Ellenzék, 1942. október (63. évfolyam, 222-246. szám)

1942-10-21 / 238. szám

1942 október 11. ELLENZÉS: 11 ni un I in mi SPORT N1C-XIC K k nyerték a KÄC előző heti tippversenyét ? Régóta nem látott nagy érdeklődéssel várja a kolozsvári közönség a vasárnapi nagy mérkőzés kimenetelét. A nagy érdeklődés elsősorban a vasárnapi NA(. I e~ rencváros mérkőzés hősének, a NAC csapatának szól, amely pompás küzdelem után tiz emberrel is győzött és csak kevesen múlott, hogy gólzáporral nem semmi­sítette meg nagynevű ellenfelét. A NAC vasárnapi ellenfele ezúttal a KAC csapata lesz, amely nem sok remény­űvel indul a küzdelembe. A csapat forrná ja ma visszaesőben van, vasárnapi, súlyos veresége arra enged következtetni, hogy a Kispest elleni győzelem ellenere sincsen együtt a csapat, amely sorozatos vereségei következtében a legutolsók között áh (íz Nfí 1. táblázatán. A mérkőzéssel kapcsolatoson ismét megrendezi a szokásos feltételek mellett, tippversenyét a KAC, amelyen lapunk más helyén található szelvénnyel lehet in­dulni. A verseny dijainak összege ölven pengő, a szelvények beküldési határideje 1942 október 25-ikc déli 2 óra. A KAC—Kispest mérkőzéssel kapcs olatosan rendezett tippversenyen, hat pá­lyázó találta el ti mérkőzés végeredmény ét és a félidejét, akik a következők: Nagy Ferenc szakaszrezető Kolozsvár, Csiszár Imre festő Kolozsvár, László László Ko­lozsvár, Bornemissza János Kolozsvár, Szász József Kispest és Lakatos István Kolozsvár. A megejtett sorsolás eredményeképpen 25 pengőt nyert. Bornemissza János al­ti szí. 15 pengőt Szász József. 10 pengőt pedig Lakatos István zenész, mig a másik három pályázó egy-egy ingyen jegyeit nyert a vasárnapi NAC—KAC mérkőzésre. A pénzjutalmat nyert szurkolók jutalmaikat átvehetik az egyesületi helyiség­ben, az Ingyenje gyet nyert szurkolók jegyeiket átvehetik a mérkőzés előtti napon a Standard Író gépüzletben, Deák Ferenc-utca 14. szám alatt. Nagy sikerre! zárt:]! a lolorsvári MfiV iizleíyezeíőség lövésmrseaye ÜL verseny részletes eredményei KOI.OZSVÁR.Vasárnap délelőtt az egyete­mi snortparkban ünnepélyes keretek között rendezte meg a kolozsvári MÁV üzletvezeto- ség első lövészversenyét. A versenyen 15 egyesület vett részt a kolozsvári üzletvezető- ség körzetéből, amely azt bizonyítja, bogy a MÁV igazgatóság igen nagy súlyt fektet a lövészsportra. A versenyen résztvett a hadtest képvisele­tében Demeter Lajos ezredes, a Levente- parancsnokság képviseletében Szerviczky fő­hadnagy, valamint Donogán zászlós, a város képviseletében dr. Katona Lajos tanácsnok az Országos Sportközpont képviseletében pedig Vargha Jenő kerületi felügyelő, a MÁV üz­letvezetőség képviseletében megjelentek, élü­kön dr. Szec6ey István m. kir. kormânyfotanâ- cKoe, üzletigazgatóval, Makkos Nándor mű­szaki főtanácsos, dr. Sigmond Endre tanácsos, Gyarmati József osztályfőnökhelyettes, Ko- máromy Miklós felügyelő. A Mávaut részéről Veosei