Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)
1942-11-11 / 255. szám
19 42 november ITELLENZÉK fl sajtónak hirdetnie keil a magyar győzelem biztnsan eljövendő napját!“ A sajtó föladatairól tartott előadást Alma? Bála vezérkari alezredes KOLOZSVÁR, november 11. (Az Ellenzék munkatársától.) A Hírnök o'mü havi folyóirat sajtóhölgybizottsága nagysikerű sajtódélutánt rendezett november 10>-én, kedden délutátn, a római katolikus gimnázium díszt érmében. A magas.szín vonalú műsort P. Jánossy Béla szerkesztő nyitotta meg, majd Derecskey Judit adott elő egy zongoraszámot, igen tehetségesen. Ezután Almay Béla vezérkari alezredes tartotta meg nagy érdeklődéssel várt előadását „A sajtó szerepe napi életünkbenf* címmel. ; Almay alezredes beszéde ekéjén leg;elő- szÖr a mai háború haditudósítóinak emberfelettii külzd'elmieiről emlékeztett meg. Ezután a sajtó rendkívüli fontos szerepéről beszélt a bábomra valló felkészültség és a belső front ehenáhásának erősítése şzemp on t jóból. MesdübbenlS atfatoft a zsidó- bérenc sajtó aknamunkájáról — A trianoni tragédia — mondotta többek között az előadó — nem utolsó sorban volt köszönhető a szabadkőműves és zsidóbérenc sajtónak, amely rendkívül ügyes és ravasz volt á méreg adagolásában. Ez a sajtó volt az, amely kishitűséget terjesztett és tervszerűen előkészített a forradalomra azáltal, hogy a idkekbe mérhetetlen csüggedést öntött s a veszteség biztos tudatát hintette el a közvéleményben . A Trianon utáni anyaországi liberális, szabadkőműves és zsidóbérenc sajtó 1920-tól körülbelül 1934'ig megintünk rendkívül okos ravaszsággal folytatta aknamunkáját. Figyeljük csak meg, mit irt a hadseregről, milyen álruhába öltöz tette igazi célját, a hadsereg lebecsülését. Állandóan „A mi kis hadseregünkről ,a mi derék kis hadseregünkről“ irt, ahelyett, hogy tudatosította volna az emberekben, hogy Trianon után uj, halálos, nagy küzdelem következik, amihez tankok és repülők kellenek és amelyben vagy győzünk, vagy elpusztulunk. Fel kellett volna készíteni a nemzetet az uj világháborúra, amelyre — valljuk be, mi itt a hátországban, mialatt honvédeink küzdenek és véresnek a Don mellett — még ma sem vagyunk kellően felkészülve. Mi a sajtó igazi feladata ? *— Figyeljük meg — folytatta ezután Ailmay alezredes lendületes, nagyhatású ég tapsokkal percenként félbeszakított előadását —, hogy mi történik ma is? Ha Rommől tábornagy 40 kilométert vonul vissza egy olyan, arcvonalon, ahol ezer kilométereket tört előre néhány hónap alatt, vagy ha néhány amerikai hadihajó száz, ötszáz, vagy ezer embert partraszál- lit Afrikában — ujjonganak a zsidók. A sajtó kötelessége a tudósításokhoz kommentárt fűzni és olyan kommentárt, mely erős hitet önt a közvéleménybe. Tudjuk, hogy a ma elfoglalt embere nem ér rá önálló véleményt alkotni és az eseményeik felett hosszasan töprengeni. Ennek a túlzsúfolt életű embernek készen szállít ja a dologról való álláspontot a napisajtó, amelynek fel kell gyújtania a közösség gondolatát és a védelmi gondolatot. A napisajtó hallatlan módon befolyásolja az embereket és éppen ezért, igenis a győzelem gondolatát kell elhintenie nap-nap után, mert amit úgy akarunk, minden idegszáhmkkal, hogy azt mondjuk: győzünk, vagy belepusztulunk, akkor igenis az sikerül és akkor győzni