Ellenzék, 1943. március (64. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-24 / 67. szám
fejuijCriZEK 1943 mirelui 2 I 4 HÍMEK N A.GY SIKERT ARATOTT NAGYVÁRADON A KOLOZSVÁRI OPERATÁRSULAT NAGYVÁRAD, március 24. A kolozsvári Nemzeti Színház opera- és balett társul.' • különvonattal megérkezett Nagyváradra: összesen 180 ember, két vagon disz lettel es teljes- műszaki 1 elszereléssel. Az. utazást csak úgy lehetett megoldani, hogy a MÁV vezérigazgatósága küíönvonatot l'ocs.ítoti rendelkezésre. Már kedden kot a reggel megkezdődtek a próbák Vitéz Tibor rendezésével, Kaj- nay Sándor műszaki felügyeletével es irányításával. Kedden este .1 társulat baleoeg\úttest* mutatta be a Scherezade és .1 Coppelta című táncmüveket hatalmas sikerrel. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a jegy eket mar ■a pénztár megnyitásakor elkapkodták. A szerda esti 1 Lire János előadására már szinten elkelt minden jegy. vak hadirokkantok a finn TELEFONKÖZPONTOKBAN. Helsinkiből jelentik: Finnországban az elműtl hó- napban tanfolyam kezdődött a vak hadi- rokkantak többoldali foglalkoztatására- A tapasztalatok szerint a vakokat igen jól tudják majd alkalmazni a nagyobb hivatalok és vállalatok telefonközpontjaiban. EGY HÓNAPI FOGHÁZ — GONDATLANSÁGBÓL OKOZOTT TESTISLRTÉS- ERT. Seress Gyula vasúti mii hely munka ve/ eü> gondatlanságból okozott súlyos tesiisértcs vétsége miatt került a törvényszék elé. Mull év juiius i-én a vádlót felügyelete aiatt a MÁV műhelyben egy kazánt szereltek a munkások. Közben a kazánról egy hatalmas csavar leesett és összezúzta Varga János műhelymunka jobbkezének mutatóujjat, me.'yet amputálni kellett. A törvényszék oebizonyi- tottnak vette Stress Gyula bűnösségét, ezért i hónapi elzárásra Ítélték, de az itciec végre- najtását próbaidőre felfüggesztette a törvényszék. ERNSZT LAJOS FIÁNAK ÖNGYILKOSSÁGA. Budapestről jelentik; Ernst Endre, néhai Ernszt Lajosnak a nevéről elnevezett muzeum egykori tulajdonosának fia, hétfőn budapesti lakásán felakasztotta magát. Hir szerint anyagi gondjai miatt vált meg életétől. rendes bíróság m KERÍT A GYILKOS CSI) MADARAS1 LEGENV Röviden jplenlMttuk, hogy Aims Jonö Csik- niadara-i 23 legény niércuis 15-én os.'izr'zólalkozott Szőrs László b-Vionkoni társává1. A zóváltást tottiegesnég követte, iTielvnek során Abos ogyeden késszurással megölte Szócsőt. A «ükssrndui ügyészség távirati utón jt-Latette az Cselei az iguz- ságügyniiuiszb rnek, akitől ma érkezett meg a válasz, hogy Abc»s Jenőt rendes bíróság | elé kell állítani. TÉGLA ÉS CSERÉPGYÁRAK KIUTALÁS NÉLKÜL. NEM ADHATJÁK EL ÁRUIKAT. A Kolozsvárt Kereskedelmi H Iparkamara körlevélben íigyelnie/tetie a körzetebe tartozó tégla és cserépgyáriulajdonO- sokat. hogy téglát és cserepet kiutalás nélkül senkinek sem szabad kiadni, mert ha kiutalás nélkül adnak el cserép, vagy tégladarabot, büntetendő cselekményt követnek cl. Leventék lelkigyakorlata A kolozsvári iskolánkivüli leventék a hus- vét előtti lelkigyakorlatokat április hó 1 -tói 4-ig végzik el. . . A városi leventeparancsnokság felhívja a szülők, gyámok és munkaadók figyelmét arra, i hogy a lelkigyakorlaton való megjelenés min- í den levente részére kötelező és aki a leventéket a csendes óráktól visszatartja, szigorú büntetésben részesül. Lelkigyakorlatok sorrendje: Romai katolikusoknál április 1. és 2-án 19 órakor, p-án 17 óra 30 perekor, ,,-én (vasárnap) 8 Órákor. Református, evangélikus cs unitáriusoknál: ápr. i., 2. és 3-án 19 órakor, 4-én o órakor. Minden levente az utasításokat csapatparancsnokától kapja meg. A március 29-től április 3-m (bezárólag) . terjedő héten egyéb levente-foglalkozás nincsen. 1 HflRmincßDiK főszereplője ÜJ SZÉNBÁNYÁT FEDEZTEK FEL BULGÁRIÁBAN. Zágrábból jelentik: A Donau Zeitung gazdasági rovata jelenti, hogy a bulgáriai Lomb környékén véshett kutatások során rendkívül kiadós köszm- réteget találtak. A beesések szerint a felfedezett kőszénmennyiseg Északnyugat- Bidgária egcsz szénszükségletét teljesen fedezi. TÖLTÖTOI LAK minden árban, minőségben. nagy választékban az „Ellenzék'* könyvesboltban. orsjegyet Dr. vitéz Biró Mfltyók k'rály tér 1—5. föárusitónál vegyen. Molnár Bálint árdrágító hentest honvédelmi biinctelekménvekért is elítélte a törvényszék KOLOZSVÁR, március 21. Molnár Bű hnt ko.o/svári beült s, akit néhány hétté' »•/.előtt a kolozsvári u/soraI>iróság ,.leheti-" vágásért éi' árdrágításért fegyházbüntetésre ítélt, megelőző biiiK'V'k kiuény' vcl Lapcso- latban bonvéd'elnii bünteti miatt került a törvényszék hármas büntetőbirája elé. Molnár Bálint, aki az elmu t év tavaszán több Ildiit 100 drb- sértést vásárolt zugk«- reskedelem utján é.s uzsoraáron hozta a feldolgozott hentesárut 'forgalomba, a levágott sertések bőrét nem Szolgáltatta be a 1 bőrgyiijtő központhoz. A vádlott azt hozta fel mentségére, hogy a bőrökéi 11 m merte lreszolgá tatni, mert fé-t, hogy a hatóság tudomást szerez árdrágítás» üzvlmeiről, s ez1 rt a disznókat bőröstől feldolgozta hentesárunak. A törvényszék Szíttá András dr. tanácselnök elnök lécével ülésező hárma tana sa Mo.iiár Bálintot bonv é-de.mi bűm-Heh tnéiivéért jogerősen 2 hónapi elzárásra i lél le. I'oii" József nagy a bc .1 tímár ugyancsak honvédelmi bűncselekmény’ miatt került a hármastanács elé- A vádlott múlt év foiya- riián bárány- éti kér kőbőröket vakalt e: cser'/érir<- engedély nélkül és a bőröket f»-.- dolgo/ta- 200 pengő pén/büriteté re Ítélték, amelyet lHia jlhatatlanság esetén 20 napi fogházra változtatnak átIJrcan Sándor Bereki-ut 12. sz- alatt lakó ti már 10 drb- nyers juhbőrt és 1 drb sertésbőrt vásárolt feldo gozâ^ra- Azzal védekezett, bog\ a bőrökből saját részére akart bundát készíteni. A hármastanács 10 napi elzárásra és 1 évi jogvesztésre Ítélte a vádlottat. Az ítélet jogerős. JÓTÉKONYCÉLU MŰSOROS FÁNK- | dílutánt rendez a kolozsvári NMK. A Nemzeti Munkakö/pont Kolozsvári Szervezete hadbavonult tagjai családjának segélyezésére 1943 március 28-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel a Bőripari Szakosztály helyiségeiben (Apor-utca 7.) tánccal egybekötött jótékonycélu műsoros fánk-délutánt rendez, melyre bajtársi szeretettel meghív mindenkit a rendezőség. A műsoron közreműködnek; Farkas Klára szavalattal, Túrós Erzsiké magyar táncokkal, falton lenó énekszámokkal, Baloch testvérek táncszámok- kal és a MÁV összhang Rezik Károly ze- j neigazgató vezetésével. Beléptidij 1 pengő, 1 katonajegy 60 fillér. ITTinden idők legszebb filmje, a legújabb magyar sorsprobiéma m 1 A windsori hercegné volt férjét lakásán súlyos sebtől vérezve találták ALGE Cl RAS, március 24. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A g’ibraltári hivatalos lap Santa Móni- t caból (California) jelenti, hogy a jelenj égi- wihdsoi'i hercegné volt urát, j Winfield 'Spéncert lakásán súlyos j sebtől vérezve találták. Spencer 14 i nappal ezelőtt vált el legutolsó feleségétől. A titkos rendőrségnek még éjéiig nem sikerült megállapítania, honnan ered Spencer sebesülése, akit eszméletlen állapotban szállítottak a klinikára. a TÖMEGSZERENCSÉTLENSÉG DÉL- ÍRORSZÁGBAN. Géniéből je'entk; Mint Londonból jelentik, "Waterford déhrországi városban a fogház tűzfala összeom-ott § a kötömeg több alacsonyabb lakóházra Zúdult. Kilenc ember meghalt, 17 pedig megsebesült- A m'ntégt megnehezítette az a körülmény hogy a szerencsétlenség éjszaka történt. * HALÁLOZÁS. Drága jó édesanyánk, ózv. Both György né sz. Donién y Borbála, hosszas szenvedés után Szegeden elhunyt. Földi maradványát a kolozsvári, köztemető kápolnájából folyó hó 23-én délelőtt ii órakor helyezzük örök nyugalomra. Both testvérek. CJ2I BEFEJEZŐDÖTT A DUNAI HAJÓZÁS KÉRDÉSÉNEK MEGBESZÉLÉSE- Bécshő1 jelenti az MTI: Az. elmúlt héten Németország, Olaszország és Magyarország, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovákia képviselői megbeszélést rendeztek a dunai hajózásról és az ezzel összefüggő kérdésekről. A megbeszélések a német lapok jelentése szerint a baráti együttműködés Székemében folyt le. a Darmot dolgozik. Nem zavarja az álmot és mégis estétől reggetre biztosan hat. Fájdalom nélkül haji, kónnyfe és teljes ürülést idéz elő. Kellemes», enyhe ««-»anK. é* jó hashajtó,,* *•»■ k « DR. MEZEY MIHÁLY ELŐADÁSA A MAGYAR MUNKÁSLÉLEKRöl. A Városi- Népművelési Bizottság befejezte a dohánygyárban „Háborús élet iskolája'* néven ind; tott előadássorozatát. A befejező előadáson a dohánygyár előadótermét zsúfolásig töltöttek a gyái nunkasai, a tisztviselői kar és az igazgatóság A Magyar Hi--zekegy elmond ása után Tóth Gábci népmüvclcjügyi titkár köszönetét mondott a munkásság nevében a gy kr vezetőségének, majd Mezey Mihály dr. tanügyi tanácsos tartott előadást „A magyar munkáslelek“. cimmeL Mezeyr Mihály dr.. nieiv értelmű elcaaása után a városi népművelési tit- kár mondott köszönetét az előaaa .sorozat előadóinak és a hallgaLÓságnait. majd az egyik munl ásasszony összes műnk i.areai ne vében a/t a kérést intézte a Népin vcicsi Bizottság- iioz, hogy időnkint ismételjék meg az előadásokat. amelyek alkalmasak ma hogy a leik; kapcsolatokat kiépítsék és fenntrtsák a munkásság és a vezetőség között. LETARTÓZTATTÁK A TOLVAJ SZABÓSEGÉDET. Csíkszeredából jelentik: A Csíkszeredái rendőrség elfogta Héjjá Kálmán szentkatolnai illetőségű szabósegédét, akit majdnem az egész ország rendőrsége köröz. Héjjá Kálmán még a romár, megszállás alatt sodródott a bűn útjára és azóta számtalan bűncselekményt; lopást, betörést követett el. A Csíkszeredái ügyészség a legalaposabb vizsgálatot indította a megrögzött bűnöző biin.- isjstromának összeállítására, mert nagy a valószínűsége annak, hogy Héjjá Kálmán olyan bűncselekményeket is elkövetett, amelyek a statáriális Ítélkezést teszik vele szemben szükségessé. ■GVEDLK1 KIHÁG iS. HA V/.LAK! PÉNZÉRT AD ITALT A HÁZI HU HÁTSÁGON. A budapesti rendőri büntetőbíróság jogosulatlan iparűzés címén ítélt el valaieit, mert a lakásán megjelent vendégek részere pénzért adott szeszesitalt. Fclebbezés folytan a hiiságási tanács mtgváltoztatta az illetet é> .’ vádlottat a kihágás vádja aló! felmentette. Ar érdekes indokolás szerint bar tény. hogy a vádlott a lakásán fogadott vendégeknek adott italén pénzt fogadott el, ez nem minősibeiő jogosulatlan iparűzésnek, hanem jövedéki kihágásnak, miután a fennálló szabályok szerint italméréshez nem ipar jogosítvány, hanem a pénzügyi hatóságok által kiállított italmérési engedély szükséges. * Pk. 22560—1943. sz~ ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Csiky József javára 880 pengő tőke és járulékai erejéig a kolozsvári kir. járásbíróság 1942. -évi 6647. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1943. évi február hó -24-én lefoglalt Jgj6 pengő becs- értékű ingóságukra az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán és üzletében Kolozsvárt, Kalandos-utca 68. házszám c- folytatólag Kolozsvárt, Horthy Miklós-ut 97. szám alatt leendő megtartására HATÁRIDŐÜL 1943. évi március hó 27-én délután 4 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat modern ebédlő és konyhaberendezés, kerékpár és hentesüzletberendezcs, mérlegekkel s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs- áron alul is el fogom adni. Kolozsvár, 1943. évi március hó 12-én. Felszegi Ödön m. kir. bír. végrehajtó. Soó Magyarbarát cikkek a bolgár sajtóban SZÓFIA, március 24■ (MTI.) A szombati és a imsárnapi bolgár sajtóban ismét több magyarbarát megnyilatkozás szerepel. A Szlovo márt- 20-i számában Bójád?siev György cikket ir március 15. alkalmából. Főként a leventcjjanépséggé* és a kormányzó szózatával foglalkozik. 4 Dnesz március 20-i számában fényképpel ellátott cikket ir Kodályról Spasov zeneakadémiai tanár, aki a bolgár történelmi lexikonban a magyar részt szerkesztette. A Rjecs hétfői száma ugyancsak arcképpel díszített cikket közöl Jókairól annak az eseménynek századik évfordulóión, hogy a- Akadémián ehö- izben nyert dijat. BŐRNOTESZEK, BŐRTÁRCÁK minden szinhen és minőségben az „Ellenzék** könyvesboltban kapha* tők- Kolozsvár, Mátyás király-tér S. az „äRPdS“ filmszínházban holnaptól! Spellman is részivett Hinsley bíboros temetés an LISSZABON, március 24. (MTI ) Mint Londonból jelentik, a március 21-én elhunyt Hi ns ley westminsteri bíboros, ér^ek holttestét Londonba szállították a székesegyházba, ahol felravatalozták. Spel'man newyorki érsek is résztvett a szertartáson. A temetés kedden vö t. KÁRTALANÍTJÁK AZ ELREKVI- RÁLT ERDÉLYI LOVAK GAZDÁIT. A megszállás alatt a sorozatos lórekvirálások következtében az erdélyi gazdák komo.y károkat Szenvedlek. Báró Bánfjy Döme. földművelésügyi miniszter most az erdélyi gazdák kártalanítására 500 ez r pengőt bocsátott rendelkezésre. A földművelés- ügyi kormány az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet bízta meg a kártalanítások lebonyolításával. Hivatalos előírások szerint egy ga Ja legfeljebb 1 ló után kaj'- hat kártalanítási dijat és az összeg nem haladhatja meg a 3—400 pengőt. Alibit igazoltak a ISO szer pengős nagyváradi betörés gyanúsítottjai NAGYVÁRAD, március 24. A nagyvú- , radi 150000 pengős rablás nyomozása egyelőre holtpontra jutott. M nt ismeretes, az egyik budapesti bárban néhány nappal ezelőtt két gyanús fiatalembert tartóztattak le, akiket a nagyváradi betörend gyinusi- j tottak. A fiatalembereket a velük mulató táncosnők jelentették fel, mert Budapestről való elutazásuk előtt említették, hogy Nagyváradra utaznak és ott sok pénzt szereznek. Visszaérkezésük után valósággal j szórták a pénzt. Ez feltűnt a táncosnőknek, de az js csábította őket, hegy özv. Stern Józsefné, a károsult, 15000 pengő jutalmat tűzött ki a nyomravezetőknek. Fokozta a gyanút, hogy a károsult az egyik fiatalemberben a budapesti szembesítés során felismerni vélte az egyik ah’.e- tektivet. A fiatalemberek váltig tagadlak és hangoztatták, hogv üzleti ügyben jártak Nagyváradon a románok által épitett bunkerek vasanyagának megvétele céljából. Ezt később be i- bezonyitották, úgyszintén azt. is, hogy a kérdéses időpontban két uri- •ktnnyal moziban voltak. A gyanúsítottakat — az alabi bizonyítása után — szabadon bocsátották és ezek kedden el is hagyták Váradot. A nyomozás természetesen tovább folyik az igazi tettesek kéz-rek er Résére-