Ellenzék, 1942. december (63. évfolyam, 272-295. szám)
1942-12-24 / 291. szám
1942 december 25 ELLENZÉK S DIVATOS NÉPISÉO Szabadegyetemi előadds a-Ferenc József Tudományegyetem aulájabae Irtat TAMÁSI ÁRON H a szabad volna kér szót a múltról szólam’, úgy kezdeném ezt az előadást is, mint ezelőtt tiz esztendővel az egyik regényemet. Vagyis ilyenformán: attól kezdve, hogy a „románok kézhez vettek volt minket*', az Erdélyben maradt magyar iró gyakran állott a közönség elé, hogy tanítva szórakoztassa őt, vagy hogy gondolatait és hitét megossza véle. Hirtelen nem tudón;: sajnálatos tünet-e vagy éppen örvendetes, hogy a hazatérés óta nemigen lehet erdélyi - irót látni a dobogón. Két esztendő óta velem is először történik most, hogy a nyilvánosság előtt egy fontos kérdésről hangosan gondolkozom. Szívesen teszem ezen a megtisztelő és tudós helyen, ahol valamikor a római jogra engem próbáltak tanítani mások. Szívesen teszem, de azt is be kell vallanom, hogy a bölcsesség játszi és tarka pillangói folyton a hall gatás mezejére akartak csalni, miközben I ennek az előadásnak a tervével és az anyagával foglalkoztam. Ez érthető is, mert az iró általában értelmesebb lény, mint ahogy gazdag családoknál és hivatalos helyen azt gondolni szokták. Ilyenformán tudja tehát, hogy hangzatos kérdésekről okosnak tetsző módon beszélni, az nem az ő feladata,' hanem tiszte- ietrenieltó uraké. Másrészt érzékeny is az iró: vagyis^ bántja őt, ha másegyebek mellett még azért is haragszanak rá, hogy mások elől elveszi a szót és kárba veszíti, mivel nem használja fel semmiféle „gyakorlati“ célra. Remélem, hogy ez a rövidke testvéri vallomás nemcsak választékosán hangzik, hanem sikerült is megértetnem magamat; s magamon keresztül más írókat is, akik önmagukban szintén vesződnek azzal a kérdéssel, hogy a mai hangzavarban helyénvaló dolog-e beszélni, vagy hasznosabb az elvonultság és * csendes munka mellett maradni. Erre a kérdésre az írónak és a közönség legszínvonalasabb rétegének azonos módon kéne válaszolni. Mert ez lenne az eszményi találkozás. Lehet, elvan időket élünk, hogy ezt az eszményi találkozást kölcsönösen előkészíteni nemzeti feladatnak látszik. Lelkileg szükségét éreztem annak, hogy mosr. amikor oly sok idő után erdélyi közönség és erdélyi iró ismét személyesen találkoztunk, mindezt bevezetőül megmond- i jam. így bizonyára másképpen is fogják hallgatni gondolataimat a kérdésről, melyet „Divatos népiség“ címen próbáltam megjelölni, fin Talasztottam a kérdést s ez elég baj nekem, mert így senkinek sem teliettem szemrehányást, miközben ennek a kényes és go- mo’vgó problémának a nehézségeivel küszködtem; s én leszek a törekvő és becsületes áldozat is egyedül, amikor a végén alulmaradok, hogy igyekezetem holttestén tisztuljon és fejlődjek tovább a népiség eszméje. Az volna igazán egyszerű és okos dolog, ha mindjárt megmondanám, hogy mi is a'z a népiség; sőt kívánatos is volna ez, mert utána Csupán gyöngéd figyelmükbe kéne ajánlanom az ügyet s már mehetnénk hazafelé. ÎStm a jóindulaton múlik mégsem, hogy nem mondom meg; hanem egyszerűen azon, hogy nem tudom megmondani. Bezzeg, gondolhatja valaki: csak volna itt egy tudós egyetemi tanár, akinek szakmája ez a kérdés; vagy jönne ide valami nép-pártnak a vezérei Azok bezzeg meg tudnák mondani rögtön, hogy mi a népiség. Hat én, azt nem hiszem. Mert ha hinnem, akkor én nem előadásra vállalkoztam volna, hanem első hallgatónak. No