Ellenzék, 1943. március (64. évfolyam, 48-72. szám)

1943-03-09 / 55. szám

t LLLLNZÉK Sídéit? f'ávÁio-sa- is tnzícg. fetke&edisscl ühMpdtc a Uétfóidisz&crutatin a (foiUttytyös BolciciásoUat KOLOZSV A ti, március 9. (Az Ellenzék munkatársától.) A Gyöngyös bokréta *s- niét Kolozsváron szerepelt és ezzel a s~*‘ rtpuévt'l eddigi sikeren is felii.multa llét fön este az Országos Magyar bokréta t>:ö vétség u Magyar Művelődéi Hazahun az Erdélyi Lövészkcriilet rendezéséhen tartott nagyszabású Iwkrctás díszbemutatót a had- havonultuk h ózzál űrt ozóinak fel segély ez*“ sére. Tomboló okért váltott ki az ország minden részéből idescreylett Gyöngyös Bokrétások minden egyes csoportjának a szerep ésc. Kolozsvár útifűin élénkséget és kedve-, ni szint jelentett a Gyöngyös bokrétának tarka csoportjainak a felvonulása. A dol­gaik után rohanó emberek megállották egy pillanatra, hogy e‘gyönyörködjetitk a ma­gyar faj és a magyar népviselet szépségéi­ben. A Gyöngyös Bokrétások díszes ruhái, hangos énekei megragadták az emberek lei­két és felüdült a városi .szem a magyar fahi szépségeinek látásától. A dé után fo­lyamán a kolozsvári honvédek Számára rendezte}; előadást a Gyöngyös Bokrétások- bevezetésül Kemecsey Jenő vezérkari (ti- tzredes rendkívül érdekes előadást tartott u honvédé'mi kérdésekről. Hangsúlyozta, hogy cinnuk találgatása helyett, hogy mi­kor tesz vége a háborúnak, sokkal helye­sebb, ha a harctereket igyekszünk áttekin­teni és u valóságos helyzetet megismerni, hogy idehaza minden ember ennek megfe­lelően é jen, dolgozzék és készüljön fel a biztos győzelemre. Az előadó ismertette az oroszországi téli hadjárat történetét, uz afrikai és távolkeleti hadihelyzetet, majd igy fejezte be nagyhatású előadását; — A harc, mely a bo'sevizmus megsem­misítéséért folyik, újabb kemény feladat elé álht bennünket- A nagy győzelmeknek mindig nagy ára volt és a győzelmekhez mindig sok kétségbeesett helyzet után ju­tunk el. Ez a háború természete. A győ­zelemhez sok megpróbáltatáson keresztül c-ak a katona harcos akarata és a vezér harcos jelleme vezethet- Kincs nagyobb bűn a háborúban, mint a kishitűség, mert aki kishitű, az már el is veszett. Az ellen­séges propágandahirek nem változtatják meg az eseményeket, de kétkedést hinte­I nek, kishitűséget szülnek, ezért Leli elke- snedett harcot folytatni a suttogó propa­ganda ellen. A mi katonáink a nemzet megsemmisülése ellen vívják-a legszentebb harcot, joggal ellátják tehát, hogy áljuk a belső frontot. . é Este díszbemutató keretében megismétel­ték előadásukat a Gyöngyös Bokrétások a nagyközönség számúra i>. \ a r*gi Nyári Színkör hatalmas nézőtere ezúttal is zsúfo­lásig megtelt közönséggel, ame y szűnni j nem akaró tapssal és lelkesedéssel, meleg szerettei ünnepelte u magyar fő d minden tájáról idesereglett kitűnő népi táruosok és énekesek szíri pompás, festői csoportját. Kolozsvár thj. uz. kir. város közigazgatási bizottságának kisajátítási albizottsága. Szám: 14 ^ — r 9*| 3. k b. A MAGVAK-UTCA 49 -6i SA. 4920, 4921. 