Ellenzék, 1943. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-02 / 1. szám
1 9 í 3 január 2. ELLENZÉK smaa UJ MQRGAN-REGÉNY MAGYARUL Az őszi és karácsonyi magyar könyvpiac egyik jellegzetes tünete volt az, hogy sok kétes értékű idegen szerző müve jelent meg magyar fordításban. A magyar ir»k alkotóképességének lanyhulásával m’rn magyarázhatjuk a szokatlan (orditás- özönt, mert 'íróink fölötte nagy buzgalom- maíl dolgoznak s írásban nincsen hiány. Más kérdés a minőség, amelyről ezúttal nem szólhatunk. Ezúttal csak a kiadói üzleti elgondolás magyarázhatja a sok fordítást s ez a magyarázat nem mindig takar helyes irodalomszemléletet, hogy az Ízlésről ne is beszéljünk. Hyeu körülmények között, ha akad jó idegen szerzőtől sikerült magyar fordítás» külön megérdemli a megemlékezést. Ez talál Rónay György kitűnő fordításában megjelent uj Morgan -regényre, mely „A láng'' címmel került a magyar olvasó kezébe. , Még emlékezetes a nagy siker, amely Morgan „Forrús(í eimii regényének magyar fordítását kiséite. Hasonló sikerre számíthat „A láng'' is, mert benne az uj európai regényirodalom egyik remekművét láthatják azok, akikben még nem halványultak el az igazi „nagy regény'4 S *-nyel szemben kialakítóit széptant kategóriák. „A láng1’", melynek eredeti címe ,,Spár- henbrokeCharles Morgan Megérett eb regénye. Az iró vallomása szerint ez a regény „első költöli alkotás, mert a többiek mirul él meny any ágból születtek". Ezt azonban csak Morgan erő sit get i, mert tudjuk róla, hogy „A láng'4 Olaszországban lejátszódó részeinek táj- és hangü-lat- anvagát Pisában és környékén gyűjtögette. Pisától egypár kilométerre, Lucc^ban, sokat időzött a katedrálisban, ahol Jácopo della Quercia egyik gyönyörű müve. lh- ria del Carcitonak, a fiatal olasz leánynak síremléke látható. A XV. századbeli síremlék lett A láng-ban a főhős, Sparken- broke halálvágyának szimbóluma. Morgan vallomása szerint »a szobrász ohjăn csodálatos kifejezést adott ennek a márvány- leánynak, hogy hosszú alvás után fel ébredőnek gondolná az ember. Ilyennék képzeltem uj regényem főhősének az orcád is*. »Ä láng44 * egy szerelemnek a története1, amelyet a különös tehetségű, emberfeletti Elérkezem a k az asz állítás sál, amikor elfogy a fa a begyen. A legény látja, eltér a csapás, mely az imént cél irányába fordult. Gondolkozik, hogy is legyen a jobb. S a kunyhó éjszakája újra néma. De ez a szótalanság békülő, egymásra lelt szivek barátkozása. A szél nem tudja az engesztéléidést. Mesz- sze űzi kedvét a hegycsúcson. S a fák sem hallják gyászuk vigaszául. Sudár koronájuk bánkódva bintáz. így telnek percek, vagy félóra is tán, kiváncsi csenddel, amelybe a fal résein egyre- más-a csak a villám hajt be egy-egy vergődő kicsi fényt. A legény keservesen fészke löd ik nagy gondjában, hogyan is tuend ja ki az Srömös terhét, amelyhez segítőt kell találnia a ko- n°k öregben. S az öreg kajánkodva figyeli kínlódását, a világért se szólna, hadd kezdje csak el a gyónást maga. Es a legény kimondja valahára: — E%yf gondoltam, hogy megházasodom. — Ádátn is ug ygondolta, s ma is bánjuk. — Hál ne tegyem? — No csak! Szóval sem mondtam. Házasod; csak, mert az élet nem ingyen mulatság, uubánat is kell belé. S Adám apánk eltolta ügyesen a világot, immár úgysincs segítség. Táldozzuk, joldozz.uk, ahogy lehet. — Péter biró leányát veszem el. — No, már látom, tényleg megbolondultál. 