Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)

1942-11-06 / 251. szám

ELLENZÉK 19 4 2 novo fu her I. fl honvédelmi miniszter vtílíaíín a Gábor nron-szoborbizoítsáfl elnökségét Néme< lap a magyar mezőgazdaság tervei­ről és lövőiéről A német nemzeti szocialista part müncheni sajtóházában megjelenő ,,0ie Deutsche Stimme" legutóbbi s ■ urnában az alábbiakban foglalkozik báró Bénii y Dániel földművelésügyi miniszter tör* vény javaslatával kapcsolatban u ma­gyar mezőgazdaság égető problémái- val. \ magyar politikai és ine/ő^a/davági körök élénk. érdeklődéssel fogadtak báró banffi/ Dánid földművelésügyi minisater beszédét. Bár Magyarország egyáltalán ivem lebecsü­lendő iparosodása ellenén' még mindig első­sorban u^rárürszág, a/, utóbbi évek mégis ln‘- bi/ouyitották. az ut. melyei a magyar mező­gazdasági fejlődés eddig meglelt, nem volt teljesben helyes és mindamellett elég körűé­in énve.s is. Délkeleteudópa és a töl>!>i európai államok gazdasági krízise magával ragadta a harmincas évek elején Magyarországot is. Magyarország külkereskedelmének 19.13-ág tartó látszólagos felvirágzása után csak nagy nehezen és óriási áldozatok árán bírta me­zőgazdasági termékeit az európai piacokon el­helyezni. Bár ezt a krízist a délkclcteurópai angol-szász és francia 11i'le 1 politi-ka keltette életre, mégis sem Anglia, sem Franciaország sem tettek semmit, hogy a délkeleleurópai ál­lamok- helyzetén segítsenek. Csak a nemzeti- szocialista Németország felemelkedése, mint vevő a délkeleteurópai gabonapiac s/.amára, adta meg a lehetőséget a délkeleteuropai ál- laruoknak és elsősorban) Magyarországnak, hogv gabonatermésüket biztosan ,‘lbelye/hes- &ék. Ennek ellenére Magyarországnak 1938-ig még mindig nagy nehézségekkel kellett meg­küzdenie. A termékek elhelyezésének ily nehézsége akadályozta Magyarországot abban, hogy me­zőgazdasági termelését racionalizálhassa, sőt Magyarországon egy ideig oly kormányrendé, let is érvényben volt, mely nagyobb mezőgaz­dasági gépek, 1 o’eg traktoruk alkalmazását egyenesen megtiltotta, hogy ezáltal a főleg mezőgazdasági munkanélküliség növekedését megakadályozza. Közben azonban megváltoztak a dolgok, miután Magyarország 1938 és 1941 között többszörös területgyarapodás következtében tekintélyes uj mezőgazdasági területekhez jutott. Magyar szakemberek nézete szerint a me­zőgazdasági termelés emelése elsősorban egy általános művelési terv feláll'iUkátál függ, melynek keresztülviteléhez feltétlenül szük­séges, hogy az egyes kerületekben ..mezőgaz­dasági vezetők” állíttassanak munkába, llv mezőgazdasági vezető-állások felállításával a magyar mezőgazdasági miniszter is foglalko­zott beszédben. Azonkívül a magyar szak­emberek véleménye egyöntetű abban, hogy igen kifizetődne az olajos növényok termelé­sének emelése is, ahol iş a szójabab első helyet kapna. Az általánosan óhajtott termelés-emelés nagy problémáját képezi kétségen kívül a nagybirtokok kérdésének mielőbbi megoldása is. Magyarországon nemrég már hoztak föld- ! reformtörvényt, melyhez most a zsidó lö:d- | birtokok kisajátításának törvénye csatlakozik. j E kérdés vizsgálásánál azonban úgy tűnik fel, mintha a magyar kormánynak nem alina szándékában a nagybirtokok felosztását inár most keresztülvinni. Egy látszik továbbá, hogy egyelőre a kisajátított zsidóbirtokokat j sem osszák fel, hanem azokat mint meglévő egész birtokokat kívánják egyelőre megmű­velni. Bár