Ellenzék, 1942. május (63. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-16 / 110. szám

toScí SZOMBAT, 1942 május 16. LXIII, évfolyam, 116« szám. IMS IS HLLté í I iZ m fSl Siírmztfiség és ki^déhivatal: Helemár, íékal-ntca fß„ 1.emelet. Telefon: |1—68. Uvomda: lüeies-atca 6, szám. Telefon sz.: 29—23 mPilOIl#: BARTHS MIKLÓS Sisdótaiaídonas: PSLLSS SL í. Xolozsiár. Elifizotési árak: bavoata t76. wmiem, e. léiéire 16, egész évre 32 omö­Hazai kenyér S/ta: DEMETER BÉLA A minap páncélos harci bemutatón jelent meg a Kormányzó, majd a legfelsőbb Hadúr seregszemléje után a nemzet vett közvetlen és lélekinditó búcsút a hadbaszálló csapatoktól. A miniszterelnök szólt hozzájuk. Nyugodtan és méltóságteljesen, a legkisebb idegrezzenés nélkül. Hü tolmácsolásaként a nemzet kiegyen­súlyozott magatartásának és annak a szilárd meggyőződésnek, hogy a fegyvert az öncélu- ság adja kézbe, mert nincs magyar kiteljese­dés európai sorsvállaiás nélkül. De az a be­széd, amely a rohamsisakos honvédek emlékeze­tébe idézte a magyar küldetés szent célját, egy­ben a legnagyszerűbb fogadalom is volt, amely valaha elhangzott . . , „Itthon úgy dolgoz­zunk, hogyha ti visszajöttök, boldogabb, jobb hazába térhessetek haza" ... És ez bizonyára így is lesz, mert ennek igy kell lennie s ezt a kötelezettséget nem a politikus, hanem a küzdő országért ma felelős minisztérium ve­zetője, — a nemzet itthonmaradt tagjai nevé­ben tette. De, hogy e fogadalom ünnepi szár­nyalása Valóban munkára ihlessen mindenkit, az elsősorban a nemzet egyetemének erkölcsi rendjén és felelősségtudatán múlik. A* adott szó egyenes betartásának azonban sajnos, nincs különösebb ellenőrzési módja. így egye­dül az egyén belső törvényeire van minden fel­építve. Ki mit és mennyire érez át az egyete­mes felelősségből s a íelkiismeret mennyiben serkenti. Pedig, ha az államgépezet ma nem volna ann-yjra túlterhelve, bizony gondolkozni lehetne egy kataszter felállitásán s azon át fi­gyelni, hogy vájjon ki mennyivel dolgozott többet és mekkora áldozatokat viselt a háború alatt Ennek a nyilvántartásnak lehetne egy külön vagyoni rovatot is nyitni, mely arról ad­na számot, hogy ki milyen anyagi javak bir­tokosa ma és vájjon milyen lesz az anyagi helyzete a háború után? Mert csak igy ellen- | őrizhető, hogy még a legelenyászőbb töredék se jusson véráldozatok idején hirtelen meg- j gazdagodáshoz. És még valamit; hazaíiaskodni 1 csak tettekben és munkában legyen szabad. ; Melldöngetés és kongó beszédek helyett gon- j dolkodó fejeket és munkára hajló izmos karó- I kát lásson az ország. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy abban az órában, amikor a miniszterelnök fegyveres katonáknak tett Ígéretet a több munkára és boldogabb hazára, jó híreket eregettek a sze­lek. A kormányzat Erdély számára gondoskod­ni kiván a várvavárt nagyvonalú munkaalka- í lomról. A pénzügyminisztériumban máris nagy- j méretű munka indult a tizéves újjáépítési terv | megszerkesztésére. íme, a nemrégiben Kolozs- I váron bejelentett újjáépítési szándék kezd gya- I korlati formát ölteni. Jelentősége pedig való­ban meghaladja egy országrész kereteit, még akkor is, ha ezúttal nem a magyarság tengely- kérdéséről, Erdélyről lenne szó. Sajátos hely­zetünkben azonban — értékben ..a győri prog­ramhoz hasonló, mely elindította a magyar fegyverkezést, megvetette ütőképes hadsere­günk gazdasági alapjait. Történelmi meglátás­ra vall az erdélyi helyzet felismerése és egy átfogó program kialakítása. Hiszen a lerongyo­lódott Erdély magyar ütőképessége is attól függ, hogy mennyiben rakjuk le ennek intéz­ményes alapjait. A tiz esztendős újjáépítési tervnek csak kon­túrvonalait rajzolják most fel. Ennek alapos kidolgozása és sorrendi csoportosítása sajáto­san erdélyi feladat. Éppen ezért pillanatig sem lehet vitás, hogy a pénzügyi keretet a köz­pont szakértelme és az erdélyi férfiak tárgy- ismerete tölti meg tartalommal, de a tenniva­lók őserdejében uj gyakorlati módszerek is kí­vánatosak. A leggyorsabb, eredményt adó és a.legegyszerűbb muríkaforma. A kérdések töm­kelegében igen jelentős azoknak a száma, ame­lyek semmikép sem nélkülözhetik a társadalmi vonal erejét. Más ennek az üteme, mélyebb a kisugárzó ereje, és egy ilyen óriási téglahor­dáshoz szinte egyedül képes felvonultatni mindazokat az erőtényezőket, akik nem hiva­talos területeken működnek. Ezáltal pedig a társadalom minden alkotó munkása teljesítheti a miniszterelnök által vállalt kötelezettséget, hogy az ismét otthonukba térő küzdő honvé­det. a közösség szolgálatával — boldogabb ha­za öleli majd biztos kenyeret termő kebleire. E vizsgálódás arra tanít, hogy igen megfon­tolandó: vájjon Erdély talpraállitására szánt összegekből nem volna-e helyes évenként százmillió« tételeket kiszakítani s azt külön e célra megalakítandó tizes erdélyi tanácsra bízni, a legcélszerűbb és kézenfekvő felhaszná­lás végett. Az összeg arányosan oszlana meg a 1 három kérdéscsoport, a művelődési, gazdasági és jóléti között. Mert, ha egykoron Erdély fér- fiai gondoskodni tudtak a nemzettöredék sor­sáról s zengő ég alatt is épített a társadalom, hogyne lenne akkor képes ma. ilyen tevékeny­séget folytatni, amikor ez a szerep ugyancsak létkérdés számára s amikor végre immár nincs Genf, május 16. (iMTI.) A Német Távirati Iroda közli: Egy észtakame- rikai hírszolgálati ügynökség Mel- bournebóJ érkezett jelentése szériáit az előretolt szövetséges támaszpon­tokra befutott értesülések elmomíd- jók, hogy a japán i/nváziós hajóhad zavarója a törekvéseknek. Mert az erdélyi kér­dés megoldása attól is függ, hogy milyen iramban halad a jóvátétel s mikor nyer teljes beteőzést. Vannak intézmények, amelyek érde­mes támogatást élveznek, de vannak olyanok is, amelyek nem annyit és intézményesen, mint amennyire a gondok súlya kötelezővé ten­né azt, Az újjáépítés pénzügyi síkjai mindmegany- nyi munkaalkalom és ezt még akkor is gyorsí­tott ütemben kellene megteremteni, ha nem hangzott volna el fogadalom a frontra induló katonák előtt. Meri talán nemsokára mégis el­taléren. A Lelefti arevo*.»km »wtörtökon 65 repülőgépet semmLsitettüiik még. Malta sa gőtének repülőtamaßzponíjuit és mis katonai célpontjait hatásosan árasztottuk el nehéz bombáinkkal. Â ne­me* és öbusz vadászok