Ellenzék, 1943. július (64. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-17 / 159. szám
■'** <■ •• a SZOMBAT, 1B43 fuUus 17t^tv évfolyam, JS9. szóm. ÂJRA 20 FILLER íSaerkesxtőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai-ü. ló-. 1. ßai. Tötet.: 11 -09, Nywmda: tgyo- tciu a, ő. a. Telei,: 20—2a, Csekksiasaia 7200« RLlPiTOm-. BftRTHI K L Ű S KiadótalajdtiMios: „PALLAS SAJTÓVÁLLA1 AT’J* kt, Kolozs vár, filőílzetésí árak; 1 hói a 3.20 P-a xiagyed&vte «.26, itdévre 18.46, egy évre ä«.8U P, irtsa: Zathisreczky Gyula Ugyancsak megnehezült az idők járása. „Uj fejezetébe“ lépett a háború s közelebb jutott hozzánk. Európa egyre feszültebben figyeli a hadszínterek eseményeit. Az öklök szorosabban markolják a fegyvert, a szemek élesebben kémlelnek s az agyak igyekeznek kifürkészni a jövő titkait. A gyengeségek és erők, tisztességek és aljasságok, bátorságok és gyávaságok, hűségek és árulások egyre világosabban mutatkoznak, Mindenki érzi, hogy a nagy döntés közeledik, Sürü, fekete gond, Kérlelhetetlen, zord idők. *, De parancsot adnak! S a szamunkra adott parancs igy szól: fogjatok Össze, magyarok! A vajúdások talán utolsó fájdalmai elérkeztek s lázas a világ. Tőlünk függ csupán, hogy az egészség, vagy a betegség láza legyen e2. Tőlünk függ, hogy holtan, vagy élve kerüljünk az uj világba, mely múlhatatlanul megszületik. Ezért kell akarnunk minden erőnkkel élni. Ezért kell bizonyosak legyünk magunk felől. Túl minden frázison és szólamon, valóban, szervezetten s egy lélekkel egységesek kell hogy legyünk. m Hányán és hányszor hirdették már ezt az egységet. De iám, eddig nem valósult meg, csak az arcvonalakon, ahol a halál aratott és kisebbségi sorsokban, ahol közvetve integetett a halál. Természetes ez és nincs mit csodálkoznunk felette. Talán helyes is. Hiszen békés időkben a nemzet rugalmasságát, szellemi hajlékonyságát és ezzel teremtőképességét vesztené el, ha maradéktalanul egységes volna. Az egységhez egyformaság szükséges és boldog, vagy boldognak vélt időkben csupán az Ur színe elolt valljuk az egységet. Azt is talán csak azért, mert távoli és ismeretlen a túlvilág. Kell a harc, kell a küzdelem, kell a vetélkedés, kell a különbség. Maga az élet ez, mely örökös körforgás, egymásraha- tás, kiegyensúlyozás és felbontása egyensúlyoknak. Békés időkben jaj annak a nemzetnek, mely belül tökéletesen egységes- Talán csak a madáchi falanszter népe lehetne az, de ott is fellázadnak a széklábat faragó micheiangelók. Természet és emberiség rendje ez, ami ellen lázadozni lehet és meg lehet kísérelni béklyókat verni a lüktető életre. De bizonyos, hogy a lázadó nem ér célt és a béklyók szétpattannak. Más azonban a háború. Amikor az egész sorsáról van szó. Amikor egyetemes és döntő kérdésekről van szó. Arról, hogy éljen, vagy pusztuljon-e a nemzet. Ilyenkor félre kell tenni az egyenetlenségeket, a részérdekeket, a szembenállásokat. Ilyenkor egységre van szükség. Nem mindenben. Csak az egyetemes nemzeti célokban és azok szolgálatában. A nehéz idők azt parancsolják, hogy legyünk tisztában azzal valamennyien és egységesen, hogy mit akarunk. & amit akarunk, nem lehet egyéb, mint a legtöbb, amit magyar ember akarhat. Itt nem lehet alkudozni, riadoz- ni, mellébeszélni, limitálni. Ezért küzdeni kell s a küzdelem sikere annyit fog megadni abból a legtöbből, amilyen jól és becsületesen küzdöttünk érette. Ebben a legfőbb gondolatban legyünk egységesek s legyünk egységesek az érette kozandó áldozatok vállalásában. Mert küzdelem előtt állunk. Lehet, nemzetünk legnagyobb