Magyarországon igen sürgősnek j látszik továbbá a mezőgazdasági mim sósság j telepítési kérdésének, valamint a 'kisbirtokok I rég vajúdó problémájának megoldása is, e kérdések a kormány szándékainak megfele­lően csak a háború után kerülnek majd napi­rendre. SE/'>/>//'"'\7'G1 BWí/'V, n<>r<inlnr <>■ (Az E'leuzék kiküldött munkatársától.) Többször beszámoltunk már arról, hogy Sepşis/entgN ürgy városa ors/ágos gyűjtést inditoll. hogy a befolyó összegből felál­lítsuk Srpsiszvntg vörgv fő le mi Labor Áron szobrát. A szoborbizottság országos lédnöki lisztségét vitéz nugvhueoui Nagy l ihnos vezérezredes, ni. kir. honvédelmi minisz­ter válla'ta el. RÓMA. november 6. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A Ballour-nydat- kozat 25-ik évfordulója alkalmából1, mely mint ismeretes, magában foglalja a pa­lesztinul zsidó állam felállítására vonat­kozó ígéretet, a jeruzsúúcmi nagvimifti ki­jelentette. bogy a nyilatkozat világosan kifejezésre juttatja Angija ellenséges ál­lásfoglalásál az Izlamma' és az arabokkal szemben és ugyanakkor a zsidóság cg az angolok testvériségét.' Ebben a nyilatko­zatban — mondotta a nagymufti — meg- i KOLOZSY ÁR, november 6. Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata kulturális szak­osztályának műkedvelő csoportja novem­ber 45-én Besztercén vendégszerepei. Vendégszereplésének az ad különös jelen­tőséget, hogy Besztercén csuk nagyon ré­gen volt említésre érdemes szinie.üadás s így a műkedvelő csoport- amely már nem egy alkalommal kitünően kiállotta a pró­bát. a város magyar társada mának régi óhajtását váltja valóra. November 15-én délután a Magyar tónk jelenti: Az Erdélyi Párt elnöki la- nácsa kedden este dr. Krüger Jenő elnök­letével értekezletet tartott. Az értekezlet tudomásul vette, hogy az elnöki tisztségei Kortsmáros László országgyűlési képvi­selő betegsége idején dr. Kiiiger aleluök tölti be. Soós Lajos főtitkár rész’elesen beszá­molt a közellátás kérdéseiről, különösen a burgonya- és fahiányt léve szóvá. Az elnöki tanács tagjai sorába megvá­lasztották dr. Sebő Mihályt és Ahnöder Endrét. Az elnöki tanács megállapította, hogy az ONCsA-házak közül 7 sokgyer­mekes párttag is házhoz jutott. A neruzet- hüségi igazolványok kiosztásával kapcso­latban úgy határozott az értekezlet, hogy azokat a minden héten ez ügyben öss*e­pontja mb,íny nap niuKa, novemlner 15 én lejár, a szoborbizottság az orszá­gos művészi pályázatot azonnal kiírja, amint az Országos Irodalmi és Mii vészeli Tanács az összeállítandó bizottságba U maga részéről kije öli tagjaik A szobor- altipro eddig mintegy 23.0011 pengő gyűlt össze s a bizottság reméli, hogy a jövő év nvarára elkészül Labor Áron szobra, me­lyei országos ünnepség jelképes székely nemzetgyűlés keretében lep áznék majd le. erősitik Palesztinának az egyik legjobb arab terület átengedését a zsidóságnak és ezzel mégnövekedik a mohamedánok szent bucsujáróhelyeil fenyegető veszede­lem. Meg vagyunk győződve arról, fejez­te be nyilatkozatát a nagymufti, hogy az arabok folytatni fogják harcukat egészen a győzelemig. A mohamedánok részére Palesztina majd csak akkor nem lész töh- bé kérdés, ha Anglia és a zsidóság még­sem misül. Besztercén vendégszerepelnek az Érdéig Párt műkedvelői 1 Iparosegyletben a honvédek és az ifjúság I részére dí jtalan előadás keret-ben Herczeg I Ferenc ..Gyurkovics leányok4' cimü szín­darabját hozzák szinre a lelke* műkedve­lők. Este a Német