Ernő főmérnök, az állomás-főnökség ré­széről Elekes András felügyelő, a fütőház ré­széről Lantos Pál főmérnök, az osztálymérnök­ség részéről Varsányi Ferenc főmérnök és vi­téz Székely Sándor főintéző, erdélyrészi lö- vészkapitány. A versenyt ünnepélyes keretek között nyi­tották meg. A Hiszekegy eléneklése után kis- baczoni Benedek Sándor műszaki főtanácsos, a kolozsvári MÁV sportegyesület elnöke tar­totta megnyitó beszédét, üdvözölve a megje­lent előkelőségeket és rámutatott airra, hogy müven nagyfontosságu a lövészek kiképzése. Utána dr. Tóth Bertalan MÁV főtanácsos, a MÁV sportegyesületek ligájának ügyvezető elnöke tartott hatásos beszédet, rámutatva ar­ra, hogy fiaink kint a Don partján milyen hő­siességgel küzdenek a szebb és boldogabb ma­gyar jövőért, életüket áldozva, majd kiosztot­ta a MÁV Liga emlékérmeit a megjelent elő­kelőségek között. A Szózat el éneklésé vei ün­nepélyes külsőségek között fejeződött be az ünnepélyes megnyitás. A díszes külsőségek, között lezajlott ünnep­ség után kezdetét vette a verseny, amelyen három fővárosi MÁV-lövész bemutatót tartott; Teller Sándor a pisztolyban, Szöllősy János a meccspuska és Sebestyén József a gyorstü­zelésben. Majd az előkelőségek diszlövései után kezdetét vette a verseny, melynek ered­ménye a következő: Kezdők egyéni versenye 1. Hosszú Emil Kolozsvár 269 pont, 2. Lacz- kó Ferenc Marosvásárhely 256 pont, 3. Quin­tus János Kolozsvár 256, Lőrinczi Sándor Ko­lozsvár 250, 5. Badóczi Sándor Kolozsvár 250, 6. Darai Zoltán Kolozsvár 249, 7. Eszes Jó­zsef Szászrégen 246, 3. Tóth Béla Maros vá­sárhely 246, 9. Sfeneczka Dezső Kolozsvár 245, 10. Márton István Marosvásárhely 241, 11. Kon ez József Kolozsvár 236, 12. Széli Sándor Sepsiszentgyörgy 234, 13. Máthé László Apá­iddá 234, 14. FülÖp Sándor Marosvásárhely 232, 1-5. Hegedűs István Beszterce 231, 16. Minden iparosnak, kereskedőnek néVküíSzheteüen! Minden tudnivaló az iparengedélyről ki a vele kapcsolatos ügyekről, tájékoztatások íl tanácsadások. 1942 augusztus havi kiadás. Ára 1 pengő 50. Kapható az ..Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár.^ Mátyás király-tér 9. Vidékre 1.60 bekü,d;se mellett (azonnal szállítjuk. vitéz Dobosi István Marosvásárhely 229, 17. R. Szabó Lajos Sepsiszentgyörgy 225, 18. Molnár Sándor Szászrégen 224, 19. Madarász Gyula Sepsiszentgyörgy 224, 20. Bánfy Lajos Nagyvárad 221, 21. Tankó L. Imre Gyimesbükk 221, 22 Gyarmati János Csíkszereda 219, 23. Csiidöm György Kisilva 218 pont. I—IV» oszt. versenyzők eredményei: 1. Hegedűs Róbert Kolozsvár 261 pont, 2. Ka- zinczi Pál Marosvásárhely 253, 3. Zöld Zoltán Kolozsvár 250, 4. Sasvári László Marosvásár­hely 250, 5. Dóczy István Kolozsvár 241, 6. Várkonyi József Beszterce 231, 7. Czuppon Fe­renc Szászrégen 193, 8. Bene Károly Szilágy- somlyó 109 pont. V., VI. és kezelők csapatverseny-eredményei: 1. Kolozsvári MÁV SE A-csapat 1260 pont, 2. Marosvásárhelyi Székely