Ellenzék, 1942. szeptember (63. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-21 / 213. szám
ELLENZI« Beszélgetés Kemény János báré főigazgatóval a nagyváradi mdţgszereplâsrt! ás egyéb érdekes siinházireseméayEkril KOLOZSVÁR, szeptember 21. (Az El- íenzék munkatársatok) A fővárosi es a nagyváradi lapokban is több cikk. jeleni meg a mult hétén, arról, bogy a kolozsvári Nemzeti Színház operaegyüttese vendégjátékra készül Nagyváradra. Egyes budapesti lapok cikkei egyben azt is közölték, hogy az előkészületek erre vonatkozólag már meg is történtek és Kemény János báró, a Nemzeti Színház főigazgatója kérést is intézett a kuilituszminisztériumboz, hogy járuljon hozzá a vendégszerepléshez. Ugyanakkor az egyik nagyváradi lap nyílt levéllel fordult a kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatójához, s kérdést intézett hozzá, miképpen volna tehetséges, hogy a kolozsvári operatársulat a nagyváradi színházban rs vendégszerepeljen. A nyílt levél azt is felemlíti, hogy egész 'Nagyvárad zenelsedvelő közönségének az óhaja a kolozsi'ári. operaegyüt- tcs vendégszereplése. A budapesti és nagyváradi lapok híradásai1 természetesen Kolozsváron is élénk viszhangot keltettek 9 különösen Nagyvárad operakedvelő közönsége a nyílt levél megjelenése után érthetően fokozott érdeklődéssel és várakozással tekint a további fejlemények elé, hogy sikerüké majd az ügyben kedvező megoldást találni. Ilyen előzmények után természetesen Kolozsváron is mindenki felfigyelt ezekre a hírekre s ezzel kapcsolatban annyi már a mult héten kiszivárgott illetékes helyekről, hogv a nagyváradi vendégjátékról, mint kész tényről, egyelőre nem lehet beszélni. Munkatársunk a kérdéssel kapcsolatban felkereste báró Kemény János főigazgatót, aki készséggel adott az ügyben nyilatkozatot s az ő nyilatkozata egyben — mondanunk sem kell — a kolozsvári Nemzeti Színháznak a nagyváradi opera- előadásokra vonatkozó légilletékesebh álláspontja is. Kérdésünkre Kemény János báró a következőket mondotta: „A KOLOZSVÁRI OPERA- EGYÜTTES NAGYVÁRADI VENDÉGSZEREPLÉSE MŰVÉSZI SZEMPONTBÓL NEM ÜTKÖZIK NEHÉZSÉGEKBE" minden bizonnyal á közeljövőben meg valósul. KEDVEZMÉNY AZ OPERALÁTOGATÓKNAK A főigazgatóval való beszélgetésünk során felvetettük azt a kérdést is, nem volna-e üdvös, ha Kolozsvár város zene és 0pcrakedvelő közönsége is éppen úgy hozzájuthatna \alami olyasféle mérsékeltebb kedvezményhez, amilyenben például ai prózai előadásokat látogató közönség részesül. A zenei nevelés szempontjából is fontos volna ez. — A kérdés éppen jókor jött. — mondotta báró Kemény János — mert mod folynak az erre vonatkozó megbeszélések, úgyhogy már a.napokba meg is valósítjuk azt, hogy úgynevezett kisebhszámu, operaestből álló bérleteket bocsátunk ki. Ennek az az előnye lesz, hogy a zene és opérakedvelő közönségnek az a rétege, amely az évi 32 előadásra nem válthatja meg egyszerre a bérletét, jutányosán jut hozzá 8—10 vagy 12 operaest bérletéhez. —- Hallottuk, hogy nagyszabású vendégszereplést i.s . készít élő a kolozsvári Nemzeti Színház. Sokat emlegetik a világ,BUKAREST, szeptember 21• Cuzin Paula tangopoli földbirtokosnő elbocsátotta szolgálatából uradalmi intézőjét, Popotici Dumitru t. Popovici részben emiatti bosszúból, részben féltékenységből, gyilkos tervet forralt. Amikor volt munkaadónője Kostache Mircea gazdasági felügyelő kíséretében tartózkodott, Popovici elérkezettnek látta az időt és