és legdenÜSt) küzdelme előtt. Ide s ilyen egységre van. szükségünk. K Az egység körül vád ért és vád érhet bennünket, erdélyi magyarokat. Igaztalan a vád és igazságtalan! De yâd! Hiába tiltakozunk ellene, újra és újra felmerül. Nehéz küzdeni ellene, mert a lelkiismeret sokszor hallgatást parancsol. A magasabb lelkiismeret. Az a lelkksme- ret, amely néha embernek ©rőt ad arra, hogy akár az árulás bélyegét viselje igazságtalanul. Az a lelkiismeret, amely megsemmisít mindem egyéni érdeket, előnyt, boldogulást és csak az egészet szolgálja. Az egészet szolgáltuk mindig. Szolgáltuk, amikor a fejedelmi Erdélyben mi tartottuk magasra egyedül a magyar szellem fáklyáját. Szolgáltuk minden cselekedetünkkel az elmúlt két évtized alatt. Amit teremtettünk, az egész magyarság számára teremtetük. Amit vesztettünk, áz az egész magyarság vesztesége volk.S ma, amikor lelkünk egyik felét, testvéreinket és bajiársainkat a régi? csatamezön kellett hagynunk, hogy folytassák a reménytelen harcot, mi visszatérők, egész lélekkel állottunk az egész magyarság mellé. De iigv gondolom, kincsőrzők vagyunk. őrizzük a kincset, amit szenvedések árán gyűjtöttünk. Ami kínok poklának tüzében tisztult meg. Arannyá, acéllá, gondolattá... magyarsággá! Ezt a kincset őrizzük. Úgy hivják, hogy erdélyiség. Úgy, hegy erdélyi szellem. Pedig csak magyarság. Igazi magyarság. Megpróbált magyarság. Tisztult magyarság. Tudjuk, boy sokan vannak az országban ilyen igazii, megpróbált, tisztult magyarok. Talán különbek nálunk. De mi együtt vagyunk. Kjét évtizedes küzdelemben összeszokott, kipróbált sereg. Összeköt berniünket a bajtársiasság s a, közös küzdelem emléke. S tudtuk és tudjuk, hogy a holdon változás nem jelent számunkra békeséget, S ilyenkor nem a világháborúra gondolunk, mely békétlenséget ad minden embacéknek. Csak a magunk küzdelmeire. Arra a nagy küzdelemre, amelv ©gv rnagya- rabb Magyarországért folyik. 'De a nagy háború nem engedte meg s nem engedi most sem, houy teljes erővel meginduljon a küzdelem. Ezért maradtunk „csak“ erdélyiek. Ebbe a szóba tettünk bote mindent, am’i számunkra s oly sokak számára magyarságot jelent. Ezért hallgattunk s figyeltünk. Hallgattuk a szavakat, melyeket hozzánk intéztek s kerestük mögöttük az értelmet. Figyeltük az embereket s eseményeket. Jöttek emberek s mentek. Hoztak híreket, osztottak tanácsokat, bíráltak és dícsérgettek. Jöttek mások s azt mondották, hogy csak ők „válthatják meg“ az országot. Szorosabban állottunk egymás mellé s ügyeltük a továbbiakat. Éreztük, hogy az ország szeretettel Ölel magához. Egyre erősebben. így láttuk lassan meg, hogy ki az ország s kik azok, akik csak magukra gondolnak. m Csendes beszélgetéseken, Írott szavakon által egyebet is láttunk. Láttuk azt, hogy sokan vannak olyan varok, mint amilyenek mi vagyunk. Bármerre mentünk, mindenütt testvérekre bukkantunk, akik ugv gondolkoztak, úgy éreztek, úgy láttak és akartak, mint ml Kisebbségi magyarok voltak ezek is. Csehszlovákiából, Jugoszláviából vagy a trianoni országból. Kisebbségi magyarok a trianoni országból, akik szemben állottak „urambátyóm országával“, szemben a zsidó szellemmel, a indigena arisztokrácia magyartalanságával, szemben a társadalmi álképletekkel, szemben mindazzal a betegséggel s gyengeséggel, mely tépi és korhasztja a szeneacsét- len, megcsonkult országot. Szemben a bürokrácia tultengésévAl, a gerinctelenek hadával, a tekiníélyeske- dckkel, a haszonlesőkkel, a habzó- szájú álmagyarokkal. Szemben mindezzel egy magyar, keresztény és szociális Magyarországért. Szorosan