Ellenzék, 1942. január (63. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-10 / 7. szám

ant2 ţ*Ea«i* 'ia-. .fá L L £t AT '£ É K ■ s p o a T I ii Ellsizil yaiâraagi spartflgarifa: 1 HH« 0t;ţ^' I^ magţâf í Korányit 17.080 pengSéri vették meg, Takács li.-t H ezer ősegéért » 358 ezer peng® az ára s világ legdrágább csatárának 1J 'tóval*. KOLOZSVÁR, január 10. A labdarugó- sport örök tengerikigyója a cégcsapalok és a társadalmi egyesületek kérdése, amit végső elemzésben a következő két szóval is lehetne jellemezni: anyagiasság — eszményié»jég. . Abban az időben ami kor a labtíarugósporfc még gyermekcipőben járt» mindez nem volt kérdés: az összes egyesii etek társadalmi cso­portosulások folyományai voltak. Később azonban fokozódott a nioăotligás iránt az ér deklődés és az egyre nagyobb tömegeket moz*= gatott meg. Tiz-liiisz. sőt gyakran ötveuezrea tömegeket mozgatott meg egy-egy nagyobb" szabású labdarugómérkőzés és szinte viharos gyorsasággal elérkeztünk ahhoz, hogy a abda* ingás egyike leit a legnépszerűbb tömegspor­toknak. Az ilyen módon előállott helyzetnek sokféle következménye támadt, de közülük kettő volt az, amely később a társada'mi és cégcsapatok közötti küzdelemhez vezetett: egyik az, hogy c labdarúgás jó üzletnek }iizo~ nyúlt, a másik az. hogy a vállalatok rájöttek arra, hogy kimondhatatlanul értékes hírverést jelent számukra egy egy, e váiUdaz nevét t’2'® selő csapat mérkőzése. Titkos 7006 pengőbe került. Volt azonban egy igen soe-sz üzlete is a Hungáriának: 10.000 pengőt fizettek ki az Olaszországból hazatért és a közvetítő áital agyondicsert Balasicsért, aki azonban olyan gyengén szerepeit, hogy hamarosan kiesett a csapatból OurisS i $ém 8,. A helyzet felismerésének ismét két követ- kezménye voll: egyik a®., hogy felkutatták a labdarugó sztárokat, a nép bálványait és ie* szerződtették hallatlan összegekért őket, a másik az, hogy a cégek megkezdték a válla­lati csapatok gyors szervezését. Ezzel jófor­mán be is fellegzett a társada ini egyesületek­nek. A milliókkal. guruló pénzzel szemben snem bírták az iramot. Egyre-másra dőltek ki, adták e! játékosaikat és ma ott tartunk, hogy' as NB írben szereplő labdarúgócsapatok 90 százalékának háta mögött hatalmas, tőkeerős vállalatok szerepelnek és a csapatok a válla­latnak a nevét viselik. Ezze! ki is húzták a labdarúgás alól az eszmémyiesség szőnyegét, amelyen hossza ideig vívták gáncs és félelem- nélküli harcaikat a íársada'mi csapatok Üz­let leüt a sport, üzlet a labdarúgás eltekintve attól a néhány tiszteletreméltó kivételtől, me;y szerte szórva az országban még akad. Ez pedig nem haladást jelent, hanem visz- szaesést. Sajnos a dolgokat viszaíordítani már nem lehet.  dolgok fejlődése és menete egyre inkább a cégcsapatok javára bii eníi a mér­leget és n’ncá kizárva, hogy nemsokára elér­kezik az idő, amikor vállalatok színeit fogja képviselni minden jelentős labdarugó csapat. RepSlask 11 üresek»»» Eszel a kérdéssel kapcsolatosan igen érde­kes és tanulságos foglalkozni azzal, hogy ca játékos-cserék és vásárlások alkalmával miV* tjén összegeket fizettek ki egy-egy tehetséges mbdarugóért. A legdrágább magyar labdarugó játékos Korányi volt, akiért 17.000 pengőt fizetett a Ferencváros. A játékos ennek csak egy töredékét kapta meg, jelentős részét, volt egyesülete, a szegedi Bástya. A másik igen drága labdarugó Takács II. volt, skit e