alkalmat bosszúja végrehajtására; előrántotta revolverét és rálőtt az asz■drii német rendező, Hans Melsner* nevét. Mi igaz ebből ? *— Erre vonatkozólag is folynak a tárgyalások, — mondotta báró Kemény János — s a jelek szerint va'oszinüleg léire is jön a megállapodás, amely szerint Hans Mcisner rendezné még az ősz folyamán Kolozsváron Schiller „Teli Vilmos“-út. Egyébként az idei opera programnak is meglesz a maga kiemelkedő eseménye, amennyiben sikerült megnyerni Oláh Gusztávot, a budapesti operaház, kiváló rendezőjét arra, hogy a Bolygó hollandi kolozsvári előadását ő rendezze. — Egyéb időszerű érdekesség? — Semmi különös — mondja mosolyogva a főigazgató. — Legfeljebb anv- uyi, hogy örömmel állapi iható meg, hogy a légvédelmi intézkedések ellenérv sem csökkent az előadások látogatottsága s a szeptemberi kezdet a legjobb kilátások jegyében indult—-- Megállapíthatjuk egyébként, hogv az életbeléptetett légvédelmi intézkedések következtében elrendelt 6 órai kezdet a közönség tetszésével is találkozott, mert igy teljesen nyugodtan látogathatja mindenki az előadásokat. Sőt, megvan az a jó oldala is, hogy mindenki még a kora esti órákban, az elsötétítés előtt hazaérhet. De a korai szinházkezdésnek talán •legjobban a vendéglősök örülnek, mert igy bőven jut idő arra is, hogy kiszolgál hassák vendégeiket. (g. a•) I szonyra, majd a férfire. \ A golyó Cuzin Paulát eltalálta, Kosta ehe- 1 nek az ijedtségen kívül egyéb haja nem I történt. . • Popovici ezután főb&lőtte magái s a helyszínen, meghalt. Cuzin Paulát kórházba szállították, ahol meghalt. A kettős tragédia mély benyomást keltett a környék lakossága körében. Megalakult a Takarékpénztárak és Bankok Egyesül egének erdélyi körzete Lelőtte munkaadói át uz eîbacsâţ'.ott uradalmi intéző, azután önmagávui végzett — A kolozsvári operaegyüttes nagyvá- 1 radi vendégszereplése művészi szempontból! nem is ütközik nehézségbe és a kolozsvári Nemzeti Színház munkaprogramját sem zavarná meg — mondotta báró Kemény János főigazgató- — Egyetlen nehézség merül fel mindössze, és ez a költségvetése. A kolozsvári Nemzeti Színház költségvetése természetesen csak szigorúan a kolozsvári előadásokra vonatkozik. Azt túllépni önkényesen nem liebet. Mindenekelőtt tehát az anyagi feltételeket kell biztosítani és ez Nagyvárad váltós feladata volna. Tekintetbe kell venni azt, hogy egy teljes zene és énekkarral és a mai igényeknek megfelelő keretek között működő op&ra- cgyüttéssel bárhol a világon többe kerül egv operaest, mint amekkora egy nagy színház nézőterének a bevételi lehetősége. Ilyenformán külön alapok szükségesek mindenekelőtt a vendégjáték biztosítására. — Meg vagyok győződve arról, — folytatta nyilatkozatát Keménv János főigazgató — hogy a kultuszminisztérium szívesen engedélyezné a nagyváradi vendég- szereplést. Nekem különösen kedves volna az. ha kedvező megoldást találhatnánk a nagyváradiak e valóban méltányos igényénél,' kielégítésére, mert hiszen a kolozsvári nemzeti színjátszást régi szeretetteljes kapcsolatok főzik Nagyváradhoz. Kétségtelen, hogv ahhoz a pozícióhoz, amit Nagyvárad betöltött az elmúlt idők folyamán a magyar nemzet szellemi ég kulturális életében, méltó volna, ha az illetékesek megtalálnák a módot arra, hogy ä nagyváradi közönség operakuUurai igényei is kielégítést nyerjenek. A Nemzeti Színház főigazgatójának ebből a nyilatkozatából Nagyvárad közönsége minden bizonnyal örömmel állapíthatja, meg