Ellenzék, 1942. július (63. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-27 / 168. szám
111 __ 4 ELLENZÉK 1 9 4 2 Julius 27. filmst Hazatérteit o Kairlérről a szegedi Sionvéilek Szeged, julius 27. (-MTI.) Szombaton dóim a u a lloaivéd-téren egysze- lii küLsöségek között, do benső nio- legs éggel fogadták a keleti bare térről visszatért iionvédalakiüatokat. A felsorakozott honvédek arcéle előtt a hadtestparancsnok képviseletében Sáornm Marcel vezérőrnagy intézett rövid beszédet a visszatért, katonákhoz. Tóth Béla helyettes polgármes- ter a varos közönsége nevében mondott beszédében üdvözölte a honvédeket. Az üdvözléseik után a honvéd- alakulatok diszmenetben vonultak el a közönség lelkes tetszésnyilvánításától kisérve. Uj államtitkár. Budapestről jelentik: A kormányzó a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter előterjesztésére dr. Schlick István miniszteri osztályfőnöknek az állam- titkári rímet adományozta. KINEATEZÉS. A kormányzó Scheffler .kínos dr. szatmári püspöknek, az egyetemi ifjúság hazafias nevelése és az egyetemi oktatás terén szensett kiváló érdemei elismeréséül az egyetemi nyilvános rendes tanári címet adományozta. Elevenen elégettek egy nőt a horvát kommunisták. Zágrábból jelentik: Triebor városban a kommunisták egy Zaxic nevű usztasaifju fel- ieségét elevenen elégették. Mielőtt a szerencsétlen asszonyt máglyára vitték voina, a testére beleégették az usztasák jelvényét, az U betűt. uj rend A távbeszélő szám LÁK KEZELÉSÉNÉL*. A teüefouozámlákut eddig általában. közöiLségea levélként kézbesítették az előfizetőknek. Most uj rend Jeţ» e-sen a téren életbe. A számlák egy részét ajánlott levélként a címzett saját kezéhez szólóan kézbesítik. A kézbesítésnél nagy körültekintéssel járnak el és ha e poslaalka^mázott arról szerez tudomást, hogy a címzett meghalt, elköltözött, vagy a cég tulajdonosának személyében változás állott be, az előfizető a telefont lakásával, üzletével együtt a helyiség uj tulajdonosának, bérlőjénél^ hagy la vissza, anélkül, hogy a változást a telefonközpontnak bejelentette volna, ilyen esetekben a telefonszámlát, mint kikézbesrthetetlent kell kezelni. ZRÍNYI MIKLÓS: Mi, magyarok, no építsünk senkt vitézségére, hanem — amíg Isten ép kezet-lábat adott kinek kinek — azon erőlködjék, hogy az idegenek ne legyenek szükségesek segítésképpen, mert bizonyára a mi sebünk senkiitek úgy nem fáj, mint nekünk. Török áfium. TÁVHÁZASSÁG PÉCSEN, Pécsről jc- Icníik: Pécsen most kötötték mcjg n nur sodik táv húzás Ságot. Hamvas .Ionos honvéd. bőrgyári munkás kötött házassá goi a 18 éves Fejes Máriával. A házasságkötési dr. Lajos József tb. városi tanácsnok végezte, oki meleghangú beszédben üdvözölte az ifjú menyasszonyt. Megtalálták a gomtamérge-zé« ellenszerét. Párisból jelentik: A clermont-ferrandi orvosi akadémia tagja, dr. Limousin Henrik, hossza kísérletezés után felfedezte a gombamérgezések ellenszerét. A tudós orvos kutatásai so- rán megállapította, hogy házinyulak a legmérgesebb fajtájú gombákat is megebetik, anó kül, hogy bajuk történnék. Limouson további kísérleteiben a házinyulaknak gombákkal szemben való immunitását más állatokra is átvette annak a szernek segítségével, amelyet a házinyulak agyvelejéból és gyomrából készített. Vitéz Lukács Béla miniszter meglátogatta az oroszhegyl tüzkárosultakat Székelyudvnrhely, julius 27. (iMTi.) Vitéz Lukács Béla dr., ;i Magyar Élőt Pártja országos elnöke szómba