Ellenzék, 1942. október (63. évfolyam, 222-246. szám)
1942-10-24 / 241. szám
/ _ 12„ ELLENZÉK 19*2 október 2 L * Teljes erővel megindult a támadás Sztálingrád ellen BERLIN, október 24. (MTI.) A nemzetközi tájékoztató irodai közli: Sztálingrádban pénteken meglepő erővel indult meg a német támadás a „Vörös Október'1 vasgyár romjai és az. ettől északra levő útvonalak ellen. Nehéztüzérek és repülők összevont tüze után több mint 2 km.-es vonalon nyugat és északnyugat felől támadásra indultak a rohamágyu- sok. páncélos gránátosok és utászok, majd utánuk a gyalogság. A bol- sevikiek nyilván észak felől, vagyis az eddigi fő harciterület felől várták a német támadást. Péntek délig az óriási kiterjdésü gyárterületnek több mint a fele a német csapatok kezébe jutott. A szovjet védőket közelharcban gyűrték le. Sztálingrádtól északnyugatra a védőállásak elleni szovjet tehermentesítő támadások páncélosok segítségével pénteken is tovább folytak, de végrehajtásuk olyan erőtlen volt, hogy csakhamar összeomlottak. HonvédeinBs hcsdiválialfeozásaik során ellenséges élcsoportot semmisítettek meg BERLIN, október 21. (MTI— DNB.) A Führer főhadiszállásáról a véderő főparancsnoksága jelenti: Hegyi és vadászhadosztályaink Tnanszétől északkeletre mélyentagozo-tt ellenállási fészkekből vetették Ki az ellenséget. A kaukázusi part előtt bőm halai álatok következtében súlyosan megrongálódott egy szovjet kereskedelmi hajó. A doni arcvcnalon a magyar csapatok egy helyi vállalkozás során megsemmisítettek egy ellenséges erőcsoportot. Sztálingrádban visszavertünk egyeli en s égés ellent ama dús t. A Volga és a Don között a szovjetcsapatok csütörtökön összefüggéstelen tehermentesítő támadásokat hajtottak végre, amelyeket az ellenségnek véres veszteséget okozva visszavertünk. Moszkva a második arcvonal azonnali felállítását követeli CrENF. október 24. (MTI.—DNB.) Londoni birek szerint szovjet kormány felszólította az angol kormányt, tegyen azonnal lépéseket a második arcvonal megteremtése érdekében. Az angol hadvezető knek igyekezniük kell. hogy bebizonyítsák együttérzésüket a Szovjettel. Erre vonatkozóan ismételten újabb és közvetlenebb követelés hangzott el a Szovjetben. Egy szovjet szónok kijelentette, hogy Anglia és az Egyesült Államok vezetői szándékosan k ésleltetik a második harcteret, hogy megvédjék területi érdekeiket a Csendes leng eren és Afrikában. Ez a moszkvai kijelentés aggodalmat keltett a közvéleményben. Ä norvég határon Lelőtték a zsidók a vonaton az igazoltató tisztviselőt OSLO, október 24. (DNB.—MTI.) Az Arne-vasuton a norvég halár- rendőrség egy tisztviselője egy délnorvégiai város közelében egy vasúti kocsiban az igazolványokat ellenőrizte. Két zsidó és egy norvég agyonlőtte abban a pillanatban, amikor belépett azok fülkéjébe. A 3 tettes a gyilkosság elkövetése után kiugrott a robogó vonatból. A két zsidót: Feld- mannt és Schermannt az egész környéken felriasztott rendőrség elfogta, a harmadik tettest, Hensen Haraldot még nem tudták letartóztatni. Gyermekhibáknál, vetési kérdésekben, pálycsválasztásnál keresse fel: Dr. Nemes Elemér pszichológus Pszichológiai Laboratóriumát, Széchenyi-tér 9. szám. Fogadóórák délelőtt 10—12-ig. Még egy pár napig! j SIM A1-HITES szombaton és vasárnap d. u. 6 órakor a „Japán" bárban 1 Személyes bevásárlással sikerült Solingenben egy nagyobb tétel finom f zsebkést, ollót és borotvát beszereznem és igy azon kellemes helyzetben | vagyok, hogy még egy ideig igen tisztelt vevőim legkényesebb igényeit $ is kielégíthetem. um ra&iYÄs m Kolozsvár, Kossuth Lajos-utca 1. Ko’ozsvár legnépszerűbb mu'atója, Deák Fér ne-utca 53. szám. Október havi szenzációs műsora: EGONS egyedülálló komikus akrobata produkc'ó nagyszerű kísérő műsor keretében lép fel minden es e 9 órakor. — Szombat és vasárnap délután 6 órakor műsoros koktaiiparti egységes árakkal! Meggyilkoltak es kiraboltok Romániában egy római katolikus lelkesít BUKAREST, október 24. (MTI.) A hunyadmegyei Boika községben eddig ismeretlen tettesek meggyilkolták és kirabolták a község 82 éves rám. kát. lelkészét, Müller Jánost és 68 éves gazdasszonyát. Mind a két áldozatot teljesen szétroncsolt fejjel és a lakást teljesen kifosztva találták. Szopós malacot és kétévesnél fiatalabb marhát fi lehet vágni Bánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter a közellátási miniszterrel egyetértésben rendeletet adott ki, amelyben a szarvasmarhákra nézve a vágási tilalomnál megállapított négyéves korhatárt két évre szállították le, továbbá engedélyt adott arra, hogy 1943. iebruár 28-ig, tehát csak átmenetileg a kéthetesnél fiatalabb és 15 kg.