azt, hogy a kolozsvári operaegyüttes nagyváradi vendégszereplésének nincsenek komoly és áthidalhatatlan akadályai. Műiden remény megvan arra, hogy úgy a kultuszminisztérium, mint maga Nagyvá- rád város vezetősége is jóindulatú megértéssel kezeli ezt az ügyet, úgyhogy’ nem is olyan tűi nagy anyagi áldozattal, a terv, „ Kolozsvár, szeptember 21. Két napon át, szombaton és vasárnap találkozót adtak Kolozsváron egymásnak az erdélyi pénzvilág Vképvi6elői, hogy az időszerű kérdéseket megvitatva, óhajaikat felsorolva, kimondják a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete erdélyi körzetének megalakulását s ezzel végleg bekapcsolódjanak az anyaország érverésébe. A tanácskozások szombaton délelőtt 10 órakor Bodor Bertalan vezérigazgató elnöklete alatt a vármegyeház tanácstermében kezdődtek meg, ahol a szakmai belső ügyeket ^itatták meg. Vasárnap délelőtt 11 órakor pedig az iparkamara dísztermében tartott teljes ülésen történt meg a TÉBÉ erdélyi körzetének formális megalakulása. Az alakuló ülésen a visszacsatolt területek majdnem valamennyi pénzintézete képviselve volt. Jelen volt az ülésen Kolozsvár törvényhatóságának képviseletében Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán, a pénzügy- miniszter képviseletében Kalith András dr, pénzügyigazgató, miniszteri tanácsos, továbbá megjelentek a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti' Központ, a Ferenc József Tudomány- egyetem és különböző testületek és egyesületek kiküldöttéi' is. Elnöki megnyitó Az alakuló ülésen Bodor Bertalan, a kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank vezérigazgatója elnökölt, ki megnyitó beszédében üdvözölte a megyei kiküldötteket, a pénzintézetek képviselőit s örömét fejezte ki afölött, hogy országrészünk visszatérése óta az erdélyi pénzintézetek képviselői másodszor ültek csz- eze Kolozsváron, ünnep a mai nap — mondotta — s ennek nagy jelentősége van, meit az erdélyi pénzintézetek most már végleg belekapcsolódnak az anyaország pénzügyi életének szervezeteibe. Elismerését feiezte ki a TÉBE-hek azért az eléggé nem méltányolható támogatásért, melyben az erdélyi pénzintézeteket az elmúlt két év alatt részesítene. Köszönetét mondott hathatós támogatásáért a Magyar Nemzeti Banknak és a Pénzintézeti Központnak. Három előadás Az elnöki .megnyitó után dr. Tusa Gábor ügyvéd, országos képviselő, az 1440. M. E. rendeletnek az ingatlanokat terhelő jelzálogkölcsönnek a törlési keresetekkel és más hitel- jog^ kérdésekkel kapcsolatos vonatkozásait és a pénzintézetek helyzetét ismertette. Dr. Szenl- Iványi Gábor a Háromszéki Takarékpénztár Rt. elnöke az erdélyi magyar pénzintézeteknek a megszállás alatti helyzetével foglalkozva, ismertette a mai erdélyi hitelszerveze.tet s hangsúlyozta, hogy az erdélyi hiteléletet nemzeti alapon kell megszervezni. Most már uj intézmények felállítására nincs szükség, hanem a meglevő intézményeket kell megerősíteni, hogy nemzeti feladatuknak maradéktalanul eleget tudjanak tenni: Dr. Kresz Károly kincstári főtanácsos, a .TÉBE ügyvezető alel- nöke volt a következő előadó, aki értékes és érdekes előadásában leszögezte, hogy a magyar hitelélet ma a háborús gazdálkodás szolgálatában áll és az állami és közületi hitelellátás fontos szerepét tölti be. Felhívta a jelenlevők figyelmét a tőkeképzés nagy fontosságára, amelyet minden módon segíteni' keli. Foglalkozott a pénzintézetek ügymenetével s nagyjelentőségű megállapításokat tett. Az elhangzott érdekes előadásokért a hallgatóság nevében Bodor Bertalan vezérigazgató mondott köszönetét. A TÉBE erdélyi körteiének vezetősége A teljes ülés tárgysorozatának következő pontja a tisztikar megválasztása volt. Dr. Kresz Károly kincstári főtanácsos ajánlatára , a tisztikart egyhangú felkiáltással a következőképp alakították meg: Elnök Bodor Beitalan, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank, vezériagzgatója, társelnökök: Cziffra Kálmán főispán, a Biharmegyei Takarékpénztár, Nagyvárad, elnöke, Inczédy- Joksman Nándor, a Marosvásárhelyi Takarékpénztár elnöke; alelnökök: dr. Demetrovits Elek, a Nagyváradi Tkp. vezérigazgatója, dr. Szent-Iványi Gábor, a Hárömszéki Tkp. elnöke (Sepsiszentgyörgyi, dr. Böszörményi Emil, a Szatmárvármegyei Tkp. (Szatmárnémeti) elnöke, László Endre, a „Transsylvania" Bank Rt. (Kolozsvár) vezérigazgatója, dr. Somodi András, a Mezőgazdasági Bank és Tkp. Rt. (Kolozsvár) ü. v. elnöke, vitéz Soós Gyula, az Erdélyi Kereskedelmi Bank (Kolozsvár) ü. v. igazgatója, Szalay Miklós, a Magvar Általános Hitelbank kolozsvári fiók vezetője. Igazgatóság: Akontz Miklós, a Magyar— Olasz Bank kolozsvári f. igazgatója, Bálint Vince, a Háromszéki Takarékpénztár (Sepsi- szentgyörgv) igazgatója, Becsek Aladár, az Udvarhelymegyei Tkp. vezérigazgatója (Székelyudvarhely), dr. Beer Fr. Ernő, a Nagyszebeni Ált. Tkp. besztercei főfiókjának ügyvezető igazgatója, dr. Botond György, a Székely- földi Szövetkezeti Bank (Marosvásárhely), Bőin ga Valér, a Vldaeasá Bank Rt. vezérigazgatója (Binffyhunyad), Boithár L. Vilmos, a Kéz- divásárhelyi Takarékpénztár vezérigazgatója, dr. Dióssy Géza, az Országos Földhitedntézet kolozsvári f. vezetője, Fáber T.ipót, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagyváradi f. igazgatója, Horváth Árpád, a1 Biharmegyei Tkp. .(Nagyvárad) vezérigazgatója, Kiss Latos, a Szatmárnémeti Kereskedelmi Bank igazgatója, Lázár József, a Gyergvái Eh?' Tko Gyergyó- szentmiklós) ü. v. igazgatója Mezev Ferenc, a Tasnádi Takarékpénztár és Keieskedeimi Bank Rt. igazgatója, Gnuldy Gyula, a SzatQaarfz tampAkai havibér Rislfeu Stöícsítónk Dr. Szentkirályi orvosi műszerek szaküzlete, Má!yás-u. 5 TELEFON: 32-41 márvármegye? Gazdasági Erink alelnoke. Skálák Ernő, Erdélyi' Leszámít no (6 l’énzváltó- bank Rt. Kolozsvár, vezérigazgató-'« Választmány: Bereghi A rthuf Szil ágy Somlyói Takarékpénztár igazgatója, Biró Béla, a Marosvásárhelyi Leszán’J.j ,-.r.R igazg-: Oj-i, dr. Garin János, a> Ermsllcki IV.p vozer- ígöZgtójn, Kemenes János a Már ama roc megyei Kereskedelmi Bank igazgatója, Kiss Ödön, Dési Gazdasági Ipar és Kereskedelmi Bank h, ii. v. igazgatója, Kremnitzky Lajos, a Nagybányai Gazdasági Bank vezérigazgatója, dr. Kösztler Arthur, a „Transsylvania" Bank Csíkszeredái f. igazgatója, Mischinger Miklós, az Egyesült Bank Rt. (Szászrégen) vezérigazgatója, pleech Árpád, a Takarékpénztár Rt. (Szászrégen) igazgatója, Vitán Zoltán, a Magyar-Olasz Bank Rt. nagyváradi f. főnöke, Zöldy Bertalan, a Népszövetségi Hitelintézet Rt. (Nagyvárad) ii. v. igazgatója. A tisztikar megválasztása után Balthazar Géza dr., a TÉBE kiküldött titkára, az alábbiakban ismertette a szombati szakelőadáson, elhangzott felszólalások alapján elfogadott határozati javaslatokat: T. A hadikölcsön átértékelésének kérdésével kapcsolatban a szakértekezlet kimondotta, kívánatosnak tartja, hogy a hadikülcsönök