jól van, fűzhetné valaki tovább a gondolatot: hát nem mindegy akkor, hogy ki beszél a népisedről, ha már senki sem tudja köntörfalazás nélkül megmondani, hogy mi is az a népiség. Hát ez sem egészen úgy van, merr lehet a tudós sokkal szakszerűbb, mint én, sőt kell is Az ország legrégibb szarvasbőrgyára ŐZ, SZARVAS, dainvadbőröket, kesztyű, ruházati, bútor éa mosóbőrre, vaddisznó, róka, vadmacska és egyéb állati bőröket 6zörcaére. kikészítésre elvállal MEHLSCHMIDT GYULA utóda: fitéa FEJÉR ANDRÁS iinombőrgfárs! TATATÓ VAROS. Legmagasabb napiáron veszek: őz, szarvas, dámvad, vaddisznó, farkai, róka, borz, vadmacska, vidra, nyest, hörcsög görény és KUTYABÓRÖKET. ALAPÍTVA: 1780. lennie; és lehet a nép-párti vezér csalhatatlanabb, bár nem kell annak lennie: én valahogy mégis, -talán szabad azt mondanom, lelkileg és az est-me előtt, illetékesebb vagyok a „köntörfalazásra“, melyet szabottabb szóval nevezzünk mi is fejtegetésnek, vagy eszmefuttatásnak. Nem azért bátorkodtam illetékesebbnek nevezni magamat, mivel származásomnál és ösztöneimnél fogva bensőséges közöm van a népiséghez, hanem egyszerűn azért, mert egyesek szerint a népiség eszméjét már húsz éve és igen számos irodalmi munkával szolgáltam. így aztán annál meglepőbb, hogy .egyszerűen s ahogy mondani szokás, ..konkrét'* formában, nem tudom meghatározni, hogy mi a népiség. Hát az iró nem tudja, hogy mit csinál?! Bizony, nem egészen tudja, csak érzi. Olyan az ő foglalkozásában, mint a szérelmes, aki szintén nemigen tudja, hogy mit csinál, csak érzi; az ilyen ember magát a szerelmet sem tudná hamarjában éQ a legszerencsésebben megfogalmazni, de beszélni róla mégis szebben tud, mint a tudós szakértő. Beszéljünk hát a szerelemről, vagyis a né- piségről. O lyan eszméről van szó, mely nemcsak szellemi síkon, írói és tudományos müvekben jelentkezik, hanem társadalmi és politikai síkon is. Az a körülmény, hogy nemcsak irodalmi, hanem társadalmi és politikai eszmeáramlat a népiség, lehetetlenné teszi, hogy a népiségről, annak társadalmi és politikai vonatkozásai nélkül, helyes képet adhassak. Ez elég kényes dolog a mai, érthetően érzékeny, világban. De az az írói meggyőződés és törekvés, hogy az írónak a politikán felül kell állania, bizonyára megóv engem minden olyan hangzatosságtól, mely népszerű lenne ugyan, de rendkívül múlandó. Ettől megóv, de remélhetőleg ugyanakkor hozzásegít egy olyan szintézishez, mely a hagyományt és a haladást, a nemzeti eszmét és az emberies felfogást olyan szerencsésen egyesi- teni tudja, hogy ebben együtt érezhessék magukat olyan magyar emberek is, akiket különben valamely jóhiszemű, de túlzó felfogás egymástól elválaszt. Egy olyan eszmeáramlatot, mint a népiség is, mely az emberi életet minden vonatkozásában érinti: csal; ugv tudunk megérteni és megértetni, ha legalább futólag történeti vizsgálatot hajtunk végre. Kutatás ez, vagy szakszerűen oknyomozás, melynek az a célja, hogy az eszme jelentkezésének szükségét megmutassa s magát az eszmét, derengésétől mostanáig nyomon kísérje. Képet a népiség jelenlegi állapotáról, mely tiszta és megbízható, csak igy tudunk alkotni. Már pedig döntő jelentősége van annak, hogv a kép tiszta és megbízható legven, mert máskülönben ennek a megújító erőnek jövendőjét, ugv eszmei, mint gyakorlati vonatkozásban, helytelenül itélnők meg. A kutatás dolgában én ugv látom a kérdést, hogy a népiség gondolata a megelőző világháború végén fogant mc-g az