Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-16 / 184. szám

ELLENZÉK BÉMSBTfri .TfiS'ÎIflRfWKWI Riport a mai Rómáról Ron ki, augusztus hó. Régi, békebeli itáliai utazások emlékeit elcvemtgotik fel némi lexikonbeli adatokkal megtűzdelve egyes hazai lapokban, mintha egy bőséges, ,,lacrima Christi"-« olasz ebéd vagy tengeri kirán­dulás közelebb hozná az olvasóhoz a mai, történelmi eseményekkel sűrített s a vas és a tűz gyűrűjével körülvett Itáliát . .. ..De hol van a tavalyi hó?" — kérdi Vil­lon mester. ,.De hol van?" — kérdezi a tollforgató, aki benne él az itteni eső- menyekben — nem az «évekkel, hanem a hónapokkal, sőt: még egy héttel ezelőtti Olaszország és Róma is? Nincs. Eltűnt ... A ..Messagero" egyik olvasója felveti, hogy 1943 július 26-ének, a ,,visszanyert szabadság" napjának a dá­tumát valami tér- vagy utcaelnevezéssel illenék megörökíteni. Az elmúlt időszak­ra emlékeztető utcaneveket — Via XXIII. Marzo stb. — már a történelmi vasár­napot követő héten elsodorta a hazafias tüntetések fellobbanása. Róma képe meg­változott ... Most nem az elmúlt kor­szak eltávolított vagy megsemmisített jelvényeire gondolok, s nem a középüle­tek előtt álló katonai őrségre, hanem olyas látszólagos apróságokra, amelyek mégis jellemezni szokták a legnagyobb változásokat. Vájjon, milyen Róma képe a jelen és a mult közötti nagy átmenet idején, mely átmenetnek olyan rettenetes esemény volt a megelőzője, mint aminő Róma lé­gibombázása? Ennek a sebei bizony még nem hegedtek be láthatóan. A római la­pokban külön rovat mindennap az el­tűntek kutatása: ,.Ki tud róla? Ki látta?“ Az a julius 19-i délelőtt borzasztó emlé­keivel mindig felejthetetlen marad. So­kan költöztek el vidékre is. részhen az- ‘ ért. mert nyár van. Az újságokban fo­lyik a gyűjtés a légibombázások hajlék­talanjainak. szerencsétlenjeinek a javára. A templomszószékről szintén erre hívják fel a híveket . . . Minap a városban tö­megóvóhelyre sodort a véletlen. Megvi­selt. szegény, könnyesszemii és imádko­zó olasz asszony került mellém, reszket­ve szorította magához a kicsinyét és úgy kérdezgette tőlem és másoktól is. hogy ,,lönek-e odakünn?“, majd elmondotta, hogy ő kétszeresen ..sfollata" (rossz ma­gyar kifejezéssel: ..kiürített"), mert elő­ször Szicíliából, most pedig a római „San Lorenzo"-negyedböl kellett elköl­töznie, amelyet tönkretettek az amerikai bombák. így űz valakit végig a világ­vihar. Milyen hát a mai, vagyis a julius 25-e utáni Róma? Ide lerándult pesti ismerő­seim gyakran panaszolták fel, hogy „túl­ságosan csendes“, kevés szórakozásra nyí­lik alkalom. így volt ez már a békének az „arany" napjaiban, amikor Róma két- három nagyobb kávéházát is már éjfél- után bezárták. Nos, a mai Róma még csendesebb! Az elrendelt ostromállapot folytán „copri- fucco": este fél tíztől reggel öt óráig lé­leknek se szabad az utcára kilépnie, ki­véve a papokat, orvosokat, szülésznőket, illetéké hivatalos közegeket, vagy olyan polgári személyeket, akik a hatóságtól erre — kivételes méltánylást érdemlő ok­ból — külön engedélyt kaptak. Akit „coprifuoco“ idején jogosulatlanul talál­nak künn, azt katonai bíróság elé állít­ják és szigorúan megbüntetik, amint ezt az eddig meghozott és a nyilvánossággal közölt Ítéletek is bizonyítják. Este kilenckor indulnak el az utolsó villamosok és autóbuszok, s féltizkor már sötét és kihalt a római utca. Olykor egy- j egy engedéllyel száguldó autó reflekto- j ra, vagy egy kézilámpa vékony fénycsik- 1 ja villan bele a vastag szuroksötétbe, 1 amely a következő pillanatban a töme­gével körülfolv megint. S a csendet néha megtöri a cirkáló katonai őrjárat „stai“ felkiáltása. Elfoglaltságom úgy hozza magával, hogy esténkint mintegy negyven perces sétát kell tennem a város szivéből, a via Vittorio Veneto-ról hazáig. Az engedély­ivel ugyanis nem jár együtt a közleke­dési eszközök biztosítása is. Minden rosszban van azonban valami jó: a nap­pali fülledt, tikkasztó hőség után szin­te jól is esik egy kellemes esti séta. De nemcsak ez! Az ilyen késő esti kényte­len hazajárások ugyanis alkalmasok ta­pasztalatok gyűjtésére. Igv most kerül­tem először érintkezésbe közelebbről az olasz királyi haderő derék tagjaival, s az olasz katonának, akit eddig is becsültem, most uj vonását ismertem meg: a szere- tetreméltóságot. Az olasz katona a mun­dérban is ember, s nála a kötelesség pontos teljesítése sem zárja ki az udva­riasságot — mondhatnánk: kedvességet —, amely apróságokban nyilvánul meg. de éppen ezek az apróságok a jellemzők! Egy-egy ilyen késői sétámon ötször-hat­szór is megállít az őrjárat, s kérik a „por- messo“-t, vagy ,,la.sciapassare“-t — amelyhez felmutatom még az olasz szö­vegű, fényképes sajtóigazolványt is — s mindez a művelet akár egy-egy fiata­labb tiszt, vagy katona végzi ezt - a leg­nagyobb szeretetreméltósággal történik „Grazie“ (Köszönöm“), „scusi“ („bocsá­nat") — hallom utána, amelyhez kedve­sen hozzáteszik: „Buona nőtte!“ — Buona nőtte — válaszolom én is, s útnak eredek megint. Nem is tudom, ml esik olyan jól ebben az. egyszerű „jó éj­szakát" kívánságban. Talán a szív és az emberség, ami ott él Badoglio marsall katonáiban, az olasz katonában és abban az olasz hadseregben, amely ma az ellen­ségtől megsebzett Dáliának a szemefénye. Ki gondolná azt, hogy ez a nagy vál­tozás nyelvi téren is érvényesül? Pe­dig igen! A száműzött „Lei“ kezdi visz- szakapni a társalgásban való polgárjo­gát. Aki csak valamennyire is járatos az olasz nyelvben, emlékszik az. egyes szám harmadik személyül „Lei“ és a többes szám második személyü „Voi“ közti kü­lönbségre. Az előbbi, a „Lei“, az. udva­rias megszólítási mod, ami megfelel a magyar ,.ön“-nek. mig a ,,Voi“-t magyar­ra „magá“-val fordíthatnánk. A régebbi praktikus olasz nyelvtanok azt ajánlgat- ták az Itáliába utazóknak, hogy a „Voi“-t inkább nála „alacsonvabbrendüekkel", hordárokkal, szállodai személyzettel hasz­nálja az ember, de „ezek is jobban sze­retik a „Lei“ megszólítást . . .