egymás mellé állva néztük őket s vártunk. Vártuk a pillanatot, amikor felemelhetjük az állam előtt meghajtott zászlót, hogy harcba indulhassunk valamennyien az országért. S láttuk a gyengeségeiket is. Láttuk azt, hogy meri-“rájuk nem nehezedtek kérlelhetetlen parancsok, türelmetlenebbek nálunk. Láttuk, hogy mert a maguk országában éltek, még létező, de hatástalan fegyverekhez nyúltak. Láttuk, hogy megbomlik az arcvonaluk s mennek jobbra s balra. Politikai, pártokba sietnek, vagy szigetekre vonulnak vissza. S láttuk jól a küzdelmet, mint sorolták be Őket erre s amarra. Láttuk, hogy a tiszta mats var beszédből miként lesz „zsáfió- bérenc“ vagy „németbérenc“ szólam. Hogy igyekeznek egyes ügyeskedők mindent elsekélyesiteni, korrumpálni, tönkretenni, ami magyar. Láttuk elejétől fogva. Láttuk akkor, amikor a négy országba szakadt magyarság négyféleképpen, de azonos irányba indult. Mind a keresztény, nemzeti, szociális Magyarországot akarta. Különösképpen egységes és azonos volt a magyar ifjúság, mely most már deres halántékkal várja az élet kiteljesülését S láttuk mint oly adnak. egybe a nemzedékek. De láttuk, hogyan vonulnak fel ellenünk sötét és kérlelhetetlen erők, akik számára az ország nem jelentett soha hazát. Láttuk az ingó töke szörnyű uralmát, mely mint a fagyöngy tekerődött rá éledünk minden ágára, s elszívta erőinket. Láttuk mint vernek éket magyar és magyar közé. Rettenetes hazugságokkal uszítják egymásnak a társadalmi osztályokat, amelyeknek mi létét is tagadjuk. S láttuk dicstelen halottainkat. Akik gyengéknek bizonyultak s belehullottak a tisztességtelenségbe a mindennapi fehérebb kenyérért. Akiket megszédítettek a címek s rangok. Akik számára minden földi jó teteje a nyugdíjas állás. Akik megteremtették az „Aladárok“ szektáját s akik kávéházakban s lokálok asztalánál .intézik a haza ügytót“. Nem esünk kétségbe. Minden küzdelemnek, minden harcnak vannak halottak ■ óriási és mérhetetlen kérdésekkel állunk ma szemben. Itt van a nyakunkon a háború, amelyet meg kell nyernünk. S ehhez csak bátorság kell. Nyilt hitvallása annak, hogy csak magunk szerezhetjük meg azt, amit a miénknek mondhatunk. Na várjunk senkitől semmit, csak önmagunktól. Erre gyüjtsünk ma minden erőt. S készüljünk fel a béke küzdelmeire. Az ország megújítására. Nézzünk szembe ma már a tényekkel s gondoljuk ki miképpen oldhatjuk meg őket. S amit ma megoldhatunk, azt oldjuk meg ma. Csak néhányra gondoljunk most. A föld kérdésére, a nemzetiségekére, a munkásokéra, a művelődésre. Mindezt meg kell hogy oldjuk. El kall jussunk oda, hogy a magyar föld birtoklása egyébre is kötelez, mint annak megművelés©. Hogy amíg minden arravaló magyarnak nincsen földje, addig ne tluskálkodhassanak egyesek a nemzet e legdrágább kincsében. El kell jutnunk oda, hogy a nemzetiségek hazát lássanak Magyarországban. Oda, hogy a munkás ne érezze magát az élet és a nemzet számkivetettjének. Oda, hogy műveltségűnk magyar műveltség legyen s valóban műveltség. Mily mérhetetlenül nagy, mily mérhetetlenül szép feladatok. sh S mert mindezt látjuk, azért vagyunk s maradunk erdélyiek. A szónak igazi magyar jelentésében. Nem állunk külön, mert egyek vagyunk minden igaz, megpróbált és tisztult magyarral. Bátran kiálthatjuk: egyek vagyunk a nemzettel! De híven őrizzük a kincset. Nem szédülünk bele földi javakba s díszekbe. Vlrrasz- tunk a nemzet felett, hogy a nagy harc után a mi milliós seregünkre támaszkodva indulhasson meg meghódítani s megújítani az országot. Ezt parancsolják számunkra a megnehezült, zord idők*
