Ellenzék, 1943. március (64. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-29 / 70. szám
19 4 3 március 2 9. ELLENZÉK 7 _ SPORT n NUC hatalmas küzdelem után 3:2 (1:1) arányban győzött a KEC ellen Hátszegliy (HTVK) és Palóez (MAC) a KAC országos tőr- @s karavivó versenyének győztesei V kapu elé kerül, Karács IV- felugorva Vécsey hálójába fejeli a kolozsváriak vezető gólját. 1:2. Néma csend' Togadja a lelátón a KAC pompás góljait és a piros-fehér csatárok Tolnai majd Váczi révén több támadást vezetnek, de a NAC védelme mindent rombol. A 22. percben Váczi labdájával Tár* i noki kiugrik, Vécsey elébe fut, kitűnő alkalma van gólszerzésre, de öt lépésről mellé lő- Óriási heüyzet volt! A 25. percben a közönség biztatása mellett a NAC újra felülkerekedik. Inc?e II- beadása kavarodást idéz elő Plank kapuja előtt, a labda Szegedihez kerül, aki azt a lábak között a bánóba vég a- 2:2. Fogcsikorgató küzde'em folyik must a győztes gólért, mely a NAC-nak hozza rrieg a szerencsét, A 23- percben Tóth III. elhúz a védelem melleit és verhetetlen góllal szerzi meg csapatának újra a vezetést. 3:2A KAC a harmadik gól után sem adta fel a harcot. Váczi és Bonyhádi helyet cserélnek. A kolozsváriak középfedezete a csatársorban is számos veszélyes támadást vezet, de Vécsey kit(inőeu védve kapuját, minden lövést ártalmatlanná tesz és igy a NAC győzelmével fejeződik be az „Erdélyi Hangadó". A második félidőben 'mindvégig nyílt volt a küzdelem és ha a KAC-mtk csak egy kis szerencséje vari, úgy könnyen megszerezhette volna legalább az egyik pontot. A NAC csapatából Bodola emelkedett ki, aki a mezőny legjobb embere volt, mel- j lette a közvetlen védelem fejtett ki nagy j munkát. A KAC egy ütéséből Plank mind- I végig kitünően védte kapuját, a Szaniszló j II—Vass hátvédpár is jó? állta hcelyét. A ! fedezet-sor legjobbja Bonyhádi volt, aki | ezúttal is nagy teljesítményt nyújtott. A < csatársor azonban különösen az első félidő- j ben igen gyengén játszott. Ha a piros-felié- j rek csatársora úgy küzdött volna az el'ső félidőben is. mint a másodikban, gvöztesen tért volna vissza a KAC Nagyváradról. I magyar snort gyászolja von Pcáammor ind Osten birodalmi sportvezért Misaíigyi Ottó dr. tanügyi főtanácsos, az Országos Sport Központ vezetője, a következő felhívást intézte von Tschanmier und Osten német birodalmi sportvezér halála alkalmából a sportszövtefség elnökségeihez. A birodalmi sportvezér ha ála a magyar sportélet szempontjából nemcsak a baráti német nemzet egyik kimagasló egyéniségének eltávozását jelenti, hanem a magvar sport egyik legőszintébb és legjobb barátjának elvesztését is. Sportéletünk gyászának és őszinte együttérzésének mutassunk külső formában is kifejezést és a folyó évi április 4-én, vasárnap rendezendő valamennyi sportverslemyen (versenyeken, mérkőzéseken) tartson a magyar sport egvper- ees gyászszünetet. A temetés napján, március 30-áu, kedden pedig eresszük félárbóc- ra a sporttelepeken, a klubházákra, slb. kitűzött nemzeti, vagy egyesületi lobogókat. Hítszeghy (HTVK) is Palócz (MAC) a KRC országos tőr- és kard riyáversenyénex győztesei KOLOZSVÁR. A Nemzeti Bajnokság 20. fordulójában a szombat és vasárnap lezajlott sportesemények részletei a következők: NAC—KAC 3:2 (1:1) NAGYVÁRAD. (Kiküldött munkatársunk telefon jelentése.) Vasárnap délután 4000 főnyi közönség e.'