VSE 1204, 3. Ko­lozsvári MÁV SE B-csapat 1116, 4. Maros­menti MÁV LE (Szászrégen) 1023 , 5. Apaliidai MÁV LE A-csapat 987, 6. Háromszéki MÁV Székely LE (Sepsiszentgyörgy) A-csapat 980, 7. Apahidai MÁV LE B-csapat 963, 8. Há­romszéki MÁV SzLE (Sepsiszentgyörgy) B- csapat 950, 9. Beszterce5 MÁV LE'930, 10. Ma­rosvásárhelyi Székely VSE B-csapat 912, 11. . Nagyváradi MÁV Tk 908, 12. Mádéfalvai MÁV •Székely LE 899, 13. Csíkszeredái MÁV LE 832, ,14. Ilvavölgyi MÁV LE (Kisilva) 829, 15. Zsi- bói MÁV LE 756, 16. Dési MÁV Törekvés SE A-csapat 718, 17. Dési MÁV Törekvés SE B- csapat 680. 18. Dóéi MÁV Törekvés SE C-csa- pat 680, 19 Szilápysomlyói MÁV LE 431, 20. Zilahi MÁV LE 322 pont. A verseny befejezése után dr. Tóth Bertalan MÁV főtanácsos, a MÁV Liga ügyvezető ci­nciké ünnepélyes keretek között átadta a kolozsvári MÁV Sportegyesületek Ligájának vándordíját, majd utána kiosztotta úgy a csa­pat, valamint az egyéni helyezetteknek az emlékérmek et. A rendezés nehéz munkáját dr. Lékay üz­letvezetőségi titkár, vitéz Székely főintéző, va­lamint Hegedűs Róbert és Budapestről, a MÁV Ligától kiküldöttek látták el kifogásta­lanul. Készül vasárnapi mérkőzésére a NAC KOLOZSVÁR. A vasárnapi KAC—NAC mérkőzés iránt példátlanul nagy érdeklődés mutatkozik) és az előjelekből ítélve, vasárnap 5—6000 nézőre lehet számítani, mivel Nagy­váradról, valamint Szamosujvárról és Désről is több százan rándulnak át Kolozsvárra. A KAC csapata kedden délután könnyebb edzést tartott Domonkos János edző vezetésé­vel, mig csütörtökön délután négy órakor a városi sporttelep nagypályáján a Bástya jóké- pességü együttesével játszik edző mérkőzést. A Bástya csapatát Hoksári edző a KAC ellen a következőképpen állította össze: Bereczki — Kapusi, Wild — Balogh, Szőcs, Kalló —­Gecző, Farkas, Megyeri, Pilffy, Both. Neve­zett játékosoknak csütörtökön délután fél 4 órakor kell megjelenniük a városi sporttele­pen. A NAC együttese kedden, Rónay edző ve­zetésével ugyancsak edzést tartott, amelyen az első csapat a kétszer 30 perces edző mér­kőzésen ’kitünően mozgott. Vasárnap nyitja uj egyesületi helyi­ségét a KAC KOLOZSVÁR. Nagyfontosságu megállapo­dást kötött nemrégiben Kolozsvár városa és a KAC vezetősége. A város vezetősége ugyan­is a sport iránti szeretettől vezettetve, elhatá­rozta, hogy az Unió ház első emeleü összes helyiségeit a KAC rendelkezésére bocsátja, amely azt az Egyesület céljaira felhasznál- • hatja. Az erre vonatkozó megállapodás a i város előzékenysége következtében a napok­ban már meg is történt és az egyesületi szak­osztályok közül a labdarugó szakosztály már be is rendezkedett az egyik teremben. A lab­darugó szakosztálytól független többi szak­osztályok elhatározták, hogy erőteljes társa­dalmi munkát indítanak az egyesületi élet fejlesztése érdekében. Ezt a. célt. szolgálja a KAC vasárnap este hat órakor kezdődő tánc- dclutinnal egybekötött megnyitó ünnepsége, amelyre a meghívók