Kulturházban díszelő­adást rendeznek, «melyén fíéihnt József országgyűlési képviselő bevezető beszéde 'út ín Kodolányi János ..Földindulás“ cimü müvét mutatják be. A műkedvelő csoport nagy érdeklődéssel' várt besztercei vendég- szereplésének tiszta jövedelmét a hadba- vonultak javára fordítja. Változások az Erdélyi Párt nagyváradi tagozatának vezetőségében NAGYVARAD, november 6. Tudósi­ülő elnöki tanács elbírálása szerint fog­ják ézután jóváhagyni. A cipő nélkül levő szegény isko’as gyermekek fel.segélye zése tárgyában úgy «öntöttek, hogy a párt megkereséssel for­dul az illetékeseihez és leérni fogja, hogy a diákok által gyűjtött 800 pár cipőt ki­javíthassák' és az arra rászorulók rendel­kezésére bocsássák'. Bodács Gyula a munkásság kérdéseiről beszélve, örömmel jelentette, bogy a múltkori beszámoló nyomán emlékirat ké­szült és azt gróf Teleki Béla pártelnök át­adta a miniszterelnöknek. Az elnöki ta­nács végül bizottságot küldött ki, amely a női szakosztállyal együtt gondoskodik a harctéren küzdő honvédeknek szánt szeretetcpoma,gok összegyűjtéséről! és a harctérre juttatásáról. Miután a gyűjtés engedélyezett idő­B mohamedánoknak Palesztina csak akkor nem lesz főbbé kérdés, ha Anglia és a zsidóság megsemmisül jelentette ki a Bafour-nyiíakozat 25 éves évfordulója a halmából a jeruzsálemi iörtvuf i Telefon: 31—GO. Erdély Mozg® November 8-tól ¥. Norvég film. Csodálatos történet a rejtelmes Észak vadásznépeinek éle­téből. Előadások kezdete 3, b, 7-kor. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel matiné előadás. SZÁMOS NŐI BAJNÁL gyakran igen nagy megkönnyebbülést szerez reggel éhgyomorra egy féípohárnyi természetes „Ferenc József" keserüviz, azáltal, hogy a belek tartalmát gyor­san felhígítja és akadálytalanul kiüríti, az anyagcsereíorgalmat pedig hathatósan előmoz­dítja. Kérdezze meg orvosát! A Dúcétól jobbra Iiü’o Balbo, balra a második De Bcnc.- ■ - .................................. .... Egykori kép a Marcia sir Doma"-ról. Kedden <••»((• a pari női szakosztálya * érb'kez|e|e| tarlóit a sz<*r< 'te.le:'*oin;j£'>lc g'ujl«"' ügyéiül). S*>-, Eijn főtitkár >v nn Hf lir a/ erre Mennék»'*» lervel", nme lyet az erlrke/lel |r I k !•*< de - a I el(<»g',J<Jolt. Ezután elhatározták, hogy szombat dél­utánra a Magyar Máz nagytermébe össze­hívják a női szakosztály valamennyi tag jál a részletes tervezel ismertetése végett. Magyarságunk kovásza Alig kezdte ki Voltaire nyugaton a tekin­tély minden egészséges kezdeményezést el­fojtó uralmát, a magyar ifjúság már keleten, Európa másik végén is felneszeit. Mint ma i.s, mindig a tanulóifjúság volt ennek a nép­nek erjesztője, az kapkodta el az itt_ott fel­dobott mentőgondolatokat. Egész Közép ín Keleteurcpa még nyugodtan pipázik roskatag társadalmakban, de. a Bessenyei körül íelrSe­per ed ett Ueslőrirók, éppen a bécsi einem/et- lenitő környezetben, a döbbenet erejével lát. ják meg a magyar szellemi ember mérhetet­len feladatait: mlndenik liîgyen a felvilágo­sodás fáklyaíutója. S idebent, ősi iskolák bolthajtásai alatt, a tanulóifjúság legkitű­nőbbjei már magyar megváltásért törik ma. gukat. A sok kezdeményezés egyike, a nagyenye- di Bethlen-kolléglum örök például szolgáló diákseregéé, eljutott százötvenedik évforduló­jáig. Gróf Toroczkay Pál 1791 szeptemberé, ben 35 diáktársát maga köré gyűjtötte. A lel­kesült ifjak egy része önképző társaságot alapított, irodalmi munkásságba, fordításba