Ellenzék, 1941. október (62. évfolyam, 224-250. szám)
1941-10-31 / 250. szám
¥ it?* v*r*b** $t, BLLENZÉ& mammammmm 3 isTTsleki Pál és Reisiénpl Sándar emlékét irSkiteite' meg Kílozswr terréDykatésági bizaltslga KOLOZSVÁR, október 31. Kolozsvár aoiüv város törvényhatósági bizottsága tegnap ütni ab délután tartotta meg október havi köz- gyűlését a városháza dísztermében. A küz- •íáiuyo gyűlésen Inozédy-Jpksxtian Ödön dr. fő- náqgi ispán elnökölt, ünnepi jelentőséget adott íxÜ>! sa közgyűlésnek, hogy a törvényhatósági főispán ReaEttyik Sándor emlékezete E hó 26-án örök nyugalomra kísértük 4C város nagy szülöttjét, Reményik Sán- .Joob dort, ki „Végvári“ néven is annyi dicső- séget szerzett nemzetének s vele meg* iiieoad becsülést Kolozsvárnak. A ház songár di utamat temetőben temettük el. A házsongárdi ítsmattemetőben, hol a magyar nyelvnek és a ^Brrtmagyar szabadságnak annyi harcosa p1 -- .nsrl lien. Idehoztuk, hogy iró, költő és sza= i-'bad badságharcos elődeinek porával elve- gyűlve örök éitetöje legyen a jövő nern- iílóbas zedékben a hazaszeretetnek. Hiszen,1 írrima amint ő mondotta: most már velünk ^ßißm marad „mind e világnak! végezetéig*, j'.ob Mert ha körünkből múlandó tesle el- )so /át távozott is, nekünk maradtak költemé* .t«Yn nyék És azután, amint irta: 0 ib .4 dűlöm dűl csupán, t\ .4 szikra szikra csak tSfc KA A szikra bámul s maga sem hiszi,- Mig szál! az énekf 'iKAWHogy lángjától majd szálas fenyvesek, íoio> Koronás tölgyek égnek, 1 4 telkek sűrű rengetegje ég.“ Isi LsH K arra a földre, hol még most !s szenvedő magyarok élnek, ahol hite szerint nagyobb szükség volna reá. De meghalt s mi abba a földbe temettük el, amely a mi hitünk szerint irfnden erdélyi magyarnak az etűdök porával megszentelt temetője s ámenből éppen ezért a megpróbáltatások idején reménység, hit és magyar erő szülei k. Vádolta magát, hogy nem tett eleget nemzetéért. Mi tanúságot teszünk róla, hogy kevés olyan magyar van. aki Önzetlen hazafiui kötél ességé rze ttel annyit tett volna hazájáért, m nt Ö. tipp ezért a város saját halottjának tekintette Reményik Sándort. Ravatalára koszorút helyezett, gyásza jeléül fekete zászlót tűzött ki a házak ormára s ott. ahol kihűlt tetemét kisértük örök p henöre, ablakait kivilágította. Emlékének méltó megörökítése iránt a polgármester ur fog később előterjesztést tenni. | Az ünnepi megnyi attkozás után a főispán \ mint Kolozs vármegye közélelmezési kor" [ mánybizlosa, a város lakosságához intézett felhívást. csenek és magatartása öntudatlan inditóok<v - nah a létrehozói.“ A halott Teleki Pál. sajnos, többé már nem tiltakozhatnit hág) ern' lékét megörökítsük. Kekem nem célom, hogs ez alkalommal konkrét indítványt tegyek a törvényhatósági bizottságnál:. Csalt me gern! item-, hogy meg nem zárta le munkálatát a város utcukeres:- telő bizottsága, amikor az áprilisi reggelen bekövetkezett a tragédia. A bizottságot azonban akkor megoldhatatlan nehézségek ele áI' Htotta. hogy Kolozsvár belvárosának egyik jelentékenyebb utcáját nevezze el Teleki Páltól. A hagyományokból fa/:ado ragaszkodás a régi utcanevekhez nem engedte, hogy szívunk óhaja szer in i. cselekedjünk. Kérjük azonban föl a főispán ur Öméltóságát, hogy küldjön ki bölcs belátása szerint egy szőkébb bizottságot, amely megfelelő javaslatot lesz Erdély nagy fia emlékének méltó megorökitésére. Mi, a város képviselőtestülete, annyival irr kább tartozunk hálával emlékének., mert mindannyiunk emlékezetében él még az a két értekezlet, amelyeket, éppen e közgyűlési terem falai között tartott Erdély jeles fiáinál: jelenlétében, órákig, az összeroskadásig, beszélve eljövendő feladataikról. Mily pompásan kínálkozó megoldás lenne például c terem falán vagy a városban ieláUitandó em* lékmüvei áldozni Teleki Pál emlékének Vagy tehetne a város nevére alapinányt, vagy kiadhatná bizonyos hátrahagyott müveit. De nagyenyedi XOVÍCS KRÉMET, ha rendszeresen haszná ja,csodálni fog ja bámulat;s hatását, eltünteti az arebő szépséghibáit, az arc megszépül, feltűnően üde, tiszta lesz. Éjjeli haszná a!ra kék ) .. . Nappali használatra sárga j csomagolásban. bízzuk mindezt a kikét d>endő bizottság javasló tárul Bizton remélem, hogy a kincse, város. Ei~ dély egykori fővárosa, meg fogja találni a módot nagy fia emlékének megörökítésére. Annyival is inkább, mert egész élete és politikája megtestesítője volt a hagyományos erdélyi gondolatnak. Ezt pedig talán abban sűríthetjük össze, hogy hivatásunknak, a Kárpát ok medencéjében az országiás és kormány- zás művészetének csak úgy tudunk eleget tenni, ha magyarok és európaiak maradunk egy személyben. A közgyűlés tagjai mély megilletődéssí-l hallgatták meg Csekev professzor javas atát s ahhoz egyhangúlag hozzájárultak. Az elnök közölte, hogy elhunyt miniszterelnökünk emléke méltó megörökítésének elkészítésére bizottságot fog kiküldeni s a bizottság javaslatát a közgyűlés elé terjeszti. Ezután a napirendre tűzött ügyek tárgyalása került sorra. Szeretném szavaimat a Törvényhatósági ttosía Bizottságon keresztül Kolozsvár város egész uösöif közönségéhez, nagyokhoz és kicsinyekhez tifiţşa egyaránt intézni. ül/ :Víindénkí előtt tudva vaD, hogy a kél) rossz ■zhyig .gczda&ágt év következtében az ország közel* cAíij látása c$ak a legnagyobb erőfeszítéssel, de nádul főként Önmegtagadásval biztosítható. Arra íHtÓ/Í kérek mindenkit, hogy erős önfegyélmezésSel dsvjü igyekezzen a város minden rendű és rangu fişloq polgára a hatóságoknak közellátási biztosító íisím intézkedéseit nemcsak megértéssel fogadni, 1» sí* de ebbe0 a munkában azokat teljes erővel ómét támogatni. 1 Félre a gánpsoskodásSat, félre a kishitűség- e lt>3 gél akkor, mikor fiájuk, dicső honvédségünk rédai messze határainktól ezer szenvedés és nélkü- káxöl lözés közepette, viharban és hóban, járbátat- I ne! lan utakon űzik azt az ellenséget, mely ha- iíni:x zánk ezerévet; határán akart országunkba äiöJ torai, hogy azt igájába hajtsa és a kérész 7I13J tény ku'turát semmivé tegye. Vessen számot mindenki azzal, hogy mi Gróf Teleki Pál emlékének msgörőlilése h KJCJ tn»J idb «4 oh <in in iá tn K r> ál A főispán Mhivásár a közgyűlés lelkes tapssal fogadta. Ezután Csekey István egyetemi tanár napirend előtti fetazólaíáíában elhunyt n3gy politikusiunk, gróf Teéki Pál emlékének megörökítését ajánlotta. ai éíik, hanem a hallak látszana! döisfö szerepet egy si!p éHéíseü“ Akg ült el a szivei-lelltet vidító örömujjongás honvédéiül: bevonulása után — mondotta Csekey professzor —- amihez foghatót nem láttál: még e kincses város ódon falui, néhány hónapon belül már is kétszer szölc kentek félárbócra vagy fekete lepellel hevon. tan a házak ormára a nemzenszinü. lobogók A kiszámíthatatlan, irigy sors a nemzetnek éppen azt a két nagy fiát. ragadta el közülünk, akinek orosz'ánrésze volt abban a szívós munkában, mely a keleti részek jókora darabját is vér nélkül juttatta vissza hazánknak. Gróf Csáky Istvánnak még életében osztályrészül jutott az az elismerésf hogy alig néhány hétre az ünnepélyes levonulás után az ősi székhelyére visszatért Ferenc József Tudományegyelem megnyitó ünnepélye során fényes külsőségek közt az egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Gróf Teleki Pál azon■-wwirnfiítm r ! bon a tudóst, jellemző szerénységével életében lehetőleg minden kitüntetést elhárított magától. Amikor fényes fogadóestélyeken a bel- és külföldi államférfiak mellén ott csillogtak a különböző rendjelek, Magyarország miniszterelnöke egyetlen szerény jelvénye viselt csak frakkjának kihajtóján: a cserkészek zöld liliomát. Tisztelt Közgyűlés! Nekem, nem célom és nem feladatom most itt Teleki Pál érdemeit méltatni — folytatta beszédét Csekey István. — Elvégezték ezt már sokan mások arra nk Laimas helyeken. Kolozsvár szabad királyi város törúényhatősúgi bizottságában is kőbe. illő szavmtkal emlékezett meg róla a város főispánja. Azt hiszem azonban, hogy v törvényhatósági bizottság minden egyes tagja' nak érzése szerint cselekszem, ha rámutatok arra. hogy c város közönségének különös kötelessége van Teleki Pál áldott emlékezete iránt. A szavak kevesek az ő drága emléké' nek, Maradandó miivel kell a nemes városnak megörökítenie hü fiának, az erdélyi földből sarjadzott. nagy magyar tudósnak és ál' lamférfiunak emlékét. Ezzel különösképpen tartozunk a nagy Praeceptor Hungariaenek. Mert igaza van Le Bonnak, a tömeglélektan nagy kutatójának, hogy: „Nem az élők, hanem a hohak azok. akik döntő szerepet jár- szanak egy nép életében s ezek a nép crkoT A kisgyüléseu már bemutatott és Ka tona Lajos dr. tanácsnok által előterjesz lett és az Ellenzék által már ismerteteti javaslat bemutatása után a polgármestei szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy az auto bttsz-ügy rendezéséből nem csinál presz tizskérdést és a döntést a tanács jobb be I látására bízza. Kijelentette, hogy az elő' I terjesztésnek az a kitétele, amely arról szól, hogy a váro9 a szállítási jog ki- i használását tőkeerős vállalatra akarja i hízni, nem prejudikál a kérdés elbirálásá- j nál. A személyszállítást jelenleg lebonyo j litó Rákász éppen olyan esélyekkel pá" lyázhat a jog elnyerésére, mint bárki más, ha ugyan olyan garanciát nyújtanak, mint más. Általános tetszés közben megnyug tatott minden kolozsvári polgárt, hogy a magyar közigazgatás kisegziszlen dákot nem tesz és nem tehet tönkre. Erre garancia maga a hatóság. Minden méltányos kérést teljesít, megvéd minden támadás állen minden kisegzisztenciát a jogosság és méllányosság határain belül. Kijelentését a közgyűlés tetszése kísérte és azután megindult a kérdés fölött a vita. Botos János, Detné'er Ferenc, Bernád Ágoston dr. és Ángy László dr. hozzászólásai után öttagú bizottságot küldtek ki a kérdés íetárgyalisára. Az elhangzott felszólalások után * közgyűlés a kisgyülés által elfogadott java> latot tette magáévá, ennek értelmében a város ideiglenes szerződés megkötésére hívja fel a Rakasz-vállalalot s amíg az ideiglenes jogviszony tart, megteszi az előkészületeket a végleges odaítélésre. írógépek Mindenféle gyártmányú Standard, Portable és aktatáska-írógépek beszerezhetők legolcsóbb árban, kedvező fizetési feltételek mellett Speciális javítóműhely iró-, számoló-, sokszorosítógépek részére. ilroiesiif Mihály Kolozsvár, iDsák fmse>3íca 24. Teisíoo: 23—i Fif’felem ! Jkx éwggfi ©isi ucagf ZATHUREC1ÜY EDE nsvsmber 84n Műsoron: Bacű, Beethoven, Csajkovszkij, Hubay és Zsolt. Jegyek 1.50 pengőtől kéz ive 6.— pengőig kapha.ó< az Ellenzék kor vesboitjában Kolozsvár, Mátyás király- tér 9. Telefoiszám 11-99. bizottság tagjai az elnöklő főispán javas latára elhatározták Reményik Sándor é- Teleki Pál gróf emlékének méltó meg örökítését. A Magyar Hiszekegy után a főispár emelkedett szólásra: Halála előtt még oda akart menni, Nézzen mind ínki emelt főve! a magyar jövő elé! lett volna akkor, ha a maşyar haderő a kéUő pillanatban nem tudta volna ezt a veszedelmet felőlünk elhárítani. Vessen számot mindenki azzal, hogy- Istín kegyelméből iü, ebben az országban rend és nyugalom van, személy- és vagyonbiztonság van. mikor körülöttünk ágyutiiz és bombarobbanás között pusztulnak el a gyermekek és féinőttek százezrei és városok tétetnek egyenlővé a földdel. Szabjon hát mindenki magába, végezze nyugodtan napi munkáját, nevelje valláserkölcsi alapon gyermekeit és nézzen felemelt fővel a magyar jövő elé! Takarékosság minden vonalon, Igények lé- száTitása minden vonalon, ez legyen a jelszó. Arról pedig biztosíthatom a város közönségét, hogy közélelmezési kormánybiztosi hatáskörömben az alárendelt hatóságokkal együtt minden emberileg lehetőt elkövetünk, hogy Kolozsvár város közeHátása biztosát- ta?sék. I felekezeti tanencaUhoaak támogatása A napirend során Vásárhelyi László dr. polgármesterhelycttes a kisgyülés által már elfogadott 1941. évi pótköltségvetést és az 1942. évi rendes költségvetést terjesztette elő, azzal a hozzáadással, hogy a kereseti adó kulcsát 6 százalék" ban állapították meg. Bejelentette, hogy Somodi András dr.-nak a kisgyülésen előterjesztett javaslatára a város a felekezeti tanoncotthonok támogatására 15.000 pengőt, a reformálás egyháznak pedig javítási költségek részbeni megtérítésére 5000 pengőt vett fel. Egyébként a költségvetés végösszege 6,240.800 pengőt tesz ki, amelyből 1,939.824 pengő hiány van, amelynek fe" dezésére 75. százalékos pótadót kell ki" vetui. Közérdekű kérdések Lényegtelen változtatásokkal ezután a közgyűlés elfogadta a kisgyülés által már olfne-adorr közuti'fllan költséevelését, a Az an’obosz-ügy vigaimi auo, gazszoiganaias es gaztnj megállapítására vonatkozó szabályrendeleteket. Hosszabb vita volt az ebtartási szabályrendelet körül. A vitában KtditU András miniszteri tanácsos, Geley J& zsef, Csekey István, Kelenum Lajos, Botos János, Túrosa Gábor dr. és Fodor Dó' nát törvényhatósági bizottsági tagok szólaltak fel s a felszólalások eredményeképpen a polgármester a tervezetet le vette napirendről s csak azóta« fogja a közgyűlés elé terjeszteni, ha majd kije' lölik azokat az utcákat, amelyekbe» há* őrző ebeket lehet tartani. Csizmadia dr. tb. tanácsnok előterjesztésére a közgyűlés elfogadta a kiágyü- lés által már letárgyalt és elfogadott I Központi Egészségház építésére vonatko- : zó tanácsi előterjesztéleket. Hozzájárult l az úthálózat kibővítéséhez, a helypénz és f vásári rendtartásra vonatkozó szabály- Î rendelet-tervezetek elfogadásához g e l kérdések letárgyaíása után az autobussr ; forgalom rendezésére vocatkoaó kérdés került a közgyűlés été. Szeretni f©flici ea hires