmúlt századok munkájának, vér és könny hullatásának össze sűrített tápereje élteti a holnapot. Arra tanítottál, hogy áldozat nélkül nincs élet. A történelem országút jának vak koldusa az a nép, amelyik mindig csak vár, de őmaga soha nem adott. És az áldozatban ne arra várjunk, hogy előbb más adjon és mi csak azután, hanem előzzük meg egymást. Arra tanítottál, hogy elsorvad az a sz.lv, amelyik soha nem szeretet. Leszárad az a kéz, amelyik soha nem fogta meg tstvére kezét. Megbénul az a láb, amelyiket nem a segítés vezeti és elapad az olyan ajkakon a szó, amelyek csak békétfenkedni tudnak. Oh, még milyen sokra tanítottál és milyen sokat adtál szülőföldem! Úgy jöttem, mint meglépett ág és úgy megyek, mint gyümölcs- csel megrakott fa. A!ég te akarod megköszönni, hogy cinikus és léha emberek előtt védelmedre keltem? Én köszönöm, hogy megtehettem. Hogy ezáltal a hála porszemét nyújthattam a tóled kapott tengernyi sokért. Tudom, olyan sokat köszönhetek neked, hogy meg sem hálálhatom. Csak egy mód vany szivébe vésem fiamnak, hogy olyan alázatos nagy szeretettel szeresse szülőföldjét, ahogy apja szereti. dekeinek szembeállítását már az első kiadás is vezérlő gondolatként emelte ki, az idevágó összefüggéseket most még részletesebb boncolgatásban kapjuk. A szerző most újításként világosan választja el egymástól a gazdálkodás egyszerű közösségi és közjogi parancsszóval is alátámasztott közületi szempontjait. így kialakuló nemzeties szemléletével párhuzamosan azonban tudományos tárgyilagossággal fejti ki az egyénies gazdasági elméleti felfogás és gyakorlati álásfoglalás teljesítményeit is. További újításként a természeti erő, az emberi munka, a tőke és a vállalkozói eszme mellett a közösségi támogatást is mint fontos termelési tényezőt emeli ki, amely mind a mező- gazdaságnak, minid az iparnak, mind pedig a kereskedelemnek juttatott különböző irányú gazdaságpolitikai segítség alakjában jut kifejezésre. Ezért a termelési tényezőért járó ellenszolgáltatásként fejti ki azután a közületi járadékot, azaz az adókat és egyéb közszolgáltatásokat és ily alapon épiti fel jövedelem- eloszlási, valamint pénzügytani gondolatmenetét. A második kiadás lényeges szempontokkal épiti tovább a szerzőnek a kereseti és a kínálati rugalmasságról szóló tanítását is, miáltal azt alkalmasabbá teszi különösen az újabb gazdasági fejlődés jelenségeinek magyarázatára. Tetemesem bővült végül a közgazdasági és a pénzügyi szakirodalommal foglalkozó függelék xs, amely most főleg a legújabb idevágó hazai és külföldi felfogásokat emeli ki. A második kiadásban eszközölt bővítések a munkát most már azok' számára is könnyű olvasmánnyá teszik, akik nem rendelkeznek különös 'közgazdasági előképzettséggel. Szintvonala egyébként általában azt a szaktudást nyújtja, amelyet .az egyetemi jog- és államtudományi karok nemzetgazdaságtani és pénzügytani alapvizsgáin, valamint szigorlataink meg szoktak követelni. Reméljük, hogy ezt az első kötetet hamarosan követni fogja a mü második kötete, amelynek tartalmául a szerző a magyar gazdasági élet sajátlagos összefüggéseinek főleg a háborús gazdaság, az átmenetgazdaság és a békegazdaság szempontjaiból való tudományos megvilágítását jelzi. A nagyjelentőségű kötet, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadásában jelent meg. szül és figyelő szemmel nézte a kavargó életet, a Romanovok bukását és átélte az akkor induló bolsevizmus minden szörnyűségét. Hosszú kalandor hónapok után került haza az orosz fogságból, ahol tapasztalatait és benyomásait papirra vette és itthon eltette őket Íróasztala csendes fiókjába. Aztán múltak az évek bizonyára nem gondolta, hogy még egyszer, ezúttal is fegyverrel a kezében —- immáron őszülő fejjel — látja viszont az óriási átalakuláson átment orosz földet. Ismét végigjárta a hadak útját, ismét feljegyezte a látotUJ KÖNYVEK MAGYAR NEMZETGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY — Surányi-Unger Tivadar könyve — Kiss Károly: AHONNAN ELSZÁLLT A LÉLEK... \ ■ Deutsche» Wissenschaftliches ] 1 < 1 Institut Lektorat , rí der Deutschen Akademie I ! Kolozsvár, Jókai-utca 2. II, emelet. 11 :; Telefon : 27-48. j; ; Ingyenes német nyelvtanfolyamok II Beiratkozások szept. 