Ellenzék, 1942. augusztus (63. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-24 / 190. szám

\ 18 42 au g asst«* !$*• eiíi£ewz£K SF OET 3:2 (2:9) arány« ¥ireséget szenvedett a vára­kozáson alul játszó KIC a Vasas felles együttesétől fis m L őszi bajnokságába t eSss fordulója sorási vereséget szenvedeti Szamöatíielyen a tavalyi bajnok, a Fmnwétűs dsuteflenüS játszót! a SzGiiiokkaf, Újpest csak nehezen pözäi* Kispest ellen, Szeged fisntet- ienül végzett a SsSsótarjániakkal A csütörtöki gyász miatt elmaradt bajnoki mérkőzéseket vasárnap játszót túli le és azoknak folyamán kegyelettel emlékezett mag az ország egész társadalma á hősi halált heh kormányzóhdycttesröl. A labdarugójátékosok gyászszallaggal kar- jakon indultak a küzdelembe, a nemzeti zászlók félárbocra eresztve siratták Kor­mányzó Urunk hős fiát és a 38. percben egyperces szünettel és a Himnusz elének- lésével áldozott minden játékos és néző az ország egész területén az elhunyt hős emlékének. i Az NB I. első fordulója igen sok meglepetést hozott. Megállapítható, hogy a csapatok formája nincsen még kiforrva és a mérkőzésein eredményei távolról sem fedik a valódi erőviszonyokat. Legnagyobb meglepetést, a szombathelyi Haladás okozta: 2:1 arányai vereséget mért a tavalyi bajnokcsapatra. A Ferencváros dön­tetlenül játszott a lelkesen védekező Szolnokival, Szeged hasonlóképpen eldöntetle­nül végzett a StílBTC csapatával. Az Újpest nehéz küzdelem, után győzött, a Tö­rekvés pedig első mérkőzésén vereséget szenvedett a DiM/ÍVAG-tól, az Újvidék — Gamma mérkőzés hasonlóképpen döntetlenül végződött. A mérkőzések részletes eredményei a. következők: Megérdemelten győzőt! a Vasas KOLOZSVÁR. Háromezer néző előtt Dr, Thomas játékvezetésével! játszották le tegnap délután fél hat órai kezdetted a .Vasas—KAC labdarugómérkőzést, amely szomorú meglepetést hozott a kolozsvári szurkolóknak. Közepes színvonalú, vál­tozatos. helyenként kemény játék után 3:2 (2:0) arányban győzött a Vasas a KAC elten, amelynek uj összeállítása nem. váltotta be a hozzája fűzött reményeket. Izgalom, zászlócser© A mérkőzés élőtt mindkét csapat öltö­zőjében nagy' az izgalom. A Vasas öltöző­ben Gnlíovich edző úgy döntött, hogy' a gyengélkedő Jenőffy helyét a délutáni vonattal) megérkező Bihari vegye át, A KAC-öközőben zászlóesere: Hegyi Gyula a Vasas, Domonkos János a KAC zászlósait nyújtja át. Thomas dr. sípjelére pontban fél hat­kor a következőképpen áll fel a két csa­pat: _ VASAS: Angyal — Aradi, Dornws — Szentandrási, Magyar, Golács — Németh, Bihari, Devecseri, Nagy L, Junász. KAC: Seprényi ■—- Szaniszló II., V'áss —- Radnai, Telegdy, Csálcány — Simon, Váczi, Bonyhádi, Szántai, Bozoki. I A KAC már a harmadik percben veszé­lyeztet, de Dorrnos szögletre ment. Utá­na Devecséri, majd Junász tör előre, de Seprényi helyén van. A 11. percben gól­helyzete van a Vasasnak, de a belsők a Ifibe!át elhibázzák. A végzetes 13Tk perc A mérkőzés első gólja a 13. percben esik. Németh lefut, áttöri magát a této­vázó KAC védelmen és 15 lépésről bal Sarokba lövi Q labdát (1:0). A gól után a KAC támad: Simon mellé lő. Bonyhádi szabadrúgását Angyal biztosan fogja. A 15. percben Junász hatalmas lövése hajszál­nyira kerüli el a felső KAC kapufát. A KAC feljavít1.!, de a csatársornak semmi sem. sikerül. A 21. percben Bonyhádi ha­la!,más szabadrúgását Angyal kapus men- ti. A 22. percben újabb gólt ér él a Vasas: Németh szélen lefut, kapu közelében középre ad. A labdát Nagy /. kapja, aki habozás nélkül lő- A labda kifordul Seprényi kezéből, a bal sarokba gurul. A következő percekben két szögletet ér el a KAC, de gól nem esik, mert a Vasas- védelem helyén van. A 29. percben Te­legdy összefejel Devecsérivel1, földreesúk, kiviszik a pályáról és csak percek múlva áll bé a játékba. A 34. percben újabb gól­helyzetet szakítanak el a KAC csatárok: Szántay szabadrúgást rúg, amit Bonyhádi kapufának lő. A kipattanó labda Simon­hoz, majd Szántaihoz kerül, aki azonban me 1,1 é lő. ; 08. percben leáll a játékvezető sípje­lére a mérkőzés. A játékosok és a kö­zönség néma csenddel áldoz a kor- mányzóhelyettes emlékének, majd el- éneklik a Himnuszt. A hátralevő hét perc jelentősebb esemény nélkül telik el. Javít a KAC Szünet után. a KAC ujült erővel támad, de a csapat valahogyan nem az, amely az elmúlt idényben jálszoít. Hiányzik az összeszokottság, egyöntetűség, összjáték és bizony, az uj szerzemények sem ját­szanak ragyogóan. A hetedik percben a támadásban levő Bonyhádit fellökik. A szabadrúgásnak Váczi áll neki és lövése hajszálnyira száll el a kapu fölött- A 11. percben Bozoki szögletet lő, de a kapu előtt felsorakozott Vasas védelem tiszíáz- za a helyzetet. A 12- percben megszüld k a várt KAC-gól. Erős támadás után Bonyhádi kapura lő. lövése azonban kipattan a kapufáról. A féhnagasan szálló labdának Váczi n„ey nammal nekiugrilc és azt fejjel a háló­én továbbítja. Gyönyörű gól volt! (2:1 )■ A KAC tovább rohamoz, a Vasas kemé­nyen védekezik és maga. a játék is ke­mény. A játékvezető gyakran használj,* sípját, ami nem nagyon tetszik a közön­ségnek. A 16. percben Bozoki a ak gól lövés re volna alkalma, de Szentandrási az utolsó pillanatban belelép a labdába. Újabb Vasas-gól A 22. percben derült égből! lecsapó vil­lámként éri a szurkolókat a Vasas uj■■•bb gólja. Szaniszló II. röviden ad haza labdát. > Seprényinch. Seprényi kifut a labda í elé, de azt hamarabb a résen levő Né- I meth éri el, aki az üres kapuba vágja. (3:1). A 25- percben a KAC-nak volua alkalma javításra. Simon a szélien lefut. Bonyhádi­nak löd a labdát, de a középcsatár nem évi eh Bozoki kapja a labdát, de a szélső öt. lépésről kapu mellé lő. A 29. percben, azonban mégis megszületik az újabb KAC-gól,. Sarokrúgást ér cl a KAC, amelyet Bo­zoki szépen ad középre. A labdát Simon csípi el és közvetlen közelből belövi. (3:2). A közönség egyenlítésre biztatja csapa­tát. de annak nem nagyon megy a játék- A 33. percben meleg helyzet támad a KAC-kapu