rendezéséről szóló törvény végrehajtása tárgyában. kiadandó utasítás áliapitsa meg ama feltételeket, amelyek mellett a pénzintézetek nyug- . díjalapjainak hadikölcsönkötvényei á tértéke- { ,106000 részesitendők. II. A hadikölcsönökre nyújtott kézizálog — kölcsönügyletekből kifolyólag — min táp * pénzügyminiszter kijelentette, hogy a visszatért országrészek pénzintézetei hitelezőit szükség esetén módjában lesz más utón segíteni, kívánatos, hogy az erdélyi pénzintézetek emlékiratban kérjék fel a pénzügyminisztert arra hogy a törvény végrehajtásával egyidejűleg az erdélyi és keletmagyarországi pénzintézetekre vonatkozólag a törvény rendelkezései folytán semmissé vált Loanbardtartozásókból folyólag fennálló követelések kártalanítása tárgyában gondoskodjék. III. A váltókövetelések 'elévülésének kéri désében a szakértekezlet kimondotta, hogv szükségesnek tartja a váltóelévülés tekintetében megfelelő jogszabály alkotását, hogv a háború tartamára a váltón, kereskedelmi nta. ványon vagy közraktári jegyen alapuló kö' c- íelések még be nem fejezett elévülése a hozandó rendelet életbeléptetése napján félbeszakadjon s a háború befejzését követő napon kezdődjön meg, IV. A háború következtében ügyeik ellátásában akadályozott személyek által aláirt váltók megújítása tekintetében oly jogszabály megalkotását tartja a szakértekezlet szükségesnek, hogy a válthitelező a lejáró váltó helyébe uj váltót kaphasson. • V. A közszállitások finanszírozásával kapcsolatban a hitelező nénzintézetek adótartozási igazolásának mellőzését kérik nemcsak a pénzintézeti központ I. és II. kúriájába., hanem a III. kúriába tartozó pénzintézetekre i* kiterjeszteni. VI. A vidéki pénzintézetek által adható bánatpénz és garanciahitelek maximális keretének felemelése tárgyában szükségesnek tartják, hogy a betétkönyvek és kezességi nyilat- j kozatok alapján vállalt összes -kötelezettségek maximuma a hitelt nyújtó pénzintézetek saját tőkéjében állapíttassanak meg. ' Zárszó előtt dr. Bereczky Ernő miniszteri biztos, a kolozsvári kereskedelmi és iparke- ' mára titkára, az ország gazdasági átállításával kapcsolatban a pénzintézetek nagv szerepére mutatott rá, felhívta az erdélyi pénzintézetek jelenlevő képviselőit, hogy a keresztény kereskedelmet és ipart a legteljesebb mértékben támogassák. Az elhangzott felszólalásra válaszolva, Bodor Bertalan kijelentette, hogv az erdélyi pénzintézetek úgy, mint eddig, n Jehetőségek határain belül, az erdélyi kereskedelem és ipar jogos hiteligényeit mindig gyorsan és készséggel ki fogják elégíteni. ’ Az alakuló ülés ezzel véget is ért. Bodc- Bertalan zárószavaiban köszönetét mondott s megjelenteknek, indítványára az alakuló ülés táviratban üdvözölte Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisztert és dr. Hegedűs Loráadoi a TÉBE elnökét. DANJELSSON VEZET A MÜNCHENI SAKKVERSENYEN Géni, szeptember 21. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az Elíró - p ab aj nők sálért folyó müncheni sakk verseny 5. fordulóján a vezető játékosok állása jelenleg a következő: Keresek 3 és fél, Aljechin 3 [Ogv függő játszma), Hellslab és Bogolju- bow 2 és fél (két füg-gő játszma). A mestertornában Danielsson és Sadly játszmája döntetlent eredményező : és igy Damieksson továbbra is meg őrizte elsőségét. Müller és Füst ér játszmája, szintén döntetlenül végződött. Az élen álló játékosok igy következnek: Danielsson 4, Szály 3 és fél, Müller 3.