fogunk! Beszélt ezután Almay alezredes a bárom legfontosabb erényről, amit a mai időkben az emberekbe kehi nevelni. A vattásról, a hazaszeretetről és a fegyelmezettségről. ■— Nem szabad azt hinni ■— mondotta —hogy a kereszténység nem alkothat olyan fanatizmust, mint például a shinto vallás, amelynek követői a japánok a biztos halál tudatával zuhannak rá hadihajók fedélzetére, vagy eleven rakétaként szállnak a biztos pusztulásba. Dr. Géczy fajos tábori esperes barátom., kinek Hitler kancellár megengedte, hogy Lenin- grádtól Sztálingrádig beutazza az ♦ross I arcvonalat, mondotta el, hogy a tábori lel- 1 készek fanatizmusa és égő hazaszeretete csodákat müveit. Ők azok, akik előre viszik a katonákat, az ő hitük és vallásos fanatizmusuk. Sok pap halt odalninn hősi halált s példájuk és bátorításuk az oka, hogy olyan haláltmegvető hősiességgel harcolnak a katonák most is Sztálingrádnál . . . „Eriit ke!l önteni a magvar csüggedökbe V4 A hazaszeretetről beszélve, megemlékezett az alezredes az igazi hazaszeretetről, amely nem átall kétségbeesni, egy-egy zsidó behívásán ugyanakkor, mikor ezer és ezer magyar katona harcol a civilizáció védelmében. Ami a fegyelmezettséget illeti, ebben sajnos, messze állunk — mondotta — a németektől, olaszoktól vagy akár az angoloktól és franciáktól is. Nálunk, lm sorban kell állni valamiért, vagy a kenyér kissé feketébb, vagy rosszabb, mint rendesen, akkor mindjárt, vége a világnak és tele van az utca s> róni kozák kod, jaj gutákkal és kétségbeesettekkel, akik valamennyien az uj magyar élet és gondolat sírásói. A sajtónak feladata ezekben a háborús időkben erőt önteni a hatnar csiiggedökbe és szuggestiv hatásával hirdetni a magyar győzelem biztosan eljövendő napját. Almay Bléüa alezredes nagyhatású, pompás előadását tomboló lelkesedéssel köszöntei meg a nagyszámú közönség. Az alezredes előadása utáln Sándor Mafia, a Nemzeti Színház tagja, énekelte eil tökéletesem, szépen az A ve Máriát és Rimsky Korsakiow Hindu dalát. Páter Szőcs Dénes Szalay Mátyás verseiből szavalt őszinte átérzéssel, majd a Marianum énekkara adott elő hatásosan Cecilia nővér vezetésévé!! dalokat, köztük Kodálynak, az éneklő ifjúság nagy magyar mesterének eg!y hatásos korszámát. A nívós műsoros estnek megérdemelt, nagy sikere volt és megrendezéséért a legőszintébb elismerés illeti meg a Hírnök s aj t ó h ö ley bi zo tts ágá t. (—n.) „Hz erdőiéi munkásoknak tökéletes egységben kell dolgozat nagy nemzett céljainkért!“ Szabó 3ános képviselő láíogaídsa iiagţbcavai kerületében Nagybánya, november 11. Szabó 'János, az prdéiyi Párt munkiásképviselőj e, kétnapos látogatást tett nagybányai kerületében. Kapnikbá- íiyán panasznapot tartott. Az ott szerzett panaszok és kérések alapján felkereste a községi elöljáróságot, valamint az állami ércbányászat kapnikbányai vezetőit. Beható tanácskozásokat folytatott velük az időszerű munkáskérdések- ről. Nagybányán Szabó János képviselő a párt tagozati irodájában készséggel rendelkezésre állott mindazoknak a párttagoknak, akik kérésekkel és jogos panaszokkal fordultak hozzá. Résztvett továbbá a tagozat elnöki csoportjának bizalmas értekezletén, amelyen dr. Szabó Miklós polgármester is megje-ent. Szabó János képviselő látogatása során felkereste a párt tagozati titkárának kíséretében