előtt- de Telegdy incut- Nem sokkal később hasonló a helyzet a Vasas kapu előtt, de olt már nincsen KAC-esa- tár. aki lőjjön. Az utolsó percekben a KAC támad, a Vasas azonban újabb gédt ér el. amit a játékvezető les állás címen nem ad meg. Meg hiúsult remények A mérkőzés nagy családját okozott a kolozsvári közönségnek, amely jobb icl- jesitrnényt várt a felfrissített csapattól. .4 V a sas megérdemelten győzött. Jobb, lelkesebb és lendületesebb volt. A csa­patból Angyal, Aradi. Németh és Junász tűnlek ki. Seprényi két gólban benne volt, a hát­védek a megszokott módon dolgozlak, de egy gólt Szaniszló terhére kell Írnunk- A fedezetsorból Radnai, a csatérsosból Si­mon volt jó. Az együttes játéka nagy meglepetés volt a kolozsvári közönségnek, amely az első elvesztett mérkőzés után csökkent bizalommal tekint a jövő elé. A mérkőzést vezető Thomas dr. tu! so­kat használta sípját. fiz országos fisi^shságok során: Tima imZ) else lelt a 180 m-es síkfutásban Budapestről jelentik: Mintegy 2000 főnyi nézőközönség előtt, tikkasztó melegben kez­dődte}; szombaton délután, a BSzKRT-pályán Magyarország 1942. évi atlétikai bajnokságai, amelyeknek első napja ránk, kolozsváriakra nézve igen kellemes meglepetést hozott: A KEAC fiatal és tehetséges versenyzője, Tima nagy küzdelem után országos bajnokságot ; nyert 100 méteren, 10:9 mp. kitűnő idővel, í maga után hagyva olyan nagyságokat, mint. például Gyenes, Polgár, Marjai, stb. Az atlé­tikai viadalok első napjának eredményei a következők: 100 m. síkfutás: 1. Tima 10:9, 2. Szigetvári BBTE 10:9, 3. Gyenes MAC. 800 m. síkfutás: 1. Marosi Ferenc Testvéri­ség 1:52.2, 2. Hires UTE 1:55.5, 3. Harsány: BBTE 1:55.8. 5000 m. síkfutás: 1. Szilágyi Jenő BBTE 14:48.8, 2. Német MAC 14:49,'3. Pataki MAPC 15:01.4. 110 im gátfutás: 1. Hidas BBTE 14:8. Orszá­gos csúcs beállítva! 2. Kiss TSE 15, 3. Szabó MAC 15.3. Rúdugrás: 1. Zsuffka MAC 390 cm., 2. Ko­vács MAC 390 cm., 3. Homonnay MAC 380 cm. Gerelyhajitás: 1. Várszegi BBTE 67.49 cm, 2. Csânyi BEAC 60.95 cm., 3, Szatmári BEAC 60.85 cm. Távolugrás: 1. Vermes BBTE 739 cm., 2. Levente PEAC 702 cm., 3. Gyuricza MAC 679 cm, Hetedik helyezést érlek el ÉszakeT- dély iiszoi Cegléden Czeglédről jelentik: Nagy érdeklődés mel­lett, az Országos Ifjúsági Vezető jelenléti­ben kezdődtek meg a czeglcdii uszókongreez- szus vereenyszámai szombaton délután. A ke­rületközi versenyekben az első nan 52 pontot szereztek Dél üszői. 49 non tót Északnyugat, 23 pontot Székelyföld úszói. Északerdély úszói 10 ponttal a hetedik helyen állanak. A ver­senyek során a 400 méteres gyorsuszásban T aradi1 ötödik lett, a 100 méteres gyorsuszás­ban ped-g hatodik. A 4x200-as gyorsváltóban Erdély úszói hatodik helyezést értek cl. A magyar válogatott kerékpáros négyesfo- gat Nóta©, Gyurkovits, Barvik, Szalay össze­állításban elutazott BOrosz!óba, ahol a néme­tekkel, olaszokkal, dánokkal együtt nemzet közi versenyen indulnak. Nagy szenzációt keltett a magyar főváros­ban Toldinak és Pósának a Ferencvároshoz való visszaszerződé&e. A két volt Fradi-játé- kos visszaezerződtetése a zöld-fehér hátvédek sorozatos lesérülése miatt volt szükséges. Haladás—Csepel 2:1 (2:0). ötezer néző élőit í őr. Horváth vezetésével játszották le a mír- > kőzést, amely nagy meglepetésre a tavalyi ; bajnok vereségével végződött. A szombathe- ; lyi csapat a mérkőzés nagyrészében állandó j fölényben volt. A mérkőzés első gólját az első ; félidő 11. percében Deszke rúgta, a 26. perc- I ben Szabó volt eredményes. A Csepel erősen f támadott a második félidőben, de egyetlen 1 gólját Koltai öngólja révén érte el a 19. perc- I ben. j Ferencváros—Szolnok 2:2 (1:1). 16.000 néző, , vezette Lantos. A mérkőzési folyamán a Fe­rencváros volt fölényben, győzhetett is volna, de a Szolnok jól és lelkesen védekezett. Az első gólt az ötödik percben Laborcz rúgta (1:0), utána Toldi egyenlített (1:1). Szünet után Laborcz újabb gólt rúgott (1:2), de a Ferenc­város Sárost III. 11-escvel egyenlített (2:2). Szeged—SalBTC 2:2 (1:2). 1500 néző, vezette Égner. Az első gólt tl-esből Csuberda rúgta tO.l) és közvetlen utána Kanyó a másodikat (0:2). A mérkőzés további részletei hiányoz­nak. Magyar Kupa-eredmények DVSC—Ungvári AC 4:2 f2:0). Miskolci VSC—K. VSC 4:2 (3:1). SzVSE—ZFC 3:1 (1:1). Kolozsvári Leventék—Nagybnyaft Leventék 7:1 (2:0) A mérkőzést Gáli vezetésével játszották az egyetemi stadionban. A kolozsvári leventék szép é© lelkes játékkal vettek elégtételt ma­guknak az elmúlt vasárnapi nagybányai vere­ségért. A ceglédi uszóversenyek második napján sem volt kolozsvári győzelem. A székelyföldi kerületből a 200 méteres mellúszásban Bodoni negyedik lelt 3:00.G mp. eredménnyé! 100 mé­teres gyorsuszásban Hámori, periig xur-udh: 1:02 mp. idővel, A magyar válogatott—VidA válogatott vizilabdamérkőzés eredményei 8 (4:0) a magyar válogatott javara. Az olasz—magyar teniszmérkőzések második napján a Jusits—Flórián páros 0:6, 6:2, 7:5 arányú vereséget szenvedett a San Domino-— Tőréül olasz párostól. Az olaszok győzelmük, révén 2:1 arányban vezetnek a bajnokságba;: Kolozsváron október 4-én Mátyás Kupa- tornászversenv lesz, amellyel egyidejűleg ren­dezik Erdély tornászbajuokságait. Újpest—Kispest 4:3 (3:1). Az Újpest csak nagy küzdelem után győzött a Kispest ellen, amely egyenrangú ellenfél voit. Az első gólt a 12. percben Zsengeliér rúgta, utána a 37. percben Szusza a másodikat, majd ismét Zsen­geliér a harmadikat $'-0). A Kispest a 44. perc­ben Neme6 révén javított (3:1). Szünet után Egresi, révén 3:2 lett az eredmény, majd Ne­mes egyenlített (3:3). A győztes gólt a máso­dik íciidő 9. percében Tolvaj rúgta (4:3). DiMÁVAG—Törekvés 2:0 (0:0). A diósgyőri csapat sokkal jobb volt és több góllal is győz­hetett volna. A gólokat a második félidő 24. és 44. percében Turbéki rúgta. Újvidék—Gamma 2:2 (1:1). Hivatalos rész A MLSz. Erdélyrészi Kerülete augusztus bő 25-én, kedden délután 6 órakor szövetségi ülést tart, melyre az összes egyesületek