Ellenzék, 1943. március (64. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-30 / 71. szám
) ELLENZÉK A déltunéziai védőövezet mélységében a tengelycsapatok szilárdan ellenállnák BERLIN, március 30. (MTI—PNB rA \ ódérólopa.ram;snoks;i^ jeliMitóse- ,nelv kiegószitostuil közli: Északuli i- kfibau a legutóbbi htuvok során úgy látszott, hogy át menet.i helyi válsá- g:ok fenyegetnOk, de az ellenség nt- karoló es áttérési kísérleteinek sikeres elhárítása után a német és az olasz kötelékek most szilárdan kezükben tartják a helyzetet. Az első 14mászpontvonah 1 ak március ‘JS-an történi tkiüritése u’lán jelenleg a Jn-eok a dél tunéziai védő övezet mélységében folynak. Az cmbeibon és hadianyagban sokszor túlerővel íáuuuio ellenség eddigi szenihetania- ,fásai során, valamint páneélosköte- íékeinek az első támaszpont vonal ;jobhsz;irnya elleni előretörése álkal- »íuával mar eddig is rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett. így a légiliudierö egyik légvédelmi hadosztályának egysegei a legutolsó. két nap alatt l i ellenséges páncélost és azzal uz es/.akalrikai hadszíntéren eddig több mint ezer ellenséges páncélost pusztítottak el. Kzzel az eredménnyel kapcsolatban megjegyzem >, hogy ez a siker rendkívüli említésre méltó. Míg a keleti harctéren ugyanis milliók hurcolnak, Ht esuk tízezrek küzdenek. Mig a keleti hadszíntéren hadseregek végeznek had* műveleteket, itt néhány hadosztály óvja ki a döntést. ZÜRICH, március 30. (Bud- Tml.) A tunéziai harcokról jelentik. Eszak'Alrika- ból, hogy a brit 8 hadsereg rendkívüli erőfeszítéseket fejt ki rl-Hamma irányában. A harcok hevessége, auiemiyihen még lehetséges, fokozódik.. Ezen a vidéken Montgomery csapatai négy nap óta a legclkese- redettebb erőfeszítést lejok ki. A 4- nap estéjén â brit légierő valamennyi rendelkezésre álló harci repülőgépét és bombázóját az itt lévő állások ellen vetették harcba. Olyan hew repiilőakció folyt le, ami* .‘yenre eddig az. afrikai bari*/, in téren még nem volt példa- Főitek ellenére semmiféle eredményt nem jelenlétiek. Súlyos veszteségeket szenvednek a támadó angolok SEREIN, március 30. (MTI Inlerinf.) | Észak-Tunéziában a tengo'-ycsapatok állá- j pait yasárnap az angolok egész nap támadták Dzsebel Abiot és a tengerpart között széles arcvonalon. Az 1. angol hadsereg gyalogsági és páncélos Oroi heves tiiz.ei.-égi , lökészités után előretörtek a zuarai s/a ( kasz. ellen, ahol az elhárító tégy verek hi- ; zében aztán véres fejje,! visszavonultak- A . délutáni órákban azután a nemet olasz j védő ál'ások at ezeu a vidéken hátrább kel- j lett helyezni, mert az a veszély fenyegetett, | liogv egyik-másik angol eröcSoport Dzse- hcl Abiot térségből oldalukba kerül. Egy német kötelék, amelyet az augolok át akartak karo n! és megadásra szólítani fel, elszántan atverekidle magát ^ tengely uj vé- dőál- ás,, g és több foglyon kisül magával hozott két angol gyalogsági lüvegct is- Az áttekinthetetlen terepen rendkívül kemény és mindkét félre nagv veszteségekkel járó harcok fo.ytyk. Március 29-én a hajnali órákban az egé.sz. szakaszon megint felélénkültek a harci cse'ekinéuytk. Eredményükről azonban még semmit sem lebet mondani. A Medjesz el Rabnál levő arevonalka* nyarulatban összegyülekezett angol a akula tokát vasámap Szintén támadásra indították észak-keleti és keleti irányban- A német ütegek jóleélzott hatásos tüze azonban olyan eredményesen szétverte ezeket a készenlétbe helyezett csapatukat, hogy a t< r- vc/ett támadás egyáltalán nem tudott k1* fejlődni. A keleti hadszíntér helyzete (BERLIN, március 30- (MTI—Interinf.) ! Az egész keleti harctéren a terep egyre nagyobb mérvű felázása a nagyobb harci £seleekm,éuv beszüuttésére kény szeritetfc az elk-nfeleket. Vasárnap az egész -szakaszon csaknem teljes hareuyugvás vo-lt. Mig a do- neei vonalon és az oceli szakaszon vállalkozásainkkal megjavítottuk áfásainkat, az északi szakaszon Sztaraja Rusezánál. a Ea- doga-tótól délre és Leningrad térségében a bolsevisták többször ezrednyi erővel, valamint sok páncélos és csatarepülőgép támogatásával újból támadtak. \ akim-iinyi támadását visszavertük és súlyos veszteségeket okoztunk a szovjet csapatoknak. A kubani hídfő vidékén gyengébb bolsevista előretörés visszaverése során kitüntették magukat szövetséges gyalogsági kü- té’ékek, amelyek elszánt ellenállásukkal nagy veszteségeket okoztak a támadóknak. .Sok fog yon kiviil nagy hadiZsákmányra is szert tettek, főleg önműködő fegyverekre. A miuszi a re vonalion német gránátosok támadásaikkal, amelyeket roliamlövegek hatékonyan támogattak, megjavították állásaikat és megszüntették az esetleges oldalról jövő fenyegetést. Az ore-'j szakaszon a holsevikiek megkísérelték. hogy átkaroló támadássá- elvágjanak egy előretolt német támaszpontot, de elszánt ellentámadásunk messze kiindulási állásukig verte visgZ^ őket. Zsevszktől északkeletre gépesített kötelékek je entőfiün megrövidítették az arcvonalat azáltal, hogy rohammal elfoglaltak egv bolseviklektől szívósan védelmezett helységet. A bos'evisták e fontos támaszpont -visz- szaszerzésére el entámadást indítottak. A mintegy ewednyi erő támadását heves tüzérségi előkészület előzte meg és páncélosok, valamint esataropü őgépek támogatták- Szovjet lövészek páncélosok védelmié nélkül újabb előretörést kísérelitek meg, arniv a nemet állások elő terében vérbe- fulladr. \ középső szakaszon fl holse listái: ifije- sm ke szűnt ették támadásaikat a német csapatok által újonnan elfoglalt állások ellen. Az északi szakaszon Sztaraja RuSszánál a szovjet Csapatok nagy tüzérségi támogatással és néhány páncélos harcbavetésével több lövészezreddel újra megindították támadásukat, amelyet részben még előkészítő á apotá^an szétvertünk <*> öt páncélos szétlövése után mindenütt véresen vissza- utasitottunk. Leuiugrád térségében ellentámadásban visszavertük a szovjet csapatok több előretörését. A bolsevisták közül igen 6okau német egyenruha* viselt« k- Ezen a szakaszon a Szovjet 18 repülőgépet vesztett, két német repülőgép nem tért vissza. Laningrádtól délkeletre megsemmisítették az elreteszelt szovjet erőket BERLIN, március yo. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Leningráutól délkeletre a bolsevistáknak a legutóbbi elhárító harcok során március 19-én egyhelyott ^került a német állásokba behatolmok és a sürii erdőségek védelme alatt egy több kilométer mély zsákszerű arcvonalkiszögellést a'kötniük. Az ellentámadásra induló német gránátosok, páncélosok, ütegek és repülőgépek támogatásával a bolsevista crőcsoportot mögöttes összeköttetésétől elvágták és megsemmisítették. A hé- napig tartó makacs erdei harcokban a bolsevisták kereken 2000 halottat, többszáz foglyot, 83 páncélost, 21 löveget és páncéltörő ágyút, 149 gránátvetőt és géppuskát és sok más gyalogsági légy vert vesztettek. A Dnyesztev és a Donee között a németek 1350 helységet foglaltak vissza BERLIN, március 30- (MTI.) A Német Távirati Iroda értesülése szénát a nemet c sapatok a Donee és a Dnyepei közti sikeres harcokban 1330 helységet foglaltak vissza, köztük 40 nagyobb begyet. illetve várost. Az Eden-beszéd amerikai visszhangja ZÜRICH, március jo. (Búd. Tud.) Washington politikai köreiben, a Neue Züricher Zeitung közlése szerint kijelentették, hogy Eden beszéde az Egyesült-Államokbeii látogatásának tetőpontját jelenti és a brit külügyminiszter nemcsak személyi sikert ért el, hanem útja politikailag is gyümölcsöző volt. Rámutat a lap arra, hogy Edent az amerikai sajtó és rádió általában igen kedvezően fogadta. A lapok megjegyzéseikben kijelent k, hogy Eden látogatása előrehaladást mutat azokban az előkészületekben, hogy a Szovjetnek, Kinának és a többi szövetséges nemzetnek további támogatást nyújtsanak. A Herald Tribune megjegyzi, hogy Eden beszéde sokban hozzájárult az angol álláspont tisztázásához. Csungkingi jelentés szerint Eden beszédét ottani politikai körökben kedvezően fogadták. Angolszász terrortámadás Rouen ellen BERLIN, március 30. (M IT.) A Német iávirati iroda, értesülése szerint angol és északamerikai repülőknek Ronen városa ellen intézett támadása a francia lakosság köréből az eddigi megállapítások szerint több mint 100 halálos áldozatot követeli. A r óbbanóbotmbák zöme a Bonén peremén lévő településekre eset:.. íu sok lakóház beomlott. Az eltakarítási munkálatok meg folyamatban vannak. ina mérőin« 2 9. lapirottik, hogy »Z ellenlégei felvonul«! hrlyéq uagytxkiuu kiégett vagy még ífr/> jármű van. Ezzel a harccal egyik fonton .-vuka'váhun feltartóztattuk a/, l* • n mozdulatul. dyors hareiic'pülöjóp'k li la támadásokul intéztek mein tko/.b-n k * VO < lk |»ség‘ S páucéloaok 1'■) gépjaa iiiuo / lopok ellen- Német vadászgépek légihal- tokban le ötlek 2 repülőgépet* OLASZ VESZTESÉOLISTA A TÁBORNOKOKRÓL RÓMA, március 30. (MTI ) Hivatalos jelentén kö/T a mostani hahómban elesel' illet* t e tünt tábornokok és tMigcn'í^yok névjegyzékét. Eszerint elesett 1-t tábornok, két leu^criiagy é& két rcpüiőtaboi <iok Eltűnt két táboruok és egy icpülötúhornokJAPÁN-AMERIKAI TENGERILÉGI HARC TOKIÓ, •március 30. (MTI.) A Német l'ávi/rati Iroda közli: A Damei- iroda jelenti: A japiln légihaderö j um rciiiis 27-én az At suta-szigetek tői (Aleut’i-sziget csoport) nyugatra ellenséges hajóhadat eszlek. Miután két ellenséges páncélos és egy rorn- j hold találatot kapott, az ellensége»* kötelék elmenekült. L'j-Gninea egyik öblében és a Kanton-szigeteken a japán tengerészek légierői elsüllyesztettek egy rombolót, két szál lit óhajéi és egy őrhajót. Az üldözés során 10 ellenséges repülőgépet lőttek le a japánok, ugyanakkor 3 japán re- : pülögép nem tért vissza. A japán • erők március 10 és 27 kozott négy ellenséges tengeralattjárót süllyesztettek el. -■ lähiMkarntt OLASZ—NANKING-KINAI EGYEZMÉNY NANKING, március 30. (MTI.) A Stefani-iroda jelenti: Chou Minyi, a kiîiai nemzeti kormány külügyminisztere és Taliani olasz nagykövet j egyezményt irt alá, amelynek ért el• niélien a pekingi követségi negyed közigazgatási jogkörét visszaszármaztatják a kínai nemzeti kormánynak. Moltke nagykövet temetése BOROSZLÓ, március 30. (MTI— DNtí.) A Madridban elhunyt Moltke német, nagykövet boroszlói temetésén megjelent az állam, a párt és a védeni képviáekíküldöttsége. Délután fél 4 órakor érkezett a Führer képviseletében Rib ben trop német birodalmi külügyminiszter, akinek jelenlétében Beethoven gyászindulójának hangjaival kezdődött a szertartás. A birodalmi külügyminiszter méltatta a tragikus körülmények között elhunyt nagykövet ragyogó pályafutását, különösen varsói tevékenységét emelte ki, ahol mint követ, vagy mint nagykövet 1931—1939 között működött. Ezután Maliikénak 1939- től 1942-ig a külügyi hivatalban kifejtett tevékenységéről emlékezett meg, amellyel kiválóan közreműködött abban, hogy Németország ellenségeinek háborús mesterkedéseit feltárja a világ előtt. Amikor a spanyolországi diplomáciai képviselet uj betöltése került szóba, habozás nélkül teljesítette a Führer óhaját, hogy nagykövetként Madridba utazzon. Rövid ideig tartó ottani működése alatt sikerült, nagymértékben megnyernie a spanyol államférfiak és az irányadó politikai körök bizalmát és sikerült hozzájárulnia a Spanyol- ország és Németország közötti baráti és bajtársi kapcsolatok kimélyi- t éséhez. A Luftwaffe evőteljesen támogatja Rommel Karcát BERLIN, március 30. Mint a Német Távirati Iroda értesül, az északtuniszi arc- vonalon a német légihaderő március 28- án a nap folyamán, valamint a március 29-re virradó éjjel az angol élcsoportok elleni szüntelen támadásokká-1 támogatta a kemény elhárító harcokban álló német és olasz hadseregkötelékeket. Zuhanóbombá- •zó repülőgépek nappali támadásokat iuteztek lőszer és anyagraktárak ellen és nagy rombolásokat okoztak. Délután Ju 88- mintájú gépekből álló kötelékek hevesen támadtak összezsúfolódott ellenséges oszlopokat. Mielőtt az ellenségnek sikerült volna jármüoSzi’opait szétszórni, a bombasorozatok már a jármüvek és a legénység között robbantak. A hatás pusztító volt. Német nappali felderitö repülőgépek megálVILLÁMHIRDETÉS PÉNZTÁRI és irodai teendőkben jártas, ga- ranciaképes női munkaerőt keresek, azonnal belépésre. Ajánlatot ..Konfekciós" jeligére c könyvosztályba. » TÖLT ÖT OLL AK minden árban, minőségben, nagy választékban az „Ellenzékí* könyvesboltban. ELLENZÉK politika) napilap Felelős szerkeeztS: ZATHURECZKY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR A Minerva Irodalmi és Nyomdai Mííintézet Rt. nyomása. Fei«dÖ« vezető MAJOR JÓZSEF. Fokozódik a harcok hevessége Tunéziában