Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-18 / 111. szám
— 4 ELLENZIK 1943 május 19. A Közellátási Hivatal közleménye Folyó hó 17-töl 23-ig sertéshuskiosztás lesz a 30 -80. számú húsiparotoknál éspedig íejenkint 12 dkg. Marhahuskiosztás az összes husszékek- ben lesz éspedig úgy a fehér, mint a zöld jegyekre, szel vény enkint 3 dkg, vagyis 8 szelvényre összesen IS dkg. hús, vagy hentesáru. Amennyiben utólag valamilyen változtatás állana be, azt a közönséggel közölni fogjuk. a Petőfi társaság Kolozsváron. Május 23-án délután fel 6" órakor a vármegyeháza dísztermében az E. 1. 'I'. rendezésében zajlik le a Petőfi-Társaság kolozsvári vendégszereplése. Az E. I. T. és a Kolozsváron élő Petőfi-társasági tagok nevében dr. P. Jánossy Béla üdvözli az ünnepség kezdeten a vendcgirókut. Gáspár Jenő, a Petőfi-Társaság főtitkára megnyitót mond, Harsányi Zsolt régi kolozsvári emlékeiről beszél, Nyirö József és Ignácz Rózsa készülő uj prózai müvükből adnak részletet, Agyagfalvi Hegyi István, Dutka Ákos és Bodor Aladár pedig költeményeikből olvasnak fel. A nagyszabású irodalmi ünnepségre a meghivó- kat a napokban küldik szét, a bemenet díjmentes és minden érdeklődőt szívesen látnak. LUKÁCS BÉLA ÉS EÁRCZAY FERENC A MAGYAR ÉRDEMREND NAGYKERESZTESE A Kormányzó Ur Öfőméltósága a m. kir. miniszterelnök előterjesztésére vitéz kövecsesi Lukács Béla m. kir. titkos tanácsos, tárcanélküli miniszternek, valamint bárczai Bárczay Ferenc m. kir. titkos tanácsos, országgyűlési képviselő, földbirtokosnak a haza szolgálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül a Magyar Érdemrend nagykeresztjét adományozta. Kállay Miklós miniszterelnök a kitüntetéseket hétfőn délután 7 órakor nyújtotta át a miniszterelnökségi palotában. (MTI.) STADLER FRIEDA ÉS VITÉZ DR. PÁLL GÁBOR ELŐADÁSA A VILÁGNÉZETI SZABADEGYETEMEN. Az egyetemi hallgatónők Mária Kongregációja által szervezett Világnézeti Szabadegyetem záróünnepségén csütörtökön délután 6 órakor vitéz dr. Páll Gábor egyetemi ny. r. tanár tart előadást ..Előkészület a keresztény házasságra“ cimmel, utána Stadler Frieda Írónő, a KLOSZ elnöke előadása következik ,,Vár a környezetem“ cimmel. Az Írónő előadása után Lantos- Kiss Antal ifjúsági lelkész záróbeszédével ér véget a világnézeti előadássorozat. Az előadásra, amelyre a belépés díjtalan, fő- kép egyetemi hallgatónőket és középiskolás felsős diáklányokat szeretettel várja a rendezőség. Az előadás színhelye a Mátyás Király Diákház zeneterme. ZILAHI VÁROSI TISZTVISELŐK KINEVEZÉSE. A belügyminiszter dr. Po- koly István II. o. városi aljegyző, lévai lakost Zilah megyei városhoz tanácsnokká kinevezte. A belügyminiszter Zilah megyei város ideiglenes hatállyal kinevezett tisztviselői közül Zilah megyei városhoz dr. Szmrecsányi Bélát ügyésszé, Gi- czy Istvánt állatorvossá, Dózsa Lászlót pénztárnokká, Tóth Kálmánt pénztári ellenőrré, Simigh Kornélt adóhivatali szám vevővé, Baksa Kálmánt adóhivatali al- számvevővé, Várady Sándort és Álbach Györgyöt adótisztté kinevezte. POST ÁNOVFNDFKFK FFT.V f TEl.E A pw- tave/ér'gazgatóság po«1 anűvendcikek felvételére pályázatot hirdetett. Posta növendékül való felvitelre pá'yáíhat az az ifin, aki a) a középiskola, vagy ezzel egyenrangú más tanintézet négy osztályát sikerrel elvégezte; b) 17 évesnél nem idősebb (17 életévét be nein