időben. Ez a háború a szabadelvű korszak végét jelentette. A szabadverseny, mely az anyagi javak mohó megszerzésében és az anyagi hatalom féktelen vágyában mellőzte az ieaz- ság és az erkölcs szabályait, ennek a háborúnak végén olyan világot teremtett Euró- í pában, amelyet sem erkölcsös emberek, sem j öntudatos nemzetek nem tudtak s nem is tudhattak tartósan elviselni. A megalázott szivekben meghalt akkor egy korszak, mely a negyedszázados történeti fejlődés tanúsága szerint is már véglegesen a múlté. Túlságosan közel vagyunk még ahhoz az időhöz s talán az emlékeink is zavarnak még abban, hogy tárgyilagos véleményt mondhassunk erről a szabadelvű korszakról. Kétségtelen azonban, hogy messze esik az igazságtól az a felfogás, mely ezt a korszakot nemcsak eltemetni akarja, hanem kitörölni is Európa történetéből. Emberi vívmányai igen nagyok ennek a korszaknak: főleg az anyagi művelődés terén, de a tudományban és a művészetben is. Az a törekvés azonban, hoey ezeket a vívmányokat nemzetek fölötti értékekké tegyek s ezáltal maradandókká, nem mindenben mondható sikeres kísérletnek. De egy tanulságot mnidenesetre merítettünk ennek a terek vésnek a kudarcából, s én ezt a tanulságot, hazatérve húszéves fejjel a háborúból, egész életemre megjegyeztem magamnak. Ez a tanulság pedig az, hogy az. emberiség, mint gyakorlati közösség, csupán illúzió: egyedül a nemzeti közösség az, amelyből és amelvre epiteni lehet; Az emberiség 'eszme . csupán, mely él és mindig élni fog az emberi lélekben, de ezt az eszmét igazán szolgálni csak az tudja, aki maradandó formában fejezi ki nemzetének építi? erőit. Az események, amelyek a két háború között is igen szép számmal történtek, eléggé bizonyítják, hogy a fenti tanulságot nemcsak mi vontuk le, Erdélyben és idegen hatalom alatt élő magyarok, hanem Európa más pontjain is hasonló meggyőződésre jutottak gondolkozó emberek. Valamit leromboltak bennünk. Valamit, amit emberi igazságnak hittünk, egyéni vagy nemzeti szabadságnak, testvériségnek, vagy emberi megbecsülésnek. S mivel ugyanazok, akik mindezt lerombolták bennünk, korábban és közben a szabadelvű korszak „fenkölt“ eszméit hirdették nekünk, a csalódásunk lezárt egy korszakot. A sziv azonban, melyből kihal valaki iránt a melegség; a lélek, melyből elszáll a hit; és az elme, mely elveti azt, ami igaztalanul becsapta: mindez nem maradhat temető. Érzést akar újból a sziv, gondolatot az elme és eszmét a lélek. Természetes tehát, hogy azok az emberek, akik gondjaikban és szellemi erejükben leginkább kifejezték népüket, uj eszmék után kutattak. Megérezték, hogy letűnt egy korszak s önmagukban vívódva kerestek az eszmét, melynek jegyébe föl lehet ismét kelni és elindulni uj élet felé. S zükség és a vágy egyaránt erős volt arra, hogy a megújulás jegyében uj korszak kezdődjék. De hogyan, és milyen eszme jegyében? Ki kell hallgatni az időt, mert az időben van elrejtve, hogy mit kell cs mit lehet csinálni. Sem az eszme, sem a gyakorlat nem független tőle. S az idő oly titokzatos; Erőszakot nem tűr s kegyesen csak azt emeli fel, aki szerencsésen eltalálja, hogy mellében! mit hord. Ehhez pedig az emberi értelem nem elég: ösztön is keli hozzá. Politikusnak, tudósnak és írónak ez az ösztön súgta meg, hogy a nép felé kell fordulni, ha a megújulás forrásait megtalálni akarjuk. Arra fordultunk tehát: a nép felé, kiben a megújulás forrásait megtalálni véltük. Nagy és jogos kérdés azonban, hogy