Ellenzék, 1942. április (63. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-30 / 97. szám
1 fitél* ií» í ills se. & M 6 t* Ü t Urî «iivaiSî*lefli«*ke* âth«!y$xiiik jj Bilyai>u> 4® Kolozsvár A m. kir, kolozsvári IX. honvéd hadtest május 2-án, szombaton és május 3-án, vasárnap rendezi vivóversenyéit, moly ogvben a hadsereg tisztiversenyére válogató verseny lesz. A versenyek színhelye a Mátyás király Diákház zeneterme. A versenyek május 2*án a párbajtőr és tőrvívás el »mérkőzései vei kezdődnek. A pirbajitőrvivás döntője pedig ugyanaznap délután 5 órakor veszi kezdetét. A kardvívás elömérkőzései 3-án, vasár- w nap délelőtt 9 órakor, a tőr és kard vívás döntője pedig délután 5 órakor kezdődik. A verseny nyerteseinek a karddöntő után a verseny színhelyén osztják ki a dijakat. A kétnapos verseny, amely díjtalanul teLesx-e NB. íJ-ös mirkizés wasámapí kiüthető meg, városunk egyik legérdekesebb és ritka sporteseményének ígérkezik. A vi- vósport, a kardforgatás, lényeges alkotó eleme az ősi magyar életformának és sportvo- nalkozásán is túl a küzdenitudúsnak, az akaraterő fejlesztésének egyik leghathatósahb eszköze. A vivósport üzése és felkarolása tehát, nemzet nevelői szempontból! is döntő tényező. Ezért a nagyközönségnek e versenyeken minél nagyobb számban való megjelenése serkentőleg hat a versenyzőkre és hozzájárul a magyaros sportág fellendítéséhez. A versenyek ünnepélyességét az is emeli, hogy azon a hadtestparancsnok ur is 'megjelenik és ugyancsak ő osztja ki a dijakat a nverteséknek. 1 Türelsvés elleni mttUiH Sebinpíitására fcöteleiíe az MLSz a kolozsvári vasutas csapatot KOLOZSVÁR. Az NB. II. Mátyás csoportjában játszó K. MÁV vezetőcége tegnap levelet kapott az MLSz-től, melyben arról értesítették a vezetőséget, hogy a március 15-ről elhalasztott budapesti Törekvés elleni bajnoki mérkőzését, melyet rnár egyizben Husvét vasárnapjára kitűzött az MLSz, köteles május 2-án, szombaton lejátszani. — MÁV körökben nagy meglepetésre! vették tudomásul az MLSz levelét, már csak azért is, mivel a Nagyváradon vasárnap játszó Erdély válogatottjában négy K. XI t V játékos is a keret tagok között van. Lőrinez Sándor, a K. MÁV intézője, erről az ügyről a következőket mondotta: — Nem nagyon lehet sző larról, hogy szombaton játsszak le az elmaradt K. MÁV Törekvés NB. II. mérkőzést. Az MLSz kötelezhet bennünket, hogy játsszuk, le az elmaradt mérkőzésünket, de mi ennek csakis akkor tehetünk eleget, ha nem adunk egyetlen játékost sem Erdély válogatottjába és teljes csapattal tudunk kiállani a Törekvés ellen. Ez esetben is nem szombaton, hanem vasárnap kerülne sor a mérkőzés lejátszására. Érintkezésbe léptem egyébként úgy az MLSz elnökségével, mint Szűcs Elemér erdélyi kerületi ügyvezetővel, akinek bejelentettem, hogy csakis a fenti esetben látszhatja le a MÁV kitűzött mérkőzését. A budapesti Törekvésnek április 5~én, husvét vasárnan- 1 fán kellett volna Kolozsváron játszania, de Kiss II. Torinoba való utazása miatt a mérkőzést csaknem az utolsó percekben lemondották, ami nekünk igen súlyos anyagi kárt jelentett. Ezért mi sem vagyunk hajlandók a Törekvés ellen kiáltani tartalékosán, ha I *s'*ífíg több játékosunkat elviszik Erdély ■ văi ugatott jába. j A X MÁV—Törekvés métkő/és ügyében a ' szövetség ma hozza meg döntését és hatá- i roz abban a tekintetben, hogy a kolozsvári j vasutas csapai köteles-e lejátszani elmardt | bajnoki mérkőzését szombaton vagy vasárnap. Kiknek kell jelentkezniük a ma délutáni edzésre? Jelentettük, hogy a kolozsvári labdarugó kerület készülve a vasárnapi Szent Korona Kupa mérkőzésekre, ma, csütörtökön délután 4 órakor a városi nagypályán nagy edzojelCegü mérkőzést tart. Szatmári Elek és Kinizsi Sándor szövetségi kapitányok ismételten felhívják az alábbi játékosokat, hogy ma délután 4 órakor jelenjenek meg a városi sporttelepen: Seprényi, Bereczky; Szc- rémy, Szaniszló II., Páll, Martin, Csiky, Te- legdy, Csákány, Schaff, Kiss. Oláh, Geczö, Simon, Szántay, Lukács, Oroszt, Dcmény. boga. Kovács IV. és a mm esvásárhelyi Incze II. Összeállították az újságírók ellen játszó szmészválogaiotiat KOLOZSVÁR. Tegnapi számunkban már közöltük, hogy a Nemzeti Színház színészei harcivágytól égée, barátságos labdarugómérkőzésre hivták ki a kolozsvári újságírók labdarugó csapatát. Sok vita és tárgyalás után a két csapat megállapodott abban, hogy ezt a barátságos mérkőzést, melyen az újságírók hajlandók lehetőséget adni sportszerű keretek között a színészeknek a rajtuk esett sérelmekért, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel játsszák le a városi sporttelepen. Az újságírók labdarugó csapatukat a lehetőségekhez képest a legerősebben állították össze, ha bár az ősszel már kitűzött, de a rossz időjárás miatt elmaradt mérkőzésre kijelölt csapatból, katonai szolgálat miatt, több nagyszerű játékos kimaradt. Az újságírók csapata a mérkőzésre a következő felállításban áll ki: Gredmár (Ellenzék) íjvári-Óss (Estüaai, Mátrai (Ellenzék) — Varga (Keleti Újság), Mihályi (Ellenzék), Másody (Ellenzék) — Zajthav (MTI), Borbély (Estilap), Szász (Keleti Újság), Szabó (Ellenzék), Bakos (Estilap). A színészek a hét elején még csak válogatott keretet jelöltek ki, de Kamarás Gyula csapatkapitány szerdán már összeállította az újságírók ellen játszó válogatottat. Az összeállítás szerint a színészek csapata következőképpen áll fel: Andrássy Márton (az operettek népszerű komikusa) — Endre Béla (a közismert karmester), Varga Mátyás (a színház nagyszerű disz- leíterveeöje) — Kiss Béla, Kamarás Gyula (a hölgyek kedvence), Garamszegi I. —" Szeműét és téléiül ¥íta után kálszky Endre, Virágos Mihály, Vitéz Tibor (az operák mindenható rendezője), Csengery Aladár (a népszerű komikus), Lantos Béla. A mérkőzés vezetésére a csapatok Szűcs Elemért, az MLSz erdélyrészi kirendeltségének vezetőjét kérik fel. A partjelzői tisztséget Bázsa Éva és Jaczko Cia, az operettközönség kedvencei vállalták magukra. A mérkőzésen a kezdőrugást Krémer Manci rúgja. A színház minden tekintetben kiveszi a részét a rendezés munkájából és a balettkar elvállalta a jegyszedést, és jegykezelést. Minthogy a mérkőzés dija egy hordó sör, a csapatok Végh József és Tompa Sándor edzők utasítására, minden este lelkismeretes edzést tartanak. A mérkőzést közönség előtt játssza a két csapat és az igy befolyt bevétel felét a Vöröskeresztnek ajánlják fel, mig a másik felét a Nemzeti Színház segélyalapjára fizetik be a csapatok, Még minőig nem tisztázódó!t a Postás—KMSC mérkőzés pályakérdése Jelentettük, hogy a vasárnap délután legnagyobb mérkőzésének a Postás—KMSC I. o. bajnoki mérkőzés Ígérkezik, amelyet, eddigi tervek szerint a városi nagypályán játszanának le a csapatok. Az ember tervez, a MLSZ végez, amely felhívta a K. MÁV vezetőségét, hogy a Törekvéssel lejátszandó és már egyizben elhalasztott mérkőzését szombaton délután bonyolítsa le. A mérkőzés szombat délutáni lebonyolítása akadályokba ütközik, de vasárnap esetleg játszhatnának a csapatok a) nagypályán, ami azt jelenti, hogy a Postás! és a KMSC valamelyik kispályára szorul. Az ügyben egyébként m3 délután folyamán történik végleges döntés. Rajcsányi Ferencet választotta a iiiSz elnökévé BUDAPEST. A Magyar Üsző Szövetség vasárnapi közgyűlésén, mély mint ismerő- íes, hét és félórát tartott, az ellenzéki lista győzött, melyen Rajcsányi Ferencet válasz- tolták meg ügyvezető elnöknek. Az ülésen az Országos Sport Központ teljes vezérkara is megjelent. Mielőtt a szavazásokra sor került volna, Misángyi Ottó dr., az Országos Sport Központ vezetője a következő beszédet intézte a közgyűlés tagjaihoz: — Ha minden uszószövetségi munkát ekkora érdeklődéssel fognak kisérni az urak, egész szivemből boldog leszek. Az nszősport a testnevelés egyik alapvető ága, Klasszikus sport, abszolút mértékkel mér, lehetővé te~ szí, hogy a különböző helyeken, különböző időkben versenyző sportolók teljesítményeivel összemérhetők legyenek. Megragadom tehát az alkalmat arra, hogy mindazoknál;, akik az uszósporl érdekében olyan sokat dolgoztait, vezetőknek és versenyzőknek, Szövetségnek és tagegyesületnek köszönetét mondjak és elismerésemet fejezzem ki. Az OSK vezetője beszéde további részében hangsúlyozna, az önálló szövetségek, a fegyelem és az amatőrizmus szükségességét és kijelentette, hog}r a, szövetségeknek sporthivataloki tol való felváltásáról nincs Szó. Szólít a szövetségi segélyekről. Kiemelte, hogy a szövetségeknek öntevékenykedniek kell, nem szabad elveszteniük a kezdeményező szellemet és a saját lábukon kell meg- élniök. Rámutatott az államhatalomra váró kötelességekre és 3 legfontosabb feladatokra: a sportlétesítmények szaporítására. Kerle a szövetséget, hogy a harc befejezése után a legnagyobb odaadással, szoros együttműködésben kezdje meg mindenki a munkál a közös nemzeti célokért Ez után került Sor óriási izgalom közepette a szavazásra, amelyen 265 közgyűlési yett részt az ország minden részéből. A /fo- lossvári kerületet Páll Elemér kerületi el nők képviselte. A közgyűlés végén Felkap' Ferenc dr., 5 közgyűlés elnöke, átnyújtotta Novak Hon kának, a 'legeredményesebb magyar ver senyzőnek a •szövetség ajándékát, rgv mű vészi pohárkészfetet. Lafedarugóakadémia címmel rovatot nyitunk a sportoldal ha sábjain, amelyben főképpen, a labdarugó, és az ezzel kapcsolatos kérdések körű tömörülő szabályok ismertetésével, met? gyere Zalával foglalkozunk. Az uj rovat megindításával célunk t játékos, a játékvezető és a közönség kö zött sóit esetben felmerülő viták, nézeteltérések kiküszöbölése, amely megmérgez« a tiszta és játékos hangulatot, haragé szül legjobb barátok között, ádáz elhnsé gehet nevel, holott a vilázók közül talár csak egyiknek van igaza, talán egyiknél sincsen a kérdés lényegéről, a szabály tér- mészetéről és mégis hajlandók ökölre menni igazuk felett, holott ff nemzeti sportnak nem az a célja, hogy szétrálasz- ssa, hanem, hogy egybekapcsolja az apró nemzeti egy edehet és olyan tömböt kovácsoljon belőlük, amely állja a nehézségeket, amely rohamoz, támad), védekezik, ha kell. A felmerült kérdésekkel kapcsolatosan szívesen veszünk bármilyen hozzászólást, szükség esetén a véleményeket is leközöljük, hogy rovatunkkal ilyen módon is minél jobban, minél hatékonyabban tudjuk szolgálni az egyetemes magyar sport ügyét. BARÁTSÁGOS VERSENYEREDMÉNYEK: A Kolozsvári Villamosmiivek Sport- egyesület tekeszakosztálya és -a M. kir. Rendőrség Kolozsvári Kapitányság Önképzőkörének tekeszaköszítálya közötti 100 ve- gyesdobásos versenyt a Villamosmiivek csapata nyerte. Részletek: András—Máté 19, Kőszegi—Kovácsi 20, Incze—Tuska 60. Nagy—Fehér 5, Kovács M.—Szántó 32, Kovács A.—Csikós 21 poRtkülönbségi eredményeket értek el a fenti párharcban. Unió—Remény 3x3 dobás, 13 jéátékoS 212—158. Remény—Rendőrség 3x3 dobás, 15 játékos i í 8—122, Unió—Remén}- 3x3 dobás, 13 játe- játékos 1.061—1.052 (Nagy F.-pálya,). Bástya—Bástya tisztviselők közötti versenyt, a versenyző-csoport nyerte meg fölényesen, miután a tisztviselők csoportjának 3 fordulóban elért eredménye, a versenyző-csoport 2 fordulójának eredményét sem érte el. Május 3-áu, vasárnap Budapesten Ifi&z az V-ik Budapest—Becs városok közötti mérkőzés, 8-as csapattal, 100 vegyes dobásra. Az Erdélyi Tekéző Alszövetség vezetőségéből állő hírverő, toborzó, úgynevezett „propaganda-csapat4- a tekéző egyesületek, valamiint társaságokkal a szoros sportkapcsolatok felvétele céljából is elfogad barátságos versenykihi vasokat. A meghívótokon feltüntetendő a meghívó egyesület címén és játékosok számán kívül, a játék időpontja és helye. Az o-'lyan nem aiszövetségi csapat, egyesület meghívását is elfogadja a propaganda-csapat, amely az laiszövetségbe közelebbről belépni szándékozik és örömmel veszi és szívesen vállalja a felavatását a s-zövetségen kívüli egyesüleínek és csapat- zászlót is szívesen ajándékoz arra érdemes egyesületnek. Az ERI ASZ irodájában kaphatók a versenyek feljegyzésére szolgáló 3 példányú „Yfersenylanok“» ára 30 fillér, A kolozsvári tekézóspürt vezetőig y* ■nemek kitüntetése A Magyar Tekéző Szövetség 1942. április 12-én tartotta meg Vili. országos rendes közgyűlését. Elnök továbbra is dr. vitéz Tóth András országgyűlési képviselő. Az or-, .szagos elnökség és elnöki tanács tagjaivá vá lasztották Kolozsvárról dr. Jancsó Albertet, az Erdélyi Tekéző Alszövetség elnökét. \/ Erdélyi Tekéző Alszövetség részéről az országos elnöki tanács tagijaivá, 1 évi időtar tarára a következőket választották b : dr. Vlossák Rudolf, vitéz k. Pikéthy Árpád. Boor János és- Muth Mihály. Az erdély sportfejlesztő tevékenységéért a Magyar Tekéző Szövetség szövetségi ezüst jelvényt adó-' mányozott dr, Jancsó Albert, dr. Mossák. Rudolf és Andrási Istvánnak. Az 11 j műkő dési szabályzat érteimében alapszabályokba í biró sportegyesüleí, vagy -annak sportosztá lya lekespertot csak akkor űzhet, ha a szövetségbe belép és versenyeit az alszövetség (ÉRTASZ, Kolozsvár, Szentegyház-utca 33 sz.) előzetes engedélyével rendezi. Jelenleg még alapszabály nélkül működő alakulatok. alapszabállyal ideiglenesen rendelkezőknek tekinthetők, abban az esetben, ha alaps/a bálytervezetüket az illetékes közigazgatás,; hatóságnál már benyújtották és 3 benyújtás tói sktató számot kaptak. Az Erdélyi Teké ző Alszövetség (ERTASZ, Kolozsvár Szentegyház-utca 33,, hivatásos óra dél után 6—7 óra) ezúton is felkéri mindazon tekesporlot űző alakulatokat és egyesület'- két, amelyeknek alapszabályuk nincs ' mozva, illetve nincs benyújtva a közigazga tási hatósághoz, saját érdekükben keressél fel a fenti hivatalos órák alatt az Erdély Tekéző Aíszövete'éget, amely mindenben részletes felvilágosítást és segédkezet nyújt Az oly egyesületeket, melyek a fontieknél nem Lesznek eleget, az Országos Sportköz pontnál bejelentik és feli is oszlathatják. HOVÁ KELL KÜLDENI A SEGELY KÉRELMEKET? A MLSZ körlevél! utján közölte az egyesületekkel, hogy az OSK .1121—1942. OSK sz. leirata alapján a segély- vagy egyéb kérelmeket kizárólag az OSX-nál kell benyújtani, még abban az esetben is, ha a kérés a kormányzósághoz, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. a honvédelmi miniszterhez, ,t vezérkari } főnökhöz, az. ifjúság országos; vezetőjéhez'van címezve. Az ettől eJtcrő eljárás a kérelem elintézését szükségítelenül megnehezül. sőt esetleg azt eredményezi, hogy a helytelenül benyújtott kérelmek érdemi eábiráliás a'á nem kerülnek. Érdekli falán, hogy e hét szombatján, május 2-án lesz a bemutatója a Madách Színházban Maree Achard Domino citnü három felvonásos viz játékának, amelyet Heszke Léla fordított franciából a színház megbízásából. Az ízléses és nagyon szellemes párbeszédéi vígjáték annakidején Párizsban Louis Jouvet színházában, a Theatre de Champs Elyseében került szinre és a címszerepet maga Jcuret játszotta, jouveten kívül a darab párizsi előadásán Valentine Tessier és a hires Renoir játszották. A pesti szereposztásban, Jouve; szerepét Várkonyi Zoltán, Valentin Tessier szerepét Sennyei Vera, Renoir szerepét pedig Greguss Zoltán játsszak; hogy a budapesti Nemzeti Színház jei- ujitja a \í indsori víg nők című Shakespeare vígjátékot. Ebben a darabban Falstaff szerepéi Csortos Gyula játssza. Ez lesz Csőri os egyetlen idei nemzetiszinházi szerep y hogy a Shakespeare felújításon kivit! kér darabra készül még a budapesti Nemzet Színház. Egyik Bibó Lajos Hibások című uj darabja, a másik Coubier Blöff cinui ,za- tirája; hogy a nagyváradi Szigligeti Színház tút- stdata memorandumot nyújtott be a Színes: kamera vezetőségéhez. Az emlékíróiban a várnái színészek felvetik azt a kérdést, hoc vájjon a Kamara közgyűlése hivatott-e » vidéki színészek sorsára ügyein’? A vére s színészek a színészközgyülés mielőbbi összehívásai kérik, hogy az vitassa meg a magyar színészek sorskérdéseit; hogy operett-ősbemutató lesz Szegeden, ahol Körössy Zoltán és Rozgonyi Zolim Az esküvődön én is ott leszek cirnü darab jót mulatják be. A darab zeneszerzője Radies Jenő. A szegedi operettegyüttes legjobbjai játsszák a darab főszerepeit; hogy nagy érdeklődés előzi meg az. Erdélyi Párt műkedvelő cső porijának Magnós Miska előadását. Az előadáson színészei; szerepelnek; hogy a Vigözvcgy mai előadásán Vege Kató énekli a címszerepet. Nyegus! Trtra.nn S4isA.'" iáid in ä Mátyás Bgâftisârfea« iáiéi 2.-án és 3.-án rendezi a IL teiltest tiszti vlvöverseiifét