Misztótfalu községet is, ahol a község gazdáival közölte, hogy a földművelésügyi miniszter tenyészállatokat bocsát a gazdák rendelkezésére, Alsófemezely községben az ottani állami) kohóüzemek munkásainak helyzet érői tájékozódott. Látogatást tett Koltókatalin színtiszta magyar községben is, ahol az Erdélyi Párt tagozati gyűlést tartott. A gyűlésen a község ! lakossága, élén Vágó Sándor ref. esperessel, teljes számban megjelent. E. Szentpétery Antal járási titkár üdvözölte a községben először megjelenő képviselőt, aki hosszabb beszédben vázolta a bel- és külpolitikai helyzetet. Rámutatott arra, hogy a jobb és boldogabb magyar jövendő tőlünk függ. Elsőrendű kötelességünk azonban, hogy minden áldozatot meghozzunk naev nemzeti céljaink megvalósítása érdekében. Szabó János képviselő látogatása alkalmából a nagybányai Nemzeti Munkaközpontba tömörült és a Hungária Vegyiműveknél dolgozó munkások1 értekezletet tartottak, amelyen a képviselő is megjelent. Nagy beszéd keretében vázolta a magyar munkás öntudatos magaviseletének fontosságát. Az erdélyi munkásoknak tökéletes egységben hall doloozni nagy nemzeti céljainkért. Legfontosabb az eoység megőrzése. Erdély munkásainak az Erdélyi Pátban a helye. Felvilágosítást adott több munkáskérdésben. Türelemre, bizakodásra és feltétlen becsületes magyar magatartásira buzdította a megjelenteket. Az egybegyült munkásság nagy lelkesedéssel fogadta a képviselő beszédét. Hz Érdéig! Párt nagyvárad! tagozatának közbenjárása a burgonya- és faellátás jgyében Nagyvárad, november 11. Az Erdélyi Párt nagyváradi tagozatának küldöttsége kereste fel dr. Soós István polgármestert s eljárt a burgonya és faellátás ügyében. Dr. Medvigy Ferenc üdvözlőbeszéde után Gálffy Sándor plébános tette szóvá a burgonyakérdést. Dr. Soós István polgármester megnyugtatta a küldöttség tagjait abban az irányban, hogy Érmihályfalva környékének burgonyatermelése teljes egészében kielégíti a város és környékének burgonyaszükségletét. A helyes elosztás kérdésében már megtörténtek a kellő intézkedések. A burgonyajegyek alapján a város lakosságának minden egyes tagja hetenként két kilói burgonyához jut. A fa ellátás kérdését Szabó Gyula tette 6zóvá. A polgármester bejelentette, hogy a faellátás terén olyan intézkedéseket tettek, hogy a város közönségének fával való ellátása zavartalan lesz. A küldöttség a polgármester válaszát tudomásul vette. Dr. G^fei József előadása az Erdélyi Párt kolozs~ vári tagozatában Kolozsvár, november 11. Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának előadásisorozatában kedden este dr. Géléi József egyetemi tanár tartott előadást: Művelődéspolitikai és nemzet- nevelés cimen. A kitűnő előadót Botos János, a kolozsvári tagozat főtitkára üdvözölte. Géléi professzor előadásában — amelyet lapunk va- Isámlapi számában teljes terjedelmében közlünk — a közösségi gondolat diadalrajuttatásá- nak fontosságát hangoztatta. A nagysikerű ,előadást értékes) fejtegetések követték. A nívós és érdekes vitában Géléi professzoron kívül Botos János, dr. Páll György és Pálffy László vettek részt. Falusiak véres verekedésének ulójáféka a kolozsvári törvényszéken KOLOZSVÁR, november 11. (Az Ellenzék munkatársától.) Két község lakói között fennálló többévtizedes harc tragikomikus utóját ék a játszódott..le tegnap délelőtt a kolozsvári törvényszék hármas büntető tanácsa előtt. Sebeisvár és Tarányos községek a román földreform végrehajtásakor hatalmas darab legelőt kaptak az egyik kisajátított uradalmi birtokból. A két községnek szomszédos a határa és a tulajdonosok földjei igen gyakran átnyúlnak a szomszéd November 11-én este fél 7 órakor : ISIáBk5!