Ellenzék, 1942. december (63. évfolyam, 272-295. szám)

1942-12-11 / 280. szám

19421 dacőíubör 11.

CLLENZ&K

USaiâs Németországban

Budapest után, Budapesttel egyidöben folytatja diadalmas pályafutását az

Irta: ZATHUÄECZKY GYULA

III.

Berlin két cv alatt semmit sem változott. Hsak mintha az utca képe lenne kissé más. Mem épületekben, kirakatokban, forgalomban, hanem valahogy az emberekben. Mintha ‘sendesebbek lennének és keményebbek. Több tatona hordja j»pst a vaskeresztet és itt is, m is feltűnik eg)" lovagkeresztes. És ami két evvel ezelőtt hiányzott Berlin képéből... sebesültek és rokkantak járnak az utcán. Érezni i háborút, minden izgalmával, dicsőségével, eenvedésével és szörnyűségével.

A földalatti villamoson hirtelen felállnak körülöttem az emberek. Egy rokkant szállt lel. Fiatal ember. Őrmester. A mellén vaskereszt. Egyenes tartással, hátraszegett fejjel lép be. Könyökből hiányzik mind a két keze. Az arcán égési sebhelyek és az egyik szeme vakon mered reám. Éppen szembe kerül ve- /em. Mereven, kifejezéstelen arccal ül. Nem szokta még meg a tragédiát. Elzárkózik az imberek elől és azok elzárkóznak előle. Senki sem néz rá. Az utasok az újságokba temetkeznek. Különböző képeslapokba és füzetekbe. Sokan könyvet olvasnak. Napilapot kevesen forgatnak Berlinben.

A rokkant ül velem szemben. Néha megindítja a nyakát és kinéz a vaksötét éjszakába. Olyan az arca, mintha kőből faragták volna. Az egyik állomáson magasabb rangú ászt száll be. A rokkant kemény fővetéssel ászteleg neki. A tiszt könnyedén emeli a sapkájához a kezét. Amikor észreveszi, hogy ki tisztelgett neki, a könnyed mozdulat megkeményedik és a tiszt feszes vigyázzba merevedik. A bajtársnak tiszteleg, aki már meghozta a legszornyübb áldozatot.

Az állam és a párt pazarul gondoskodik a rokkantakról. Nemcsak legelsőbb rangú gyógykezelésben részesítik őket, hanem az orvostudomány minden eszközének igénybevételével igyekeznek újból egész, öntudatos és hasznos embert faragni belőlük. Külön nagy intézetek foglalkoznak a vakok, bénák, amputáltak és a háború más áldozatainak átképzésével. Sportoltatják őket. öntudatot csepegtetnek beléjük és megtanítják olyan mesterségre, amit hasznot hajtóan tudnak űzni. Egyik ismerősöm házmestere még a nyugati hadjáratban elvesztette a fél lábát. Asztalos volt egy közepes üzemben. Átképezték és jelenleg ugyanabban az üzemben könyvelő. Reggelenként aktatáskával a hóna alatt biceg be büszkén és boldogan az üzembe, volt bajtársai közé. Jobb helyzetbe került, mint volt azelőtt.

Természetesen nem minden esetben sikerül ilyen jól megoldani a kérdést. De minden egyes rokkantnak adnak életlehetőséget. Akik mindkét lábukat elvesztették, külön e célra konstruált gépkocsikon sofőrök lehetnek. Akik mindkét kezüket vesztették el, azok zseniális gépkezet kapnak, amivel egyszerű fogásokat tudnak végrehajtani: tudnák dolgozni. Ha egyebet nem, úgy a pályaudvarokon a külön szerkesztett gépekkel lyukasztani tudják a jegyeket, gyárakban, tudnak egyszerű mozdulatokat kívánó munkát végezni. Egy kar, egy láb elvesztése szinte nem is számit. Egész ember lesz belőle igy is.

Láttam egy fiatal hadnagyot az egyik ven- •• déglőben. Fél karja hiányzott. Hölgyekkel jött és egv bajtársával. A szomszéd asztalnál ült s igy észrevétlenül is jól megfigyelhettem. Teljes biztonsággal és kifogástalanul evett, ivott, töltött. Majd kicsattant a jókedvtől. Tüzet adott és cigarettát kínált. Ó segítette le a hölgyek kabátját. Udvarolt és kacagott. Ö vitte a szót. Látszott, hogy minden mozdulatra külön oktatták és most ugyanúgy mozog, mintha mindkét keze meglenne. Pedig akik felkarjukat vesztik, azokat előbb járni is meg kell tanitani, mert bizonytalanok. Nincsen, meg az egvensulyérzékük. De az önmagukkal teljesen tehetetlen emberroncsok sem válnak a család nyűgévé. Külön intézetekbe gyűjtik őket, ahol szeretetteljes ápolásban, szórakozásban, oktatásban részesülnek. Azokat sem engedik kétségbe esni. Családjaikról messzemenően gondoskodnak. A birodalom valóban lerójja háláját azoknak, akik érte áldozatot hoztak.