4922 HKSZ. INGÁI LA- NUK. KISAJÁTÍTÁSA. Kolozsvár thj. kir. város közönségének kérésre a m. kir. iparügyi miniszter ur 8305 -1943- XV. a. kisajátítási jogot engedélyezett az „Albina“ Takarék és Hitelintézet kolozsvári fiókjának Magyar-utca 49—6t. szám alatti, a kolozs/ár. 7973- S7- tjkvben A {-2 4 rtlsz., 4920, 4921, 9422 hisz. alatt felvett 2 kát. hold 1152 Q öl területű ingatlanaira. Kolozsvár thj. sz. kir. város közigazgatási bizottsága kisajátítási albizottságának küldöttsége az ügyben f. hó 24-én déli 12 ór akor fog a helyszínen eljár­ná. Értesítem az érdekelteket, hogy a kisajátí­tási terv és összeírás a városháza 35. számú szobájában megtekinthető. Felhívom az érde­kellek figyelnv't arra a körülményre, hogy a kisajátítási küldöttség a kisajátítási terv meg­állapítása felett akkor is érdemileg határoz, ha az érdekeltek közül senki sem jelenik mez. Kolozsvár, 1943 március 5. Kclcdy sk. pol­gármester, elnök b. APRÓHIRDETÉSEK Apróhiidetések dija Szávánkéul 7 fillér, vastagabb szedéssel 14 fillér, a legkisebb hirdetés dija fiz szcig 70 fillér. Állást keresők részére szavanként 4 fillér, vastagabb szedéssel 8 fillér. A legolcsóbb apróhirdetés állást keresők részére 40 fillér. Kezelési költség: Cim a kiadóban és jeligés hirdeltsek utáu 20 filler. Kedvezményes árak nagyobb1 kötéseknél. — Apróhirdetések előre fizetendők. Vldtkről bélyegekben is bekülübctők. 14 13 március 9. MEGBÍZHATÓ, komoly, megfelelő 1 ?'.<> játékokkal r. nddke/ő pcni**7.edőc í" ■ illan >b í in - i 1 : Lmkénéi, Kolozivai, Magyar uua Gy 33* jj-ÍRE, cn-tlcg azonnal is, főző mind m 1 kcrc ck. Via; T-,-un a 35., föMv/.mt. PÉZTAROS kisstxony felvételik. Mu/ .Viki é« ifj Múzsa hü.gylodrászat, Deák Fei'.-n'.- 6. szám. fhJ 1 ÜGYVÉDI irodai gyakorlattal reodeit-vő eipirónŐt .-zounaiia izék ( ni Dl 1 inő ügyvéd, Vör6sni-jrty*u!|ca 30. szám 6/8 ANGRO ruha üzem keresztény bemutató- kii, ibszonyt állandó .ilkalma'/asia b; ven/.. Mo- gyar, n.-fmet, román nye vismerette1. f.tdeiyi- ek előnyben. Havi '250 pengő és ingyen lakás. Személyes bemutatkozás tu yó hó 17 en I3n- dapi 8’, - ass-utca 1 ó. MACDA-SZALOis. 6-<í FÖLDMŰ VELfSBEN és állattenyésztésben te!|e*> jártassággal rendelkező. 4 középiskolát végzett aranyka aszoí kisgazdát keretünk gaz­dasági ellenőrzés teendőinek elvégzésére. Ko- lozsvármegyei Közjóié' i Szövetkezet, Kolozs­vár. Vármegyeháza Gy KERESEK sürgősen betegség miatt vendég­lő és kávéház <iiá ló vezetésére garanciák.— pes, rsalédos embert. Cim a kiadóban 0765 KERESEK olyan megbízható mindenes’ányt, aki hajlandó Pestre jönni azonnal. Minorita- utca 7. II. eine'et. 0754 ÜGYNÖK JUTALÉKRA megbízást kapha’ Ugyanott eladó finom hegedű, irógé-p, varró­gép. Cím: E lenzék könyvosztálvában. 625 HELYBELI nagy vendéglő keres pénztár he- z.e’é6ére oly ügyes asszonyt, vagy lányt aki ily minőségben már alkalmazva/ volt. Némi óva dékkai. Ugyanott WCPhez és takarításhoz as­szonyt felvesznek. Unió-u. 21. szám. 0759 VEGYES 10.000 PENGŐS MAGaNKÖI.CSÖNT keresek Nagykárolyban levő, jó! jövedelmező 100.000 pengő értékű tehermentes házam, el­ső helyen való bekebelezésre. Ajánlatokat „Jó kamat“ jeligére a2 Ellenzék könyvesboltjába kérek. F 222 FIGYELEM! Páll Bertalan villany- és viz- szcrelő, Deák Ferenc-utca 24. szám. Tclejon- ssáma megváltozott. 