fon báró Yay László ni. hír. titkos tanácsos felsőházi tag és Kölcsey István országgyűlési képviselő, a MÉl* országos alolnökének kíséretében meglátogatta az Erdélyi Párt vezetőségét, amelynek nevében vitéz Biró Lsitván felsőházi tag, a párt vármegyei tagozatának elnöke köszöntötte. Kifejezésre juttatta, hogy az Erdélyi Párt a pártszövetség keretén belül a legnagyobb készséggel támogatja a kormányt or- szágépitó munkájában. A miniszter és kísérete azután az Erdélyi Párt vezetőivel meglátogat fa a porrá égett Oroszhegyen a M) károsult gazdát, al. lenek kilátásba helyezte a kormány legmesszebbim- nő támogatását és rendkívüli gyorssegély Címén 50Ü0 pengőt utalt ki nekik. Ugyancsak őOOO pengőt juttatott a károsul! gazdáknak báró Vay László felsőházi tag, mint a Gazdák Biztosító Szövetkezetének elnöke. Vitéz Biró István 15 családnak azonnali mun kábahelye zésére, az ONGSA segélyben való részesítésére és lakással való ellátására vállalt kötelezettséget. A miniszter kíséretével innen Szováta felé folytatta erdélyi körútját. Benzmtakarékossági intézkedések Iránban. Isztanbulból jelentik: Tt-herrni jelentés szerint az iráni parlament mai ülésén úgy határozott, hogy ezentúl csak a kormány tagjai, helyettesei és a minisztériumi igazgatók jogosultak gépkocsit igénybevenni; egyébként minden állami tisztviselőtől a még nála levő gépkocsiengedély t bevonják. NAGYVÁRAD UTÁN fiz állampolgársági ügyek eljárásának egyszerűsítése mellett foglalt állást IRarosvásárhely Is Marosvásárhely, julius 27. A város törvényhatóságának kisgyiilése foglalkozott azzal az átirattal, amelyet Nagyvárad városa juttatott el Marosvásárhelyhez az állampolgárságok ügyében. Az átirat szerint a bel- ugy min iszt éri am ál lamp ol gá rsúg i osztályán olyan nagy a munkatorlódás, hogy az erdélyi és más visszatért területeken lakó magyarok állampolgársági ügyeinek intézését ■decentralizálni kellene. Ennek az a megoldási mód felelne, meg, ha a belügyminiszter a törvényhatóságok első tisztviselőjét bízná meg a keresztény lakosok állampolgársági ügyeinek elintézésével. Az átirat arra is kiterjed, hogy a zsidók és más megbízhatatlan elemek állampolgársági ügyeinek elintézésére külön bizottságok alakuljanak a törvényhatóságoknál a főispán elnökletével. Marosvásárhely kisgyiilése csatlakozott a nagyváradi indítványhoz. Májay polgármester indítványozta, hogy a hősi emlékmű feláJJáíásá- ra hirdessenek 10 ezer pengős pályázatot az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács közreműködésével. A zsidó házak ügye Romániában. Bukarestből jelentik: A românositâsi és telepitésügy. államtitkár rendelete folytán a bukaresti zsidó házak és telkek a románositáei nemzeti központ igazgatásába mentek át. Rendkivüli hatalommal ruházták íel a chi- lei köztársasági elnököt. Santiago di Chiléből jelenti az OFI: A hivatalos lap szombaton közölte azt a törvényt, amely rendkivüli hatalommal ruházza fel a köztársasági elnököt. A törvény nyomban hatályba lép. Égy svájci lap szerint Nem halt meg Lupescané BER1\, jitlius 27. A Siö und Er cimü svájci hetilap „Lupescuné uem halt meg, sőt“ cimü cikkében kétségbe ónja a Lupescuné háláikról szóló hirt. A cikket két fénykép illusztrálja^ Az egjik kép az elegáns Lupescunét ábrázolja két ölebével, a másik fényképen Lupescuné Károly volt király és Urdarionu ezredes társaságában ván Mexikóban. A cikk leírja, hogy Károly volt király és Lupescuné ezelőtt egy évvel érkezett Mexikóba. Megérkezésük után számtalan bőröndjükkel a Refornrholelben szállottak meg, ahol több mexikói titkosrendőr vigyázott rájuk. Károly volt király es Lu- peseuné ekkor senkivel sem óh ij'ott még beszólni sem. Lassanként azonban megszokták uj környezetüket es villájukba költözve, meghívták magukhoz régebbi barátaikat és vendegiü Iá '.tok másokat is. Ma már kisebb fugadá.-okat adnak és lú’ Az 1939. ÍV, t c. értelmében leépített nagyvállalat vezetője, elsőrangú szervező, mérlegképes könyvelő, perfekt magyar, német le- velezo, bim.vágt, adóhivatali, 0. T, I, ügyesben, síb. jártas, eluülal bármilyen miniiát óráskönyvelést ideiglenesen is. Érdeklődök bővebb információért szíveskedjenek Sámuel úrhoz, Horthy-ut 11. szám alá fordulni. 02301 togatást tesznek iMex'Ku Oil▼ társaságának tagjainál. Nemrég.L'a fogadási adlak L’ar- bara Huttonnak a W o dwurlh áruház milliomos öröko:nöjéa“k tiszteletére, lhen alkalmakkor Kér mint figyelmes há- z ur, gondoskod é vendégeiről. 0 gondos* kochk orról, hogy m'.ii tenul t legyenek ha- vou tartók és soha se leg fen üres a vendéit k pohara. Gary Grant filmszínész em.omlottá az újságíróknak, h gy mindig töpreng mohában, hogyan kell étkezéskor egy királytól sót kérni, de aiu’ótj Károly ><’n<lrgc vr.lt, ti c?ja: Egyszerűen sót kell kérni tfle A vendégek mindig elcsodálkoznak azon, bogy milyen egyszerűen és milyen melegség nélkül fogad vendégeket Magda és Károly. A volt királyt egyszerűen csak „Sérvnek szólítják. Károly nemrégiben a szövetséges kormányok elé tárta azt a tervét, hogy ..szabad román mozgalom4“ élére kíván állni, de Londonbon és Washingtonban tudni sem akarnak ilyen mozgalomról és ilyen szándékról. Azóta Károly véglegesen visz- szávonült minden politikától. Mint egy* szérű magánember él, de mint olyan magánember, aki feleségével együtt hétmillió dolláros vagyont kezel. Károly volt román királyt ma is, akárcsak egész uralkodása alatt, elszakíthatatlan szálak fűzik Magdához, ugyanúgy, mint trónralépése előtt, amikor kijelentette, hogy Lupescuné nélkül nem tud élni. Most a száműzetésben is alig lehet Károlyt Lupescuné nélkül látni. A ..F1TYFIRITTY“ BEMUTATÓJA. Kedden este, juIílh 28-án lesz a Buday Dénes és üalász Rudolf nagysikerű opere;tjenek a bemutatója. A ,,Fityfiritty“ volt az utolsó három év legnagyobb operettákere, amely eddig az ország különböző városaiban sokszáz előadást ért meg. A .,Filylirit'..y“ főszerepeit Krémer Manci, Bázsa Éva. Rajna y E%. Kamarás Gyula, Fiilöp Sándor, Andrási Márton és vendégként Patkós Irma. a Fővárosi Operett Színház népszerű primadonnája játsszák. Jegyelővétel naponta 10—Inig és 5—"-ig. „FÖLDINDULÁS“ A KOLOZSVÁRI NYÁRI SZÍNKÖRBEN. Az Erdélyi Párt műkedvelő csoportja, mely előző előadásaiban is igen sikeresen szerepelt, augusztus elsején (szombat) és augusztus 2-án (vasárnap) délután 6 órai kezdettel mutatja be Kodolánvi János igen értékes színmüvét, a „Földindulást“. Az augusztus 2*ikh vasárnapi előadáson dr. Bálint József országgyűlési képviselő mond alkalmi bevezetőt. Az előadás iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Jegyek elővételben kaphatók az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata irodájában (Farkas-u. 7. I. emelet) délelőtt 8—2 óráig*. Filléres hely inak. Bezárult az olaszországi magvar— olasz diákkongresszus. Rómából jelentik: A Viareggioban megírni ott magyar-olasz diákkongretsszus szombaton délelőtt fél 12 órakor ünnepélyes, záróülés keretében ért véget. Hadiárva horvát gyermekek gondozása ZáGRÁB, julius 27. (Búd. Tud.) A Zág- rábmegyében lévő Jastrebarsho község hatá“ rában lévő miitörténeti emlékű gróf Erdélyi-féle kastélyt 1500 horváx gyermek üdülőhelyévé rendezték be. Azokat a gyermekeket gyűjtötték itt össze, akik a esetni“ kék mozgalma következtében szüleiktől elhagyatva szétszóródtak. Legtöbbjüknek szikiéit legyilkolták, vagy elhurcolták. Az itt gondozott gyermekek jórésze még a nevét sem tudja és sokan esek keresztnevükér. A legtöbb gyermek teljesen kiéhezett. Vaunak közöttük olyanok, akik hónapok óta nem ettek emberi eledelt. Ezeket mesterségesén kell tón Iái ni és csak azutá«> edmak eiwvahíV Magyar hadifoglyok tértek haza. Nagykanizsáról jelentik: A volt jugoszláv hadseregben szolgálni kényszerült és német hadifogságba került bácsmegyei magyarok nagyobb csoportja érkezett haza. A pályaudvaron a Vöröskereszt női bizottsága vendégelte meg őket. Elmondották, hogy a németek nagyon jól bántak velük. Rendelettel szabályozták a könyvkereskedők tankönyvellátását. A Budapesti Közlöny vasárnapi számában megjelent a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium rendeleté a könyvkereskedők tankönyvvel vtaló ellátásának szabályozásáról. A rendelet szerint nagykereskedő tankönyvet kizárólag csak olyan kereskedő részére szolgáltathat ki, aki az erre a célra előirt névjegyzékben szerepel. Bányaszerencsétlenség Törökországban. Isztanbulból jelentik: Eikésve beérkezett jeie-ntés szerint a sonmai bányákban egy aknajara* beomlott és 12 bányamunkást maga alá temetett. A mentési munkálatok folyamatban vannak. Érdekli talán, hogy a Szent Islváwliét és a N emzelkozl 1 ásúr ideje aia'.t a budapesti \ igszinház a Tábornok és a Csigához cimü darabjait tart ja müsoion. A próbái; augusztus e. se jen kezdődnek a Vígszínházban Hunyady Sándornak Móra Ferenc egyik regénye nyomon irt színdarabjából; hogy a legutóbbi Hungária Park-beli budapesti hangversenyen nagy sikerrel szere“ pelt Angyal Vagy Gyula, a kolozsvári színház kiváló tenoristája: hogy Bánky Róbert. a szegedi színuáz igazgatója befejezte társulatának megszervezését. Állandó vendégei lesznek a szegedi szinkáznek: Bulla Elmet, Turay Ida, Simor Erzsi, Somloy Arthur, Hajmássy Miklós. Földényi lÁiszló. Percnyi László és Juhasz József. Több neves budapesti színész állandó Icignuk szerződéit le n szegedi színházhoz. Ezek: Zimonyi Márta, Szilágyi Szabó Eszter, Árpád Margit és Fónatj Márta; hogy uj operát irt Wcdf Ferrari, a hires olasz zeneitől15. Az ui F errc.ri~o pen: rime A Hubai éjszaka. A darab ősbemutatója « hannoveri színházban lesz: hogy most mutalták be Budapesten 7our- janslcy rendező érdekes, uj német filmjét, a. Illúziót. A film főszerepeit Brigitte Homey. Johannes lleesters és Nicolai Cohn jálsszáiz. A Budapesten tartózkodó nemet filmsztár, Johannes lleesters. személyesen is fellépett filmjének budapesti bemutatóján: hogy Szent lstván-hetében mutatkozik be Budapesten az Önálló Magyar Balett névvel megalakult együttes. A magas táncművészet legszebb feladataira alalcult balettcsoport októberben Öt egész estét betöltő nagy pi o~ dukcióval készül a közönség elé lépni: Nyári Színkör Ma esíe fél 9-kcr Bscskereki menyecse. Ope.eth Julius 2S-án, kedden esrí fél 9-kor BEM UTA TO és az utána következő napokon este -fél 9 órakor és vasárnap 3 ó akor.FiTYFIRITTY. Nagy operett. 'egyeket a pé nztár már árusi'ia.