levőitek a fölött 8 brit vadászgépért. Á nésnöl légi érő csütörtökön egy ame­rikai hajóraj elleni harcában az Északi Fők és a Sp 'tzbergák között eteülyeszteít egy a Pen«acola-osztádyhoz tartozó 9100 tonnás cirkálót és egy romboló*. Megsem­misített a légi erő még egy 3000 tonnás jégtörői és egy 200 tonnáéi kereekedekni hajót. Egy 10.000 tonnás fehérhajót olyan súlyos taláht ért, hogy a bajó teljesen lángbaborul. Ezőnkiviil könnyű harci rr pülőgépeink e^itörtökön, az esti órákban, nem törődve a léggömb-zárral és a heves légvédelmi tűzzel, afecsonVtámadásban megseanmi^itebek egy deäiangüai k kötő­ben négy kereskedelmi hajót, összesen 7500 tonna tartalommal. A 244-ik rohamíliövi gkülömin- ény a ke­leti harcokban május 14-ik.én 36 ellensé­ges páncélod semmisített meg. Ezek közül1 Banse f ő* ö rzső roi eaí er egymaga 13-at lőtt szét. A csütörtöki lég) harcokba« Gráf had­nagy a keleti arc-vonalion 98- -104-ik légi győzelmét aratta. DickfeJd hadnagy" pedig süllyedt egy mexikói larlályhajó. A le­génység egy része életét vesztette. Ez az első mex Ivói hajó, amelyet a mostani há­ború folyamán eLsiilyesztettek. A tartály- hajót Miami magasságában torpedózták meg. A megikói kormány, hír szerint, jegy­zéket intézett a német, olasz és japán kor* mónyhozv A jegyzékben május 28-ig elég­tételt és teljes kártérítést kér, meri kü­lönben kénytelen lenne a szükséges rend­szabályokat megtenni. Auszrtráliától északra elfoglak szi­get támaszpontjain uj támadásim ossz pont osul. Ugyláiszik, hogy ez a hajóhad hatalmas erősítéseket vár. A szövetséges felderítő repülők je­lentése szerint állandóan uj japán repülőgépek és hajók érkeznek Ba­ri emuinak a fegyverek s a meghódított, végte­len gazdasági erőforrásokkal rendelkező terü­letek uj Amerikát jelenthetnek azok számára, akik akárcsak a mult század közepétől 1914-ig koldusbottal a kezükben indultak uj hazát ke­resni. Akkor Románia és Amerika volt az irány, de a jövő útiránya már Ukrajna. Ma más a magyar, mint akkoron. Más a ve­zér, saját vérünkből való és más a nemzet szel­leme. Az adott szót áiiani fogja, hogy a boldo­gabb haza többet senkit ne kényszeritsen ide­gen, keserű kenyérre. baulba, Laeba és a japánoktól meg­szállt többi kiötőbe. Az északameri- kai birs zol gálati ügynökség további jelentése szerint Blarney tábornok, az ausztráliai vezérkar főnöke rádiö- ]>eszédbeji fordult az Ausztráliában állomásozó csapatokhoz es feUuvka őket, tegyék meg gyorsain előkészü­leteiket a küszöbön álló döntő harc­ra. Blarney tábornok kijelentette, hogy nem talál megfelelő szavakat annak hangsúlyozására, hogy ez a harc mennyire komoly és végleges lesz. „A britek barmai tervei telje­sen felborultak“ Bern, május 16. (MTI.) Á S£efcuir iroda jelend: A svájci lapok new- yorki hire szerint Wevell tábornok kijelentette, hogy a britek burmai tervei a japánok műszaki fölénye és a japán katona kiválósága követ­keztében teljesen felborultak. Wa­ved tábarnoik, ezt a kijelentését Ale­xander tábornok Indiába menekült csapatai előtt tette. A tábornok csa­patait buzdítva kijelentette, hogy hamarosan megkezdődik az esős év­szak, amikor a japánoknak is nagy nehézséggel kell majd megküzde- niök. „G-yÖzelmes visszavonulás“ AMSZTERDAM, május 16. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az angolok visszavonulását a biromai Chindwin-völgyböl, a brit hírszolgá­lat közleménye említésiem éltó kato nai teljesítménynek mondja. A ja pán előretörés ugyanis — mondja az angol közvélemény — az angol csa pútokat átmenetileg fenyegető elszi geteltségbe hozta, amelyből most si kérésén biztosabb területre visszavo nullák. Béláinkul tervek GENF, májas 16. (MTI). A Német Távirati Iroda közli: Newyorkból jeden“ tik, hogy a bo&loui rádió szerint Délafri kát a szövetségesek nagy támaszpontjává akarják kiépíteni. A rádió kairói jelenté se szerűit Dólafrikában félmilliónyi észak* amerkai katonát lehetne kiképezni. Ezek többezernyi mérfölddel közelebb leimé­nek Közetlkelethez és Kelélázo áhox. Hu­sei MacksweliI, az Egyesült-Államok észak afrikai küldöttségéuek vezetője kijeieu tette, hogy az Egyesült-Államok csapatai­nak a keleti harctéren és a Földközi- »nr geren kizárólag az lenne a feladatuk, hogy »egédszoígálatot teljesítsenek a tob hi szövetséges ország tényleg harcban ö ló csapatai számár*. Küszöbön áll Ausztrália megtámadása f SsaJsadfetlanui folyik fi sao^jetesA^fitoli: üldözése Iler es féisseigötén Még nines megegj ez é s a Martinique ügyben BERLIN, május 16. (MTI)L A Führer főhadiszállásáról jelentik a Nemeit Táv­irati Irodának: A véderő föparenMÄaok- £%a közli: A Krim-féíis® geten a német-román ül­döző oszlopok közvetlenül Keres előtt áh- aak, miután az edenség a vá­róé eflótt fekvő magaslatokon megtörték. A charkovi szakaszon, a harcok továblr fogynak. Az eddigi harcokban 145 ellen­sége« páncélost ‘lőttünk szét. Erőé barei és zuhanó hareikötedékeink a Szovjet páncé­los összevonásait, tüzérségi áfásat és utánpótlási oszlopait zúzták szét. A vol- chovi arcvonáson, a hadsereg kötelékei és a fegyveres SS-aíakubatok többnapos har­cok után bekerítették az dllenség egyik erőcsoportját. Ebben a harcban a Szovjet 1000 foglyot és 3500 halottat, továbbá 6 páncélost, 19 aknavetőt, 202 géppuskát és sok más hadianyagot veséiéit. Német és magyar csapatok, W amint rendőrköteíékek az utóbbi napok során a mögöttes területeken erősen fel fegyver­zett bolsevista bandákat támadtak meg és felmorzsolták azokat. A Jeges-tenger partjainál egy ott part* rassállotit tengerészdandárf többnapos ke­mény harcokban, erős hóviharok ebenere megvertünk és a tengeren át való vissza­vonulásra kényszeritettünki. Az ellenség több nVin! 2000 halottat és nagy tömeg könnyű- és nehézfegyvert hagyott a csa­82—90"ik üégi győzelmét érié el. Szalitaciafücm folyik Málta bombázása RÓMA, május 16. (MTI), f Ştefani' iroda közli az olasz főhadiszállás 773. szá­mú közleményét. Cirenaicáhan jéirőrtevér kenység folyt. Olasz és német repülőgé­pek éjjeknappal bombázták Málta repü­lőtereit és légi harcokban lelőttek 8 brit repülőgépet. I Elsiií/es^tettek a mejdkőSi öböl­ben egy tartályhajót WASHINGTON, május 16. (Búd. Tud). Á mexikói öbölben torpedótól találva el­Az asiszfrálial csata meglnduiásdt várják Amerikában

Next

/
Thumbnails
Contents