Ellenzék, 1942. június (63. évfolyam, 122-145. szám)
1942-06-19 / 137. szám
ÍS4? Jti&ius i tSLLEN2ÉK •MM ünnepi beszéddel köszöntötte születésnapja alkalmából a kormányzót Kállay miniszterelnök félnap avaítak hadnagyokká a laidavika Akadémia é% a Műszak» Akadémia növendékeit iun hŞ-)IBJ' 3q! n* ki ’ iT, A, m 9«' í.b KOLOZSVÁR, jnnius 19. Kormányzó Urunk, vitéz nagybányai Horthy Miklós születésének 74. évfordulója alkalmából országszerte a mai helyzetnek megfelelően, aaisrény ünnepségek zajlottak le. A nagyobb helyőrségekben zenés ébresztő volt, majd a különböző felekezetek templomaiban istentiszteleteket tartottak, amelyen megjelentek az egyházi, a katonai és a polgári előkelőségek, valajnint a polgárok is. Minden helyőrségben a legénység előtt rövid beszédben ismertették az elöljárók a tegnapi) nap jelentőségét. Délben c helyőrség tisztikara egyszerű közebéden vett részt, ahol szintén méltatták junius 18-ának jelentőségét. Budapesten e napon avatták hadnagyokká a Ludovika Akadémia és a Bolyai János Műszaki Akadémia végzett növendékeit. Este Kállay Miklós miniszterelnök a rádión keresztül köszöntötte születésnapja alkalmából a Főméltóságu Kormányzó Urat. Kállay Miklós ünnepi beszéde í 1 . BUDAPEST, junius 19. Kállay Miklós miinfisztereinök lnc*c Péter miniszteri tanácsos és Haßffler ls~vári miniszteri osztály- ;tanácsos kíséretében este Ő óra előtt nehány 'perccel érkezett a Magyar Távirati Iroda és jii Rádió székiházába. A székház kapujában vitéz Náray Antal vezérőrnagy, a Magyar Távirati Iroda és a Rádió elnöke fogadta. , A stúdió bejárajánál a posta részéről Kuzmich Gábor vezérigazgató, a Rádió 'tisztviselői éden pedig FrigyesSy János dr., a Rádió vezetőigazgatója fogadta, A miniszterelnök beszédét rögzítették és rövid hutámon az amerikai magyarok, számára is leadják. A miniszterelnök már több szőr volt a Stúdió vendége. Földművelésügyi miniszter korában us szólóit a rádión keresztül az ország közvéleményéhez és miniszterelnökké történt megválasztásaikor is a Stúdióból intézete rá- diógzósatcrt az ország népéhez. —■ Főméltóságu Kormányzó Ur! — A magyar katona kint a fronton, minden magyar, az egész nemzet emlékezik ma, ünnepel és köszönt. Hálát ad az Úristennek, hogy itt van közöttünk, itt az élünkön és ragaszkodó szeretettel telt bizalommal, hódoló tisztelettel köszönti születésnapján. Köszönti mint embert és fajiánk elhivatott, súgónak reinkarnációját. — Hetvenöt éve küszöbén töretlen erővel, erős kézzel, soha nem változó célkitűzéssel és hitlel vezeti, irányit ja ék meleg szive napsugarával árasztja el magyar világunkat. Erős keze jellemzi országunk védelmét, rendjét, az emberi jog és lét biztonságik: nem változó célkitűzései jelentik nemzeti lélünk beteljesedéséi, állandóságunkat. történelmi múltúnkat, a jövendőt és jelenti mindenek felett múltúnk és jövőnk megren- dUhetetlen alapját: a magyar becsületet. —- Meleg szive tett emberivé, magasabb- rendű nemzetté, amely nem gyűlöl, nem üldöz, nem bosszúálló, de ha kell: Ítél. És nsent igazságos, meg is bocsát. — A történelem arra tanít, hogy országok, népek sorsa az országiaknak minden forrná, jábm, minden államformában, egy vezető, irányitó kezében van. Ennek « ténynek lehelnek más-más alkotmányjogi formái, de az abszolutizmustól a diktatúrákon keresőül a köztársaságig egy akarat irányítása érvényesül mindig. Ez az egy akarat, égy irányítás Magyarországon: Horthy Miklós, az ország kormányzója. —- Az alkotmányos, a felelős kormány élén minden felelősség vállalásával ás tudattal szegezem le ezt, mert majd 25 éves országiás után tudja mindenki, hogy annak, ami van, amit meg Indítunk menteni a nagy összeomlás uián, amit azóta építettünk, amit erősödtünk és amit még ez az ország teljesít, az az Ö országbírónak, az Ő nevének, az általa megtereinkett magyar világnak Vele elválaszt hálátlanul összeforrott eredménye és alkotása. — A vezért, a kormányzót, a törhetetlen akaratot hangsúlyozom és ünneplem. Hirdetem. hogy Magyarország, Horthy Miklóssal az élén, az európai kontinens hadviselő államai között talán az egyedüli, amely ősi alkotmányai, alkotmányos életét és berendezése lényegét töretlenül mentette Át az 1914-ben megindult nagy világégés óta. — Ez az ország, ez az állandóság, ez a í változatlan országfejlődés ma is, mint min- { dig, az. emberi szabadságjogok őre és telje- ■ siti megint történelmi hivatását, mint vég- \ vára mindannak, ami a mai európai kultúrát megteremtette. Előretolt őrszeme a latin kereszténységnek és kultúrának, a germán civilizációnak. Mi voltunk az a végső keleti bástyafokai mindannak., ami ezt <1 világot kiatakitotla. A latin Renaissance felvilágosodása, a germán humanista mozgalom, a reformáció és az ellenreformáció nagy tisztítótüze, a fiancia forradalom eszme- áYomlata, az utána jövő, nyugalmában is rohanó évszázad minden megmozdulása futott rajtunk végig. Ezzel éltünk benne, ezért voltunk és vagyunk: Európa. — Nem mi, de a történelem, a kultúra és a civilizáció húzott határt közénk és a kelet közé és a történelem rendezése volt: soha be nem hódolni a hódítóknak, hogy mindig harcoljunk és mindig feltámadjunk. A történelem rendelése volt, küldetésünk Európa keleti végvárán, hogy ebből a vég. várból védjük egyedül, mindig magunkra hagyva *a nyugatot. Védtük minden támadás ellen és mégis törtünk minden txknadást ezen a földön, csak mi vesztettünk sokat. — Ma megint történelmi küldetést teljesítünk. Értse meg ezt a barát, akivel együtt harcolunk, értse meg az egész világ: mi újra a keresztért, a kultúráért, a civilizációért, az emberiségért, a tiszta otthonért, a mosolygó gyermekéit, mindenért, amiért érdemes lenni és mindenek felett a fogalommá magasztosult hazáért, a történelem állal for. máit nemzetért, az ősi Magyarországért harcolunk. Sorsunkat megint a kultúrához, a civilizációhoz kötöttük, de ma nem harcolunk egyedül. Szövetségeseink vannak és van vezérünk és a vezér mögött egységes, meg nem ingó, félre nem vezethető uj erejű magyar nép. — Ennek a népnélz nevében tudom, hogy minden hú fiának az akaratéval köszöntőm Magvarország kormányzóját, vitéz nagybányai Horthy Miklóst. Köszönjük Neki a magyar feltámadást és bízzuk rá a magyar jövőt. Áldja meg az Isten! parancsnoka felszólító!la a íiatnl hadnagyokat az eskütételre és azok sieaiklevéve, egyemberként mondották ei a hagyományos esküszöveget. Eskütétel után előlfepet* a rangidős hadnagy és társai nevében búcsút vett az Akadémiától. Felszólalására egyszerre repültek kj a fényes pengék a kardok hüvelyéből és egyszerre harsint fel az ifjú hadnagyok torkából az Akadémia ősi jelmondata: „A hazáért — mindhalálig!“ A felemelő jelenet után vitéz Szombat- helyi Ferenc vezérezredes, £ kormányzó képviselője lépett a szónoki emelvényre és néhány közvetlen buzdító szót intézeti dju hadnagyokhoz. A fötejUretetlen, ünjaep#.<-gfr pompás di^menet zárta be. Ugyancsak tegnap avatták hadnagyokká a Bolyai János Műszaki Akadémia 27 végzet1 növendékét. A kormányzó ur képviseletében vitéz Bon ha Károly vezérezredes, honvédé mi miniszter jelent meg. Az Akadémia parancsnokának beszéde után következett az ünnepélyes eskütétel. Az ünnepélyes eskütétel után a rangidős ulászhadn így buesu- véle’e végén érces hangom mondotta el a hagyományos fogadalmat: „Eleiünket a magyar hazáért é.si Legfelsőbb Hadúrunkért!" A felavatott hadnagyok kardotrántvi ismételték meg az esküt és egyemberként rengték: „Mindhalálig!“ Vitéz Bartha Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter köszöntötte ezután a kormányzó ur nevében az uj hadnagyokat. Be gzéde végén a honvédelmi miniszter mindegyikhez odalépett és kezetrázott veiül;. A? avatási ünnepséget a díszszás/bí il i db?menete zárta he. Hadnagyokat avat Kassa is KASSA, junius 19. (MTI.) A m. kir. Horthy Miklós repülőakadémiia a Kormányzó Ur születésnapján tartotta hadnagyavató ünnepségét. Az ünnepségen a kormányzó urat a m, kir. légihaderők parancsnoka képviselte. Vitéz Orosz Béla ezredes intézett beszédet a felavatott hadnagyokhoz. Az eskütétel uián a rangidős hadnagy vett búcsút társai nevében is az Akadémiától ég annak tanári karától, majd a Kormányzó Ur képviselője in tóze'.t rövid beszédet a felavatott 24 hadnagyhoz. Az uj hadnagyok végül megkoszorúzták az Akadémia hősihalottainak emlékművét. Az ünnepség disz me not tel ért véget. Üdvözlő táviratok BUDAPEST, junius 19. (MTI.) A Kormányzó Ur születésnapja alkalmából délben 1 órakor a tábornoki kar tagjai a Tiszti Kaszinóban egy tál étel es diszjebéden vetlek részt. Megjelent József királyi herceg, tábornagy, vitéz Barth a Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter és vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke, továbbá a tábornoki kar Budiapesnen időző tagjai. Az ebéden vitéz Bartha Károly honvédelmi! miniszter mondóit poháríkőszön- tőt a Kormányzó Urra. Még az ebéd alatt a Gellérthegyen elhelyezett tiizériiteg 24 ágynlíivéssed adtai jelét a honvédség hódolatának. Ugyancsak a dl-szebéd alatt ,a repülők tisztelgő repülést végeztek a Kormányzó Ur kenderes-! uradalma felett. BUDAPEST, junius 19. (MTI.) A Kormányzó Ur őfÖméltósága születésnapja alkalmából III. Viktor Emánuel olasz király éa császár és Hitler Adolf némelbdrodialini vezér és kancellár üdvözítő táviratot tek a kormányzóhoz. Viktor Emán.ucl király és császár távirata Így hangzik: ,,Őszinte örömmel fejezem ki Főméitől súgódnál: születésnapja alkalmából szívből eredő jókívánságaimat.“ Á Führer üdvözlő távirata a következő: „Főméitóságodnak születésűdpja ulluit- mábál mind a magam, mind a német nép nevében legmelegebb szerencsekh/biitta' - mat fejezem ki. Ilon óhajtom, hogy még hosszú évekig teljes alkotó erővel vezesse a német néppel legszorosabb fegyverbe- rútsággal összefűzött magyar nemzet sorsát.“ Â miniszterelnök üdvözlő távirata Kállay Miklós miniszterelnök az alábbi táviratot intézte Magyarország kormányzójához Bziüetéeének 74. évfordulója alkalmából: I I í ia I . i ii* tu : j j Főméltóságu vitéz nagybányai Horthy Miklós urnák, Magyarország kormányzója, Kenderes. ■ „Főméltóságu Kormányzó Ur! A mindenható kegyelméből a mm napon tölti be 74. életévét és ez alkalomból a megnagyobbodott magyar hasa minden hü fia hódolati el jes szeretettel tekint jel országgyarapitó kormányzójára, aki egy tapasztalatokban gazdag hosszú élet bölcsességével és töretlen erejével tartja kezében az ország vezetését. Mint m. kir. miniszterelnöknek, nekem jutott <j megtisztelő feladat, hogy a magyar nemzet mély hódolatát, ragaszkodó hűségét és odaadó szcrelcxét Főméltoságod előtt tolmácsoljam. És amikor a rn. Icir. kormán'- hódvlatteljes jókívánságaival együtt mindezeket az érzelmeket Főméltóságod elé terjesztem, 'egyben azzal a kéréssel fohászkodom a Mindenható Istenhez, hogy védő és vezérlő keze segítse Fő méltóságodat továbbra is azon a történelmi utón, amelyen nemzete imája és szeretett kiséri. Kállay Miklós, m. kir. miniszter elnök k quirináli követ rádiószózata RÓMA, junius 19. (MTI.) Máriássy Zoltán rendkívüli követ és meghatalmazott miniszier, Magyarország quirmáii követe csütörtökön este 9 órakor a Kormányzó Ur szüle- tegnapja alkalmából a következő rádióüze- netet intézte a magyar közönséghez: r— Kedves magyar Testvéreim! — Ma mindenütt, ahol magyarok élnek, Magyarország határain belül és azokon kívül, a legmelegebb hálával és mélységes ragaszkodással gondolnak a Kormányzó Ur ÖfÖméltóságának, személyére. Különösen mi. külföldön élő magyarok tudjuk igazán átérezni ennek a napnak történelmi fontosságát. _ — Most, amikor a közös ellenség ellen küzdünk nagy barátaink oldalán, mii magyarok a nyugati kultúra védelmében, most tudjuk igazán értékeim a Kormányzó Ur Ő Főméllósága hatalmas munkáját, amelyet a magyar feltámadás és Magyarország felemelkedése érdekében végzett. Több, mint két évtizedes kormányzása alatt sok nehéz napot láttunk és még sok veszedelemmel kell szembenéznünk, de minden magyar érzi hogy az ország vezetése biztos kezekben vau. — Ezen az emlékezetes napon mi, magyarok, inkább, mint valaha, vállalunk minden áldozatot, nélkülözést s fogadjuk, hogy a magyar összefogás erejével fogjuk a Legelső Magyar férfi útmutatásait köveim és az ösz- szetartásnak ezzel a szilárd hitével végezzük a reánk bízott feladatot. Az a Magyarország, amely már többizben érezte a fasiszta Olaszország támogatását, ma is érzi, bogy’ az egész olasz nép teljes szívvel csatlakozik ahhoz a magyar (imádsághoz, hogy az Úristen részesítse bőséges áldásában a Kormányzó Ur Ő Főméit óságát, nemestókü hitvesét es szeretteit. ffadnagygyá avatások a Ludawiica» és a Műszaki Ákadesvasáis BUDAPEST, junius 19. (MTI.) A hagyományoktól eltérően az idén nem Szent István napján, hanem Magyarország kormányzójának születésnapján avatták hadnagyokká a Ludovika Honvéd Akadémia utolsóeves n ö vendekéit. A fényes külsőségek között lezajlott avatási ünnep rendjén a felavatandó hadnagyok előtt kihirdették a hadnagyi kinevezéseket' s átnyújtották az Akadémia elvégzését igazoló leveleit, valamint a ludovikás gyűrűt. Ezt követően az akadémia hallgatói hitfedekezetük szerint, isten tiszteiden vettek részt, majd megkoszorúzták az egyes fegyvernemek védős’zcntjeinek flz Akadémia parkjában lévő szobrait. Pontban fél 11 óraikor kürtszó jelezte vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezérkar főnökének, a kormányzó ur képviselőjének érkezését. A vezérezredes az Akadémia bejáratánál fogadta vVéz kisbar- nOiki Farkas Ferenc vezérőrnagy, a Ludovika Akadémia parancsnokának jelentkezését, majd a Himnusz hangjai közepette < Lépett a kivonult a lak ulaitok arcéle előtt. A szemle után a kormányzó képviselője helyetfoglalt ft dl szemelvényen. Előhozták ä Ludovika zászlóit, az Akadémia parancsnoka fellépett a szónoki emelvényre és búcsút vett az Akadémia falait elhagyó, csapatszolgálalra kikerülő akadémiküs0klól. Nagyszabású beszéde végén az Akadémia Havi negyven pengőéit családi házat építhet a takarékos munkás BUDAPEST, junius 19. (KKT.) Az iparügyi kormány munkásdakásépitési akciója nemcsak ezért nagyjelentőségű, mert kis családi házhoz, otthonhoz juttatja ezt a dolgos, érdemes réteget, hanem azért is, mert bizonyítékát adja a háborús Magyarország szociális teljesít ők ép ességének. Az Országos Lakásépítési Hiíeílszövotkezet kötvénykölcsönt és készpénzk ül csont nyújt a munkásoknak. Ennek az összegét [természetesen limitálták. Az a munkás például, aki ezer pengő értékű telekkel rendelkezik és arra 9000 pengős házat akar építeni, a 95 százalékos kÖivényk Öles önből 4750 pengőt kaphat, a százszázalékos folyósiitá&u készpénzk öles önből pedig további 2000 pengőt, feltéve, hogy van még valami pénze, vagy építési anyaga. Havi 39.17 pengőt fizet ez a munkás 20 éven át, majd öt éven át 35.19 pengőt. Az iparügyi minisztérium praktikus érzékkel és nagy köriihieüuntéssel szervezte meg az akciót. Azoknak a munkásoknak a számára, aíkik egyénileg óhajtanak építkezni, az iparügyi minisztérium IV. ein. 34. számú szobájában tájékoztatót bocsátanak rendelkezésére. A tájékoztatóban nemes ik arra talál Útmutatást, hogy milyen okmányokat kell becsatolnia, mit kaphat, mit kell fizetnie, rtb., hanem a kész kérvényürlapot is rögtön átadják, csak ki kell tölteni. Ha a munkás OTI-tag, ingyen kapja meg a/ egyébként; is estik néhány filléres tájékoztatót. A csoportosan építeni szándékozó munka Sok kérését az illető vállalatnak kelt kérvénybe foglalnia, és benyújtania, figyelemmé! a Budapesti Közlöny május 7-ikj számában megjelent, pontos, részletes rendelkezésekre. Az iparügyi minisztérium III. 14. számú szobájában azon hm» Szabó mérnök 12 2 óra között munkásoknak, vállalati vezetők nek kimerítő fel világosi tusi ad az akcióba való bekapcsolódás módjam-ó] és foltét eleiről A munkáskislakásópiiés irányvfánát Kir^d Pád, az ipariigvi minisztérium miii/aii tanácsosa intézi.