Ellenzék, 1942. július (63. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-25 / 167. szám
[ 19*2 flrtttts £& inan ellenzék Franciaország a válaszúton E cim láttán az olvasó joggal azt gondolja, hogy arról a válságról lesz szó, amely Franciaország és az angolszász hatalmak eddig sem barátságos viszonyát az alexandriai francia hadihajók miatt fenyegeti. Mitnhogy London és Vichy között nincsen diplomáciai kapcsolat, a hadihajók ügyében Amerika próbált közvetíteni, az amerikai—francia jegyzékváltás azonban eddig nemcsak, hogy nem vezetett megoldásra, hanem annyira nyílttá tette sz angolszászok és a Vichyben székelő francia kormányzat közötti ellentéteket, hogy felvetődött a kérdés: nem kerül-e sor ezúttal kenyértörésre, nem szakad-e meg most a diplomáciai kapcsolat Vichy és Washington közölt is, nem támad-e a hadihajók miatt fegyveres viszály Franciaország és az angolszászok között, nem csatlakozik-e Vichy a tengelyhatalmak táborához? Ha_ jól meggondoljuk azonban a dolgot, fel •kell, ismernünk, hogy Franciaország nem most került erre a válaszúira, hanem a fegyverszünet ,íehát^ 1940 nyara óta állandóan időszerű 0213. kérdés,^ hogy mit fog tenni Franciaország. A kérdést tüzetesebben is meg lehet fogalmazni.^ Fenntartás nélkül csatlakozik-e Franciaország a tengelyhez, vagy pedig az „attenfisme", a várakozás többé-kevésbé semleges álláspontján rnarad-e? Elméletileg természetesen elképzelhető még egy lehetőség: az; hogv Franciaország újra az angolok mellé áll. Gyakorlatilag azonban erről nincsen szó. Franciaország egyik fele német megszállás alatt áll. E területen időnként történnek ugyan merényietek és rombolások, amelyek a németek és a velük együttműködő franciák ellen irányulnak, olyan cselekedetek, amelyeknek elkövetői kétségkívül az angolszász—szovjet arevo- £.alhoz húznak, nem kétséges azonban, hogy e ténykedésekhez a francia kormányzatnak nincsen semmi köze. Vichy nyilvánosan elitéi minden ilyesféle cselekedetet s el lehet hinni neki. bocry felháborodása őszinte. Miért kötött Franciaország kormányzata annakidején fegyverszünetet a tengelyhatalmakkal, miért nem tette át székhelyét Északafriká- ba s miért nem folytatta onnan — legalább névleg — a háborút? Kétségtelen, hogy ennek tcbb oka volt, igy az, hegy Németország gyors •és teljes győzelmére számítottak, hogy nem várt vereség és a túl kevés angol segítség felett érzett elkeseredés órájában felülkerekedtek azok. akik régtől fogva angolellenes érzelmeket tápláltak. R íraadö-snípí eííeníéf A világháborús ,,entente cordiale", a háború után Európa felett gyakorolt angol—francia uralom és végül a második angol—francia háború Németország ellen: az Anglia és Franciaország közöti együttműködés tényeinek ez a sorozata sok emberrel elfeledtette, hogy Paris és London között a barátság legforóbb napjaiban is csak valamivel több volt a közösség, mint az érdekellentét s hogy az ellentét tulajdonképpen régibb a két ország között, mint az érdekek egyezése. Éppenséggel azt lehet mondani, hogy az újkor kezdete óta az angol—francia ellentét Nyugateurópa diplomáciai és katonai történetének tengelye. A vesztfáliai béke óta kétségikvül Franciaország volt az európai szárazföld vezető hatalmassága. Az első gyarmatositási hullám idején heves angol—francia ellentétek támadtak. Napoleon ellen Anglia hozta össze azt a koalíciót, amely végül megbuktatta a világhódítót. Ebben az időben Anglia hatalma már túlszárnyalta Franciaországét. A második nagy gyarmatositási hullám, amely a kapitalizmus tetőpontján árasztotta el a világot, ismét két ellentétes táborban találja Angliát és Franciaországot. Alig pár évvel az ,.entente cordiale" létrejötte előtt kevés hijján háború tört ki Franciaország és Anglia között a fasodai incidens miatt. Egyiptom és Szudán birtokáért folyt a küzdelem, amely alighanem nyílt háborúra vezetett volna, ha nem lép a porondra Németor* szag, amelynek igényei Parist és Londont egyaránt idegesítették. A színfalak megüt fazonban a világháború alatt is