42—47. 0747 FERTŐTLENÍTŐ készülék, robbanás és en­gedélymentes gőzkazánnal, nagy teljesítőké­pességgel Markó mérnök szabadalma, Horthy Miklós-u5 10. F 359 ADÁSVÉTEL ELADÓ fehér zománcozott vaságy, rugós betéttel, roliós iratszekrény és egy női szürke kosztüm középtermetre. Tinódi-u. 14. VESZEK ÉS ELADOK mindenféle antik és használt bútorokat, képeket, szőnyegeket. 1 Kossuth Lajos utca 14. szám. Régiségkereske- j dés, Kanyaró Pál. E HASZNÁLT szőnyeget, képet veszünk és eladunk. „Unikum“ művészi képkeretezés, Kossuth Lajos-utca 34. F MAGAS ÁRÉRT veszek használt ruhákat. „Dorotheum“, Deák Ferenc-utca 32. F JÖKARBAN levő sport gyermekkocsi eladó. Rákóczi-ut 65. II. emelet. 635 JÚKARBAN 'evő divanytukaró sürgősen el­adó Dávid Ferenc-utca 12. F FÜ ZERUZLET áruval és berendezéssel el­adó. Cim a kiadóban. 0755 „MAUSER" rendszerű 8-as\ uj, íemétlőgo- lyós puska eladó. Érdek'ődni Borde Mózes- ulca 2. II. emelet, 23. ajtó. Telelőn 34—57. 0460 RÁDIÓ Orion 5 lámpás, 1943 tipusu szuper eladó. Wesselényi-utca 4. 1. 17. ajtó. Megté­red; h-fí 1 —3 és este 3—9-ig óü6 VENNÉK Singer varrógépet és jókarban le­vő női bicikli. Érdeklődni telefon: 42—64 532 ELADÓ uj, modem diólurniros kombinált szekrény és rekamie. Bethlen-utca 8 Asztalos- műhelyben. 6z7 KERESEK megvételre jóknrban levő külföl­di női bicikli. „Bicikli" je'igére a kiadóba 62c INGATLAN — LAKÁS ALKALMAZÁS TÖMEGFÖZÉSBEN jártas, megbízható szakácsnőt keres a Máramarosszigeti Ref. Gimnázium Diákotthona. Részletes felvilágo­sítás levélben. Gy 335 TEREGETŐ munkáslányokat felvesz Czink, Dézsma-utca j, 0749 MWHM MÁRCIUS I 9 1 ——„4 KEDD INHAZ OZI Rádió A nap kel 6 óra 26 perckor, nyugszik 17 óra 56 perckor. A hold kel 8 óra 13 perckor, nyugszik 21 óra 35 petekor. A protestáns és rom. kát. naptár szerint Franciska,, az ujgörög naptár szerint Szobaszi. 40 vt., az ógörög naptár szerint (február 24.) János f. m. napja van. Emlékeztető 1918 március 9-én halt meg Frank Wedekind német drámairó, a Haláltánc, Pandora szelen­céje, Tavasz ébredése és több nagysikerű da­rab szerzője. Társadalmi események D. u. 6 óra 15 perckor: felvinczi Takáts Zo’tán szabadegyetemi vetitftttképes előadása az uj klinika előadótermében (Mikó-utca 4.):' Művészet, ízlés és jóraodor a Távolkeleten. Szolgálatos gyógyszeiárak Szentháromság, Unió-utca 2. szám. Telefon: 20—78. Kere-zíelő Szent János, Deák Ferenc- utca 9, Telefon: 15—68. Minerva, Wesselényi Miklós.ufca 35. Telefon: 21—54. Magyar Ko­rona Wfdtai-nfca 3. Telefon: 27—92. MÚZEUMOK: Erdélyi Muzeum őskori, a ró­mai xiépvandorlási, iparművészeti és művészeti téraí. Renaissance kőemléktan. Bástya-utca 2. Nyi’va 9—13 óráig. A iataní Muzeum Mikó-utca 5. szám Nyitva 9—12 óráig. Megtekintése bejelentendő az OMÎH kirendeltségben. Botanikus Muzeum A Botanikus-kertben Majáiís-utcs 42. Nyitva: 8—13. 