Ellenzék, 1941. szeptember (62. évfolyam, 199-223. szám)
1941-09-06 / 204. szám
tä'JKOLOZSVÄR, szeptember 6. ISÍiiu is- üo-r-reles, a 22 évi száműzetés után ősi ^éijlékába visszatért Ferenc József Tud >- 3/xiinyegyetcm eddigi négy kara a kóz- ícb.Tdaságludomanyi karral bővült, Ebbe a cdirba olvasztották bele a régi kodozs- Á j-xi kereskedelmi főiskolát, mely a meg- Tíííllás alalt Kereskedelmi Akadémia né rm működött. A hazatért Tudomány- dovyetem s ennek keretében az újonnan Jaorcsitett közgazdaságtudományi kar most fÍ55--sziil a felszabadulás utáni második tuu- msének megnyitására. oT Tekintve, hogy a főiskolákra készülő isíjjuság és általában nagyközönségiuik '/'lágyrészben még alig lehet kellőleg Tájékozódva a közgazdaságtudományi kar Adóadatát, célját és a keretei közt folyó obidományos és gyakorlati munkát illető - ,2g, munkatársunk felkereste dr. Komig n%éla egyetemi ny. r. tanárt, a kar dékániját, tájékoztatást kérve tőle, különösen • dcbból a szempontból, hogy az e karon ígaégzett hallgatók, milyen oklevelet nyerhetnek, illetve milyen hivatáságakra és císelada tokra képesáittetnek. , ; . líorsieríí ismereteket ! Dr. Kovrig professzor készséggel állt rioendelkesésünkre és a közgazdaságtudo- :imányi karon folyó munkát a köveik*:3 •iöőkben vázolta: — Természetesen minden tudomáuy- ;egyetemi karnak kettős célja van. Az gegyik az élet alapjelenségei közti össze- ii$üggéseknek feltárása és az életben ér- owényes értékrendnek bemutatása. Másik a sél ja a felismert nagy összefüggések alapiján lehetővé tenni egy bizonyos életpá- yIlyán, egy foglalkozás körében a minél- teljesebb és eredményesebb tevéken s ség- líliez szükséges ismeretek megszerzését. A bdolgoknak ebben a rendjében a közgaz- b daságtudcmáüyi kar is az igazság felis- ü mérését szolgálja mindenekelőtt; Erdély 2 gazdasági és társadalmi életében. Mindenkinek, aki Erdélyben gazdái- í kodással, kereskedelemmel, vállalkozással ' foglalkozik, elsőrendű érdeke, hogy Er* dély és az egész történeti Magyarország gazdasági jelenségeinek összefüggéseit, a vállalkozás módszerét és a nemzeigazda- ságnak nemzetközi kapcsolatait alaposan megismerje. Ezekre az ismeretekre és ezeknek a közlésére épitjük fel azokat a gyakorlati, kereskedelmi, ipari, magán- gazdasági ismereteket és módszereket, amelyek karunk végzett hallgatói számára megkönnyítik a gazdasági boldogulást és lehetővé teszik, hogy tájékozott emberekként meglássák és megtalálják helyűket az életben és a hazában egyaránt. Mi tehát korszerű ismeretekkel rendel kező vállalkozókat, kereskedőket akarunk nevelni Erdélynek és Erdélyen keresztül az egyetemes magyarságnak. Akiben több a hajlam a tudományos elmélyedés iránt, annak ilyen képességeit mélyítjük el és ezzel szolgáljuk a magyar tudományt. Akiben meg fejlettebb a kereskedelmi, a vállalkozási hajlam, annak megadjuk mindazokat az ismereteket és. eszközöket, amelyeknek a birtokában a gazdasági versenyben, a piacon biztosabban megállják helyüket és megalapozhatják családjuk megélhetését. A tiszta tudomány szolgálatán kívül tehát a mi kifejezeti hivatásunk Erdély közgazdaságának és enne]: keretén l elni megán vállal hozásainak. kereskedői ársa^ dalmának, illetve ezek boldogulásánál szolgálata. g taníen — Hogyan illeszkedik egymáshoz a tanterv tudományos és gyakorlati része; — tesszük fel a kérdést a professzornak — Karunknak a tanterve mindenkép pen lehetővé teszi, hogy tudományos kiil detésén kívül, mint Erdélynek felsöbl. kQzgazdasági intézménye szolgálja az er <iéi\i társadalom gazdasági felcmelkedé sét. Ezért a hallgatók az első két e-zíen dőbn előadott tantárgyak hallgatásává azokat a leggya.kqrlg.tibh jelentőségű k J méreteket sajátíthat jak el, amelyek n«.T j kiil ma egyetlen vállalkozó, kereskedő, ; bank- és vállalati, vagy biztosítási tisztviselő sem boldogulhat pályáján. így például kereskedelmi levelezést, idegennyelvü kereskedelmi levelezést, kereskedelmi számtani, könyvvitelt és mérlegtant, szállitásiigyet, vámügyet, ke* sMstMf prsfssszor Hy latkiizata a kSzgaziiasáB’udoináEífi icarrál és az egyetemi tandiHiedvezményelir&l reskedeltni- és váltójogot, áruismeretet és gazdasági földrajzot tanulnak az első két esztendő folyamán hallgatóink és ezfók mellett természetszerűleg olyan tantárgyai.at is, amelyek magasabbrendii gazdasági és társadalmi művelődésben részesítik a karunkon tanulmányaikat folytató hallgatókat. Ksreskedsleratodományi oklevél 330 % ß mii ej Í9l Eri 0Ä 'M YĂ ül 31 Két esztendő végeztével azokat, akik tanulmányaik eredményes hallgatásáról bizonyságot lettek, a kar kereskedelem! u- dományi oklevél ben részesíti. Aki leb át csak kereskede1mi, gazdasági kenyerke- re ő életpályára akar felkészülni és család;! vagy egyéb életkörülményei következtében további éveket nem fordíthat gazdasági alapismeretéinek kifejiesztésere, két év a lati megszerezheti azt, amivel az életben boldogulhat. Az csak természetes, hogy gazdasági válságoktól, konjunktúráktól feldúlt korszakunkban az állja meg legbizle-abban a helyét, aki a gazdasági tudásnak teljes fegyverzetében lép a piac küzdőterére. Ma ugyanis már nem elégséges, ha a kereskedő csak áruismcrettel és a könyvelés alapelemeinek, valamint a helyi piacnak ismeretével rendelkezik ma az állami kényszergazdálkodás es az irányított gazdálkodás kiépülésével múlhatatlanul szükséges, hogy a korszerű vállalkozó ismerje a gazdasági jogol, a gazdasági közigazgatást, az árkormánybiztos- ságnak, a közellátásinak, a kényszergaz- dálkodásnak minden esinját-binját, a hi- teljogot, a csődjogot és az ipar- és agrárjog elemeit. Az utóbbi évtizedek folyamán számtalan kereskedés azért semmisült meg, mert tulajdonosaik nem ismerték fel helyüket és szerepüket a közgazdaságban és igy nem tudtak rugalmasan a piac és a gazdasági rendszer átalakulásához igazodni. Az árusítás lélektana, árelemzés, piacmegfigyelés, vállalati kalkuláció mind olyan tényezők és ismeretek, amelyeknek birtokában családok felemelkedhetnek, nélkülük régi ke- íeckedőcsaládok gazdaságilag megsemmisülhetnek. Alapos gazdasági tudás nélkül tehát nincs gazdasági boldogulás. Erdély kereskedelmi, vállalati főiskolájának és Erdély közgazdaságának hg- szerresebb egybekapcsolódása né.lhid nincs gazdasági felemelkedés a mi sok szenvedéstől meglátogatott földünkön. — Mi a viszony a közgazdaságtudományi kar és más hasonló főiskolák közölt? tesszük föl a kérdést dr. Kovrig pro- ! fesszornak. ' • •*> * I — Amint kifejtettem, a közgazdaság- I tudományi karnak tudományos és gya- ; korlati célkitűzései vannak, illetve a i kettőt szervesen hangolja egybe, amennyi- j ben két év után képesít a kifejezett gya- ! korlati pályákra s azontúl főként elméleti I elmélyülést nyújt. így például a kassai kereskedehni. főiskola két évi végzettségét a mi karunkon be is számítjuk négy felei nek. A tudományegyetemi kari helyzetnek viszont megvan az az.előnye, hogy hallgatóink minden külön anyagi megterhelés nélkül hallgathatnak bármely karon meghirdetett előadásokat s főként idegen nyelvekben az arra hajlamosak köny- nyen tökéletesíthetik magukat, ami mindenképpen nagy haszonnal jár rájuk nézve. - • „ ' VÜ<? fi taiiiJ jkérdss jelenlegi állása — Megragadjuk az alkalmat arra, hogy az egyetemi tandijak kérdésének áliása dől érdeklődjünk professzor urlol. •— Ami a tandíjakat illeti —felelte a dékán — a Tudományegyetem rektora már tájékoztatta az érdekelteket arról, hogy gondoskodás történt, hogy család- szociális sivár helyzete, vagy kényszerű menekülés folytán bekövetkezett gazdasági elhagyat oUsága miatt senki se kény' szeriiljön eddig eredménnyel folytatott, tanulmányait abbahagyni. A tandíjkedvezmények megadása terén eddig igen szigorú szabályok kötötték a különböző karokat, amelyeken a kultuszkormány megértő intézkedése lényegesen enyhített. Szociális szempontból nagyértékü ujitás az íb, hogy aki eddig tandíjkedvezményben részesült, az minden különösebb eljárás nélkül ugyanit yen mértékű vizsgád ijkedvezményben is részesül. A szociális szellemű enyhítések folytán tehát a mi karunk is abban a kellemes helyzetben lesz, hogy a legmesszebbmenő megértéssel, jóindulattal és segíteni akarással eddig példátlan arányú tandíjkedvezményt nyújthat hallgatóinak. Eddig tart dr. Kovrig professzor, kari dékánnak nyilatkozata, mellyel az egyetem közgazdaságtudományi karát illetőleg több tévedést igazított helyre, másfelől pedig általános tájékoztatást nyújtott mindazoknak, akik vagy főiskolákra .készülnek s éppen a magasabb képzettséget igénylő kereskedelmi, közgazdasági pályákra, vagy atzok számára, akik az erdélyi művelődés ügyének minden kérdését szi- v ükön viselik. (sz. i.) / Teiles efeţukbot iámogatiák ea Tizes Szervezetiek munkáját a városi hivatalok KOLOZSVÁR, szeptember 6. A város törvényhatósági bizottságán kiyül a Tizes Szervezet az az intézmény, amely a legszorosabb kapcsolatot tartja fenn a polgárság és a város tanácsa között. A Tizes Szervezet állandóan figyeli a polgárság életnyilvánulásait, panaszait és óhajait. A közelmúltban már a polgármester elnökletével tartott szükebbkörü megbeszélésen a szervezet tagjai őszintén és leplezel lenül feltárták tapasztalataikat. Az összejövetel alkalmat adott arra is, hogy a polgárság képviselői megismerjék a polgár- mester nemes, célkitűzéseit és meggyőződjenek arról, hogy a város polgársága érdekéért mindent megtesz. A polgármester már akkor hangoztatta, hogy a polgárság minden közéleti panaszát meghallgatja s ha azokat orvosolni lehet, a legnagyobb gyorsasággal orvosolja. Körrendeletét intézett az egyes ügyosztályok vezetőihez, melyben utasította az összes tisztviselőket és alkalmazottakat, igyekezzenek a Tizes Szervezet tagjainak közérdekű tevékenységét támogatni, munkássáigukat megkönnyiicni s ha a szervezet megbízottai hozzájuk for dúlnak, fogadják őket előzékenyen, panaszaikat vegyék jegyzőkönyvbe s azokat lelkiismeretes kivizsgálás után orvosolják. - 1 Szeptember 9.-ig lehet jelentkezni as Erdélyi Diákotthonba A vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából felhívjuk az Erdélyből származó egyetemi és főiskolai hallgatókat, akik Budapesten akarják kezdeni, illetve folytatni tanulmányaikat, hogy amennyiben az Erdélyi Diákotthonba 1 elvételt igényelnek, az alulírottaknál jeieut_ kezdenek, illetve kérvényüket az alauíi cimre küldjék. Irodáulaz Erdélyi bér fiuk Egy csilléié helyiségében Budapest, A III. Rákóczi-ut 15., II. c., naponkint délután 5—6-ig áll rend> Ykezesre. A szükséges űrlapokat, valamint felvilágosításokat itt megkaphatják. bútorgyár r. f. Marosvásárhely éSiantíó k Akik a múlt tanévben az Erdélyi Diákotthonok egyikében rendes lakókként szerepeltek, szintén kötelesek a lakásigénylésnek eleget tenni, melyhez szükséges űrlapokat és felvilágosításokat az otthon gondnokainál megkaphatják és hozzájuk benyújthatják. •• /íz újonnan jelentkezők szamára a kérvények beadási határideje szept. 9. Tanulmányi előmenetelüket valamenv- nvien kötelesek igazolni az érettségi- bi- zonvitvány, illetve leckekönyv bemutatásával. A menza-, tandíj, stb. segély kérvényé" bet az illető egvetem. illetve főiskola diákjóléti irodájához kell benyújtani. Felhívjuk az erdélyi egyetemi es iois- kólái hallgatók figyelmét, hogy bármilyen tanulmányi, vagy segélyezési ügyben, valamint sérelmeikkel bizalommal hozzánk forduljanak, mert a vallás* és köz- j oktatásügyi minisztérium határozata alap- i ján a 5: K. Min. Egyetemi osztálya magánszemélyeket nem fogad. Mindennemű kérdés csak a feuti iroda' közvetítésével nyerhet elintézést. Budapest, 1941. szeptember 1-én. K; A vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából: . , Sárossy Béla sk. Zéirai Lukacs sk. IzsalesyMz-ulca Első emelet. T@i@§®r$ ; 24-23. KICSERÉLIK A DÉLSZLAN JELZEM' GÉPK0CS1TÁBLÁKAT ÉS HAJ I AIG AZOÍM ÁNYOKAT. V belügyminiszter — budapesti jelentés szerint — rendé elel intézett a délvidéki hatóságokhoz hogy a visszafoglal; területeken a délszláv Jelzi «-épjárműket lássák cl magyar jelzésekkel! kicserélik ezenfelül magyar igazolványokra a délvidéki gépjárművezetői igazolványokat w. ' •' v * v