Ellenzék, 1941. október (62. évfolyam, 224-250. szám)
1941-10-13 / 234. szám
) 9 4 I o A; I ú h «' r / áh 'ELLENZÉK Biíiicpíiíics lícrcfeii kiziff megunni a ti@i:©iâîiri Ferenc jfósci Maüíöss öanoh Győrig íeiépy remor stitgysMbâsy fteszäiitoHH larioii a íeiszaBatíiMs íiíörí első Mev eredményeiről KOLOZSVÁR■ október 13. (Az Ellen zék munkatársától.) A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem vasárnap délelőtt tartotta tanévnyitó ünnepélyes közgyűlését az egyetemi Mátyás Király Diák ház dísztermében. Az idegen uralom alól felszabadult Kolozsvár magyar egyetemének a második évadnyitója volt ez. Az ünnepségen a kultuszminiszter képviseletében Szily Kálmán államtitkár je* lent meg. A kultuszminisztérium részéről ott voltak még Mártonffy Károly és Molnár András miniszteri tanácsosok, továbbá olt láttuk az. erdélyi magyar közélet és tudományos világ vezetőit. Resztvettek továbbá a megnyitó közgyűlésen az <>;z- szes társegyetemek képviselői, valamint a kolozsvári egyetem tanári kara. Or. málnai Bartók György lelépő rektor Sjeszámoföfö A Himnusz elénekleso után mednusi Bartók György dr. lelépő Rektor Magúi* ficus felolvasta beszámoló jelentését az elmúlt 1940—41. tanévről. Mint az egye lein múltévá rektora, őszinte és hálás köszönetét mondott Kolostáry Bálimnak, a budapesti Tudományegyetem tanárának, aki a kolozsvári egyelem ügyeit a bécsi döntés utáni időkben intézte igazi önlel' áldozással és felelősségérzettel. Egyben az, egyetem mélységes háláját és köszönetét tolmácsolta Hóméin Bálint vallás- és köz- oktatásügyi miniszternek és Szily Kálmán államtitkárnak, kik a Ferenc József Tudományegyetemet 'clről sak visszaköltöztették, hanem teljesen ujja szervezték. „Tagadunk mlitdesi hdlOiit)- séssef maduorsag és érdéiyisál közöliu< — Illő dolog volt — mondotta Bartók dr. rektor — u kolosvárv Bálint tévé* kenysége iránt való hálás megemlékezéssel kezdenünk azt a beszámolót, amely az nj éleinek küszöbéről mindenekelőtt a régi idők áldásthozó szellemét idézi. Mert mi mindnyájan bizonyosak vagyunk arról, tanárok és hallgatók egyaránt, hogy ebben az első esztendőben sikerrel törtük meg az utat, amelyet a •jövendő biztató fénye mellett a tradíciók meUr giro és érlelő világossága vezet. Mi igyekeztünk ebben az esztendőben már úgy dolgozni, mint akik jól tudják, hogy itt, • e helyen csak akkor tudnak hivatásuknak megfelelni, ha jó magyarok és jó erdélyiek! Tagadunk hát minden különbséget magyarság és erdélyiség közölt s még csak hallani sem akarunk orról, hogy magyarság és erdélyiség között valaha is ellentétet lehetne erőszakolni. De hisszük és valljuk, bogy mi itt, ezen a helyen csak akkor tudunk jó magyarok lenni, ha jó erdélyiek vagyunk. Testesről* lelkestől magyaroknak valljuk magunkat, de hirdetjük azt í- ; hogy az erdélyiség n magyarság testében uj szint, uj erőt és mindenek felett több öntudatosságot je- lant. 1- Mi egy pillanatra sem voltunk bizonytalan-ágban afelől, hogy egyetemünk csak úgy felelhet meg hivatásának, ha Kiér vés és eltéphető! len szálak fűzik a kénytelenek végezni a berendezés imuiká ját. Ugyanez áll a bölcsészeti és termék, ját. Ugyanez szettudományi kar legtöbb szemináriumára és intézetére. Az egyetemi könyvtár magyar anyagát az elmúlt 22 esztendő* ben a román uralom csupán 125 miivé, gyarapította. Human Bálint vallás- es közoktatásügyi miniszter a közgyűjtemények országos főfelügyelősége és a könyvkiadók utján 20 ezer kötet könyvet és folyóiratot juttatóií az egyetemi könyvtárnak. Fontos szociális probléma megoldását jelentené egy Kolozsváron felülír tárnió modernül felszereli gyermekklinika. amely nélkül a gyermekhalandóság leküzdése és a gyermekek egészségének biztosítása el sem képzelhető. A kormány zat ennek a klinikának megépítését az elsőrangú feladatok közé sorolta. — A vallás* és közoktatásügyi minifzEzulán az ezidei rektor Magúi jicushoz intézte szav ait Bartók . dr. roktor, majd átadta a rektori hatalmat jelképező Ián eoţ, az egyetem kormányzását ezekkel a szavakkal: ,,Engedje meg, hogy egyetlen tanácsot adhassak, amely tanácsnak lövet ése azonban biztos eredményekkel jár.- kövesse Mugnificcntiád is a kolozsvári hagyományokat\ Szenfpétery Zsigmond dr. az ezévi rektor magnificus köszönetét fejezte ki a lelépő Bartók György dr. rektornak és az egyetem tanán karának kifejtett munkásságukért, majd ezeket mondotta: — A mult év a boldog visszatérés meg- rnegujuló ünnepe volt, ez az esztendő pedig csal,- a szürke, kemén y munka éve lesz. Ei ~ös a hitem, hogy jelső hatóságaink állandóan megnyilvánuló jóakarata, továbbá az egyetemi tanács és az egyetemi ifjúság megértő segítségével sikerül az egyetem élet,o folyását továbbra is ezen a szinten tartani, sőt fejleszteni. Szenfpétery Zsigmond dr., az uj rektor, ezután megtartotta ?. hagyományok szerinti székfoglaló beszédét a fontos ásványi nyersanyagokról, a vaskohászatról, az alumíniumról és az aranyról. Mit fér ö nemzet ai egyetemi ifjaságfól ? A megnyitó közgyiiléfen ezután Gyula) Zoltán, matematikai és természetűi»lgiOt hm Dfl*inr^uiä5gBit<g*yftnT*>:?ifidiflriTTitiiKä*iWKi1|THM#r’flfMiMTrftu rn Mr«—ut ni i «.  mmshműiestparancsnokénak feőszőnefe © kormányzó üdvözlő Sáyirafáérl BUDAPEST, október 13 (MTI.) A Kormányzó Ur Ö joined lóságának f. évi október 10-én a gyorshadtest ytarímc&uokához intézett táviratát i; gyorshadtest parancsnoka az alábbi táviratban köszönte meg- ŐjÖméltósága Magyar ország kormányzója katonai irodájánál:, Budapest. Kérem Ő főméit óságának jelenteni, hogy a legkegyelmesebben hozzám intézett távirati parancsát mély hódolattal köszönöm. A legfelsőbb parancs kihirdetve, a gyors- hadtest csapatai büszke 'örömmel és nagy lelt, •esedéssvl fogadta azé A Legfelsőbb magyar élethez. Ezért minden munkán* I ^ludur parancsa cs q n ^w-r kát azokhoz a célokhoz szabtuk, amelyeket a magyar élet tűz elénk: az ország szociális helyzetének tudományos kulatá- ,.a. az egészségügy hiányainak megállapítása ói javítása, Erdély történeti okmányainak kiadása és feldolgozása, a magyar nyelv és néprajz problémáinak meg oldása, u sajátos székely jog és alkotmány tisztázása, Erdély földrajzának és termé- vK.eli adottságainak kutatása mind olvan célok, amelyeknek szolgálatJban a kolozsvári egyetem sajátos szint és jellege! nyer és amikor ezeket a célokat megvalósítja. ugyanakkor a tudományt uj eredményekkel és kincsekkel gazdagítja. aj. ujtáfpités nttíiiftája Az egyetemet színié minden tudományos eszköz nélkül vették át. A két se* beszeli, a nőgyógyászati klinikák profesz- szorai, az orvostudományi elméiéit intézetek tanárai szinte telje,sen újból voltak haza bizalma i-er — heszámedéjábiin Bartók dr. rek*»r —- az «gye-fem m*llé feWJb f&ttv. n knloasviri Országos lan árképző Intézetet és 10 ezer kötetből álló pedagógiái könyvtárai létesített. MegemlékezelI ezután az egyelem lelépő rektora a mull évben felavatott disz doktorokról, elsősorban néhai Csálíy Utcán gróf küUigymini-.ztcnöl, akit az egyetem ősi .székhelyének visszatérése körül szerzett rendkívüli érdemeiért a mult ev októberében" avattak a jogtudományok tiszteletbeli, doktorává, valamint Holtai Giuseppe olasz nemzetnevelésügyi mi niszterrül, aki tudvalevőiig nagy barátja Magyarországnak és a nt mzetnev elé.sjigv- n e k. Iz egyetem hallgat óinak száma u mait í rben d 100 volt, köztük a magyar hallgatóikon livúl i oltok romáitok, némáid:. bolgárok, olaszok, araszol: és szlo- vákok. Az egyetem nevében hálás köszönetét tol* m ár soha a lelépő rektor Kel ed y Tibor dr. ! polgármesternek és Kolozsvár város kö- i zöldségének azért a nagvlelküségért, hogy j Î0 ezer pengőt adományozott pályaműn- i kák díjazására. Az egyetem a hallgatók j szociális helyzélónek jivilása érdekében í i.s sokat tett. Dr. Szen^péieffy Zsigmondi sxéklogfnié beszéde dománykari dékán intézett lelkes, benső régtől áthatott beszédet ?/, egyetem ifjúságához. * Az egyetem nemcsak az a hely j mondoila a professzor —- ahol diplomát ka j punk, hogy fizetett állást nyerjünk el. : Az egyetem eszméknek és igazságoknak j a megtartója és kitermelő helye. Mint a j szellem hőseinek és mártírjainál: hosszú j sorú bizonyítja, a szellem szabad és azt I semmi kényszer béklyóba nem verheil. I j szellem szabad, de ezzel a szabadsággal j élni kell tudni. A szellem jeleit nincsen : bit ó. nincsen hatalom, csak a s~iv helyes- j lő vagy nem helyeslő szava. Mit vár iő- I letel:, kedves ifjúság, a tanári kar, mit vár ; tőletek a nemzet? Semmi egyebet, mint hogy keressétek azokxit az utakat, amelyek elvisznek arra a Szellemi magaslatra, ahol tiszta a levegő a tisztánlátásra.-—- Tudnotok kell — fejezte be beszédén Gyulay dr, professzor — hogy az a jog, hogy ti e falak közt lehettek, . erkölcsi kötelezettséget, súlyos felelősségét jelent, j Ez elkötelezettségnek meg nem felelni: I árulás, cserbenhagyá.sa ennek a szent föld J nek. ahová egyetemünk viaszaiért uj. építő munkára. A lelkes tapsokkal fi gadott beszédek után a közönség elénekelte a Szózatot és ezzel a kolozsvári Tudományegyetem mindvégig emelkedett hangulatban iefolyt tanévnyitó közgyűlése végétért. (•—) 3 ^ BSStéliék a* átdráyHó té&lneér®ket KOLOZSVÁR, (.htóhrr V>. (Somi ind.) Szombaton dt-IHotl a kolo/svai". lörvi-uy-zt^l uzsorát) Íróságának O/p/íév tanáéba burányi Leld és Jelinél: Ferenc pincérek a hétatéii Kioszk 1 izctőpiueéicinek áidrágilá-i iigvél tárgyalta. A vádirat s/eriut a két pincér a bor egvrészét drágábban számítolta és az ételek. valamint egyéb italok után is egy százalékkal többel számított, mint amennyit a törvény engedélyez. \ liiruoág bűnösnek rumi' ilotla ki mindkettőjüket éSuráiiyt Belát UDO pengő pénzbüntetésre vagy 30 napi elzárásra. Jelinél: Ferencet pedig 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Ezen kívül mind a két pincért 100- '00 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte. Kovács llelát, a Kioszk tulajdono-'á*. mert pincéreire nem ügyelt fel eléggé, 200 pengő pénzbüntetéssel sújtották. Hz itétet kifüggesztésére kő- te eztéft az drtírdgííó kereskedőt DÉS, október 13. A dé»i törvényszék., mint nzsorabiróság. lletegán Gvö.gv nagy debreki lakost, a Hangya ottani tizletvezető jé: dráairó visszaeîe» miatt hat hónapi bür- lör.biinletcsre, l»iva*alveSztésre és politikai jogainak három é\J feKüggeszié-sére ítélte, ugyanakkor kötelezte, hogy az ítéletet fel évig kifüggesztve tartsa a szövetkezet üzlet* helyiségében. Az ítélet cRvn mind a vád. mind a védelem semmiségi panaszt e’-ente.' be. A törvényszék négy vádlottat drágít'1 vc.-szaéicé miatt jogerőst.n pénzbüntetésre itéh. A törvényszék most tárgyalta i f.aLalkorn Kölnt/, János és László dögineiői -akosok rablási ügyét. A vád szerint nevezetlek ér I szaka fegyveresen megtámadták i naszódi I vásárra-- igyekvő kereskedőket és kifosztották J őket. miközben rálőt’p'k a segitségre jö\ •> I vá-'árosokra. A károtnltak teiismerni \é té1. j a támadókét, a főtárgyaláson azonban több I tanú igazolta, hogy a vádlottak i kérdése^ ! éjszaka otthon voltak. A t örvény.jzék újabb tanuk kihallgatását rendelte el. »> uj jakivá! gyújt a gyorshadlesl harcosa'- tud: lelkében, bearanyozza a hősi. halódt halt bajtársaiiikut, megacélozza akaratunkat és nagy szövetségesünk oldaléin irányt mulat az ellenség feletti végső győzelem kiharcoláséihoz. A gyorshadlesl minden tagja — mint eddig is —Őfőméltó- súga iránti törhelettla hűséggel ás kitartással méltó akar marad ni a legfelsőbb bizalomra. 1941. X. hó 10. Vitéz ló fő dalnoki MIKl.ÓS BETA vezérőrnagy. Bánffy Miklós főgondnek Ismertette a Farkas- utcai re fenni tus templom történeté! a restaurálás alaímébái tartott liálaadé timiepsn KOLOZSVÁR, október El- (Saját, ind.) A belvárosi református gyülekezet vasárnap bálaadó napot tartott abból az alkalomból, hogy templomának belsejét megújíthatta. Délután i órai kezdettel a rest a múlt templomban bensőséges hanzulttu műsoros ünnepély volt. A* templomi ünnepélyt, amelyen nagyszámú közönség vett lé-zt, gyülekezeti értele nyitotta meg. majd Deák Ferenc lc-!ké*z-el- uök bibliaolvasása és imája következett. A Kálvin vegy e- karnak Tóth Endre ének tanár által vezényelt sikerült énekszáma után gróf Búnffy Miklós dr. egvházkeriileti főgondnok mondott lebilincselő előadá-t a Farkar-utcai, mo«t megújított református templomról. Utána Gündischné. Fogorasy Klára. Kárl.áth\ Ernil orgonakisérete iiu-líett. Händel áriákat énekelt nagy sikerrel. A következő -zárn a 84. zsoltár volt Rendek Gyula teológiai hallgató előadásában, majd Kádár Gaza lelkész, cgynázkeriileli közügy igazgató Kolozsvári lel* kipásztorok címen tartott tariabuas, érdekes előadást. A leánvf őgimnázinm énekkarának dr. Sinkóné Czcglédi Fanni által vezényelt, nagy tetszéssel fogadott énekszáma után László Dezső lelkipásztor mondott a kolozsvári református asszonyok péblaadó munkásságát idéző tartalmas előadást. Utána a kollégium kitűnő énekkara énekeli Tánza Bertalan vezénylése mellett, majd a templomi ünnepély gyülekezeli' énekkel é< áldással vés tért. fi Ügyelem a szabadiéit önkéntes kötelesség- vállalása“ montíoUa Géléi József dr. a Tizes Szervezet elö-dáun KOLOZS\ AR. október 13. (Saját tud j A Tizes Szervezel tanulmányi hetének keretében szoinbaicn est-.: Geld József dr egyetemi tanár folytatta ax egyénnek a nemzetküzösség iránti kölelességeiről szóló [arlahnas eioadasá!. Az egyén kólóié. ségeiről szólva. i!»é.soiban harsgoz- tatia a munkavállalás köíelességét. A ben uiink rejlő munkakcszseget kell minél jobban kamatoztatnunk nemzetközössé giink javára. Kevesebbel beszéljünk jogokról és többet kötelességeinkről. \ ál ságos időkben azonban a kötelességeken túlmenő áldozatok is «zük-égések. \iui a fegyelmet illeti, ez nem megalázkodást jelent, hanem szabad h lkeknek önkénte- k ii lele- ségv á Hal á - á'.. Géléi József dr. nagysikci ü előállása után Keresztes Sándor, a Hivatásszervezet tilkára ismertette azokat a szervező tekét, amelyek a Tizes Szervezet népi munkájával egy síkon dolgoznak s amelyekkel a szervezőinek együtt kell haladnia. Kiemelte az FMKE nagvrahivatotl- ságüt. különösen vidéki vonatkozásban, a I.övészegylet. a Tlivasáls/ervezel. a Szociális Népmozgalom feladatait és munkájúi. A tanulmányi hét legközelebbi előadása ma, hétfőn, október 13 án este 7 órakor lesz a katolikus gimnázium diszier méhen, amikor Uaráth Béla dr. teológiai tanár mond előadást a ..Felnőttek peda gógiájá”*ról. majd Vásárhelyi László pol gármesterheiyettes ismerteti a Tizes Szervezet i.s a Yárosigazgatás kapcsolatait. SZÁZEZER HOED VÍZ ALATT. A beigiá di \ovoe \ reme nagykikindai jeJcntésC #zc- I inl a íeísőbúnáti áim-ntehítő társulatok siii gős inté/kfdé:eke- határozlak «! az árviave szedetem leküzdésére. FcKóhánátbau jelenleg mintfgv százezer hold szántóföld áll vi-z ahnt. V helgrád: kormány 17 millió dinárral járul Jm/zá árleyezctŐ esalornarendszcr ki épiléséhez. SEPSISZENTGT ÖRGYRŐL KITÍLTOT TVK A ZSIDÓ KERESKEDŐKET \ HED PIACRÓL. Az alispán rendeletére Seps szentgy örgyöu a zsidó kereskedőket é< in i- rosokal kitiltották a heti piacokról. Zsidó kereskedők- és iparosok hétfőtől kezdv e már nem jelenhetnek meg r- vájáron.