® Iff? zongora-estje fcis mE&PM ® a Vármegyeházán Műsoron : CHOPIN-müxek. Jegyelővétel az „Ibusz“ ménéi jegy irodában* MA UTOL’ÁRA gyönyörködhetik az óriási színes amerikai filmben: Szerelem és vérpad Ang’ iái Erzsébet és Essex tragikus szerelmének tör.énete. Ma utoljára a Corvinban HOLN AP: Robinson Gyermekkorunk izgató álmai 1! község határába is. A lege löt erületi is, amelyet a két falu kapott, ponto-* san a határ közepére esett, de a lakosok mégsem tudtak soha megegyezni a birtoklási jog felett. Az ellentét némelykor szenvedélyes vitákban, sőt verekedésekben robbant ki. Egyik ilyen összecsapás 1940 március 4-én heitivásári napon zajlott le Bánffyhunyadon, a Pop-féle koros- mában. Gordan Traján sebesvárii földműves összeszólalkozott Vajda Mihály taranyosi lakossal. Gordán- nak később Pótra János nevű falubelije, Vajda Mihálynak testvére, Vajda Karácsony és sógora Benczan János sietett segítségére. A veszekedés csakhamar verekedéssé fajult, amig Gordan Traján több sebből vé- rezve ájul tan terült el a földön. A törvényszék Csepreghy László dr. törvényszéki tanácselnök elnök- lésével tárgyalta tegnap a bűnügyet. A vádlottak padján Vajda Mihály és Vajda Karácsony tarányosi, valamint Pótra János sebes vári földműves ült, akik ellen az ügyészségszándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A bűnügy negyedik szereplője, Bein ez án János időközben Romániába szökött. A tárgyalásra mindkét falu lakói közül több tanút idézett meg a bíróság. Ez a tény kissé megnehezítette az igazságszolgáltatás menetiét, ugyanis mindkét falu lakói eskü alatt vallották, hogy a szomszéd falusiak kezdték a verekedést. A bizonyítási eljárás befejezése után Albrecht Zoltán dr. kir. ügyész valamennyi vádlott megbüntetését kérte. A törvényszék Vajda Mihályt és testvérét két-két hónapi fogházra Ítélte súlyos testisértés büntette miatt. Pótra Jánost, akiről bebizonyosodott, hogy a verekedés alkalmával Vajdia Karácsonyt arculütötte, 15 napi 'elzárásra Ítélték. A sértettet kártérítési igényével polgári bíróság elé utalta a törvényszék. Az Ítéleti ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak enyhítésért felebbeztek. PosíaisziviF@!ői tan- folycsm meg Na^fváradon NAGYVÁRAD, november 11. Tudósítónk jelenti: Kedden délelőtti nyílt meg a postaigazgatóság épületében az üzemi tisztviselők utánpótlása céljából létesített tanfolyam* Az ünnepélyes megnyitáson a vezérigazgatóság részéről megjelenti dr. Kuzmich postav ezer igazgató éa a vezérigazgatóság több tisztviselője, valamint Nagyvárad egyházi, katonai és polgári előkelőségei. A tanfolyamon 50 növendék vesz részt, valamennyien 15—17 év között. A növendékeket felvételi vizsga után vették fel a tanfolyamra és tizhóna- pos tanfolyam után különböző postahivatalokban helyezik el őket. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a legválasztékosabb kivitelig, legolcsóbban az „ELLENZÉK“ könyve»« boltjában, Kolozsvár.