Ellenzék, 1943. február (64. évfolyam, 25-47. szám)
1943-02-03 / 28. szám
ELI.ENZf.K _ 6 1043 február 5. Imm A kolozsvári rendőrség személyzete a hadbavonulTAK HOZZÁTARTOZÓIÉRT AO/.O/M IK. február «">. ( kolozsvári rcndörkapitn-iy sag tisztikara. örszdnélyzc K . valamint a segédhivatalok beosztottjai es titkaimozoitni együttesni 4 lő pengő 20 fűiért odornxJiy óztak a hadbavonulták hozza:artozómok felscgé!yex<'sére. A hegy üti összeget a rendökupitánysúg mór el is juttatta rendeltetési helyére. Felhivás az V. Légoltalmi Körzet utcaparancsnokaihoz Felhívom mindazokat a Lógó uteaparunesno- kokat, akik még a hozzájuk tartozó házcsoportok nyilvántartó '.apját nem szolgáltatták be, hogy folyó hó 7-én, vasárnap délelőtt 9 órától 19 óráig a Légoltalmi Liga Szcntegyház- utca 25, sz, (f. emelet 4 ) alatti irodája1),! behozni szíveskedjenek. Beck, ny. áll. vezérőrnagy, a L. L. kolozsvári csoport elnöke. Rádiójelzések a viiágürből ? .1 Carrie re della Sera olasz világlap genfi tudósítójának jelentése szerint néhány hét óta különös rádiójeleket fognál: fel különböző rövidhullámú állomásokon. Legelőször a pozsonyi rádió vezetője leit figyelmes ezekre a különös, mtyma- g\arázhatatlan jelzésekre, amelyek semmi féle légköri zavaroknak nem voltak tulajdoníthatók■ megismétlődésül: annyira szabályos időközökben történt. A legcsodálatosabb és gondolkozóba ejt óbb a dologban az, hogy amint később nyilvánosságra került, pontosan abban az időben ezeket a rádiójeleket egy hires német rádió technikus, Gerusbach tanár is észlelte, amelyek szerinte is csak a világűrön keresztül érkezhettek földünk légkörébe. Sternberg szerint — így hívják ă pozsonyi rádió tudós vezetőjét — á jelek a I ega csillag irányából érkeztek, mig a Gernsbach tanár a Tejut környékére gondolja az „égi leadóállomástf‘. A két tudós természetesen nem állítja őzt, hogy valóban olyan rádió jelzésekről lenne szó, amelyeket a földi értelemben vett „értelmes“ lények bocsátottak volna ki a világűrbe, kimondottan az-zal a célzattal, hogy velünk az érintkezést felvegyék, csak azt tartják határozott ténynek, hogy e rádió elektromos oszcillációk a világűrből érkeznek és pedig 14.6 méteres hullámhosszon. Ezek az oszcillációk négy napon keresztül voltak félreismerhetetlenül megfigyelhetők, ugyanabban az időpontban és teljesen azonos jelekből állottak. A fél fogott hullámok ugyanazokat a jellegzetességekrt műt at lak, mint a földi rádióhullámai:. E szenzációs megfigyelések terme szelesen lázba hoztuk az egész tudományos i'i- hiyot. Kupjiers, berlini egyetemi tanár azt sürgeti, hogy egy pár nagyteljesítményű rádióállomás kísérelje meg fel Artet ml ni ezekre a jelekre, hátha erre fel megismétlődnél:. ErdeJies, ide vonatkozó) fejtegetéseiben még ázt is ajánlja, hogy a földi állomásai: a közönséges Maisé ábécé jeleit sugározzuk ki- Ez. el esetleg elér In tjiilc azt, hagy idővel, ha