Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-07 / 177. szám

nebun 7<c&

1943 augusztus 7,

Gúnyos hjuigu meguyll at kottást olvashattunk nemrégiben arról, hogy manapság még a „legkitűnőbb11 íróink is folytonosan a jellemről, a magatartásról beszélnek. Kutatjak a müvek mögött az alkotó' magatartását s vizsgálják a jellemnek az alkotásban megnyilvánuló erejét. Csipkelődve állapit ja meg ez a hang: maholnap a jellem a géniusz fölé kerekedik s ez felette kárhozatos, hiszen a mult tanítása szerint minden időben hiábavalónak bizonyult, mind a harmónia, mind! a hűség hangoztatása. Eszerint igy járunk — akárki meglássa — majd* a jellemmel, a magatartással is. Hiszen a görög írók megteremtette harmónia, s annak emberi programja véres polgárháborúkba fulladt, ® a középkori hűség és költészete mögött csak árulás és álnokság bujkál. Tehát a szellem emberét, aki a jellemről ir, elmélkedik, minél inkább a midt és jelen nagy időszerű kérdéseihez kapcsolódva teszi azt, annál inkább elmarasztalja a farizeusság és fi liszt erség vádjában, mondván: gyakorold a jellemet és ne magyarázd.

Egészen pontosan meg lehetne mondani, kikre vonatkozott ez % megnyilatkozás. Kiket intett meg a nagy franciskánus szentek példájára hivatkozva. Ám nem célunk felolvasni a megidézettek névsorát, s találgatni, hogy kikre illik az intelem leginkább. Elég belőle ennyi: furcsa módon nemcsak a „népies“gyűjtőnévvel illethető irók szerepelnek ebben a „névsorban“, de polgáriak is. Azt sem kutatjuk, mi célja ennek az intelemnek, az irodalompolitikának minő diplomáciai sakk húzása áll ■mögötte, vagy készül mogulé. De bizonyos. hogy ez a hang, megnyilatkozva szintén egyfajta magatartást tanúsított. Eléggé nem kárhoztatható magatartást.

Az a kérdés tehát, hogy helyesen csplekszik-e a magatartásra, jellemre példát mutató és azt tanító iró, azaz valóban elsikkad-e ezenközben a teremtő géniusz?

furt ravaszsággal dolgozott, kihasználta és lel- ki ismereti énül félrevezette Üzletfeleit. Egész falvak és vásárhelyek kerültek a birtokába, a becsület és a tisztesség ismeretlen fogalmak voltak előtte. Barátai nem voltak, ismerősei az „öreg nyuzómesternek“ nevezték. Ha nem kellett, szóba sem álltak vele, csak ha valamilyen kamatot, vagy bérösszeget mentek fizetni. Egyébként ugy kerülték, akár a járványos beteget, menekültek tőle, mint a tűzvésztől

. És amikor mint a bélpoklos, elkülönítve az emberektől, végignézett hatalmas, fölösleges vagy onán, aranyait és kincseit látta maga előtt, arra gondolt, hogy emiatt éreznek embertársai gyűlöletet és ellenségeskedést iránta és most már csak tusakodni és tépelődni tudott a lelkében, ha az igazságot nem is volt képes feltárni még-saját maga előtt sem, érezte, hogy óriási fekete, szennyes folt van az életében, nn gbocsájthatatlan és helyrehozhatatlan bűn terheli a leikiismertét és tudta, hogy az arany, ami az ő birtokát képezi, nem lehet az ő kizárólagos tulajdona, az ember meztelen születik, meztelen távozik az örök sir gödörbe, mikor véget ér a földi lét, sem szellemi, sem anyagi javakat nem vihet magával a hosszú útra. Tudta, hogy gazdagnak lenni nem annyit jelent, mint önzőén összeharácsolni mindent, csak azért, hogy dúskálhasson benne, hanem, hogy gazdagsága egy egész közössének, de mindenekelőtt a szükölködőknek forrása lehessen.

dz utcán találkozott a gazdag Js a szegény ember. (Ismerték rég egymást, a szegény valamikor cselédje volt a gazdagnak.) Husvét kenjen történt. Azt mondja a gazdag: „blogy megy neked, öreg csirkefogó?‘‘

,,Köszönöm uram— feleli —, „szegé-* nyeri élek, de ellátom családomat, ők pedig entern dolgoznak, hála a jó Istennek, jól van minden és én boldog vagyok „Te boldog vagy?“

,,Boldog vagyok, természetesen, miért ne legyek?“’

„Mi örömöd van az életből-?“

»Örülök a szegénységnek!'- ,)éz azt jelenti: boldog vagy, mert semmi okod sincs arra, hogy boldog légy “

„Azt nem is tudom, hogy van-e okom, vagy s: m, csak azt erzem, hogy a szivem gyönyörűséggel telitett

„Biztos valaki jói * tett veled!'*

Magatartás és jellem as irodalomban

Írta: Szabó István

mással he! vett esi leni vagy feirhat- ta-e ezeket más, mint az az iró, aki a „művészin“ klvtil egy más, nem kevésbé dicső feladatot is vállal. Az erdélyi Íróban, s nevezetesen Tamásiban természet.szerint tudatosan él

7__

f Nine® irodalom, mely a* nemzet ! történeti és társadalmi életét., sors- j változásainak okait élesebb, aggá- i lyosiabb, de szeretettel teljesebb ké- ; pékben vetítené a közösség tudaté- ! ba, mint. a magyar irodalom. Szinte I kihagyásnélküli forró' és szenvedlé- j lyes lázadásként, húzódik végig t öl- j ténetén az iró féltő és óvó szándéka: I mindenképpen megtartatni az egyé- ! ni hibák ás közösségi bűnök ellervé- j re is. A nagy népek szellemi élete 1 összehajold itihat al lanul szélesebb

j mederben folyik, s az irók némelyi- j ke — bár ezek sem mindenkor, mint ; példán! napjainkban a franciák —

I megengedheti magának a voltaké p- j peni nemzeti és népi összefüggéstől i eltávolodás és ai fölébe helyezett, j csak általános emberi keretbe be- : lyezkedés fényűzését. A kis népek I tudata és ennek kifejezése inkább i összeforrott a mindennapok zordon I valóságával. Ezért van, hogy a hitviták kora ó-ta a feddő énekek hangulata és ténye örök vezető vagy kísérő jelensége a magyar iroda-lomnak Apáti Ferenciől, a Jagellókon diáktól, Szkhároisi Horváth Ädánból és Magyari Istvántól napjainkig. Avagy nem a géniusz szól-e Zrínyi Áfium- jának ostorcsapásaiban a „vitézségnek disciplină ja meg nem tartásáért“; mondván: „ba a magunk fogyatkozásait. megismerjük előbb, könnyebben az orvosságot is fellelhetjük azután“. Micsoda önfeledt és köldöknéző esztétizálás mérhető össze ezzel a páratlan erkölcsi finomsággal, logikával és csüggedés nélkül kitartó okossággal? S kiülön- bözik-e ettől „a, cifra, felfordult állapotoknak koldusságra való változásáról“ elmélkedő s a „régi, együgyű, alázatos időkre“ sóvárogva visszaemlékező Apor Péter magatartása? Vagya panaszos Csokonaié, aki szerint: „Még a szent Musáknak rakott Egy két templomban se lakott, S lakik egyéb egérnél“. .. De idézhetnék még Orczy Lőríneen, Baróti iSzabó Dávidon, Berzsényin, Gvadányin, Vörösmartyn és Petőfin kívül a fed„Vélem nem, de én cselekszem jót édesanyámmal, asszonyommal, gyermekeimmel.‘‘

„Mi jót cselekedhetnél te szegény éhenkórász, nem mondanád meg?“"

„Hát látod ... most is husvétra, ötven tojást szereztem ..

„ötven tojást?“ — dörmögi lenézően a gazdag, . miközben egyik kastélya felé veszi az útját. ,,Ls boldog vagy, megelégedett vagy, egészségesen nevetsz, szerencsésnek érzed magad ötven tojás miatt. . . Nekem ötven millióm van különböző bankokban, az öröm elkerüli mégis a szivemet.“

*

Husvét vasárnapján a nagymisére ment a gazdag és a szegény. A szegény kopott, maga- fódozta térdnadrágját vette jól, rövid, foszlott \ kabátjában állt meg az egyik sarokban, alázatosan, békésen. A gazdag a legdrágább ruháit öltötte magára, mint egy indiai nábob, olyan volt, s büszkén, önérzetesen lépdelt, közel az oltárhoz.

Krisztus feltámadt halottaiból: a kórus éne- \ kelt az élet győzelméről a halál fölött.

A szegény érezte, hogy megtisztul az' ő lelke, átforrósodik a szive. Érthetően hallotta a titokzatos hangot, mely meleg volt, mint az atya hangja, jóságos, szeretetteljes, mint az anyáé: „I iám, tudom, hogy szenvedsz! De a szenvedés nem büntetése a jóakaratu embereknek, hanem kitüntetése. Mert az olajbogyót össze kell zúzni, hogy a csodálatos olajat adja. A szenvedés megnemesiti a te lelkedet. És ez az ut, melyen haladnod keil, mely elvezet én- hozzám!"A' szegény emlékezett a remete szavaira, felsóhajtott: Most megértettelek.

és ugy történt, hogy a gazdag is hallotta a csodalatos hangot. A lelkiismeret hangja szigorú és éles volt őhozzá: „Megvan mindened, amit annyiszor kívántai, amiért annyit hazudtál egész Hetedben és amiért megrövidítetted embertársaidat. Millióid vannak. Aranyban dúskálsz, sok, megszámlálhatatlan a pénzed., de nem az arany a tiéd, hanem te vagy az aranyé, az arany tulajdona vagy, uralkodik rajtad, rabszolgája vagy a pénznek, szegény, nyomorult, tehetetlen rabszolgája.

A remete hangja csengett a fülébe. Most megértette a szavat Isten segíts, — mormolta. ; Isten segíts mindnyájunknak.

Fordította: MÎHĂLYF1 JENŐ.

dő magyar irók, a magatartás és a jellem vizsgálóinak egész sorát. Adyt, Móricz Zsigmondot és Szabó Dezsőt is...

+

De igy a kifogásolt napjainkban „legkitűnőbbek“ is. Például Tamási Áron a Virrasztás-ában (Révai) és Márai Sándor a Füves könyv-éhen (Révai).

Amikor Tamási a Nemzedéki Val- lomás-ban kifejezésre jutott erdélyi nemzedéki és elvi szintézis és kiegyenlítődés aláíródnak megbizásá- I hói megindította Kolozsvárt a Vasárnapi Szó-t, ezt irta önmagáról: ...„egy ember áll itt, ki népének szolgálatában ezen a helyen nem hivatását, hanem kötelességét teljesiti“. .. Ennek a programmot adó ; cikknek ez volt a elme: Szellemi Őrség. Ezen az őrs-égen állt az erdé- I lyi iró a megszállás évtizedeiben, s I ez az őrség egyszerre volt iskola is ! és műhely. Mire figyeimezhetett ; volna itten az az iró, aki nemcsak a ! hivatását, de a kötelességét is telje- I sitette, ha nem jellemünkre, maga- I tartásunkra? A körülvevő és- fojio- gat'ó áradatban mivel fokozhatta volna inkább népének erejét, ellenállását, ha nem jellemének vizsgálatával, igazításával és tanítással, amely arra irányult, hogy egy bizonyos magatartást felvegyen és tanúsítson?

♦

Annakidején Tamásinak is a fülébe súgták a pesti kávéházban, hogy: számomra művészi legyen az az irodalom és ne akarjon se tanítani, se nevelni, ne helyezkedjék semmilyen cél érdiekében erkölcsi magaslatra, mert dilettáns ízt kap tőle. „Csakhogy az irodalom nem l.égüres térben és a kortól független időben születik. Szerves része annak az életnek, amelyet él egy közösség-..“ feleli rá az iró. S a Virrasztásban közzétett cikkek tanúskodnak ajról az emberi és írói küzdelemről, azokról a vívódásokról és tépelődétsekről, amelyekből megszületett a fennen 7 hirdetett hit abban a szellemi közös- i ségben, amely a világon bárhol élő I magyarokat egy lelki impéfriumban [ egyesíti. így született meg a meg- j szállás alatti Erdélyben egy hivő és valló, cifrázatok nélküli tömör és világos ideális és gyakorlati, a legkisebb részletkérdéssel is szembenéző nemzetépitő program. Nemcsak a Tamási munkája, és érdeme, hanem valamennyié, az eitdlélyi Íróké. Őt azért idézzük, mert ez irók közt előőrs volt s nagy szellemi éberséggel, különösen érzékeny lelkiismerettel vállalta és végezte a nemzetép Résben a miunka dandárját, a legtöbbe és legelhatározóbbat, amit i,ró ezen a téren végezhet.

így lett a Virrasztás az irodalmi- ságon túl, kortörténetileg is gazdag tárháza az erdélyi szellem nemzetépitő programot, létrehozó vajúdásának.

+

,«Nekünk is az a magyar iró az eszményképünk, aki építve a 1 kot egyfelől, 'inig másfelől nemzetével él vagy bukik, nem lévén számára emberi élet csak ebben a hazában“... „...a magyar iró nemcsak régi magva!“ határokat, és megmentett magyar népet szeretne látni, hanem olyan országot, amely nemcsak édes, hanem emberi és igazságos hazája is a magyar népnek .

___.Az államiság eszméjét a törzsű kos magyarságra kell építeni; nem pedig "szétszórni gondot, erőt, szellemet és pénzt abból a célból, hogy a kisebbségek jók és elégedettek legyenek. Cj kormányzati formát kell kialakítani, mely alulról épül fel, de legfelül erős kézben nyugszik. A nép sorsát hordozó és # vállaló értelmiség kell, testvéri érzületű középoszt.‘ily és öntudatos, egészséges nép“... Csak néhány kiragadott mondat a könyvből. De lehét-e ezeket bármi

a köt élesség) el jesit esnek ez a szelleme. „Be kéllett látnom, hogy az irodalmi mű mellett, mely ugyan értékesebb és időtállóbb. szükség vari a köznyelven történő, időszerű tanításra, Írásban és élőszóval“...

Ily gondolatok közt vívódva virrasztót! az. érdélvi iró. A csak „művészieseknek“ lehet csodálatos, szá-" mariikra éppen ezért természetes, hogy ezenközben nagy müveket is alkotott. „Fájdalmas és áldatlan harcok között“ saját szerűen magyar müveket. Megvizsgálhatja akárki: a jellem csiszolásával, a magatartás sugă lm a zásával járó küzködése cseppet sem ártott a nagybetűs Műnek. . Legfeljebb nagyobbá tette, s mindenképpen magyarrá. Kívánatos volna, hogy az irodalompolitika (avagy más politika?) apró hercehurcáin túl, a közelmúlt erdélyi példája óvj on minden légüres térbe vetülő mű vészkedésétől. Az egységes magyar lelki impérium megerősödése érdekében.

+

Nos, ki merné állítani, hogy e munkában nem segített, s e mii létrejöttében nem működött közre a géniusz?!

Vagy hogy nem részeltette kegyében a megszokott felosztás szerint a Tamásitól messzefekvő és más táborban élő és alkotó Márait, akinek uj könyvében — bár más kiinduló ponttal — éppenséggel semmi másról nem esik szó, mint magatartásról, jellemről. 1 Ugyancsak azon a megtámadhatatlan, kikezdhetetlen magas etikai állásponton, egy saját szerűen polgári kultúra szemszögéből szemlélődve kutat és vizsgál, boncol és elemez Márai is. Két külön világ, két különböző embed látás, vénmérséklet és ábrázolás. Két egymástól teljesen elütő iró. Márai, a polgárság, a polgári kultúra hívője és vallója, behatolt e rend legnagyobb döntő és legkisebb, de éi^pen ezért meghatározó és jellemző kérdéseibe. Számtalanszor elevenítette fel s idézte meg e rend típusát, a polgárt, sőt a jellemes po'- gárt, s határozta moe ennek történeti és műveltségi képletét. Egész müve voltaképpen a polgárságnak és a polgárságért Íródott. Nos, a Füves könyvben az ismerős típushoz és képlethez még hozzáad valamit: a polgári rendben századok óra nier- testesült, leginkább valódi páriám keresztényi etikát és humánumot. Hogy ezt megtehesse, vizsgálja a maga és a mások, az egvedek és a közösségek magatartását. Tanít és buzdít, morálista módjára: „ne azt kutassuk, vájjon a kínálkozó csábítás önmagában .jó-e, vagy rossz, hanem csak azt kérdezzük: megfér-e jellemünkkel az, amit elkövetni szándékozunk?“. Vagy: „mindig, feltétlenül maradj hűséges hazádhoz, még akkor is. ha ez a haza zsarnoki módon, »méltánytalanul bánik el gyermekeivel“... „Éppen ezért minden államszeretet gyaníts. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Gondolj erre. mikor hörögsz a dobogókon és melled vered“...

Aki szereti a párhuzamok felállítását, nem a szószerinti egyezerre adva tovább folytathatja, szellemi játékhó1] Mi megelégszünk annyival, hogy rámutatunk a n.agv távolságok ellenére is a két iró közti egyezésekre éppen a kifogásoltak, a magatartás és jellem dolgában. S még arra, hogy lám, a kifejezetten polgári rendű iró is figyelmet szentel a földnek és fajtahüségnek. Ezen az alapon sugall magatartási és elemzi, védi, erősitgeti a jellemet, majdnem mint a népinek nevezett iró.

Kívánatos volna, hogy közeledték a nemzet Íróinak 'v a két nagy szárnya egymáshoz. Az egyértelmű magyar magatartásban, s a kritikusok és a közösség is annak belátásában, hogy mmö-on a jellem és a magatartás. Az Íróban és mühen egyaránt, s abbén, hogy no engedjük be az egereket a „Mu^ák“ templomába...