15-től októ- ; I < bér 1-ig. Beiratkozási dij 9 pengő. . ’ í» Tanitás kezdete az intézet saját % ;! helyiségeiben szeptember 20-án. 1 takat és még odakint a dóni hómezőkön vetette papirra benyomásait, megfigyeléseit és a két Oroszország közötti különbséget. Kiss Károly, több mint 200 oldalas könyvben irta meg a két egymással teljesen ellentétes Oroszországról alkotott véleményét, egy olyan ember tollával, aki nem filmekből, nem mások útleírásából, hanem két oroszországi hadjárat tapasztalataiból és közvetlen értesüléseiből ismerte meg ezt a sok titokkal teli országot. A drámai feszültségekkel teli könyv bizonyára az idei könyvnap egyik nagy meglepetése lesz, mert azt egy irói készséggel megáldott éles szemű katona irta, aki a fegyverek zaján túl is meghallotta a százmilliós orosz nép szívverését. „l/riiafe szolgái“ A mai válságos időben az ellentétek nemcsak az országok között éleződnek ki. de a szűkre szabott életlehetőségek miatt az ország belsejében is. Ebben az ideges lelkiállapotban, melyet a bizonytalan jövő vált ki az emberekben, áldásos cselekedetszámba jönnek az ellentéteket elsimító, a kedélyeket megnyugtató s a csüggedő lelkeket bátorító megnyilatkozások. Ezt a célt szolgálja Farkas László református vallástanárnak „Urnák szolgái“ cimü könyve. Mindjárt érezzük rajta, hogy az Írónak első irodalmi munkája s igy nem is annyira tárgya, vagy írásának mikéntje, hanem a célja fontos. Fontos, mert választ ad a mai időknek arra a nagy kérdésére, hogy hogyan munkáljuk azt a lelki egységet, amelyről nem beszélni, de cselekedni kötelességünk. Egy nemzetiségek közé beékelt kisszámú magyar gyülekezet életét állítja előnybe Farkas László. Könyvének főh:se egy nyomorúságos sorsból kivergődött református pap, aki hit nélkül, pusztán kenyérkeresetért lépett erre a pályára. AZ ARC, mint az ember betegségi állapotának névjegye Az orvos, aki leginkább „a szem embere“, az exakt vizsgálati módszer és röntgen-diagnózis alkalmazása előtt megkísérli a beteg arckifejezéséből következtetést vonni betegségének nemére. Elsősorban a beteg arckifejezése biztosítja őt arról, hogy a beteg által subjektiven leirt fájdalom valódi-e, vagy pedig bizonyos okokból csupán színlelt. Mindenesetre az arc, amint azt egy ismert német orvos mondja, ,,az egyéni össz-konstitució név- jegye.“ Az orvostudomány szempontjából az egyes eseteken felül felmerül az a kérdés, vájjon bizonyos betegségek általánosan érvényes tipikus szimptomákban jutnak-e kifejeződésre a beteg arcában is. Amint Herbert Scheidel kormánytanácsos, a német orvostudományi hetilapban kifejti, erre a kérdésre a gyomorbete- gekkcl való kapcsolatban igenlőleg lehet válaszolni. Azok a vizsgálatok, amelyeket a kasseli vizsgálóállomáson hajtott végre, 300 gyomoroperációs betegre terjedtek ki. Vaia- mennyiükre jellegzetes volt elsősorban a-fakó, halvány arcszin, amely a vér megváltozott eloszlására vezethető vissza. A további ismertető jegyek a beesett orcák és a halántékok, a mélyen ülő szemek, a bőr pettyhüdtsége, amelyet a legtöbb esetben bekövetkező soványság idéz elő. Elsősorban jellegzetes az a mélyen bevésődő barázda, amely az orrtól a a száj szögletéig vezet és előhaladott esetekben csaknem sohasem hiányzik, s amely főleg a lelki visszahatás következménye. A leesett szájszög és a tipikus szájszögránc, amely a szájszögből lefelé és kifelé húzódik, a lecsiiggő alsó ajak további jelei a lelkiállapotnak a betegség által történt befolyásolásáról. A szemben is kifejeződik mindez. Bágyadtság, fénytelen tekintet, egves alkalmakkor összeszoruló szemhéj, magasba húzódó szemöldök mutatnak a szenvedésre. A testtartás is megváltozik, mert a betegben feltámad a hajlam, hogy a has izomzatát a test előhailásával tehermentesítse. A lecsüggedt fő, a lefele irányuló tekintet jellemzi bizonyos mértékben, hogy a figyelem állandóan a fájdalmi pontra koncentrálódik. Ezen jelekből az orvos ma általánosan érvényes szimptomákat állapíthat meg a gyomorbetegségekre vonatkozólag. Épp ugv fel tudja mérni ezeket, mint a cukorbajosoknak „rózsás arcszinét“ és krónikus betegségek következtében beállott egyéb külső változásokat.
