Ellenzék, 1943. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-19 / 14. szám
1943 január 19. ELLENZÉK Bomba az iré küszöbén Irta: PÄRÄJDI INCZE LAJOS A hírközlő ügynökségek egészen röviden és mellékesen adták tudó r mására a világnak, hogy bomba robbant Jean Giono francia Író küszöbén. Pedig ez a hir éppen annyira megrázó, mint templomok és kórházak bombázása. Az Író, aki éberen vigyázva áll ma its szellemi őrhelyén a francia sors fölött, amikor az államférfi és katona nem bizonyult elég erősnek a végzet feltartóztatására — bombát kapott bálából. Egy kis ház szétvettetett ajtónyitása tátong vádolón a világ felé és arról az eltévelyedésről beszél, amelyben ma a francia nép vergődik, a maga útját és a maga helyét keresve. Valahol megfogamzott a sötét szándék, egy ismeretlen fekete kéz elhelyezte a robbanóanyagot és meggyujtotta a kanócot. De aki tudja, milyen fészkekből röppennek fel az ilyen véres cselekedetek, elrettenve, a döbbenet hangján szól róla. A Giono ajtajából felcsapó füstoszlop mint égig érő felkiáltójel, a fegyverzaj közepette is figyelmeztet mindenkit: itt valami helyrehozhatatlan tévedés történt; egy bukott hatalom gyermekei az önvád és elkeseredés pillanatában halálra keresik, ki a bűnös, ki a felelős. És az iró ellen emelnek vádat, áld napi politikát soha nem űzött, kiáltványt soha nem intézett a néphez, szavazatot soha nem kért tőlük, parancsolni sem akart, hatalmat nem kívánt magának. Csupán esak irt. Igaz: az írás, az igazi Írás ma figyelést és figyelmeztetést jelent. De az iró sohasem maga körül topog, a tegnaptól a mán keresztül a holnapig számitgatja az eshetőségeket; az iró messze századokba tekint vissza és sok emberöltőbe kémlel be előre. Az iró emelkedett szellem magaslatáról néz körül s ezért messzire lát. Az iró őrállója és vezeklője népének; övé a felelősség és a fájdalom. Ő nem tud bukott miniszterekkel felkerekedni és más földrészre menekülni. Ő nem tud a politika játékaival vigasztalódni és vigasztalni. Neki minden fáj: a francia nép megtöretése is, megoszlása is, test- yérharca is, szellemi zűrzavara is. Örömével elvonul, fájdalmával magányban marad; nem viszik át dia- dalkapu alatt, de a város falainál! sem zokog nyilvánosan. Az iró mélyen a lelkében és messze időkbe kapcsolódva, földbe ölelkezve éli tudatosan a nemzet életét. Giono esetében nem egy francia szellemi ember, hanem az iró, minden nép mindenkori Írója kapott figyelmeztetést arról, milyen eszközökkel válaszolhatnak a lelkiismeret. és felelősségérzet szavára, a küldetést udat tál vállalt nehéz munkára. Amikor egy nép élete megzavarodik, a tömeg felszított indulata könnyen a szellemi őrállók ellen fordul, éppen azok ellen, akikben még utolsó mentsége lehetne. A történelem ^ gazdag választékban szolgál példákkal erre, a Gracclius-testvé- rektől gróf Tisza Istvánig. A macedón király „vad“ katonái Thébában nem bántották a költő házát, mert tisztelték a szellemi erőt, a lélek szépségeinek tekintélye volt előttük. Ma bombát helyeznek az iró ajtajába, mert ma felvilágosult és müveit világot élünk. A véletlen gúnyos játéka. hogy ez a sors éppen annak az írónak jutott osztályrészül, aki csendes munkában, művészi alkotásban, a szervezett könyvterjesztés dobpergése nélkül,, szerény magányában, egyszerű életvitele mellett is talán legtöbbet tett az alapjaiban megrendített francia életérzés uj gátkötése érdekében, ő látta meg a francia nép és a francia föld egykori szoros kapcsolatának meglazulásában rejlő végzetes veszedelmet. Ő mutatott meggyőzően vissza az ólet gyökereihez: földre, állatra, terményre. Porlepett életeszményeket állított ragyogó tisztaságban népe elé. Hűséget, hirdetett, hűséget a földhöz, amelyben őseink nyugosznak, hűséget 'életformához, amely nemzetmegtartónak bizonyult, hűséget egymás iránt, akik vérközösségben élünk, a szépnek és a jónak ugyanazokat a formáit hordozzuk lelkűnkben; tiszta érzéseket becsülni, mások jószándékát értékelni, a nagyszerű mellett kitartani. A magyar lélek legfinomabb műszerei nálunk is megérezték ezt a robbanást. Valami ijesztő és félelmetes van benne. Az iró, különösen a magyar iró, a magyar szellemnek Munkács és Kufstein börtöneinek fenyegető árnyékában is mindig egye-' nes tartással járó