Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)
1942-11-28 / 270. szám
i»42 Hovvmbor as. 8I»liSK8äfiK 7 — EVÉL BERLIN, 19^2 NOVEMBER „A XX. század mithosza“ Alfred Rosenberg hires könyve egymillió kiadást ért <d mostanáig. A világszerte páratlan könyvsiker megérdemli, hogy rövid pillantást vessünk a műire. A „Míthosz1' 1930-ban jelent meg először, Münchenben, Holioneichen_kiadásban és megjelenésének pillanatától szegeim alapjává vált a jelenkor legdöntőbb világnézeti kérdéseinek. A németség milliói keresték és találták megg a könyv távlatában az ríj magatartást, az uj erőt és célt. Alig; \an még könyv, amely oly sokféle vallási, politikai, bölcseleti és gyakorlati kérdést annyira egységes szempontok szerint tárgyalna s annyira sugaUóan késztetne, lényegében egyszerű alaptételének elfogadására. Rosenberg Mithosza a személyiségről szól, s maga is egy gondolkodó személyiségnek önmagában ilezért, befejezett müve. Szemléletének iránya sokfelé ágazik, de egyetlen törzse van: minden emberi alkotás, társada-omformák, vallások, építmények, szimfóniák, bölcseleti rendszerek és műszaki megoldások egyaránt a jellem kifejeződései a világban. Mindennek közös eredője van az emberi lélek ősi természeti-történeti egységében. Hibás és káros ezért minden szellemi mérték, — sugalmazza a Mithosz —, amely az egyes cselekedetét nem a faji-népi összesség viszonylatában Ítéli meg. Az első világháború előtti és utáni korszak nem ismerte a küzéppontuságnak ilyen értelemben veit elvét, s ez természetszerűleg rejtette magában a zavar, a s-zéthnlöás és a bukás okozóit. A németség a nemzeti szocializmusban újjászületését érte meg, s e tény élményében gyökerezik az az erő, amellyel Rosenberg a kilátástalanul zűrzavaros euró' paá kérdéseket egy néhány egyszerű vonalra fektette le. Mindazonáltal nem vita és nem alkalmi irat ez a mii. Az a gondolkodó, aki meglátta, hogy az egyes ember és a népek jelleme lényeges vonásaiban sohasem, változik, természetszerűleg láttS egyetlen egységnek a múltat és a jelent. E történeti egységbe építette heile Rosenberg a népi-faji jellemről alkotott szemléletét, s müvének szigorúan zárt logikai rendje világos fejtegetéseivel párosulva, biztositják számára az uj eszmék világában a maradandó kal'-auz szerepét. Őszintén meglepetve és csodálattal éltéi v-e hallgattuk^ az Északi Társaság vendégeiként, Histo Orkonak, a legnagyobb finn filmvállalat igazgatójának és rendezőjének előadását a finn film fejlődésiéről és jelenlegi állapotáról. Nemcsak az elő állított filmok száma (1938—39- ben, amikor Németországban 106 filmet készítettek, a kis Suomi, amelynek lakossága még Berlin lakosságának számát sem ér el, busz filmet állított elő, sőt 1940—41-ben 27 uj filmet!) hanem a finn film művészi értéke is jogos bámulatot, keltett. Öt uj film részleteinek bemutat tá:sa győző,tt meg arról, hogy ez a kis ország természeti tájának, népi- ségének és múltjának alapszíneiből egy egészen saját-szerű f ilmsti 1-ust alkotott, amely--a fényképezés és műszaki előállítás terén is a legelsők közé tartozik. A bemutatott filmrészletek között i talán a legnagyobb sikert a „Har- I cunk“ című aratta. Ez a film a fin- ! nek ezázimpos1 téli háborúját nrutat- í ja be, minden hamis páthoszt nélkülöző, a rendkívüli, valóban az epikai nagyság hatását keltő módon. A német sajtó Risto Orko előadásával foglalkozva, szinte kivétel nélkül annak a vágynak adott kifejezést, ho-°'V vajba már a közeljövőben minél több finn film kerülne Németországban bemutatásra. A mult század polgársága kizárólag a „műveltség cs vagyon" fogalomkörében élt A műveltséget csakis társadalmi előnyök biztosíthatták s ebben is kifejezésre jutott a polgárság kasztjellege. A valóságban ezt a fajta műveltséget nem szélességében vagy mélységében értelmezték, mindössze egy puszta tényben, a „vizsgában" és a róla szóló papirosban talált kifejezést. Innen van, hogy a vagyonnak és műveltségnek közös polgári előszobája volt. Amikor a német véderő parancsnoka elhatározta, hogy a hivatásos tiszli pálya lehetőségét nem köti bizonyos iskola bizonyos végbizonyítvány áh oz, tulajdonképpen Az asszony haragosán belefujt a szolnui- szálba, hogy a sűrű lé a kezére fröccsent. Mi éri nen mondja, ha ö ennyire kívánja hallani? Nem olyan nagy eset. Azután d- szégyelte magát és bűnbánóan felemelte « fejét. Hűséges, v'ídárn. férfiszempár nézett vele farkasszemel. Az asszony már nevetett és szélesre gömbölyödött az arca, ahogy fajta a szappanbuborékot. Már három gyerek lármája verte fel a lakást és gyűlt az apró huj és gond. Búinkét jövőre gimnáziumba kell íratni. 