őtt játszották le Nagyváradon a NAC—KAC bajnoki mérkőzést, mely a nagyváradiak 3:2-ős győzelmét hozta megAz „Erdélyi rangadó“ mindvégig igen izgalmas küzdőmet hozott. A kolozsvári csapat csak az első félóra után melegedett bele a játékba és szünet után, mikor a vezetést megszerezte, rá néhány percre njiaibb alkalma lett vo'na a harmadik gól megszerzésére is, de nem volt szerencséje11-esbóY jut vezetéshez a NAC Pontban 4 órakor a budapesti Vass Antal sípjelére- a következő összeállításban fut ki a két csapat a pályára; NAC: Vécsey — Kovács //., Ónódy — Szegedi, Percnyi, Deményi — Iricze II, Barna, Sárvári, Bodolá, Tóth III. KAC: PUmk — Szaniszló II., Vass — Pád, Bonyhádi, Csákány — Tárnoki, Kovács IV., Váczi, Szántai Tolnai. Fergeteges NAC támadásokkal indul a játék és már az első percekben Bodola révén többször veszélyeztetett a NAC- A 8- percben Bodola hatalmas bombalövését Plank remekül védi. 10- percben újra Bodola vezet veszélyes támadást, de három lépésről mellé lő. Közben a KAC Bonyhádi révén veszélyeztetett, de a nagyváradiak védelme a helyén van. A 14■ percben szerzi meg á NAC ä vezetést. Tóth III. beadása után kavarodás támad a KAC kapuja előtt. Az egyik védő kezére pattan a labda- A játékvezető habozás nélkül 11-est it ék amiből Perényi megszerzi a NAC első gólját. 1:0. A 16. percben Ineze Il-nek, majd a 20- percben Bodolának van újabb helyzete, de Bonyhádi, majd Szaniszló II. ment előlük. A 28-ik percben a- KAC Tárnoki révén veszé'yézteti a zöld-fehérek kapuját, de a belsők sorra elszalasztják a legjobb helyzeteket. A 30- percben Bodola kiugrik, biztos gólnak látszó lövését Plank nagy bravúrral védi. Feljavul a KAC A 33- percben Tolnai, majd Váczi vau kitűnő lövő helyzetben, de Vécsey a helyén van. A 38. percben egyenlít a KAC- Szegedi a tizenhatoson belül kézzel érinti a labdát. Vass Antal a tizenegyes pontra mutat. Bonyhádi áll á lövésnek, mely Vécsey kapujának jobb sarkába vágódik. 1:1. Az egyenlítő gól után a KAC csatársora percekig tárnád. A 42. percben Ónodi az utolsó pillanatban men a kiugró Szántai elől. ' Kovács IV. góljával vezetéshez jut a KAC Szünet után gyilkos erejű küzdelem alakul ki a két csapat között. Hol egyik, hol másik kapu van veszélyben. A kolozsvári piros-fehérek percekig nyomasztó fölénybe kerülnek, de nincs szerencséjük a gól lövésre. A 10- percben íncze II. egyedül tör előre a feUmzódó KAC védelme mellett, de lövése mellé kerül. A 15- percben Váczi- nak van alkalma gólszerzésre, de közelről a kapus kezébe lőA 16. percben a KAC megszerzi a vezetést. Csákány partbedobása után a labda Mindenki számára búfelejt« Nádor 1942-43. évi sláger albuma Mutatóban egy néhány sláger a tartalomból: A rózsám de csinos. Bolíviában. Hamvadó cigarettavég. Van-e szerelmesebb vallomás. Váriak. Hiába mondod, stb. stb. 10 Operette, 10 filmdal, 5 táncdal, 19 magyar nóta. A remek kiállítású album ára csak 9 pengő. Kapható az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre utánvéttel is azonnal megküldjük. A KKASE kedden este tartja rendkívüli közgyűlését KOLOZSVÁR. A KKASE péntek estére hirdetett alapszabály-módosító rendkívüli köz gyűlése közbejött akadályok mia.tt elrnaracb és azt március hó 30-án kedden este. 6 órakor tartják meg a Baross Szövetség Deák Ferenc utca 4. sz. alatti emeleti helyiségében. A KKASE vezetősége kéri az összes tagok pontos megjelenését. KEAC — K. MÁV 9:2 (1:2) KOLOZSVÁR Vasárnap délelőtt az egyetemi stadionban játszották le az őszről elmaradt KEAC—K. MÁV II. mérkőzést, melyet az egyetemi csapat szünet után mutatott kitűnő játékával nagy gólaránnyal nyert meg. Góllöyők: Kürthy 3, Szabó 3, Jeszenszky 2, Kovács Pál i, illetve Bálint 2. Gábor hibátlanul vezette a mérkőzést. KMTIi—KKASE 2:1 (t:i). A városi sporttelep kispályáján vasárnap délelőtt barátságos mérkőzést játszott a két csapat, ímelvből a munkáscsapat került ki győztesként. Gól- lövők; Boga és Szász, illetve Bíró. Mit hallgassunk meg a héten ? Az e heti igen gazdag és fölötte változatos rádióműsorban egész csomó szám tarthat joggal igényt a tájékozódó közönség legnagyobb érdeklődésére. HÉYi ÓN egy előadás ismerteti az olasz filmgyártás óriástelepét, az. úgynevezett „filmvárost". Volly István néprajzi kutató népi gyermekjátékokról ad elő, hanglemezekkel. KEDDEN az egyre inkább hóditó, nagy mag/ar drámának, az Ember tragédiájának svájci dia- dalutjáról hallunk. Dohnányi Ernú ugyanakkor Pataky Kálmán közreműködésével Mozart—Schubert-estet vezényel. Kassai leadónk a magyar hadifogolyligáról sugároz szét egy előadást. SZERDÁN Siegfried Schultze zongorázik a magyar—német r :i- vészcsere keretében. A parasztság és polgárság kérdéséről beszél Dessevffy Gyula. PÉNTEKEN az „Élő irók -— uj gondola tok“ sorozatában a székely népi itokról hangzik el egy előadás, amely tárgya miatt általános érdeklődésre tarthat számot. Kassa francia dalokat ad hanglemezekről. SZOMBATON az „Ahol gyermek voitarp“ sorozatban gróf Banffy Miklós készei Ka- lozsmegyéről. Budapest II-rői finn zongora- müveket hallunk. Élőadás hangzik ex Deák Ferenc reformkori szerepéről. Kassa megemlékezik gróf Teleki Pálról. VASÁRNAP a berlini rádió zenemiisorából haliunk. Egv előadás- tájékoztatást nyújt az olasz filmekről. Nemzetiségi vonalon a magyarországi ni- met népcsoport pénteki rendes rádiószolgálatán- kivül Kassáról előadások hangzanak el szlovák és ruszin nyelven, szjovák és ruszin népzenét közvetítenek. A szeiuistváni gondolat és a nemzetiségek címmel 'ártandó elődás is ezern a téren szolgál. tAZ IPOK A TANONCKÉRDÉS MEGOLDÁSÁÉRT- A tanonchiány megoldása érdekében az IPOK legutóbbi n'ésén 8 pontban sorolta tel azokat a javaslatokat, amelyek a tanonchiány megszüntetésére alkalmasak. A javaslat a következő: 1. Állítsák össze az ország tanoncmtirikaerö statisztikáját abból a> célból, hogy megá- lapíthassák, mennyi az iparosutánpóilás szempontjából nélkülözhetetlen évi tauone- szükséglet. Az ipari utánpótlás zavartalan biztosítása érdekében egyes, különösen tanoncszegény iparágak köteleztessenek a szükséges tan ondó tszám alkalmazására. 2- Azokban a városokban. ahol az önálló iparosok létszáma az 500-at meghaladja, ta- noncotthonokat kell felállítani. Az otthonok fenntartási költségeiről felerészben a város, felerészben az állam gondoskodjék3. A tanoncoktatás ügyét a kultuszminisztériumból helyezzék át az iparügyi minis?' tóriumba. 4. összhangba kel! hozni a ta- noncok műhely-, iskola- és leveuteoktatá' sát. 5- Körzeti szakirányú tanonciskolákat kell felállítani. 6. Szükség van szakirányú mühe-'yterv kidolgozására és ennek alapján a tauonc szakmai előmenetelének ellenőrzésére- 7. Rendezni kell a tanoncok keresetét. 8. Minden évben országos tanonc- versenyt és kiállítást rendezzenek, amely nemcsak a dicséretes munkát kiállító ta- noncnak, hanem mestereiknek is kitüntetést hozFigyelem! Csak az Ellenzék hirdetései eredményesek. KOLOZSVÁR. Szombaton és vasárnap \ nagy érdek'ődés és előkelő közönség jelen- ; létében folyt le a KAC országos 1- és II osztályú tőr és kardvivó Mátyás király , emlékversenye. A versenyen az előkelőségek sorában megjelent Vincze András ny. al- j tábornagy, a Magyar Vívó Szövetség ügy- ; vezető elnöke is. A tőrverseny küzdelmeit szombaton dél- ' után bonyolították le, melvet Hátszegüly i HTVK nyert meg veretlenül. A verseny | megkezdése előtt lián Elek ezredes, a Ma- j gyár Yivó Szövetség IX. kerületének elnöke j üdvözölte a megjelenteket, majd utána egy j perces gyászszünet volt a hirtelen elhunyt német birodalmi sportvezér emlékére. A KAC országos tőrversenyének 10 indulója volt- A küzdelmeket körmérkőzések formájában bonyolították le, melynek eredményei a következők: 1 Hátszegüly HTVK 9 győzelemmel. 