tovább folyt az imperialista torzsalkodás az angol és a francia kormány között. A versaiilesi békekötés után sem simultak el az ellentétek. A török—görög háború leleplezett francia—angol háború volt, azért, hogy melyikük legyen a nagyobbik | befolyás a Földközi-tenger keleti medeucéjé- oen. Hogy a francia—angol ellentét részben gyarmati jellegű volt, az kitűnt abból, hogy í; pét ország flottapolitikája jóformán soha sem volt. teljesen összegyeztethető. Ez számos flottakonferenciát tett eredménytelenné a világháború után. Nem véletlen, hogy Vichy eoyik vezérférfia, Darlan, a francia flotta képviselője. S itt keresendő az egyik gyökere annak, hogy az 1941-i compiegnei fegyverszünet óta immár harmadik ízben támad viszály az angolszászok és a franciák között éppen francia oajók miatt. A meg-megismétlődő viszálykodás másik oka természetesen az, hogy az angolszászok teljes joggal féltik tengeri pozíciójukat amelyet a győzelem egfobb kulcsaik tekintenek Párhuzamos példa Szíria. Ezt , Ucläbirtokot az anga,ok kialva. id6- szerű hadászati okokból szállták meg; de meg lehet-e feledkezni arról, hogy a világháború alatt után éppen azért a területért vtszély- kadorv a „infalak mögött a leggyakrabban PaAm nemcsak gyarmati téren nyilvánult meg n világháború után az angol-francia ellen- Pária éa London európai szárazföldi politikája sem volt szinte sohasem teljes összhangéi ami nem utolsósorban rópai politika egész alakulását. Francíaorezag néha Amerika védőszárnyai alá menekült, ha ellentétbe került Angliával; London olykor több megértést tanúsítóit a német, mint a francia álláspont iránt. Amikor Lloyd' George az első huszas években tárgyalni kezdett a szovjetkormánnyal, Poincare ellenezte ezt; amikor a harmincas években Franciaország a Szovjetet bevonta a „kollektiv biztonság"' rendszerébe, Anglia kétértelmű politikába kezdett. Annyi bizonyos, hogy a müncheni megegyezés' inkább London, mint Paris kezdeményezésére vezethető vissza. Mihelyt azonban Franciaország a saját szakállára kezdett egyezkedni Németországgal és sor került Rib- bentrop és Bonnet eszmecseréjére, London egyszerre kifogásolni kezdte Paris külpolitikáját s ha 1939 nyarán, a Szovjettel való tárgyalások során Chamberlain meg nem is volt hajlandó egészen megkötni a kezét, a lengyel viszály kitörése után mégis hadat üzent Németországnak. Az azóta közzétett diplomáciai okmányokból úgy tűnik, hogy Franciaország csak némi vonatkodás után szánta rá magát a párhuzamos hadüzenetre. E futó pillantás a francia—angol viszony történetére elég annak felismerésére, hogy a Paris és London közötti barátság korántsem tekinthető afféle természeti adottságnak. S visz- szatekintve, könnyű rájönni arra, hogy az újabb időkben mi a két ország közötti súrlódások legmélyebb oka. Franciaország nemzedékek óta azon fáradozik, hogy megóvja hatalmi helyzetét, amelynek reális alapjai, legalább is más országokhoz viszonyítva, egyre szőkébbé válnak s ez szükségképpen bizonyos ingamozgásra készteti Anglia és Németország között. ff feeminiiflHfsi vsszéíg •Annak azonban, hogy az összeomlás napjaiban Franciaországban a fegyverszünet hivei és a németbarát irányzat szószólói kerekedtek felül, más oka is van. Mi volt a másik gyakorlati lehetőség? Az. hogy a kormány Eszakaf- rikába tegye át székhelyét. Ez azonban nem lett volna elegendő; lépéseket kellett volna tenni annak megakadályozására, hogy az anvaor- szágban ellenkormány alakuljon. Már láttuk, hugy ilyen n!!ft!)kormáii} könnyen kúpot la • iáihatott volna a polgárság angoiellenes részében. A francia nagypolgárság tetemes része azonban világnézeti okokból is rokonszenvezett Németországgal, mert megriasztotta a francia munkásság erős radikalizmusa. Franríaroszág utoljára 1871-ben vesztett háborút s ennek nyomában Paris kommünt szült. Ez a példa még inkább megerősítette a francia polgárságot abban az elhatározásában, hogy az anyaországot nem hagyja a kormány és karhatalom — még pedig lehetőleg francia kormányhatalom — nélkül. Viszont, ha az a bizonyos, egyesek által ajánlgatott északafrikai francia kormány azt akarta volna, hogy az anyorszáp- ban ne legyen együttműködés a németekkel, sőt. állandó felkelések zavarják a megszállót, akkor a'dolog természeténél fogav elsősorban az alsóbb alaposztályokat kellett volna harcba ingerelnie. Ennek pedig könnyűszerrel az lehetett volna a következménye, hogy a kibontakozó merénylő és kártevő mozgalom elsősorban a szervezkedésre alkalmas munkásságra s annak is főleg a bolsevista szárnyára támaszkodik. A német—szovjet háború kitörése után igy is történt Franciaországban s ez a tény ma még inkább megerősíti a francia polgárságot abban, hogy helyes utón járt, amikor nem követte de Galet a háború folytatásában. A francia ipar foglalkoztatottságának fenntartása is nagyrészt attól függ, milyen viszony alakul ki a kormányzat és Berlin között, már pedie az ipar működése kétszeresen fontos: foglalkoztatja a munkásságot s ezzel élét veszi a szociális elégedetlenségre építő agitációnak, egyúttal biztosítja a tőke értékesítését. Ezzel kapcsolatosan pedig nem szabad elfeledkezni arról, hogy a francia ipar tetemes része már a háború előtti időszakban meglehetősen szoros kapcsolatban állt a német iparral; elég a nemzetközi kartellekre és szindikátusokra utalnunk. Természetes, hogy most az együttműködés irányzata még inkább fölébe kerekedik a versengés amúgy sem sok kilátással kecsegtető indítékainak. S ha egves gyárak, vagy iparágak működése mégis lehetetlenné válik, viszonylag még mindig a legelőnyösebb az, ha francia munkások német földön állnak munkába. Nyilvánvaló tehát, hogy az Angliával való együttműködés gondolatának nem lehet komoly Az Atlanti-óceáni hadszíntér í Amerikai ''Egyesült Államok - 1 álfái elfoűlSit tervietek Az atlanti-óceáni csata uj fordultához érkezeit és egész más fordulatot nyert az Egyesüli-Államok és vazallusai hadbalépése óta. 1941. decemberéig a Németország által haditerüleité nyilvánított tenger rész az Atlmti-óaaánon Grönland- déli csücskétől Casablanca magasságáig terjedt. Most az Atlanti-óceán egész északi része haditerület. a Mexikói-öblöt természetesen beleértve. Az elsüllyesztett amerikai hajók szamának állandó növekedése bebizonyítja, hogy a német tengeralattjárók az amerikai partok előtt és Nyugal-Indiában is eredményesen működnek, mig az amerikai védelem egyelőre kevés ügyességről és tapasztalairól tesz tanúságot. A német tengeralattjárók most az Angliába készülő hajókaravánokat már a kiindulási pontjuknál, Ilalifax-nál és a Bermnda- szigeteknél támadhatják meg. Ezenkívül kényszerűik az amerikaiakat, hogy parti bálázásukban, U j-Fundland és Guayana között az időt rabló karavánrendszert vezessék be. ami csak újabb megterhelése a hadiflottának. Emellett Anglia tulajdonképpeni ellátási vonala, amely Grönland és Izland érintésével Észak-ír országba vezet, továbbra is ki van téve a buvárliajók támadásainak. Mint a német főhadiszállás egyik legutóbbi külön jelentéséből kitűnik, az USA hadbalépése óta több, mint 1 millió tonna ellenséges kereskedelmi hajóiért küldtek a német tengaralatt,járóit az Atlanti-óceánon a tenger fenekére. Nem csoda, ha az Egyesült-Államokban mind gyakrabban hangoztatják, hoggy az Azóri, Madeira és Kanári-szigetekre lenne szüksége az angolszász szövetségeseknek, hogy az Atlanti-csatái innen eredményesebben folytathassák. De sem Spanyolország, sem Portugália nem' hajlandók a: angolszász hatalmak kedvéért ezekről a szigetekről lemondani. Műt ALIM éü Bit t»U>] kerékpárok nagy választékban iegoJ.csóbban beszerezhetők, külföldi gumikkal felszerelve : SCHÜPLOCHER Kolozsvár, Szécbenyi-fér 9. talaja a mértékadó francia körökben, még ah Kor sem, lia ez a múltban oly jó francia—anv rikai viszonyt rontja. Válságot tatán csak a/, okozna e téren, ha az angolszász hatalmak komoly erőkkel partraszállnának Franciaországban, erre azonban — nem pedig puszta hada szati tehermentesítő szándékkal végrehajtott kísérletre, amelytői azonban tartós sikert a támadó sem vár —- Vichyben is alighanem édeskevesén látnak lehetőséget. A reális választás tehát Vichy számára csak az, hogy továbbra is többé-kevésbé „attentisták" marad janak-e, vagy pedig kinyilvánitsák-e a tengelyhez való csatlakozásukat. Ez azonban a vad ságban korántsem kizárólag Pétain és Laval szándékain, mu’ik. Ne felejtsük el, hogy Franciaországnak a tengelyhatalmakhoz való v: szonyáí még mindig a fegyverszüneti szerződés szabja meg. Békekötés még nem történt s igv Franciaország voltaképpen még nem is ható rozhat politikájáról úgy, mint szomszédaikká’ igy, vagy amúgy rendezett viszonyban élő szuverén hatalmak szokták. A tengelyhatalmak még Franciaország jövendő határát sem állapították meg, Elzász-Lotharingia elcsatolása ugyan véglegesnek tekinthető immár, de az olasz igények kielégítésének kérdése például még rendezetlen. Nemcsak az a kérdés, hogy Franciaország csaílakozík-e a tengelyhez, hanem az is, hogy befogadná-e a tengely Franciaországot és íia igen, milyen feltételekkel Elképzelhető-e, hogy Franciaország a csatlakozás után se viseljen hadat Anglia ellen, hanem úgynevezett nem-hadviselő maradjon? S elképzelhető-e, hogy Franciaország — immár mint Anglia ellenfele — anyagilag és erkölcsileg képessé valljon a valóságos hadviselésre, esetleg gyarmatbirodalmától teljesen elvágatván is? E néhány szempont érzékeltetheti, hogy milyen bonyolult kérdéseket vet fel a francia külpolitika napjainkban, A kép kikerekitésére hozzá kei! még tennünk, hogy & várakozás politikájának továbbfolytatása semmivel sem látszik egyszerűbbnek. E politika gyengéje nyilvánvaló: Franciaország kiteszi magát annak, hogy két szék közt a pad alá kerül. S mégis, erre is áll az, ami a csatlakozás politikájára: egyáltalán nem csupán Vichyn muilk, hogy mit tesz a jövőben. Elfogulatlanul meg kell azonban állapítani, hogy a francia diplomácia nőm bizonyult ügyetlennek abban a katasztrófában, amelybe a katonai vereség juttatta az országot. Voltaképpen alig lehet meghatározni, hogy „at- tentista"-e a vichyi kormányzat, vagy pedig csatlakozott az „uj Európához". Főleg az ,,at- tentisme" fogalmát nehéz körülhatárolni; az átmenet a csatlakozáshoz fokozatos, bajos határvonalat húzni a gettó között. Laval külpolitikája széles diplomáciai „senkiíöldjén" mozog. Műveleteit nagy diplomáciai tehetséggé' hajtja végre; a baj csak az, hogy egy politikai irányzat akkor is eihibázottnak bizonyulhat, ha részleteiben tökéletes „technikával" valósították meg. Mégis a szemmellátható tények halmazaiéból arra kell következtetnünk, hogy Pétain kormányzata továbbra is ki akar tartani jelenleg külpolitikai irányzata mellett igaz, talán csak azért, mert a rengeteg külső és belső erőhatá sszövevényében nem is tud tenni elhatározó lépést. Alighanem az alexandriai konfliktus is csak ebbe a keretbe esik-, kisé talán veszített is égető időszerűségéből azáltal, hogy a kikötőtől nyuatra valamelyest ellanyhult a fegyveres küzdelem. r. e. Iparosnak, Kereskedőnek, Vállalkozónak, ügyvédnek RfHiíPfhetetlen' (parfegl tanácsadó Összeállította és magyarázatokkal ellátta: Dr. Boros András, ipartestületi főjegyző. Kivonat a tartalomból: Az iparjogositvánvok kiadása körüli eljárás. Képesítéshez, engedéshez kötött és szabad iparok. Kis- és nagykereskedői kijelölések. Mellék- és fióküzlet nyi- tása. A telephely áthelyezés. Telepengedélyezési eljárás. A kereskedelem és a termelőlpar szétválasztása. A zsidótörvény végrehajtásával kapcsolatos iparjogi rendelkezések. Nagy- kereskedői iparjogositvánvok kiadása és áthelyezése, Megrendelések gyűjtése. Cégbejegyzés. Szakképzettség igazolása, kézműves iparban. A mestervizsgával kapcsolatos tudni- valók. Tanonctartás. A segédi szakbavágó gyakorlat igazolása. Felmondás. Végkielégítés üzemi munkarend stb. stb. Betűrendes tágv- rnutató. A legújabb joggyakorlattal. Ára 3.60 pengő. Kapható az ELLENZÉK KÖNYVESBOLTBAN Kolozsvár, Mátyás király-tér 9., Vidékre u*. >r. véttel is azonnal szállítjuk. Pénz eJőzetev be. I küldése esetén portómentes szállítás
