Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-09 / 178. szám
ELLENZÉK *F î 9 t 3 ftapsztns 9. 3 _ •X Kétezer kereskedő •- száztizenhét tanone sM Megdöbbentő számadatok bizonyítsák, hogy katasztíótálSs válság előtt áll Kolozsváron a kereskedő-utánpótlás — Legsürgősebb teendő: a tanoncotthon életrehívása ! 1 dés-'áée iüísi ri9.Tt náíu 6)1 IV HßSg gern «3d >t e ’•£97 ÓÍÍB !9-7l 3 rt s^I >9Í Sß rsA Jéí Tlű 301 Í9Í CÍ9 B T9 31 KOLOZSVÁR, augusztus 9. (Az Ellenzék munkatársától.) Most tartotta a Községi Kereskedőtanonciskola évi beszámoló felügyelőbizottsági gyűlését. A gyűlésen megvitatták az egyre szomorúbb képet nyújtó kolozsvári kereskedő- és iparosutánpótlás válságos helyzetét. Katasztrófán* a tanonchiány Városunk közgazdasági életét különösen érdekli, hogy a kereskedelmi ágazatokban az utánpótlásra mennyire lehet számítani. A felügyelőbizottsági gyűlésen megállapították, hogy a mult iskolai évben 117 kereskedőtanonc látogatta az iskolát, akik közül 103 magyar, 3 német, 5 román és 6 zsidó volt. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Kolozsvár város önálló kereskedőinek száma a kétezret is meghaladja, úgy ez a tanonclétszám nagyon sivár képet mutat. Igaz ugyan, hogy nincs törvényes intézkedés arra, hogy önálló kereskedő csak az lehet, aki előzetes tanonciskolái és segédi gyakorlatot is végzett s ilyen előképzettség nélkül más utón nyert és más téren szerzett tapasztalatokkal — vagy amint a gyűlésen nem éppen alap nélkül megjegyezték, „összeköttetésekkel“ is — lehet valaki önálló kereskedő. De még ebben az esetben is katasztrofálisnak mondható ez a tanonclétszám. Miért nincs utánpótlás T Minden elismerés megilleti a tanonciskola tanári karát és igazgatóját, valamint a bizottság vezetőit is azért az állandó erőfeszítésért, amellyel igyekeznek a kereskedők figyelmét felhívni a helyzetre. Amint a jelentésből kitűnik, sok esetben személyesen keresték és keresik fel a kereskedőket azért, hogy rábírják őket arra, hogy az utánpótlás érdekében alkalmazottakat csak úgy vegyenek fel, ha az illető egy bizonyos tanulási időre elszegődik és elvégzi a tanonciskolát is A tanonciskola vezetősége más utón is próbált eredményt elérni. Megkísérelték, hogy bevonják a tanonciskola munkájába azokat az alkalmazottakat is, akiket különböző rejtett, kifutó, alkalmi kiszolgáló, küldönc stb. cimeken alkalmaznak és a szakmában is dolgoztatnak a kereskedők, de addig ez sem vezethet eredményre, rnig nem állapítják meg hivatalosan azt, hogy ki a boltiszolga és kinek áll jogában kereskedői ténykedést folytatni, mint alkalmazott. A kereskedők azzal védekeznek, hogy azért nem tarthatnak kiképzett kereskedő alkalmazottakat, mert nem kaphatnak tanoncokat. Egyrészt, mert ha a. helybeli fiatalságnak bármilyen csekély képzettsége is van, „hivatalnoki“ állást foglal el, másrészt pedig a vidékieket a lakáshiány és a nehéz élelmezési viszonyok miatt nem tudják elhelyezni. A bizottság megállapította, hogy ennek a védekezésnek komoly alapja van. Ez vonatkozik nemcsak a vidékiekre, hanem a kolozsváriakra is, mert u szegény szülők a kis tanonci fizetésből nem tudnak gyermekeik ellátásáról gondoskodni és ha már amúgy is ők kell eltartsák őket, akkor inkább továbbiskoláztatják gyermekeiket, bármilyen szűkös körülmények között is élnek. Tanoncotíhont kall