-nál könnyebb szopósmalacokat a községi elöljáróság engedélye nélkül is le lehet vágni. (MTI.) november 2.-án éjszaka lé p életbe a téli időszámítás A hivatalos lap szombati száma közli azt a kormányrendeletet, amely intézkedik a téli időszámításra való áttérésről. A rendelet értelmében a nyári időszámítás november 2-án 3 órakor megszűnik és helyébe ismét a középeurópai időszámítás lép. Ehhez képest az említett időpont november második napjának két órája lesz. A kereskedelem és közlekedésügyi miniszter az időszámítást a gazdasági élet mindenkori követelményeinek megfelelően rendelettel megváltoztathatja. (M. T. L) Romániába ismét küldhetők magyar nyelvű posta» küldemények BUDAPEST, október 24. A posta vezérigazgatósága közli: a román postaigazgatástól érkezett értesítés szerint Romániába magyar nyelven irt postai küldemények ismét küldhetők. (MTI.) LEVENTE ELET Levente kerékpáros verseny A városi leventeparancsnokság október 25-én, vasárnap 8 órai kezdettel kerékpáros csapatversenyt rendez. Résztvegznek a 17. életévüket betöltött leventék. Indulás a kerékpáros zászlóalj Hunyadi téri hősi emlékművétől. Beérkezés ugyanoda. Yersenytáv 30 km. A versenyzők éremdijazásban és a győztes csapat külön tiszteletdijban is részesül. 12 órakor a kerékpáros leventék a kerékpáros zászlóalj hősi emlékművét koszo- ruzzák meg, amikor is a versenyző csapatok és a levente gépkocsitanfolyam növendékei diszmenetben vonulnak eh Nem világítjuk ki a síkokat Halottak napján KOLOZSVÁR, október 24. Mint megírtuk, a: illetékes minisztérium ez évben is n há- lorus viszonyokra és az elsölétüésrc való tc- kintettél a halottak napján a világítást az egész ország területére betiltotta. Heti ott óival szemben Kegyeletét mindenki leróhat ja világítás nélkül is, de szükségesnek mutatkozott szintén a mai rendkívüli helyzetre v dó tekintettel, hogy a temető látogatását erre a napra szabályozzák. Ezirántjban dr. Keled]} Tibor, Kolozsvár polgármestere agy rendelkezett. hogij halottak napján a temetőt délután 5 óráig kereshetik fel az elhunytak hozzátartozói. úgy hogy délután 5 óra után senkit sem engednek be a temetőbe. Délután o óráig mindenki, aki a temetőben tartózkodik, köteles eltávozni, mert délután 6 órakor a temető kapuit lezárják. Leauíabb s&etti Háda védi vasárnap a KAC kapuját? KOLOZSVÁR. Mint ismeretes, a KAC szakbizottságának legutóbbi ülése úgy határozott, hogy továbbra is erősiti a csapató? Hírek szerint a szakbizottsági tag Hadával, a volt válogatott kapussal kötött megegyezést, amelynek értelmében Hâda szombaton már Kolozsváron lesz és nem lehetetlen, hogy vasárnap ő védi a NAC ellen a KAC kapuját. VILLÁMHIRBETBSS K KÉREM a nagyobb lakásban lakó zsidó családokat és özvegyeket, hogy akar lakást, akár egy emberileg lakható bútorozott szobát uzsoraár nélkül adjanak egy tisztviselőpárnak. ítélőtábla, földszint 35, 3302 KIADÓ belvárosban bútorozott szoba, fürdőszobahasználattal. Cim a kiadóban. 3290 KIADÓ négy szoba, konyhás lakás, mellékhelyiségekkel. Nagy gyümölcsös kert. Do- náth-ut 24. Megtekinthető naponta 4—6 közölt. 3306 NEM ÁRJA urinő, elegánsan berendezett lakásba szobatársnőt keres. Érdeklődni: Horváth Árminnál, Deák Ferenc-utca 28. sz. 3286 VILLANEGYEDBEN egv-két bútorozott szoba kiadó, esetleg ellátással. Cim a kiadóban. Telefonom 16—27. 3295 SZÉPEN bútorozott szoba, fürdőszobával kiadó. Csertörő 6. Eperje-u. végén. 3300 ELLENZÉK politikai napilap Felelős szerkesztő: ZÂTEURECZKY GYULA Felelős kiadós VITA SÁNDOR A Minerva Irodalmi és nyomdai Müintézet Bt. nyomása. Felelős vezető: MAJOR ezsXsi