ez a fordulat helyes voit-e. Mert ha nem volt helyes, akkor csak egy tragédiával több és egy hittel kevesebb: rekintettel arra, hogy a fordulás óta ezen a vonalon már olyan történelmi események játszódtak le és olyan szellemi fellegvárak épültek, amelyek nemcsak elkö- telezést jelentenek, hanem az ítéletet is magukban hordják. Az írónak, aki lelkiismerete és nemzete előtt nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött népével cselekednek: elsősorban kötelessége, hogy minduntalan számadást csináljon önmagával. Másokat rábeszélni, sőt figyelmeztetni, hogy szinten csinálják meg ezt a számadást, azt is ügyének érezheti az író, ámbár igen népszerűtlen dolog. Igaz, hogy én szerény meggyőződésemet nem ültetem a szélkakas hátára csak azért, hogy népszerű legyek, de azért a népszerűtlenségre sem vágyom túlságosan. Alkalmi apos- tolkodás helyett megmaradok hát a feleletnél, melyet az önvizsgálat után önmagámnak adhatok. Ez a felelet igennel szól arra a kérdésre, hogy helyes volt-e a nép felé fordulni s benne keresni a nemzeti s azon keresztül az emberi megújulás forrásait. Énbcnnem semmi kétség nincs aziránt, hogy helyes volt; sőt az a hitem, hogy a világnézet, mely az elkövetkezendő időből korszakot csinálhat, egyedül ezen az utón kereshető: ez a hitem még sokkal erősebb, mint korábban bármikor. Nem tudnék azonban ilyen aggodalom nélkül válaszolni arra a kérdésre, hogy megnyugtatónak tartom-e a népiség gyakorlati és eszmei alakulását, mely hovatovább negyedszázada tart már. Bizony szomorúság és kétség merül fel néha bennem, ha hallom és olvasom a hangzavart, mely ebben a kérdésben zsi- vajlik; vagy ha látom, hogy az eszme rügyező fájához vásári lovat kötnek. Lehet, hogy ezek a tünetek nem érdemelnek olyan szorongó figyelmet, amilyent néha keltenek bennem. Gondolhatnék azt i>, hogy utóvégre minden eszmeáramlat egyben áradás is, mely a zavart és az elemi erőt egyaránt viszi magával a tenger felé, ahol eltűnik a zavarosság és megnyugszik az ár. Sőt természetesnek vehetnék a zavart, az ártó szenvedélyt és az elferdülést, ha meggondoljuk, hogy a népiség eszméje nemcsak a szellem területén jelentkezik, hanem mint politika! hitvallás és mint társadalmat átformáló: erő is. Talán természetes, de a szellemi emberre nézve mégis nyugtalanító. Nem is kérdés, hogy őrködni kell-e; s úgy hiszem, abban is egyetértünk, hogy az aggasztó tünetekről minden alkalommal beszélni keli. Az őrködés dolgában az Írónak jut a legnehezebb feladat, mert őt egyedül ?. hűség' kötelezi. A politikus ugyanis a gyakorlati élet útvesztőiben néha úgy elszakad az eszmétől, hogy később meg sem ismeri; a társadalmi újító pedig a saját szenvedélyének zsákutcáiba tévedhet: az írót azonban dolga és hivatása egyaránt arra kötelezi, hogy őrhelyé# állva, egyedül az eszméhez legyen hűsége*, jól emlékszünk ennek a századnak két első évtizedére és nem felejtjük el az irastuuők árulását, mely a bomlasztó erők cinkosáéi Tette az irodalmat és a sajtót. Nemcsak falunk, hanem egész Európában. Hiába ^ jajgatott Ady Endre a szörnyű látomás előtt es hiába siratta cl Erdélyt: az irodalom a sajtó szelleme már nem a korszak eszméihez volt hűséges, hanem a bűneihez. Valami dereng, ugyebár, de még mm dig nem tudjuk, hogy mi a népiség. H a pirkadm látjuk a hajnalt, ne rontsuk el azzal, hogy szabatos meghatározást készítsünk róla. Inkább nézzük derengő színeit és gyűlő reményeit, amelyek akkor melegítik át szivünket igazán, ha az éjszakára gondolunk, amely megelőzte. Anyaggá vált minden abban az éjszakában, mert a mohó képzelet nem Istenről, megnyugvásról és igazságról álmodott, hanem aranyról. Most már jól tudjuk, az uj eszme derengésében elgondolkozva, hogy mily tévedés volt a matériában látni az élet értelmét és olyan társadalomban élni, mely a teremtett világtól elszakadva nyüzsög s amelyben az Isten sem érzi magát otthon. Még szerencse, hogy a nép és a munkás ki volt zárva ennek a társadalomnak anyagi cs „szellemi“ áldásaiból. Szerencse, bogy a maga világában külön élt a nép, a maga életformája szerint, megőrizve szellemi egészségét. Mert így nemcsak feléje lehetett fordulni, hanem tanulni is lehetett tőle. S mindenekelőtt fölfedezni benne az emberi lét alapvető törvényét, mely szerint bölcs és derűs emberi élet csak úgy lehetséges, ha Istennel való kapcsolatunkat megtartjuk és gondozzuk; ha benne élünk c. teremtett világban, a fákkal, a virágokkal.^ az éggel és a földdel együtt; s ha olyan társadalmat alkotunk, amelynek tagjai rendezték már a viszonyukat az Istennel és a természettel. Ez hát a népiség? ég nem hajnal a halovany pirkadó sz;tí a keleti égen, de nélküle mégsincs igazi hajnal. A világkép, vagy nevezzük emberi világnézetnek, amelyet főbb vonásokban megjelöltem: szintén olyan eszmei része á ré- piségnek, mely nélkül részletekbe veszne a megújító szándék. A hitvallás, mely ezt a világnézetet általános és alapvető tételnek tekinti, ezekben a válságos időkben, műmén űrt felhangzik, ahol a harmonikus emberi élet feltételein gondolkoznak. Minden országban; s főleg irók különböző hangszerein keresztül. Ezt a muzsikát, mely éppen olyan derűs, rr.uu ősi erejű, idegenkedve és nyugtalanul hallgatják az emberek. Más ez csakugyan, mbit a polgári irodalom ernyedt és egyhangú- zenéje, melyet az eszménynélküli és euzsbakő- tött társadalom kérdésein kívül egyéb már nemigen érdekelt. Emberi életet szeretnénk: egyszerűt, dctüsec és egészségest! Líj gondolat ez? Nem uj, csak elfelejtett, fis a művészi forma. a képzelet és a szemlélet módja, ahogy irodalmi müvekben kifejezésre jutnák , ezek -x gondolatok: az sem' uj, csak elfelejtett. A valóság és a képzelet összhangja a legősibb költői lélei; adománya, melyet leghívebben a nép őrzött meg. így tehát a gondolat é'1 a művészi forma egységes eredetű a nép’scgben, mely rendet akar teremteni az emberi lélek egész területén. Rendet teremteni a lelkekben: ez igazán költői hivatás, melynek méltó jutalma egyedül csak az lehet, ha az eszmé jegyében megújul a nemzet s ha a rendből társadalom lesz. Megújulni, embernek és nem - zetnek egyaránt, csak a saját természete s?e- rint lehet; életképes társadalmat pedig csak a fajta jó tulajdonságaira építhet bárki. - Nemzeti eszme tehát a népiség? Igen, mert derűs és egészséges magyarc akar; ilyen magyarokból igazságos társadalmat; cs a társadalom fölé nemzete:, melyet minden magyar magáénak érezhet, mint a csillagos eget. Most már csakugyan érezzük, hogy mi a népiség. Dehát mi benne a „divatos“, mit a cim ígér? Divatos az, ami nem benne van, hanem mellette: Göre Gábor és a góbé. Egy régen várt könyvujdonságl Kosztolányi Dezső ; Idegen költők A nagy iró 1 egremekebb műfordításai. ízléses egészvászon diszkötés- ben, 518 oldal. Ára 22 peiiq* 3.7. „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás krály-tér 1). Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk.