5 azt mért? 7~ Mard meg, amíg feljön a naö, öcsém, akkor nézz végig magadon s meglátod.-- Vagyok olyan, mint akárki legény. — Csak éppen egy kicsit ágrólszakadtabb. — Es vélek az, hogy nincsen vagyonúm?- Előttem ugyan nem, még érdem inkább. Kitiintetast is adnék szívesen minden szegénynek, ki' minél szegényebb, annál nagyobbat, fénycsségesebbet. Mi jó nagyot kaphatnánk mind a ketten, a foszlott, rongyos harisnyánk fölé. Majd, ha király leszek, igy is teszek. De kerdeza meg Péter bírót, vájjon igy te szén-e <"> is, mikor király lesz? — ügy gondolja, nem adja hozzám Annát? — Mégy en, öcsém. Elégszer mondogatta, hogy elvehetne még a tanító is. S van annak esze, nem hiába mester: már kóstolgatja az ebédjüket. — De hiszen sutnak sincsen semmije az KITEKINTÉS A VILÁGBA Irta : MESZ KE BÉL fa ember, Sparkenbroke, halálig akart élni. f A főhős, Sparkenbroke lord, zseniális j költő és művész. Byroxii 'lélek. Eleme az elvonatkoztatott élet, melynek ködös világában az én újraalkotására és önmagából való kiragadásán törekszik. Ez a leslek az életet a művészet és a szerelem nagy elragadta lásaiban akarja tökéletessé magasz I ősi tani. Az élet azonban csak a halálban egészül ki tökéletessé s igy Sparkenbroke is csak ott találhatja meg azt a teljességet, amelyért élete a szerelem és művészet lángjában égett. Sparkenbroke költő. Ntcm szokványos „regényhős*. Cselekedeteinek rugói is különböznek a mindennapi embert cselekvésre késztető okoktól. Lelkét nem lehet szokványos képlet formáira levezetni. Egész életében az abszolutummal való egyesülés küszöbén élt. Élete ezért a ,,haldokló ember pillanataiból tevődik össze'1, és legnagyobb kincsének a képzelőerőt tekinti, mert ;iz „nem engedő hogy a” élet hullámzó folyamata megszilárduljon". Ez vezeti a művészethez, a szerelemhez, a hhaíLálltoz. Életének bárom alappilléréhez. Morgan csodálatos s ti 1 u sm ü v észettél e három fogalom szintézisét adja regéidében és az emberi lélekismerel csúcsán finoman különbséget tesz költészet és vers, szerelem és vágy, halál és meghal ás között. Végezetül csak annyit: Morgan szülei határozottan ellenezték, hogy gyermekük művészi, írói pályára menjen. Naplójából tudjuk, hogy hétéves korában az apja megkérdezte tőle, hogy mi szerene lenui? A gyermek Morgan azt felelte, hogy: iró. Apja, józan mérnök, nem sok szót pazarolt, begy fiát eleve kiábrándítsa „hitvány terveztetéseiből'', hanem kézenfogta és élvezette a National GaUerybe, ahol megmutatta a Chatterton halálát ábrázoló képet s azt mondotta: „ilyen szörnyű módon halnak meg azok, akik az író/ pályát életcélul Hízik ki'möguh elé." A National! Galleryben tett furcsa délutáni látogatás óla Charles Morgan az európai irodalom elismeri nagy írói közé egy kíjeslctt nadrágján kívül. Ha véletlenül hátulról kerül, a nap abban is meglátja magát. — De van nadrágja, ha viseltes is, már pedig öcsém, az neked sosem lesz. Aztán van Péter bírónak elég ahhoz, hogy a tanító ur nadrágja újjászülessék a lakodalomra .. . Hanem, te, szólj: igazán szereted Annát, mert az