mar kimentek- és amelyen a jelek szerint részlvesz a sporttársadalom minden jelentős egyénisége. A fővárosban versenyeznek íi KEAC atlétái- KOLOZSVÁR. A KEAC 18-as atlétacsapata szombaton és vasárnap résztvesz az Országos. Főiskolai Atlétikai csapatbajnokságokon, me­lyeket Budapesten, a BEAC lágymányosi pá­lyáján rendeznek. Az egyetemi atléták Vargha Jenő és Kovács Béla testnevelő tanárok veze­tésével utaznak a péntek dili gyorssal a fő­városba. Csúcs ja vitás 1X200 m. női gát­futásban A magyar—német kézilabdamérkőzést meg­előzően 4x200 méteres gátfutás volt, amely­nek során csucskisérletet végzett a Csokor Habselyem női csapata. A csuc6javitás sike­rült 1.50.7 mp.-es idővel. 35 verseny a vivónaptárban A vivószövetség tanácsa összeállította az 1942—43-as versenynaptárt, amelyet azonban csak a jövő hét elején hoznak nyilvánosságra. Az idei versenynaptárban 35 verseny szere­pel. Vándordíját alapit vitéz Horthy István emlékére a MAFC A MAFC tanácsa és választmánya kedden este ülést tartott és azon elhatározta, hogy vitéz Horthy István emlékezetére vándordí­ját alapit, amelyért valamennyi magyar egye­tem és főiskola versenyzői küzdenek vala­mennyi főiskolai sportág bajnokságában és a győztes az az egyetem vagy főiskolai egye­sület, amelynek versenyzői az összes főisko­lai bajnokságokban a pontversenyben a leg­eredményesebbnek bizonyulnak. I. HIRDETMÉNY.- Az Erdélyi Kárpát Egyesület folyó hó 18-án elmaradt kirándulását folyó hó 25-én, va­sárnap tartja meg. Indulás reggel fél 9 óra­kor az EKE Jókai-u. 2. sz. alatti helyisége elől. Vezető: Ürmösi Jenő. Vendegeket szívesen lát az egyesület. A KAC LABDARUGÓ SZAKOSZTÁLYÁ­NAK SZAKBIZOTTSÁGA folyó hó 21-én este hat órakor megbeszélést tart az egyesületi he­lyiségben, amelyre ezúton is meghívja a ta­gokat a vezetőség. VASÁRNAP Budapesten német—magyar gyeplabda válogatott mérkőzés lesz. A ma­gyar csapatot c nk a mai edzés után állítja össze a szövetségi kapitány. A^ SPANYOL ÖKÖLVÍVÓ VÁLOGATOTT október 20-án Zürichben a svájciak ellen mérkőzik. A HÁRMAS, NÉMET—MAGYAR—OLASZ ökölvívó viadalra a magyar ökölvívó szövet­ség már megtette a szükséges előkészületeket. A válogatott keret tagjai október végéig az egyesületi edzéseken, november elején a vá­logatottak közös edzésén vesz részt, mig no­vember 13-án a Becsben 6orra kerülő Buda­pest—Bócs viadal után lesznek a válogatott­ba jelölve. Az Állami Gyakorló Gimnázium labdarugó csapata a Szent László-kupa küzdelmei során vasárnap Sepsiszentgyörgyön játszott az ot- . tani Mükó-gimnázium csapatával, amelytől 1:0 (0:0) arányban vereséget szenvedett. A mérkőzés nagynjszében a kolozsvári csapat volt fölényben, de hihetetlen nagy balszeren­csével küzdött. A KAC V. heti tippversenye KAC—NAC Félidő eredménye Beküldő neve Foglalkozás« Pontoe címe TUDNIVALÓK A KAC V. heti tippversenyen jelen szelvénnyel vehet részt minden olvasó Mir* den szelvényhez egy ép és forgalomban