15—18 órái». nGíEfEMI KÖNYVTÁR. Nyitva hétközna­pokon délelőtt 8—8-ig és délután 3—8 órá:g. A népkönyvtár nyitva (vasárnap is) délután 3—8 óráig. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍN­HÁZ HETI MŰSORA Március 9, kedd 6 órakor: TURANDOT. Laczó István, a m. kir. Operaház tagjá­nak vendégfelléptével. Bérletszünet. — Operahelyárak. Március 10, szerda fél 7 órakor; AZ UTÓD. Mihályfi Béla fellépésével. Bérletszünet. Rendes helyárak. Március 11, csütörtök fél 7 órakor: AZ UTÓD. Mihályfi Béla fellépésével. Bér­letszünet. Rendes helyárak. Március 12, péntek fél 7 órakor: MÁRIA FŐHADNAGY. Bérletszünet. Rendes helyárak. Szombat délután fél 3 órakor; SZÖKTETÉS A SZERÁLYBÓL. Ifjúsági előadás.4 Je­gyeket a pénztár nem árusít. Március 13, szombat fél 7 órakor: AZ UTÓD. Mihályfi Béla fellépésével. Bérletszünet. Rendes helyárak. Március 14, vasárnap délután fél 3 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Olcsó hely- árak. Március 14, vasárnap fél 7 órakor: MÁRIA FŐHADNAGY. Bérletszünet. Rendes helyárak. Március 15, hétfős 6 órakor; DÍSZELŐ­ADÁS. I. Himnusz. If. Nemzeti Dal. Szávába Kamarás Gyula. III. ÜNNEPI BESZÉD. Elmondja dr. Sárv Béla orvos, főtizedes. IV. BÁNK BÁN. Opera. La­czó István, a m. kir. Operaház tagjának vendégfellépésévei. A Tizes Szervezet előadása. Jegyeket a pénztár nem áru­sít. MOZIK MŰSORAI ÁRPÁD: A magyar filmgyártás kiemelkedő eseménye. AZ UTOLSÓ DAL. Énekes, I zenés, szenzációkban bővelkedő sláger- ; film. Mindenkinek látni kell! Főszerep- j ben Sárdv János, Simor Erzsi, Jávor j PáL ' — CORVIN (volt Royal): BAJTÁRSAK. Tí­már József, Szilassy László, Simor Er­zsi, Juhász József, Fíarsányi Rezső. — EGYETEM: LIDÉRCFÉNY. Színes filmcso­da. Csak 16 éven felülieknek. ERDÉLY: A magyar filmgyártás legsikerül­tebb vigjátéka; MINDENKI MÁST SZERET. Főszerepben Szilágyi Szabó Eszter, Urav Tivadar, Déry Sári, Mak- lárv Zoltán. Előadások kezdete 3, 5, 7. MÁTYÁS; ALKALOM. Főszereplők: Kara- 1 dy Katalin, Szilassy, So inlay, Peches, Csortos és Bilicsi. A film előtt magyar és Ufa világhiradók. Előadások 3, j, 7 és vasárnap délelőtt 11 órakor. RÁKÓCZI: BEHAJTANI TILOS. Ragyogó magyar vígjáték. Fősz.; Latabár Kálmán, Bilicsi Tivadar, Vaszary Piri, Simor Er- I zsi, Makláry Zoltán RADIO SZERDA, MÁRCIUS 10. BUDAPEST L: 5 40 Üzen az otthon. 6.40 Ébresztő, torna, 7 Hírek, közlemények, reggeli zene. 10 Hírek. 40.15 Zenekari müvek. »1.10 Nemzetközi vizjelzőőzolgálat. 11.15 Schuszter Etelka gordonkázik. 11.40 Palásthy Marce'i elbeszélései. Felolvasás. 12 Harangszó, fohász. Himnusz. 12.10 A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. 12.40 Hírek. 13.20 Idő. jelzés, vízállásjelentés. 13.30 Honvédőink üzennek.. 14 Or'ay tánczenekar játszik. 14 30 hírek. 14.45 Műsorismertetés 15 Árfolyamhi- rek, piaci árak, élelmiszerárak. 15.15 Horváth Jancsi cigányzenekara muzsikál, 15.55 Flfer lejtett harive2'rek. Előadás 16 20 Hírek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 16 45 'dő- jelzés, hírek. 17 Rádiózenekar. 17 40 Esz+erhas István beszél Kispestrő* !8 Honvédmüsor 18 50 Hírek. 19 05 Magyar nóták 19 55 A ma­gyar irodalom regénye; A városi lélek. Felol­vasás. 20 15 Waldbairer-vonósnégyes 21 Illés Endre szinészportréja. 21 20 Zarah Leanr der és Jean Sablon lemezei. 21 40 Hírek 22 10 Esti muzsika. 23 10 Tánczene. 23.45 Hírek. ÖNMŰKÖDŐ IKONOK, EZÜST IKONOK egy-, két-, nétjvsadatl Iroa® betéttel, oagy választékban a2 ^El­lenzék“ könyvesboltban, Kolozsváré Mátyás király-tár 9, kaphatók. ELADÓ Honvéd ut 159. szám alatt kér ingatlan, jövedelmez havj 250 pengőt. 603 ELADÓ a Györgyfalvhu'.i villanegyedben 2 szoba, konyha, fürdőszoba és 2x1 szoba, kony­hád családi ház 50.000 pengőért. Villanegyed­ben 3x1 £/.oba, konyha, fürdőszoba és egy szoba, kamra 48.000 P. 2 s2oba, konyha és 4x1 szoba 60 000 pengőért. A Rákóczi-uti vil­lanegyedben 2 szoba, komfort 32.000 pengő. Újonnan épült bérház a Főtér mel'ett üzlel- helyis.'gekkel és komfortos lakásokkal. 225 ez?r pengőért Több bérház és családi ház vé­telével é6 eladásával megbízva: Török ingat- lanforga mi irodája. Kornis-utca 1. BÚTOROZOTT szoba, esetleg teljes penzió­val, fürdŐ6zobahasenálattal, törvényszék kö- ze’ében kiadó. Cim a kiadóban 634 ELCSERÉLNÉM központban levő 1 szoba, komfortos modem lakásomat 2 szobás, vagy 1 szobás lakásra, villanegyedben. Cim a kiadó­ban 637 CSALÁDI HÁZAT keresek megvételre - — Csaba vezér-utca 5. 01014 ELCSERÉLNÉM 2 szobás, komfortos, napos lakásomat 3 szobás, komfortos, napos lakással. Cim a kiadóban 630 ELADÓ 2x2 szoba, konyha, külön 2x1 szoba 35.000 pengőért. 2 6Zoba, konyha azonnal át­vehető. Í6tok iroda, Deák Ferenc-utca 11. F RENDES házaspár keres tiszta bútorozott szobát, fürdőszobahasználattal a Főtér köze­lében „Rendes" jeligére. 07S1 VILLANEGYEDBEN nem árja tisztviselőnő lakást, teljes ellátással keres. Érdeklődni Zá- polya-ut 16., ajtó 11 . 0753 KERESEK egyszobás, konyhás bútorozott, vagy üres lakást, esetleg konyhahasználattal. Keresek rekamiet megvételre. Franké’ Imre, Hor!hy-ut 35. 1. 8. 0751 TISZTVISELŐNŐ üres szobát keres belvá­rosban, esetleg cserél 1 szoba, konyhás lakást, Részletes ajánlatokat „Tiszta" jeligére kérek. 0706 ÁLLÁSTKERES GYÜMÖLCSFAGONDOZÁST vállal okleve­les szakember. Cim Segesváry cégnél, Kossuth Lajos-utca 7., Telefon 12—41. 349 BUDAPESTI boraagykereskedői tüsztvise'5, adminisztrációban és az üzletvitelben teljesen jártas, elhelyezkedne Kolozsváron. B. Gy. Budapest, VII., Garay-utca 15b. Baba és já- tékárugyár. 0764 MOST FOGADJON HÁZITANITÖT! Tanít­ványt (magántanulót’ is) vál’aiok. „Évvégére eredmény" jeligére ajánlatokat a kiadóba ké­rem. 0763 ÓVADÉKKAL rendelkező urinő délután» el­foglaltságot vállalna. „Szerényigényü" jeiigére a kiadóba kár. 0753 OKTATÁS MAGYAR, németnyelvű efemistákat. po’gá- ristákat tanítok német órákat adok. Füszenlz- ’et, Deák F.-utca 24. szám. 631 KoipQ «2 £:4t4seksf, vi2eüát$ isere&deasésekeí tervez és készt: SIPOS Iámos Mussoün’-ut 112. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents