Ellenzék, 1942. január (63. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-10 / 7. szám
\ í & 4 ja**bár i . „ialsijM ..i napokban az Erdélyi Népművelési Bizottság Farkas-utcai helyiségében Domokos Pál Péter elnökiébe alatt mintegy 20 zeneértő kolozsvári ianitó gyűlt ösz- sze. Jelen volt még Kotsis M. Cecília nővér, énehtanárnö, Cecüia szociális nővér és'Nagy István, a helybeli állami tanítóképzőim őzet zenetanára. ! Domokos Pál Péter meleg szavakkal fordult a jelenlevőkhöz. Méltatta a tanítók nehéz munkáját, sok küzdelmét. Kifejtette, hogy mindig azoktól kér szívesebben, akik szegények, mert azok szívesen adnunk. Most is, mikor az Erdélyi Népművelési Bizottság Kolozsvár lakossága kö- zö 't érzelmi egységet szeretne énektanítás segítségével teremteni, a zeneértö tanító- kai kéri. hogy e munkában melléje álljanak. Nyilvános énekórák tartása a terv, amelyeken mindenki korra, vallásra, nemre való tekintet nélkül elmehet . Az Erdélyi Népművelési Bizottság ötven éneke1 választott ki és ezt Erdélyszérte szét- küldi titkárainak. A tanítás irányítására Nagy István zenetanárt nyerte meg, ak nek fnwegyeskara és főbb énekkara többizben szerepelt nagy sikerrel. Ezek székely énekeit s magát a Székely Keservest hanglemezre is vette a budapesti stúdió. A gyűlésen a jelenlevők mindjárt végig ís énekei ék a tanítandó ötven éneket, a magyar népdalok gyöngyeit. Befejezésül az „Ahol én elmegyek, még a fák is sir- nah“ kezdetű éneken Domokos Pál Péter az ősi magyar ének jellemző tulajdonságait magyarázta.  gyűlés lelkes hangulatban folyt' le és hisszük, hogy hatása nem marad el. Hísz- szük, hogy Kolozsvár közönsége megér i Kodály Zoltán szavait, melyek a „Daloljunk együtt“ plakátokon is ott. vannak' „Akik népdalainkat nem ismerik s nem akarják ismerni, önként kizárják magu- km a nemzet ruisv közösségéből“. j “ — Évé —' ' A tlát flSisije 'így élni jó (Játssza az ÜrániarmoZgó Ess'3 Szellemes, sziporkázódn ötletes visjár ték egj milliomos családot állít szembe egy szegény családdal, am-e yisek mindén egyes tagja azonban úgy él, ahogy nek' teiíszik. A. gazdagok természetesen pénzük rai» sai, kon' veneiók és szokások Kálójában vergődnek. A szatirikus vígjáték tanulsága, hogy mindenki sszaí foglalkozzék, amihez leginkább kedve* ranj mert másképpen nincs érteimé az é cinek. Minden valós® Hűtlensége melleit ragya gósn rendezett a film amelynek sok pompás he yzetkomikuBia végig nevetteti a nézőt. Frank Caprai mestere az ilyen filmek rendesésének. A szereplők kitűnőek. Lyoné! Barrymore fanyar humora, jean Arthur szépsége» James Stewart egyéni és utánozhatatlan játék" ítilusa az év egyik legke' lemesebb f Irojévé avatja az így élni jót, amit a kolozsvári be* -saaüÉtó-aasry sikere is igazolt. {—} A BÍHARMEGYE1 KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE. Biharvármegye közigazgatási bizottsága Qziffra Kálmán főispán cl* nöklésével ü est tartott. A jelentés szerint a vármegye decemberben a kedvezőtlen időjá* rás m att sztinteltette a Nép-; és (Jsá’ádvédel- sui Alap házainak építését,  hónap folyamán a varmegye 12 ezer pengőt fordított népruházásrs, 22 ezer pengőt pedig háztartási segélyre., (MTI.) MAGYAR RENDSZÁMNÉLKÜLI GÉPJÁRMÜVEK BEMU'j ATÁSÍ KÖTELEZETTSÉGE. Mindazok a gépjármütulaj- donosok, gépjárHiüIiirtokosok és megbízottak, akiknek tulajdonában, birtokában, illetve megőrzésében román rendszámú vagy rendszámnélküli' (magyar forgalm' rendszámmal még el nem látott) gépjármű van, ezt a legrövidebb időn belül, de legkésőbb január 2ö-íg, a hetenként megtartandó vzaganapok egyikén megszemlélés és nyiháníartáebavétel céljából kötelesek az illetékes gépjárműké- míetí rendőrhalósiágokaáí bemutatni,, E köteűezeítség elmulasztása kihágás. I Hitel OsnSi Biiäapsst, Vîlî. Csokonay-uíca 14, Nemzeti Szín« faázná'. Családi szálloda a város szívében. Újonnan berendezve, központi fűtés, hideg és meleg foíyóvis. — BLLBNH B3K M# Régi jóhárnevü műhelyét isméi megnyitotta. Mindennemű javításokat szakszerűen vállal Népművelés Erdélyben A a Erdélyi Népművelési Bizottság az alábbi beszámolót adta k! eddig végzett mánké/ járó : A népművelésről bókán és sokat beszéltek és írlak. De a hivatott vezetők vagy sohase, vagy csak ritkán nyilatkoznak, azzal a meggondolással, hogy egy parányi lett többet ér ezen szónoki beszédnél és ugyanannyi újság,- c-kknék Az év fordulóján azonban az Erdélyi Népművelési B'zottság kötelességének érzi uxmd hivatalos, felettesei., mind pedig a közvélemény számára beszámo ni végzett, munkájáról és közelebbi terveiről. A hivatalos k;nevezések raegíörtéute után a vallás és közoktatásügyi minisztérium kiküldötteivel 1941 október 9*én tartotta meg első gyűlését az Erdélyi Népmüyelési Bizottság. Itt érzékeltette Erdélynek sajátos feladatait és itt vált nyilvánvalóvá, hogy nálunk a népművelés semmiképpen sem történhetik a eSonka-hazabeüvel azonos módén. Legelső tennivalójának a hivatalos egyházakkal való kapcsolat fe vételét látta és népművelő munkájához az egyházak segítségét kérte. Á bizottság a maga részéről felügyelő, szervező és ellenőrző joga alapján legléljesebb mértékű segítségét ígérte számukra. A segítség- adás megtörtént, amennyiben a bizottság közbenjárására a miniszter ur önagyméllósága jó képzett tnn'tókat bocsátóit az egyházak rendelkezésére, akik lelkesedéssel végzik az időközben életrehivott népfőiskolákban m«E- kájukat. A legteljesebb egyetértésben dolgozunk a református, római katolikus és unitárius egyház i leiékeseivel és népnevelői törekvéseiket mindenben támogat!*’- kívánjuk. Fájdalommal látjuk, hogy a görögkatolikus egyház megkeresésünkre egy teljes hónap múlva kitérő választ adott. így természetesen őszinte segitőszándékuakat. náluk nem érvényesíthettük. Következő feladatunk az egyes megyék élő lelkiismereteként alkalmazandó népművelési titkárok kiválasztás?.1 és ajánlása volt. Hinni akarjuk, hogy választásunkat a trgteíjeseldb megelégedésre végeztük el, Háromszékben Földi István, Esik bar. Gál Ferenc. Udvarhelyen Simon János, Marostoröában Péter Do* mohos, Marosvásárhelyen Csömör Dénes, Besztercében Péter Gergely, Szoluokdcboká' ban Mokkái Endre, Szilágyban Faiagó Béla. Koiozsmegyéhen Zsögöti András és Kolozsvá ron Kovácsy Pál. A titkárok kinevezése után minden egyes törvényhatóságban1 megalakultak a törvényhatósági népmüve ési bizottságok, elkészültek a költségvetések eb minden egyes községben megkezdődött a népművelési munka Ma már Erdély említett nyolc vármegyéjének minden községében él és> működik » hely* népművelési bizottság, .Népmüve esünk működésének első esztendejében egyszerű nnmkatervet akar megvalósítani. A nagymértékű írástudatlanságot szeretné 'tanfolyamok segítségéve! megszüntetni, másrészt az idegen, reánkinkmált téytanokat kiirtva, nyelvünket, történelmünket, földrajzunkat és alkotmányunkat megtanítani; népünk kezébe legnagyobb magyar íróink könyveit népkönyvtár formájában adn1 és mindezekké’ értelmi egységet teremteni. Érzelmi egységet viszont a nyolc megyén végigvonuló énekóra tartással remélünk létrehozni. Az Erdélyi Népművelési Bizottság a munkák beindítását követően egy hónapra újabb értekezésre gyűlt ös«ze a miniszter nr Önagy- méltósága k küldöttéivé . Szedni Béta ár. osztálytanácsos. Réti Kornél dr. miniszteri titkár, a csonka-haza'oeli. népművelés részéről pedig Lőrinczy Szabolcs dr. miniszteri osztálytanácsos és Katona Géza népművelési titkár, a IX. hadtest reprezentánsai, hventepa- rancsnoka, a tankeriileiú királyi főigazgató és az Erdélyi Népművelési Bizottság jelenléteken a titkárok egy hónap alatt végzett munkásságukról, eredményeikről és nehézségeikről számo'tak be. Ezen a gyűlésen kapták meg további feladataik számára követendő utat. A csonkahazabelí népművelés emuteti a«?* herei minden egyes népművelési titkárt hivatalában keresték fel és gyakorla’-i útmutatásokat adtak nekik. Ha az említett terveket az 3941—42. műn- kaévünkbe® megvalósíthatjuk és értelmi és érzelmi egységet teremtünk népünk körében.! akkor célunkat elértnek tekinthetjük. Erdélyi Népművelési Bizottság\------H-T1 nr yinnnnrm»-,, KÉZMÜ VÉSI PÁROSOK K.EDVEZMÉ NYE KÖZSZÁLLITÁSOKNÁL. A Köz szállítási Szabályzat különbőzé jf.edrew menyeket b ztoai? a versenytárgyalásoké résztvevő kisiparosoknak, akiknek y.zov ban ipartestületi igazolást kell ajánlatuk hoz csatolni, hogy a kedvezményre jogo 6«!tak. Az ipartesliilctek által kisipart» sok részére kiállított oly b zonyitványok. «»melyekben kisiparoaokat közszállitásck mai megillető kisipari kedvezményre vale igény nyer igazolást, az illetékéi jjegyzék 1 «9. tétel c) pontja értelmében feltétele . sen illetékmentesek, A mentesség azér?. iíieti meg ezeket az igazolásokat, mert v szóbanforgó bizonyítványok kiállítását h köz/Szállitási versenypályázatot meghív rető hivatalok és hatóságok kizáróíago ean hivatalos célra kívánják. 143. számú feladvány, Cisar y.-től (Prága.) áÉ W/M \ wk^ Wk w/M * , ■*«. fH* fk míkm Wme. * Wt t Él ■ öl 5 . '0/yf, w áA ^ : H SzG AZ.DA8ÍQ héritlékmi a m tmrmeiéii költségtöbbletet a fogyasztóra a b G ö e s § iS Világos; Kf7, Vg7, gy: e2= e5. f2, íh darab.) Sötét: Kf5, Mait három lépésben, (Megfejtési határidő: 3 hét,. A december 13-án kozo't 139. számú felad vány (Meredith) megfejtése: J. Vc8—k3 Kolozsvár fontos sakk-események előtt' h „Kolozsvári Sakkozó Társaság“ a húsvéti ünnepek alatt, március 29—áprdis 12*jg a Ma gyár Sakkszövetség megbízásából 16—12 I résztvevővel vegyes■ mesterversenyl rendez. A Í vresenven a Sakkszövetség 5 kiváló mesterér- kiviii ó kolozsvári legjobb amatőr fog iés£í(- venni, : Ezt megelőzőleg Kolozsvár bajnokságáéi, j selejtező verseny less. Az itteni 6 első helye* \ zeltaek joga van a húsvéti vegyes-mesterver I senyén résztvenni. : Ha ez amatőrök közül egy vagy többnél j sikerül a vegyes- meMérversenyen .-egaláb) j 50 százalékos redményt elérnie, úgy ez (ezek a mesteri címet a Magyar Sakkszövetség he? zájárulásávai einyeri(k). A bajnoki (selejtező) versenyre bármely Id váló játékos benevezhet 2 pngő nevezési :ii; és 5 pengő bánatpénz lefizetése mei etí (Utóbbi összeg a vesseny szabályszerű befejc zése után visszajár.) A CSALÁDI ÉLET KÖZÖSSÉGÉRŐL beszélt tegnap este Veress Ernő a Világiak Teológiáján. Előadását a közösség- tudomány és kutatás alapfogalmaival kezdte: egyén és közösség, a társadalmi közösség lényege, a közösség és társaság stbo Azután áttéri a családi közösség rész letes megfigyelésére, A háztartási közösé get jellemzi az egység, felbonthatatlan- súg, szentség, személyre irányuló szeretet és egyénfelettiség.  házasság cseléd- dábővüJése a közösségi élet gazdag vonatkozásait tárja elénk, ezek: uj viszonylatok keletkezése, a vérségi kötelék, <. tekintélyt szerv kiemelkedése, a néptár sadalom megújulása, termékenység névc lés, otiiion, a család, mint jogi, Imi túráid és gazdasági egység. Előadó látért a családi élet válságára és a gyógyítás eazki- zeire. (esi pelgári á KOLOZSVÁR, január KK Az árkor- mánybdztos — mint közöltük — megengedte a ktzmüiparosoknak, hogy a mtm* kabéfpálüékokat és egyéb költségtöbbleteket átháríthassák vevőikre. Áthártha • lók mindazok a munkabérpőtíékok, amelyeket a kisiparos 1941 augusztus elseje óta tényleg kifizetett, valamint átháríthatok a pótlékok következtében előállott keltéégem./Ikedések, továbbá a feldolgozott vagy közvetlenül elszámolható nyersanyagok, félgyártmányok és készen vett alkatrészek áremelkedése folytán előálló költségtöbbletek, 'úgyszintén a szénhe- szerzésnél jelentkező felárak. Az áthárítható tételek között »somban nem szerepelnek az úgynevezett rezs tételek, amelyek pedig az egyes iparágakban jelentős tételeket tesznek ki. Az iparos által használt gáz és villany ára csak akkor számolható el, ha a kérdéses iparcikkeknek legalább 5 százalékát teszi ki Ás áremelkedések átszámításának háromféle módja vari 6s pedig azokban a szakmákban, amelyekben bruttó hsszonkulcs és árszabályozás van érvényben, a költségtöbbletek automatikusan átháríthatok, azokban a szakmákban pedig, amelyekben még mindig rögzülit árak vannak érvényben, ezekhez az árakhoz, vagy az időközben felárakkal módosított: árakhoz lehet a ídüöabözetet hozzákaíkuláltai; ahol az irkormánybiztos által megállapított fix árak vannak érvényben, ott az ipar testül etek által benyújtott és költségelemzéssel alátámasztott javaslat alapján állapítják meg az uj árakat. Ezek a rendelkezések meglehetősen bonyolultnak látszanak. Ép pen azért az •jpartestületek kérték a számítások egyszerűsítését és amémydre a rendelkezés Sasinl&ázi ü€£ •fiiini inii iii 'mii" miirimiiinniiiiüimiMni iiin'inm ű ■ i nlli-divat flxletében K@¥Siíe®íit©a 1« ax. Talefon^palttfa uelle^v Á tm&mW’-xtrZH — Erdéfti Rcnmflvelést Bizcftsn» freszc ínolófa — j keretein belül lehetséges, iparkodtak iá j a számítást maguk közölt egységesebbé tenni, ami által némileg £ került is a ki- jj Számítást megkönnyíteni. í A „NEMZETI44 szó CÉGJELZÉSBEN j NEM HASZNÁLHATÓ. Egyes vállalkozók igyekeznek olyan cégnevet felvenni, amely a közönség előtt ismert és bizal- mat kol lő, Az igy jói megválasztott név — hu mögötte az egyén ,a közérdekűség miszt.kus fáiyola alatt megvonhatja magát — már fél siker a versenyben. Vannak egyes szavak, amelyek egyenesen a hivatal ős jelleg látszatát ébresztik a könnyen megtéveszthető közönségben. Ilyen körülmények között a kereskedelemügyi miniszter utasította az elsőfokú iparhatóságokat, hogy „nemzeti44 j.eíző használata melleit iparigasolv anyokat ezentúl no adjanak ki. ALL a a az esetben pedi g, ha valamelyik iparos vagy’ kereskedő cégén, nyomtatványain vagy hirdetéseiben e szóban levő jelzőt be jelenít és nélkül használná, figyelmeztet ni kell őket, hogy a „nemzeti44 jelzőt cégükben Kém használhatják és meghatározott idő fl il n Cl ír E <1 3 íir fe18 &*j «'a v