töltött pályázónak azt kel’ tekinteni, aki 1976. évi június hó 30-i.ka után született); c) magyar állampolgár; d) magyarul tökéletesen be^’él és ir; e) feddhetetlen magaviseletül f) testi'eg és szellemileg ép és egészséges; g) nein tartozik av 1939. évi IV. t. c. (zsidótörvény) hatálya alá. A postanövendékül való felvétel iránti kérvényeket a kolozsvári m. kir. postaigazgatósághoz kell cirae/jii. A saját kezűleg irt és 2 peng"« okmányhélyeggel e“átott kérvényekhez az alábbi okmányokat ke1! csatolni: 1. a középiskola, vagy ezzel egyenrangú más tanintézet négy osztályának sikeres elvégzését igazoló iskolai bizonyítványt famennyiben a pá'vázó az 1942'43. tanévben valame’y középisko’a 4. osztályának ta- nu’ója. a félévi bizonyítványt): 2 születési anyakönyvi kivonatot. 3. ál'ampotgársági, vagy illet "e -gi bizonyítványt; 4 hat1 hónapnál nem régibb keletű hatósági erkö’csi brio- nvitvánvt (csak abban az. esetben, ha az. iskolai tanulmányok befejezése és a pályázat benyújtása között 6 hónapnál hosszabb idő telt eh 5. hatósági orvosi bizonvitvánvt; 6. a 6zü’ők és nagyszülők születési és házassági anyakönyvi kivonatait; 7. amennyiben iskolai tami’mánvait több mint 6 hónapja befejezte, helyhatósági bizonyítványt arravonatkozófg, hogy a pályázó az iskolai taniümánvok befejezése és a pálvázat benyui’ása között eltöltött idő között hol tartózkodó!' és mivel foglalkozott; 8 a^ szü’őnek (gvámnak) be’eegyező nyilatkozatát. A folyamodványokat ..M. kir. Postaigazgatóság. Kolozsvár" rímre ..Postanövendék pá'yázat" megjelöléssel kel! megküldeni. Pá'yázati határidő: 1943 máius 31. Rövehb fel világosit ássál a postahivatalok szolgálnak. "ÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZATOK. Budapestről jelenti az MTI: A földművelésügyi miniszter pályázatot hirdet a m. kir. József Nádor mezőgazdasági műszaki egyetem bánya, kohó és erdőmérnöki karán az intézet erdőmérnöki osztályának hallgatói részéré több. személvenkint évi 1000 és évi 500 pengő összegű ösztöndíj elnverésére. Az ösztöndíj elnverésére irányuló folvamodvánvokat a m. kir. földművelésügyi miniszterhez címezve az említett kar dékánjához Sonronban kell benyújtani. A nálvázat határideje 1943 augusztus hó 31. * FELHÍVÁS A 2T-ES bajtársak HOZ! Eelkérjük a bajtársi szövetség összes tagjait, hogy fontos kérdések megbeszélése végett f. é. május 2i-én, pénteken délután 6 órakor Szentegyház-utca 9. szám alatt jelenjenek meg. Vezetőség. Megállapították a szárnyas árát A Magyar Távirati Iroda jelenti: A 1 közellátási hivatal közlése szerint napos 1 baromfinak az egyhetesnél nem idősebb j liba és kacsa, valamint a háromnaposnál j nem idősebb csirke és egyéb baromfi te- í hinthető. A napos baromfira a közellá- j tásügvi miniszter által megállapított baromfiárak nem vonatkoznak. Á bizonytalanságok megszüntetése végett a közel- látásügyi miniszter az alábbi tájékoztató árakat közli; Csirke géppel keltetve darabonként 1.26, kotlóval keltetve darabonként 84 fillér, liba géppel, vagy kotlóval keltetve darabonként 2.80. kacsa ugyancsak géppel, vagy kotlóval keltetve darabonként 1.80. Állami ellenőrzés alatt álló szaporiAZ ERDÉLYI MUZEUM EGYESÜLET Orvostudományi Szakosztálya folyó hó 20-án, d. u. 6 órakoi az Uj Klinika (Mi- kó-u. 4.) előadótermében tudományos szak ülést tart. Üléselnök dr. Faragó Ferenc. Tárgysorozat: Előadások: Dr. Darabos László (Bőrklinika és Kolozsvár város egészségvédelmi szolgálata): A házasság előtti vizsgálatok első éve Kolozsváron a nemibetegségek elleni küzdelemben. dr. Benedek József (Alt. kóitam int.): A száj- és toroküreg normális baktérium- flórájáról egérkisérletek alapján és dr. Géher Ferenc (Belgyógy. díagn. kiin.): A máj elégtelenségek nikotinsav-amid kezelése. Az érdeklődő orvosokat és orvos- tanhallgatókat az Elnökség meghívja. Egyetem Mozgóban holnaptól : Egy szoknya, egy nadrág. (La ahór. Csortos, TurayésMályl Jegyek a ho napi e őa lásra m r ma megvá tha ók. beszleicel székely telepeseket ünnepé'yes keretek között fogadta az Erdélyi Párt vezetősége KOLOZSVÁR, május 19. Ismeretes, hogy a tavasz folyamán 14 vitézi és 16 atyhai székely családot telepítettek át Besztercére, akik ott a Brecher-féle birtokból kaptak részesedést. Az Erdélyi Párt besztercenaszódi vármegyei központi tagozata vasárnap délelőtt 11 órakor a magyar iparosegylet helyiségében ünnepélyes keretek között fogadta a Besztercére elszármazott székely testvéreket és felvette őket a párt soraiba. Az Erdélyi Párt részéről Beke Ödön országgyűlési képviselő, megyei elnök üdvözölte a megjelenteket és rámutatott arra, hogy a telepesek nemcsak egyéni szempontokat kell szolgáljanak, hanem mint az uj magyar élet előcsapatai, nemzeti feladatokat is kell végezzenek. A különféle időszerű társadalmi, gazdasági és politikai kérdések ismertetése után a belső összefogás szükségességére hívta fel a teljes számban megjelent telepeseket. majd arra kérte a képviselő őket, hogy a székelység jólismert szolgalmával, megbízhatóságával és munkaszeretetével igyekezzenek beilleszkedni az uj környezetbe. Ezt követően Lestyán József rk. főesperes, a tagozat alelnöke szólalt fel és szavaiban összefogásra, egységre és türelemre buzdította a telepeseket. Majd utána Sig- mond János ref. esperes, felsőházi tag ugyancsak alelnöke a tagozatnak, intézett egy pár szót az egybegyűltekhez, amiben egységre, törhetetlen hitre, kitartásra és összefogásra hívta fel őket. A telepesek nevében vitéz Major Áron köszönte meg a szeretetteljes fogadtatást és kijelentette, hogy ők is úgy érzik, hogy nem idegenbe jöttek, hanem haza. Kéri a párt további támogatását ügyes-bajos dolgaikban. Az értekezlet ezután foglalkozott azokkal a panaszokkal és kívánságokkal, amelyek a telepesek részéről felmerültek és a pártvezetőség Ígéretet tett azok kedvező és mielőbbi elintézésére, illetve megoldására. tó baromfitelepek ez áraknál legfeljebb 50 százalékkal számíthatnak magasabb árat. Állami ellenőrzés alatt álló törzskönyvezett baromfitelepek eladási árai a tájékoztató áraknál magasabbak is lehetnek. Állami ellenőrzés alatt nem álló iparszerü 'keltetőtelepek, amennyiben tényleges termelési költségeik az irányárakat meghaladják, a Baromfitenyésztők Országos Egyesülete utján (Budapest, VII. Rottenbiller-utca 31.) a közellátás- ügyi minisztertől baromfitelepükre nézve magasabb irányár megállapítását kérelmezhetik. A bérkeltetésnek a méltányos hasznot meg nem haladó dija tojásonként 20 fillér, amelyhez a kikeltett baromfi után darabonként még további 12 fillér számítható. KITÜNTETIK A NŐI ÖNKÉNTES ' HONVÉDELMI MUNKASZERVEZET 1 MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁT VÉGZŐ TAGJAIT. A földművelésügyi