2- i Bedő HTVK 8 gy. 3 Palóez MAC 6 gy., j (8 kapott találattal). 4 Berzsenyi dr. MÄC 6 gy., (9 kap- tál.) 5 Gőzsi dr. HTVK 6 gy-, (11 kap. tál.) 6 Makugai FTC 4 gy. 7 Szentkirályi KAC 3 gy. 8 Gurádi KAC 2 gy- 9 Mónus KEAC 1 gy- 10 Benke KEAC 0 győzelem. Á kardverseny küzdelmeit vasárnap reg- geü 9 órakor kezdték meg, mely a késő esti órákban fejeződött be. A kard versenyben résztyett 12 induló ugyancsak körmérkőzések formájában küzdött meg egymással, amiből holtverseny után Palóez MAC került ki győztesként, aki Németh HTVK ellen 5:2 arányban győzött az első helyért való küzdelemben. A kardverseny eredménye a következő: 1 Palóez MAC 8 gy. 2 Németh HTVK 8 gy- 3 Kárpáthy BBTE 7 gy., (9 kap. tál!.) 4 Durst dr. BBTE 7 gy., (í7 kap. tál.) 5 Csiszár HTVK 7 gy., (25 kap. tál.) 6 Jakab MAC 7 gy-, (26 kap. tál.) 7 Kökössv KAC. 8 Mánus KEAC 6 gy., (13 kap- tál.) 9 Gábor KAC 4 gy. 10 Guráh KAC 3 gy. 11 Barabás NSE 2 gy. 12 Fröhlich dr- KEAC 1/győzelem. A kétnapos verseny mindvégig kitűnő rendezésben folyt le, ami Laczkovich Ernő százados és Szabó László sportoktató érdeme. A marosvásárhelyi MÁV 2:0-ra győzött a Bástya ellen KOLOZSVÁR. A városi sporttelepen vasárnap délután játszották le a Marosvásárhelyi MÁV—Bástya NB 11. mérkőzést, mely meglepetésszerűen a marosvásárhelyi vasutascsapat 2:0 (1:0) arányú győzelmével végz.ő- . dött. A két csapat 500 néző előtt, Sipos István vezetése mellett, a következő összeállításban állt ki; M. MÁV: Székely — Pethő, Tamás — Majer, Saff, Auer — Ferenczi, Stroja, Be- reczky, Takács, Balogh. Bastya; Bereczky — Wild, Kapusi — Farkas, Szőcs, Balogh — Megyeri, Kádár, Bulik, Kalló, Both. A két csapat találkozója mindvégig igen érdekes küzdelmet hozott. Az első félidőben a kolozsvári csapat, mig szünet után az M. MAV volt nagyobb fölényben, mely jobban ki is tudta használni a helyzeteket. A vendégcsapat már a 12. percben vezetéshez jut, mikor is Balog beadását Stroja hatalmas lövessél küldi a bal felső sarokba. ; :e. A varatlan goi után a Bastya nagy fölénybe kerül. A íj. percben Megyerinek van alkalma egyenlítem, de Székely pompásan védi kapuját. A 18. percben Bulik a kifutó kapus mellett mellé lő. Majd rá 5 percre Megyeri lövése csattan a kapufán. Szünet után a marosvásárhelyi csapat van többet támadásban. A 35. percben Balogh beadását Bereczky kiejti, amit a résen lévő Ferenczi közelről a hálóba fejel. A Bástyának a mérkőzés utolsó perceiben alkalma van szépíteni az eredményen, de csatársorának nincs szerencséje a Székely által kitünően védett M. MÁV kapu** *>Llen. A vendégcsapatból Saff, Székely és Stroja emelkedett ki, mig a Bástya csapatából csak a közvetlen védelem és Szőcs nyújtott elfő- * gadható teljesítményt. Sipos a mérkőzést jól vezette le. Az NB i. vasárnapi fordulójának eredményei Kispest—Szeged 9:1 (4:1), Budapesten. Szolnokon a Törekvés—Szolnoki MÁV i;o (o;o). Újvidék—DiMÁVAG 1:0 (0:0), Diósgyőrött. Újpest—Vasas y.i (1:1). Csepelen a WMFC—Elektromos j;2 (2:1). Gamma—Salgótarján 2:2 (2:0). Budapest ten volt a mérkőzés. Ferencváros—Flaladás /./. NB I. táblázata 2. Nagyvárad 20 13 2 5 37:29 28 3. Ferencváros 20 11 4 5 62:36 26 4. Gamma 20 9 7 4 48:32 2; 5. Szolnok 20 10 4 6 53:31 24 6. SalBTC 20 884 51:46 24 7. Vasas 20 10 3 7 39:34 23 8. Újpest 20 8 3 9 50.53 19 9. Újvidék 20 6 6 S 33.42 iS 10. DiMÁVAG 20 6 5 9 36.51 17 11. Kispest 20 6 4 10 43:41 16 12. Haladás 20 6 4 10 40:57 is 13. Törekvés 20 5 5 10 27:51 15 14. Elektromos 20 6 2 12 38:4c 14 15. Kolozsvár 20 5 3 12 37:54 13 16. Szeged 20 5 2 13 33.77 12 KAC—Korvin ifjúsági 6:i (4:0). A KAC ifik remekül játszva, könnyen győztek. Góllövők: Nagy István 4, Kovács Vilmos és Tamási, illetve Bérczy.