*

Este egy régimémet barátomnál vacsorázom. Â mult esztendőben itt járt Kolozsvárt és szivébe zárta a kincses várost és lakóit. Barátom kint lakik Berlin egyik villanegyedében és több, mint félórát robogtam a földalattival, míg kiéltem a végállomásra. Az ilyen kiérkezés a szegény külföldi, illetve nem berlini számára nem olyan egyszerű. Olyan sötét van, mint a kos szarvában. Egyszerűen lehetetlen egyedül eltalálni egy megadott címre. A berliniek azonban gyakorlottak már az ilyesmiben. Pontosan megbeszéltük, hogy melyik földalattival indulok. (A földalattiak percre indulnak és érkeznek.) A végállomáson vart barátom felesége, mert barátomnak (aki egyébként harmincegy kilométerre lakik munkahelyétől) hivatalos dolga volt és csak későbbre Ígérhette érkezését. A virágcsokor helyett — ugyaoxcsak háborús berlini étikéit

szerint — egy üveg kecskeméti barackpálinkát vittem a ház' asszonyának, amit a köverség bocsátott e célra rendelkezésemre. Bizony szép, fiatal asszonyoknak nem krizantémokkal, vagy rózsákkal kedveskednek manapság a gavallérok, hanem aki teheti (cs ez csak a diplomata, vagy külföldi újságíró, aki el van látva némi „hazaival“), bort, konyakot, fűszert, húsfélét, cukorkát, vagy éppen harisnyát visz a vendéglátó házhoz, vagy szive szerelmének. A berliniek nehezen megtakarított jegyekkel, vagy valamilyen békebeli „maradékkal“ kedveskednek. De megteszi, a színház-, vagy mozijegy is, amiért órákat kell sorban állani.

Szóval a barackos üveggel a hónom alatt, másik kezemmel belekapaszkodva háziasszonyomba, nekiindultunk a sötétségnek. Kizáróan háziasszonyom tájékozódására kellett bíznom magamat, mert a borús éjszakában égy parkon kellett keresztül menjünk, amelyben egyetlen lámpa sem égett. Csakhamar utóiért bennünket barátom is, aki a gyorsabb

S-Bahnnal jött a városból és igy mindéi tekintetben biztosabban haladhattunk hazafelé.

Barátom magas pártfunkcionárius, de a vélt pompa helyett, modern kis háromszobás lakás fogadott. Miután megkóstoltuk a barackot. asztalhoz ültünk ■—- és tulajdonképpen itt kezdődik a riport: mit tud ma egy német háziasszony vendégének nyújtani?

A vacsora kifogástalan volt. Igen ízletes zöldséglevesből, kitünően elkészített, de természetesen a fejadagnak megfelelő mennyiségű sültből többrendbeli körítéssel és egy úgynevezett Speise-ből állott, ami, hogy ugy- mondjam, középlény a parfait és a pudding között. Nincsen olyan alkalom, hogy „Speise“-! ne szolgáljanak fel Berlinben. Magától értetődik, hogy mint Európában mindenütt, úgy erősen politikus voltunk ellenére a társalgás csakhamar a konyha problémáira fordult. Egy percre emlegettük a mult nyáron a Borbátnál fogyasztott flekként és a marosvá- _ sárhelyi hétvezér-tokányt, amihez fogható étel, barátom szerint, nincsen az egész föld- kerekén, de azután a háziasszony vette át a szót. Ismételni kívánom, hogy barátom igen magas állású, régi párttag. Háztartása azonban semmivel sem különb, mint akármelyik német munkásé, ami az étkezést illeti. Háziasszonyom tehát nemcsak valódi, hanem általános képet festhetett arról, hogy hogyan élnek ma a német asszonyok.