fizetet-ien napszámosa eddig is a felelősség érzetével szólt és cselekedett. Különben a magyar írónak még nehezebb volt a helyzete: nemcsak a hatalom felé, Bécs felé tartozott felelősséggel, abban az értelemben, hogy bátran vállalnia kellett munkája következményét, de elsősorban a magyarság felé érezte felelőssége súlyát. Sohasem félt, sohasem bujkált, bátor, férfias kiállással vállalta jutalmul a fenyegetést is. Ez azonban egy társadalmi rend, egy gondolkozás, egy rendszer, egy kormányzati elv nyílt fenyegetése volt, nem egy sötétségben dolgozó mosaílan kéz gyujtózsi- nóros robbantószere. Időszerű nálunk is a robbanás kékes füstjén át megvizsgálni azt a sokarcvonalu hadállást, amelyet megszokásból ma is irodalmi életnek neveznek. Nyomban tisztáznunk is kell, hogy nálunk az iró — nem csupán a komoly nagy iró — akkora tiszteletben áll, hogy a politika fegyverei nem ejthetnek sebet rajta. A magyar szellemi ember felüláll a naE ragyogó filmrevüt ma utoljára láthatja a CORVIN" Filmszínházban 1 SázrímuzSTXiCXriiUMSEf. Kt®SEBEI pl viaskodáson. iS mert innen nem várhatott támadást, igaz: támogatást sem, hát maga kereste meg a harc feloldó lázát. Ne szépitgessük: o-lyau versengés tört ki a szellemi alkotás műhelyeiben, ami felér egy kis háborúval. Folyóiratainkban mérges kis bombák pukkantak, rejtett csapdák csattantak le az áldozat mögött, fclvonóhidak láncának csörrenésc áiulta el, hogy visszatérés nincs. A közvélemény eleinte írók magánügyének tekintette, illetlenség lett volna beleszólni a vitába, majd elintézik maguk között. A kérdés azonban nem oldódott meg; szellemi párharcban nem lehet az ellenfelet két- vállra fektetni. Mert hol a pártatlan, hiteles, közösen elfogadott bíró, aki Ítéljen? Minden kis hangadási lehetőség holnap egy portyázó csapat sasfészke lehet, amelyből kicsap és felperzselj a közvetlen környezetét. Itt nem akarjuk eldönteni a vitát, sőt vitákat, nem tudnék kiengesztelni a feleket, elsimítani az ellentéteket. De ismét hangot adhatunk a fájdalomnak; a különféle harci csoportokra töredezett szellemi életnek ugyanis nem lehet olyan döntő súlya, mintha bizonyos alapél vekben egységes fellépés mutatkoznék meg. A s-zellemnek akkor van csorbít a t- lan hitele, ha egyik nem cáfolja, amit a másik állít. A magyarságnak akkora feladatai vannak ma, nem. holnap, a maga házatáján, hogy azok megoldásara feltétlenül szüksége van az egységes szellemi élet támasztékaira. Szellemi felsőbbrendűségünk csupán a tiszta gondolkozás cs helyes ítélet legelőkelőbbjeinek magatartásában látszik meg, holott az egész magyar irói rend, tekintet nélkül a furcsa mértékkel osztogatott „népszerűségre“, egyforma felelősséggel tartozik gondját viselni a magyarságnak. Szent feladatát azonban csak úgy tudja betölteni, ha betömi azokat a kis réseket -és repedéseket, amelyek az irók és költők körül élő apró pártütése és „belvillon- gása“ okozott. A magyar irói rendnek ma különösen nagy feladata van: úgy keli vigyáznia egy hadra kelt nép szellemi javai fölött, hogy majd az élet szépségéhez és nyugalmához visszatérők soha semmiféle tekintetben ne csalódjanak benne A magyar iró kötelességteljesitésé- hez mindnyájunk bizalma és hite szükséges; bizalma az iró személyében, hite pedig az eszményekben, amelyeknek az iró az első alázatos szivü, állhatatos szolgája. Ha a magyar iró továbbra is tud vigyázni fölöttünk, ha minden esetben felemeli tiltó és buzdító szavát, szükség szerint, akkor soha nem kerülhet bomba a küszöbére Kiss Ferenc és Tamási Áron nyilatkozik a „Csalóka szivárvány“ kolozsvári bemutatója előtt KOLOZSVÁR, január 19. Komoly és nagyon széleskörű érdeklődés előzi meg Tamási Áron, a kiváló iró „Csalóka szivárvány“ cimü játékának kolozsvári bemutatóját. Illusztris vendégszarep'Lőt hirvott meg a kolozsvári Nemzeti iSizinház igazgatósága erre az alkalomra Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház örökös tagja személyében. Hetek óta folynak a próbák, hogy a sokat vitatott darab „hazai“ előadása kifogástalan legyen. Felkerestük az illusztris vendég- szereplőt és a kitűnő szerzőt, hogy nyilatkozzanak lapunk olvasóinak a készülő előadásról, illetve a darabról. Próba közben beszélgettünk Kiss Ferenccel, aki a következőket mondotta: — Örömmel vállaltam el Tamási Áron darabjának a főszerepét. Nagy öröm Kolozsvárra jönni, ahol első- ízben 19iő-ban szerepeltem. Azóta még 1927-ben, 1939-ben és a „visszatérés“ után íOiö-ben szerepeltem a komoly megbecsülést érdemlő kolozsvári közönség előtt. Tamási Áron darabját Budapesten nem láttam, de olvastam. Olvasás közben nyugod- tabban élvezhettem a darab rendkívüli költői szépségét, sablontól eltérő felépítését. Megkapott az olvasmány és örömmel fogadtam el a Nemzeti Színház meghívását, amely- lyel egy olyan szinészileg nemes feladat jutott számomra, mint Tamási Áron darabjában a főszerep eljátszása. Czintos Bálint szerepe sokat foglalkoztatja fantáziámat, komoly színészi feladatot látok benne. Igen sikerült szerepnek tartom. Shakespeare klasszikus értékű színpadi alakjaihoz hasonlíthatom ezt a székely figurát. Kedvvel készülök az alakításra, hogy minél jobbat nyújtsak a kedves kolozsvári közönségnek, melyet már másfél évtizeddel ezelőtt a szivembe zártam. Ennyit mond Kiss Ferenc lapunk olvasóinak s most megkérjük Tamási Áront, a szerzőt, hogy ő is nyilatkozzék a darab kolozsvári előadásával kapcsolatban. Meg kell szólaltatnunk az irót, mert a fővárosi bemutató óta egész kis irodalma lett a darabnak. Haránt ellenkező vélemények, okos dicséretek és tájékozatlanságból származó megleckézteté- sek és indokolatlan bírálatok láttak napvilágot. Ez a zűrzavar elsősorban a napisajtó visszhangjára vonatkozik. Folyóiratainkban már adatokkal és érvekkel jobban támogatott bírálatokat olvashattunk s ezek közül is a Németh Lászlóét láttuk a legkomolyabb hozzászólásnak, ü sem hagyta el a fricskát, de elismerte, hogy a Csalóka szivárvány Tamási Áron legkülönb darabja. Szóljon azonban a szerző, aki elsősorban hivatott arra, hogy darabjával kapcsolatban megnyilatkozzék. — Milyen általános megjegyzései vannak — kérdezzük Tamási Áront — a Csalóka szivárvány kolozsvári előadása előtt? — Első az — feleli a kiváló iró —, hogy a darab levegője, alakjai, erdélyiek- Erdélyben Íródott. Erdélyben adják elő'. Legtermészetesebb dolog, hogy a hazai előadás a legközelebb áll hozzám. — Milyennek látja az előadás előkészületeit? — kérdezzük tovább. — A darab főszerepének eljátszására Kiss Ferenc eszményi színész. A darab rendezője, Tompa Miklós, sziwel-lélekkel és egész látásmódjával abból a világból való, amelyikből én. Tudásán kívül ebben látom annak biztosítékát, hogy világos rendezői értelmezésben fog szinreke- rülni a darab. A próbákon azt a benyomást szereztem, hogy Kiss Ferencen kívül a darab többi szereplői is helyükön állnak. — Mit vár az erdélyi közönségtől? — folytatjuk a kérdezést. — Azt várom, hogy figyelmesen és érdeklődéssel meghallgatja mondanivalóimat, mint ahogy én is figyelemmel és érdeklődéssel veszem azt a benyomást, melyet színjátékom művészi és tartalmi része ebben a közönségben kelt. — Mit akart monda/ni a darabban? — A darab főszereplője a játék végén azt mondja fiának: „Mindig vidám legyél; hűséges magadhoz és az egyenes úthoz, ügy leszel ember, csak úgy.61 Ezt akartam mondán;!. a darabban. —• Ez egészen világos és mélyér- telmü mondanivaló s ezzel szemben mivel magyarázza a szerző a fővárosi kritika és közönség találgatásai, a darab mondanivalójával kapcsolatban? — Úgy gondolom — feleli Tamási Ánon —, hogy ennek a magyarázata elsősorban a színjáték szokatlan műfajában keresendő. A kritika ítélete és a közönség Ízlése csak szokványos színdarabokkal kapcsolatosan egyöntetű és biztos. Ha szokatlan művészi formában kapja a mondanivalót, ez az Ítélet és ízlés bizonytalanná válik. Az én színjátékomban a humor és a komorság együtt jelentkezzk. Váltakozó kedélyű játék folyik végig a darabon, amíg eljutunk az itéletszerü megoldáshoz. A kritikát és a közönséget könnyen megzavarhatja egy olyan előadás is, mely nem tudja harmonikus formába összefoglalva adni a kedélynek ezt a bő hullámzását. Még a legjobb előadásban is megtörténik, hegy a közönség egyik része csak a humort veszi ki a darabból és tartja meg, á másik része pedig csak a drámai elemeket, ügy tehát a találgatásra és a véleménymegoszlásra kezdetben bő alkalom kínálkozik. Később azonban abból lesz példa, ami kezdetben szokatlannak tetszett — fejezte be Tamása Áron érdekes nyilatkozatát. hbA