kezdett, színmüveket dolgozott át magyarra, sőt kiadásukról Ls gondoskodik. Az ifjúság másik része színtársulatot szervez s a követ­kező évben elő is adja a nagyközönség szá­mára Voltaire egyik történelmi drámáját, a Brutust. A diákság ettől kezdve minden is. kólái év végén rendszeresen megrendezi a bucsuelőadásokat: reggeltől estig szomorujá- tékr4<at, vígjátékokat, táncokat és énekszá­mokat nyújtott a közönségnek. E diák szin. játszó társulatból kerültek ki Erdély kezdődő szinmüvészetéjjek jeles színészei közül: Jan- csó Pál, az első magyar komikus. Sáska Já­nos és Koncz József, az első erdélyi magyar színtársulat tekintélyes tagjai. Ugyanebben az évben az irodalmi munkásságra buzdult ifjak, hogy szabaduljanak a latin nyelv nvo. inasztó súlya alói, zsenge termésükből Próba címen irodalmi zsebkönyvet szerkesztettek az ifjúság használatára. A zsebkönyv, a töb­bi közt, Moliére két darabját fordításban köz­li (Az erőszakos házasság, A kénytelenségből lett orvos). A nagyenyedi ifjak a magyar nyelvhez me. nekültek s ösztönös futásukban már benne volt a mai ifjú nemzedék íalukeresése is. ők laposták ki a faluba visszavezető utakat, ame­lyeken most visszagyalogolhatunk a népda­lok és népi hagyományok tövéhez, a mély magyar műveltség hordozójához, a néphez. Néma tea Az Egeresi és a Kolozsvár Városi I illa- mosmüvek rt. vezetősége elhatározta, hogy a hadigondozottak javára jótékonyréhi teát rendez. A tea rendezésére a részvénytár­saság felkérte Atmay Bélámé. dr. Biró Cri/Lilééné. dr. Feh’inczi-Tokáts Zoltánná, dr. Gycrgyay Arpádné, dr. Hajdú G-yuláné, dr. Horváth Béláné, Kom perne k Jánosne. dr. Kopéir Gerőné, dr. A agg Lászióné, Polonyi Istvámié, Simák Lajosivé, dr. Sz.dsz Ferenc- né és Zudor Jánosne kolozsvári uriasszo- mjokat. A hölgyek u\eg is kezditek mun­kálkodásukat, azonban elháríthatatlan tech­nikai akadályok merüllek fel. Úgy a válla­lat vezetői, valamint a rendezésre rftilat­kozott kolozsvári uriasszonyok nem akar­ták, hogy emiatt a hadigondozottakat ká­rosodás érje. Éppen ezért elhatározták, hogy ,,Némn teát-1 rendezneh és annak jö­vedelmét. juttatják el a hadigondozottak­hoz. A gondolatot ■ telt követte. Mindkét vdilatat vezetősége azonnal 400—400 pen­gőt utah ki erre a célra, amit azután a rendezésre vállalkozott uriasszonyok 1000 pengőre egésziteltetk ki. Ezt a- összeget azután eljuttatták a kolozsvári hadtestpa­rancsnoksághoz, hogy az gondoskodjék an- nak felluiszn diósáról. Reméljük, hogy ez a példa nem marad egyedül és több más vállalat, közülel. egye­sület igyekezni fog közrcn)ül.i>désév I le­hetővé tenni hadigondozottjaink őr nek fel karolását, amit méltán megér dem ‘nek azoknak hozzátartozói, akik a legdrágáböat, az életüket teszik naponta kockára valahol az orosz hadszíntéren. 3773—1S42. gh. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI J-íIRDETMÉNY. A m. kir. Ferenc József Tudo­mányegyetem Gazdasági Hivatala (Ko’o-svár. Szinház-utca 1.) 1943 január hó 1-től 10-13 de­cember hó 31-ig terjedő időben szükség' : asz­talos faanyagok szállítására 3773—1942 gh sz. alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az írásbeli ajánlatok a gazdasági hivatalhoz cí­mezve 1942 november hó 24-én délelőtt 1 f óráig, személyesen, vagy posta utján adhatók be és ugyanaz napon déli 12 órakor fognak felbontatni. Kolozsvár, 1942 október hó 31-én. Jacoby Károly &k. gh. igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents