Ellenzék, 1941. november (62. évfolyam, 251-274. szám)
1941-11-26 / 271. szám
im ar».bh.'C’snxw* ‘ CÉLEN kőmésf küzdelem foly ik a tengelyosapaíok és angolok kozott RÓMA, november 26. (Ştefani.) Az olasz főhadiszállás 544. száma közleménye I j  marmaricai csatatéren a tengely haderői hétfőn is az egész nap keményen állották a harcot. A Bir el Ciobi övezetben egy november 23-án megindított bekerítő hadművelet eredményeképpen az Ariete-hadcsztály és a német páncélos hadosztályok teljesen szétszórták a 22-ik angol páncélos^dandárt. Sok foglyot ejtettünk. Csapataink már hozzáláttak a harcképtelenné tett vagy felgyújtott brit harckocs kkal telsszórí terület átfésüléséíhez. Tobruk körül nem történi változás. Az ellenség kitörési kísérleteit visszavetettük, 12 harckocsit elpuszt tettunk és lelőttünk 3 repülőgépet. A sollumi arcvonalon olasz és német csapatok keményen állották az ellenség szüntelenül megújuló támadásait. Az ellenség keletről átdobott újabb hadosztályokat vetett itt küzdelembe. i Összefoglalva: E napon súlyos kárt tettünk az ellenség emberanyagában, páíscélkocslfaiban és had szereiben. A mi veszteségeink is érzékenyek. Cirenaikától délre a g aioi oázis előretolt ki« helyőrsége saivősass ellenál! -&z ellenség nyomásának. Angol repülőgépek újból támadtákk Trípoliszt, Bengháizit, valamint néhány más 1 biai kisebb helységet. Áldozat nincs, anyagi kár is csekély. Tripo« lisz egén egy vadászgépünk lelőtt egy ellenséges repülőgépet. Szicil ában tegnap délután tüzérségünk lelőtt egy Hunrican-repíUőgépet. Vezetője foglyul esett. i Keíet-Afrikában az ellenség érintkezésbe lépett a gondfári erők előretolt áilásaival. Az észak' arcvonaion a chercheri és ttrfaci állások előtt osztagaink megtámadták és szétszórtaik az ellenséget. 1 Észak-Afrikában valamennyi arcvonaíszakaszon elkeseredett harcok folynak. Síd Barenitól északra egy7 nagy angol hadihajót légi torpedó talá lat ért. Heves eitierlktii kkciltsagiás 3«spán BOSTON, november 26. (MTI.) Pepper /eüátor egy nyilatkozatában ki jele nítette, hogy az Egyesük Áramok arra vár, hogy jsT paa bizonyos határt túllépjen, hogy még" kezdhessék a lövöldözést, Ezt a határvonalat még sem ő, sem az ellenfél aem i&meri, A Amerika hesfserecg© menszáll Holland-Giuayaiiát NEWYORK, november 26. (DNB.) A niewyorki reggeli lapok hatalmas címek a’att közr ük és bőségesen .kommentálják azt a hirt, I LÖELADMS. A m. kir. alsózsuki áll, mén- elep-araacsnoksáqr 1941, xi. 30-án 10 h.-k r A’só sukon 4 feet lt lovai árverésen e ad,, •— gélyílyTíjti* rendszerébe, kétségtelen né fess.,, hogy gyakorkitiSsg megttzänt a* együrtmiikir j dó9 a vdchy kormánnyal, bár a kapcsolatok még nem szakadtak meg. (MTI.) NEWYORK, november 26. Az esti lapok érdeklődésiének középpontjában a Fehér Házifiaik az a közleménye ár], sm^ly szerint az EgyestilrÁHamok c$ap»r#í megszállják Holîand-Guaya’nA't. Oldal*» támeStluül köa’Ü a washingtoni j~destő,toket. A Newyoí'k'Poi* felülmúlja valnrivennyit a következő ököhiye címmel; „Amerikai ci3patckit ktt'd&zEai Dólamerikába^ Washingtoni értesülő* fcae ríni az Egyegiilt-ÁKlamok lépégének ct£ja svi-mcsak a guayanai bauxitbányák vwieEaj.f>A hanem, hogy Hol'land'Guayanif lég/ hach, támaszponttá alakitsáik ét. (MTI.) Erősra!s©s Stódifó cseSeismélynek minősíti Berlin H&líand-Guayeisici megsxállásáf BERLIN, november 26. (DN1>.) Illetéke» uémet hetyrőü1 köziUk: Az Egyesüli‘Álilamo-k HoHand'Guayagia eben végrehajtót,r intézkedését a lé mer politikai körökben erőszakos hódító cselekménynek tekintik és kijelentik, hogy Cz az Egyesü! t-Álilamoéünák a d.éiamerr kai terű’et clilion végrehajtott efcső kaío-nai támadá a. Azt áÜitiák, hogy az Egye&iŐrÁl” lamokban ezt a cs eltek meny t va osziaiiteg jo* gcr.nak akarják feUltiintetpui, hogy tudniillik Francia'GuayaiiábS veszély fenyegeti a hoP ’and-guayana!! bauxitbányákat. Bepümh'en ezt ntevetségéenitek tartják s így nem hajlandók vele behatóan foglalkozni, tít az Egyesült ÁUamok kormányának szóvivője az esttel kapcsolatban f’raüteia’Guayaixa és a Martinique megszállását kövebefí, akkor teljésért világossá válik, hogy Guayana tniBm jelenti egy fejezet lezárását, hanem épp a délanieri- Ir.ai SftárazföhTön va]ó további előrenyómu,“ lásra irányuló Inté.zkedéegéssz sorának kezdetét. Ha Brazilia .késznek nyilatkozott Surinam megszálláhával részt venni, ezt hihetőleg csak az Egyesült Államok erős nyomására tette. Az Egyesült Államok ezzel * pánamerikai együttműködés átwzatát akarta biztosítani. Német körökben senki sem csodálkozik azon, hogy Németaítokl uwnue' kiüt kormánya beleegyezett az Egytr^ilt Államok e lépésébe, mert minidenki tudja, hogy az a holland kormány az. angolszász torekvé" sek tsogerén vitorlázik és <a<z érért járó jutalmat csengő pénzben kapja meg. A birodalmi fővárosi tóti lapjai első oldalukon a kedden lezajlott állatni aktussal foglalkoznak. A lapok ezenkívül foglalkoznak Hol- iand-Guayanának az Egyesült-Államok csapatai által való megszállásával is. Ezzel kapcsolatban a Berliner Börsenzei- tung „Rooííeveh betörése DéLamerikába“' címmel a következőket írja: Holland-Guayana nem forog vöaasede- lemben. Honnan is fenyegetnék ezt a holland köztársaságot? És mivel Washington kijelentette, hogy addig ezen a terű’ leién marad, amíg ez a kitalált veszély fennforog, az nem más, mint Hollandia e gyarmatának Roosevelt által való beláthatatlan időre szóló annektálása. Ez» azonban rablás a sző legigazibh érteimé ben. (MTI.) Walter Syu-a eladása az irLs.ai Pársdaü KOLOZSVÁR, november 26. (Az EHenzék tudó-síiójátói.) Áz 'Erdélyi Párt rógnap esta köraetvezetői értekezletén Botos János, a kolozsvári tagozat főtitkára bejelentette, hogy a tagozat a kedd esti körzetvezetői értekev íletekét rend/-zcre*itérté és netn bocsát ki többé caekre meghívókat, Ezúton is figyelmezteti a tagozat a köreefrvexe.rőkeí éa a pírt híveit, hogy minden kedd este 7 órakor megtartja értekezhrét, melyre külön meghívókat nem bocsát ki. A főtitkárri jelentés utasa Walter Gyula, .az EMKE főéit kára tartotta meg előadását „Miit oílvaggunk“ enn aiatt, mélyben kifejtette azokat az irányelveket', amelyeket a magyar olvasónak tízem előtt keU tartania olvasmányai kiválogatásában» Harcot indított a poinyva és sekély értékű irodalmi fércmüvek etlflen. Végi^ vezette s ha'Vlgatőságot azokon az Irodalmi a kot attakon, melyeket ismerniök kell a nemzeti léüek erő* siléte céljából. A szabadságharc íróitól napjaink népi írójáig hossza az ut, de közös jellemvonása az iradalomaak, hogy a nép jobb sorsáért küzd. Walter Gyula előadása atín Mőo*í Károly dr. a legújabb törvényrendelctekteft iftnertet te az értekczliet részTvevőível, Ítélt a törv nyszék Siiwoy Kálrnáíi rágsImBzás'i psrébsn BUDAPEST. (MOT.) Á büntetőtörvény szék hétfőn tárgyalta 3 Shwoy Kálmán nyu galmazott altábornagy, voit országgyűlési képvisedő elfon hatni» vád vét ;ége, továbbá Tukats Sándor szegedé főispán és Széchesnyt István szegedi közjegyző .sérelmére óik.öve tett, felhatalmazásra hivatalból üldözendő rá galmíatzáis éa becsületsértés vétsége ciznén in duit bürtpört. Shwoy Kálimán a tárgyaláson tagadta bűnösségét és azzai védekezett, hogy nem követee el a terhére rótt cselekménye* két. A törvényszék a bizonyítási eljárás &e folytatása és a perbe^aédek elhangzása után hamis vád vétségében és fölhatalmazásra hí vataíból üldözendő többrendbeli rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ici Shwoy Ká máirii s ezért 8 hónapi fogházbüntetésre ítélte Az ítélet nem jogerős. Pérúíítsn érdelttődésseÍ jegyzik tsz erdélyi nygfeményköícsönkötvényeií KOLOZSVÁR, november 26. Aa a páratlan érdeklődés, amely az erdélyi iryőremény- íkölcsön kötvényeinek jegyzése iránt országszerte megnyáívánult, egyre .nagyobb mérete* kot kezd ölteni. Az ország minden részéből befutó jelentének szerint az ország lakossága eddís még nem tap39zta.lt lelkescdésKöf igyekszik bejelenteni jegyzésigénylését. Érdc kés mec^eintése a jegyzék akeiönak, hogy cgé%eaí kispénzű emberek éppen ngy, mint a nagyvállalatok, baníkok, közintézmények a-/ elsők között igyekeznek a jegyzésben részt venni. Ez a lüagvarányu érdeklődé* kétségkt vül annak tulajdonítható, hogy a 4 Százalék kai ^kamatozó kötvény ma a legjobb íőkebf-' fektetésnek bizonyul. hadüzenet tulajdonképpen csak formaság, amelyet addig nem vesznek igénybe, míg rablóbacidók vauinak hatalmon. Ameddig az EgyesülrÁlSainok Angiénak azáliit éa biztosija az anyagszállításokat, nincs szükség ex~ pcáiciÓ3 hadseregre. (MTI.) Hol jegyezzünk Erdélyi sön; ? ERDÉLYI NYEREMÉNYKÖLCSÖN jegyzési helye: „SZÖVETSÉG“ Ga^da* sági és HTeSszövetkezeíek Központja Kolozsvár, Wesselényi Miklós-ut 37., í. em. (S^éki palota) és öss?es kolozsvári és vidéki tagszövetkezetek A jegyzésre kölcsönt nyújtunk. Erdélyi ny^reménvkilcsint erdélyi ember az Erdélyi Banknál jegyez Kolozsvár, Má'yás kir-tér 33. hogy az Egyesült-Államok hadereje megszállta holland Guayanát. A Nfivyork Herald Tribune Szerint a Lépési olyan nagy horderejű, hogy még a szakértők acm á'-Capithatják meg, milyen következményei lehetmiek. A holland gyarmat megszállásával frsmcia Guayana teljesen be van kerítve, másrészről a megszállás kitűnő ugródeszkát jelent esetleg későbbi amerikai vállHalkozátok számára. A Newyork Tim'Ps washingtoni tudóartója megiegyzi, hogy ez a lépés, N'aliaraint a de- gaüll-ei$táJs bevonása a kölcsön és bérleti mt Kolozsvári Takarű&psnzíífr és Hitelbank 1. T. Fj* • ffl TRANSSYLVÄ 7A BANK HéS2V '’ny$â?$asâ99 Deák Ferenc-uica 36. Érd 'Jstí í*3í5^diiíiío;ő és Fém:- irdííő Binâ E. T«, Kolozsvár és fiókjai Marosvásárhely és SzaíiRárnémeii MAGYAR-OLASZ SANK R. T. KOLOZSVÁRI FIÓKJA nagyarányú Mosási ások s * - m harctereken . H K E I* E T'E N Ros*t©vtól északra folynak a toreok BERLIN, november 26. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderőfőparancsnokság közli; A keleti harctér középső szakaszán a támadó hadműveletek továbbra is eredményesen folytatódnak. A légi erő a keleti harctéren kiterjtesfc* tett tevékenységéről érkezett jelentés szerint erősebb harci repülőgépkötelékek Rosztovtól északra eredményesen támad' ták szovjetcsapatokat. November 24-én egész nap egymástkövető hulIámoKban bombáztak eredményesen ellenséges ala kulatokat, vasutakat és állásokat.^ Estig Öt páncélost és nagymennyiségű jármű vet pusztítottak el. Moszkva környékéi lő vonatot rongáltak meg es két ellen séges vasútvonalat több helyen megsza kitottak. A harctér északi részén repülőink Leningrádban hadifontosságu céío kai bombáztak. Mdsxkvfii wédoineli helysére váiságesre fordult Stockholmi jelentés szerint hétfőn éjjel az angol hír szolgálati iroda is elismerte, hogy Moszkva védőinek helyzete a legutóbbi 24 órában ismét mciţ* rosszabbodott. Északról Ki m felől, délről Tula felől olyan heves nyomás nehezedik a Szovjet moszkvai frontszakaszára, hogy a védők helyzetét az összes jelentések válságosnak mondják. A Szovjet rádió a múlt éjszaka közölte a moszkvai főparancsnok jelentését. amely szerint a németek északnyugatról és délről egyre nagyobb c*a= patákat vetnek harcba a moszkvai froníszakasz ellen. (MTI.) Gyorsuaszádaink az angol partok előrí megtámadtak egy erősen biztosított ellenséges hajókaravánt és az angol tor- pedórdombolókka! vivott heves harc után négy sziniillig rakott kereskedelmi hajót, összesen 16.500 tonna tartalommal elsüllyesztettek. Az elsülyesztett hajók közül az egyik 6500 tonnás tartályhajó volt. Valamennyi gyorsnaszádunk épségbe^ visszatért támaszpontjára. Német harci repülőgépek a keddre forduló éjszaka megtámadtak több angol hajókiséretel és Harwich előtt jelentősen megrongáltak egy 8—-10.000 tonnás kereskedelmi hajót. Számolni lehet a hajók el vesztésével. Az angol sziget délkeleti csücske előtt ugyancsak su!yo~ san megrongáltak egy kíséretben haladó másik kereskedelmi hajót. Az angolok a 24 re virradó éjszaka néhány gyorsnaszáddal partraszállást kíséreltek meg a csatorna francia partján. Partvédelmünk visszaverte őket és veszteségeket okozott nekik. Az angol légi haderő gyengébb erői berepülést kíséreltek meg a német öböl, valamint a megszállt nyugati vidék fölé. Három ellensége* repülőgépet Lelőttünk. NYUGATON cseri üiköze &a folynak