az összeköttetés tény leg hire jönne, valamilyen egységes nyelvezet alakulna ki, amely alkalmassá válna bizonyos alapfogalmuknak a If I cgdéit lakói közt történő megértésére és gondolatok közlésére. Apróhirdetések dija szavanként 7 fillér, vastagabb szedéssel 14 fillér, a legkisebb hirdetés dija tiz szóig 70 fillér. Állást keresők részére szavanként 4 fillér, vastagabb szedéssel 8 fillér. A legolcsóbb apróhirdetés állást keresők részére 40 fillér. Kezelési költség; Cím a kiadóban és jeligés hirdetések után 20 fillér. Kedvezményes árak nagyobb kötéseknél. — Apróhirdetések előre fizetendők. Vidékről bélyegekben beküldhetők. VEGYES FELKÉRLM a kereskedőket, hegy a Vü- rüsmartv-uuj 28. szám alatti lakásomról kézi táskámmal együtt ellopott alanti nevekre szóló cukor, kenyér, liszt, zsir és ellátási lapokra élelmiszert ne szolgáltassanak ki, hanem tartsák vissza; özv. Bethlen Béláne, üz.v. Székely Ödönné, Nagy Gizella, Nagy, Oiga, Bethlen Éva, Szabó Izabella, valamint özv. Soós Istvánné (bejárónő) kenyér és lisztjegye, lakik Orbán Balázs-utca 49. 3352 ÉDFAGYÖTT vi/ve/etekét f.iibontás nélkül villanykészülékkel kiolvassza Maksay. — Horthy Miklós-ut 6. Telefon 37—80. F TŰZIFA és dcszkanagykereskedéshez pénzestársat keresek. Ajánlatokat „Tűzifa“ jeligére kérem a kiadóhivatalba. 305 PÉKSÉGHEZ sürgősen pénzestársat keresek ír00—1500 pengőig. Cim Mussolini-ut 3Η37. szám, ajtó 12. 327 ELVESZETT szerdán egy aranylánc, kereszttel, kedves emlék. Majális, Főtér, V'esse- lényi-uti vonalon. Megtalálója jutalomban részesül. Hafner bőrkereskedés, Wesselényi Miklós-utca 24. 03S3 ELVESZETT folyó hó 3-án a Marianumtóí az Unió-utcáig egy fekete félbőr kesztyű. Becsületes megtalálót kérem a Kemény Gábor- utca 3. szám, II. emelet j., leadni. 0355 ADÁSVÉTEL ELADÓ keveset használt motorkerékpár, oldalkocsival. Ára 4000 pengő, modern, kombinált ebédlő, kárpitozott székekkel, rekamié, antik bútorok és különböző bútorok. Dóiba, Petőfi-utca 36., ajtó 6. F ZONGORÁT, rövidet, kereszthurosat, vagy pianinót keresek. Magas árat fizetek. Ajánlatokat Juno illatszertárba Kovácsnak, Jó- kai-utca j. cimre kérek. 0425 KÖSZÉNSALAK ingyen kapható. Unió gőzmosó, Munkácsy-utca 32. F LLADÓ olajkőris masszív háló, Zápolya- otca $5., ajtó 2. 31; FIGYELEM! Mielőtt bútort vte&rotaa vt|ţ rendene, tekintse meg Ízléses bútoraimat. Kombinált szekrények, asztalok, fotellck, rö- kamiék,, jómiműségü szövettel, konyhák. Vállalok hálót, ebéd őt, stílbútort, antik bútor alakítását, javítását, fényezését a legjobb kivitelben. Ujváry Károly müaszta’os, lakberendező butorraktára, Horthy MikJó6-ut 29. Műhely Musßolini-ut 6. F. 1 szx i tso-as fiié, vagy horgolt asztalterítőt megvételre keresek. Cim; Bcthlen-utca 19., II. emelet 9. 