létesíteni Egyetlen megoldási mód egy tanoncotthon sürgős létesítése. Ez már nem csupán csak kolozsvári, hanem országos, vagy legalább is erdélyi érdek. Sokan sztietik azt hangoztatni, hogy a tanonciskola felállítása állami feladat. Ez a megállapítás kétségkívül helytálló, de az erdélyi kereskedelmi tényezők be kell azt lássák, hogy az ő üzleti érdeküket is szolgálná egy tanoncotthon és igy bennük is meg kell legyen az áldozatkészség. A megszállás előtt sok erdélyi városban volt kiváltságos kereskedőtársulat. Ezek iskolákat tartottak fenn, ösztöndíjakat adtak és a kiválóbb tanoncokat tanulmányi körútra küldték. Az állam az iskoláztatás gondját levette a kereskedőkről, arról ma a városnak kell gondoskodnia. A város és a tanerők teljesitik kötelességüket még a legmostohább körülmények között is. A kereskedők részéről is történt megmozdulás. A Baross Szövetség kolozsvári csoportja az idén tanulmányútra küldött négy tanoncot, de az ilyen egyéni kezdeményezés még nem jelenti a közösség kötelességteljesitését. Feltétlenül meg kell indulnia a közeljövőben egy testületi megmozdulásnak. Nem kellenek nagy építkezések, elég egyelőre egy kis helyiséget bérelni, s ha megvan a mag, akkor — az illetékes tényezők ígérete alapján — az állami támogatás sem fog hiányozni. z I I I SIKERÜLT! Vitorlázó repülőgépen tette meg a Budapest- Kolozsvár közötti repülőutat Méray Horváth Róbert, a belgrádi repülés hőse 360 kilométert tett meg légvonalban és elnyerte a Kolozsvári Repülő- | egyesület Tasnádi-kupáját KOLOZSVÁR, augusztus 9. (Az Ellenzék munkatársától.) Vasárnap délután 6 óra tájban picinyke pont, parányi folt jelent meg a város azur-kék légiterében; nem négymotoros repülőerőd és mégis ez a parányi pont megmérhetetlen lázba hozta Kolozsvár repülőtársadalmát. Nagy László, a kolozsvári Repülő Egyesület egyik vezetője fedezte fel a gépet az égbolton és azonnal kitelefonált a dezméri vitorlázó repülőtérre. Bartha Béla vezető oktató izgatottan szaladt le a dombtetőről, ahol éppen a gépek indítását figyelte, megnézni, bent van-e minden gép a színben? Ott volt minden gépmadár. Egymás mellett lapultak a Tücskök, a Cimborák, a Pilisek. Nem hiányzott egy sem. Akkor pedig nem lehet más, mint hogy teljesült a régi vágyálom: sikerült eljutni vitorlázó repülőgépen Budapestről Kolozsvárra. Közben a dezméri repülőtér fölött már meg is jelent a karcsú gépmadár: egy kétüléses, nagyteljesitményü Krainich. Néhány kört irt le, csinált egy-két bukófordulót, loopingot, aztán simán, mint a fáradt madár leszállt a zöld gyepre. A repülőnövendékekből egetverő éljenzés tört ki. Lélekszakadva rohantak a géphez, megtudni, ki a boldog első, akinek sikerült az, amit még Tasnádi Nagy László, a világviszonylatban is elsők közé számitó vitorlázórepülő sem tudott elérni. A krémszinü gépből Méray-Horváth Róbert, a belgrádi repülés hőse szállott ki mosolygó arccal. A fiuk nekiestek, ölelgették, szorongatták a kezét, elhalmozták kérdésekkel. Ö pedig csak állt a nagy ünneplés közepette szerényen és alig tudott válaszolni a kérdészuhatagra. Méray-Horváth Róbert egyike a magyar vitorlázórepülés legkiválóbbjainak. Magas, izmos, atléta termetű fiatalember, aki elsőrangú eredményeit kivételesen nagy szorgalmának, akaraterejének és teljesen sportszerű életmódjának köszönheti. Mindössze 21 éves, de már hat éve repül. 