Fe­rencváros vett meg a Vasastól, nem kevesebb, mint 14.000 pengőér- Körülbelül ennyibe ke- rii’tt a zöld-fehérek akkori maeeenásának Tánczos (Tenser) is, de itt a vételár tekin­télyes részét a közvetiő kapta meg aki ma is tevékeny szerepet játszik egyik hazatért egye­sület vezetőségében. A sorrendben a követke­ző VincZe Jenő, akit 12.000 pengőért vásárolt meg a Bocskuytól az Ujpest. Közel 10 000 pen­gőt fizetett az Újpest Volentikért, a Nemzeti középfedezetéérl■ A vásár érdekessége az, hogy Voh ntik mindössze tízszer öltötte magá­ra a lila-fehér mezt és igy minden #»g>es sz&* repiése 1000 pengőbe került csapatának. Ugyanilyen összeget fizetett az Újpest & ka­posvári Somogytól átvett Kövesért, de ezzel a játékossá? sem volt nagyobb szerencsi jók ilatl rassz öziei is..» A Hungária ebben a tekintetben jobban gazdálkodót'., mert nem fizetett a játékosokért olyan nagy Összegeket, mégis ,z vezetőség évek fo vauján vagyonokat költött a csapatra Kalmár Jenőért 10.000 pengőt fizettek, de in üzletet is kötöttek, mert a kitűnő cíatár tü­neményes karriert futott be és visszakapták a vételárat akkor, áru kor eladták a franciák­nak. Érdekes, hogy Kalmárt az FlC nevelte, hátvédet játszatlak vele és csaknem ingyen engedték át a pesterzsébeti csapatnak, amely eladta a Hungáriának. A kék-team eh 10.000 pengőt fizettek az Erdélyből származott Bar rátkyert. aki magyar válogatottsága után visa* iratért é« többszörös román válogatott lett ötvenezer pEitgif Ut mam? labdarugó, ri!.. * De a csúcsot mindezek ellenére két kül­földre ^eladott“ magyar labdarugó tartja: együk Simonyi, a miskolci Attila* csatára, akit Franciaországba szerződtettek, a másik Sse- der, ak t a Barcelonának adtak el. A két ma­gyar labdarugóért 25.000 pengői fizetett ki fejenként csapatuk. Az erdélyi közönség előtt jól Ismert román labdarugókért Is szép összegeket fiiettek ki annakidején. Bodolát 700.000 lejért vette meg a NÁCrtól a Venus, a Rapid csaknem KOLOZSVÁR. Érdekes határozatot hozott a MLSz elnöksége. Mint ismeretes, a NB. Î. sorsolását még december végén megejtették és annak kezdési időpontját 19-42 február hő 22-ére tűzték ki: A sorsolás azonban még mem kenik nyilvánosságra, mivel a MLSz várja a német és spanyol labdarugószövetsé­gek válaszát a két nemzet labdarugóegyülte- seívcl játszandó mérkőzésekre vonatkozó ag, A válaszok azonban nem Sok reménnyel ke­csegtetnek, mert a MLSz a napokban a kö­vetkező hivatalos közleményt adta ki: „A MLSz elnöksége figyelembei éve n ta* vaszi nemzetközi mérkőzéseket, továbbá a NB és a Magyar Kupa lebonyolításának kérdéséi, valamint a rendelkezésre álló vasárnap és ün­nepnapokat, a tavaszi idény kezdetéi a követ­kezőképpen állapította meg; Február 22~en sí Magyar Kupa első fordulója kerül lejátszás­ra, az első bajnoki forduló predig mireius első napjaiban.“ így tehát a NB. L küzdelmei március else* jen kezdődnek. egymillió lejt fizetett a zágrábi Síposért, Bar j rátkyéirt és Avarért. Mindkét csapat jól járt a * magyar nemzetiségű, de román sz.-mekben '* játszó labdarugókkal, mert valauitemm mérkő­zésükön átlagosan 309—500 ezer lej volt a j bevételük, Mibe tail* Bryn lnne*? Minden idők legnagyobb ösizegét azonban az angolok fizették ki. Bryti Jonesert, a Wol­verhampton Wanderers játékosáért cseké'y 14.000 fontot adott az Arsenal, ami 350.000 pengőnek felel meg. Sorrendben utána kövéé* kczilc Alex James, akiért 10.500 fontot fize­tett esepata. A játékosok ezekből a fantaszti­kus összegekből semmit sem kaptuk, mivel az a Szabályok érteimében tilos voh. Egyik hi** res játékosuk mégis kijátszotta a törvényt, meri mikor egyik egyesület megvette, kik&- 1lőtte, hogy 100 fontot (2400 pengő) kap min­den egyes góljáért. Á fantasztikus átadási ösz- szegekkeí szemben a játékosokat aránvlag elég olcsón fizették. A legkisebb fizetés heti 4, a legnagyobb heti 8 font volt De azért nem ment rosszul az angol labdarugóknak, mert mindegyikük saját gépkocsiján hajtott ki az edzésekre. ' * Ez a rövid történet* a legnagyobb ieiépési összegeknek. A történet érdekes és tanulsá­gos. Egyik tanulság az hogy Ayen körülmé­nyek között lehetetlenséggel határos működni társada mi egyesületeknek és ha mégis mű­ködnek, minden elismerés megilleti ükét, a másik tanulság az, amit már Monteecucolí is kifejtett a hadvezetéssel kapcsolatosan: a lab­darúgáshoz is három tényező szükséges: pénz, pénz és megint csak pénz .., (m.) Hivatalos rész Úradoáss táborozna! a IBS síiai Jelentettük, hogy a KEAC sizői január első napjaiban Kolibieára készii tek kirándulni, hogy ottan sportolhassanak. A kolibícai &zál- lóhely azonban időközben leégett és igy az egyetemi versenyzők Óradnán rendezik nyolcnapos táborozásukat.  KEAC sizői ina délben indulnak Óradnára, Kovács Bé-ai test" nevelő tanár vezetésével. A- GAMMA megkezdte a tavaszi előkészüle­teket. A Gamma játékosai eredetileg január 12"éig kaptak szabadságot, a vezetőség mégis jónak látta, hogy már előbb megkezdje a ta­vaszi* rajt előkés®«’etcit és tornatermi edzése­ket. A LAMPÁRT is megkezdte előkészületeit s labdarugóidényre.  Lampart-edzőterem- ben körülbelül harminc játékos, Tomecskö edző vezetésével megkezdte a tavaszi idényre az e’őkészületeít. az e őkészületeit. 9 IÎ ilgyteieii féltek eliadisi az ULSz-bie Csütörtökön este Vaghy Kálmán, a .IT ügy­vezetője, volt a MLSz nagysikerű előadás«© rozaftának előadója. Vágliy Kálmán azt fej­tegette, hogy a játékszellem kialakításában elsőrendű fe'adata van a játékvezetőnek. Az.' után vázolta az előadó, hogy mit kíván meg a MLSz minden egyes játékvezetőtől, felso­rolta azonban a követelményeket a közönség­gel és egyesületi vezetőkkel szerűben is. Rá­mutatott arra, hogy csak együttes munkával lehet kiküszöbölni azokat a kisebb jelentő­ségű hibákat, amelyek a játékvezetés terén ma is előfordulnak, Az QSK felhívást intézett valamennyi sportszövetség elnökségéhez, hogy a . Toldi Mik‘ős“ érdeméremre terjessze fei'i azokat a versenyzőket, akik nagyjelentőségű mérkőzé­seken egyéni közreműködésükkel kimagasló eredményt értek eb különösen., ha ezzel * magyar nemzetnek külföldön is dicsőséget éft elismerést szereztek. A MLSz elnöksége sz 1933. évi franciaor­szági vi ágbajnoki tornán másod k helyezést elért labdarugó csapat tagjai! terjesztette fel az OSK'hoz erre a szép kitüntetésié. I ./ • A KAG vasárnapi sáncavatő ugróversenye elmarad, mert a hirtelen beállott nagy h deg imáit az épílőmunkálatokat nem ‘adták be­fejezni és igy a sánc még nincs teljesen be­fejezve. . Január readerik mm az Isi Imnlfr.ii&ismtf Sniszsiráffi Január 13-án, vasárnap, a súszÖvetség éa levente egyesülőt együttes rendezésében ke­rül sor az e ső kolozsvári levente-siversenyre. A verseny tulajdonképpen előversenv jellegé­vel bír, mert annak helyezettjei, il etve győz­tesei résztvesznek a január . 25'éa Csikszere- dáu tartandó hadtest levente &iversenyen és azt követően pedig az ottani győztesek feb­ruár 1-én és 2"án a Mátraházán lebonyoiitásra kerülő országos levente bajnoki álversenyen vesznek részt. A verseny e őke&zitése tárgyá­ban a sí*szövetség és a levernie egyesület ve­zetői együttes értekezletre ültek ös<ze pénte­ken dé után a megyeháza tanácstermében. A verseny két nagy csoportban a kövelker zo számokból áll: Levente ifjak (16—18 évig! 6 kilométeres sí-futóversenye és n«iilesiklással párosult Ie~ i'hlóversenye. Levente legények (Î8 évnél idősebbek) 12 iví'ométeres futóversenye és ugyancsak műle­siklással párosult leeiklóversenye. A bizottság Sajnálattal ál apitotta meg, hogy az ugrósánc még nein alkalmas az ugró- versenyek megrendezésére és így i mostani verseny alkalmából még neat avatják fel.  versenyeken az összes .kolozsvári és ko- lozsvárkörnyéki leventék indulhatnak. tekin­tet nélkül arra, hogy középiskolai tanulók, íőskolai balgátok, vagy bármilyen más fog­lalkozásúak. A versenyre nevezési díj nélkül lehet nevezni, vagy a megfelelő levente esa • patoknáS, vagy a megyeháza 2-kes számú szo­bájában legkésőbb január 14-én, szerdán est© 6 óráig. A győztesek éremdijazásban része* sü'nek és ezenkívül minden beérkező ver­senyző emlékoklevelet kap. TERMÉSZETJÁRÁS. Az Erdélyi Kárpát Egyesü el ezúton hozza a természetjárók tu­domására, hogy s bükki menedékháza jelen leg zárva van. A menedékház újbóli megnyi­tását a napilapokban közöljük.  bükk’ me- nedékház kezelője. Kovács Károly, jelenleg a hójaerdei menedékház vezetését vette át, ahol jé cnleg ismét nielegszoba várja a »uns* iákai és sizőket. Étel, ital kapható VETITETTKÉPES ELŐADÁS. Az EKE ▼otitetfképes előadássorozatát 1942 január hó 29-én, csütörtökön este S őrsi kezdettel foly­tatja. Ás első előadást dr. Kesslér Hubert, az európai hirü harlangkuta'tó, az Aggte’eki bar ­lang igazgatója tartja. Előaclásánalc cimer A szinpornpás Aggteleki cseppkőbarlang. Az elő­adáson a legújabb színes fényképfelvételeket mutatja hr, dr. Keasier. Tekintettel az Országos Sportkőzpor, um rendelkezésére, hogy 1942 január hó &>­összes sportszövetségek és azok kerületei év költségvetéseiket ezentúl nem bajnoki, haner> naptári év szerint kötele-sek elkészíteni, . MLSz be'ügymiuiszterileg jóváhagyott alap szabályainak 123. §. alapján 1942. év» jauuá’- bó 18-;k napjának délelőtt 12 órájára Ko iozsvár városban, Mátyás király tér 30. szíiv. (Bánffy-palota) alatti hivatalos helyiségber rendkivü i kerületi közgyűlést egybehivem. A rendkívüli közgyűlés tárgya: 1. Az 1941. év- csonka zárszámadás és az 1942. évi naptár* évre szóló költségvetés lotárgyalása. 2. Eseíle ges indítványok. A kerületi rendkívüli köz • gyű esen. cselekvő és e-zenvedő választói jó guk csak azoknak a tagoknak van, akik a tag gyűlés napjáig tagdíjfizetési kötelezettségül aeg eleget tettek. A fentiekben összehívott kerületi rendki vüli közgyűlés csak akkor határozatképes, ha, a kerülethez tartozó rendes tagoknak leg alább egyhaimad része jelen van. Amennyiben az 1942. évi január hó 18-ra összeh-vott kerü'eti rendkívüli közgyűlésen ». tagok nem jelennének meg határozatképes számban, újabb közgyűlést 1942. évi januá' hó 25-ik napján délelőtt 12 órakor, Koiozs vár, Mátyás király-tér 80. Szám alatti MLSz erdélyrészi kerületének hivatalos hc'yisége ben tartjuk meg, amely g megjelentek szí mára való tekintet nélkül határozatképes Kolozsvár, 1942 január hó 7*én. Szebíi jövőt; WELSER JENŐ sfc. SZILÁGYI JEiVŐ, a legjobb magyar táv futó, már az elmúlt év utolsó napjaiban meg kezdte a mezei edzéseket, hogy az 1942 es vá ogatott viadalokra megfelelő alapossággá felkészülhessen. A HORVÁT labdarugó szövetségi kapitány 16"os keretet állított fel a Németország ellen készülő horvát válogatott számára. A kerev tér Bukovi, a Gradjanski magyar edzője fog lalkoz'k íekespsü Az Erdélyi Tekéző Álszövetség einöksé-g* ezúton utoljára bivia fel az összes, kebelébe tartozó tekéző egyesületeket, hogy a hátráló kos és esedékes tagd jháirálókukaí legkésőbb csütörtökön, fo’yó hó 15 én este ° óráig ok vetlen fizessék ki a hivatalos helyiségber. Szeategyház'uica 33. Szám alatt. A KOLOZSVÁRI VILLAMOSMÎUŢK ie keszakosztálya nagyobbszabásu kiráúduíás. rendezett, amely két napig tartott. Folyó ho 4‘én Kecskeméten az ottani MAY tekezőivr játszott barátságos mérkőzést, 5—G os csapa tál. Az utazástó fáradt kolozsváriak mindvé I gig méltó ellenfelei voltak a vendéglátó esc. patnak, de végeredményben mégis a kecske mét* MÁV csapata győző.t 2306:2144 arány ban. Á fogadtatás a vendéglátó csapat részé ről mintaszerű volt. Az iiövöz őbeszéd, amit Gruiich Ernő főtitkár tartott, méltó volt a fogadtatáshoz, amelyre a kolozsváriak részé roi Adorján Árpád válaszolt. Mérkőzés uíá;~ a ke- ozsváriak tiszteletére 40 személyes társa-; saesora volt, amelynek keretében dr. Vasa Eisen Rezső, a kecskeméti MÁV sz&kosztáí- elnöke szép beszédben méltatta a kalózává riak fegyelmezett magatartását és törekvésed és a magyar sport&zellem és a keresztény Isi: egybekapcsolódásáról beszéli. Válaszul ugyan csak Adorján beszélt és megköszön ie a szives vendéglátást. Másnap a kolozsvári v diamos müvek tekézői már Budapesten a kőbánya? kaszinó — Sorg Antal vállalat vegyescsapa.* 'iává' játszott barátságos mérkőzést, amely©* azonban szinten elvesztett 2186:2063 arány ban. Itt is kiütközött a kolozsváriak fárad? ságay de azért itt is méltóan képviselték Ko Iozsvár színek. Sriníén szép fogadtatásba?.* volt részük. Csapod: Kálmán Szakosztályi el aök üdvözölte a vendégeket, akiknek nevében Adorján Árpád válaszolt és átvette a buda­pestiek evnlékzáazlójél, amit a visszavágómé" kezesen viszonozni fognak. Ezen visszavágó mérkőzés valószínűiéig folyó évi február hv 1—2. napjain lesz, aunikoris a ko ossvárial. nyaukét vereségüket ki akarják köszörülni és a kolozsváriak részére győzelemmel akarjál befejezni. Ezen visszavagoraérkőzések ezep ünnepséggel lesznek egybekapeso va és annak pontos idejét közölni fogjuk. Az egész túr ,* megszervezése András István csapatkapitány érdeme, de ugyancsak dicséret illeti meg Adorián Árpádot is, akik fáradtságot nem. kímélve, mindent elkövettek a szép kifáudv lás érdekében. Ma este 8 órakor lesz s Matador-esté'y £ Jánossy-féle étteremben, Hunyad'-tér 14. sz alatt, ahova* az összes női és férfi tagokat okvetlen elvárja az elnökség. A KKASE értesíti összes tagjait, hogy min «•len kedden este a Honvéd-utca 12. ss. alatt * Wesse'ényi Lövéezegylet tekepályán tartf*» edzéseit. Régi s modern sorok és egyes bélyegek nagy raktára. E. Kis Mar­git Bpesl, Régi posía-u. 11. Küldje be hiány jegyzékét. Vétel, csere, eiadás T~ ralim ír 22.-én lesi a Magyar Kupi eis» fordulója, márc’usbau kezdődnek

Next

/
Thumbnails
Contents