319 ÍRÓGÉP, jókarban, eladó. Kovács könyvüzlet, Szentegyház-utca 3. F joo SÜRGŐSEN eladó szépkivitelü söberlágy, diófurnéros kombinált szekrény, kétszemélyes rekamie, körasztalok, székek, egy lakkcsiszolt konyhaberendezés. Török István mii- aszralosnál, Teleki Pál-utca 3. szám. Óvárban. FORGALMAS helyen, négy utcakereszteződés sarkás jómenetelü fűszer és csemegeüzlet azonnal eladó más elfoglaltság miatt. Cime „Havi 800—900 pengő biztos haszon“ jeligére a kiadóban megtudható. Gr KELETI és hazai perzsaszőnyegeket legmagasabb napi árban vásárol budapesti kereskedő. Címeket New-York szálló portásához kérem. 321 HENTESÜZEM teljes berendezése, motor, transzmisszió, kutter, daráló, törő, keverő, s mindezekhez szíjak, jutányos áron eladók. Horthy-ut 71. 328 EGY szép félfedelü városi hintó, egy és két lóra alkalmas és egy kettős pá- uj hám, francia gyeplővei jutányos áron elxdó Boldog-utca ó 329 NAGYON szép hálószobabutor 1500 pengőért és valódi loszőr madracok eladók. Majális-utca 31, 324 FEBRUÁR INHAZ OZ1 Rádió PÉNTEK A nap kel 7 óra 22 perckor, nyugszik 17 óra 7 perckor, A hold kel 7 óra 36 peickor, nyugszik 17 óra 53 perckor. Ujhold 24 óra 29 perckor. A protestáns, a róm. kát. és az ujgörög naptár szerint. Ágota, az ógörög napiár ezerint (január 23.) Kelemen napja van. Emlékeztető. 1849 február 5-én a 33. turóci és a 13. zólyomi honvédzászlóaljak Sáros és Szepes vármegye határán, a branyiszkói hágót megszállva tartó Deym osztrák tábornok túlerőben levő csapatait halálmegvető bátorsággal szu- rohyrohamtámadással kiverték állásaikból. Társadalmi események Délután 5 óra 30 perckor: A szülők főiskolájának ünnepélyes megnyitója az unitárius kollégium dísztermében. Kolozsvár város Népművelési Bizottságának előadássorozatában; A Petőíi-utcai állami iskolában; 6—7 cra- ko?: Az egri csillagok elmen Tárnái József; 7—8 órakor: Háziipar címen Szabó Lajosné tart e’őadást. A Nagy Lajos király-uti állami iskolában: Fél 6—-fél 7 órakor: Az egri csilagok- címen Simon József; IV. Béla fogadama címen Forn- szek Kálmánná tart előadást. Szolgálatos gyógyszertárak Szentháromság, Unió-utca 2,. (Telefon: 2C—78.) Keresztelő Szt. János, Deák Ferenc- utca 9. (Telefon: 15—68.) Minerva, Wesselényi M.-u. 28. (Te'eícn: 21—54.) Magyar korona, Iieitai-utca 3. (Telefon: 27—92.) Múzeumok Erdélyi Muzeum őskori, római, népvándorlási, iparművészeti cs művészeti tárai. Renaissance kőemléktár. Baßtya-u. 2. sz. Nyitva 9—13 óráig. Állattani Muzeum. Mikó-utca 5. 6zám. Nyitva 9—12 óráig. Megtekintése bejelentendő az OMIH kirendeltségben. Botanikus Muzeum. A Botanikus-kertben, Majális-u. 42. Nyitva: 9—13, 15—18 óráig. Egyetemi Könyvtár Nyitva hétköznapokon délelőtt 8—1-ig és délután 3—8-ig. A népkönyvtár nyitva (vasárnap is) délután 3—9-ig. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Február 5-én, pénteken este fél 7 órakor: A CSIKÖS. Bemutató bér’et 19. szám. Bemutató helyárak. Február 6-án, szombaton délután fél 3 ófakor: TÉLI ZSOLTÁR. Ifjúsági előadás. Jegyeket a pénztár nem árusít. Február 6-én, szombaton este fél 7 órakor: A CSIKÖS. Napi bérlet A. 22. szám. Rendes helyárak. Február 7-én, vasárnap délután fél 3 órakor: SZÁZ PIROS ROZSA. Olcsó helyárakkal. Február 7-én, vasárnap este fél íraikör: A CSIKÓS. Napi bérlet B. 22. szám. Rendes helyárak'. MOZIK MŰSORA: ÁRPÁD: A közönség általános kérésére visz- szahoztuk és szombatig marad műsoron a legragyogobb francia film: KATJA. Főszerepben Danielle Darrieux, a tündöklő szépségű francia filmcsillag. Ezzel egyidejűleg Sárdy János „Tábori muzsikaszó“’ cimii rövid magyar katonafilmie. CORVIN (volt Royal): A nagy király. Németországban a „Nemzet filmje“ cimet, a velencei filmversenyen a Mussolini-di- \ jat nyerte. A film hosszúságára való tekintettel az előadások kezdete fél 3, háromnegyed 5 és 7.10 órakor. Vasárnap délelőtt ix órakor matiné. : ERDÉLY: ROBINSON. A Bavaria nagy expe- diciós filmje. Rendezte dr. Arnold Franck. Főszerepben: Herbert A., E., Böhme, Clane, Clausen, W., P., Krüger. Előadások kezdete 3, 5, 7 órakor. EGYELEM: Egész héten mindennap és vasárnap délelőtt ii órakor is: A LÁP VIRÁGA. (Fényes Alice.) MÁTYÁS KIRÁLYy FÉRFIHÜSEG. Az első film kolozsvári felvételekkel. Főszereplők: Tolnay, Páger, Bulla. Előtte legújabb magyar és UFA híradók RÁKÓCZI: KAROSSZÉK, Bókay János vig- játéka. Főszerepben: Latabár Kálmán* Szeleczky Zita, Rajnay, Szilassy. Vasárnap, február 7-én délelőtt 11 órakor matiné, általános belépődíj 80 fillér. Köv. műsor: Égy csók és más semmi: RÁDIÓ SZOMBAT, JANUÁR 6. BUDAPEST L: 5.40 Üzen az otthon. 5.40 Ébresztő, torna. 7 Hirek, közlemények, reggeli zene. 10 Hirek. 10.15 Szalonötös. 11.10 Nemzetközi vizjelző-szolgálat. 11.15 Zenekari müvek. 11.40 Mit készíthetünk az egysége? lisztből? Előadás. 12 Harangszó, fohász, Himnusz. 12.10 Országos Postászenekar. 12.40 Hirek. 13.20 Időjelzés, vízállásjelentés. 13.30 Honvé- deink üzennek. 14 Zenekari müvek. 14.30 Hirek, 14.45 Műsorismertetés. 15 Árfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. 15.15 Szórakoztaló zene. 16 Ahol gyermek voltam. Szabédi László beszél Szabódról. 16.20 Hirek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Pest-budai farsang. 18 05 Hangképek innen-onnan. 18.30 Hirek. 18.45 Johanne« Heesters filmdailokat énekel. 20.50 Lázár Mária csevegése. 21 Zenekari müvek. 21.40 Hirek. 22.10 Rádíózenekar 23 Magyar nóták. 23.30 Táecszámok zongorám FERII öltöny közép termerre, kávébarna szinti, r.aayon finom szövetből A egy 43-n« v/ámu félcipő eladó. Szilágyi !.r/ 'T't, Ioto Sport, Malom un 422 UR1 szoba eladó. Mct-t« hinthető \)é/ ...\ u. 4). szám alatt, ajtó 1. 