1941 őszén országos szenzációt keltett huszonhat óra 55 perces időtartamrepülése. A csucsteljesitményt Király, a nagy vetélytárs megdöntötte ugyan- a mult év júniusában huszonkilenc óra harminckét perccel, de pár napra rá Méray-Horváth is ráduplázott harminchárom óra húsz perccel. Ez még mindig a magyar időtartamrekord. Az ezüstkoszorut a vitorlázójelvényhez még 1941 tavaszán megszerezte, május 30-án pedig, amikor vitorlázó gépen Belgrádba repült, megkapta az aranykoszorut is. Ö a második magyar aranyjelvényes pilóta. Az első az azóta repülő hősihalált halt Tasnádi Nagy László volt, igy ma Méray- Horváth Róbert az egyetlen élő aranyjelvényes vitorlázó. Baráti beszélgetés közben tudom meg Méray-Horváth Róberttól, hogy az aranyjelvény, amelyet a Nemzetközi Vitorlázó \ Szövetség ajándékoz, a negyvennégyes számot viseli. — Rég készülsz már a kolozsvári útra? |-— Ó nagyon rég, idestova két éve. De i nemosak én, hanem minden pesti vitorlázó. Mindenkinek, aki öt percen túl repült, az volt a titkos vágya, hogy egyszer elrepüljön Kolozsvárig. Háromszor meg is próbáltam már, de egyszer sem sikerült. Úgy jártam, mint szegény Tasnádi Laci. Először Szolnokig jutottam el, másodízben már Debrecenen túl, Nyárbélte- ken száltam le, harmadszor pedig Nagyvárad után, Örvénd község határában fogyott ki alólam a lélekzet. Most végre sikerült . . . Ragyog a szeme, érezni a szaván, milyen {Boldog, hogy elmondhatta végre: „most sikerült“. Most arról kérdezem, hogy^-volt, mint volt? — Szombtot déltől kint voltam Farkashegyen. Reggel korán nekifogtunk már és már akkor láttuk, hogy jó termikes idő indul. De kedvezett a szél is: északnyugatról fújt. Gondoltam, megpróbálom, hátha most sikerül. Kihúztuk a Krai- nichot, azt a gépet, amelyikkel Belgrádba repültem és nekiindultam. Gumikötéllel lőttek ki. Tizenegv óra volt. Úgy látszott, korán indultam el, alig volt még termik- képződés. Nagyon nehezen indult. Valahogy feltornásztam magam nyolcszáz méterig és ott indultam rá az irányra. Negyed tizenkettőkor átrepültem Budapest felett, de ahogy a ferihegyi repülőtérhez értem, elvesztettem magam alól az emelőréteget és lekerültem négyszázra. Már- már kilátástalannak látszott minden. Visz- sza is akartam fordulni. Kétségbeesetten köröztem, kerestem, hátha elcsípek még egy termiket. Szerencsém volt, rá is akadtam egy jó kiadós katlanra, úgy hogy Ceglédnél már ezerötszáz-ezerhatszázon jártam. Egyre jobban alakult az idő:. A felhőplafon ezerhatszázméter körül lehetett, sok helyen kénytelen voltam „vakolni“. (Vakolni: repülőnyelven vakrepülést jelent, amikor a pilóta csupán a műszereire bízza magát. Szerk.) Nagyváradnál jött aztán a haddelhadd. Öt méterrel emelt másodpercenkint a termik, úgy hogy fel is köröztem háromezerkilencszáz- negyezer méterre. Ez különben a magassági rekordom is. Egy hónappal ezelőtt még országos csúcs lett volna, de azóta Voinich Pál, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület ifjúsági elnöke ötezerháromszáz méteres magasságot ért el. — Hideg volt? — Nagyon. Úgy fáztam, mint a kutya. Nem gondoltam ilyen magasságra és csak egyszerű nyári ruhában indultam el. Jegesedtek is a gépem szárnyai, de hála Istennek, magasságot ennek ellenére nem vesztettem. Siklással fordultam neki a Királyhágónak. Még nyolcvan • kilométer, gondoltam, — ha törik, ha szakad, de menni kell. Itt már alig kaptam emelést, fél méterrel, egy méterrel emelt másodpercenkint. Ez volt a legnehezebb szakasz. Most értettem meg szegény Tasnádi Lacit . . . Egyre vesztettem a magasságból, de végül is még mindig voltam hatszáz méteren, amikor Kolozsvár fölé érkeztem. — Hány óra volt ekkor? — Háromnegyed hat. Hat előtt pár perccel átrepültem a dezméri repülőtér felett és le is szálltam. Ennyi az egész. Méray-Horváth Róbert * ezzel a teljesítményével elnyerte a Tas- nádi-kupát, amelyet egy évvel ezelőtt a kolozsvári Repülő Egyesület alapított. A kupa alapszabályait még nem készítették el, illetve elkészítették, de a Szövetség nem hagyta még jóvá őket. — Most mi lesz a kupával? — évőd- tek Méray-Horváthtal, a népszerű budapesti ,,Robi“-val. A vitát Lőrinczy Zoltán, a kolozsvári repülők elnöke döntötte el: — Elviszed a kupát, az alapszabályokat pedig vigye el az ördög. Úgyis az volt a titkos tervem, hogy kikötöm: csak azé lehet a kupa, aki először repül Budapestről Kolozsvárra, de a mi repülőterünkön száll le. Így hát még a gondolatunkat is kitaláltad. A gyönyörű ezüsfkupát, amelyet Au- gusztich Ferenc ajánlott fel az egyesületnek, valószinüleg hétfőn délelőtt Keledy Tibor polgármester adja át a győztesnek ünnepélyes keretek között. A Budapest—Kolozsvár közötti távolság légvonalban 360 kilométer, tehát 45 kilométerrel több, mint a budapest—belgrádi ut, ezért Méray-Horváth Róbert teljesítménye nemzetközi viszonylatban is elsőrendűnek számit, ha meggondoljuk, hogy célrarepülés vitorlázó világrekordja ötszázhusz kilométer. Magyarország légköri viszonyai nem engedik meg ekkora távolság berepülését és szakemberek véleménye szerint is négyszáz-négy- százhusz kilométernél többet hazai földön, vitorlázni nem igen lehet. Mondanunk sem kell, hogy Méray-Hor- váth Róbert nagy sikere osztatlan örömet keltett a kolozsvári repülök között. Valiig arra kérik a fiatal vitorlázót, maradjon üt pár napig, de „Robi“ hajthatatlan. Repülőtábor van most a Farkashogyen és alig várja már a motorost, hogy vissza- vontassa Budapestre. Tiz óra sem volt, amikor „Robi“ elbúcsúzott a társaságtól. — Le kell feküdnöm — magyarázta. Ez az eredmények titka. A sportszerű életmód. Csakis igy születhetnek meg hasonló eredmények. ÖVÁRI-ÓSS .JÓZSEF. II nemzeti összekötők tartanak ma a vármegyeházán értekezletet, amelyen megjelenik és felszólal Antal let_ ván nemzetvédelmi propagandaminiszter ie. Kiváló alkalom ez arra, hogy rövid elmefuttatásban kiemeljük a nemzeti összekötők munkájának jelentőségét, illetve tisz« tázzuk azokat a feladatokat, amelyeket a társadalmi egyesüljetek nemfceti összekötői vállaltak magukra. Nem véletlen ugyanis, hogy bár régi szükségletet kielégítve, éppen az országgyarapodás éveiben jött létre az a szervezet, amely célul tűzte ki maga elé az országban működő rengeteg különféle célú társadalmi egyesület között a nemzed, sőt nemzetvédelmi szempontból való együttműködést. Ennek az együttműködésnek korszerű intézményes megteremtése döntő fontosságú tény nemzeti társadalmunk életében. Nagy belső, reálpolitikai felismerés rejlik ebben a tényben, amely nem elméletekkel és nem haszontalan beszédek újra elmondásával, hanem gyakorlatilag, tettekkel kívánja, összhangba hozni az ország négy« venezeren felüli társadalmi egyesületének százezer felé irányuló s rengeteg erőpazar« lássál járó ténykedését. Mert anélkül, hogy lebecsülni akarnók egyesületeink belső munkáját, régi felismerés az, hogy idő, erő é6 pénz megy kárba az egyesületek belső életében egymással viaskodó elnökök, titkárok és választmányok között. Nem engedhetjük meg magunknak ezt • fényűzést, legkevésbé a mai időkben, amikor he ytallásra való képességünkről vau 6zó s amikor helytállásunkat — s ez nemcsak a adászatban érvényes tétel — egyedül valamennyi szervezetünk összes erőinek 6zinte műszaki értelemben vett pontos egybevágása, összemiiködése biztosithatja^ No6, a nemzeti összekötők mintegy össze« gyűjtik mirftlen társadalmi egyesület tábo« rából azokat az emberi erőket, a készséget, képességet és tehetséget, de a lélek lendületét és termékeny hangulatát is, amelyek a nemzeti társadalom életében döntő fon« tossággal és hatással nyilatkozhatnak meg s amelyek egyetlen hatalmas erőközponttá válva, békés és válságos időkben egy« arán! senki mással és semmi mással nem helyettesíthető feladatok teljesítésére h'v_< ják fel. S ez a feladat; nemzetvédelmi, a szónak tág értelemben, ame'yben nemzetvédelem egyáltalán nem kizárólag katonai, hamem nagyrészben erkölcsi és szellemi jelentésű is. Az időben pedig nemcsak válságos, vagy éppen háborús időkre terjed ki, de ugyanaz a jelentősége, ugyanazt a külde* tést kel' teljesítenie a nemzeti élet legbékésebb tkorszakaiban is. A továbbiakban pe« aig ez a feladat azt jelenti, hogy készenlétben kell tartanunk a magyar társada'.« mat fegyverben, erkölcsben és szellemben egyaránt, erősítenünk kell a magyar öntudatot, hogy ne foghassanak ki rajjta a vá’ságos idők megpróbáltatásai, hogy 6em megtéveszteni, tőrbe csalni, kijátszani vágyj legyűrni ne lehessen. A mélyebb magyar tudat kialakítása az az eszköz, amely e feladat betöltésére képesít. A magyar szellem e6 gondolkodás megerősítése a magyarság önerejében, hivatásában és jövendőjében" való hit fe’_ emelése és megerősítése. A sajátos magyar értékeknek nemcsak felszínre hozása, de ápolása és terjesztése is. Ki1 mondhatná, hogy ezek a feladatok nem nemzetvédelmi természetűek és a benne foglalt követelmények nem állandó je’« legiiek? Az a nemzetvédelmi feladat, mely re a nemzeté összektők a maguk és az általuk képviee'.t társadalmi egyesületek nevében vállalkoztak független a szelek járásától, bár nagyobb jelentőségű és nagyobb áldozatta;! járó a sorsdöntő Időkben. De mindenkor azokat az örök magyar eszméket szolgá'ja, amelyeket a hadiszerencse változásától s a természet szerint váltakozó koreszméktől függetlenül szolgálnia kell mindenkor, állandó, örökérvényű hagyományaink szellemében. A világ eseményeinek áradó sodrában a nemzeti összekötőnek sem csodávárónak, sem kishitünek nem szabad lennie. Nem szabad tekintettel lennie semmiféle külső eseményre, de tartania kel! önmagát, saját erejében s nemzeti közösségünk erejében kell egyedül bíznia. Aki kiíe’é tekint, elveszti magát, aki más segítségére les, erőtlenné válik. Mindenkor tudatiban kell lennünk annak, hogv sorsunkat önmagunk . alakítjuk s az mindig olyan 'esz, amilyent fegyvereink és szellemünk erejével biztosítani tudunk önmagunknak. Ezt a külde- téflszerü leiadatot kell a nemzeti összekötőknek teljesiteniök háborúban és békében egyaránt. J