szegény, zokon ne vedd, bízvást mehetne böjti boszorkánynak a bőség közepette olyan hitvány. Nem is való az semmijeié jóra, csak arra, hogy bankóval eltakarja a tanító ur fényes iilepét. Igen szánlak, amiért megszeretted... A legény már régóta alig állja s most kitör belőle a kacagás: — immár szépen nyeríthetne is egyet. — Mi a bajod, te? — Nekem ugyan semmi, hanem magából nagy hirtelenjében igen jóféle lovat nevelek. — Tán nem igaz egy szó sem, amit mondtál? — Amit Annáról, az mind kitalálás. — Akkor már nem is gyászollak tovább... De holnap járasd mással a bolondját. Mert tudod-é, a ló néha mg is s niég megpatkol a harisnyád alatt. — Ne haragudjék. — Mégis egyedül mész. — De mikor kérőmnek szántam, csak eljön? — Ne kezd újra, mert menten kihajiilak. Az öreg pusmog s a legény kacag. A fák kinn keserveseket suhannak. De a dolog még mindig végezcilen s a legény újra kísérletezik: — El jő, ugye? Csak nem ereszt el árván leány kérőbe? — Belzebub nagyanyját megkérem neked, ha úgy akarod. — A legszebb angyalt kérje meg-- Ki az te s hol van? á — Lenn, a falu végén s Árva Julis a szépséges neve.-- Mond csak, fiam, mond! ez már okosabb szó ... De ha ismét az eszed futtatod, erősen megharagszom s megutállak, Nem érdemli meg az árva, szegény, hogy akár a nevét is megtiporják. A legény hangja templomos, komoly:-- Ö lesz a feleségem, senki más. Két szegény összeházasodunk szépen s egymás nézésébe gazdagodunk. Olyan lc-z az életünk, mint a templom... kacagtam is neki egy kicsi Krisztust, viselje mindig a kebelébenp került. Nagy tehetségének egyik meggyőző bizonyítéka A láng, mely fordítás irodalmunk ritka nyeresége. AZ ISMERETLEN ADY Amerikai szokás, hogy „híren" egyéniségek magánéletét koy> ó-éberséggel kutatják a profitéhes kiadók s mihelyt valami érdekes botrányra, titkolt levélre, vagy a műit kisébb-nagyobb foltjára akadnak, azonnal könyvet, hírlapi cikket iratnak róla, mert tudják, hogy a kiváncsi polgárt minden „híresség" életéből éppen az intimitások, egy magánélet szennyese, dicsőségének „árnyékai", a „papucséin* érdekli a legjobban. Odaát, az Újvilágban, a hírességek ezért reklámfőnököt is tartanak, akik „irányítják44 a magánélet titkait s igy szerez tudomást a yankeek naiv hada arról, hogy címek, vagy annak a színésznőnek, Írónak, vagy hogy korszerű Szót használjunk „Marnak", ki volt. a lit- i költ szerelme, mivel foglalkozott „u~- előlt", milyen „felejlenivalója" van. A reklám vámszedőinek profitéhes üzleti tervei jutnak eszünkbe, amikor az Ady magánéletével kapcsolatos kiadványokról hallunk. Halott költőnek tehetségét és jelentőségét megillető emléket nem lehet a magánélete legtitkosabb részletéinek kiteregetésével emelni. Aki nagy költőink múltjához közeledik, csak a tudományos módszer komolyságával teheti meg. Hol vagyunk ezen a térén attól a lelkiismeretes pontossággal és a nagy szellemeknek kijáró tisztelettudással folytatott munkától, amelynek iskolapéldáját adta az európai irocLalomtörténetirásban BTünetiére? Mai napság irodalmi életünkben is felütötte a fejét az amerikai divat: nagy íróink magánéletét pouyvaizii érdekességgel, minden tudományos komolyság nélkül tálalják fel az alkalmi vállalkozók és reklámozott kiadványaikon „szolgálatról“ és szuperlátivuszokba bujtatott dicsérő megállapításokról beszélnek. Ilyenkor érezzük leginkább, hogy az irodalmi éiet mennyialudjék a megfeszített ártatlan szép szűz mellének fehér bölcsőjében. — Azért hívtál, hogy megkérjem? — Azért. Legyen szives szószólóm és apám. — Nagyon szereted-é? — Mint a virág a harmatot s a told a magot, kiből életet szerez. — Akkor most gyorsan térjünk nyugovóra. Teggel korán kelhessünk induláshoz. Több szó nem esik köztük Elhevernek s nézik a tető alá gyűlt sötétet, amelybe mosolygó képzeletük ékes tavaszi csodákat teremt. Pedig a háztetőn most nagy a rontás. Az eh savargott szél előkerül s nagyokat b.grik. a kunyhó gerincén, azt remélve, hogy talán beszakad. A vihar letört agakkal lánizsáz.Za a kicsi házat, hátha összedőlne, aztán egy sudai fenyőt feszeget, hegy nagy ■: séph ad a r ójával kiverje az életek burkából a halált. A fenyő egyike a bánkódóknak, akik a legény gyávaságát sírják. Nagy viharokat megért büszke törzs, ki barátjának szerette a bátort, de mióta az pipogyának látszott, meggyászolta s már maga is szeretné temetni: ne költse uj szégyenét, öngyilkos áldozatra készülődik. Lendülve rneg-megreccsen iszonyú törzse, ahogy a szél feszítésébe egy-egy életroslja beleszakad. Himbálva bólogat és egyre mélyebb sirató hajlású a ház feleit. A percek lassan morzsolják az éjt. A vihar is elfárad s elhúzódik. Nagy táncából nem hagy, csak kicsi szellőt, hogy tegyen mivel hajnalt harangozni. A béke csendje az erdőbe gyűl s törölgetni kezdi az ázott fákat. A nagy fenyő mélyen előre dűlve már a házra hullatja könnyeit. Nehéz törzsében apró reccsenések nyögnek, ahogy a halni indult élet óráján egy-egy súlyos perc lejut. Hajlású, imbolygása egyre inkább a boldogságba álmodok fölé cr. Csúcsának ködbe reszkető begyével, titkos jelekkel végrendelkezik. A házban ünnepváró áhitat vattázza puhára a fekvőhelyet. Könnyű szendergés tűi dértakaróval befedi a két ember almait. Alatta kivirágzik a szerelmes fiatal örömének rózsafája s gazdag fürtökbe érik az .öreg gyámkodó, jóságos szeretető. Mindkettő a holnapról álmodik, a fészek alapkőletételéről, melyből télire otthon lesz, meleg zug, aha! a szerelem. szent kalákája jövőre uj szép életet teremt. mmmmmemummmaMmmwa re eltolódott a szépség, jóság, igazság szolgálatától az olcsó vásári -zirivotml f• -1 • A ilyen gondolatokkal vettük a kezünkbe a most megjelent uj Ady-könyvet, amó'v aagyigcnyüen azt ígéri a magyar olvasónak, hogy az „ismeretlen Adyról" le-/, benne szó. Az Ady-mü teljessé tételét egyáltalán nem szolgálja ez a könyv. Levelek, fényképek, jegyzetek, „intimiiások“ vannak benne, de mindezekből nem, egy „ismeretlen11 Ady bontakozik ki az olvasó előtt, hanem csuk egy vergődő ember, akinél; kevés köze volt a költőhöz. Márpedig minket, elsősorban a költő érdeltel, mert, ö alkotott, ö tette szirtesebbé, gazdagabbá az uj magyar lírát s nekünk ö a fontos, nem pedig a magánember, Lehet-e egyáltalán Adyt halába után „ismeretlennek" nevezni? Igazi riagv költők még életük apróbb mozzanataiban sem „ismeretlenek44, mert éppen költű megnyilatkozási vágyuk erejével életük minden mozzanata verssé nemesedik s ez Adv esetében kétségtelenül érvényesül Még csak Petőfi költészete hordozza annyira aprólékosan és őszintén a költő magánéletét az Adyéhoz hasonlóan. Kettőjüknek sikerült lélekben jelenvalóvá tenniük időtlenségig az é-1 elüket és ebben rejlik nagy költői értékük. Az „ismeretlen44 Advt éppen versei teszik el-csorbán ismertté". Verseiből ujraalkotható mindaz, amihez most egy levelesláda „titkait44 akarja hozzáadni regényes feltalálásban ä kiadó. Különben mit is számit egy nagy ködőnek az „ismeretlenség". Mallarmé annakidején száznál kevesebb verset irt és mégsem „ismeretlen44. Úgy sem, ahogy az „ismeretlenség fogalmát „kiadóék 44 értik, vagy ahog'y azt az irodalom fogalmazza. KORLÁTOZZÁK A SZLOVÁK LAPOK J ERJEDELMET. Pozsonyból jelentik: Szlovákiában december 31-ével a folyóiratok és újságok terjedelmét korlátozzák. Több folyóirat január elsejétől nem jelenik meg. A heti lapok a jövőben csupán; 12 oldal terjedelműek lehetnek. A napilapokra vonatkozásban elrendelték, hogy Szlovákia két főlapja: a Slovak és a Grenzbote, hétköznapokon 8, vasárnap 16 oldalon jelenhetik meg, a többi lap azonban csupán 4—6 oldalon. Ezt a rendszabályt nem a piparhiánnyal indokolják, hanem azzal, hogy a belföldön megtakarított papirt külföldre szállítsák és értékes árukra cseréljék. A fenyő gyásszal bólogat a házra, amelyben a két ember álmodik. Ha láthatná készülődésüket, csodával tán újra helyére állna, imádni a szépséges életet. De nem láthatja s ágait lehúzza a rontó szél által reádobott, súly, a keserves hir: gyáva a legény. Es nyomja egyre jobban föld felé és mikor az ég keleti szegélyén az uj nap rózsaszín füstöt ereszt, harsány kiáltással kettőbe roppan s zúgva, bőgve betakarja a kunyhót. A hang riasztva felveri az erdőt. A hőkölő álom lehull a fákról s jajgató madarak inalva szállnak a rémüldöző koronák fölé. Magasból látják, mér a fák is nézik s nyilván értik az erdőszéli gyászt, a gcrincetört, földre döngölt kunyhót s felette az öngyilkos óriást. Látják s megértik: a korán kimondótt ilclet telt be, nem büntetve immár, nem is gyógyítva, hanem gyilkosán. De lám, talán még akad menthető. A rom. közül egy kéz tapogatózik, utána egy k*r és' aztán keserves küzködéssel egy vérrel szennyezett test vergődik a hegyről már leskelőd ö nap rémüldöző nagy szeme elé. S egy hang üvölt rekedten: — Élsz-e, hé?! De semmi válasz. A kalyiba romja vissz- hangtalan, akár a befedett sir. Az öreg két ökle magasba lendül. Ajka mozdul, de hangja nem fakad. Feketén ellátott szájában reked a tehetetlen indulat. Aztán vak dühvei ráveti magát a roncs ház kazlára s testet is zúzva tépi, hajlgálja a törten összeékelődött hasábokat. Elér egy csizmát. Vadul rákiált. — Élsz-e, hé?! És a visszazuhanó csendben nyögve, zihálva dolgozik tovább. Lassan a napvilágra szabadul a vérbe tiport legény teteme. Kiteríti a fűre s tapogatja. Aztán leül melléje s nézi hosszan. Szólítja is: Kelj fel, hadd indulunk. Árva Julis vár, menjünk, látogassuk. A legény görcsbe fagyott jobbkczéből k - íóg a megfeszített ártatlanság ajándékul faragott kicsi szobra. S az öreg motyog: Gyere, vigyük cl kicsi Krisztust is, ha már megfaragtad. No gyere, menjünk. Nem erünk le délig . . . A fák siratva nénik és a napba törölhetik keserves könnyüket, HÓBAN JENO.