03*6 ALKALMAZÁS _ . --------- - — ... ----------- -----PAPIRSZAKMABAN jártas elárusitónőt keresünk. Ajánlatokat „Papír“ jeligére a ki- atióbá kérünk. Gr GYUMÜLCSf-S/FT. borá'zat A mezőgazdasági teendőkhöz értő, c.aládtalan raktárnok könyvelőt keresek azonnali belépésre. Személyi adatok igénymegjelöléssel gróf Dégeníeld Miksa Erdőszáda, Szatmármegye cimre küldendők. (;■ 291 GYORS- és gépirónőt, őskeresztér.yt, azonnali belépésre Keresünk. Unió Alt. Száll. rt. Gynfagyir-utca 3. siijtm. Pf .’i ,\]M iSNó'F, aki üzlctveze éire ts alkalmas és garanciaképes, keres előkelő élelmiszerüzlet a belvárosban. Cim a kiadóban. . __________________________________ AZONNALI belépésre keresek fiiszersegc- det. Péterffy Avar, Szamosujvár, Főtér. 301 HADÍfcbKKANT, vagy idfrtebb, cg irm-olvasni tudó férfi munkaerő jelentkezzen Park szállóban, Kőmálalja-utca. 318 ÜGYES mindenest azonnalra felveszek. — Kalauz-utca 22. Gr. AGILIS ügynököt keres vegyészeti cikk terjesztésére Rettegi Visky Kálmánné, Széchc- nyi-tér 3. 03JS ÁLLÁST KERES jo ÉVES, Délerdélyből menekült intelligens komoly nő (volt Hangya kezelő), ki a háztartás minden ágában jártas, megfelelő alkalmazást keres. Cim Vörös Elemérné Kolozsvár, Bőd Péter-utca 48. 299 ÖSKERESZTÉNY könyvelő áliást keres. Érdeklődni László, Árpád-ut 7. szám. Telefon 31 —17.__________________________306 12 ÉVES kislány gyermek mellé ajánlkozik, ki a háztartásban is segédkezne. Cim Szakáts György, Mező-utca 2. _____________30t 5c ÉVES magvar, német, román, francia nyelvtudással könyv, vagy rövidáru szakimban elhelyezkedést keresek. Szivei megkereséseket „Március 1.“ jeligére a kiadóba 3-'.3 GYAKORLATTAL és kitűnő bizonyítványokkal rendelkező német, gyermekszerető nevelőnő március elsejére alkalmazást keres. Ajánlatok „Babyk előnyben“4 jeligére a kiadóba kéretnek. 0362 INGATLAN t* LAKtS ERŐS belvárosban vásárolnék jól jövedelmező nagyobb bérházat. Cim a kiadóban. __________________________________0335, ELADÓ a Czakó Zsigmond-utca ló. szám alatti uj ház 20.®oo pengőért, vagy elcserélhető romániai ingatlannal. Érdeklődni lehet a kiadóhivatalban. 311 ****&£* BELVÁROSBAN átadó műsoros kávéház, jólmenő nyári műsoros fedett kerthelyiséggel. Cim a kiadóban. ÜZEMHELYISÉGEK kiadók. ^ Kazánvizsgázott, gyapjufésülőhöz értő gépészt keresek. Szigligethy-utca 38., délután 3—3 között. _________________________________3 ió SÜRGŐSEN eladó családi ház, 3 szoba, teljes komforttal és 1 szoba, konyha és nagy, szép kerttel. 36.000 pengő. Ingatlanközvetítő, Mátyás kiráív-tér 19. __________________F KÖZPONTBAN egy száraz, betonos 2cxó méteres földszinti raktárhelyiség azonnal kiadó. Cim Mátyás király-utca 4., üzletben. ©357 Üj, átdolgozott és bővített kiadásban jelent me,g: A fényképezés elméleti és gyakorlati kézikönyv. Irta Sevcsik Jenő. Harmadik átdolgozott és bővített kiadás 103 recepttel, 328 ábrával, 32 m.üínelléklettc.1 és 2 színes táblával. 430 oldal. Ára fűzve 9.60, kötve 12 pengő Kapható az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király- tér 9. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Kérje az őszi és téli Hönyvuj- donságok díjtalan képes árjegyzékét.