miniszter elismerésül oklevéllel tüntette ki a női önkéntes honvédelmi munkaszervezet tagjai közül azokat, akik mezőgazdásági munkában résztvettek és önkéntes munkájukkal a kölcsönös munkamegsegités eredményét hathatósan előmozdították. VOLT 51-ÉS BAJTÁRSAK FIGYELMÉBE! Kolozsvár thj. szab. kir. város egykori háziezredének: a cs. és kir. 51. gyalogezred Bajtársi Köre. az ezred elesett hőseinek emlékét megörökítő emléktáblát fog elhelyezni f. hó 23-án, vasárnap d. e. 11 órakor, a Hunyadi-téri laktanya falán. Ez ünnepség alkalmából, az ezredben szolgált bajtársak, diszme- netben fognak elvonulni az emléktábla előtt, miért is a Bajtársi Kör vezetősége felkéri minden volt 51-es bajtársát, hogy f. hó 20-án, csütörtökön délután fél 7 órakor a ref. főgimnázium udvarán tartandó menetgyakorlaton s az ezt követő rövid megbeszélésen okvetlenül részt vegyen. Figyelem! Csak az Ellenzék hlrdö- lései eredményesek. A V; í zi Szék esté:ye KOLOZSVÁR, május 19. Mint mar jelentettük, a kolozsvári Vitézi Szék folyó bó 22-én, szombaton este 19 óra 15 perces kezdettel nagyszabású estélyt rendez a vármegyeház dísztermében. \z estélyen vitéz Kárpáthy Kamillóné és viUiz kisbamaki Farkas Ferenc altábornagy, országos főcserkész, a Ludovika parancsnoka is előadást mond. Az esiély műsora a következő: 1. üdvözlés. 2. S/.avalatok. Előadja Mihálvffy Béla, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója. 3. Vitéz Kárpáthy Kamillóné előadása fina. országi útjáról. 4. Énekszám. Előadja Páka Jolán, a kolozsvári Nemzeti Színház művésznője. 5. Vitéz kmbamaki Farkas Ferenc altábornagy, a Ludovika parancsnoka, íőcserkész előadása: „Az örökifjú Zrínyi" címen. Az előadás iránt máris rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg. A befolyó tiszta jövedelmet a snegény vitézi gyermekek és ba- diárvák felsegélyezésére fogja a Társadalmi Bizottság felhasználni. Jegyeket elővételben a „Méhkas" Szövetkezetnél lehet vásárolni, szerdától kezdve. A jiegyek árát rendkívül mérsékelten, 3—2 pengőben állapították meg, hogy az előadáson minden érdeklődő résztve- hessen A rendezőség külön névreszóló meghívókat nem bocsát ki. * i * MEGHÍVÓ. A Barssó—Háromszéki Helyiérdekű Vasutak Részvénytársaság 1943. évi jumius hó $-én délután fél 6 órakor a társaság helyiségében (Budapest V., Gróf Tisza Etván-utca 2. szám, I. emelet 13. ajtószám alatt) tartandó rendkívüli közgyűlésére a t. részvényesek ezennel meghivatnak. -Napirend: i Jelentés a társaság helyzeréről. 2 Határozathozatal a társaságot a román kormánnyal szemben megillető összes követeléseknek a Globusbank A. G., berlini cégre való engedményezése tárgyában. 3 a) Határozathozatal a társaságot terhelő ügyvédi dijaknak és költségeknek, valamint a társaság igazgatási költ ségeinek rendezése tárgyában, b) jTatározat- hozatal a fenti dijak és költségek megállapításával és mikénti rendezésével kapcsolatban az igazgatóság és felügyelőbizottság részére való felmentvény megadása tárgyában. 4 Határozathozatal a Gyulafehérvár—Zalatnai helyiérdekű vasút részvénytársaságot, az Óra vicza—Németbogsán—Resicabányai helyiérdekű vasút részvénytársaságot, a Temesvár— Módost helyiérdekű vasút részvénytársaságot és a Temesvár—Nagyszentmiklósi helyiérdekű vasút részvénytársaságot magyarországi hitelezőkkel szemben terhelő tartozásokra!: a társaság által való átvállalása tárgyában. 