Ellenzék, 1942. február (63. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-12 / 34. szám

■ s, 194 i fh r um t t UlHHÁZ ÉS MŰVÉSZET Magoldódott a maposvásáptaelyi szintláz kérdésé Barorrtárhely, február 12. Több- isiben is be szú moll unic arról, hogy halonboző síijnillatos ki»rtitl mónyek ÖsszojAt s/.asa folytán Marosvásá r- aely, amely a központja volna a Szé­kelyföldül! működési engedélyt ka­pott Thurdczy féle színtársulatnak, színház nélkül maradit. A marosvá- şarhelyi színié vad megkezdésének elmaradását főleg az okozta, hogy Marosvásárhelyen nem állt megfele­lő sziliházi helyiség rendelkezésére. A kultúrpalotában is, a Transsylvá­nift helyiségében is, mozi működik jelenleg. Most nagy nehezen, végre a maros- vásárhelyi színházi kérdés is megol­dódott. Adorján Dezső, a Transayl- vánia-enozi bérlője, felajánlotta Thu- róezy szinlmzigazgatónftk a mozi tér inét április 20-átó) két hónapra ter­jedő időre. A kedvező megoldás nagy megelégedést keltett a székely fővárosban. KÖZGAZDASÁG felülvizsgáiiák bizományosi iparigazoiványokai KOLOZSVÁR, február 12. Mint isme­retes, a mull év februárjában felülvizs­gálták az iparigazoLványokat abból a szempontból, hogy birtokosaik jogosul- uík-e a nagykereskedelmi tevékenység folytatására, vagy sem. Ez az eljárás moct véget ért és az iparhatóságok az át- vizsgált iparigazolvauv okát megfelelő zá­radékkal látták el. -Annakidején kétség merült fel, vájjon fel ül v zsgálati eljárás s-lá tartoznak-e a bizományosi ipariga- rolvanyok. amelyeknek uagyrészét zára­dékolás céljából nem is mu;attak l>e az illetékes iparhatóságnál. A kereskedelmi ooihíszter ebben a Vitás kérdésben most hozta meg határozatát, amely elvként mondja ki. hogy a bizományosok nagy- hereskedöknek tel: ntendők. Ilyenformán az iparhafósági záradék* Hal el nem lúoH bizományosi iparigazol- ványok hatályuluit vesztették és a bizo­mányosok csak a közvetlen fogyasztókat szolgálhatják ki, nagykereskedői tevé­kenységet azonban nem folytathatnak. Mint értesülünk, a kereskedelmi mi­niszter határozata alapján tömegesen n- dirit meg a fővárosban, úgyszintén a vi­déki városokban is a bizományosi ipar- igazolványok felülvizsgálata. Bár a ter­minus rég lejárt, az utólagos záradéko­lás elé az iparhatóság a korábban felme­rült kételyekre va*ó tekin’ettel nem gör- • dit akadályokat, olyan esetekben, amikor a cég nem tartozik az 1939: IV. te. ren­delkezései alá. Ellenkező esetben azon­ban a bizományosi iparigazolványok el­vesztették érvényessegükéi. Igv 9 nagy­kereskedelemnek ebben az agában is rö­videsen teiljes mértékű átállítás fog vég­bemenői. ELŐADÁSSOROZAT A DÉSÍ IPARO­SOK ÉS KERESKEDŐK SZÁMÁRA, időszerű és hézagpótló előadássorozatot rendezett a dési iparosok és kereskedők részére f. hó 15-től kezdve hat napon at Szőke Béla ipariskolai igazgatói. Felké­résére hat előadó ismertette azokat a tudnivalókor, melyeket társadalmunk e két fontos rétegének a megváltozott kö rülménvek között saját érdekében tud- aîa kell. Szőke Béla ipariskolai igazgató iparos nevelés és iskola címen tartotta az első előadását, A vitros1, adóhivatal főnöke, dr. Magyar Jenő, az adózásról, üz országos társadalomi» ztositásró! dr. Sófalvy Lajos, az iparhatóság müködésé- eól dr. (Aászár Ferenc v. főjegyző, a kö- iellátisi ügyekről dr. Petőházy Sándor felügyelő, az egészségügyről dr. Léner Zslgmond. az ipartestületi dolgokról Szi­lágyi Ferenc ipt. elnök tájékoztatta a űaindig nagy számban összegyűlt közőn- ‘aéggt. A HASZNÁLT IPARCIKKEK ÁRÁT IS RÖGZÍTETTÉK NÉMETORSZÁG­BAN. A birodalmi gazdaság miniszter elrendelte a- használt-iparcikkek árának rögzítését. A használt iparcikkek ára a megfelelő nj iparcikkek árának legfel­jebb 73 százaléka lehet. Minden hirde­tés utján tett ajánlat ármegjelöléssel lá­tandó el. A használt iparcikkek forgal­mára vonatkozó rendelkezések megsze­gő t háborús nyerészkedőknek tekintik. A KERESKEDŐK ÁRUKÉSZLETE. Érdekes megbeszélés volt a napokban a budapesti Kereskedelmi és iparkamará­ba!?. Azt tárgyalták, mennvi lehet az a minimal a áriunénnviség, melyet a keres­kedők raktáron tarthatnak anélkiP, hogy irabalmazás gyanújába esnének. A* érte­kezleten többféle javaslat merül fel, igy többek között az is, hogy az elmúlt évek átlagos raktárállománya legyen mérték­adó. A kamara az elhangzott szakvélemé­nyek alapján feherjeszteaisel fordult a kormányhoz. AZ ÜZLETI TITOK FOGALMA. Adóit esetben a m. kir. Kúria rnegállap- tolta, hogy a vevőkör az 1923. évi V. te. által védett üzle'i titkok közé tartozik. Az indokolás sz-rint a kereskedő ugyanis vevőkörét csak hosszú évek fáradságos munkájával tudja megszerezni, megszer­vezni s megtartani. A vevőkör a vevők­kel kötött megállapodás és az ezeknek nyújtott kedvezmény tehát a kereskedő­nek félfveőrzölt kincse vagy üzlet: tit­ka. Különösen pedig azzá válik a ver­senytársakkal szemben, mert hiszen első­sorban ezek elől kell a vevőkört és az ezekkel való érintkezés módját gondosan eltitkolni. A CEMENTÁRUK UJ SZÁKMAI FELÁRAI. A remontării szakmában feb­ruár 1-ével a következő szakmai felárak léptek élő.be: A Budapesten előállított beionlnpokra az eddigi 8 százalék helyett 20. az ország egyél* terüile'tén előállott betonlapokra az eddigi 15 helyett 30 a be! öncső vekre és egyéb cement árukra egységesen az ország egész területén az eddigi 15 százalék helyeit 25 százalékos felárak. E feláruk a viszonteladók ée fel­dolgozók által vakolatlan értékbe« ha r.thatők tovább. ' A KOLOZSVÁRI CÉG HIVATAL MÚLTÉVI FORGALMA. A kolozsvári törvényszék céghivatalu u inuk év folya mán 79 egyéni céget, 2 részvény társasá­got, 4 közkereseti iúr.saaúgot, -I heiéti tár­saságot, 4 korlátolt felelősségű társasá­got, 1 fióküzletet, 48 