meg­bízottait, intézőit, továbbá Domonkos János KAC és Rónai1 Nándor MÁV SE edzőket meg­hívjuk. Tekintettel az ülés fontosságára, pon­tos megjelenést kérünk. Elnökség. Szombaton délután a MAC margitszigeti diszpályáján kezdődött, a háromnapos magyar —niasz női teniszmérkőzés a Mária királyné- kupáért. Az első versenynap műsorán két egyes szám szerepelt. Az egyiket a magyarok, a másikat az olaszok nyerték, így az első na­pon a verseny 1:1 arányban döntetlen. Érdekli talán. hogy uj magyar film készül Éjféli gyors címmel Bordy Bella, Sárdy János, Gre- gu?s Zoltán és egy uj, fiatal színésznő, Török Hona főszereplésével; hogy uj magyar filnvszakla.p indult Filmszínházak Közlönye Ammei. Tari Ágoston szerkesztésében; hogy a velencei Biennotlléru küldött magyar filmek közül igen nagy sikert várnak Nyíró József Emberek a havason című. filmjétől. Ebben a nagyrészben Er­délyben készült filmben főszerepet ját­szik Görbe János, a kolozsvári Nemzeti Színház fiatal tagja, áld nwghsvást kopott, a velencei filmversenyre is; hogy Tiizördög a címe Luis Trenher uj filmjének, amely az Alpok csodálatos vi­dékén játszódik le. L j filmszínésznő, Ma­ria Holzmeister Trenher partnernöje eb­ben a filmben, amelynek története nagyon izgalmas és szokatlanul érdekes; hogy uj olasz filmet mutattad: be nagy sikerrel Müánólxm Érkezünk! címmel. A vígjátékban, artistái:, bohócok, mágusok- jósok és a vurstli többi alakjai szerepel­nek. Főszereplői Laura Nucci. Carlo Ro­mano és Virgilio Riento; hogy Szonátán töltötte nyári szabadsá­gát Fóka Jolán, a kolozsvári operatársu­lat fiatal és tehetséges koloraturéneltes- nője. aki most a Rigoléttó Gilda szerepét és a Lalimé főszerepét tanulja. .... • —r-irTTir írnriiT - •mmumni mummt mi um m n i i 11 ■-----------1 ­3ííenRezzenek a rendőrségen a föfiér E fslzásls gépkocsik , KOLOZSVÁR, augusztus 22. A kolozsvári rendőrkapitányság a következő közleményt telte közzé: Á 86.090—1942. B. M. szánni ren­dedet szerint a hadiüzemek és ily célból elő­készületre kötelezett üzemek alkalmazottai nak nevén nyilvántartott ama személygépko­csikat, amelyeket a központi bizottság a hon­védelmi kötelezettség alól az említett üzentek részére mentesített, piros színű megkülönböz­tető jelzéssel kell ellátni. Ezen rendelet alapján a m. kir. rendőrség kolozsvári kapitánysága felhívja az említett gépkocsik üzembentartóit, hogy a fehér szí­nű „E" jelzésnek piros színűre kicserélése cél­jából a fehér sziaü „E" jelzéssel, valamint a gépjárómü forgalmi engiedélyével együtt f. évi szeptember hó 1-től 15-ig a rendőrkapitányság fsz. 9. számú szobájában délelőtt 9—12 közötti időben jelentkezzenek. A rendőrségen 1942. évi szeptember hó 15. ulán a fentem!itett gépkocsikkal piros jel zés nélkül a forgalomban résztvevő üzemben­tartók ellen a legszigorúbb büntető el iá rá* indul. Parkeltezési munkálatokat jutányosán vállal Urinezi & Co., Zápoiya-utca 14, és Szentegy­ház-utca 1. (Sebök-cukrászda)

Next

/
Thumbnails
Contents