2>e- zsőke megint négyest kapott számtanból. • gyerekek rosszak, semmi sincs tőlük biztonságban. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy kiszolgált őrmestert fogad mellélűk. F.z! délután mondta, elalvás elölt és karjának mozdulatéival emelte magához az asz- szuny fejét. A: nevetett, a férfi }s, de nagy jól ed ve köhögésbe szakadt és az asszony riadtan kapaszkodott keskeny kezébe.- Ne köhögj — mondta és bet akár gáttá a leveszőrkiharóval. Almos délutáni csendben, neműn feküdtek egymás midiéit. Nem hallóit áh a gyerekszoba sok gyanús nesze!, a férfi ujjal az ússzony barna kajál simogatlak es az asszonyból már-már feikivánkozoti a kérdés, túláradó boldog- sásában. Azután mégsem szóit, csak egészen mélyen befészkelte masát az ura ölelésébe. amely biztonságot adott, meleget és nyugalmat. .tinikor a férfi köhögése elréinitön hosszúra nyúlt az éjszakában. « rokonok magukhoz vették a három nyerőket. Az asszony ült a hidegágy melleit. Nem értette a dolgot, a gondolatok kapkodva tépázták agyát. figyeli és várt. A férfi felüli <r ágyban, midiéből feltöri az ijesztő hangáradat. Azután fáradtan támaszkodott hátra, lehunyta szemét. Sápadt voll és szürke szeme alján fekete a ráncos bőr. Az asszon}' az ágy szélére ült. és féjét az uráé mellé hajtolta a párnára. — Nem akarok kiabálni — gondolta és apró, v<ad sikolyokat gyűrt vissza a mellébe. Most minden jól van. — Az újabb köhögési rohamnál felugrott és eszét vesztve, kapkodva sietett etz ura segítségére. Az utolsó napon egészen csendes vak a férfi. Sápadt keze nem mozdult a takarón és lassan, Tilig észrevehetően emelkedett és siüycdt beesett mellhúsa. Kis lámpa halvány fénye világított az ágyra, az arcra, amely nem mozdult: órákig ült előrehajolva az asszony, umig felnyílt a szürke szempár. Ekkor elörebukott az ágy elé, feje a fához képpont és felnyöszörgött. A. férfi, oltalmazón emelte fel a kezét. — Fáj, fiam? — Nem! — Az asszony vadul kapott a védelmező férfikéz után. — Nem fáj! — Akkor jó. Lehunyta szemét, de újra kinyitotta. Az asszonyra nézett riadtan, scgélytkérön, gyermekes f ideiemmel. Szorosan tartói iá a kezét és lassan lehúzta magához. Tapogatózva simított végifi a haján, vadán, a két karján, magához öítllc tíz élet néhány percére. Az asszony felsírt: — Szerelsz, kisapám? A férfi gyengéden elmosolyodott, végtelen melegséggel, kisfiús szeméremmel. Mégrázta a fejét. azután kínlódva mondta.; —- Nem. Es műn aki nagyon elfáradt, lehunyta u szemét. halálos csapást mért a műveltség és vagyon kas/tjelíegii összefüggésére. A tiszti pálya tehát egyszerre elveszítette azokat a képzeteket, ajtrelyek »sgy vagyonilag előnyös helyzetben levő társadalmi osztályhoz fűzték. Ennek a ténynek önmagában, véve is nagy jelentő- séoe van, de még nagyobb jelentőséget nyer akkor, ha tekintetbe vesszük az étet más vi szonylataira máris kiterjedt vagy kiterjedőben levő hatásait. Nincs kétség aziránt, hogy ez a hatás átfogja a német népi élet minden körét, s többek közi megnyilvánul például a gazdasági életben is. Meg kell figyelni, hogy azok a férfiak, akik a folytonosan előretörő technikán nyugvó gazdaságot n»egteremteiíék, szorgalmas, cselekvő emberek voltak, „társadalmi állásokért" nem törték magukat, mert nem volt rá idejük, de mindez nem is jelentett számukra I értéket. Amikor azonban a századforduló tá- ! ján a vagyon mindinkább előre hágott a tár- ! sadalmi értckskálán, sőt lassan a legmagasabb I társadalmi értékké vált, egyszerre elnémultak I az egykor szorgalmas, cselekvő emberek, s j megszűnt a teljesítmény. A nemzeti szocializmus a közösségi élet minden területén módszeresen törekszik az osztályjelleg teljes megszüntetésére. Ezekben a lépésekben pedig a német jövő még tartósa bb megalapozását és biztosítását látja. Így a mai német kereskedelem és gazdasági élet a teljesítményre törekszik és teljesítményt kell nyújtania minden áron, akárcsak az arcvonalban küzdő katonák. Az idő sürgetésében, a teljesítménynek a közösség érdekében való megkövetelésében pedig mindinkább nevetségessé válik az a véletlen tény, hogy kinek ki volt az apja. Ezen a ténan kapcsolódik egymásba a véderő uj szelleme és gyakorlata a közösség életkifejtésének másik fontos területével, a gazdasági élettel. Aminthogy a ióuJt polgári élet- és közösségformájára jellemzően, de müvelődéstörténetileg is figyelemreméltó módon, az „éreftxégifcisn" kifejezésre jutó polgári ismertető jel, meghatározhatta a katonai pályát is, amely eddig természetszerűleg minden időben „polgárival" ellenkező életformát, érzést és hajlandóságot kívánt. Leventéink nemrégiben Finnországból hazatérőben kiszálltaik Berlinben s a Hitler- lf juság egy csoportja, valamint aiz itteni magyar kolónia tagjai előtt bemutatták számaiknak egynémelyekét, amellyel a rokoni finn nemzet körében is oly nagy sikert arattak. A tizennyolc leventéből és két leventeleányból álló csoport a berlini Collegium Hungaricumban Biró Máté balladájából mutatott be részleteket, a magyar tájak szerint csoportosítva ősi népdalokat és táncokat adott elő, különösen a kard-tánccal keltbe elragadtatást. Az előadás után a németek és magyarok, berliniek és átutazó leven te-vendégek és parancsnokaik még sokáig (maradtak együtt, a legjobb és legtestvéribb ban mii atban szórakozva. Leventéink berlini látogatásának külön érdekessége, hogy a Donausender-állomás meghívására, műsoruk több számát a rádióban is megismételték. Énekeiket a rádió viaszlemezre vette fel. A Theater unter den Linden az elmúlt napokban játszotta hatszázadikszor Bókay: „A íele&ég" című darabját. A színház igazgatója, Bubik Árpád, ez alkalomból, meg hívott vendégek előtt jubiláris előadást tartott, s utána ugyancsak a Collegium Hnngari- cumban fogadást rendezett, amelyen nagyszámban jelentek meg német vezető férfiak, sokan a német színházi és művészeti élet kiválóságai közül, valamint a berlini magyar művészek csoportja. Itt emlitjük meg, hogy a hamburgi Thalia-színház Innocent-Vliiere Ernő: „Vadmadár" című vígjátékét játssza, az erfurti Népszínház a közeljövőben mutatja be Kodály Zoltán: „Székely íonó"-ját s a Majna- írankfurti Városi Színház ugyancsak most készül Asztalos Miklós: „Szépleikek találkoznak" című bohózatának első ttemutatójára, Az etőévadnak kétségkívül legkimagaslóbb eseménye volt Heinrich George előadóestje a berlini Német-Magyar Társaság rendezésében. Német és* magyar költők müveiből adott elő ez a paraszti származású, eredeti, vérbő, kifogyhatatlan leleményü és fáradhatatlanul alkotó művész, aki testi mivoltában is úgy hat, mint egy szerencsére mai időkbe esett renaissance-fi gura. E1 őa rlásáb a n drá mad an ele v en ed te k meg a Petőfi- és Madách-költemé- nvek. A verseket előadó George kerüli a széles, szavaló mozdulatokat, majd minden ereje a zeneileg különben nem szép hangjában van, de.ennek felhasználásában tökéletes, eredét i és egyszerű. Jókai Mórnak Petőfi Sándor hősi halálára irt balladáját, ^ a sár helyi György zongoraművész kíséretével melodrámái formában adta elő. Itt már pazar színészi szí női t, ábra zol ó művészei éne k t t.ft kéHiába lüti lakását, ha ajtaját, ablakát nem védi a Windüx légzáró Kapható: Boskovics Testvéreknél Koozsvár, Deák Ferenc-utca 1j. ietes, lelkeket felkorbácsoló erejét is élvezhettük. E sorok Íróját azon- bn legjobban elragadta Liszt Ferenc egy Velencében, 1838 májusának végén haza írott levelének feolvasasával. A nagy zeneköltőnek honvágytól égő levele .. O, warum hält ein strenges Schicksal mich so fern ...“) George tolmácsolásában a régi beszámolók hangján szólva*, könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. Sajnos, azt csak kevesen tudták, hogy a magyar Liszt Ferencnek ezt a levelét nem a Társaság olvastatta fel Heinrich Georgeval; ezt 0 maga fedezte fel Liszt hátramaradó iratai között és saját kezdeményezéséből vette fel az est műsorába! Kell-e ennél ki ált óbb bizonyíték Liszt magyarságára és Georgenak elfogulatlan emberi mivoltára és művészi nagyságára?! ... Egyik budapesti napilap szót şmeit a Vígszínház sajátos nyelvhasználata kérdésében, amire Harsányi Zsolt igazgató nyílt levélben válaszolt. E szóváltás azonban tárgya miatt többé már nem egy napilap és egy színházigazgató magánügye, hiszen szellemi javaink aranyfoglalatja, a magyar nyelv került ismét a nyilvánosság gyékényére. Az „is” használata megengedő mellékmondatban nem egy csupasz szórendi kérdés, hanem — ha igaza van Karácsonyi Sándornak — egész szellemi világunk berendezése attól függ, miképpen fűzzük egyik fogalmat a má- - síkhoz. Harsányi Zsolt olyanformán ir az említett nyílt levélben, mintha nem is volna, fontos, hogy az illető nyelvészkedő színházigazgató „melyik nyelvészeti párthoz tartozik". Szerinte csak az a fő, hogy ugyanazon a színpadon egységesen beszéljenek. Elvi előkészületek után kijelenti, hogy „nem társadalmi állásaiból" kifolyólag, hanem „nyelvérzékére" támaszkodva szabályozta a Vigszin- ház művészeinek nyelvhasználatát. Arra is felsorol néhány oktató példát, miképpen szabályozta. Egyenes szórendben, különösen a nép, tétovázás nélkül teszi az „is" szócskát az igekötő és az ige közé; székely népballadákban és népmesékben gyakran találni ilyen szerkezetet: „el is eiindula, meg is megérkeze", Egy mai háborús honvédnóta mondja: ,,ki is állnak a magyar fiuk, fel is állnak két sorba". Klasszikus irodalmunk egyébként igazolja az „is" népi használatát. Harsányi Zsolt nyílt levele azonban nem erről az esetről szól. Négy példát sorol fel. Érdemes1 volna valamennyit ideiktatni. Egyik helyütt a „ha felakasztanak is" szórend szerinte hibás, másik helyütt „ha az ajtót becsükön is" sorrend helye®. Jelentéktelen ügy, nem is volna érdemest foglalkozni vele, ha nem nyelvünk elszíntelenedésének, fogalmi összekuszálásának veszélye növekednék benne. Az első példában „ha felakasztanak is" a helyes, mert körülbelül ez van mögötte: még ha felakasztanak, akkor is kitartok. Ha igy fogalmaznék meg: „ha fel is akasztanak", nem kevesebbet, mint azt fejeznek ki vele: ha nem csupán halálra ítélnek, de fel is akasztanak, akkor mi lesz? Itt tehát éles különbség van a közbeszurás és az utá- navetés közt De most tulajdonképpen nem is erről van szó, hanem a lényegtelen mögött rejlő lényeges kérdésről: a színház nyelvhasználatáról. Ha nem is igaz százszázalékban, arait Harsányi Zsolt ir, tudniillik, hogy a színháznak első feladata, értelme és kötelessége a nyelvápolás és mniden egyéb csak másodsorban következik, akkor sem lehet elvitatni a színművészet jelentőségét a szabatos és választékos magyar beszéd, a helyes magyar hangsúly feltűnés néiküli terjesztésében A színművészeinek ezer eszköze van arra, hogy észrevétlenül csempésszen szókincsünkbe S2ép magyar szóíüzéseket és szertelen, nyegle kifejezéseket. Neon az a fontos, hogy ugyanazon a színpadon egységesen és következetesen beszéljenek, hanem az., hogy mindig ti&ztán, helyesen, magyarul, magyar hangsúllyal, az értelem szerinti színezéssel ejtsék a magyar szót. Szinmüvcsze- tünknek éppen az volt legnagyobb tévedése, hogy teret engedett az egyéni hanghordQzás- nak, a megokolatlan nyeivalakitó kedvnek, a művész pedig sajátos (hibás) kiejtésével akart egyéniség lenni. A tiszta magyar beszéd csak most, egy néhány komoly nagy művészünk erőfeszítése árán tört utat magának színpadon és mozidarabokban. A .színigazgató is makacs volt, a színész is, — ha tehette. De a közönség is hajthatatlan maradt: értéktelennek és ízléstelennek tartotta az ilyen áron való feltünésá1 vagyat. Amióta azonban a magyar élet beözönlött a művészetekbe s a régi vérszegény, sápadt értékek rendje megbomlott,, most már biztosra vehető, hogy minden magyar kérdés az ártalmatlan „is" sorsára jut: megkeresik a helyét, p. p p, (Budapest.)