szövetkezetei jegy­zet! be. Torolt Ob egyéni és 16 társas céget, köz’,ük 8 részvénytársaság és 8 közkereseti társaságot. UJ SZŐLÉSZET! ÉS BORÁSZATI FELÜGYELŐ. A m. k r. földművelésügyi miniszter a uiurosvásárhelyi m. kir. sző­lészeti és borászati kerületi felügyelőség vezetésével »Ír. Eőry István ni. kir. sző­lészeti és borászati felügyelői bizta meg. SZABAD SERTÉST VÁSÁROLNI ÉS HIZLALNI. Az utóbb időben az a téves bir terjedt cl, rniniha a sertés In-vásárlá­sát és hizlalását ellillollák volna. A va­lóság az, hogy bárki szabadon vásárol­hat, nevelhet és hizlalhat sertést, a ser­téstartást, ületve hizlalást azonban he kell jelenteni nyilvántartás végett a Köz­ellátási H vauitokban. ÖSSZEÍRJÁK AZ ÉPÍTŐANYAG KÉSZLETEKE T. A kormány a közeljö­vőben a folyó évi cpitkezések zavarta­lan lebonyolítása érdekében rendelkezése­ket fog kiadni es ezért az ipariigyi mi- nisz'er, in nt a „Vállalkozók Lapja“ közli, elrendelte a készletek bejelentését. CSAK SZAKKÉPZETT EGYÉN HASZ­NÁLHASSA A KERESKEDŐI CIMET. A tanult, szakképzett kereskedők érdekei­nek megóvása érdekében a zalaegerszegi Baross Szövetség textilszakosztálya hatá- rozalot fogadott el, melynek értelmében felterjesztést intéznek a kormányhoz, hogy jövőben a kereskedői elnevezést csak a tanul! és szakképzett kereskedők használhassák, inig a többi nyiltárnsitási üzlettel és iparigazolvánnyaí rende'kezők a félreértések elkerülése végett a képesí­téshez való kötés időpontjáig csak „üz- letrs“ vagy „árus“ megjelöléat használ­hassák. A KŐANYAGOK LEGMAGASABB ELADÁSI ÁRÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA. A közellátási miniszter rendele'ileg sza- hálvozla a hazai kőbányák áMal rendelt és forgalomba hozott termés, zúzott, bur­kolati és faragott kőanyagok legmaga­sabb árát. Az uj ármegállapítás már ér­vénybe is lépett. apróhirdetések Apróhirdetések dija szavanként 7 fillér, vastagabb szedéssel 14 fillér, a legkisebb hirde­tés dija tiz szóig 70 fillér. Állást keresők részére szavanként 4 fi lér. vastagabb szedéssel 8 fii ér A legkisebb apróhirdetés állást keresők részére 40 fillér. Kezelési költség: Cim a kiadóban és jeligés hirdessek után 20 fi'lér. Kedvezménye* árak nagyobb kötéseknél. Apróhirdelések előre fizetendők. Vidékről bélyegekben bekü dhetok. VEGYES ELVESZETT kilencedikén dé’otán Deák Ferenc-utca 6. és Kismester-utca 9. közot'i útvonalon, zö d bársony é.* kék marokul ru­hákat tartalmazó csomag Bersüleites megta­láló jutalom ellenében Kismes.ei-utca 9 alá adja 'e. 452 NÉMET nyelvoktatás kezdőknek és hala­dóknak, gyermekeknek már 5 éven felül. Dr Fodor Nórái, Döbrentei-u. 2 zz. Telefon 37— 07. 293 ELEGÁNS BUNDÁT BÁLINT FERENC szücsmegter ké«zit. Kölesei-utca 32. Ugyanott »zőrmék nagyválasztékban. F. SZOBAFESTÉST és balorfényezést szak* szerűen és pontosan készít, Biiay Ákos, Pap" utca 40. ________ F. KÖLCSÖNZŐK olcsón magyar ruhát, szmok’ngoî, frakkot és egyéb alkafimi ruhá­kat. Bakó Gábor férfiszabó, Dávid Ferenc- utca 21. F. LEGOI.CSÓBBAN üvegezés éa képkeretezés Raduk András, Magyar-utca 31. Telefon: 26—29.__ ' _________________JY KÁRPITOS munkáját keresztény kárpitos­nál készíttesse, újat és javítást pontosan ké­szít Kovács. Pap'utcá 40. F. JU9 BETÁRSULNÉK jövedelm-'/c vállalatba; húszezerrel. „RekeWezésseí“ jeligére kiadó- ba. _ C417 IPARÜZEM. 6-—10.000 peneőveí . társat ke­res, azonnalra Cim a kíadóba-a 0419 A N G <5 R A ELADÓ áronnál feltűnő o^cst árhao 55 da­rab angoranyul. kc<t recekküL Taksony vezer* wte« 65., 3. sutóbim, Q415 ADÁS-VÉTEL, EGY Ucemkép*« állapotU-». 60«* ko'itriőgép eladó S/.rutlólrk-otea 6. •»., «u>« lei. holder. MODERN diófejuó» liáló, «1 ig, h»-/r.ili mo­dern konybaberende/éa, Sebről 'f tol*-l oi«.*ón eladó. Használt bútort, varrógép«;*, szöu; ryr; v«-«zrk Hívásra házhoz megy l Szabó k* dinitft 12 ! MODF.RN konyhabútorok «oh‘ón dalok. Musso irii-ut 55. Oláh Dezső «f/latinná! P. ALKAL.W \ f. ki VILLANYSZERELŐ TANONLOT fw ve­szünk. Konstrukció', D< ák Ferenc-utea 7. I. MOSÓNŐT á'l.iixh) munkán fclve«* <lr. Lengyel Szanalórinm, Künn Gáza-u. 5. ‘Ió4 VEZETŐ állásokra keresünk, biztosilási azakmában képzett urakat vidékre is dlkalma- zunk, kezdőket betanítunk. Feheszüuk iro dai gytkerlalta' bíró női és férfi munkaerő kel, kezdőké! belanitunk Siját kezüh g irt kérvényeket „Turul“ jeligére a kiadóbivetáU ba kelünk. _ 43j7 SÜRGŐSEN eladó belváro-’i iiáz 2 üzlethe- lyifeéggo! és több lakással, havi 300 pengő jö- vedr em, ára 35.000 pengő. Ingatlanforgalmi iroda, Mátyás király-tér 19 F. RUHÁK átvételéhez üzleti leányt fc'vesa Czink, Dézsma utca 5. 4L» FIATAL kelmefesrtősegcd, állandó munká­ra felvétetik. Czink, Dézsma-u*a 5^ ______444 TAKARÍTÓNŐT, jó bizonvitvánnyai 'tel- «lőttre felveszed. Brj8«ai-utca 6 földvíiot I­431 ALLAST KÉR 3 5 □ GYÜMÖLCSFACONDOZÁST és permete­zést vállal, ok leve es szakember. Cím Segea- várycégnél, Kossuth Lajoa-utca 7. Telefons 12—41. __________ 0277 ÓRAKÖNYVELÉST, könyvek i^ndbehoza- tnflát, vát alja mérlegképes, keresztény köny­velőnő. Cimehetf ..Pontos“ jeligére a kiadó* hivatalba kérek. _________________430 21K GIMNAZISTA, ref macánlanutó fim küldönci vagy kifutófiui állast keres. Címe­ket a k adóba kér. bogy azemélyesen je'ent­kezzék: _______________________ Gr. KÖZÉPKORÚ nő elhe1y*‘zkedne úri család­nál házvezelőnőnek vagy gyermek nevelésre, teljes cllátásssal, megegyezéa szerint. Cina a kiadóban. 0403 KERESZTÉNY tisztviselőnő könyvelésben jártas, állast keres. Ajánlatokat Sturm vaske- rcskedésl»e. Szécheuyi-tér. 0307 INGATLAN LUCH FÜSZERÜZLET, berendezéssel együtt, sür­gősen átadó. Cim a kiadóbarn __________0392 HASZNÁLT ruhát, bútort, régiséget, sző­nyeget, padlás’omot veszek és eladok Leve- lezölaphivá5ra házhoz megyek, Bemedek, Ti­már-utca 14. ______________ F_ ELADÓ modern hált oberen de zés, Toldi-tér 7, 8z. 413 használt Írógépet VESZEKTcime­kett kérem a kiadóba „írógép1^ jeligére, ____ KERESÜNK megvételre jó állapotban le­vő, 300 kg-os mérleget és jó gyaitmányu író­gépet. Cim a kidóhan. • 441 HORNIPHON super rádió. i940-<?s típus, eladó: Weisz, ZápolyC’-utca 3,3. 4IC ELADÓ egy. Deurz Diesel-motor 7 HP., a'ig használt. Cim a kiadóban. _________0413 KÁVÉMÉRÉS eladó vagy torsát kere3, fü­üzeTÜz'et létesítésére. Malom-utca 16 _ 459 KOMPLETT nyereg, kan'tár ée szárskkaí eladó. Szent István-uí 60 448 TÖRÖTT vagy használt GRAMOFONLE­MEZEKET vásárolunk, „Konstrukció“, Deák Ferencmtca 7. U MODERN Kálók, kombinált szekrények, ikombiná't háló olcsón eladók, Lnkáls_ asz fă­los, Unió utca 24. F. 481 PFRZSASZŐNYEGET, márkás képet vess 'ét elad ,«UnikumM, Kossuth Lfi/oí-yie« 34> _________ __ _______ RÉGISÉGEKET, arany, ezüstöt, szőnyege- feet és bútorokat WaMerstein vásárol. Posta" Icert-ntra Telefon: 33—14. F 464 ELADÓ 6 személyes ezüsit evőeszköz. Mé­száros Gyula régiségkere-iskedőnék Baithu fdik.ló* 14, 433 LAKÁST keresek külön szobával, int úri- családná1. Aján átok „Március 1“ jebgér** » könyv osztályba. ________________________419 KERESEK Kolozsvár, lehető'eg belső ne» gyedében. 2—3 szobás telket pontos u’ca éa ármegjelö’éssel „Belső negyed“ jedigéra s ki­adóba kérek. ___________._____________ÁíO KIS szoba tisztviselőnőnek krédó. Szect- eg>'ház-utca 6., III. em 23. ________ 0436 KAPUAL4TTI bejáratú, elegánsan hioto- ■ztftt utcai szoba, fürdőszobahasználatta , köz­pontban kiadó. „Tiszta jeligére.“ 0412 S Hsmietl Színház műsora: 1942 február 12. Csütörtök dé’után fél í' órakor: TOKAJI ASZÚ. Katonaelőadás, Je^ gyeket a pénztár nem árusiL Február 12 Csütörtök este «3 órakor: VI­DÁM SZÜRET Zenés vigjátékujdonság e'ő~ szőr. Bemutató bérlet 15. szám. Bemutató heáyárak. Február 13. Péntek este 8 órakor: AIDA. Bérletszünet. Bemutató helyárak. Február 14 -Szombat délután fél 4 orakor? CAESAR. Táray Ferenc fellépésével Ifjúsági előadás. Jegyeket a pénztár nem árusít. Február 14, Szombat este 3 órakor: VI­DÁM SZÜRET. Napi bérlet A. Sorozstszáua 10 Rendes helyárck. Február 15-én, vasárnap délután fél 4 óra­kor: A MOSOLY ORSZÁGA Olcsó helyárak- kpff. Február 15‘én. v«isárnap este 8 órakor: VI­DÁM SZÜRET. Bérletszüne!’. Rendes be'yárak Február 16-án. hétfőn este 8 órakor: A MOSOLY ORSZÁGA. A Tizes Szervezőiek előadása. Bevezetői moud: Dr. Nagy Lajos er vos, kerületvezető. Jegyeket a pénztár nes-, árusit. Február 17-én. kedden este 8 órakor: BO­HÉMÉLET. Operabérlet JI. Sorozatsz«® S Bemutató belyárak. Mozik mfksova t CAPITOL: HONVÉDEK. ELŐRE! EGYETEM: KÁDÁR KONTRA KEREKES EDISON: A KÉK MADÁR. RIO: MÉLTÓSÁGOS KISASSZONY ROYAL: MELLÉKUTCA URÁNIA: A MUMIA BOSSZÚJA

Next

/
Thumbnails
Contents