*

Minél több tagja van a családnak, annál könnyebb a háziasszony dolga. A kiosztott jegyekkel ugyanis, minél több van belőle, annál könnyebb számtani műveletet végezni. Nehéz sora csak a magánosoknak van, akik vendéglőben kénytelenek enni. Három-, négy-, öttagú családnál azonban, ha a háziasszony. ügyes (és ma minden háziasszony kénytelen ügyesnek lenni), úgy képes nemcsak elegendő, hanem ízletes kosztét adni családjának. Példának okáért, össze réve a jegyeket, meg tud venni egy nagyobb darab húst, amiből természetesen sokkal jobb élei készíthető, mintha csak öt, vagy tiz dekát vehetne. Krumplival, ami Németországban az egyik fóíaplálék, ezidén már jól el vannak látva, zöldség is kapható a piacon, természetesen nem minden és ruem mindég. A háziasszonyod főgondja az, hogy c.ak az utolsó percben dönthetik el, hogy mit főzzenek ebédre, vagy vacsorára. Valamit egészen biztosan kapnak, csak ritkán tudhatják előre, hogy rniţ. De ezen nem is lehet csodálkozni, ha arra gondolunk, hogy Berlinben négy és félmillió ember él, akik ellátásáról grammra kimérve az adagokat, kell gondoskodni.

A iCgsulyosabb kérdések egyike a cselédkérdés, A szó szoros értelmében azt is csak jegyre lehet kapni. Minden munkaerőt a hadiüzemeibe állítottak be és csak kivételesen indokolt esetben engedélyezik a cselédtartást. Aki tud — az külföldiekkel segít magán. Vendéglátó házigazdáimnál is a cseléd szerepét égj francia tiszt hadiözvegye látta el, természetesen megkülönböztetett bánásmód mellett. A bérről, amit manapság egy háztartási alkalmazottnak fizetnek Németországban, jobb nem is beszélni. És arró’ sem jó beszélni, hogy általában milyenek a háztartási alkalmazottak. így a német asszonyok túlnyomó többsége maga végez minden házimunkát és az bizony nem csekélység, ha te- kin’etbe vesszük egyfelől a rendkívül magas színvonalú lakáskultúrát (középosztálybeli csaladoknál békében az g, 6, 7 szobás lakás hétköznapi volt, most sokat lerekviráltak) és azt, hogv a bevásárlások milyen nehézségekbe, megfontolásokba, utánjárásokba és ácsor- gásokba kerülnek. A német háziasszony élete egy cseppet sem irigylésrcméltó, de ő így veszi ki részét a háborúból. Alkalmam volt sok német asszonnyal beszélgetni, de apróbb kis sóhajtozásokon kívül — amit egy asszonytól sern lehet igazán zokon venni komolyan egyik sem panaszkodott. Pedig az élelmezés és takarítás nehéz kérdése - mellett meg kell

Előadások kezdete: 3- kor, 5-k o r és 7 érakor.

ENYÉM

VÁGY

c. nagyhatású filmdráma Kolozsvárt a

CORVIN

(volt ROYAL) FILMSZÍNHÁZBAN,

Főszerep'ők: Szilágyi Szabó Eszter, Zsilley Margit, Herényi László, Bi icsi Tivadar, Bihary óz ef és Szakáts.

Nagyothallók részére dijmlan fej - ha Igató ! ! !

Vasárnap d. e. il órakor is bemutaja a Corvin

birkózzon a mosatás óriási problémájával, i szappan és mosódák hijján, és meg kell bir- I kózzon a ruházkodás mindenekfelett sok fejtörést okozó problémájával. Hiszen az évi I vásárlási lehetőség férfiaknál nem terjed túl egy öltönynél és két ingnél, vagy igv télikabátnál. így minden kis darab rongy érték és minden legkisebb házieszköz, a varrótűtől kezdve a söprűn keresztül a főzőkanálig, mert i mindezt csak szinte leküzdhetetlen nehézségek árán, sokszor hetekig tartó utánjárással lehet beszerezni, vagy pedig teljesen besze- rezhetetlen.

Ha pesti zsargonban beszélnék, akkor azt mondanám, hogy a német asszonyok jelszava,

hogy: „fog ez menni“. És valóban megy is. Hogy csinálják, hogy nem csinálják, annak nyitjára férfiszemmel nem tudtam rájönni, de bizonyos, hogy a német asszonyok mégis csak főznek, ruházkodnak, sót elegánsak is és mindég kitalálnak valami csemegét családjuk számára. A nehézségeken átsegiti őket a leleményesség, amit a szükség parancsol, a meggyőződés, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy" van és a hit, hogy csak ilyen magatartás árán lehet jobban is egykor. Németországban valóban nem közhely", nem jelszó cs nem frázis, hogy mindenki a győzelemért dolgozik, hanem valóság, parancs, szükséglét, meggyőződés.

Ä magyar nemzet mostani nagy

harcát az ifjúság boldogabb jövendőjéért vívja

— mondotta Antailstvánnemzetvédelmi propaganda miniszter a debreceni Diákkaptár seregszemléjén

DEBRECEN, december 11. (MTI.) A debreceni Arany Bika-szálló dísztermében. csütörtökön délben a Diákkaptáro- sok Bérs-zántó Részvénytársasága tartotta alakidó közgyűlését. A diákkaptár- mozga'lom annakidején Debrecenből indult el és a mai napon jutott el fejlődésének egy egészen uj nevezetes áldomásához.

A mozgalom diákvezetői a mezőgazdaságban vállait munkák elvégzésénél megállapították, bogy hatékonyabb segítséget és gyorsabb munkát tudnának végezni traktorrá-!. Az eb at ározásból valóság lett, a traktort megvásárolták és ezzel máris rendszeres bérszántást végeznek. Ennek a lelkes és szép mozgalomnak az alakuló közgyűlése zajlott üc csütörtökön az Arany Bika dísztermében.

Az ünnepségen megjelent Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter ; is aki előtt a diakkaptár vezetői is- j mer tették munkájukat. Elmondották, hogy hogyan szerezték a jegyzéshez szükséges pénzt: nyáron vállalt különféle mezei munkák elvégzésével, papír, rongy, vas, szilvamag, vadgesztenye és egyéb hulladékok igyüjtésévél. Az idősebbek pedig hivatalokban va-ó kisegítő munkával és hogy hogyan dolgoznak a traktorokkal, j Ezután az igazgatósági tagok megválasz- í tására került sor. Majd lelkes éljenzés közben Antal István miniszter mondott beszédet.

Dr. Antal István miniszter felszólamlásában meleg szavakkal üdvözölte a di- ákknptár «megválasztott vezetőségét. és magát a diák kaptár intézményét. Ez a j diákká pl ár -— mondotta a miniszter — nemcsak önmagában és önmagáért fontos a nemzet számára, nemcsak azért a gazdasági munkáért, mit kifejt és azokért az anyagi eredményekért, amiket elér, hanem elsősorban azért a szellemért, amÁ magában kiáraszt és azért az erkÖTsi- ságért, amit működésével megvalósul,

A reánkváró döntő küzdelemben minden magyar ember részvételére ég erőfeszítésére szükség lesz.

Az államférfiak céltudatos, erőteljes és körültekintő országvezetése éppúgy tényezője flesz a küzdelem sikerének, mint iX legegyszerűbb munkahelyen dolgozó

ember kétkezi munkája, avagy a selyemhernyótenyésztő, ócskavasat és papírhulladékot gyűjtő kisdiák szívós és áldozatkész tevékenysége.

Az a nemzedék, am-í a mai élel-húlál- harc belső következéseit, a lemondást, a néki'dözést, az áldozatot kemény hősi lélekkel tudja vállalni és viselni, nieg- szerezfe a jogot a boldogabb jövendőhöz.

Ez a boldogabb jövendő a tietek — fordult a miniszter a jelenlévő kis diákokhoz —, amint a nagy harc is, amit a nemzet ma a maga életéért, fennmaradásáért, jogai érvényesítéséért folytat, voltaképpen tiértetek folyik. Annak az uj és remélhetőleg a mainál igazságosabb, emberibb és magyarabb világnak, amelynek megteremtéséért ma milliók és milliók szenvednek, ti lesztek az igazi részesei. A mi életünk a mai generáció élete, amely mát a második nagy világháborút küzdi végig, a háború befejezése után is hoSz- szu időu keresztül nehéz é,» keserves lesz. Voltaképpen csak ti fogjátok kedves, fiatal barátaim, maga teljességében élvezni a mai nagy küzdelem és a győzelem o/ii" mölcseit, de a diákkaptárban végzett csendes, kitartó és áldozatkész munka lilékét is belekapcsol ebbe a küzdelembe — fejezte be a miniszter beszédét.

Ezzel a munkával magatol: is hozzájárultok a magyar ügy győzelmes kivi- fásához.

Ezzel tj is katonáivá vallók a mostani nagy magyar erőfeszítéseknek és részesei azok sikerének. Ezért üdvözlöm a diák - kaptúrt és annak vezetőit, mint az eljövendő teljesebb és boldogabb magyar elit műnk ásait.

A miniszter beszédét számtalanszor szakította fé'be zugó, lelkes taps és a beszéd befejezése után bosszasau és melegen ünnepelték. Az ünnepély után a miniszter kíséretével együtt megtekintette a debreceni djókkaptúr-mozguiom értékesítő szövetkezet kiállítását. Az ünnepség lilán a miniszter a főispán vendége volt, majd a délután folyamán, visszautazott a fővárosba»