5 a) Határozathozatal a Borsai Bányavállalat Részvénytársasággal kötött kölcsönszerződés és ezen társaságért történt kezességvállalás jóváhagyása és ezen társaság részére való esetleges újabb hitelnyújtás, illetve kezességvállalás tárgyában, b) Határozathozatal a fenti ügyletekkel kapcsolatban az igazgatóság és felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása tárgyában. 6 Határozathozatal egy in gatlannak a Héjasfalva—SzékelyudvarheKi helyiérdekű vasút részvénytársasággal, a Marosludas-—Besztercei helyiérdekű vasút részvénytársasággal és a Szilágysági helyiérdekű vasur részvénytársasággal közösen való megvásárlása tárgyában. 7 Hatarozathozatal a társaság tulajdonában levő egyes értékpap- rok eladása tárgyában. 8 Határozathozatal az igazgatóság és felügyelőbizottság tiszteletdijának megállapitása tárgyában. 9 Határozathozatal egy igazgatósági tag szakértői illetményeinek tárgyában. 10 Esetleges egyéb inch tványok. Az alapszabályok 25. paragrafusa értelmében azon t. részvényesek, kik a közgyűlésen megjelenni és szavazati jogot gyakorolni óhajtanak, tartoznak részvényeiket a közgyűlés napiát legalább 8 nappal megelőzőleg a társaság ient megjelölt hivatalos helyiségében. vagv az Eidgenössische Bank A. G. főintézeténél Zürichben, vagv a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank főintézeténél Kolozsvárott letétbe helvezni, kivévén az Állam- kincstárt, melv az alapszabályok 7. paragrafusa értelmében átvett törzsrészvénveket letenni nem tartozik. Az igazgatóság. * MEGHÍVÓ a Temesvár—Módosi heh- - érdekű vasút részvénytársaság 1943- ^vi îu* nius hó 5-én délután 6 órakor 3 társaság helyiségében (Budapest. V., Gróf Tisza István utca 2. szám. I. emelet 13. ajtószám alatt) tartandó rendkívüli közgyűlésére a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Napirend: t Jelentés a társaság helyzetéről. 2 Határozat- hozatal a társaságot a román kormánnval szemben megillető összes követeléseknek a Globusbank A. G. berlini cégre való engedmé- nyezése tárgyában. 3 a) Határozathozatal a társaságot terhelő ügyvédi dijaknak és költségeknek. valamint a társaság igazgatási költségeinek rendezése tárgyában, b) Hatarozathozatal a fenci dijak és költségek megállapításával és mikénti rendezésevei kapcsolatban az igazgatóság és felügyelóbizottsag reszere való felmentvény megadása tárgyában. 4 Határozathozatal az igazgatóság és felügyelóoi- zottság tiszteletdijainak megállapitása tárgyában. 5 Határozathozatal egy igazgatósa- gi tag szakértői illetményeinek tárgyában. 6 Esetleges egvéb indítványok. Az alapszabályok 2j. paragrafusa értelmében azon t. részvényesek, kik a közgyűlésen megjelenni é? szavazati jogot gyakorolni óhajtanak* tartoznak részvényeiket közgyűlés napját legalább 8 nappal megelőzőleg a társaság fent megjelölt hivatalos helyiségében, vagy az Eidgenössische Bank A. G. főintézeténél Zürichben, vagy a / Pesti Magyar Kereskedelmi Bank főintézeténél Budapesten, vagy az Erdélyi Kereskedelmi Bank főintézeténél Kolozsvárott, letétbe helyezni, kivévén az Á.l lamkincstárt. mely az alapszabályok 7. paragrafusa értelmében átvett törzsrészvényeket letenni nem tartozik. Az igazgatóság. LEVÉLPAPÍROKAT minden színben és minőségben kaphat az „Ellenzék“ könyvesboltban, Kolozsvár, Má- tyás-király-tér 9. Telefon 11—99.