lévő hat fillére* bélyeget kel! mellékelni, de azt nem kell a szelvényre lagaazlanÁ hanem azt a szelvénnyel együtt az alihbf tőzsdékben ingyen kapható borítékba zii- va, az ott található gyüjtóládákba £»! bedobni: Zsidó Rózsika, Xrizbai-u. 27., He­gyek Paula dohányáruda, Mussolini-u. 39., Krauser József dohányáruda, Heltai-u 13, Bé!a újságárus, Ursus-étterem mellett., Újság-kioszk, Deák Ferenc-u. 43. Kiadó- hivatalunk, Jókai-u. 16. I. ea, Őzv. Szdí- lősi Józseíné, Szent István-ut 2. A tippver­seny dija 25, 15, 10 pengő. Tiz további he­lyezett ingyenjegyet kap. A verseny zá­rása 1942 október 25-én déli 2 óra. Ká^rét csempészeti —* 221 napra ítéltél?: Nagyvárad, október 21. Tudósítónk jelenti: özv. Martha Pâine betsiai asszony vámorgaz­dasággal és jövedéki kihágással vádolva ál­lott a törvényszék előtt, mert a műit év nya­rán csempészuton 9 kiló kávét kapott Romá­niában élő fiától. A kávét a hatóságok elko­bozták, még mielőtt értékesíthette volna. Az asszony a tárgyaláson azzal védekezett, hogy fia 5000 pengővel tartozott neki és a pénz helyett küldötte a kávét, amelyet egyébként ő ,nem akart eladni, hanem a maga használa­tára fordítani. A törvényszék 21 napi fogház­ra átváltoztatható, 1018 pengő pénzbüntetésre ítélte. Haláíj?a ítélted egy rablö- gyilkos nőt Horn ián iában BUKAREST, oktéberr 21. (TP.) Ro­mániában most hoztak először halá­los ítéletet no ügyében. A törvény­szék halálra Ítélte Vladimira Régies asszonyt, aki annakidején kirabolt és meggyilkolt kél gazdag magyar asszonyt. A felebbviteli bíróság el­utasította az elitéit felebbezését és megerősítette a halálos ítéletet. A HONVÉDEK JAVÁRA — SZÜRE­TELŐ MUNKÁSOKNAK ÁLLTAK BE A KECSKEMÉTI LÁNYOK KECSKEMÉT, október 21. A női mun­kaszolgálat országos mozgalmával kapcso­latban szüretelő napszámosoknak csaptait fel a kecskeméti református tani tónő kép­ző diáklányai. Puttonyoziak és 40 hektó Uter muslot préseltek ki a szőlőből, ami valóságos férfiteljesitmény. A fiatal lá­nyok első keresetüket, 108 pengőt, a Tö­rök/c-er es falára ajánlották fel. NŐK IS LEHETNEK BÁNYÁSZOK AMERI­KÁBAN. Washingtonból jelentik: A kormány elhatározta, hogy felfüggeszti azt a rendeletét, amelynek értelmében a nők nem dolgozhatnak a banyákban. A Lomasi Erdő ipar Részvénytársaság Igazgatósága úgy a magia, mint tisztviselői kara nevében mély fájdalommal jelenti, liogy jogtanácsosa, minden magyar ép i tömünk a nemes apostola, martonfaivi dr. Tusa Gábor ügyvéd, országgyűlési képviselő, stb. életének 52. évében folyó hó 18-án váratlanul elhunyt. Igazgatóságunk benne buzgó, lelkes magyarságtól áthatott és mindnyájunk által szeretett bajtársát vesztette el. Életének mindlen megmozdulásában Erdély és Székelyföld boldogulásnak tavát szolgálta. Temetése folyó hó 21-én délelőtt 11 órakor lesz- Emlékét férfiúi nagyságához méltóan fogjuk megőrizni. - Kolozsvár, 1942 október 20-án. IGAZGATÓSÁG.

Next

/
Thumbnails
Contents