“ Nem va­BL’DA PEST, augusztus 11. (Az Ellenzék inunkat altatói. Itt ül élöt- tein egy iíiagas, nagyon karcsú fia­tal lány. Olyan, mint más huszon- hároméves pesti nő nyáron: szan­dálja van és «fi vatos impcmée ru­hája. vállraakasztós táskája. Ciga­rettázik is, Dari ingot szív. De ahogy megszólal. annyi határozottság, energia sugárzik belőle, hogy az ember észreveszi azonnal: más ez a lány egészen, mint a többi — Az Istenért, nehogy Írjon ró­lam — mondja —. minden újságíró érdeklődik irántam és Írni akarnak és én mindegyiket könyörögve ká­tém, hogy ne tegye. Így sem enged­nek repülni, a mai világban, azt mondják, minek egy nőnek benzin? S ha megtudnák, hogy újságba kí­vánkoztam. azonnal eltiltanának örökre. Azt akarom, hogy tudják az igazságot: nem azért repülök, hogy feltűnést keltsek, hanem mert vé­remmé, szenvedélyemmé, egyetlen életcélommá vált a repülés. Nem akarok ezzel „érdekes“ lenni. Má­sodfokú komoly pilóta vagyok, vi­torlázó és motorosrepülő ... — Van más motorosrepülő nő is Magyarországon ? — Hogyne. Igaz, hogy nagyon ke­vesen. — Hogy. lett pilóta? — Oh, ennek hosszú története van. Kolozsvári vagyok, s mint 12 évej> kislányt, apám kivitt egyszer a sza- mosfalvi repülőtérre. így kezdődött. Ezután más álmom, célom nem volt, minthogy repüljek. Ma is csak azért élek. azért dolgozom irodában, hogy megkeressem a repüléshez való pénzt. Rettenetes küzdelmeim vol­tak, mig elértem, hogy pilóta lehet­tem. Nem volt pénzem. Szereznem kellett... — És hogy szerzett ? 'Szerencsém volt. Olaszország­ban egy toronyugró versenyen ala­csonya libán volt a torony, mint a nemzetközileg előirt magasság, nem tudtam, nem > figyelmeztettek, rette­netesen megütöttem magam a víz­ben, tüdőérrepedésem volt, pereltem őket. kártérítést kaptam. Ezt a pénzt fizettem be a klubba, így kezdtem repü 1 ni.. . — Várjunk csak egy picit. Szóval toronyugró is? Igen. Ennek köszönhetem hojzy elvittek Egyiptomba. Olasz- és Né­metországba, Párisba, Spanyolor­fiyok olasz nyelvész, s nem kívánom el­dönteni a kérdés mikéntjét, azonban nem felejtettem el ásókat a vitákat, amelyek az olasz sajtóban dúltak a „Lei" és a „Voi“ körül. Végül is a „Lei"-t — bár Petrarca-nál és más olasz klasszikusnál is előfordul az olasz nyelvben idogen- szcrüen minősítették és használatát el is tiltották. Hivatalos helyeken, de még kis trai toriákban, osteriákban, üzletekben is mai napig ott lehetett olvasni a felhí­vás: „Lei“ é abolita. Dare del „tu“ o del „Voi". Vagyis: legezés, kevésbé bizalma­sabb megszólításban pedig csupán a „Voi“ van megengedve. Ha a vendég „Lei“-t is mondott, a pincér azért csak reá ,,Voi“-al válaszolt . . . Most újból, egy­re sűrűbben felhangzik a „Lei“ — kato­nai igazoltatások alkalmából is — s . a lapok úgy üdvözlik ezt a tényt, mint a hires olasz udvariasság és szeretetremél- tóság feltámadását. A kormányváltozás egv kiküszöbölt szóval gazdagította ismét az olasz nyelvet. — Az idegen, magvar — hát még egy magyar iró is újságíró — ma Rómában a kérdések kereszttüzében áll: mit szól az itáliai változáshoz? Ezt mondtam: Az eltávozott olasz kormányelnöknek törté­nelmi alakjára mindig a legmélyebb há­lával gondolunk mi, magyarok — kivált magam, az erdélyi magvar. akinek a szülőföldje a második bécsi döntés alkal­mából szabadult fel — azonban mindaz, ami most Itáliában történt, nem érinti a hagvománvos olasz-magyar barátságot. Mi. magyarok, őszintén kívánjuk a barát! Olaszország boldogulását, jobb sorsát és hogy elérje nagy történeti céliait! MIHÁLY LÁSZLÓ. szagba ... Csak ugv mellékesen mondja: — Minden motort vezetek. Autót, , motoci kl it. De semmi sem fontos ma I már, még a sizes sem, mely valaiia kedvenc sportom volt. Csak a repü­lés ... Szóval a végén volt pénze, fel­vették És aztán? — Aztán jött a sok küzdelem, mert nő vagyok. Óriási handicap ez ké­! rém. Megfigyelem, ha kimegyek ! szoknyában a repülőtérre, csupa i gúny és lenézés mindenfelől, De ab­ban a percben, ahogy felveszem a pilótaruhám, zsebredugott kézzel, I nadrágban, pilótaruhában megjele­nek a hangár előtt, fejemen a hau- béval... — Tessék? — Slzóval a piló’tasapkában, orro­mon szemüveggel, egyszerre váda­mat veregetik, pajtások, talán még meg is bíznak bennem. Hát nem ré­mes? — Ez igazán rémes... — Ne gúnyolódjék. Valahogy nem KOLOZSVÁR, augusztus 16. (Az Ellen­zék tudósitójától.) A hősi halált halt vi- ! téz Horthy István kormányzóhelyettes emlékére rendezett repülőgép turaver- seny résztvevői szombat délután hat és hét óra között érkeztek meg a szamos- falvi repülőtérre. A polgári repülőtéren nagyszámú előkelő közönség gyűlt össze ebből az alkalomból. Az első karcsú gép fél 6 diakor szállott le és vitéz Torontáli Imre ezredes, a repülőtura intézője, va­lamint Czirmay Zoltán, a Magyar Aero Szövetség főfelügyelője szállott ki belőle. Elmondották a sajtó képviselőinek, hogy a vitéz Horthy István emlékverseny min­den tekintetben a legteljesebb rendben, az előre megállapított műsor szerint folyt le. Résztvesz benne Magyarország vala­mennyi sportrepülőegyesülete: a HMMR, a MAESz, a műegyetemiek, a Beszkárt. a DSE, a MÁV, valamint a Malert repülői a iegkülönfélébb tipusu gépekkel. Az első gép után érkezett a többi. Egyik-má.sik tisztelgő köröket irt le a város és a repülőtér között. Az érkező repülőket a kolozsvári repülőegyesület vezetősége fogadta Lőrinczy Zoltán el­nökkel az élén. Összesen 28 sportgép ér­kezett, mögöttük pedig két Focke Wulff utasszállító gép. amely a fővárosi előke- lőségeket hozta. Közöttük érkezett gróf Zichy Nándor, a Magyar Aero Szövetség elnök?, Magyar Sándor, a híres óceánre­pülő, Antal Lajos MÁV műszaki tanácsos 1943 augunziuR l B. hiszik el, hogy nő is lehet fehetBé«. ges. De azért kicsit elismertek, mi- ; kor a szokásos 120 doplizás után a I hetvenedik felszállásnál egyedül 1 mentem... Pardon: *rn1 az a dloplízás? — Ja persze néz iám —, maga I nem tud pilótanyel ven. Doplizás az I kettesben való repülés az oktatóval. 1 Akkor csak fenn vezet az ember, de 1 lel- és leszálhii az. oktató segít. Háti ezen hamar túlestem- Aztán mindig ) engedtek egyedül, mert látták, hogy vigyázok a gépre. Állandóan tudatá­ban vagyok annak, hogy a gép hau j százezer pengőt ér s én nem érek két I fillér') sem Kérem, én már ugrottam ki úgy ejtőernyővel 1 egy öreg, ötéves gépből, hogy a gép szárnya felfelé hajolt s lenn kivonult már a mentő- kocsi. Mindig a^az egyetlen gondo­latom: megmenteni a gépet és nem magamat. — De miért? Kimondhatatlan keserűséggel szól: ■—- Mert én csak lány vagyok. Egész élelemben ez a szomorúsá­gom Igaz, hogy szüleim is csak fiút szerettek volna és ezt mindig érez­tették velem. S hogry fiús vagyok, ezt nevelésem is előidézte. — Mondja, milyen érzés egyedül repülni ? —: A legnagyobb. S az a legszebb benne, hogy fenn vagyok minden és mindenki felett és lenézek a dolgok­ra. És a szabadság. Hogy oda me- 2 gyek, ahova akarok... — És hova megy legszívesebben? 1 — A Duna felé... Alacsonyan sze­retek szállni, pedig ez veszélyes. • Néha csaknem súrolom a vizet, a 1 csónakosok elrebbennek alattam, mintha ijedt halak lennének... Az­tán felszállók újra... Ezért élek... — Mindez szép és megértem... De nem gondol arra, hogy nő, csinos, fiatal nő és a természet más paran­csot is adott magának? Rámnéz nagyon okosan: — Nézze — szól —, nekem csali pajtásaim vannak. Belém nem sze­relmesek. És tudja miért? Mert fö* lényes vagyok, agresszív, nem fé- lók semmitől. Pedig bevallom, ha végig kell mennem egy zsúfolt ven­déglő termén, szívdobogást kapok... Nem furcsa? De annál inkább ma­gasan tartom a fejemet és annál szemtelenebbnek látszom... És még valamit. A férfiak a kedves, szelíd, alkalmazkodó nőket szeretik, akiket védelmezni kell. Az olyan nő­ket szeretik, akik, ha villámlik, mel­lükre bújnak és félnek és azt kérdik: Jaj. meddig tart még? Szeretném tudni, nines-e olyan férfi, aki fel­emelt fejjel velem együtt nézné az égiháborut ? — Van, kis bátor pilótanő. És meg is fogja találni... MARTON LILI. és vitéz Liptay Andrásné, a kiváló hölgy« pilóta is. Közben megérkezett egy M. 22. tipusu- nagy teljesítményű vitorlázó is és csodá­latos mürepülö figurákat végzett a re­pülőtér felett. A vitorlázót Keszthelyi Ferenc, a repülőalap pilótája vontatta Kolozsvárra. A vitorlázóban^ Auszt Lajos, az egyik legkiválóbb vitorlázó repülőok­tató ült. A vitorlázót 1200 méteres ma­gasságban kapcsolták le a vontató gép­ről a város felett. 9 A repülőtura kiinduló állomása Buda­pest, végcélja Marosvásárhely. A gépek első állomása Ungvár volt, ahonnan Ak- naszlatinára repültek át. Innen rövid pi­henő után a Visó, majd a Szálva völgyén át. a Szamos mentére tértek és Dés fe­lől érték el Kolozsvárt. Itt üzemanyagot vettek fel és „leápolták“ a gépeket, majd vasárnap reggel tovább indultak Maros- vásárhely felé. Útvonaluk Déda, Maros- hévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyöngy, Szé­kelyudvarhely, Marosvásárhely. Vasárnap délután Marosvásárhelyt nagyszabású repülőbemutató volt, ante- Íven a motoros és vitorlázó repülőgépek bemutatták a repülés magas iskoláját é* mindazt, amit a repülésben a magyar éri, akarat és tudás elért. A repülőbemutatőn óriási számban vett részt a székelyföldi fiatalság és kegyelettel adózott vité* nagybányai Horthy István emlékezetének, Bzszétg-etés a p áld Mtn (ét soUa a mayas-b-an, sziudo-ka­C^Ctsi. ItCt'lpjdci* Z&l4-(óCt 12till Óriási érdeklődés kisérte a marosvásár- helyi repülűnapot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents