Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-17 / 110. szám

/ A külpolitika hírei TANI. az újonnan ki nevezett kínai ja­pan nagykövet hctt'ón a nemzeti kormány s. ertartústermében átadta megbízó leve­let Vungcsingvei államelnöknek. Tani megbízó levele átadásakor annak a meg­győződésének adott kifejezést, hogy Kína együtt dolgozik majd Japánnal az Anglia és az Egyesült Államok ellen folyó halé­ban a végső győzelem kivívásáért. Vang- csingvei válaszában hangsúlyozta, hogy a nemzeti kormány minden tőle telhetőt el­követ a Japánnal való együttműködés ér­dekében. Befejezésül Vangcsingvei annak a reményének adott kifejezést, hogy a tengelyhatalmuk kivívják a végső győzel­met. WASHINGTONBÓL jelentik: Dale ve­zérőrnagy, aki Eisenhower vezérkarához tartozik, kijelentette, hogy a Tunisz elle­ni támadások folyamán 12.000 sebesült katonát szállították repülőgépen a harc­tér mögött fekvő kórházakba. A NORVÉG TÁVIRATI IRODA közli a Führer táviratát, amelyet (Quisling mi­niszterelnökhöz intézi".t a Nasional Säm­ling megalapítása 10. évfordulója alkal­mából. AZ AMERIKAI tengerészeti hivatal ki­mutatása szerint az Egyesült Államok tengerészeié a háború kitörése óta a Csendes-óceánon 97 hajót vesztett. A BRIT hírszolgálat hétfőn közölte, hogy a hétfőre virradó éjszaka a német birodalom területére berepült gépek kö­zül 9 bombavető repülőgép és egy va­dászgép elpusztult. MÁJUS 17-re virradó éjjel a birodalom területe ellen intézett támadásai során a brit légi haderő nyolc repülőgépet vesz­tett. BENES a washingtoni Wilson-emlék- mü megtekintésekor kijelentette, hogy Wilson elveinek most negyedszázad múl­tán újjá kell éledniök. BURMÁBAN az indiai csapatok mind nagyobb számban pártolnak át a japá­nokhoz — mondotta vasárnap este a sza­bad indiai rádió bemondója. A japán csa­patok által körülzárt ellenséges kötelékek kétségbeesett erővel , igyekeznek Kelet- Bengália felé áttörni. Az átpártolt indiai katonák beszámoltak arról, hogy ezen a szakaszon állandó a viszály az angol és indus katonák között. Az indusok a pa­rancs ellenére sem hajlandók a japánok­kal szembeszállni, mert a japánokban nem az ellenséget, hanem a felszabadítót látják. AZ ALGÍRI rádió szombaton este kö­zölte, hogy a Tuniszban ülésező haditör­vényszék a vichyi kormány több magas- rangú tisztviselőjét a tengellyel való együttműködésért ,,in contumatiam“ ha­lálra Ítélte. BEYREUTHBÓL érkezett jelentés sze­rint Szíriában egyre szaporodnak a ma­gánlakások elleni terrormerényletek. A hatóságok nem közölnek részleteket, de köztudomású, hogy szervezett merényle­tekről van szó a közellátási ügyekkel megbízott tisztviselők ellen. AZ ANGOLOK az elműt éjszaka zava­ró támadásokat intéztek Észak- és Közép- nyugat-Németország ellen. A lakosság veszteségeket szenvedett. Eddig beérke­zett jelentések szerint négy támadó bom­bavető gépet lelőttünk. A VOLT jugoszláv állam vagyonjogi ügyeinek szabályozásáról szóló egyez­mény, amely 1942 julius 22-én jött létre Németország, Olaszország, Magyarország, Bulgária és Horvátország között, az ösz- szes megerősítő okmányok letétbehelye­zése után életbelépett. HORVÁTORSZÁGBAN az ár- és bér- megállapitó bizottság uj marha- és borju- husárakat állapított meg. Az uj árak kö­rülbelül 45 százalékkal magasabbak, mint a régiek. A BRIT hirszolgálat jelenti: Dawies, Roosevelt különkövete, aki útban van Moszkva felé, Teheránba érkezett. Egyet­len szóval sem nyilatkozott küldetéséről. Rövidesen továbbutazik a szovjetorosz fő­város felé. NEWYORKBÓL jelentik: Az Egyesült 'Államok haditengerészetügyi miniszté­riuma hivatalosan közölte, hogy Pearl Harbour óta a Karibi-tengeren összesen 655 szövetséges, illetve a szövetségesek szolgálatában álló hajót süllyesztettek el. Az elsüllyesztett hajók közül 263 az Egye­sült Államok lobogója alatt haladt. A JAPÁN tisztogató hadműveletek a lunghai vasútvonal mentén most széle­sebb körzetben folynak. Szombaton a ja­pán csapatok megtámadták a 92. csungkin- gi hadseregnek 2000 katonáját. Ezer kínai katona holtan maradt a csatatéren. Azon­kívül a japánok jelentékeny hadizsák­mányt ejtettek. * LEVÉLPAPÍROKAT minden szín­ben és minőségben kaphat az „Ellen­zék" könyvesboltban, Kolozsvár, Má- lyás-király-tér 9. Telefon 11—99. f! M.ÜN Z t It 19 4 1 májú« ti. APRÓHIRDETÉSEK ApróhiidcloseU riij*» szavanként 1 tiller, '•’■itaßabt.1 Mrdé*srl 14 fillér, a legkisebb htrdHS# dija ti/ szóig 70 tiller. Állast kelesek resztre biavaukcn' 4 filler, vaUanubi» sredthMil * fillei. A. legolcsóbb apróhirdetés allist keresők részére 40 fillér. Kezelési költség: Cím a kiadóban és jeligés hirdetcsek útin 20 filter. Kedvezménye» árak nagyobb1 kötéseknél. — A prob lnlelesek előre fizetendők. Vidékről bélyegekben is beküldhetők. VEGYES I I YTS/.l I I szemüveg lókkal a I lója er­dő 1 cl só utján. Megtaláló kéretik leadni juta­lom ellenében Szakács Erzsébet, S/échcnyi-tér 4., Jl. emelet. 0161 j A POLGÁRI iskola szeptemberi magán- vizsgáira előkészítő tanfolyamok kezdődnek. Jelentkezéseket elíogad délután 7— 8-ig. /á- polya-utca 16. 1. 1$. 01600 VENDÉGLŐI pályázatot Itirdet a Hus- ipa;.<sok o/dyeiségc. Pályázati teltételek meg­tekinthetők Kriza-u. 16. szám alatt. Gy. >34 Kl R! S/Tl NV uriasszony 6000 pengővel biztos megélhctcsii üzletbe betársulna. Cím a kiadóban. i * ci6io 25.oco pengővel társulnék, teljes garancia meliert gyorslebonyolitásu üzlethez. Telefon 35—59- i364 ÁLLÁSTKERES KÖZl.LELMEZÉSI tisztviselőnő állást ke­res vidék: jegyzőségen azonnali belépésre, T. Fndréné Mócsi Berta, Zöldkert-utca 2X. sz. 01614 GÉPELÉST, másolást, jegvz.etkészitést vál­lalok. Alsó középiskolás tanítványokat, vizs­gára való előkészítést vállalok. Cím a kiadó­ban. , , 13^7 ADÁSVÉTEL KANÁRI madár párjával eladó. Teljem fel­szereléssel. Cserei-ut 29. I3I3 KOMBINÁLT s/obaberencitzés, íróasz­tal, könyvszekrény, hatszemélyes kinyitható asztal, /.encszekrény, Kappel írógép diófurnf tos, ragyán szép, egyben, vagy darabonként is eladó. Kötő-u. 4, emelet. F. 341 MOTORKERÉKPÁR, üzemképes, 500 cm*, eladó. Bolgár-u. 5. 01583 ANGORAN YULAK, 18 drb., ketreccel együtt eladók. Ugyanitt egy stráfszekér is eladó. Téglás-utca 68. 01583 ANTIK asztal és ülőkád eladó. Dohány-ulca 7. szám. G. 121 TRIUMPH motorkerékpár 500-as és egy 2 tonnás ílashencug eladó, Gidófalvy 15. C1597 Jómenetelü korcsma jogfolytonos­sággal forgalmas helyen, más elfog­laltság miatt, átadó- Cim a kiadó­ban. 02430 VASESZTERGAPAD 1.5 n. csucstávol- sággal, prizmás, eredeti gyári szerelvény­nyel, príma állapotban eladó. Lőrincz, Honvéd-u. 54. Telefon 42—27. 01595 HASZNÁLT szőnyeget, képet veszünk és eladunk. ..Unikum“ művészi képkeretezés. Kossuth Lajos-utca 34. * P MAGAS ÁRÉRT veszek használt ruhákat. „Dorotheum“. Deák Ferenc-utca 32. F . KOMBINÁLT szoba, diófurniros eladó. — Asztalosmühely, Pap-utca 41. F 2—3 LÁMPÁS, no Woltra is átkapcsol­ható rádiót megvételre keresek. Cim a kiadó­ba. G 118 HAROMFIÓKOS kasztent megvételre ke­rekek. Címeket .,Kasztén“ jeligére kiadóba. G Részletfizetésre is kaphatók olaj­festmények, csendéletek, hangulatos tájképek ismert festőművészektől, blondelkeretteh Képkereskedés Mun- kácsy-u. 16. (állomásnál) ÍRÓGÉP, irodai, kitűnő állapotban, eladó. Kováts, Szentegyház-utca 3. F EBÉDLŐ perzsaszőnyeg, torontáli összekö­tő, gyapjupokróc, porszivógép eladó. Bocskai utca 3., emelet 8. 1366 SÜRGŐSEN eladó két szekrény, dupla scz- lon. Kazinczy-utca 63. Megtekinthető délután 4 órától1. 136t ELADÓ egy gyönyörű 8 négyzetméteres perzsaszőnyeg. Eotvös-utea 17.. emelet. oi6r r KONYHÁK nagy választékban olcsón el­adók. Theil, Munkácsy-utca 24., állomásnál. F MELY gyerm-e-kkocsi eladó. Mátyás király tér 14., földszint, ajtó 13. 01615 EGY diófurniros kétszemélyes modern rekamie és két fotel eladó. Holló-utca 10. sz. 01616 PHILIPS 750 V. R. 4 plusz 2 lámpás rá­dió eladó. Cim a kiadóban. oi6o<? ELADÓ szép diófa komplett háló, kombi­nált szekrénnyel. Postakcrt-utca 3. F l l.ADÓ egy komplett modern háló, pár­nák, paplanok, szőnyeg, nagy függöny és több minden. Deák 1 crenc-utca 23. szám. I. cine­let, ajtó 2. 1^63 GYÖNYÖRŰ kalkuttái valódi gvikcipő, 37-os fekete, uj, eladó. Ezenkívül Ickctc tisz­táséi ycmrulu, söőtkck szövetruha, dupla ba- lonkabát küz.épalakra és egy dupla férli ba- lonkabát eladó. Egyetem-utca 3. II. 5. 1365 ALKALMAZÁS KERESZTÉNY, tökéletes gép és gyorsiró­nőt azonnali belépésre keresünk. Városi Hus- árugyjr Bér üzent. Kiiza-utca 14. szám. 1339 GYAKORLOTT elárusitónőt azonnalra felveszünk. Cim a kiadóban. Gr. 120 FILMNYOMÓT és fémöntőt felveszünk. Jelentkezések igénybejelentéssel, eddigi mű­ködés megadásával Florenz mérleggyár Nagy­várad, Kapisztrán-tér 2. Gy. PÉNZTÁROS kisasszonyt keresünk. Dar­vas vendéglő, Radák-utca 2. 01599 FRANCIA munkásnőt, kézi és tanulólányt felvesz divatszalon. Cim a kiadóban. C1546 GEP1RÓNÖT gyakorlattal felvesz Szittya Rt., Horthy-ut 33, szám. F KERESÜNK Szövetkezetünk részére általános gaz­dasági tájékozottsággal bíró, jó ma­gyar gondolkodású és származású, szervezni tudó. kereskedelmi igazga­tót, továbbá gépészmérnököt és veze­tő titkárt. — Erdélyiek előnyben. — Részletes ajánlatok: ..Azonnali belé­pésre“ jeligére kiadóba.____________F_ KERESEK egy jómunkás borbélysegédet, állandó munkára. Steinhardt fodrász, Vesse- lényi-utca 9. szám. 1362 EGY jómunkas borbélysegédet azonnal fel­veszek. Felvinczv, Horthy-ut 5. 01612 INGATLAN — LAKÁS RAKTÁRNAK alkalmas. 2—3 részből álló helységet keresek belváiosban. Cim: Varga, Király-utca 21. 1352 KERESEK 1 vagy 2 teljesen különbé járatú bútorozott szobát. „Állandó lakó“ jeligére. 1358 2—3 szoba, komfortos, lehetőleg kertes la­kásért elcserélném 1 szoba, konyha komfortos belvárosi villalakásomat. Megkeresést „Pontos1 fizető“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. 1303 M( SZÁKI I ZEM tanteremnek megfelelő helyiséget keres, iroda és mellékhelyiségekkel együtt a belvárosban. Szász Károly, Árpid- ut 28. F Elcserélném ötszobás, fürdőszobás, cselédszobás, erkélyös belvárosi ko­lozsvári lakásomat önálló házban, nagyobb kertben lévő legalább négy­szobás, fürdőszobás lakással. Cim a kiadóban. BÚTOROZOTT szobát keres két jól fize­tő egyetemi hallgató azonnalra, lehetőleg kertes házban. Ajánlatokat Petcfi-utca it., portásnál. 13601 KISEBB házastelket vennék 5000 pengőig. Klastrom-utca 6. Övár. F SÜRGŐSEN ELADÓK: 52 lakásból álló nagy bérpalota. Nagyobb és kisebb bérházak. Családi házak, összkomfortos villák, gyárnak, vagy üzemnek alkalmas nagy házastelek a vá­ros bel- és külterületen. Kisebb házak, ház­helyek, gyümölcsösök. Latzinger ingatlanfor­galmi, Bartha Miklós-utca 5. I. emelet. Tele­fon 17—38. E 34 VILLALAKÁSBAN különbejáratu kis ud­vari szoba azonnal kiadó egy, esetleg két sze­mélv részére, üresen. Jósika-utca 24. 1368 ÚRINŐ lakótárnőt keresek elegáns fürdő­szobás lakáshoz. Érdeklődni V esselényi-utca 28. Mózes konfekció üzletben. F MÁJUS 18 Kedd SZÍNHÁZ h MOZI a RÁDIÓ A nap ke! 4 óra 20 perckor, nyugszik 19 óra 33 perckor. A hold kel 17 óra 47 perckor, nyugszik 3 óra 54 perckor. A protestáns naptár szerint Erik, a róm. kát. nap'ár szerint Venanc, az ujgörög naptár szerint Péter és :sai napja van. Emlékeztető 1799 május 18-án ha’t meg Caron de Beaumarchais, a hires francia drámaíró, aki kalandos éleiében egyik előkészítője voll a francia forradalomnak. Két főmüve: ,,A sevil­lai borbély'' és a „Figaro háza6ága" halha­tatlanná tefe nevét. 1804 május 18-án vette fel Bonaparte Na­poleon Franciaország örökös császárának, cí­mét. TÁRSADALMI ESEMÉNYEK Este 7 órakor: A Dah’ke-trio hangversenye a Mátyás Kiráiy Diákházban. Múzeumok Egyetemi Általános Növénytani Intézet (Far­kas-utca 1., Közp. Egyetem, I. udvar felől be­járat) múzeumai: A'földi muzeum. Erdélyi szoba, Tanszer- és Amerikai-Alaszkai muzeum, nyitva minden hónap első vasárnapján d. e. 1Ó—12 (díjmentesen). « MÚZEUMOK: Erdélyi Muzeum őskori, a ió_ mai, népvándorlási, iparművészeti és művészeti tárai. Renaissance kőemléktam Bástya-utca 2. Nyitva 9—!3 óráig. Állattani Muzeum: Mikó-utca 5. sz. Nyitva 9—12 óráig. Megtekintése bejelentendő az OMIH kirendeltségben. Botanikus Muzeum. A Botanikus-kertben, Maíális-utca 42. Nyitva: 8—13. 15—18 óráig. EGYETEMI KÖNYVTÁR. Nyitva hétközna­pokon délelőtt 8—1-ig és délután 3—8 óráig. A népkönyvtár nyitva (vasárnap is) délután 3—-9 óráig. A KOLOZSVÁRI NEMZETT SZÍN HÁZ HETI MŰSORA Május, 18-án, kedden íél 6 órakor: CARMEN. Napi bérlet B. 31. szám. Opera helyárak. Május 19-én, szerdán fél 7 órakor: MÁRIA FŐHADNAGY. Bérletszünet. Rendes hely­arak.. Május 20-án, csütörtökön délután fél 3 óra­F él évszázados külföldi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a legjobbat és viszonylag olcsón tudom nagvrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírű J. A. Henkels solingeni iker-jegyű zsebkések, ol­lók, borotvák, kertieszközök, valamint, önborCiVäli) pe ligák gyári lerakata. KUN MÁT IÁS FIÄ, Kossuth Lajos-utca 1. kor: MÁRIA FŐHADNAGY. Katona elő­adás. Jygveket a pénztár nem áru-?it. Május 20-án, csütörtökön fé’ 7 órakor: PÁRISI EXPRESS. Bérletszünet. Rendes helyárak Május 21-én, pénteken 6 órakor: HÁRY JÁ­NOS. ünnepi előadás Kodály Zoltán tisz­teletére és személyes közreműködésével. Bérietsziinet Opera helyárak. Május 22-én, szombaton fél 7 órakor: PÁRISI EXPRESS. Bérletszünet. Rendes helyárak. Május 23-án, vasámao dé’után fél 3 órakor I. COPPÉLIA. II* SEHEREZĂDE. Balett. Olcsó helyárak. Május 23-án, vasárnap fél 7 órakor: PÁRISI EXPRESS. Bérletszünet. Rendes helvárek. Május 24-én, hétfőn fél 7 órakor: MOSOLY ORSZÁGA. A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: dr. Máinási Géza or­vos, főtizedes. Jegveket a pénztár nem árusít, MOZIK MŰSORA ÁRPÁD: ÉLETRE ÍTÉLTEK. CORVIN: CSALÓDÁS. Előadások uj kezdé­si ideje: 3, 5, 7.10 és vasárnap délelőtt ii órakor. ERDÉLY: MIRE MEGVIRRAD. EGYETEM: EGY SZÍV KIADD. MÁTYÁS: GYÁVASÁG. RÁKÓCZI: KALÓZSZERELEM, KÁBIŐ SZERDA, MÁJUS 19, BUDAPEST I.: 5.40 Üzen az otthon. 6.40 Ébresztő, torna. 7 Hírek, közlemények, reggeli zene. 10 Hírek. 10.15 Zenekari müvek. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat, 11.15 Dul’ien Klára hegedül. 11.40 Májusi cseresznye. Fel­olvasás. 12 Harangfizó, fohász, Himnusz. 12.10 Országos Postászenekar. 12.40 Hírek. 13.-0 időjelzés, vízállásjelentés. 13.30 Honvéd ein k üzennek. 13 Szabó Quitter Géza tánczenekara játszik. 14.30 Hírek, műsorismertetés. 15 Hor­váth Dudás József cigányzenekara muzsikál. 15.30 Néphagyomány az isko'ában. Előadás. 15.50 A folyamerSfc iuvószenekara. 16.20 Hírek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Szórakoztató zene. 17.40 Emlékek Kosztolányiról. Csevegés. 18 Honvédmüsor. 18.50 Hirek. 19 A szőke Tisza mentén. 20.10 Zengő századok. 20.50 üdvözöl­jük Magyarország finn vendégeit. 21 Se szó, se beszéd — muzsika. Hanglemezek. 21.40 Hi­rek, lóversenyeredmények. 22.15 Schubert: V. szimfónia. 22.45 Séta operettországban. 23.45 Hirek. Hirdessen Erdély legelterjedtebb napilapjában, az Ellenzékben« A MARINAI (Beszterce-Na zód vm. np. Szereti alva) körjegyzőségben egy kist guő munkaerő nyer nlkalma/ást 165 pe ■"> j.»\.< d.ilrnaz is mellett, egyelőre folyó évi tlccenn.rr 31-íg. A romín nyelvet bíró és gépírásban jártas pál) á/ók saj.ítkc/tileg irt kérelme . t. küldjék a lenti körjegyzőség emcrc. Az. áll r. azonnal elfoglalható. I'

Next

/
Thumbnails
Contents