Ellenzék, 1941. november (62. évfolyam, 251-274. szám)
1941-11-26 / 271. szám
► îl •a H Viu iftái! äinia: ebnil ssovl tbisl • i&<| t C3fl >bâsáss Í *. Şnsri naev [ß?i>J triód olijii önb issJ A I1IE7 omü Idßi 3T3] ista [>îyj C72 io:] xp Cfân ÍSII Şăifcj (öd ÍSJ IEÎ îi a fot »Iii 5Ö t H 4 l /iöv#®6í*f 3 b. tssmmmmwmmmwmitmm* M L a* n$ fii x & te «StEKft & mane Rendkívüli érdeklődéssel vitatta meg a Háza minitzterelnőkl tárca költségvetését A nemzetiségi kérdés állt a vita középpontiéban BUDAPEST, november 26. (Az Ellet* - ■ic k budapesti tudósi tójától.) A belpolitikai világ érdeklődését Rárdossy László miniszterelnök berlini utazása köti le. Budapesti politikai körökben hangsúlyozzák azt a körülményt, hogy a miniszterelnök utazásának előestéjén külpolitikai expozét mondott a Házban, amelyben fontos kijelentést tett az egyes szom' szédos államokban élő magyar kisebbségek sorsáról. A miniszterelnök utalt ar ra. bogy szomszédaink közül néhányan hangoztatják, hogy az uj Európáért ki- vannak küzdeni, ugyanakkor azonban a kisarttam régi mpiiszéréivel dolgoznak. Fontos körülménynek tartják ezt belptr i etikai körökben azért, mert a miniszter- elnök Berlinben illetékes német körökkel megbeszéléseket is folytát A képviselőház keddi ülésén megnyilvánult a politikai élet szolidaritása, amennyiben a miniszterelnök berlini utazására való tekintette! ai legtárgyilago- sabb hangú vitában tárgyalták a miniszterelnökségi tárca költségvetését. Valamennyi szónok foglalkozott a kisebbségi kérdéssel és rámutattak azokra a tünetekre. amelyek a nemzeti érzelmű magyar közvéleményre zavarólag hatnak. A kormánypárt és az ellenzék szónokai egyaránt hangoztatták, hogy a német népcsoport egyes vezetői a bécsi egyez meny következtében olyan szervezheti«.:? .folytatnak, amelyeknek kilengései nem egyeztethetők össze a Harmadik birodalom és Magyarország között fennálló ezo ros barátsággal. Zsincledy Ferenc államtitkár-megnyugtató választ adott a fel fzóíalásokra. Hangoztatta, hogy a kor* mány ugyancsak alkalmatlannak Iái,ja ezeket a tüneteket, de nem tartja tragi kusnak a helyzetet. A hatalmas német győzelem következtében tulduzzasztoi önérzet folyományairól van szó olyan személyek részéről, akik a német eredmények eléréséért vívott küzdelemben nem vésznek részt. . gyengíti. Azokkal szemben, akikkel a békés együttélés nem lehetséges, felveti >» kitelepítés gondolatát. A költségvetést elfogadja. Oláh György a nemzetiségi vidékükért élő magyar szórványok sokkal határozó? tabb meg segítésé t ştir gett e. 4rvay Árpád erdélyi képviselő hangozA vita sora« egyébként iöbbizben megemlítették, hogy a német kisebbség szer vezetőnek, a Volksbundnak egyes vezetőiről van szó. Budapesti hé]politikai] körökln n jeh n tűsnek találták, hogy a képviselői)áz vi tája és a miniszterelnök képviseletében válaszoló Zsindely Ferenc államtitkár szavai akkor hangzottak él, amikor Bár- dossy László Németországban részt vett az antikominternhez csatlakozó államok hatalmai demonstrációján é-s egyben az ünnepségek után alkalmat talált arra is. hogy nemet vezető államférfiakkal a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről megbeszéléseket folytasson. A fiái illése 1 Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház plénuma 3 napos .szír net után kedden délelőtt folytatta a kőit- ségveíés tárgyalását. A miniszterelnök* tárca és a vele kapcsolatos fejezetek költségvetését vették sorra. TasnádyNagy András elnök bejelentette, hogy a miniszterelnök helyett a tárca tárgyalásain Zsindely Ferenc mi niszterelnökségi államtitkár jjeiént Eueg. Mielőtt a napirend tárgyalására áttér* fék, Rajniss Ferencet a november 12-iki ülésen tanúsított magatartása miatt a Ház ünnepélyes megkövetésére ítélték. Az első vezérszónok Jaross Andor volt. Megemlékezett a imnás^t ere look berlini utjáiól és hangoztatta, bogy min den magyar mögötte áll. Szóvátette a sajtóellenőrzéssel kapcsolatos egyejs kifogásait, majd foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel. Pártjának felfogása szerint az idevonatkozó intézkedések a mindenkori kormány hatáskörébe tartoznak. Ezért a nemzetiségi politika terén az alapeívek íeszögezésén kívül a tartózkodó állás” pont tekinthető egyedül helyes magatartásnak. Pártjának meggyőződése az, hogy a kisebbségeknek nemzeti, kukurális és gazdaságii) fejlőóéfcét biztosítani keli. A németajkú kisebbségi egyezmény megtar tása becsületbeli kérdés, szlovák és rota án vonatkozásban pedig a magyar nemzeti érdek erőteljesebb kidomboritását tartja szükségesnek. A költségvetést nem fogadja él. Szeder Jutws* a MEP vezérszónoka, a áajtókamara munkásságát méltatta. Kiemelte, hogy a sajtókaraara kiküszöbölte a magyar sajtóból mindazokat a nem odavaló elemeket, amelyek a magyarság létérdeke ellen cselekedtek, A sajtókaBiztosítsa ELŐRE IEGVÉT a Mária és Jegyek elővédben az fLLEítlÉK könyvesboltjában, Mátyás király-tér 9, Telefon: H—99. Rendezi a Kolozsvári Filharmó iái ’I árassá „Er kei Ferenc® haagver- senyrend.zö iroda. KÓRÉH EiME ÁRIA- í% DA1ESTRE. Nov, 29-én este 8 órakor a Mátyás Király Biákhái nagy hangversenytermében ! í 3 mara és a feladata magaslatán álló «i* ságirőrend megérdemli, hogy működéséi törvényhozás utján szabályozzák, vagy ha erre nincs mód, akkor legalább a sáp tókamara fegyelmi szabályzatát módosítsák rendeleti utón. Küszöböljék ki a magyar sajtóban még mindig meglévő és háttérbe dolgozó zsidó elemeket. Végül a bukovinai magyarok áttelepítését méltatta!. A költségvetést elfogadja, Marófhy Károly a sajtó, a lapkiadás és a nyomdák teljes zsidótalanitását sürgette. A költségvetést nem fogadja el, Tiuiy Zoltán felszólalásában részletesen foglalkozott a mezőgazdaság iielyze tévék Egyes ármegállapításokat kifogá jj soh. Esterházy Móric gróf kijelentette, hogy bálát adhatunk Istennek, hogy még miß“ dig így állunk a világégés közepette. Figyelmébe ajánlotta a kormánynak a termelés biztosításának fontosságát. Malasits Géza a kormány sajtópolitikáját, továbbá -a cenzura működését bírálja. A következő felszólaló Romkrty Ferenc volt. Hangsúlyozta, hogy a belső front- nyugalma biztosítja a háború győztes fe«e= fejezését. Czermtann Antal a kisebbségi kérdésekkel foglalkozott. Rámutatott a kisebbségi kérdés fejlődésére.  hazai németség' kulturigényéinek kielégítésére meg* történtek az intézkedések. Teljesen szabadon fejlesztheti aépiségét, csak a haza iránti feltétlen hűséget kívánjuk meg Sole. Attól tart. hogy a Volksbuud bizonyos törekvései nem felelnek meg az itteni németség hazai érdekeinek. Minden olyan gondolat, amely a magyarságot, az erős magyar államot gyengíti, a tengelyt talia, hogy a rádió egyik legfőbb hivat* »ü a nemzetnevelés. A továbbiakban sa, tókerdésekkej foglalkozott. Törvénybe zásiíag kellene átszervezni a sajlókam^ rát. Felvétette a gondolatot, bogy a •»«; tókamaráiba valamilyen módon vegyél* be a nyomdai munkásságot. Ki keli re gadni a nyomdái munkásságot a szociál demokrácia kezéből. Végül a nemzet érdekében belső és külső propaganda ki - építéséi kérte. A költségvetést elfogadja (Arvay beszédét a fi. oldalon közöljük) Serényi Miklós gróf, Reibel Mihály Meskó Zoltán felszólalása után több fel szólaló nem lévén, az elnök a vitát be* zárta. Zsindely Terem álla Öt órakor Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkár emelkedett szólásra. Először is a sajtocenzurával kapcsola tos kifogásokra tért ki. Megállapította, hogy a kormány tudatában van annak, hogy a cenzúra nem jó, iparkodik azon* ban jobbat enni és a hibákat kiküszöbölni. Cenzúrára szükség van, mért a mai vi* szonyok miatt a rossz cenzúra is jobb, mint semmi. Az államtitkár ezután válaszolt arra a felszólalásra, hogy a sajtókamarátl tor-j vényhozási utón szabályozzák Megálla pitotta, hogy az. igazságiigyminisztérium ban az ezzel kapcsolatos munkálatok igen előrehaladott stádiumban vannak. Az Önállósítás* Alap és általában az értelmiségi kormánybiztosság kérdésére kitérve, az államtitkár megállapította, hogy a kormánybiztosság nagy munkát végez és örömmel veszi tudomásul, hogy a H űz túlnyomó része elismeréssel nyilatkozott erről a munkáról. A kormány iparkodik a kormánybiztosság köliteégei- nek fedezését biztosítani, hogy munkája zavartalan ellátását lehetővé tőgye. Lehetőség van arra, hogy az Önállósítást Alapra előirányzott ötmilliós keretet fel emelik. A Statisztikai« Hivatal működéséről szólva, az államtitkár megállapította, hogy gondot fordít arra, hogy az utóbbi időben megszaporodott különféle félhivatalos és hivatalos adatgyűjtéseket ellenőrzéssel és egységesítéssel lehetőleg csökkentsék. Ezután a esikí székely magánjavak kérdésével foglalkozott. Megállapította, hogy a esik! székelység (ulaölonjogát nem akarják elvenni_ olyan állapotot káván- nah teremjem, hogy az autonómia hely* reálHttogsék és <t csi-ki székegység maga intézhesse az ezzel kapcsolatos dolgokat. Bejelentette, hogy az ipar ügyi cm niszter a legrövidebb időn helül részletesen beszámol a Háznak egy volt árkor mánybiztos működéséről. Ezután a szórványraagyarság kérdésé re tért ki. A szórványmagyarság a kot’ many állandó gondoskodásának tárgya és iparkodik a szórványmagyarok hely zelét megjavítani. Hozzátette, hogy a belügyi kormányzat igen nagy munka? végzett a szórványmagyarság egészség ügyi gondozása terén. Kém leldcsinylen- du az a műnIta, amelyet a visszacsatolás óta ezen a téren Erdélyben végeztek. A járási tisztiorvosok megvannak, köror • vosok azonban nincsenek, mert nem állt megfelelő körorvos rendelkezésre. A legsürgősebb teendőket úgy kívánják elvégezni, bogy fiatal orvosokat honvé delmi munkaszolgálatra hivnak be. A szórványmagyarság által a nemzetiségi területek közvetlen közelében élő magyarság gazdasági és szellemi felemelése a legjobb jiropaganda minden -»nemzetié nito törekvéssel széniben. Árvay Árpádnak arra a kívánságára bogy a film, színház és sajtó Összefogása val egységes propagandaszervézetet léte sitsenek, az államtitkár azt válaszolta, hogy ez nem olyan könnyű feladat volna. A kormányt foglalkoztatja az idevonai kozó teendőknek az összessége ás a meg lévő intézmények keretén belül latja ef az ezzel kapcsolatos feladatokat. Több képviselőnek válaszolva hangoztatta, hogy a zsidókérdés nem pusztán politika) elhatározás kérdése, mert az a gazdasági rendet iá érinti, már pedig a ve lünk szövetségben álló hatalmak érdeke ben sem szabad gazdasági rendünké) megbolygatni. A final németség magatartása Á hazai németség kérdésével kapcsolatban elhangzott felszólalásokra válaszol va az államtitkár a következő választ adta; — A bécsi kisebb ségi egyezményt Magyar- ország megkötötte és mini minden egyezményt, ezt is azzal a becsülettel és tisztességgel fogja végrehajtató. amit a magyarságtól el is lehet várni és ahogy a múltban a kisebbségek kérdésében minden egyezmény nélkül is iparkodtunk konssiUánsan eljárni. Azt a körülményt. hogy a hazai németség körében egyesek a kisebbségi egyezmény megkötése által túlzásokra ragadtatták magukat, a kormány aggodalommal látja, de nem nézi tragikus szemmel. Arra keli kérnem a Tisztelt Ház minden egyes tagját, úgy fogják fel a dolgot, hogy okkor járnak el helyesen, ha szintén nem. izgalommal és nem tragikusan nézik ezeket ß csak sporadikusnál; tekinthető túlzásokat. Az adott háborús helyzetben amikor c, nagy német nemzet, amelynek a hazat németség elszakadt kisebbségi része, e nagy német nemzet világszerte példa nélkül á:ít> győzelmeket arat és egész példátlan fellendülést mutat, ezek as események talán kissé a kelleténél jobban megduzzasztották azoknak 4 hallgatására. ez egyes magyarországi nemeteknek az önérzetét, akik ugyan nem vesznek részt közvei- lenül ebben a gigantikus küzdelemben de ez a tudat buzdítja őket. hogy rokonaik ilyenekre képesek. Azt gondolom, hogy ennek nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani. f ~ átmeneii kellemetlenség és én meg ragyoi- rőla győződve, hogy a dolgok kellő mederöt fognak lépni és a kisebbségi egyesmény végrehajtásával kapcsolatban, ahogyan a rr részünkrőí sem. úgy a túlsó oldalról sen, lesz semmiféle kellemetlenség. A k&’tăMb mmgf&t&k hszaíelmpltétm Az államtitkár végül még rámutatott ari^ hogy a külföldön élő magyarok hazatelep» tése a kormány gondoskodásának tárgyé Franc's országbe !, Belgiumból es Hollamiir' hói tekintélyes s^ámu magyarok hazaieíepi tése vált lehetségessé. Az államtitkárnak eg) óra hosszat tartó beszéde után a Ház a m. mszterelnökségi és kisebb tárcák költségvetését álla’ánosságban, majd az egyes cimeket j részleteiben is elfogadta Szerdán délelőtt ló órakor a közellátási minisztérium költségve lésének tárgyalására térnek át. Este 6 órakor Ház áttér a bejegyzett 28 interpelláció mer Elkeseredett harcokban verik le & kemmumistákmí m megszállóit szerb termieteken BELLKaD, november 26. Öbnova című belgrádi esti ííap körű, hogy qgy szerb önkén" toe különítmény ÍCjdabies őrnagy vessetéséveí 8t órás harcba» dfogísiíta Rudnák községet, ®hová kommmŰÁták fészkxűék be magukét. A kommunisták kösüff ISO ®ies©i't, oIXTjsí fegy VfcTeziSn fogtzlk ei, Eddig ©* to*í a konjuasüni»" j xett jrieatésün.k «icnnt egy 3000 főnyi kau» munista csoport megadta magát, amikor sa-x tudta, hogy vezetőjük fogságban m«cgha!t. A kontmitojsták mf^Saerezték a voAt Kucsi> várost <s, amelyet a éxerb önkéntes alakul tok kétórás harcban fe> szabadítottak. Ha ikommuniíftta életét resztette, hu?sj me^.vebesij ms 2S fogeáyba kr»r«Á. (UTlj