Ellenzék, 1942. május (63. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-16 / 110. szám

ffsrsaiWTr 1 A CEEENXI* ít gSzGazBasiG Rewdafeffe! szabályozták a taitarmékak forgalmát, feldolgozátái és felhasználását tCijaS&lt kereskedő, vagy Sparos foglalkozhat esek tejtermékek forgásomba boiataiávst BUDAPEST, május 16. (MTI.) A hivatalos lap szombat reggeli szá­mában kormányxedelet jelent meg a tej és a tejtermékek forgalmának és elosztásának szabályozásáról. A rendelet a honvédelemről szóló tör­vénycikk vonatkozó paragrausai alapján ezeket mondja: A közellátási miniszter a földművelésügyi, valamint a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszterrel egyetértésben szabályozta a tej és a tej­termékek forgalmát, feldolgozását és felhasználását. Elrendelheti a kész­letek bejelentését ós igénybevételét, valamint kijelölheti a tej és tejter­mékek forgalombahozataínban résztvevő kereskedőket, illetve iparoso­kat. A rendelet kimondja a továbbiakban, hogy a rendelet alapján ki­adott közeílátásiigyi miniszteri rendelet ellen vétők, amennyiben cselek ményük nem esik súlyosabb bünteiő rendelkezés alá, kihágást követnek el és büntetésük kéthónapi, háború idején hat hónapig terjedhető elzá­rás. A rendeled végül intézkedik a pénzbüntetés módjáról és kimondja azt, hogy a kihágást elkövetőktől a tejet vagy a tejtermékeket el kell ko­bozni és az elkobozott tejből és tejtermékekből befolyó összeg az állam­kincstárt illeti mag. A rendelet kihirdetése napján lép hatályba. M villanyszerelő iparotok kereskedői é$ ipari tevékenységének tzétwálmztáta \7 IP APJOGOSITV ÁNYT HALMOZÓ KERESKEDŐK ELLEN FOGLALT ÁLLÁST A KASSAI POLGÁRMESTER. Érdekes je­len-rést iamertebett dr. Pohl Sándor polgár­mester a kassaii közigazgatási bizottság ülé­sén. Ebben rámutat arra, hogy a L'eresketleL iui e3 ipari pályára lépők legtöbbször csak azért hajlandók ebben a foglalkozási ágban tevékenykedni, ment az uralkodó konjunk- luniVf« helyzet a gyors meggazdagodás remé­nyével kecsegteti őket. Ez a remény annyira nmálkodük felfogásukon, hogy eszközt és kc- reazlénv erkölcsöt sokszor figyelmen ki'ül hagyva, öncélú tevékenységre sarkalja, őket, amelynek az cleréss erdőkében szinte meg köveielik a társadalomtól és a batóságoktól, hogy ebben segítségükre legyen. Ha a jog­szabályokra, vagy a keresztény jóerkölcsre figyelmezteti őket a hatóság, abban rögtön személyük ellen irányuló magatartást, rossz­akor ntot, a keresztények érvényesülésének meggátolni akarását, sőt sokszor zsidópár to­jást vélnek felfedezni. Ugyanebből a szellem­ből következik, hogy egyes keresztény keres­kedők valósággal íparjogositványriirihnozók- ká válnak. Éppen ezért felveti a gondolatot, hogy nemcsak a kijelölés alapján gyakorol­ható iparoknál, hanem általában korlátozni kellene a város területére érvényes egyes iparjogositványok, vagy legalább az egy sze­rűéi y álltad gyakorolható iparok számát. A FELMONDÁSBAN LEVŐ ALKALMA"’ ZOTTaK után is fizetni kell a GYERMEKNEVELÉSI JÁRULÉKOT. Az •.Országos Ipari és Bányászati Gsaíádpénztár elvi jelentőségű döntése szerint a járulékösz* szeg kiszámítása szempontjából a<z alkalma­zottak számának megállapításánál tekintetbe kell venni a felmondásban lévőket, függet­lenül attól, hogy ö munkaadó a felmondás ideje alatt tényleg fogaikoztatja-e őket, vagy sem. KIKRE TERJED KI A TEXTILEEJE- LENTÉSI KÖTELEZETTSÉG. A félreérté­nek elkerülése végett illetékes helyről köz­ük, hogy a Textilköspont az árukászieí be- jeientésére ezidősaerittfc csupáe a gyárakat ós a textilkikészítőket' bivta fel a részükre megküldött nyomtatványok utján. A bejelen­tési kötelezettség azonban nem terjed ki a 200.990—1941. K. M. sz, rendelettel, vaia- m'iut az anyaggazdálkodás Textilipari Bizott­ságának döntésével a 600—1941. K. M. sz, rendelet batáiy» alól kivont árukra. KOLOZSVÁR, május 16, A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ,,ÁrsBulváíyOztói kÖEleményea ^nek legutóbbi száma közli: Az. Ipartestül ötók Országos Központjához inté­zett 35.784—1942. sz. leiratában a közelU- íási mmiszter a budapesti VMkinyfelszerclők, Műszerészek és Lá&s®erés£ck I partesiűíielén esk. kérésére elrendelte, hogy a vülany felszerelő kisiparosod; által váUah munkál; elszámold- sónál külön tételben tuUltandók számlába ű felhasznál; anyasok és külön tételben mag# a szerelési munka, Az anyagok (készáru, tél- készgyárfmány) elszámolása a kereskedőkre vonatkozó mindenkori árszabályozása rendel­kezéseiknek megfelelően eszközJeudő. Az esetleg SKükséges szerelési anyagok, szeg, csavar, Stb., nem sorolandók külön-külön fel, hanem a felhasznált anyagok százalékában kifejezve egy lékeiben általán dók számlába. A szerelési nuanka ekszámoáisa » voaatkogú 1 ja&szabályok szerint történjék, A kisipara- í sukr« nézve ezidőszeriuit az 51.071—1942. I K. M, sz. rendelet intézkedik. Mivel az első ' bekezdés szerint az anyagok és a munka kü* I föm-küJ-öia téteíEbSn ál&ÉLamdók Bzáiniiába, a munka az a nettó haszon" kulcs a ll'jalroáviia tó, am elvet az idézeti ren­délet Ili. mellékletének 61. tétele az esetre állapit meg, ha a kisiparos nem ad anyagot. A VÁSÁROK KÖRZETI BEOSZTÁSA- NAK MEGyALTOZTATÁSÁT KÉRIK A KERESKEDŐK. Vidéki érdekel teégek részé­ről felhívták Rz illetékesek figyelmét arra, hogy az országos vásárok jelenlegi körzeti beosztása, meHeta a vásárok napjai egye« vi­dékeken összetorlódnak, vagy nagy időbeli távolságra esnek, ami úgy a vásározó keres­kedőikre, mint a fogyasztó közönségre hátrá­nyos. Egyes környékeken ugyanazon a na­pon egyszerre több helységben tartanak v-< sárt, ami szintén megosztja az átnsekat es 'a vevőket. Kivőnatosmak látszik, ezért az országon vásárok napiári 1 Kiosztásának felül vizsgálata és ennek eredmények ént na orszá­gos vásárokat 30—40 kilométeres körzetben egymástól megfelelő idő bei, tároleágokban való beosztása, BE KELL JELENTENI \ KÉSZTYí BŐRÜKET. A bárány jnb, jíüla, kecske-, valamint a sertésbőrből előállítót! kész kés/, tyiibörökct és azok gyártására szolgáló n> * r.- borökeí a május 1-én meglévő álü&potna !■. megfelelően be kellett jelenteni. A szóban- lévő nyersbőrök záróit anyagok, ennélfogva a készletben lévő nyersbőrt a . gyárak csak. akkor dolgozhatják fel keaztyübőtökké, ha I arra az ipari anyaghivatal bőr- és gumiipari I osztályát(VI előzetesen bedolgozási engedélyt kaptak. A nyers- és készbőrök havi forgat máról pedig ezentúl minden hónap végén rendszeres jelentést keli tenni olymódon, hogy a készletbe jelentés a következő hónap 5. napjáig az anyaghivatal bőr- és gumiipari osztályához késedelem néik-ül beérkezzék, * EMBEREK ÉS HALANDÓK VA­GYUNK ég kit. előbb, kit később eltagad a hattál. Gondolkodjunk, tehát még életünkben arról, hogy huiálunk utón családunk legalább az anyagi gondoktól mentesüljön. Biztosít­sunk részükre valamilyen tőkeösszeget, hogy ennek segítségével megélhetési alapot tudja nak maguknak létesíteni. Ennek elérése cél jábói kössünk éjletbiztoSítást hazánk legré gibb biztoáiltó intézeténél, az 1857-ben ala­pított Első Magyar ÁteaSános Biztosító Tár­saságnál, mely készséggel ad tanácsot minden biztosítási ügyben. Helybeli föügynöksége Egytítenr-ütoa i. szám alatt. Felére csökkentették a kenyérfej­daqot Törökország ban z ANKARA, május 16. (Búd. Tud.) A töröi. kormány, tekintettel a rendeák őzéire álló gakonOmenn yteegre, b trendéi te, hogy minden második nap az addigi kenyéradagtiik esik a felét kaphatják a fogyasztók. A kormány elhatározta, hogy az idei terméssel való visszaélés megakadályozása végett a kor many megbízottai jegyzékbe részak a lábon álló Termést és aratás után a vetőmag és <s földművesek saját ellátására szükséges meny nyiség kivételével az égé*'/, í-ermést lefogja!- ják. A kormány meg fogja szerve«»': az, éle w.í cikkek «keztását is- . •, , r 10 42 MÁJUS 16. szomBAT A nap kel 4 óra 31 perckor. Nyugszik 19 óra j 23 perckor. A protestáns naptár szerint Mózes, a rom •kát naptár szerint Nép. János, az uj-görög nap­tár szerint Teodor, az ó-görög naptár szerint (május 3) Tinoót napja van. Előadások 17.30 óra: ÉpitömQvészeU előadás a Máiys? Király Diákházt'an. Kotsis Iván: A város esztétikája. Schmidt Ferenc: Székesfehérvár városképé­nek művészi kialakítása. (Vetített képekkel.) Múzeumok Erdélyi Muzeum őskori, római, népvándor. lási, iparművészeti és művészeti tárai. Re­naissance kőezaléktár. Bástva-u. 2. sz. Nyitva: 9—13 óráig. Állattani Muzeum. Mikó-u. 5. sz. NyRva: 9— s 13, 15—18 óráig. Megtekintése bejelentendő az ! OMIH kirendeltségben. Botanikus Muzeum. A Botanikus-kertben. Majális-u. 42. Nyitva: 9—13, 15—18. óráig. Kiállítások VT. Képzőművészeti Kiállítás. (Erdélyi Nem­zeti Muzeum, Bástya-u.) D. u. 4 órakor Szopos Sándor festőművész tárlatvezetése a Népműve­lési Bizottság rendezésében. Erdélyi Szépmives Céh könyvkiállitása. (Má­tyás király szülőháza.) Épilőmüvészeti kiállítás. (Vigadó.) , Fényképészeti kiállítás. (Vármegyeháza.) Színházi és zeneművészeti kiállttá*. (Egye­temi Könyvtár.) Botanikus-kert. (Majális-u. 42.) Nyitva: 7— 19 óráig. Szolgálatos gyógyszertárak Ezen a napon a következő gyógy szertárak j teljesítenek éjszakai szolgálatot: Egyszarvú ; (Mátyás király-tér 9. sz. Telefon: 32—23.) Ke­reszt. (Demeter, Mussolini-ot 2. sz. Vármegye- házzal szemben. Telefon: 13—49.) Hargita. (Horthy Miklós-ut 1. sz. Telefon: 21—55.) Vá- duai Szent Antal. (Dr. Cseresznyés. Hitler-tér 13. sz. Telefon: 31—lt.) ÍM2 május 17 vasárnap A nap kel 4 óra 2í perckor. Nyugszik 19 óra 32 perckor, A protestáns naptár szerint Paskál, a róm. • kát. naptár szerint Exaudi, az uj-görög naptár szerint Andronik, az ó-görög naptár szerint j (május. 4.) Pelágia napja van. Előadások tt óra: Kát. gyermekkarok hangversenye. (Mátyás Király Diákházj 11.30 óra: Unitárius Irodalmi Társasg felöl- J vasa ülése. (Unitárius Kollégium.) 11.30 óra: Unitárias Irodalmi Társaság felöl- ! gazdaságos kihasználása. (Zsigmond király-u, 33. sz. A Népművelési Bizottság előadása.) Múzeumok Mint szombaion. K.i állítások Szopos Sándor tárlatvezetése nélkül, mist szombaton. Szolgálatos gyógyszerárak Msni szombaton. A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁT 1942 május 16. Szombat délután fél 4 óra­kor BIZÁNC. Ifjúsági eldadás. Jegyet a pénz­tár nem árusit. _J942 május 16. Szombat este 8 órakor: ÉNE­KES MADÁR. Bérletszünet. Rendes helyárak. , L942 május Î7. Vasárnap d. u. fél 4 órakor: TOSCA. Délutáni operációs dis. Rendes hely­árak. 1942 május 17. Vasárnap este 8 órakor: GköRGY BARÁT. Táray Ferenc fellépésével. Bérletszünet. Rendes helyárak, , 1942 május 18 Hétfő este 8 órakor. BOHÉM­ÉLET. A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt “ mond dr. Eníz Géza tanár, főüzedes. Jegyeket a pénztár nem árusit. 1942 május 19. Kedd este 8 órakor: AIDA. Németh Mária, a m. kir Operaház tiszteletbeli tagjának vendégfellépése. Béiletsziinet Emelt helyárak. 1942 május 20. Szerda este 8 órakor; MEDEA. Bérletszünet. Rendes helyárak. 1942 május 21. Csütörtök este 8 órakor: ÉNE­KES MADÁR, Bérletszünet Rendes hedyárai. 1942 május 22. Péntek este 8 órakor: BO­HÉMÉLET. Bérletszünet. Bemutató helyárak. 1942 május 23. Szombat d. u. fél 4 órakor: BIZÁNC. Ifjúsági. előadás-, Jegyeket a pénztár nem árusit. 1942. május 23. Szombat este 8 órakor: BI­ZÁNC. Táray Ferenc fellépésével. Bérletszü­net, Rendes helyárak. MOZIK MŰSORA: CAPITOL: A KELETI CSATA. Minden idők leg nagyobb háborús filmje. Filmóriás a más­félezer kilométeres előnyomulásról. Hon- védeink harca a Szovjet ellen. Eredeti fel­vételek. Csütörtökön, 14-cn és vasárnap délelőtt 11 órakor is vetítve. Jegyelővé­tel délelőtt 11—1. ROYAL: YILLÁMHÁZASSÁG. A vidám ameri­kai élet szatírája. FíSszereplők: Rosalind Russel, Brian Aheme, Virginia Bruce. Eiéectntk Flekkenezzünk az Erzsébet-ut sarkán SziSágtfgáí (volt Borbáth) fcartSeífíség, ““ Menü-rendszer, kitűnő italok* Sí *•? 1 „lS¥8HfÖ étteremben, Karolina-tér í. sz* Olcsó, bőséges huhu pengő 1,32-ridi, Baíakmsieííéki borok. Ursas-sör. Tulajdonos Petrán Rezső. Báb-failteic „FÉSZEK“ Milati és Bar Deák Ferenc-utca 53. luíis), äaai8i®ta:i. j Vitán—Salgó jazz. Este 9-től nyitva. fíezie meg a „Kristály“ Si’a'í május havi világvárosi var letté, műsorát „Susog ©“ étterem, UM&-U. 14. t>!zöz-parádá. Gflvős—Gidéijr #3sas« • Iirtó- BÍR ÉS KERT Jókai-u. 17, Kerthelyisig t%Hi ns« Bfösrab éitönsi árak! Kitűnő műsor. Jazz. IJj. Torma Tóni és Gidáty Tibor muzsikál , EDISON: BIZSU. (Szúrnátra aagyaia.) Fősze repben: Marlene Ditrich, John Wayne, Oscar Homolka. Előadsok 5, 7.10, 9.10. EGYETEM; Ma, pénteken. CSAK ANGYA­LOKNAK VAN SZÁRNYUK. Szombaton: VADNYUGATI OLYMPÍÁSZ) Vasárnap d. e. matiné, olcsó helyárakkai. RIO: CSÁKÓ ÉS KALAP. Főszerepben: Lata- bár Kálmán, Vaezary, Ssnor, Biircsi. Va sarnap, siájus 17-én délelőtt 11 órakor ma­tiné, általános belépődíj 66 fillér, LFRÁNIA: Az évad legkáprázatosabb meseja- téka. Felnőtteknek és gyermekeknek et>^ aránt élmény! GULLIVER A TÖRPÉK OR- >.• SZAGÁBAN. Swift hathetatlan mesejaté ;v ka. Teljes műsort betöltő, színes, zenés. rajzos filmcsoda. Magyar szöveg és ver­ii? sek: Babay József. Műsoron kivul: ţCa­% rády Katalia: Tábori levelezőlap „Jó éjt, j drága kis hadnagyom. Előadások kezdete mindennap 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap délelőtt fél 12 órakor matiné, olcsó heiv- árakkal. Rádió VASÁRNAP, májas 17 BUDAPEST I. 8 Fohász. Szózat. Reggeli ze.:e. 8.45 Hírek, 9 órától 9.55-ig Református isten tisztelet a Hősök-teréről. Igét hirdet Ravasz László dr. püspök. 10 órától 11.15-ig Egyház, ének és szentbeszéd az Egyetemi-templomból A szentbeszédet Puszta Sándor dr. leányfalui plébános mondja. 11.15 Evangélikus istentisz telet a Bécsikapu-téri templomból. Igét hirdet Vargha Sándor evangélikus lelkész. 12.15 Le \ vente félóra. 13.45 Időjelzés, hírek, vizáliásje- s leütés. 14 Müvészlemezek. 15 Közvetítés Mez - j kövesdról. 15.50 Szórakoztató zene. 16.40 ,,A j Vaskapu". Előadás 17 Hírek magyar szlovák j és ruszin nyelven. 17.20 Táncszvit; 17.55 Au;- j brus Zoltán elbeszélése. Felolvasás. 13.1.' j Tánczene. 18 45 VTaszari' Piroska csevegcse. 19 j Hírek magyar, német és romin nyelven. 19.20 J Hangképek vasárnap sportjáról. Beszél Pluháv * István. Utána sporterediuéayek. 19.50 „Hőssze- ■ relmes". Hangjáték 1 felvonásban. Irta Bibó í Lajos. 20.15 „Népszínmű részi etek". 21.40 H:- I rek és lóversenyeredmények. 22.15 Zenekari hanglemezek. 23 Hírek nemet, olasz, angol francia és finn nyelven. 23.25 Csorba Dezső cigányzenekara muzsikái. 24 Hírek. BUDAPEST II. 11.15-tól 12.15-ig A József ná­dor 2. honvéd gyalogezred zenekara. 12.15-toi 13 óráig Melles Béla zenekar. 15 Az Operába előadásának közvetítése. „Trnviata". Dalmű 4 felvonásban. 13.45 Tánczene. 19.20 „Olasz szá­zadok". Előadás. 19.50 Sporteredmények. 20 H: I rek. 20.10 Rácz THda énekel. 20.35 Szudy Non dómé zongorázik, 21 órától 21.20-ig „Az öreg­kor védelmében". Előadás.

Next

/
Thumbnails
Contents